Magyar Hírlap, 1973. március (6. évfolyam, 59-89. szám)

1973-03-14 / 72. szám

Magyar Hírlap FORUM KÖZÉLET— DI­PLOMÁCIA ■ ~ ■ ' •____-______________- . ____■ • - • .• ~ Nemes Dezső vezetésével küldöttség utazott Berlinbe A Német Szocialista Egységpárt Kö­z­­ponti Bizottságának meghívására Nemes Dezsőnek, a Politikai Bizottság tagjának, a Politikai Főiskola rektorának vezeté­sével kedden pártküldöttség utazott Ber­linbe, hogy részt vegyen a kommunista kiáltvány megjelenésének 125. évfordu­lója alkalmából sorra kerülő nemzetközi tudományos konferencián. A küldöttsé­get a Ferihegyi repülőtéren Katona Ist­ván, a KB tagja, a KB osztályvezetője búcsúztatta. Jelen volt Siegfried Balon, az NDK budapesti nagykövetségének ide­iglenes ügyvivője. Hazaérkezett Kuvaitból a magyar kormányküldöttség Kedden hazaérkezett a magyar kor­mányküldöttség, amely dr. Heiczman Já­nos kohó- és gépipari miniszterhelyettes vezetésével a magyar hét alkalmából lá­togatást tett Kuvaitiban. A delegáció a két ország gazdasági kapcsolatainak fej­lesztéséről tárgyalt a kuvaiti gazdasági élet több vezetőjével, köztük a kuvaiti emír személyi tanácsadójával, a keres­kedelem- és iparügyi, valamint a víz- és energiaügyi miniszterrel, a kereskedel­mi kamara alelnökével, a kuvaiti nem­zeti olajvállalat és más ipari vállalatok vezetőivel. Tanzániai küldöttség érkezése Párdi Imrének, az Országos Tervhiva­tal elnökének meghívására W. K. Cha­­gula gazdasági és tervezésügyi miniszter vezetésével kedden tanzániai küldöttség érkezett hazánkba, hivatalos tárgyalások­ra. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Párdi Imre fogadta. Jelen volt C. Kal­­laghe, Tanzániai Budapesten akkreditált nagykövete és Mányik Pál, a Külügymi­nisztérium főosztályvezetője. A Művelődésügyi Minisztérium és a Komárom megyei párt- és tanácsi vezetők értekezlete Dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, valamint a mi­nisztérium több vezető munkatársa ked­den Tatabányán Komárom megye köz­oktatás-politikai és közművelődés-poli­tikai helyzetéről tanácskozott a megye vezetőivel, köztük Havasi Ferenccel, a megyei pártbizottság első titkárával, Izsáki Mihály pártbizottsági titkárral és Kiss Istvánnal, a megyei tanács elnöké­vel. Erdey-Grúz Tibor a Csehszlovák Tudományos Akadémia tagja A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya a Csehszlovák Tudományos Akadémia közgyűlésének javaslatára Er­­dey-Grúz Tibor akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét — a tu­domány fejlesztése terén elért eredmé­nyei és a szocialista országok tudomá­nyos együttműködése érdekében kifejtett munkássága elismeréseként — a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia külföldi tagjává nevezte ki. Békés, Győr-Sopron, Heves, Fejér Megyei képviselőcsoportok tanácskozásai Az országgyűlési képviselők Békés me­gyei csoportja kedden Békéscsabán tar­tott ülést, amelyen részt vett Kovács Ist­ván, a MEDOSZ főtitkára, Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyi bizottságának első titkára és Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke. Varga Zsigmond, a képviselőcsoport vezetője összegezte az elmúlt évi mun­kát. Az országgyűlési képviselők Győr-Sop­ron megyei csoportja — dr. Révay Zoltán elnökletével — kedden Győrött tartott ülést, amelyen megtárgyalták az új bün­tetőeljárásról szóló törvénytervezetet A Heves megyei képviselőcsoport — Hever Lajos elnökletével — Egerben tar­tott ülést, amelyen az 1972-ben végzett képviselői munka eredményeiről, tapasz­talatairól tanácskoztak, majd megvitat­ták és jóváhagyták 1973. évi munkaprog­ramjukat. Dr. Kerkai Andorné csoportvezető el­nökletével kedden Székesfehérvárott ülést tartott a Fejér­ megyei képviselőcsoport. A Fejér megyei képviselők az országgyű­lés márciusi ülésszakára készültek fel, megbeszélték a parlament napirendjén szereplő témákat. Dr. Mátay Pál képvi­selő, megyei főügyész ismertetőt tartott a büntetőjogi törvénytervezetről. A Fejér megyei képviselőcsoport ülésének vitájá­ban felszólalt Kálózi József vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Herczeg Károly, az MSZMP Fejér megyei bizottsá­gának első titkára, dr. Nagypataki József és Nics János képviselők. /1 Petőfi-év, a forradalom 125. évfordulója '-V— Megkezdődött az ünnepségek gazdag sorozata Hazánk 55 felsőoktatási intézményé­ben, az egyetemek és főiskolák nappali tagozatainak több min­t 58 ezer fiatalja március 14-én és 15-én emlékezik meg az 1848—49-es forradalom és szabadság­­harc 125. évfordulójáról. Március 14-én délelőtt az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem aulájában a Forradalmi ifjú-­ sági napok keretében tartanak ünnepi megemlékezést, amelyen Szűcs Istvánné, a KISZ KB titkára mond beszédet. Az Eötvös Kollégiumban március 15-én a bölcsészettudományi kar diákjai rendez­nek emlékünnepséget Petőfi Sándor szü­letésének 150. évfordulója tiszteletére. A debreceni Kossuth Lajos Tudomány­­egyetem fiataljai március 14-én este ró­ják le kegyeletüket az 1848-as hősök em­léke előtt, központi ünnepségen. A sze­gedi József Attila Tudományegyetem di­ákjai karonként ünnepelnek Irodalmi műsort rendeznek a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem fiataljai március 14-én az egyetem klub­jában, ahol a Budapesti Műszaki Egye­tem irodalmi színpadának közreműkö­désével tisztelegnek a 48-as fiatalok em­lékének. Veszprémben a Vegyipari Egye­tem KISZ-bizottsága március 14-én ün­nepi műsort tart, amelyet Petőfi-versek­­ből és 48-as dalokból állítottak össze. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem fiataljai is összekötik a megemlékezést a Forradalmi ifjúsági napok megnyitá­sával. A Szegedi Tanárképző Főiskola dísz­termében már kedden az intézmény tu­dományos diákkörei emlékülésen adóz­tak Petőfi emlékének. A győri Xantus János Múzeumban em­lékkiállítás nyílt az 1848—49-es forrada­lom és szabadságharc 125. évforduló­ja alkalmából. Hangos produkcióval köszönti az 1848— 49-es forradalom és szabadságharc 125. évfordulóját a magyar néphadsereg Vö­rös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese. A napokban Kiskőrö­sön tartott premier után kedden este mutatták be első alkalommal a katona­­művészek Budapesten is Petőfi-em­lék­­műsorukat. Külföldön is folynak az ünnepségek, megem­l­ékezések. Kedden délután a bolgár főváros Petőfi Sándor utcájában ünnepélyesen leleplezték a nagy magyar forradalmár költőt áb­rázoló márvány emléktáblát, a Petőfi 150. születési évfordulójának megünneplésére alakult magyar emlékbizottság ajándé­kát. Az ünnepségen részt vett Ivan Pa­­nev, a szófiai fővárosi tanács elnöke, Georgi Dimitrov-Goskin, a Külföldi Kul­turális Kapcsolatok Bizottságának el­nöke, Vaszil Bogdanov, a bulgáriai emlékbizottság elnökhelyettese, volt bu­dapesti bolgár nagykövet, továbbá Szófia Kirkov kerületének vezetői, a külügyminisztérium képviselői és so­kan mások. Böjti János nagykövet vezetésével megjelentek az ünnepsé­gen a magyar kolónia tagjai. Dél­után nagyszabású Petőfi-ünnepséget rendezett a költő 150. születési évfor­dulója tiszteletére a Georgi Rakovszki Katonai Akadémia és a bolgár hadse­reg központi tiszti háza. Az ünnepségen megjelent és üdvözlőbeszédet mondott Böjti János nagykövet. Megyei kiegészítő parancsnokok tanácskozása Kedden a Szabolcs-Szatmár megyei kiegészítő parancsnokság nyíregyházi bázisán értekezletet tartottak a megyei kiegészítő parancsnokok. A magyar nép­hadsereg vezérkara illetékes szervének főnöke értékelte a kiegészítő parancsnok­ságok 1972. évi tevékenységét — különös figyelmet fordítva a sorköteles állomány­nyal kapcsolatos feladatok végrehajtásá­ra. Az értékelés alapján meghatározták az 1973. évi feladatokat. Az értekezlet munkájában részt vett Oláh István ve­zérőrnagy, a magyar néphadsereg vezér­kari főnöke, honvédelmi miniszterhelyet­tes és Alexa László, az MSZMP Szabolcs- Szaifemár megyei bizottságának titkára. Az értekezlet részvevői megtekintették a megyei katonai kiegészítő parancsnok­ság korszerűen kiépített és felszerelt irá­nyító központját. MHSZ jubileumi gyűlés Kaposvárott A Magyar Honvédelmi Szövetség meg­alakulásának 25. évfordulója alkalmából kedden ünnepi gyűlést rendezett­ Kapos­várott az MHSZ Somogy megyei vezető­sége. Rostás Károly, a városi tanács el­nöke, a Magyar Szabadságharcos Szövet­ség egyik alapító tagja köszöntötte a megjelenteket, majd Bóczán András al­ezredes, az MHSZ Somogy megyei tit­kára mondott ünnepi beszédet. A Hon­védelmi Minisztérium képviseletében Kottár Vilmos vezérőrnagy köszöntötte a jubileumi ünnepség részvevőit. FÁK e­gyik éjszaka itt, a fővárosban, a Wes­­­­­selényi és az Akácfa utca sarkán ál­ló ház udvarán mélyzajú robajlásra éb­redtek a lakók: kidőlt az udvar két ha­talmas fája, amely számtalan nyarak óta tartott zöld árnyékot, pihentető lombsát­rat kőbe zárt örömök és bánatok, az itt élők feje fölé, még tavaly nyáron is. Az eset másnapján jártam ott, még láttam az oldalukra dőlt, ép törzsű, egészséges fákat, hallottam, amint többen is azt ta­lálgatták, mi okozhatta vesztüket, majd a laikusok irigylésre méltó határozottsá­gával konstatálták: a gyökérzet senyvedt el, minek kellett tavaly lebetonozni az udvart, a beton a hibás, mert nem tudtak lélegzeni a gyökerek. A szándék jó volt, ugyanis a házban óvoda van, a beton tisztább, meg elegánsabb is az udvar. Igen, de hol vannak most már a fák, mi lesz a gyerekekkel nyáron, mi védje őket a beton vigasztalan forróságától, s egy­általán, ahol valaha fa állott, hiánya so­káig bántja mindazokat, akik a közelé­ben éltek, s életük részévé lett minden ága, levele. Bizony, fáj a fák hiánya, a minap tör­tént az is, hogy sürgető telefonhívás ér­kezett Budakesziről: ritkul az erdő a tü­dőszanatóriumok környékén, nézzük csak meg, s egy vasárnap délelőttöm ment rá leltárba venni a hiányt, még a gyermek­korból őrzött képpel összevetni a mosta­nit, kirándulásemlékek mélyéről rácso­dálkozni az ölfává avanzsált, köbméte­rekbe rakott tegnapi erdőrészletekre, míg közben újrahallottam azt a bizonyos két­ségbeesett hívást — női hangon szólt —, „elköltöznek innen a madarak is”. Igen, az erdő állatvilága mind szűkebb terü­letre húzódik vissza, míg körös-körül az utak motorzúgása töri ezer darabra a ma­dárdal nélküli csöndet. Melyik a nagyobb nosztalgia, az Akác­fa utcai vagy az erdő menti? Alighanem az előbbi, mivel — paradox módon — az embernek a fák hiányoznak, nem az er­dő. A legutóbbi statisztikai adatok kimu­tatják például, hogy hazánk erdősültsége ma több arányú, mint 1938-ban volt, az­óta kereken 373 ezer hektárral több az erdőnk, persze ez a gyűjtőfogalom sok mindent jelent, magában foglalja a csa­­litost, a bozótot, s azt a területet, ahol a fagazdaság meggondolt tevékenysége folytán épp fakitermelés, irtás, felújítás történik. Az erdőben fel sem tűnik egy­­egy facsoport­­ hiánya, kiváltképp akkor nem, ha a tegnapi irtás helyén ma ott látom a csemetéket. De ha valahol egy fa kidől, ahol talán csak kettő volt, ha megszoktam, hogy otthonom környékén egy diófa állt, amit egyszer csak nem ta­lálok ott! Egy csenevész akácfa, amely esendő részévé lett a tájnak, s valaki fej­szét emel rá, eltünteti onnét — mennyi­re tud az hiányozni! Hányféle hiábava­lóság-érzet keríti hatalmába azokat, akik megszokták a jelenlétét, és nélküle üres­nek érzik maguk körül a dimenziókat. Holmi öreg fákért, fasorokért, ezért in­dulnak nálunk nagy hőfokú viták, ame­lyek bővelkednek ugyan modern okfej­tésekben, de mindezek hátterében vala­mi szívszorító magányosságérzet tapint­ható ki. a természetközelségtől megfosz­tott ember kapaszkodása mindahhoz, ami valaha, valamikor őseredeti közegének számított. Két fa az Akácfa utcában. Platánsor Füreden. A Szilágyi Erzsébet fasori vad­­gesztenyefák. Fák az utcánkban, a ház előtt, ahol születtünk. Ugyan ki az, aki ne gondolna örökös kívánkozással az er­dőre? De ez más, a fák sorsa mégis va­lahogy több. P ásítunk mi szépen, szó se róla. A fá­­­­sítók a zömükben fiatalok, hiszen ki ültessen fát, ha ők sem — még 1960-ban is közel 12 és fél ezer hektárnyi terüle­ten fásítottak. Hét évvel később azonban ez a szám a felére apadt. Ehhez képest 1971-ben valamivel több, mint 1200 hek­táros növekedés volt kimutatható, de hol vagyunk a korábbi nagyságrendtől, ami az országos eloszlást figyelembe véve, különben nem látszik soknak? Mi a csök­kenés oka? A csemete kevés, vagy az ak­tivitás csappant volna meg? Talán az a körülmény, hogy mostanában sok olyas­mit igyekszünk intézményes keretek kö­zé szorítani, amit nem lenne szabad? Nem tudom. Csak azt állíthatom teljes bizonyossággal, hogy a fák kivágása, pusztulása fölötti felháborodás nagysága nem arányosítható a fák pótlására irá­nyuló egyéni erőfeszítésekkel. Pedig hát a faültetés nagyon is saját ügyünk kell hogy legyen akkor is, ha társadalmi munkaakciók szerveződnek ezzel a cél­lal minden évben, így bizonyára az idei tavaszon is. Emlékszem, régebben igen sok szakem­bert hallottam panaszkodni amiatt, hogy egyes helyeken elültetik ugyan a fát, de utána a sorsára hagyják, az ápo­lás, a megóvás hiánya azután oda vezet, hogy viszonylag alacsony a megeredési százalék. Százezerszámra törik le, tapos­sák ki, hagyják elszáradni az épp hogy növekedésnek indult zsenge életet, mi­előtt ágat, levelet hajtana. Nem törőd­nek vele sok helyütt, mi védi meg tél­időben fagytól, rágcsálóktól, elfelejtkez­vén arról, hogy az ültetés a munka ki­sebbik része, ami ezután következik, az a valami! Azzal nem lehet másokra vár­ni, intézményes törődésre hagyatkozni: akinek az utcájában, a háza előtt vagy a szülőfaluja határában áll az a holnapi fareménység, annak úgy kell rá vigyáz­ni, mintha egyedül ő felelne érte, hogy abból sok évgyűrűs, öreg fa legyen, amit a holnap annyiszor megcsodál, kicsit bennünket is tisztelve ezzel, a tegnapia­kat országjárásainak immár állandósult ta­­­­pasztalata az elhanyagolt fák látvá­nya, furcsa módon főként a fában egyéb­ként is szegényebb vidékeken, az Alföl­dön. Nemrégiben szövetkezeti elnök is­merősöm azt panaszolta, nincs jelentke­ző, aki vállalná a fasorok tél végi gal­lyazását. Még úgy se, hogy az egész gally az övé marad, hazaviheti, tüzelhet vele. Az emberek azt felelték: minek, hisz’ van elég fa és széna a TÜZÉP-telepen, elmúlt már az az idő, amikor tüzelő hiányában örült, akinek gallyazás jutott, feléből, a téli, egyéb elfoglaltságban szűkös idő­szakban. Milyen rátarti tud lenni olykor a jólét, ha mégoly viszonylagos is, mint abban a bizonyos faluban, ahol végül az öregek láttak hozzá, ha nem is a hasz­náért, hanem a fák védelmében, a gallya­­­záshoz. Az következne ebből, hogy a fát igazán csak a városi ember becsüli meg? Ne ha­markodjuk el az általánosítást, eléged­jünk meg annyival, hogy városon, s igen sok városiasodó településen ma emberek milliói szenvednek a környezetártalom súlyosbodó betegségében, s ennek termé­szetes velejárójaként jelentkezik a kör­nyezetvédelem szerteágazó tennivalója, amellyel annyiszor foglalkozunk ezeken a hasábokon. A fát, amelyet nekem kell elültetni, ápolni és megóvni, egyszerűen nem hagyhatjuk ki a környezetvédelmi tennivalók sorából, függetlenül attól, hogy felszólítanak-e erre vagy sem; év­ről évre mozgalom jellegűen figyelmez­tetnek erre, vagy „csak” személyes ten­nivalómnak érzem. A társadalmi felelős­ségérzetet ugyanis nemritkán éppen ez utóbbi méri, minősíti, fémjelzi, rangso­rolja. Saját kertjét, benne a maga fáit — ed­dig már sikerült eljutni — mindenki fél­ti, óvja, mert az az övé. A telektulajdo­nosok nem sajnálják a fáradságot facse­meteügyben. De mi lesz a fákkal, ott, túl a kerítésen? Ki merné azt mondani, hogy azok a kinti fák, fasorok nem az övéi? Az Akácfa utcából két fa hiányzik, mindkettőnek beton okozta a vesztét. Vannak ilyen köznapi, apró tragédiák, amelyekből nem lesz újsághír, csak azok szeretnék világgá kiabálni, akik ott él­tek közvetlen a közelükben. És elakadt a lélegzetük, amikor az éjszaka csöndjében hallották őket kidőlni. Abban a pillanat­ban nem bánták volna az erdőt. Csak az a két fa! És mikor nő helyükbe másik? KOVÁCS IMRE 1973. MÁRCIUS 14. SZERDA3

Next