Magyar Hírlap, 1971. január (4. évfolyam, 1-31. szám)

1971-01-13 / 13. szám

4 1971. JANUÁR 13. SZERDA Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA KÜLFÖLDI LA­P­O­K­B­Ó­L mindSzlim keddi többi között megállapítja, hogy a leg­utóbbi hónapok előnyös változást hoztak az európai területi status quo elismerésé­nek folyamatában. Az egyetlen európai állam, amely a háború után kialakult Európa arculatát a nyugatnémet mono­poltőke érdekében meg akarta változ­tatni, az NSZK, kényszerítve érezte ma­gát, hogy olyan megállapodásokat kös­sön a Szovjetunióval és a Lengyel Nép­­köztársasággal, amelyekben első ízben mond le revansista igényeiről. A továbbiakban a lap hangoztatja, hogy Brandt kormánya az NDK-t tovább­ra is ki szeretné zárni a status quo elis­merésének folyamatából és ennek érde­kében nyomást gyakorol más államokra is. Mindez kétségeket támaszt a bonni nézetek őszinteségét illetően. Ez annál is súlyosabb kérdés, minthogy a nyugat­német revansizmus elsősorban az NDK ellen irányul. Ez­ jelenti az európai biz­tonságot fenyegető fő veszélyt, vagy más szavakkal kifejezve: a kapcsolatok nor­malizálása az NDK-val és az NDK jogai­nak elismerése, az európai béke kulcs­kérdése. „A nemzetközi­­StRUN­E RRPNQ szá­mos pozity vonás rajzoló­dik ki, s megvan a reális remény arra, hogy ennek az irányzatnak a megtartá­sával és elmélyítésével az elkövetkező években Európában is sikerül leküzdeni a hidegháborút, megteremteni a békés egymás mellett­­élést és a sokoldalú együttműködéstt — állapítja meg a szov­jet—nyugatnémet és a lengyel—nyugat­német, valamint az európai biztonság összefüggéséről szóló tanulmányában a lap bonni tudósítója. Brandt nyugatnémet kancellár az utób­bi időben többször kinyilvánította kor­mányának szilárd elhatározását, hogy a szövetségi gyűlésben keresztülviszi a Szovjetunióval és Lengyelországgal meg­kötött szerződések ratifikálását. Ehhez valós feltételek kínálkoznak, mivel a klerikális ellenzék soraiban is differen-­ ciálódás megy végbe, s feltehető, hogy a CDU—CSU néhány képviselője a szer­ződés mellett szavaz majd, vagy leg­alábbis tartózkodni fog. Annál érthetetlenebb azonban, hogy Brandt kancellár és kormányának több riffinsztere engedményeket tesz a reak­ciós erőknek,­ s a szerződés ratifikálását a nyugat-berlini helyzet „megnyugtató rendezésétől” teszi függővé — írja a­ lap. Mindez értelmetlen és logikátlan, hiszen a nyugat-berlini helyzet rendezésének semmi köze sincs a bonni kormány által aláírt szerződésekhez. • A keddi százn­ze-Trybuna Ludy­ward Gierek és Piotr Jaroszewicz egynapos berlini látogatása, s az NDK párt- és állami vezetőivel folytatott eszmecseréje. A látogatás számottevően hozzájárult a szocialista országok egységének erősí­téséhez. Mindkét fél határozottan állást foglalt a két- és sokoldalú politikai, gaz­­­dasági, tudományos-műszaki és katonai együttműködésének állandó erősítése mellett — írja a lap. A többi lengyel napilap közül a Zycie Warszawy tudósításának címében megál­lapítja, hogy „Lengyelország és az NDK vezetőinek csúcstalálkozója az összes érintett kérdésben teljes nézetazonossá­got mutatott. Részvevői aláhúzták a Szovjetunió és az NSZK, valamint Len­gyelországi és az NSZK államközi szer­ződésének nagy, pozitív jelentőségét.” ISf1Az­ FKP lapjá­éinak vezércikke is­ hangsúlyozza, hogy Jarring küldetését két oldalról is ve­szély fenyegeti. Egyrészt a súlyos nyugta­lanságra okot adó jordániai események, másrészt pedig Tel Aviv magatartása. A jordániai események hátterében — a francia lap szerint —­­az amerikaiakkal szoros kapcsolatban álló jordániai feudá­lis körök állnak, amelyek célja — akár­csak szeptemberben — „a Palesztinai el­lenállás felszámolása és az arab népek antiimperialista akcióegységének veszé­lyeztetése.” Riad egyiptomi külügyminiszter múlt heti párizsi látogatásakor engedékenyen gesztust tett Izrael felé, s elébe ment a „biztos és elismert határokra” vonatkozó izraeli követelésnek, amennyiben felvetet­te, hogy a négy nagyhatalom szavatolja Izrael határait. Tel Aviv azonban elve­tette ezt a javaslatot, sőt kétségbe vonta a négy nagyhatalom jogát, hogy a konflik­tus politikai megoldása érdekében csele­kedjék. Az izraeli sajtó megismételte, hogy szó sem lehet az izraeli csapatok ki­vonásáról sem Gáza sem Golan térségé­ből, sem pedig Jeruzsálem arab negyedei­ből. Ilyen körülmények között hogyan érhetné el Jarring küldetése a legcseké­lyebb haladást? — teszi fel a kérdést a l'Humanité. s A FRANCIA NÉGYES nemzetközi vál­tozata lényegében az a külpolitika, amely­­lyel Franciaországnak nagyhatalmi szere­pet igyekeznek biztosítani az ország ve­zetői. A gyarmati rendszer felbomlása után a legfejlettebb országoktól gazdasági tekintetben elmaradt Franciaország meg­őrizte politikai szerepének számottevő ré­szét a nemzetközi porondon, s ez kifeje­ződik abban is, hogy az ENSZ-ben állan­dó tagja a Biztonsági Tanácsnak. Ebben a minőségében ENSZ-beli képviselője részt vesz a közel-keleti konfliktusról fo­lyó New York-i négyhatalmi megbeszélé­seken. A második világháború győztes hatalmai között mint az egyik volt meg­szálló hatalom képviselője, az ország bonni nagykövete ott van a Nyugat-Ber­­linrel folytatott megbeszéléseken. Tagja Franciaország a hat nyugat-európai or­szág Közös Piacának és tagja a NATO- nak, bár szuverenitásának védelmében az előbbiben lassítja a nemzetek fölötti in­tegráció fejlesztését, az utóbbinak kato­nai szervezetéből pedig kivonta fegyve­res erőit. Ez a de Gaulle által meghatározott po­litikai alapállás, amelyet már maga a tá­bornok tett hajlékonyabbá, amikor a fran­cia szerep korlátait látva közeledett az Egyesült Államokhoz, ma is érvényes. A francia vezetés ragaszkodik a Szovjet­unióval, az Egyesült Államokkal és Ang­liával kialakított négyesben vitt szerepé­hez, és ehhez igyekszik támaszt találni ott, ahol erre reális lehetőség kínálkozik , s nem a világ minden táján, mint a kanadai franciákhoz és Latin-Amerikába is ellátogató tábornok tette. E lehetősé­gek határait az ország tényleges súlya, hagyományai és nemzetközi politikai ál­lásfoglalásai szabják meg, korlátozzák, il­letve szélesítik. A HIVATALOS FRANCIA KÜLPOLI­TIKA aktivitásának egyik mércéje a ma­gas szintű kapcsolatok alakulása. Pom­­­pidou elnök tavaly három külföldi láto­gatást tett, időrenben az Egyesült Álla­mokban, a Német Szövetségi Köztársa­ságban és a Szovjetunióban járt. A kül­földi állam- és kormányfők közül Brandt, Ceausescu, Tito és Kaunda voltak Párizs nevezetesebb vendégei, a külügyminisz­terek közül Gromiko, Scheel, Rogers, Mó­ra, Buteflika, Bind asszony, Riad, Lopez Bravo és Douglas­ Horde látogatása tar­tozott a legfontosabbak közé. De Gaulle temetése alkalmából mintegy nyolcvan állam- és kormányfő rótta le kegyeletét a francia fővárosban. Chaban Delmas miniszterelnök Lengyelországban és — Nasszer elnök temetésén — az Egyesült Arab Köztársaságban, Schumann külügy­miniszter európai és tengerentúli útjain kívül Marokkóban is megfordult. Betten­court tervezésügyi miniszter, mint emlé­kezetes, Magyarországra és a Kínai Nép­­köztársaságba is ellátogatott. A francia kormányt — mindebből lát­ható — elsőrendűen foglalkoztatják az európai és földközi-tengeri problémák, ezt követően pedig az afrikai és a távol­keleti kérdések. Az európai biztonsági konferencia tekintetében — amint ez Pompidou moszkvai tárgyalásain is ki­tűnt — kedvezőbbé vált a francia állás­pont, jóllehet a nyugat-berlini rendezést, az említett négyesben elfoglalt szerepé­nél fogva a párizsi vezetők is a nagy ér­tekezlet előfeltételeként emlegetik. Nem tekintik viszont előfeltételnek a más nyugati hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok által emlegetett kölcsönös­ és ki­egyensúlyozott csapatlétszám-csökkentést. Alighanem ugyanazért, amiért a nyugat­berlini megállapodást annak tekintik — tudniillik a francia csapatok nyugat-né­metországi tartózkodását nyilván az or­szág nemzetközi súlyának egyik jeleként értelmezik. A nyugat-európai vezető sze­rep­ igénye fejeződik ki abban is, hogy Franciaország nemcsak a Szovjetunió el­ső számú partnere igyekszik lenni a kon­tinens e részén, hanem a keleti politiká­jában sikereket elért Német Szövetségi Köztársaság gazdasági és politikai súly­­növekedésével szemben veszi számításba a közös piaci angol belépési kérelemnél, hogy míg, a munkáspárti Wilson a szo­ciáldemokrata Brandt szövetségese lett volna, a konzervatív Heath inkább a fran­ciák partnere lesz. DE GAULLE-TŐL ÖRÖKÖLT megfon­tolás játszik szerepet abban is, hogy Fran­ciaország nem vesz részt a genfi leszere­lési bizottság munkájában, nem írta alá az atomstop- és az atomsorompó-egyez­­ményt, és folytatja nukleáris fegyverze­tének fejlesztését. E program keretében márciusban francia Diamant B-rakétával lőttek fel nyugatnémet mesterséges hol­dat, májusban lebonyolították a negyedik nukleáris kísérletsorozatot, júliusban pe­dig termonukleáris bombakísérletet vé­geztek. Az elmúlt napokban közölték, hogy 1975-ig legalább 1 megatonnás hid­rogénbombákkal szerelik fel a francia hadsereget, a több robbanófejes rakéták kifejlesztését viszont elhalasztják az 1980 és 1985 közötti évekre...Ennek az elhatá­rozásnak kettős oka valószínűleg az, hogy így az olcsóbb megoldást válasszák, de mégis biztosítsák Franciaország jelenlé­tét az atomklubban, atom-tengeralattjá­rókkal és 2000—3000 kilométeres „körkö­rös” hatósugarú földi rakétabázisokkal. Európa déli és Afrika északi része mint földközi-tengeri hatalmat érdekli Franciaországot, és igyekszik érvényesí­teni befolyását volt gyar­mati területei­vel kialakított kapcsolataiban. A közel­­keleti konfliktusban de Gaulle ,állásfog­lalásához tartva magát, a francia kor­mány nem engedélyez fegyverszállítást a szemben álló felek részére, ugyanakkor sürgeti a politikai rendezést az Izrael ál­tal megszállt területek teljes kiürítése út­ján. A Líbiával kötött repülőgép-szállítá­si megállapodás, az Algériával e hónap­ban folytatandó olajalkudozások, a fran­cia—marokkói kapcsolatok megjavítása szintén részét alkotja annak a politiká­nak, amellyel a francia kormány, úgy­mond, be kívánja tölteni azt az „űrt”, amelyet az egyoldalúan Izraelt pártoló Egyesült Államok elszigetelődése terem­tett ebben a térségben. A földközi-tengeri politika része volt a tavaly kötött fran­cia—spanyol katonai együttműködési megállapodás, és a spanyol külügyminisz­ter párizsi látogatásával megkezdett kül­politikai együttműködés is. Ebben alig­hanem csak időleges zökkenőt okoz az hogy a burgosi terrorpert elítélő francia véleménynyilvánítások miatt madridi kezdeményezésre elhalasztották a francia külügyminiszter e hónapra tervezett vi­­szontlátogatását. EGY MÁSIK DÉLI UTAZÁS azonban sorra kerül február elején: Pompidou el­nök öt nyugat-afrikai országot keres fel, Elefántcsontpart, Gabon, Kamerun, Mau­ritánia és Szenegál volt francia gyarma­tokat, amelyekkel az „anyaország” fenn­tartotta szoros kapcsolatait. Mint ismere­tes, a volt francia gyarmatok — Guinea kivételével — tagjai lettek a Francia Kö­zösségnek, és előnyös társulási viszonyt létesítettek a Közös Piaccal, ugyanakkor­­ a francia kormány vigyázott partnereinek hatalmon maradására is. Gabonban még de Gaulle kormányzása idején francia csapatok avatkoztak be a hatalmon levők megmentése érdekében, a Csád Köztársa­ságban pedig jelenleg is francia idegen­­légiósok harcolnak, igaz az ősszel hivata­losan bejelentették, hogy az idén kivon­ják őket. A francia-afrikai front másik gyenge pontja jelenleg Kamerun, ahol a napokban hoztak halálos ítéletet összees­küvéssel vádolt hat személy — köztük egy püspök és egy ellenzéki szervezet ve­zetője­­ ellen. A párizsi lapok Pompidou látogatása előtt sürgetik Ahidjo elnököt: éljen kegyelmi jogával, és aláhúzzák, hogy az egyet nem értők agyonlövése éppen nem megfelelő módszer a független or­szággá lett volt gyarmat presztízsének emeléséhez, amit pedig a francia államfő látogatása bizonnyal szolgálhatna. A Távol-Keleten szintén a gyarmati uralom időszakában szerzett tapasztalatok felhasználásával igyekszik szerepet ját­szani a francia vezetés. Nem ítélik el ugyan­olyan határozottan az amerikai beavatkozást, mint de Gaulle tette Paomh Penh-i beszédében, de azon túl, hogy helyet adnak Párizsban a Vietnamról fo­lyó négyes konferenciának, kapcsolatokat tartanak a Vietnami Demokratikus Köz­társasággal és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormánnyal is. Amikor tavaly tavasszal globális Indokína-konferenciát javasoltak, valószínűleg a francia szerep felértékelése lebegett ugyan a szemük előtt, de nem vitás, hogy amiképpen a kö­zel-keleti konfliktus esetében, ugyanúgy Indokínia tekintetében is a térség népeit kielégítő békés politikai rendezés serpe­nyőjében éreztetik Franciaország politikai súlyát. Ez pedig akkor is pozitív tényező, ha egybeesik a négy nagy között, a fran­cia négyes nemzetközi változatában igé­nyelt nagyhatalmi szerep érvényesítését célzó törekvésekkel. Vajda Gábor Francia négyes­­ a világparketten Előtérben az európai biztonság kérdései Winter befejezte moszkvai tárgyalásait (TASZSZ, ADN) Otto Winzer moszkvai megbeszéléseiről kedden közleményt ad­tak ki. Eszerint az NDK külügyminisz­tere hétfőn olyan nemzetközi problémá­kat tárgyalt Gromiko szovjet külügymi­niszterrel, amelyek „mindkét ország szá­mára érdekesek és mindenekelőtt Európa biztonságának megszilárdítására vonat­koznak”. A közlemény azt is hangsú­lyozza, hogy a megbeszélés szívélyes lég­körben zajlott le, és a nézetek teljes azonosságát tükrözte. A Szovjetunió képviseletében a tár­gyaláson részt vett Pjotr Abraszimov, a Szovjetunió berlini nagykövete és Valen­­tyin Falin, a külügyminisztérium osz­tályvezetője; az NDK részéről dr. Michael Kohl, miniszterelnökségi állam­titkár és Horst Bittner moszkvai nagy­követ. Winter kedden hazautazott. Változások a LEMP szczecini bizottságában (PAP) Január 11-én megtartották a LEMP szczecini vajdasági bizottságának plénumát. Az ülésen részt vett Jan Szydlak, a LEMP Központi Bizottságának titkára, álpolitikai bizottság tagja. A vitában, amelyben 18-an vettek részt, értékelték a politikai helyzetet és meg­vitatták azokat a feladatokat, amelye­ket a LEMP Központi Bizottságának VII. plénumán elfogadott határozatok értel­mében a vajdasági­­pártszervezetnek el kell végeznie. A vajdasági pártbizottság irányításá­ban mutatkozó nehézségek miatt a plé­­num eleget tett Antoni Walaszek kéré­sének, hogy mentsék fel a pártbizottság első titkári tisztsége alól. A szczecini vaj­dasági pártbizottság új első titkárává Eugeniusz Olubeket választották. Lemondott tisztségéről Henryk Huber, a pártbizottság titkára is. Utódává Wies­­law Rogowskit választották. A NUSZ-kongresszus határozatai (TASZSZ, AFP) Havannában hétfőn az imperializmust elítélő határozat elfogadá­sával véget ért a Nemzetközi Újságíró Szervezet VII. kongresszusa. A január 4 óta a kubai fővárosban ülésező kongresszus határozatban elítélte az Egyesült Államokat a guantanamói támaszpont fenntartásáért, ''az új chilei kormány ellen intézett beavatkozási kí­sérletekért. * A NUSZ elnökévé ismét Jean-Maurice Hermann-t (Franciaország) választották. Alelnökök lettek a Szovjetunió, Kuba, a KNDK, Peru, a­ Mongol Népköztársaság, Chile, Dél-Vietnam és több más ország képviselői. Újból főtitkárrá választották Jiri Kubicát (Csehszlovákia). Carlos Rafael Rodriguez,­ a Kubai Kommunista Párt KB titkárságának tag­ja, a forradalmi kormány minisztere, zárszavában kiemelte a Szovjetunió és a többi szocialista ország nagy szerepét az imperialista törekvések és elsősorban az amerikai agresszorok megfékezésében. Elítélte az amerikai neokolonialisták vé­res háborúját Vietnam, Kambodzsa és Laosz szabadságszerető népei ellen, vala­mint provokációs és uszító tevékenységét a Közel-Keleten. KNDK-tiltakozás (TASZSZ) A koreai fegyverszüneti bi­zottság legutóbbi panmindzsoni ülésén — mint a KCNA hírügynökség jelenti — a KNDK képviselője tiltakozást jelentett be amiatt, hogy amerikai kémhajók január 6-án Csangszan-félszigettől északra beha­toltak a KNDK parti vizeire. A kémha­jókról tüzet nyitottak a KNDK haditen­gerészeti őrhajóira. A KNDK haditenge­részetének hajói viszonozták a tüzet, és egy hajót elsüllyesztettek. Heath Malaysiában (AP, AFP) Edward Heath brit minisz­terelnök kedden egynapos hivatalos láto­gatásra a malaysiai Kuala Lumpurba ér­kezett. Heath megbeszélést folytat majd Tan Abdul Razak malaysiai miniszterel­nökkel. A brit miniszterelnököt tüntetők fogad­ták, akik a londoni vezetés „faji megkü­lönböztetéssel rokonszenvező” politikája ellen tiltakoztak.

Next