Magyar Hírlap, 1971. január (4. évfolyam, 1-31. szám)
1971-01-13 / 13. szám
Magyar Hírlap HAZAI KORKÉP FÓRUM 1971. JANUÁR 13. SZERDA 3 KÖZÉLETI DIP LOMÁCIA Fogadás a kubai nemzeti ünnep alkalmából Floreal Chomon Mediavilla, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a kubai forradalom győzelmének 12. évfordulója alkalmából kedden fogadást adott a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának Népstadion úti helyiségében. A fogadáson megjelent Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter, dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, dr. Dobrónaki Gyula államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, Récz Sándor, a belügyminiszter első helyettese, Gyenes András külügyminiszter-helyettes, dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, dr. Pesta László, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese, s a politikai, a gazdasági, a kulturális, a társadalmi élet több más képviselője. Ott volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. Rapai Gyula fogadása Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete fogadást, adott abból az alkalomból, hogy Csaba Ferenc tanácsos véglegesen távozik állomáshelyéről. A szívélyes, baráti hangulatú fogadáson megjelentek az SZKP Központi Bizottságának, valamint a Szovjetunió külügyminisztériumának vezető munkatársai. Látogatás Szlankó Pál, a Magyar Népköztársaság pozsonyi főkonzulja kedden meglátogatta a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnökét, Ladislav Abrahamot, aki tájékoztatta őta szakszervezeti mozgalomban uralkodó helyzetről, valamint arról, hogyan hasznosítják a CSKP legutóbbi plenáris ülésének határozatait a dolgozók legnépesebb tömegszervezetében. Aláírták a magyar—vietnami megállapodások jegyzőkönyvét (Folytatás az 1. oldalról) megadunk nemes céljai megvalósításához —’ mondotta. — Népünk, egész közvéleményünk együttérez a heroikus harcot vívó vietnami néppel. Őszintén aggaszt bennünket, hogy az amerikai imperializmus mesterkedései következtében a vietnami háború indokínai háborúvá szélesedett,é s emiatt a háború szenvedéseit újabb milliók kénytelenek megismerni. Ebben a helyzetben szükség van arra, hogy mielőbb megvalósuljon az indokínai népek harcát hatékonyan támogató széles körű nemzetközi antiimperialista összefogás. — Jól tudjuk — mondotta —, hogy az amerikai kormány hol ravaszkodó taktikai módosításokkal, hol megtévesztő, úgynevezett „békekezdeményezésekkel” próbálja leplezni agresszív politikájának célját, zsákutcáját. Az amerikai kormány az erő pozíciójából akarja a vietnami rendezést elérni, valójában azonban nem törekszik a vietnami nép érdekeinek megfelelő megállapodásra, s továbbra is szabotálja Párizsban az érdemi tárgyalásokat. Pártunk X. kongresszusán ismételten kifejezte meggyőződését, hogy Indokínában az igazságos béke csak akkor érhető el, ha Amerika feltétel nélkül és teljes egészében kivonja intervenciós csapatait és csatlósait Vietnamból, Laoszból és Kambodzsából. Az amerikai nép érdekében is meg kell szüntetnie beavatkozását ezen országok belügyeibe, és tiszteletben kell tartania Indokína valamennyi népének azt a jogát, hogy maga oldja meg saját problémáit. E cél felé mutatják az utat a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és a kormányunk által diplomáciailag elismert Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának a politikai rendezésre vonatkozó javaslatán Fehér Lajos a párt X. kongresszusának határozatára utalva hangsúlyozta, hogy Magyarország minden téren szolidáris a vietnami néppel, Indokína népeivel, szabadságharcukkal. Pártunk és kormányunk a politikai élet és a diplomácia minden fórumán igyekszik hangot adni álláspontjának. Legutóbb a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének berlini ülésén elfogadott okmányaiban is, azok egyik aláírójaként kifejezésre juttatta álláspontját, hogy a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormánynak a VDK kormánya által is támogatott konstruktív javaslatai lehetőséget adtak és adnak ma is az Egyesült Államok vezetőinek arra, hogy véget vessenek a konfliktusnak, hogy beszüntessék szégyenletes gyarmati kalandjukat, amelybe országukat belesodorták. — Népünk, az egész szocialista világ, a haladó emberiség nem táplál semmiféle illúziót Nixon vietnami politikájával kapcsolatban. Az amerikai kormány a csapatok „kivonásával” a vietnami háború úgynevezett „vietnamizálásával” nem tudja félrevezetni sem a magyar, sem a nemzetközi közvéleményt. Jól tudjuk, hogy ezek a háború meghosszabbításához és nem az igazságos békéhez vezetnek. Csak a VDK és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány javaslatai nyújtanak reális lehetőséget a háború befejezésére Minden más kísérlet, különösen a megoldásnak az erő pozíciójából való megközelítése ugyanúgy kudarcra lesz ítélve a jövőben, mint ahogy eddig sem vezethetett sikerre. Mély meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és a szocialista közösség országainak eredményes támogatásával a vietnami nép leküzd minden nehézséget és győzedelmeskedik az imperialista agreszszióval szemben. Jóleső érzés tudni, hogy e nagyszerű célok megvalósításához, e hősi küzdelemhez a magyar nép is hozzájárulhat. Mint eddig, ezután is mindig a vietnami nép igazságos ügye mellett állunk. Lehetőségeinkhez mérten katonai, gazdasági és diplomáciai téren minden ésszerű támogatást megadunk harcuk győzelmes befejezéséhez. Ha pedig Indokína területén győzött az igazság, ha elhallgatnak a fegyverek, továbbra is a hős vietnami nép mellett állunk, segítséget nyújtunk a háború okozta pusztítások helyreállításához, a vérző sebek begyógyításához, népük életkörülményeinek javításához, a szocializmus felépítéséhez — mondotta Fehér Lajos. Le Thanh Nghi: együttműködésünk töretlenül fejlődik Le Thanh Nghi miniszterelnök-helyettes méltatta az együttműködési bizottság létrehozásának jelentőségét, kiemelve, hogy már az első ülésszak igen hasznosnak bizonyult. A tárgyalások során, mint mondotta, a magyar delegáció ismét tanújelét adta a vietnami nép iránti szolidaritásának, testvéri barátságának. Az egyezmények kifejezik a Magyar Népköztársaságnak azt az elhatározását, hogy folytatja a vietnami népnek nyújtott sokoldalú támogatást, amiért pártja, kormánya a vietnami nép nevében köszönetet mondott. A továbbiakban utalt arra, hogy a vietnami nép honvédő harca jelentős győzelmeket ért és ér el katonai, politikai és diplomáciai téren egyaránt. Az amerikai imperialisták abban reménykednek, hogy nehéz és veszélyes helyzetükből a háborúnak egész Indokínára való kiterjesztésével megmenekülhetnek. E tervük érdekében folytatják a VDK szuverenitásának megsértését, agressziót követtek el Kambodzsa ellen, fokozzák a „különleges háborút” Laoszban s a párizsi konferenciát még inkább zsákutcába igyekeznek juttatni. A VDK ellen elkövetett katonai provokációik azonban kudarcba fulladtak, kambodzsai kalandjuk is súlyos vereséget szenvedett s Laoszban is egyik csapást a másik után mérik rájuk. A vietnami nép nagyon vágyik a békére, de ennek a függetlenséggel és a szabadsággal kell párosulnia. Amíg az amerikai imperialisták agreszsziót követnek el Vietnam ellen, amíg nem hajlandók teljesen és feltétel nélkül kivonni az amerikai és csatlós csapatokat, amíg ragaszkodnak bábjaikhoz, addig a vietnami nép elszántan s állhatatosan fokozza harcát, hogy igaz ügyét győzelemre vigye. Ugyanakkor teljes szívvel és teljes erejével szolidáris a testvéri laoszi és kambodzsai néppel, hogy a nép ott is győzzön az amerikai agresszorok és lakásaik ellen. Ezután a magyar—vietnami kapcsolatok alakulását tekintette át, kiemelve, hogy az együttműködés a két nép között töretlenül fejlődik. A vietnámi nép a francia gyarmatosítók elleni harcban, a szocialista építésben és az amerikai imperialisták elleni köüzdelemban mindig érezte a magyar párt, a kormány, a testvéri magyar nép erőteljes támogatását. A mostani megállapodások a baráti kapcsolatok további elmélyítését szolgálják. KÖLCSÖNÖSSÉG Egy jó barát, akitől sok ezer kilométer választ el e pillanatban bennünket, de akivel az eszme köt össze továbbra is , szemrehányást kockáztatott meg. Valami olyasfélét, hogy túlságosan is Európa-centrikusan ítélünk meg ideárl egyet-mást, hogy kevéssé mérlegeljük olykor helyzetük sajátosságait. Sokféleképpen vizsgálhatánk ezt a szemrehányást, a többi között helyi politikai szempontból is. Nem így teszünk. Helyezzük el egy ennél sokkal nagyobb keretbe, amelyet így határozhatunk meg: hogyan segítse a nagy a kisebbet, az erősebb a kevésbé erőset, a hatalmon levő a küzdőket. Mert erről van szó. S ne sértődjünk meg, ha netán még arra is gondolnak egyesek, hogy a mi kirakataink teli vannak áruval, fürdőszobás lakásokat építünk és követelünk, amíg ők a lövészárokban fekszenek, vagy a hegyekben bolyonganak, életveszélyek közepette. Olykor élesen kérdez az internacionalizmus. Például így: elegendő-e a segítőkészség azokban az országokban, ahol már hatalomra jutott a szocializmus — az internacionalizmus szülője —, ahol már nagyon nagy erő van az internacionalisták kezében? Ha végigtekintünk a világon, Délkelet-Ázsiától a Közel- Keleten át más földrészekig, egyetlen szóval így válaszolhatunk: igen. Az igazság azonban az, hogy erre a kérdésre igazán jól nem lehet egyetlen szóval válaszolni. Régebben aránylag könnyebb volt az internacionalista kötelességek teljesítése. Európa nagyvárosaiban élő munkások figyelték egymás életét, küzdelmeit, sztrájkokkal, tüntetésekkel igyekeztek támogatni egymást, kiszabadítani egy-egy letartóztatottat, előmozdítani nagyobb bérmozgalmak vagy politikai követelések sikerét, közösen szembeszállni a burzsoázia brutális támadásaival. Nem becsüljük le ezeket, a kor adottságait tekintve nagyszerű mozgalmat, sőt, ma is szükség van hasonlókra. Egészében véve, történelmi mércével mérve azonban mégiscsak az internacionalizmus egyszerűbb, a mainál egyszerűbb formáit képviselték. Ha hibáztak, ha elhamarkodottan, a helyzetet rosszul felmérve mentek az utcára,: a következmények nem voltak csekélyek: letartóztatások, sebesülések, rendőrgolyók által kioltott emberéletek. De áz nem gondolt, esetleg felelőtlen megmozdulások — fogalmazzuk kissé furcsán, „a felelőtlen internacionalizmus” — már akkor is több kárt okoztak, mint hasznot. De ma? Ma a „felelőtlen internacionalizmus” esetleg egy-egy földrész pusztulását hozhatná magával. A nemzetköziség centrumai a szocialista országokban szakszervezeti és pártsejtekből kormányszékhelyekre kerültek. Az internacionalista kötelesség a tizennégy szocialista országban állami szintre emelkedett. A Szovjetuniónak, amelyre ebből a szempontból elsősorban tekintenek mindenütt, olyan hadserege van, amely öt perc alatt ízzé-porrá tudná zúzni valamelyik banánköztársaság burzsoáziájának minden erejét. De ki gondol arra, hogy ezt megtegye?! ■ Vetve, ha senki soha nem gondolna ha■sonlóra, nem is lenne érdemes beszélni erről a témáról. De ha nem is ilyen élesen fogalmaznak, ha nem is ilyen abszurd módon, de egyes felelőtlen kijelentések azért el-elhangzanak. Egy ultrabaloldali lap megírta, hogy egy amerikai és egy szovjet hadihajó találkozott a tengeren, majd gúnyosan hozzátette, hogy a szovjet fregatt zászlóval üdvözölte a másikat „ahelyett, hogy lőtte volna”. A lap úgy látszik az antiimperializmus és a proletár nemzetköziség nevében elvárta volna a szovjet hajótól, hogy lőjön, a szovjet hajó viszont az antiimperialista harc és a proletár nemzetköziség nevében nem tett ilyen bolondot. Idáig jutva a gondolatmenetben úgy látom, hogy nem tettem fel helyesen a kérdést. Nem egyszerűen a segítő és a segített, az idősebb és az ifjabb testvér kapcsolatairól, nem egyoldalú kötelességekről van szó, hanem kölcsönösségről. Kölcsönösségről azok között, akik másmás területen és körülmények között tevékenykednek. Olyanokról, akik egymásra tekintenek és akiknek egymásra tekintettel kell lenniük. Az internacionalizmus kétpályás út, amelyen oda is haladnak a járművek, meg ide is. Az internacionalizmus elválaszthatatlan a társadalmi haladás és a béke szolgálatától. Ebben azután mindenkinek benne foglaltatik a maga sajátos érdeke is. A kötelezettségekhez pedig hozzátartozik, hogy akinek több van, az többet nyújtson, akinek hatalma van, az segítsen. De nemcsak ez tartozik ide. Az internacionalizmus ma több tényezőből tevődik össze: a közös akaratból, hogy a világ ne keveredjen atomháborúba; a szocialista országok népének vágyából, hogy élvezhessék munkájuk gyümölcseit, hogy kirakataik tele legyenek és mindinkább tele legyenek; a felszabadulásért küzdő népek mozgalma vágyából, hogy céljukat elérjék. Az internacionalizmus a célok és lehetőségek együttesének kölcsönhatásával valósul meg. Az internacionalizmus ma: világpolitika. Világpolitikát csinál a Kreml, de beleszól a világpolitikába a párizsi utcán tüntető tömeg és a hegyek gerillája is. "Tekintettel kell lennünk egymásra, és ez annál is inkább könnyebben megoldható, mert a kettő, a sajátos és az általános érdekek között nincs ellentét. Megfordítva: abban a rendkívül előnyös helyzetben vagyunk, hogy a szocialista országok sajátos érdeke — konkrétan a legtöbbször, távlatokban tökéletesen — egybeesik a legkülönbözőbb haladó mozgalmak érdekeivel. Mi, a szocialista Magyarországon így fogalmazzuk meg álláspontunkat: nemzetközi tevékenységünk célja, hogy biztosítsuk a békés alkotó munkához szükséges külső körülményeket. Szerény erőnkhöz mérten hozzá akarunk járulni ahhoz, hogy elkerüljük Európában „a helyi háborút”, ami egyben az atom-világháború kirobbanásával lenne egyenlő. Vajon melyik másik földrész vagy mozgalom érdeke, hogy elpusztuljon Európa és olyan győztes szocialista országok maradjanak itt, akik törmelékeken kívül semmit nem tudnak neki nyújtani. A mi erősödésünk viszont — fél évszázad, a szovjet állam megalakítása óta — az erő és a biztonság forrása minden haladó mozgalomnak. Garancia és segítség, erkölcsileg, eszmeileg, gazdaságilag, ha kell — katonailag is. Ha felmérjük azt a rengeteg áldozatot, amelyet a szovjet nép fél századon át másokért hozott, bebizonyosodik, hogy a fenti tétel vitathatatlan. Ma a szocialista világrendszer ort áll Délkelet-Ázsiától a Karity-tengerig, de hogy viszonylag kisebb méretű és egészen friss példát említsünk: vajon nem tapossa-e le a gyarmatosítók világa a múlt hetekben Guineát, ha nincsenek szocialista országok és nincs a velük szövetséges és magabiztos antiimperialista Afrika? Az internacionalizmus a cselekvés eszméje, s nem a szavaké, pontosabban: a szavaknak összhangban kell lenniük a tettekkel. Nincs szükség melldöngetésre, frázisokra, és arra sem, hogy valaki mindennap jeles bizonyítványt igyekezzék kiállítani önmagának arról, hányszor fejezte ki szolidaritását öt földrész valamelyik mozgalmának vagy jelenségének láttán. Nem elsősorban az az internacionalista, aki mindennap az asztalra ül, újságcikket ír, beszél, jelentkezik. A szocialista országok természetesen tudják, hogy a kötelességek nagy része hárul rájuk. S ezt vállalják is, mert ők is érezték, érzik és érezni is fogják a nemzetköziség melegét, erejét. Csakhogy az együttműködés a világ haladó mozgalmaival, párhuzamos egy másfajta és másnemű kapcsolattartással. Az atomvilágháborút elkerülendő, gazdasági erőnket kifejlesztendő kapcsolatot tartunk azokkal, akik ellen harcolunk. A szocialista kormányok kapcsolatot tartanak tőkés kormányokkal, sőt bizonyos tekintetben igyekeznek e kapcsolatokat erősíteni. Hol a küzdelem és az együttműködés határa? Mi az aránya? Erről minden esetben sokat lehet vitatkozni, ezt minden esetben külön lehet csak eldönteni. A küzdelem és az együttműködés a XX. század második felének sajátos vonása, egy érem két oldala. Ilyen ma a Világ. Aki ezt nem veszi tudomásul, vagy aki a kettő közül az egyikről, megfeledkezik, nem lehet jó internacionalista sem. Meg lehet — s néha meg is kell — halni egy eszméért pillanatok alatt. Lehet — mint azt egyszer Ady Endre írta — együtt menni és együtt halni a többiekkel. De — folytatta a költő-politikus — ez csak féligazság. Szabad életben maradni... Mert az eszmét élő emberek testesítik meg. TATÁR IMRE