Magyar Hírlap, 1973. március (6. évfolyam, 59-89. szám)
1973-03-14 / 72. szám
Magyar Hírlap FORUM KÖZÉLET— DIPLOMÁCIA ■ ~ ■ ' •____-______________- . ____■ • - • .• ~ Nemes Dezső vezetésével küldöttség utazott Berlinbe A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására Nemes Dezsőnek, a Politikai Bizottság tagjának, a Politikai Főiskola rektorának vezetésével kedden pártküldöttség utazott Berlinbe, hogy részt vegyen a kommunista kiáltvány megjelenésének 125. évfordulója alkalmából sorra kerülő nemzetközi tudományos konferencián. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Katona István, a KB tagja, a KB osztályvezetője búcsúztatta. Jelen volt Siegfried Balon, az NDK budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Hazaérkezett Kuvaitból a magyar kormányküldöttség Kedden hazaérkezett a magyar kormányküldöttség, amely dr. Heiczman János kohó- és gépipari miniszterhelyettes vezetésével a magyar hét alkalmából látogatást tett Kuvaitiban. A delegáció a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről tárgyalt a kuvaiti gazdasági élet több vezetőjével, köztük a kuvaiti emír személyi tanácsadójával, a kereskedelem- és iparügyi, valamint a víz- és energiaügyi miniszterrel, a kereskedelmi kamara alelnökével, a kuvaiti nemzeti olajvállalat és más ipari vállalatok vezetőivel. Tanzániai küldöttség érkezése Párdi Imrének, az Országos Tervhivatal elnökének meghívására W. K. Chagula gazdasági és tervezésügyi miniszter vezetésével kedden tanzániai küldöttség érkezett hazánkba, hivatalos tárgyalásokra. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Párdi Imre fogadta. Jelen volt C. Kallaghe, Tanzániai Budapesten akkreditált nagykövete és Mányik Pál, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. A Művelődésügyi Minisztérium és a Komárom megyei párt- és tanácsi vezetők értekezlete Dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, valamint a minisztérium több vezető munkatársa kedden Tatabányán Komárom megye közoktatás-politikai és közművelődés-politikai helyzetéről tanácskozott a megye vezetőivel, köztük Havasi Ferenccel, a megyei pártbizottság első titkárával, Izsáki Mihály pártbizottsági titkárral és Kiss Istvánnal, a megyei tanács elnökével. Erdey-Grúz Tibor a Csehszlovák Tudományos Akadémia tagja A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya a Csehszlovák Tudományos Akadémia közgyűlésének javaslatára Erdey-Grúz Tibor akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét — a tudomány fejlesztése terén elért eredményei és a szocialista országok tudományos együttműködése érdekében kifejtett munkássága elismeréseként — a Csehszlovák Tudományos Akadémia külföldi tagjává nevezte ki. Békés, Győr-Sopron, Heves, Fejér Megyei képviselőcsoportok tanácskozásai Az országgyűlési képviselők Békés megyei csoportja kedden Békéscsabán tartott ülést, amelyen részt vett Kovács István, a MEDOSZ főtitkára, Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyi bizottságának első titkára és Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke. Varga Zsigmond, a képviselőcsoport vezetője összegezte az elmúlt évi munkát. Az országgyűlési képviselők Győr-Sopron megyei csoportja — dr. Révay Zoltán elnökletével — kedden Győrött tartott ülést, amelyen megtárgyalták az új büntetőeljárásról szóló törvénytervezetet A Heves megyei képviselőcsoport — Hever Lajos elnökletével — Egerben tartott ülést, amelyen az 1972-ben végzett képviselői munka eredményeiről, tapasztalatairól tanácskoztak, majd megvitatták és jóváhagyták 1973. évi munkaprogramjukat. Dr. Kerkai Andorné csoportvezető elnökletével kedden Székesfehérvárott ülést tartott a Fejér megyei képviselőcsoport. A Fejér megyei képviselők az országgyűlés márciusi ülésszakára készültek fel, megbeszélték a parlament napirendjén szereplő témákat. Dr. Mátay Pál képviselő, megyei főügyész ismertetőt tartott a büntetőjogi törvénytervezetről. A Fejér megyei képviselőcsoport ülésének vitájában felszólalt Kálózi József vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Herczeg Károly, az MSZMP Fejér megyei bizottságának első titkára, dr. Nagypataki József és Nics János képviselők. /1 Petőfi-év, a forradalom 125. évfordulója '-V— Megkezdődött az ünnepségek gazdag sorozata Hazánk 55 felsőoktatási intézményében, az egyetemek és főiskolák nappali tagozatainak több mint 58 ezer fiatalja március 14-én és 15-én emlékezik meg az 1848—49-es forradalom és szabadságharc 125. évfordulójáról. Március 14-én délelőtt az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában a Forradalmi ifjú- sági napok keretében tartanak ünnepi megemlékezést, amelyen Szűcs Istvánné, a KISZ KB titkára mond beszédet. Az Eötvös Kollégiumban március 15-én a bölcsészettudományi kar diákjai rendeznek emlékünnepséget Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója tiszteletére. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fiataljai március 14-én este róják le kegyeletüket az 1848-as hősök emléke előtt, központi ünnepségen. A szegedi József Attila Tudományegyetem diákjai karonként ünnepelnek Irodalmi műsort rendeznek a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem fiataljai március 14-én az egyetem klubjában, ahol a Budapesti Műszaki Egyetem irodalmi színpadának közreműködésével tisztelegnek a 48-as fiatalok emlékének. Veszprémben a Vegyipari Egyetem KISZ-bizottsága március 14-én ünnepi műsort tart, amelyet Petőfi-versekből és 48-as dalokból állítottak össze. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem fiataljai is összekötik a megemlékezést a Forradalmi ifjúsági napok megnyitásával. A Szegedi Tanárképző Főiskola dísztermében már kedden az intézmény tudományos diákkörei emlékülésen adóztak Petőfi emlékének. A győri Xantus János Múzeumban emlékkiállítás nyílt az 1848—49-es forradalom és szabadságharc 125. évfordulója alkalmából. Hangos produkcióval köszönti az 1848— 49-es forradalom és szabadságharc 125. évfordulóját a magyar néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese. A napokban Kiskőrösön tartott premier után kedden este mutatták be első alkalommal a katonaművészek Budapesten is Petőfi-emlékműsorukat. Külföldön is folynak az ünnepségek, megemlékezések. Kedden délután a bolgár főváros Petőfi Sándor utcájában ünnepélyesen leleplezték a nagy magyar forradalmár költőt ábrázoló márvány emléktáblát, a Petőfi 150. születési évfordulójának megünneplésére alakult magyar emlékbizottság ajándékát. Az ünnepségen részt vett Ivan Panev, a szófiai fővárosi tanács elnöke, Georgi Dimitrov-Goskin, a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Vaszil Bogdanov, a bulgáriai emlékbizottság elnökhelyettese, volt budapesti bolgár nagykövet, továbbá Szófia Kirkov kerületének vezetői, a külügyminisztérium képviselői és sokan mások. Böjti János nagykövet vezetésével megjelentek az ünnepségen a magyar kolónia tagjai. Délután nagyszabású Petőfi-ünnepséget rendezett a költő 150. születési évfordulója tiszteletére a Georgi Rakovszki Katonai Akadémia és a bolgár hadsereg központi tiszti háza. Az ünnepségen megjelent és üdvözlőbeszédet mondott Böjti János nagykövet. Megyei kiegészítő parancsnokok tanácskozása Kedden a Szabolcs-Szatmár megyei kiegészítő parancsnokság nyíregyházi bázisán értekezletet tartottak a megyei kiegészítő parancsnokok. A magyar néphadsereg vezérkara illetékes szervének főnöke értékelte a kiegészítő parancsnokságok 1972. évi tevékenységét — különös figyelmet fordítva a sorköteles állománynyal kapcsolatos feladatok végrehajtására. Az értékelés alapján meghatározták az 1973. évi feladatokat. Az értekezlet munkájában részt vett Oláh István vezérőrnagy, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke, honvédelmi miniszterhelyettes és Alexa László, az MSZMP Szabolcs- Szaifemár megyei bizottságának titkára. Az értekezlet részvevői megtekintették a megyei katonai kiegészítő parancsnokság korszerűen kiépített és felszerelt irányító központját. MHSZ jubileumi gyűlés Kaposvárott A Magyar Honvédelmi Szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából kedden ünnepi gyűlést rendezett Kaposvárott az MHSZ Somogy megyei vezetősége. Rostás Károly, a városi tanács elnöke, a Magyar Szabadságharcos Szövetség egyik alapító tagja köszöntötte a megjelenteket, majd Bóczán András alezredes, az MHSZ Somogy megyei titkára mondott ünnepi beszédet. A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Kottár Vilmos vezérőrnagy köszöntötte a jubileumi ünnepség részvevőit. FÁK egyik éjszaka itt, a fővárosban, a Wesselényi és az Akácfa utca sarkán álló ház udvarán mélyzajú robajlásra ébredtek a lakók: kidőlt az udvar két hatalmas fája, amely számtalan nyarak óta tartott zöld árnyékot, pihentető lombsátrat kőbe zárt örömök és bánatok, az itt élők feje fölé, még tavaly nyáron is. Az eset másnapján jártam ott, még láttam az oldalukra dőlt, ép törzsű, egészséges fákat, hallottam, amint többen is azt találgatták, mi okozhatta vesztüket, majd a laikusok irigylésre méltó határozottságával konstatálták: a gyökérzet senyvedt el, minek kellett tavaly lebetonozni az udvart, a beton a hibás, mert nem tudtak lélegzeni a gyökerek. A szándék jó volt, ugyanis a házban óvoda van, a beton tisztább, meg elegánsabb is az udvar. Igen, de hol vannak most már a fák, mi lesz a gyerekekkel nyáron, mi védje őket a beton vigasztalan forróságától, s egyáltalán, ahol valaha fa állott, hiánya sokáig bántja mindazokat, akik a közelében éltek, s életük részévé lett minden ága, levele. Bizony, fáj a fák hiánya, a minap történt az is, hogy sürgető telefonhívás érkezett Budakesziről: ritkul az erdő a tüdőszanatóriumok környékén, nézzük csak meg, s egy vasárnap délelőttöm ment rá leltárba venni a hiányt, még a gyermekkorból őrzött képpel összevetni a mostanit, kirándulásemlékek mélyéről rácsodálkozni az ölfává avanzsált, köbméterekbe rakott tegnapi erdőrészletekre, míg közben újrahallottam azt a bizonyos kétségbeesett hívást — női hangon szólt —, „elköltöznek innen a madarak is”. Igen, az erdő állatvilága mind szűkebb területre húzódik vissza, míg körös-körül az utak motorzúgása töri ezer darabra a madárdal nélküli csöndet. Melyik a nagyobb nosztalgia, az Akácfa utcai vagy az erdő menti? Alighanem az előbbi, mivel — paradox módon — az embernek a fák hiányoznak, nem az erdő. A legutóbbi statisztikai adatok kimutatják például, hogy hazánk erdősültsége ma több arányú, mint 1938-ban volt, azóta kereken 373 ezer hektárral több az erdőnk, persze ez a gyűjtőfogalom sok mindent jelent, magában foglalja a csalitost, a bozótot, s azt a területet, ahol a fagazdaság meggondolt tevékenysége folytán épp fakitermelés, irtás, felújítás történik. Az erdőben fel sem tűnik egyegy facsoport hiánya, kiváltképp akkor nem, ha a tegnapi irtás helyén ma ott látom a csemetéket. De ha valahol egy fa kidől, ahol talán csak kettő volt, ha megszoktam, hogy otthonom környékén egy diófa állt, amit egyszer csak nem találok ott! Egy csenevész akácfa, amely esendő részévé lett a tájnak, s valaki fejszét emel rá, eltünteti onnét — mennyire tud az hiányozni! Hányféle hiábavalóság-érzet keríti hatalmába azokat, akik megszokták a jelenlétét, és nélküle üresnek érzik maguk körül a dimenziókat. Holmi öreg fákért, fasorokért, ezért indulnak nálunk nagy hőfokú viták, amelyek bővelkednek ugyan modern okfejtésekben, de mindezek hátterében valami szívszorító magányosságérzet tapintható ki. a természetközelségtől megfosztott ember kapaszkodása mindahhoz, ami valaha, valamikor őseredeti közegének számított. Két fa az Akácfa utcában. Platánsor Füreden. A Szilágyi Erzsébet fasori vadgesztenyefák. Fák az utcánkban, a ház előtt, ahol születtünk. Ugyan ki az, aki ne gondolna örökös kívánkozással az erdőre? De ez más, a fák sorsa mégis valahogy több. P ásítunk mi szépen, szó se róla. A fásítók a zömükben fiatalok, hiszen ki ültessen fát, ha ők sem — még 1960-ban is közel 12 és fél ezer hektárnyi területen fásítottak. Hét évvel később azonban ez a szám a felére apadt. Ehhez képest 1971-ben valamivel több, mint 1200 hektáros növekedés volt kimutatható, de hol vagyunk a korábbi nagyságrendtől, ami az országos eloszlást figyelembe véve, különben nem látszik soknak? Mi a csökkenés oka? A csemete kevés, vagy az aktivitás csappant volna meg? Talán az a körülmény, hogy mostanában sok olyasmit igyekszünk intézményes keretek közé szorítani, amit nem lenne szabad? Nem tudom. Csak azt állíthatom teljes bizonyossággal, hogy a fák kivágása, pusztulása fölötti felháborodás nagysága nem arányosítható a fák pótlására irányuló egyéni erőfeszítésekkel. Pedig hát a faültetés nagyon is saját ügyünk kell hogy legyen akkor is, ha társadalmi munkaakciók szerveződnek ezzel a céllal minden évben, így bizonyára az idei tavaszon is. Emlékszem, régebben igen sok szakembert hallottam panaszkodni amiatt, hogy egyes helyeken elültetik ugyan a fát, de utána a sorsára hagyják, az ápolás, a megóvás hiánya azután oda vezet, hogy viszonylag alacsony a megeredési százalék. Százezerszámra törik le, tapossák ki, hagyják elszáradni az épp hogy növekedésnek indult zsenge életet, mielőtt ágat, levelet hajtana. Nem törődnek vele sok helyütt, mi védi meg télidőben fagytól, rágcsálóktól, elfelejtkezvén arról, hogy az ültetés a munka kisebbik része, ami ezután következik, az a valami! Azzal nem lehet másokra várni, intézményes törődésre hagyatkozni: akinek az utcájában, a háza előtt vagy a szülőfaluja határában áll az a holnapi fareménység, annak úgy kell rá vigyázni, mintha egyedül ő felelne érte, hogy abból sok évgyűrűs, öreg fa legyen, amit a holnap annyiszor megcsodál, kicsit bennünket is tisztelve ezzel, a tegnapiakat országjárásainak immár állandósult tapasztalata az elhanyagolt fák látványa, furcsa módon főként a fában egyébként is szegényebb vidékeken, az Alföldön. Nemrégiben szövetkezeti elnök ismerősöm azt panaszolta, nincs jelentkező, aki vállalná a fasorok tél végi gallyazását. Még úgy se, hogy az egész gally az övé marad, hazaviheti, tüzelhet vele. Az emberek azt felelték: minek, hisz’ van elég fa és széna a TÜZÉP-telepen, elmúlt már az az idő, amikor tüzelő hiányában örült, akinek gallyazás jutott, feléből, a téli, egyéb elfoglaltságban szűkös időszakban. Milyen rátarti tud lenni olykor a jólét, ha mégoly viszonylagos is, mint abban a bizonyos faluban, ahol végül az öregek láttak hozzá, ha nem is a hasznáért, hanem a fák védelmében, a gallyazáshoz. Az következne ebből, hogy a fát igazán csak a városi ember becsüli meg? Ne hamarkodjuk el az általánosítást, elégedjünk meg annyival, hogy városon, s igen sok városiasodó településen ma emberek milliói szenvednek a környezetártalom súlyosbodó betegségében, s ennek természetes velejárójaként jelentkezik a környezetvédelem szerteágazó tennivalója, amellyel annyiszor foglalkozunk ezeken a hasábokon. A fát, amelyet nekem kell elültetni, ápolni és megóvni, egyszerűen nem hagyhatjuk ki a környezetvédelmi tennivalók sorából, függetlenül attól, hogy felszólítanak-e erre vagy sem; évről évre mozgalom jellegűen figyelmeztetnek erre, vagy „csak” személyes tennivalómnak érzem. A társadalmi felelősségérzetet ugyanis nemritkán éppen ez utóbbi méri, minősíti, fémjelzi, rangsorolja. Saját kertjét, benne a maga fáit — eddig már sikerült eljutni — mindenki félti, óvja, mert az az övé. A telektulajdonosok nem sajnálják a fáradságot facsemeteügyben. De mi lesz a fákkal, ott, túl a kerítésen? Ki merné azt mondani, hogy azok a kinti fák, fasorok nem az övéi? Az Akácfa utcából két fa hiányzik, mindkettőnek beton okozta a vesztét. Vannak ilyen köznapi, apró tragédiák, amelyekből nem lesz újsághír, csak azok szeretnék világgá kiabálni, akik ott éltek közvetlen a közelükben. És elakadt a lélegzetük, amikor az éjszaka csöndjében hallották őket kidőlni. Abban a pillanatban nem bánták volna az erdőt. Csak az a két fa! És mikor nő helyükbe másik? KOVÁCS IMRE 1973. MÁRCIUS 14. SZERDA3