Magyar Hírlap, 1970. február (3. évfolyam, 32-59. szám)
1970-02-14 / 45. szám
2 1970. FEBRUÁR 14. SZOMBAT Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA - KÜLFÖLD V KÜLFÖLDI LAPOKBÓL A világsajtó pénteken nagy terjedelemben foglalkozott az egyiptomi fémkohászati üzem ellen csütörtökön intézett barbár izraeli légitámadással. KAlinirr. A Párizsi lap, amely különben az Izraelt legerősebben támogató lapok közé tartozik, a támadást „gyilkosnak és kártékonynak” minősíti. Akár tévedés eredménye is ez a támadás — írja a lap —, ez egyáltalán nem menti ezt a megengedhetetlen és politikailag káros akciót. Bármi legyen is e támadások indítéka, megerősíti azt a többször is kifejtett félelmünket, hogy Izraelben a „héják” felülkerekedhetnek a „galambok” felett, és meggondolatlan akciókkal veszélyeztethetik Izrael ügyét azoknak a szemében is, akik támogatták. Ez a támadás élesen világít rá, hogy milyen felelősség terheli Izraelt, ha hagyja magát a szélsőséges elemek révén belesodorni a provokációk sorozatába. Az akciót politikai téren sem lehet eléggé elítélni, mert veszélyezteti az izraeli kormány belső egyensúlyát, és kényes helyzetbe hozza Izrael értékes szövetségeseit, elsősorban az Egyesült Államokat. Ez a néhány bomba nem szolgálta sem Izrael, sem a béke érdekeit — szögezi le az Izrael-barát lap. A kommunista lap kommentárja „kiszámított tévedésnek” minősíti az izraeli légitámadást, és megállapítja: azt a hetven egyiptomi munkást, aki e „tévedés” miatt halt meg, szándékosan áldozták fel abban a terrorkampányban, amellyel Tel Aviv kapitulációra szeretné kényszeríteni az EAK-ot Ez a terv azonban kudarcra van kárhoztatva. Az egyiptomi nép ugyanis teljesen tudatában van a valóságos helyzetnek. Jól ismeri az izraeli vezetők minden nyilatkozatát, amely a megszállt területek annektálását követeli. Ebben az ügyben azonban nemcsak az izraeli vezetők az érdekeltek, az Abu Zabal-i munkások újabb áldozatai ugyanis az olajháborúnak. A lap ebben a vonatkozásban utal a Paris Match legújabban közölt értesülésére, amely szerint rövidesen olajfúrásokat kezdenek az izraeliek által megszállva tartott Sinai-félszigeten. » Az Olasz KP lapjának ve- i Unit«szércikkében Giancarlo Paretta, az OKP vezetőségének tagja, az Unitá főszerkesztője élesen elítéli az Abu Zabal-i gyár ellen intézett bombatámadást, ami 70 munkás életébe került. Rámutat: a napról napra súlyosbodó közel-keleti helyzet arra vezethető vissza, hogy az amerikai imperialisták és más országok — köztük Olaszország — konzervatív erői támogatják Izraelt. Ha figyelemmel kísérjük az elmúlt hetek eseményeit — írja Paretta —, láthatjuk, hogy előre megfontolt, bűnös taktikáról van szó, amelynek célja az egyiptomiak térdre kényszerítése. A továbbiakban a vezércikk hangoztatja, hogy az izraeli szélsőségesek tervei mindenkit fenyegetnek. Az olaszoknak határozottan el kell ítélniük Izrael agresszióját Akik a béke oldalán állnak, ki kell mondják: elég az izraeli agresszióból. Az olasz kormány nem hallgathat — írja a többi között Paretta. ■MinmiAi1 A Jugoszláv KommunishtlN lHíSítók Szövetségének heti- NUITIUIKWI kyjja rendkívül éles hangú szerkesztőségi kommentárban elemzi a közel-keleti válság legújabb fejleményeit. A tekintélyes jugoszláv lap úgy látja, hogy most, amikor Izrael már polgári célpontokat támad az Egyesült Arab Köztársaságban, Nixon pedig, „ha szükséges”, új bombázókat és rakétákat fog szállítani Tel Avivnak, „a közel-keleti válság kimenetele bizonytalanabb, mint bármikor azelőtt volt. A konfliktus növekvőben van, és kiterjedhet sokkal nagyobb területekre is, együtt azzal a fokozódó veszéllyel, hogy közvetlen konfliktus támad a szuperhatalmak között”. A JKSZ lapja a Közel-Kelettel kapcsolatos amerikai politika eddigi legélesebb elítélését tartalmazza, hangoztatva: „a Fehér Háznak köszönhető, hogy az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Franciaország és Nagy-Britannia közötti négyoldalú tanácskozások kimenetele súlyos mértékben kérdésessé vált. Washington negatív válasza a legutóbbi szovjet jegyzékre csak megerősítette ezt”. Hejkal, a kairói AZ Ahram főszerkesztője szokásos pénteki vezércikkében egy „külföldi, de a közel-keleti helyzet kérdéseiben járatos diplomatával” folytatott beszélgetéséről számol be. A meg nem nevezett diplomata értesülései szerint az elkövetkezendő száz napban Egyiptom koncentrált villámháborúra számíthat Izrael részéről. Száz nap van még hátra a líbiai Wheelus-támaszpont teljes kiürítéséig — ez alatt az időszak alatt Tel Aviv és Washington között létrejött megállapodás értelmében az ellenség minden területen fokozza az EAK elleni támadásait, és arra számít, hogy ezzel meg tudja dönteni a kairói haladó rendszert. A diplomata szerint nyilvánvaló, hogy a Phantomok és Skyhawk típusú gépek az Egyesült Államok jóváhagyásával folytatják berepüléseiket az EAK légterébe, hiszen Tel Aviv az amerikaiak engedélye nélkül veszélyeztetné a további fegyverszállításokat. A háború kiterjesztéséről született amerikai—izraeli megállapodás magában foglalja az egyiptomi katonai táborok és kiképző központok fokozott támadását, a hadianyagraktárak, repülőterek, kikötők és közutak fokozott bombázását Sire Hark Stines vesztőségi cikkében megállapítja: a Kairó melletti ipari létesítmény bombázása, amely számos polgári személy életét követelte, megbocsáthatatlan lépés volt. Az egyiptomi polgárok tucatjainak lemészárlását semmiképpen sem igazolhatja a keddi müncheni véres támadás az El Al légitársaság utasai ellen. Bár az izraeli hatóságok „műszaki hibára” hivatkozva próbálnak kibújni a felelősség alól, nyilvánvaló, hogy az ilyen incidensek elkerülhetetlen következményei annak az izraeli stratégiának, hogy a sűrűn lakott egyiptomi főváros közvetlen közelében fekvő katonai célpontok ellen intéznek támadásokat. Ezek a támadások, folytatásuk esetén, rendkívüli veszélyeket rejtenek magukban. A lap megállapítja, hogy az aggodalomra számos okot adó csütörtöki támadás egybeesik a Jeruzsálemből érkező aggasztó hírekkel, amelyek szerint az izraeli kabinet vasárnap elutasította Abba Eban külügyminiszternek az Egyiptommal való tűzszüneti vonalak helyreállítását célzó kezdeményezését A hírek szerint Golda Meir miniszterelnök kijelentette, hogy az ilyen izraeli kezdeményezést félreérthetnék, és Izrael gyengeségének jeleként értelmezhetnék. A lap végül megállapítja: itt az ideje, hogy Izrael nagyobb szerepet szánjon diplomatáinak és megnyirbálja katonai vezetőinak befolyását Ulbricht fogadta a szovjet nagykövetet (MTI) Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke, pénteken fogadta Pjotr Abraszimovot, a Szovjetunió NDK- beli nagykövetét. A találkozáson a nagykövet tájékoztatta Walter Ulbrichtot a Szovjetunió és az NSZK megbízottai között folyó moszkvai véleménycseréről. Emellett konzultációt folytattak a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos, küszöbönálló négyhatalmi tárgyalásokról. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozót a teljes egyetértés jellemezte a megtárgyalt kérdésekben i 1 . ----------------------------H A- / A -M Willi Stoph az NSZK uralkodó köreiről • Huszonöt év sem volt elegendő a politikai realitások elismeréséhez Győrffy Tibor, az MTI berlini tudósítója jelenti: Willi Stophnak, az NDK miniszterelnökének Brandt nyugatnémet kancellárhoz intézett levele, amelyet csütörtökön adtak át Bonnban, s amelyben az NDK Minisztertanácsának elnöke a személyes megbeszélések megindítását javasolja. Brandt kedvező válasza esetén új szakasz kezdetét jelentheti a két német állam kapcsolatainak rendezésében. Egyidejűleg azonban azt is hangsúlyozni kell, hogy ha létre is jön a személyes találkozó Stoph és Brandt között, ez egyelőre csak formailag jelentene új szakaszt az NDK és az NSZK viszonyában. A döntő, tartalmi kérdésben, az NDK nemzetközi jogi érvényű elismerését jelentő megállapodástlletően, Bonn továbbra is a régi, a nemzetközi jogi érvényű elismerést megtagadó álláspontra helyezkedik. Ezt a megítélést tükrözi az a forma is, ahogyan a berlini sajtó pénteken az NDK miniszterelnöke és a nyugatnémet kancellár között lefolytatott levélváltással foglalkozik. Az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland, harmadik oldalán — mintegy emlékeztetőül — az NDK által az NSZK-nak előterjesztett államszerződéstervezet teljes szövegét ismerteti. Alatta szó szerint közli Willi Stoph miniszterelnök csütörtöki levelét és Brandt kancellár megelőző, január 22-i írását az NDK Minisztertanácsának elnökéhez. Nagy teret szentelnek a lapok Willi Stoph miniszterelnök csütörtöki beszédének, amelyet Drezdában mondott, a várost elpusztító amerikai légitámadás 25. évfordulója alkalmából. Willi Stoph beszédében aláhúzta: a hitleri fasizmus szétzúzása óta eltelt 25 esztendő nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a Nyugatnémet Szövetségi Köztársaság uralkodó körei készek legyenek a második világháború után kialakult politikai realitások elismeréséhez. Fenntartják kizárólagos képviseleti igényüket, és szeretnék elkerülni az NDK nemzetközi jogi érvényű elismerését — mondotta. Kiemelte, hogy a szociáldemokrata— szabad demokrata bonni kormány immár négy hónapja van hivatalban, azonban a megértésről és a megújulásról szóló kijelentéseinek tömegét nem követték gyakorlati tettek. Bírálta Bonnt, hogy nem foglalkozott érdemben az NDK államszerződés-tervezetével, s nehezményezte, hogy Brandt kancellár levele sem tartalmazott sem reagálást a szerződéstervezetre, sem pedig önálló javaslatokat a két német állam közötti egyenjogú, nemzetközi jogi érvényű kapcsolatok megteremtésére. Stoph súlyosan elítélte, hogy a nyugatnémet kormány képviselői — a bonni kizárólagos képviseleti igény fenntartása érdekében — más államokrapolitikai nyomást gyakorolnak, s gazdasági fenyegetésekkel próbálják visszatartani őket az NDK elismerésétől. Ugyancsak a két állam viszonyának rendezését nehezítő akadályok közé sorolta Bonn törekvését, hogy — amint mondotta — „az NDK közepén és területén fekvő, önálló politikai egységet képező Nyugat-Berlint” jogellenes éz: bekebelezzék a szövetségi köztársaságba. Hangsúlyozta, hogy a nyugatnémet kormány említett lépései és törekvései akadályozzák a kapcsolatok normalizálását a két német állam között Rámutatott, hogy ha Bonn valóban enyhülést akar, akkor le kell mondania a kizárólagos képviseleti igényéről, el kell ismernie a jelenlegi status quót, az Odera—Neisse-határt és a két német állam között húzódó határt is beleértve, s nemzetközi jogi érvényű megállapodást kell kötnie, az NDK-val a két állam közötti viszony rendezéséről. A lepelnyíjtózés Varsó, 1970 február. „A véleménycsere őszinte, tárgyilagos és hasznos volt” — így jellemezte tömören a hivatalos közlemény a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormányképviselőinek kétnapos varsói megbeszéléseit . Józef Winiewicz külügyminiszter-helyettes és a Georg Ferdinand Duckwitz államtitkár vezette küldöttségek összesen hét és fél órát töltöttek a tárgyalóasztalnál. Ismertették kormányuk álláspontját, s megállapodtak abban, hogy legközelebbi találkozójukat március második hetében tartják. Ezzel véget ért a politikai véleménycsere első fordulója, amely zárt ajtók mögött folyt, s napirendjéről és tartalmáról nem közöltek részleteket. Mindez azonban a legkevésbé sem csökkenti a találkozónak a két ország határain túlnövő jelentőségét. Lengyelország és az NSZK képviselői 25 év múltán először tárgyaltak politikai kérdésekről. Ha pedig a véleménycsere és a megbeszéléssorozat eredményeként Varsó és Bonn politikai kapcsolata kimozdulna a holtpontról, az kétségkívül kedvezően befolyásolná az egész európai helyzetet, a kelet-nyugati viszony alakulását is. Bonn és Varsó politikai érintkezése szempontjából azonban az első és döntő lépést nem a múlt heti véleménycsere, hanem Wladyslaw Gomulka tavaly május 17-i kezdeményezése jelentette. A LEMP KB első titkára azt javasolta, hogy kezdjen Lengyelország és az NSZK tárgyalásokat az Odera—Neisse-határ végleges elismeréséről. „Nincs jogi természetű akadálya annak, hogy az NSZK véglegesnek ismerje el a nyugati lengyel határokat — hangoztatta Gomulka —, mi készek vagyunk az NSZK-val ilyen államközi egyezmény aláírására, ahogy azt 19 évvel ezelőtt az NDK-val megtettük ... A nyugatnémet politika fő próbaköve a jelenlegi európai államhatárok, köztük az Odera—Neisse-határ elismerésével, valamint az NDK-nak mint szuverén és egyenjogú német államnak az elismerésével kapcsolatos bonni álláspont volt és marad.” Wladyslaw Gomulka javaslata nyomán — különösen a Brandt-kormány megalakulását követően — fokozatosan kibontakozott a lengyel—nyugatnémet és a lengyel—nyugat-berlini érintkezés. Varsóba látogatott Schütz nyugat-berlini polgármester, az NSZK-t népes küldöttség és gazdag kiállítási anyag képviselte a poznáni nemzetközi vásáron, sor került a két ország közéleti személyiségei, tudósai, újságírói néhány találkozójára, több nyugatnémet turistacsoport felkereste Lengyelországot, Varsóba és Krakkóba látogatott Carlo Schmid, a Bundestag alelnöke, Stefan Jedrychowski külügyminiszter nyilatkozatot adott a nyugatnémet tv-nek, Brandt kancellár pedig a Zycie Warszawy-nak (lengyel miniszter, illetve nyugatnémet kormányfő ezúttal első ízben adott ilyen interjút). Tárgyalások kezdődtek lengyel—nyugatnémet hosszú lejáratú kereskedelmi és gazdasági szerződés megkötéséről. Burakiewicz külkereskedelmi miniszter személyében először járt az NSZK-ban a lengyel kormány egyik tagja és meghívták varsói látogatásra Karl Schiller nyugatnémet gazdaságügyi minisztert. Mindez megteremtette a megfelelő légkört a politikai véleménycsere megkezdéséhez, amelyet a két kormány közvetlen jegyzékváltása előzött meg. Gomulka javaslatára mintegy válaszként az NSZK kormánya tavaly november 24-i jegyzékében kifejezésre juttatta készségét a Lengyelországgal folytatandó politikai tárgyalásokra. Karácsony előtt (december 22-én) a lengyel kormány válaszában közölte, hogy hajlandó politikai tárgyalásokat kezdeni az NSZK-val. Varsó hangoztatta: „A lengyel kormány az ország és egész Európa biztonságának érdekeitől vezérelve nem zárkózott el, a jövőben sem zárkózik el attól, hogy más államokkal megtárgyaljon minden olyan kérdést, amely előmozdíthatja az európai államok kapcsolatainak normalizálását és együttműködésének fejlődését. E szellemben hajlandó a véleménycserére az NSZK kormányával is.” A varsói első felvonás után a véleménycsere jövőjét és eredményeit illetően legfeljebb találgatásokba bocsátkozhatnánk. Érdemes azonban idézni a Zycie Warszawy-t: „Egy bizonyos: a tárgyalások csak nyugati határainknak az NSZK részéről történő végleges elismerésével, vagy pedig a mostani helyzet folytatódásával (értsd: kereskedelmi, gazdasági és minimális kulturális együttműködés) végződhetnek.” A politikai véleménycsere megkezdését Varsó nem kötötte előzetes feltételekhez. A két ország közötti politikai kapcsolatok rendezési folyamatának kiinduló pontja azonban csak a határmegállapodás lehet. Ebből természetszerűleg következik, hogy a megbeszéléseken a lengyel fél számára a kérdések kérdése az Odera— Neisse-határ. Az Odera—Neisse már ma a végleges lengyel—német határ, rögzítette ezt az NDK és Lengyelország — a két közvetlen érdekelt fél — 1950-es görliczi egyezménye, szavatolja a nagyhatalmak potsdami megállapodása és biztosítja a Varsói Szerződés katonai ereje. A tárgyalások az Odera—Neisse-államhatár nyugatnémet részről történő elismeréséről folynak. A lengyel kezdeményezést nem a határ tartósságának féltése diktálta, hanem az a meggyőződés, hogy a jelenlegi rendezetlen helyzet nem tarthat a végtelenségig, s az európai béke és biztonság érdekében Bonnnak is a tartós békés együttélésre kell törekednie minden néppel, köztük a lengyel néppel is. Gomulka legutóbbi beszédében aláhúzta, hogy a lengyel—nyugatnémet politikai véleménycsere összefügg az európai biztonsági értekezlet előkészületeivel. Ugyanakkor Varsó kétségkívül számba vette a nyugatnémet társadalomban tapasztalható pozitív változásokat is. Varsói megfigyelők egyetértenek abban, hogy Lengyelország és az NSZK politikai kapcsolatainak rendezése hosszan tartó folyamat, s a tárgyalássorozat nehéz lesz. A „februári találkozót” bevezetőnek, álláspont-ismertetésnek, kölcsönös szondázásnak tekintik. Kiemelik, hogy Lengyelország nemcsak saját érdekeit tartja szem előtt, összekapcsolja azokat szövetségesei érdekeivel, az európai biztonság általános ügyével. Most arra van szükség, hogy az NSZK kormánya ne csak szavakban ismerje el a tényeket, ne csak emlegesse az európai realitásokat, hanem szavait tették, megfelelő konkrét lépéseik is kövessék. Márkus Gyula