Magyar Hírlap, 1970. november (3. évfolyam, 304-333. szám)

1970-11-01 / 304. szám

MIISYBR Hírlap HAZAI KÖRKÉP — FÓRUM 1970. NOVEMBER 1. VASÁRNAP 3 KÖZÉ L­E T­I D­IP L O­M­Á­C­I­A Algéria nemzeti ünnepén Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Huari Bumedient, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársa­ság miniszterelnökét, az Algériai Forra­dalmi Tanács elnökét. Algéria nemzeti ünnepe, az algériai nemzeti felszabadító harc megindulásának 16. évfordulója al­kalmából. Péter János külügyminiszter táviratban köszöntötte Abdel Aziz Buteflika algériai külügyminisztert Magyar—mongol kulturális kapcsolatok Krajcsik Mihály, hazánk ulánbátori nagykövete október 30-án ünnepélyes ke­retek között átadta a Kulturális Kapcso­latok Intézete emlékplakettjét, és díszok­levelét Sz. Szoszorbaram mongol kulturá­lis miniszternek, D. Isceren népművelés­ügyi miniszternek, D. Adilbisnek, a béke- és baráti szervezetek szövetsége végrehajtó bizottsága elnökének, L. Norovszambunak, a Mongol—Magyar Baráti Társaság titká­rának és a mongol állami népi dal- és táncegyüttesnek a magyar—mongol kultu­rális kapcsolatok és a magyar kultúra mongóliai megismertetése terén végzett munkájuk elismeréseként. A SZOT elnöke Chilébe utazott Földvári Aladár, a SZOT elnökének ve­zetésével SZOT-küldöttség utazott Chilé­be, a chilei szakszervezeti központ meg­hívására, dr Salvador Allende elnöki be­iktatási ünnepségeire. Szalai Béla Kairóban Dr. Szalai Béla külkereskedelmi mi­niszterhelyettes vezetésével magyar kül­­■ kereskedelmi delegáció érkezett szomba­ton Kairóba. A magyar—egyiptomi tár­gyalások eredményeként új műszaki, gaz­dasági együttműködési megállapodást ír­nak alá. A Thesat üdvözlő táviratot küldött a DÍVSZ kongresszusának Szombaton az Építők Rózsa Ferenc székházában, folytatta tanácskozását a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség VIII. kongresszusa. Délelőtt négy tema­tikus bizottság látott munkához. Sergio Blancónak, a DÍVSZ argentin alelnök­ének vezetésével ülésezett az ifjú­ság jogaival foglalkozó munkacsoport. A hozzászólók kérték: a VIII. kongresszus tegye a világszövetség minden tagszerve­zetének feladatává, hogy munkájával, kezdeményezéseivel segítse elő az ifjúsá­gi jogok chartájának kidolgozását. A rhodesiai Noko Molava elnökletével az ifjúság nemzetközi szolidaritásának kérdéseivel foglalkozó munkabizottság vi­tája során a felszólalók az elkövetkező négyéves időszakra számos világifjúsági építkezési akciót javasoltak; a többi kö­zött indítványozták, hogy indítsanak „A vietnami gyermekekért” jelszó jegyében világméretű gyűjtési akciót, építsenek is­kolát a földrengés sújtotta Peruban, léte­sítsenek Szudánban ifjúsági központot. A nemzetközi együttműködés kérdései­vel foglalkozó bizottság Petrosz Behnam iraki küldött vezetésével kezdte meg ta­nácskozását. Varga József, a DÍVSZ ma­gyar titkára vitaindító előadásában el­mondta, hogy a DÍVSZ széles antiimpe­­rialista frontot szándékozik létrehozni. A felszólalók javasolták, hogy a DÍVSZ fejlessze kapcsolatait a különböző hala­dó, demokratikus nemzetközi szerveze­tekkel és mozgalmakkal. A szakosított irodák szélesítsék együttműködésüket más, az ifjúság különböző rétegeinek és korosztályainak problémáival foglalkozó nemzetközi szervezetekkel. Hangsúlyoz­ták, hogy — az egyenjogúság alapján — bővíteni kell a kapcsolatokat az ENSZ különböző szakosított szervezeteivel. A legnagyobb érdeklődés annak a munkabizottságnak a tanácskozását kí­sérte, amelyben — Michel Jouet-nek, a DÍVSZ főtitkárának elnökletével — az ifjúsági világszervezet következő eszten­dőkre szóló konkrét akcióprogramját ön­tötték formába. A vitában felszólalók egyöntetűen megállapították: fokozni kell a fiatalok lendületét, jobban kell támaszkodni alkotókészségükre, szélesebb alapokra kell helyezni a demokratikus és haladó erők szolidaritási mozgalmát. Tömeggy­űlések, tiltakozó felvonulások, nagyszabású demonstrációk százain kell megbélyegezni az imperializmust. Min­den békeszerető erő kötelessége, hogy a tőle telhető legjobb módon küzdjön a szennyes indokínai háború befejezéséért, az agressziós USA-csapatok kivonásáért. A fiataloknak részt kell kérniük a közel­­keleti béke megteremtéséért folytatott harcból, támogatniuk kell a gyarmati né­pek nemzeti felszabadító mozgalmait, s erőfeszítéseket kell tenniük az európai biztonsági konferencia mielőbbi összehí­vásáért. U Thant, az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének főtitkára üdvözlő táviratban kívánt sok sikert a Demokratikus Ifjú­sági Világszövetség VIII. kongresszusá­nak. A DÍVSZ kongresszusa vasárnap a kü­lönböző szekciók ülésével folytatja ta­nácskozását. A vietnami szolidaritás utazó követe... Az ismert francia újságírónő, Made­leine Riffaud — a nemrég nálunk is meg­jelent „Észak-Vietnamban” című nagy­sikerű dokumentumriport szerzője — egy napig itt volt Budapesten, a DIVSZ- kongresszuson. Madeleine rendkívül vonzó jelenség — — a küldötteket, a tanácskozás minden­­ részvevőjét elbűvölte közvetlenségével, természetességével. Barna pulóvert, nad­rágot hord, haját copfba fonva viseli. — Nem a személyem a fontos — há­rítja el a kérdéseket. Sem Vietnamba, sem Stockholmba, sem ide, a kongresz­­szusra — nem valamiféle szervezet kül­dötteként jöttem. Mégis úgy érzem, soka­kat képviselek; mindazokat, akik fele­lősséget vállalnak jövőnkért, akik nem tudnak szótlanul elmenni, ha látják, hogy egyik embertársuk szenved... „A viet­nami szolidaritás utazó követe” — mond­ták rólam, a minap. Tudom, hogy kevés amit teszek, de nem tudnék szembenézni önmagammal, ha nem így cselekednék. — Budapestre Stockholmból érkeztem, az USA háborús bűneit vizsgáló bizott­ság üléséről. A bizottság tagjai jószán­dékú tudósok, művészek, ismert közéleti személyiségek. S bár céljaik közösek , cselekedeteik között mégis sok az ellent­mondás. A legutóbbi ülésen például né­hány orvos és pszichológus meg akarta akadályozni, hogy tanúként kihallgassák a gyerekeket, mondván: ártana nekik, ha újból végig kellene élni szenvedéseiket. Amikor ezt a határozatot a világ másik feléből, rengeteg nehézség árán Stock­holmba jutott vietnamiak megtudták, az egyik 11 éves kislány zokogva hozzám bújt: „Tízezer kilométert utaztam — hiá­ba ?! Az anyámat, a falubelieket a sze­mem láttára ölték meg. A holttestek alá bújva menekültem... Miért nem akar­nak meghallgatni?” Valóságos harcot — szópárbajt kellett vívni a hibás nézetek ellen. Felszólalásomban azt mondtam: „Akik itt állnak előttünk, a háborúban születtek. Nem volt gyermekkoruk — már harcosok!” Szerencsére nem egye­dül vélekedtem így, és végül hosszú vi­ták után győztünk. Napokon keresztül hallgattuk a vietnamiak tanúvallomásait. Úgy látszik, minden fórumon meg kell küzdeni azért, hogy az igazság kitudód­hasson ...­­— Egy újságíró számára nincs annál nagyszerűbb feladat, mint a megismert tények segítségével közvetíteni az igaz­ságot. Az­ emberek sokfélék, és természe­tes, hogy mindenkinek a saját problémá­ja a legfontosabb. De a közömbösöket is harcba lehet szólítani, ha megismerik azt a valóságot, ami eddig személyes gond­jaikat eltakarta. Sajnálom, hogy nem ma­radhatok tovább Budapesten, és nem is­merhettük meg jobban egymást az itt összegyűlt fiatalokkal. Barátaim ők, és szövetségeseim. Talán ha sokan egyszer­re mondanak nemet az erőszakra, a sza­vuk messzebbre hallatszik ... Most Nürn­­bergbe utazom a szociáldemokrata párt ülésére, ahová haladó amerikaiakat is várunk. Utána pedig Genfbe, egy egész­ségügyi konferenciára, ahol a harmadik világ gondjairól lesz szó. B. K SZÖVETSÉG Szektarianizmus, politikai sematizmus, voluntarizmus, ultraradikalizmus az, (elnézést a sok idegen szóért, nem tu­dunk jobbakat), ha a munkásosztály élén álló kommunista párt egyetlen reakciós tömegnek tekinti a munkásosztályon kívüli egész társadalmat, ha lebecsüli vagy figyelmen kívül hagyja a lehetséges és nélkülözhetetlen szövetségeseket. Van azonban „ellensematizmus”, ellenkező előjelű voluntarizmus is. Az tudniillik, ha lemondunk a kommunista mozgalom önállóságáról, nem látjuk a különbséget közötte és más politikai erők, közötte és szövetségesei között. Semmiféle hátrányos megkülönbözte­tés, semmiféle fölényes lenézés nincs te­hát abban, ha azt mondjuk, hogy a nem­zetközi forradalmi munkásmozgalom és a vele szövetségben harcoló szélesebb an­­tiimperialista front neve egy és ugyanaz és nem tehetünk közéjük egyenlőségi je­let. Nem logikai bűvészkedés azt mon­dani, hogy ha a kettő egy és ugyanaz lenne, nem lenne indokolható a kommu­nista pártok külön létezése. Ha azon az állásponton vagyunk, hogy a marxizmus—leninizmus a társadalmi (és nemcsak a társadalmi) valóság meg­ismerésének és megváltoztatásának tudo­mánya, akikor azzal is egyet kell érte­nünk, hogy a marxizmus adja a világ­ról, a valóságról a leghűbb képet, még akkor is, ha a dogmatikus gondolkodás olykor megzavarja a tisztánlátást. Ám a dogmatizmust éppen úgy nem lehet marxizmusnak nevezni, mint a marxiz­mus ismeretelméleti alapjait támadó re­­vizionizmust. Í­­gy világos — mármint akkor, ha ebben egyet lehet érteni —, hogy léteznek kommunista, azaz forradalmi munkás­pártok, amelyek a tudományos marxista —leninista világnézet alapján állnak, s programjuk a szocialista társadalom megteremtése, a hatalomnak a nép által való megszerzése és a termelési eszközök társadalmasítása útján. E program elmé­leti alapjainak és a rajtuk nyugvó poli­tikai gyakorlatnak szerves tartozéka a munkásosztály nemzetközi szolidaritása, azaz a proletár internacionalizmus, az igazságtalan háborúk elleni harc, és így az antiimperializmus is. Ez azonban egy­úttal azt is jelenti, hogy a kommunista pártok programja mélységben és széles­ségben messze túlmegy az antiimperia­­lizmuson, több, gazdagabb és messzibbre tekintő annak A szocialista országok és a kommunista pártok saját országukon belüli és nem­zetközi tevékenységükben is szövetségi politikát folytatnak. Számba veszik a le­hetséges fegyvertársakat, azaz keresik és meg is találják azokat a társadalmi és politikai erőket, amelyeknek program­ban is megfogalmazott érdekei részben vagy egészben megegyeznek a kommu­nista pártok programjában foglaltakkal. Szövetségi politikát lehet rosszul folytat­ni, azaz eltaszítani, elhanyagolni, bizal­matlanul kezelni azokat, akik nem érte­nek mindenben egyet velünk. Volt erre példa a kommunista mozgalom történeté­ben, a belpolitikában is és a külpoliti­kában is. Lehet azonban — és így is kell lennie — jól is folytatni a szövetségi po­litikát, azaz átmenetileg vagy véglegesen kialakítani a nézetek és a cselekvés egy­ségét azokkal, akikkel egy vagy több kérdésben azonos érdekeket lehet találni és így megteremhető az egyetértés. T­­eljesen nyilvánvaló, hogy a szocialista országok, a kommunista pártok nem­zetközi politikája a legtöbb ponton a vi­lág nem kommunista antiimperialista erőinek politikájával találkozik. Ők te­hát a szocialista országok és a kommu­nista pártok legbiztosabb, legszilárdabb szövetségesei. Így van ez annak ellenére, hogy a szocialista világon kívüli impe­rialista front eléggé árnyalható képet mutat és még differenciáltabb képet ka­­punk, ha az antiimperialista fronthoz tartozó országok belpolitikáját, a társa­dalmi fejlődés útjáról vallott felfogásu­kat vizsgáljuk. Nagyon rosszul tennék a szocialista or­szágok és a kommunista pártok, ha mo­nopolizálni akarnák az antiimperialista küzdelmet, hiszen ez egyértelmű lenne a nemzetközi méretű szövetségi politika sú­lyos eltorzulásával, lehetőségeinek elha­nyagolásával, végső fokon a harc erőinek gyengítésével. Arról sincs szó, hogy a kommunista pártok vagy a szocialista or­szágok lebecsülnék, vagy holmi útitárs­ként kezelnék antiimperialista szövetsé­geseiket. Arról van szó, hogy a szocialista országok és általában a kommunista pár­tok — ha helyes politikát folytatnak — nagyobb tévedések és mindenesetre inga­dozás nélkül vívják az antiimperialista harcot, mert marxista—leninisták és mert az imperializmusnak sem politikai, sem gazdasági befolyása nincs életükre, tevé­kenységükre. Mindeddig nem született a marxizmus-leninizmuson kívül más el­mélet, amely bizonyítottan helyesebb, jobb irányt lenne képes mutatni és célraveze­tőbb politikai gyakorlatot tudna ajánlani az antiimperialista front erőinek. Azt sem valamiféle hegemonista törek­vés vagy a politikai önteltség mondatja, hogy a szocialista világrendszer az anti­imperialista küzdelem fő ereje. Inkább történelmi szerencsének kellene mondani, hogy ilyen fő erőről egyáltalán beszélhe­tünk. A Szovjetuniónak a második világ­háborúban aratott győzelme, a kínai for­radalom győzelme, a szocialista világ­­rendszer létrejötte nélkül szó sem lehe­tett volna a gyarmati rendszer széthullá­sáról. Ha a világ tizennégy országában nem a munkásosztály vezette dolgozó né­pé lenne a hatalom, és a nép nem rendel­kezne e hatalom birtokában kimeríthetet­len gazdasági és legyőzhetetlen katonai erővel, nem lenne mire támaszkodniuk a függetlenné vált és függetlenségüket vé­delmező vagy érte még küzdő népeknek. N­em tesz kárt az antiimperialista szövet­ségi rendszer egységében és nem ta­szít el egyetlen őszintén antiimperialista erőt sem az, ha az objektív valóságnak megfelelően a szocialista világrendszert tekintjük az antiimperialista világfront fő erejének. Ezt az élet, a gyakorlat bi­zonyítja azzal, hogy a függetlenségüket védelmező, érte harcoló népek keresik a szocialista országok szövetségét. A fő erő államai, a Szovjetunió és a többi szocialista országok nem kényszerí­tik rá akaratukat szövetségeseikre, de se­gítik őket marxista-leninista valóságis­­meretükkel, tapasztalatukkal, gazdasági­lag, és ha kell, fegyverrel is. A kommunista munkásmozgalom törté­netén végigvonul a küzdelem a pár­ton belüli egységért és a szövetségesekhez való helyes viszonyért. A lenini álláspont az volt e küzdelemben, hogy mielőtt egye­sülünk, határoljuk el magunkat. Lenin ez­zel nem az elkülönülést, hanem a forra­dalmi munkáspárt, a kommunista párt eszmei és cselekvési egységét védelmezte és minden azt bizonyítja, hogy ebben is igaza volt. Mielőtt a kommunista pártok szövetségre lépnek, tisztázniuk kell, hogy ők maguk milyen állásponton vannak, meg kell teremteniük belső egységüket. Szövetségeseket csak ezután lehet keres­ni. Mindez éppúgy érvényes a belpoliti­kára, mint az imperializmus elleni küz­delemre. DARVASI ISTVÁN A szovjet kultúra napjai Belorusz vendégek Miskolcon Az Erkel Színházban Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjének tegnapi előadásán Natalja Bresszmertnova és Nyi­­kolaj Fagyejecsev, a Bolsoj Színház szóló­táncosai mutatkoztak be. A világhírű ven­dégművészeket a közönség hosszan tartó tapssal köszöntötte. A szovjet delegáció egy csoportja J. I. Mihnyevicsnek, a Belorusz Szovjet Szo­cialista Köztársaság művelődésügyi mi­niszterhelyettesének vezetésével tegnap Miskolcra érkezett. A küldöttséget elkí­sérte dr. Simó Jenő művelődésügyi mi­niszterhelyettes. A szovjet vendégeket a megyei tanács székházában dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke fogadta, részt vett a foga­dáson Deme László, a megyei pártbizott­ság titkára, Tok Miklós, Miskolc megyei jogú városi tanács elnökhelyettese, vala­mint dr. Kardos Sándor, a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára is. A miskolci Nemzeti Színházban a ven­dégek részt vettek Leonyid Zorin A nagy karrier című darabjának előadásán. Kecskeméten díszbemutatón vetítették a Nagykorúság című üzbég filmet. Az ese­ményre a városba érkezett a film alkotó­gárdájának több tagja. A vendégeket Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság tit­kára köszöntötte. A díszbemutató műsorá­ban a kecskeméti Kodály-kórus szovjet zeneszerzők műveit szólaltatta meg. A kisipari szövetkezetek 1420 lakást építenek a Szamosközben Az ország minden részéből 125 kisipari szövetkezet dolgozik Szabolcs-Szatmár megye árvíz sújtotta területein az újjá­építésen. A kisipari szövetkezetek dolgo­zói vállalták, hogy október végéig ezer lakás építését fejezik be. A szövetkezeti ipar dolgozói állták szavukat. A legfris­sebb jelentések szerint október utolsó napjára a vállalt ezer helyett 1033 lakást tettek lakhatóvá. Számos szövetkezet már végzett vagy néhány napon belül végez az építkezéssel. Mindent egybevetve a kis­ipari szövetkezetek december közepéig összesen 1420 lakást építenek fel a Sza­mosközben.

Next