Magyar Hírlap, 1970. február (3. évfolyam, 32-59. szám)

1970-02-14 / 45. szám

2 1970. FEBRUÁR 14. SZOMBAT Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA - KÜLFÖLD V KÜLFÖLDI LAPOKBÓL A világsajtó pénteken nagy terjedelemben foglalkozott az egyiptomi fémkohászati üzem ellen csütörtökön intézett barbár izraeli légi­támadással. K­Alin­irr. A Párizsi lap, amely különben az Izraelt legerősebben támogató lapok közé tartozik, a támadást „gyilkos­nak és kártékonynak” minősíti. Akár té­vedés eredménye is ez a támadás — írja a lap —, ez egyáltalán nem menti ezt a megengedhetetlen és politikailag káros akciót. Bármi legyen is e támadások in­dítéka, megerősíti azt a többször is kifej­tett félelmünket, hogy Izraelben a „hé­ják” felülkerekedhetnek a „galambok” felett, és meggondolatlan akciókkal ve­szélyeztethetik Izrael ügyét azoknak a szemében is, akik támogatták. Ez a tá­madás élesen világít rá, hogy milyen fe­lelősség terheli Izraelt, ha hagyja magát a szélsőséges elemek révén belesodorni a provokációk sorozatába. Az akciót po­litikai téren sem lehet eléggé elítélni, mert veszélyezteti az izraeli kormány belső egyensúlyát, és kényes helyzetbe hozza Izrael értékes szövetségeseit, első­sorban az Egyesült Államokat. Ez a né­hány bomba nem szolgálta sem Izrael, sem a béke érdekeit — szögezi le az Iz­­rael-barát lap.­­ A kommun­ista lap kommen­tárja „kiszá­mított tévedésnek” minősíti az izraeli lé­gitámadást, és megállapítja: azt a hetven egyiptomi munkást, aki e „tévedés” miatt halt meg, szándékosan áldozták fel ab­ban a terrorkampányban, amellyel Tel Aviv kapitulációra szeretné kényszeríteni az EAK-ot Ez a terv azonban kudarcra van kárhoztatva. Az egyiptomi nép ugyanis teljesen tudatában van a való­ságos helyzetnek. Jól ismeri az izraeli vezetők minden nyilatkozatát, amely a megszállt területek annektálását követeli. Ebben az ügyben azonban nemcsak az iz­­raeli vezetők az érdekeltek, az Abu Za­­bal-i munkások újabb áldozatai ugyanis az olajháborúnak. A lap ebben a vonat­kozásban utal a Paris Match legújabban közölt értesülésére, amely szerint rövide­sen olajfúrásokat kezdenek az izraeliek által megszállva tartott Sinai-félszigeten. » Az Olasz KP lapjának ve- i Unit«s­zércikkében Giancarlo Pa­­retta, az OKP vezetőségé­nek tagja, az Unitá főszerkesztője élesen elítéli az Abu Zabal-i gyár ellen intézett bombatámadást, ami 70 munkás életébe került. Rámutat: a napról napra súlyos­bodó közel-keleti helyzet arra vezethető vissza, hogy az amerikai imperialisták és más országok — köztük Olaszország — konzervatív erői támogatják Izraelt. Ha figyelemmel kísérjük az elmúlt hetek eseményeit — írja Paretta —, láthatjuk, hogy előre megfontolt, bűnös taktikáról van szó, amelynek célja az egyiptomiak térdre kényszerítése. A továbbiakban a vezércikk hangoz­tatja, hogy az izraeli szélsőségesek tervei mindenkit fenyegetnek. Az olaszoknak határozottan el kell ítélniük Izrael ag­resszióját Akik a béke oldalán állnak, ki kell mondják: elég az izraeli agresszió­ból. Az olasz kormány nem hallgathat — írja a többi között Paretta. ■MinmiAi1 A Jugoszláv Kommunis­­htlN lHíSí­tók Szövetségének heti- N­UITIUIK­WI kyjja rendkívül éles han­gú szerkesztőségi kommentárban elemzi a közel-keleti válság legújabb fejlemé­nyeit. A tekintélyes jugoszláv lap úgy látja, hogy most, amikor Izrael már pol­gári célpontokat támad az Egyesült Arab Köztársaságban, Nixon pedig, „ha szük­séges”, új bombázókat és rakétákat fog szállítani Tel Avivnak, „a közel-keleti válság kimenetele bizonytalanabb, mint bármikor azelőtt volt. A konfliktus nö­vekvőben van, és kiterjedhet sokkal na­gyobb területekre is, együtt azzal a fo­kozódó veszéllyel, hogy közvetlen konflik­tus támad a szuperhatalmak között”. A JKSZ lapja a Közel-Kelettel kap­csolatos amerikai politika eddigi legéle­sebb elítélését tartalmazza, hangoztatva: „a Fehér Háznak köszönhető, hogy az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Fran­ciaország és Nagy-Britannia közötti négy­oldalú tanácskozások kimenetele súlyos mértékben kérdésessé vált. Washington ne­gatív válasza a legutóbbi szovjet jegy­zékre csak megerősítette ezt”. Hejkal, a kairói AZ Ahram főszer­kesztője szokásos pénteki vezércik­kében egy „külföl­di, de a közel-keleti helyzet kérdéseiben járatos diplomatával” folytatott beszélge­téséről számol be. A meg nem nevezett diplomata érte­sülései szerint az elkövetkezendő száz napban Egyiptom koncentrált villámhá­borúra számíthat Izrael részéről. Száz nap van még hátra a líbiai Wheelus-tá­­maszpont teljes kiürítéséig — ez alatt az időszak alatt Tel Aviv és Washington kö­zött létrejött megállapodás értelmében az ellenség minden területen fokozza az EAK elleni támadásait, és arra számít, hogy ezzel meg tudja dönteni a kairói haladó rendszert. A diplomata szerint nyilvánvaló, hogy a Phantomok és Sky­­hawk típusú gépek az Egyesült Államok jóváhagyásával folytatják berepüléseiket az EAK légterébe, hiszen Tel Aviv az amerikaiak engedélye nélkül veszélyez­tetné a további fegyverszállításokat. A háború kiterjesztéséről született ame­rikai—izraeli megállapodás magában fog­lalja az egyiptomi katonai táborok és ki­képző­ központok fokozott támadását, a hadianyagraktárak, repülőterek, kikötők és közutak fokozott bombázását Sire Hark Stines vesztőségi cikkében megállapítja: a Kairó melletti ipari léte­sítmény bombázása, amely számos pol­gári személy életét követelte, megbocsát­hatatlan lépés volt. Az egyiptomi polgá­rok tucatjainak lemészárlását semmikép­pen sem igazolhatja a keddi müncheni véres támadás az El Al légitársaság uta­sai ellen. Bár az izraeli hatóságok „mű­szaki hibára” hivatkozva próbálnak ki­bújni a felelősség alól, nyilvánvaló, hogy az ilyen incidensek elkerülhetetlen kö­vetkezményei annak az izraeli stratégiá­nak, hogy a sűrűn lakott egyiptomi fő­város közvetlen közelében fekvő katonai célpontok ellen intéznek támadásokat. Ezek a támadások, folytatásuk esetén, rendkívüli veszélyeket rejtenek maguk­ban. A lap megállapítja, hogy az aggoda­lomra számos okot adó csütörtöki táma­dás egybeesik a Jeruzsálemből érkező aggasztó hírekkel, amelyek szerint az iz­raeli kabinet vasárnap elutasította Abba Eban külügyminiszternek az Egyiptom­mal való tűzszüneti vonalak helyreállí­tását célzó kezdeményezését A hírek sze­rint Golda Meir miniszterelnök kijelen­tette, hogy az ilyen izraeli kezdeménye­zést félreérthetnék, és Izrael gyengesé­gének jeleként értelmezhetnék. A lap vé­gül megállapítja: itt az ideje, hogy Iz­rael nagyobb szerepet szánjon diploma­táinak és megnyirbálja katonai vezetői­nak befolyását Ulbricht fogadta a szovjet nagykövetet (MTI) Walter Ulbricht, az NDK Állam­tanácsának elnöke, pénteken fogadta Pjotr Abraszimovot, a Szovjetunió NDK- beli nagykövetét. A találkozáson a nagy­követ tájékoztatta Walter Ulbrichtot a Szovjetunió és az NSZK megbízottai kö­zött folyó moszkvai véleménycseréről. Emellett konzultációt folytattak a Nyu­­gat-Berlinnel kapcsolatos, küszöbönálló négyhatalmi tárgyalásokról. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozót a teljes egyetértés jellemezte a megtárgyalt kérdésekben i 1 . ----------------------------H A- / A -M Willi Stoph az NSZK uralkodó köreiről • Huszonöt év sem volt elegendő a politikai realitások elismeréséhez Győrffy Tibor, az MTI berlini tudósí­tója jelenti: Willi Stophnak, az NDK miniszterelnö­kének Brandt nyugatnémet kancellárhoz intézett levele, amelyet csütörtökön ad­tak át Bonnban, s amelyben az NDK Mi­nisztertanácsának elnöke a személyes megbeszélések megindítását javasolja. Brandt kedvező válasza esetén új szakasz kezdetét jelentheti a két német állam kapcsolatainak rendezésében. Egyidejű­leg azonban azt is hangsúlyozni kell, hogy ha létre is jön a személyes találkozó Stoph és Brandt között, ez egyelőre csak formailag jelentene új szakaszt az NDK és az NSZK viszonyában. A döntő, tar­talmi kérdésben, az NDK nemzetközi jo­gi érvényű elismerését jelentő megálla­podást­lletően, Bonn továbbra is a régi, a nemzetközi jogi érvényű elismerést megtagadó álláspontra helyezkedik. Ezt a megítélést tükrözi az a forma is, aho­gyan a berlini sajtó pénteken az NDK mi­niszterelnöke és a nyugatnémet kancel­lár között lefolytatott levélváltással fog­lalkozik. Az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland, harmadik oldalán — mint­egy emlékeztetőül — az NDK által az NSZK-nak előterjesztett államszerződés­­tervezet teljes szövegét ismerteti. Alatta szó szerint közli Willi Stoph miniszter­­elnök csütörtöki levelét és Brandt kancel­lár megelőző, január 22-i írását az NDK Minisztertanácsának elnökéhez. Nagy teret szentelnek a lapok Willi Stoph miniszterelnök csütörtöki beszédé­nek, amelyet Drezdában mondott, a vá­rost elpusztító amerikai légitámadás 25. évfordulója alkalmából. Willi Stoph beszédében aláhúzta: a hitleri fasizmus szétzúzása óta eltelt 25 esztendő nem bizonyult elegendőnek ah­hoz, hogy a Nyugatnémet Szövetségi Köz­társaság uralkodó körei készek legyenek a második világháború után kialakult politikai realitások elismeréséhez. Fenn­tartják kizárólagos képviseleti igényüket, és szeretnék elkerülni az NDK nemzet­közi jogi érvényű elismerését — mon­dotta. Kiemelte, hogy a szociáldemokrata— szabad demokrata bonni kormány immár négy hónapja van hivatalban, azonban a megértésről és a megújulásról szóló ki­jelentéseinek tömegét nem követték gya­korlati tettek. Bírálta Bonnt, hogy nem foglalkozott érdemben az NDK állam­szerződés-tervezetével, s nehezményezte, hogy Brandt kancellár levele sem tartal­mazott sem reagálást a szerződéstervezet­re, sem pedig önálló javaslatokat a két német állam közötti egyenjogú, nemzet­közi jogi érvényű kapcsolatok megterem­tésére. Stoph súlyosan elítélte, hogy a nyu­gatnémet kormány képviselői — a bonni kizárólagos képviseleti igény fenntartása érdekében — más államokra­­politikai nyomást gyakorolnak, s gazdasági fenye­getésekkel próbálják visszatartani őket az NDK elismerésétől. Ugyancsak a két ál­lam viszonyának rendezését nehezítő aka­dályok közé sorolta Bonn törekvését, hogy — amint mondotta — „az NDK közepén és területén fekvő, önálló politikai egysé­get képező Nyugat-Berlint” jogellenes éz: bekebelezzék a szövetségi köztársaságba. Hangsúlyozta, hogy a nyugatnémet kor­mány említett lépései és törekvései aka­dályozzák a kapcsolatok normalizálását a két német állam között Rámutatott, hogy ha Bonn valóban enyhülést akar, akkor le kell mondania a kizárólagos képviseleti igényéről, el kell ismernie a jelenlegi status quót, az Ode­ra—Neisse-határt és a két német állam között húzódó határt is beleértve, s nem­zetközi jogi érvényű megállapodást kell kötnie, az NDK-val a két állam közötti viszony rendezéséről. A lepel­nyí­jtózés­­ Varsó, 1970 február. „A véleménycsere őszinte, tárgyilagos és hasznos volt” — így jellemezte tömö­ren a hivatalos közlemény a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormányképviselőinek két­napos varsói megbeszéléseit . Józef Winiewicz külügyminiszter-helyettes és a Georg Ferdinand Duckwitz államtitkár vezette küldöttségek összesen hét és fél órát töltöttek a tárgyalóasztalnál. Ismer­tették kormányuk álláspontját, s meg­állapodtak abban, hogy legközelebbi ta­lálkozójukat március második hetében tartják. Ezzel véget ért a politikai véleménycse­re első fordulója, amely zárt ajtók mö­gött folyt, s napirendjéről és tartalmáról nem közöltek részleteket. Mindez azon­ban a legkevésbé sem csökkenti a talál­kozónak a két ország határain túlnövő je­lentőségét. Lengyelország és az NSZK képviselői 25 év múltán először tárgyal­tak politikai kérdésekről. Ha pedig a vé­leménycsere és a megbeszéléssorozat eredményeként Varsó és Bonn politikai kapcsolata kimozdulna a holtpontról, az kétségkívül kedvezően befolyásolná az egész európai helyzetet, a kelet-nyugati viszony alakulását is. Bonn és Varsó politikai érintkezése szempontjából azonban az első és döntő lépést nem a múlt heti véleménycsere, ha­nem Wladyslaw Gomulka tavaly május 17-i kezdeményezése jelentette. A LEMP KB első titkára azt javasolta, hogy kezd­jen Lengyelország és az NSZK tárgyalá­sokat az Odera—Neisse-határ végleges elismeréséről. „Nincs jogi természetű akadálya annak, hogy az NSZK végleges­nek ismerje el a nyugati lengyel határo­kat — hangoztatta Gomulka —, mi ké­szek vagyunk az NSZK-val ilyen állam­közi egyezmény aláírására, ahogy azt 19 évvel ezelőtt az NDK-val megtettük ... A nyugatnémet politika fő próbaköve a jelenlegi európai államhatárok, köztük az Odera—Neisse-határ elismerésével, vala­mint az NDK-nak mint szuverén és egyenjogú német államnak az elismeré­sével kapcsolatos bonni álláspont volt és marad.” Wladyslaw Gomulka javaslata nyomán — különösen a Brandt-kormány megala­kulását követően — fokozatosan kibonta­kozott a lengyel—nyugatnémet és a len­gyel—nyugat-berlini érintkezés. Varsóba látogatott Schütz nyugat-berlini polgár­­mester, az NSZK-t népes küldöttség és gazdag kiállítási anyag képviselte a poz­náni nemzetközi vásáron, sor került a két ország közéleti személyiségei, tudósai, új­ságírói néhány találkozójára, több nyu­gatnémet turistacsoport felkereste Len­gyelországot, Varsóba és Krakkóba láto­gatott Carlo Schmid, a Bundestag alel­­nöke, Stefan Jedrychowski külügyminisz­ter nyilatkozatot adott a nyugatnémet tv-nek, Brandt kancellár pedig a Zycie Warszawy-nak (lengyel miniszter, illetve nyugatnémet kormányfő ezúttal első íz­ben adott ilyen interjút). Tárgyalások kezdődtek lengyel—nyugatnémet hosszú lejáratú kereskedelmi és gazdasági szer­ződés megkötéséről. Burakiewicz külke­reskedelmi miniszter személyében először járt az NSZK-ban a lengyel kormány egyik tagja és meghívták varsói látoga­tásra Karl Schiller nyugatnémet gazda­ságügyi minisztert. Mindez megteremtette a megfelelő lég­kört a politikai véleménycsere megkez­déséhez, amelyet a két kormány közvet­len jegyzékváltása előzött meg. Gomulka javaslatára mintegy válaszként az NSZK kormánya tavaly november 24-i jegyzé­kében kifejezésre juttatta készségét a Lengyelországgal folytatandó politikai tárgyalásokra. Karácsony előtt (december 22-én) a lengyel kormány válaszában közölte, hogy hajlandó politikai tárgya­lásokat kezdeni az NSZK-val. Varsó han­goztatta: „A lengyel kormány az ország és egész Európa biztonságának érdekei­től vezérelve nem zárkózott el, a jövő­ben sem zárkózik el attól, hogy más ál­lamokkal megtárgyaljon minden olyan kérdést, amely előmozdíthatja az európai államok kapcsolatainak normalizálását és együttműködésének fejlődését. E szellem­ben hajlandó a véleménycserére az NSZK kormányával is.” A varsói első felvonás után a véle­ménycsere jövőjét és eredményeit illetően legfeljebb találgatásokba bocsátkozhat­nánk. Érdemes azonban idézni a Zycie Warszawy-t: „Egy bizonyos: a tárgyalá­sok csak nyugati határainknak az NSZK részéről történő végleges elismerésével, vagy pedig a mostani helyzet folytatódá­sával (értsd: kereskedelmi, gazdasági és minimális kulturális együttműködés) vég­ződhetnek.” A politikai véleménycsere megkezdését Varsó nem kötötte előzetes feltételekhez. A két ország közötti politikai kapcsola­tok rendezési folyamatának kiinduló pontja azonban csak a határmegállapodás lehet. Ebből természetszerűleg követke­zik, hogy a megbeszéléseken a lengyel fél számára a kérdések kérdése az Odera— Neisse-határ. Az Odera—Neisse már ma a végleges lengyel—német határ, rögzítette ezt az NDK és Lengyelország — a két közvet­len érdekelt fél — 1950-es görliczi egyez­ménye, szavatolja a nagyhatalmak pots­dami megállapodása és biztosítja a Var­sói Szerződés katonai ereje. A tárgyalá­sok az Odera—Neisse-államhatár nyugat­német részről történő elismeréséről foly­nak. A lengyel kezdeményezést nem a határ tartósságának féltése diktálta, ha­nem az a meggyőződés, hogy a jelenlegi rendezetlen helyzet nem tarthat a végte­lenségig, s az európai béke és biztonság érdekében Bonn­nak is a tartós békés együttélésre kell törekednie minden nép­pel, köztük a lengyel néppel is. Gomulka legutóbbi beszédében aláhúzta, hogy a lengyel—nyugatnémet politikai vélemény­­csere összefügg az európai biztonsági ér­tekezlet előkészületeivel. Ugyanakkor Varsó kétségkívül számba vette a nyugat­német társadalomban tapasztalható pozi­tív változásokat is. Varsói megfigyelők egyetértenek abban, hogy Lengyelország és az NSZK politi­kai kapcsolatainak rendezése hosszan tartó folyamat, s a tárgyalássorozat ne­héz lesz. A „februári találkozót” beveze­tőnek, álláspont-ismertetésnek, kölcsönös szondázásnak tekintik. Kiemelik, hogy Lengyelország nemcsak saját érdekeit tartja szem előtt, összekapcsolja azokat szövetségesei érdekeivel, az európai biz­tonság általános ügyével. Most arra van szükség, hogy az NSZK kormánya ne csak szavakban ismerje el a tényeket, ne csak emlegesse az európai realitásokat, hanem szavait tették, megfelelő konkrét lépéseik is kövessék. Márkus Gyula

Next