Magyar Hírlap, 1970. május (3. évfolyam, 120-150. szám)

1970-05-28 / 147. szám

Magyar Hírlap'hiffl'Orbl­­yp Fock Jenő látogatása a BNV-n mm Üzemeink éljenek bátrabban a licencvásárlás lehetőségeivel Fock Jenő, a kormány elnöke az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság né­hány vezető munkatársának társaságában szerdán a BNV-re látogatott, s megtekin­tette a műszaki fejlesztést leginkább rep­rezentáló néhány pavilont. A körséta utáni tapasztalatairól a kö­vetkezőket mondotta: — Számomra a Budapesti Nemzetközi Vásár mindig igen nagy esemény, ha a vásár idején itthon vagyok, mindig fel is keresem. Az idén ezúttal másodszor járok a vásáron, első ízben a hivatalos megnyitón vettem részt. A megnyitás napján azonban, őszintén szólva, nem so­kat láthatok a vásárból, ilyenkor vi­szonylag rövid idő alatt sok hazai és kül­földi pavilont látogatunk meg, s nem­igen van mód az anyag részletes tanul­mányozására. Ma az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság vezetőinek segítsé­gével, kitűnő szakemberek közreműködé­sével alaposabban megnézhettem azokat a kiállítási anyagokat, amelyek engem különösen érdekelnek. — Mi érdekel engem leginkább? Első­sorban az, hogy a műszaki fejlesztésről nemcsak beszélünk, hanem teszünk is érte. A vásáron látottak azt igazolják, hogy számos területen előreléptünk. Utalnék a számítógéptechnika fejleszté­sére, amellyel kapcsolatban évek óta két dolgot sürgetünk. Egyrészt a hazai fej­lesztés gyorsítását, másrészt azt, hogy itt is és más területeken is — bátrabban él­jünk a licencvásárlás lehetőségeivel. Bí­zunk a magyar mérnökök tudásában, ugyanakkor azonban az időtényezőt is figyelembe kell venni, s hasznosítanunk kell mások szellemi termékeit is. Öröm­mel tapasztalom, máris sokan rájöttek, hogy a licencvásárlás, a hazai és külföldi kooperációs szerződések kötése az az út, amelyen keresztül a tényleges nemzetkö­zi munkamegosztás és a gyorsabb fejlő­dés lehetővé válik. Jó eredményeket ho­zott a Szovjetunióval és más szocialista országokkal kibontakozott ipari együtt­működés, de lehetőség van minden irány­ban a kooperáció kiterjesztésére, beleért­ve például a nyugati országok, közöttük az Egyesült Államok és Kanada cégeit is.­­ Mindenesetre a vásár dokumentu­mai azt igazolják, hogy a magyar ipar műszaki fejlődése határozottan előre tart. Ami magát a vásárt illeti, helyeslem, hogy a kiállítási anyagot nagy körülte­kintéssel válogatták össze. Egy ilyen nem­zetközi fórumon nem annyira a kiállított áruk mennyisége a fontos, mint inkább az, hogy olyan cikkeket mutassanak be, amely értékes, ami valóban hasznos, ami előre mutat. Egyébként nem értek egyet azzal a felfogásai, hogy a BNV-n csak olyan árut állítsanak ki, amelyet azonnal meg is lehet vásárolni. Ez legfeljebb a könnyűipartól várható el, más ágazatok, például a gépipar kiállításának az a leg­főbb feladata, hogy a vállalatok megis­mertessék terveiket hazai és külföldi partnereikkel, sőt maguk is tájékozódja­nak az igényekről. Ily módon, bár több­nyire nem azonnal, de legalább egy-két éven belül a kereskedelemben is realizál­hatják a vásáron szerzett tapasztalatai­kat, üzleti tárgyalásaik eredményeit.­­ A vásár rendezőségének és más ille­tékeseknek pedig azt javaslom, hogy fo­kozottan törekedjenek a BNV szakosítá­sára. Tudom, hogy ez anyagi áldozatok­kal is jár, de hasznos és szükséges, hogy a kiállított áruk közül az azonos jelle­gűeket egy csoportban szemlélhessék a látogatók, így jobban össze tudják hason­lítani a különböző országok, vállalatok produktumait, egyben magunk is jobb áttekintést kapunk arról, hogy a nemzet­közi versenyben Magyarország hol tart egy-egy termék gyártásában. HAZAI KÖRKÉP X W 1m MÁJUS 2., CSÜTÖRTÖK 3 A BNV közkedvelt szereplői a korszerű háztartási gépek és felszerelések A háztartási gépek és felszerelések iránt világszerte fokozódik az érdeklődés, Párizsban és Brüsszelben újabban nem­zetközi kiállítást is rendeznek bemutatá­sukra. A korszerű technika és technoló­gia bevonult a háztartásokba is, s a nö­vekvő igények kielégítése nagy, de min­denképpen hasznos versenyt kelt a ház­tartási gépeket előállító gyárak között. A Budapesti Nemzetközi Vásáron öröm­mel tapasztalhatjuk, hogy a jászberényi Hűtőgépgyár termékei, a háztartási és ke­reskedelmi hűtőgépek, az autó- és hab­szifonok, állják ezt a versenyt. A Hűtő­gépgyár, mint minden évben, az idén is újdonságot mutat be. A vásáron, a már jól bevált és ismert kilenctagú Lehel család mellett, megje­lent a svájci Sibir licenc alapján készült S 60 típusú hűtőszekrény. Mind a hazai, mind a külföldi szakértők nagy elismeréssel nyilatkoztak az új típusú kereskedelmi hűtőpultokról. A hűtősor 220, 350 és 500 literes tagokból áll. Az amerikai Tyler céggel kötött licencszer­ződés alapján jövőre megkezdik a hűtő- és a nem hűtő elárusító pultok, továbbá a korszerű pénztárpultok gyártását. Az ame­rikai cég a szerződés értelmében, nyugat­európai piacainak egy részét átadja a Hű­tőgépgyárnak és ez tovább növeli a jász­berényiek eddig is jelentős exportesélyeit. A tavalyi BNV-n láthattuk a Hajdúsági Iparművek szuperautomata mosógépét, amely a jugoszláv Oboáin céggel kötött licencszerződés alapján­ készült. A rend­kívüli érdeklődést keltő, világszínvonalon álló háztartási gép — mint akkor mond­ták — 1969 őszén kerül forgalomba. Nem került. Viszont most is ott áll a pavilon­ban ingerlően, mégpedig másodmagával, ami azt jelenti, hogy a gyár e cikkből „teljes raktárkészletét” kiállította. Lévai Imre, a Hajdúsági Iparművek igazgatója ezeket mondja: — A szerződés megkötésekor egyik fél sem gondolt azokra a nehézségekre és akadályokra, amelyek később keletkez­tek. Most azonban már minden akadály elhárult annyira, hogy az idén már június közepén csakugyan az üzletekben lesz, 8800 forintos áron. A jugoszláv pavilonban megtaláltuk a Hajdú Super hasonmását és számos más új mosógéptípust is, amelyek arra figyel­meztetnek, hogy e téren is fokozódik a verseny. Különösen példázzák ezt a jugo­szláv olajkályhák, amelyek a formaterve­zés remekei, díszes szobabútornak számí­tanak. A szocialista országok az idén viszony­lag szerény kínálattal szerepelnek a BNV-n. Az AKA-Electric háztartási ro­botgép iránt meglehetősen nagy az érdek­lődés. Más fajta háztartási gépet azonban nem állítottak ki az NDK-pavilonban. Fi­gyelemre méltó azonban a román pavi­lonban bemutatott Albalux mosógépcsa­lád, amelynek tagjai ugyan nem automa­ták, de a mosó- és centrifugáló rész egy­be­építése praktikus megoldás és ami igen lényeges, sokkal olcsóbb, mint az automa­ta. Az osztrák pavilonban méltán kelt nagy feltűnést a szépvonalú, AEG-gyárt­­mányú háztartási pult, amelyben a főző-, hűtő- és mosogatóberendezést egybe épí­tették. Meglepő azonban, hogy — a korábbi évektől eltérően — az idén kevés a ki­sebb értékű, egyszerűbb, praktikus háztar­tási gép, illetve berendezés. Sem a hazai, sem a külföldi cégek nem mutatnak be különösen érdekes, a háztartásokban jól használható, olcsó tömegcikkeket. Hogy miért nem — arra nem kaptunk választ... ! Halasi Árpád A vásár félidejének mérlege Ötven jelentős üzletkötés, félmillió látogató Az 1970. évi BNV félidejéhez érkezett. A vásáriroda tájékoztatója szerint eddig félmillióan keresték fel a hazai és a kül­földi ipar budapesti seregszemléjét. Ér­dekesség: az idén jóval több külföldi ér­deklődő érkezett Budapestre, mint a vá­sárok történetében bármikor. A szakmai napoknak mintegy negyven­ezer látogatója volt, jóval kevesebb, mint tavaly ennyi idő alatt. Ezt mind a vásár­­igazgatóság, mind a kiállítók igen örven­detesnek tartják, így a szakmai napok az eddiginél hatékonyabb tapasztalatcserék­nek, műszaki-kereskedelmi tájékozódás­nak biztosíthatnak lehetőséget. A külföldiek klubjában az úgynevezett kontaktnapok keretében eddig mintegy ötven üzleti kapcsolat jött létre hazai és külföldi, illetve különböző országokbeli külföldi cégek képviselői között. Az üz­letkötések közül kiemelkedik a Vízgépé­szeti Vállalat kötése, amelyről Nagy La­jos igazgató a többi között elmondotta, hogy Csehszlovákiába és az NDK-ba szállítanak különböző termékeket, de a japán—amerikai Ebara—Infilco cég meg­vásárolta a folyadékszűrő berendezés szabadalmát délkelet-ázsiai és ausztráliai hasznosításra. A Magyar Hajó- és Daru­gyártól a Szovjetunió huszonnyolcmillió rubel értékű hajót, úszódarut és egyéb terméket vásárolt. Az egyik legnagyobb sikert a Labor Műszeripari Művek — tűzhellyel, hűtőszekrénnyel és fekhellyel felszerelt — komfortos kemping lakóko­csija aratta, amelyből több százat ren­deltek a svéd cégek. A spanyolok magyar szabadalmat vettek meg, 250 ezer dol­lárért, a Kenderi-féle rozsdavédelmi el­járást. Minden mennyiségben el lehetne adni az Érdért tetszetős faházait, ha lenne belőle elegendő. A Magyar Alumíniumipari Tröszt és a NIKEX képviselői másfél millió svéd korona értékű rendelést írtak alá szer­dán. A megállapodás értelmében a stock­holmi Copco cég bauxitrakodót szállít hazánkba, a berendezéseket Kincsesbá­nyán állítják majd üzembe. Helmuth Kern szenátor, a hamburgi gazdasági és közlekedési minisztérium igazgatója jelentette ki: " Az utóbbi években Magyarország a szocialista or­szágok között a második helyet foglalja el Hamburg tranzitforgalmában. Éppen egy éve kötöttünk szerződést, amelynek alapján öt tengerjáró hajót készítenek Magyarországon Hamburg számára, az el­sőt már leszállították és azzal elégedettek vagyunk. Szerdán a BNV területén több érde­kes sajtótájékoztató és fogadás is lezaj­lott. Ezek közül is kiemelkedett a Ma­gyar Kábelművek, a Baromfiipari Or­szágos Vállalat és a Wittenborg dán cég sajtótájékoztatója. A magyar gazdasági élet több vezetője részt vett az olasz pa­vilonban rendezett fogadáson, ahol a vendégeket Ludovico Barattieri di San Pietro nagykövet és a vásár alkalmából Budapestre érkezett Corrado Belei kül­kereskedelmi államtitkár üdvözölte. A városligeti Gundel-étteremben a Finn Papírgyárak Egyesülésének és a Finn Kartongyárak Szövetségének foga­dásán találkoztak a magyar és a finn pa­píripari szakemberek. Részt vett a foga­dáson N. G. Grotenfelt, a Finn Papírgyá­rak Egyesülésének vezérigazgatója is. Finnországból évente mintegy 15 ezer tonna mélynyomó és műnyomó papír ér­kezik Magyarországra, ennek jó részét az Athenaeum Nyomda használja fel a képes hetilapokhoz. A magyar vállalatok nö­vekvő mennyiségben kívánnak beszerez­ni Finnországból cellulózt, amelynek im­portja jelenleg 8—10 ezer tonna. Fahidy József SZÁZALÉK Szemembe ötlik egy számadat az Egye­temi Lapok egyik friss számának cik­kében. A bölcsészkar KISZ-titkára idézi az adatot elgondolkoztató, tanulmány­számba vehető írásában. Az derül k­i egye­bek között e cikkből — amely a fizikai dolgozók gyerekeinek egyetemi helyzeté­vel foglalkozik —, hogy a pesti bölcsész­kar első éves hallgatóinak mindössze 1,9 százaléka kerül ki parasztszülők gyerme­kei közül. Az adat meditációra késztet, nem szisz­­szenésre, felhorkanásra. „Hol tartunk?” — kiáltják ugyanis némelyek, s rögvest készek is a válasszal: ott, ahol 1930-ban, amikor is a tudományegyetemekről ösz­­szesen másfél százalék került ki szegény­­parasztok, mezőgazdasági cselédek gyere­kei közül. Pedig ezek az adatok nem alkalmasak olcsó párhuzamokra, hamari következte­tésekre. Az előbb említett másfél száza­lék nem az akkori Vallás- és Közokta­tásügyi Minisztérium hivatalos adata. (Miért is tárta volna fel következetes ku­tatással a Horthy-korszak kultúrpolitiká­ja az iskolák szociális viszonyait?) Az 1930-as összehasonlító adatot a fasiszták által később meggyilkolt Földes Ferenc bányászta elő sziszifuszi munkával, el­osztva a hivatalos kimutatások ködösíté­seit. Ez a vizsgálat nemcsak a miénktől eltérő politikai rendszert, hanem a mai­tól gyökeresen különböző szociális réteg­ződést is tükröz. A felszabadulást követő évtizedek vi­haros társadalmi változásai egyetlen tár­sadalmi csoportot sem hagytak érintetle­nül­. A harmincas évek szegényparaszti lakossága például sem számban, sem osz­tályhelyzetét tekintve nem azonosítható azokkal, akik a mai mezőgazdaságban vé­geznek fizikai munkát. A harmincas évek szegényparasztjainak fiai, leányai ma jó­részt a munkások, alkalmazottak számát szaporítják, s tömegesen kerültek az ér­telmiségbe is szegényparaszti származá­sú ifjak. S ha már mindenáron hasonlítunk, ne csak egy részadatot ragadjunk ki! A fel­sőoktatási intézmények összességében ma átlagosan tíz százalék a paraszti szárma­zású fiatalok aránya, ami ugyan nem sok, de a Horthy-korszakbeli másfél százalék­hoz viszonyítva, mégis vitathatatlan kü­lönbség. Végül pedig figyelemre méltó, hogy a mezőgazdasági dolgozók fiainak, lányainak abszolút száma hússzor annyi jelenleg a főiskolákon és egyetemeken, mint a szegényparasztok fiainak, lányai­nak száma volt 1930-ban. Az említett 1,9 százalék tehát nem al­kalmas vulgáris összehasonlításokra. De a szocializmus nem utolsósorban ép­pen azzal is felülmúlja a kapitalista tár­sadalmat, hogy több lehetőséget ad pol­gárainak képességeik kibontakoztatásá­hoz. S nem csupán a közvetlen társadal­mi igazságosság megvalósítása végett kell ügyelni arra, hogy minden társadalmi ré­teg a lakosságban elfoglalt számarányát megközelítve járuljon hozzá az értelmiség bővített újratermeléséhez, hanem a dina­mikus tudományos fejlődés programja is ezt igényli. Bernal professzor, korunk egyik legkitűnőbb gondolkodója írta: „Ha a világ minden népének minden osztá­lyához tartozó férfiak és nők sorából to­borozzák majd a tudományos dolgozókat, akkor bizonyos, hogy meg fog gyorsulni a tudomány fejlődése.” Ami a budapesti bölcsészkart és még sok más egyetemünket illeti — talán ép­pen a legszínvonalasabbakat —, sajnos, még mindig szűk forrásból termeli ki utánpótlását. Igaz, nem birtokosok, tőké­sek gyerekei foglalják el a bölcsészkar padsorait, és nem ők uralják a felsőok­tatást általában sem, de — nincs miért tartanunk a kifejezéstől — bizonyos meg­különböztetéseket többféle adat is repre­zentál. Vannak szakok, ahol a hallgatók létszámának egynegyedét alkotják öt bu­dapesti — belvárosi — középiskola egy­kori diákjai. És ehhez még annyit: az or­szág nappali tagozataira jelentkező hall­gatók létszámának csupán 18 százaléka a falusi népesség fia, lánya, holott az or­szág lakosságának — még most is — csak a fele él városokban. A nyugtalanító 1,9 százalékos adat tük­rében még osztatlan falusi iskolákat, rosszul ellátott kisgimnáziumokat, bejáró diákokat, kallódó tehetségeket, tört élet­­utakat láthatunk. Gyerekeket, akiknek gondos patronálására, képességeik telje­sebb kibontakoztatására nincs erejük a szülőknek, pedagógusoknak. Arra is figyelmeztetnek az adatok, hogy túlságosan is jól sikerült az a „lebeszélő” propaganda, amelyet a sajtó a bölcsész­kar ellen folytatott: idegen nyelvtudást, filozófiai alapismereteket igénylő szakjai most nehezen megközelíthetőnek tűnnek a fizikai dolgozók gyerekei számára. Úgy érzik, hogy túlságosan is magas a mérce. Bátortalanná teszi őket az egyetem ret­tegett vizsgakövetelményének híre is. El­terjedt, s ma sem alaptalan közhit, hogy a bölcsészkarra, a jogi karra, az orvosi egyetemekre — diáknyelven szólva — csak előzetes „plankolás”, fejtágítás után érdemes pályázni. Ezért divat, hogy pél­dául magántanárok „töltögetik” még a gimnáziumi tanárokon kívül egyes tehet­séges diák fejébe a középiskolás szintet meghaladó, de a felvételi vizsgán méltá­nyolt tudományt. A köz- és felsőoktatás irányítói, a tár­sadalmi szervek, s maguk az egyete­mek is az utóbbi egy-két évben — a jel­zett tendencia ellensúlyozására — több hasznos patronázsakciót szerveztek. A szakkörök, a hallgatók korrepetitori tevé­kenysége, a háromhetes nyári tanfolya­mok mind-mind jól szolgálják a tehetsé­ges, de hátrányos helyzetű tanulók egye­temig történő „felvezetését”. Sor került a falusi kollégiumi hálózat megteremtése útján is a kezdeti lépésekre. Némelyek azt állítják, lehetne radiká­lisabb módszereket is alkalmazni. Pél­dául pontelőnyhöz juttatni a felvételiken a fizikai dolgozók gyerekeit; megszabni, milyen létszámú munkás- és parasztszár­­mazású tanulót kell felvenni egy szakra, egy karra. Csakhogy ez nem előrelépés, hanem visszakanyarodás lenne. A szár­mazás szerinti megkülönböztetés csak el­fedné a jelenlegi különbségeket, de nem járulhatna hozzá azok érdemi megszün­tetéséhez. Mi hát a megoldás? Kivárni a jelen­legi és tervezett intézkedések gyümöl­cseit? Igen, ilyesmiről van szó, de „kivá­rás” helyett jobb, pontosabb megfogal­mazással is szolgálhatunk, így hangzik: elősegíteni. N. SÁNDOR LÁSZLÓ

Next