Magyar Hírlap, 1979. november (12. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-01 / 256. szám

Magyar Hírlap______________________nemzetközi politika - forum / ^^0 ^ 1979. november 1. csütörtök 3 A bécsi tárgyalások újabb fordulója (MTI) Szerdán dr. Eduard Mo­­litor nagykövet, luxemburgi kül­döttségvezető elnökletével meg­tartották Bécsben a közép-euró­pai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 217. plenáris ülését. A tanácskozáson felszólalt Luc Smolderen nagykövet, a bel­ga delegáció vezetője. A belga küldött beszédében vázolta a tervezett csökkentés kollektív jellegével kapcsolatos nyugati álláspont alakulását. A tanácskozást követő sajtótájékoz­tatón a szocialista országok szó­vivője sajnálattal állapította meg: a nyugati fél ezúttal sem élt azzal a lehetőséggel, hogy konkrét választ adjon a szocia­lista országok több kompromisz­­szumos javaslatára, s ehelyett­­ egyoldalú kötelezettségeket vár­nak a Varsói Szerződés tagor­szágaitól, mindenekelőtt a Szov­jetuniótól. A NATO-országoknak a tár­gyalásokon mutatott magatartása olyan benyomást kelt — mon­dotta a szóvivő —, hogy az ará­nyos csökkentés és egyenlő kö­telezettségek elvének megkerülé­sével egyes nyugati országok je­lenlegi haderejének fenntartásá­ra, sőt növelésére törekednek. A haderőcsökkentési tárgyalá­sok következő plenáris ülését a jövő csütörtökön tartják a bécsi Hofburgban. A laoszi párt és állami vezetés felhívása Feszültek Vietnam és Kína kapcsolatai (MTI) Vo Nguyen Giap hadse­regtábornok, a Vietnami KP Po­litikai Bizottságának tagja, a VSZK miniszterelnök-helyettese és nemzetvédelmi minisztere, aki párt- és kormányküldöttség élén látogatást tett Csehszlovákiában, kedden este nyilatkozatot adott a prágai televíziónak. — Vietnam és Kína jelenlegi kapcsolatai nagyon feszültek. Különösen feszült a helyzet Kíná­val közös határainkon. Égető kér­dés, hogyan alakul a továbbiak­ban ez a helyzet — mondotta. — A pekingi reakciós klikk el­tökélt szándéka: kihasználni minden katonai, politikai, gazda­sági és diplomáciai eszközt, akár­csak a lélektani hadviselés esz­közeit, hogy meggyengítse Viet­namot, és elérje végső célját, Vietnam, Laosz és Kambodzsa bekebelezését, majd innen ter­jeszkedjék tovább egész Délkelet-Ázsiában.­­ Ezért szüntelenül és gyors ütemben kell építenünk hazán­kat, felkészülteknek kell lennünk és rendelkeznünk kell annak le­hetőségével, hogy szétzúzzunk minden agresszív tervet, ha Pe­king újabb kalandra szánja el magát. Ami bennünket illet, ter­mészetesen békét akarunk, nor­mális kapcsolatokat kívánunk — jelentette ki Giap. A laoszi párt- és állami veze­tés, a népi forradalmi hadsereg főparancsnoksága felszólította a laoszi hadsereg katonáit és az­­ ország lakosságát, hogy a vietna­mi és a kambodzsai hadsereggel együttműködve álljon készen a haza megvédésére, az imperialis­ták és Kína fenyegető manőve­reinek meghiúsítására. Ezt a lao­szi rádió közölte. —---------------------. V,( ;ni— Az olasz kormány hajlik a Pershing—2 rakéták felállítására (MTI) Az olasz kormány támo­gatja a NATO atomrakéta-kor­­szerűsítési tervet, vagyis hajlik ara, hogy engedélyezze az ame­rikai Pershing—2 és a szárnyas­­rakéták egy részének felállítását Olaszország területén. Egyúttal tárgyalást javasol a Varsói Szer­ződésnek az „eurorakéták” csök­kentéséről, s arra törekszik, hogy a SALT—2 ratifikálása után mi­előbb hozzáfogjanak a SALT-­3- hoz. Ebben összegezhető M­ali atti olasz külügyminiszter a képvise­lőház elé terjesztett beszámolója arról, hogy mit kíván tenni Róma a „Pershing-ügyben”. Malfatti nem adott világos vá­laszt Leonyid Brezsnyevnek arra a Cossigához írt levelére sem, amelyben a szovjet vezető tudat­ta: országa sohasem fog atom­fegyvereket alkalmazni olyan ál­lamokkal szemben, amelyek ilyen fegyvereket nem gyártanak, nem vásárolnak és amelyek nem en­gedélyezik, hogy területükön el­helyezzenek atomfegyvereket. Malfatti előterjesztése után el­kezdődött a vita, amelyben fel­szólalt az OKP második embere, Alessandro Natta is. Felszólítot­ta a kormányt, hogy tartózkodjék az elhamarkodott lépésektől, mert a közép-hatótávolságú amerikai atomrakéták befogadásával sú­lyosan veszélyeztetné a békét és az enyhülési folyamatot. Natta végül felszólította Cossiga kor­mányát, hogy komolyan foglal­kozzék a Brezsnyev-indítvánnyal, s ne kockáztassa a nemzetközi enyhülés folyamatában elért ed­digi eredményeket. Eredménytelenség és hűvös légkör Thatcher és Schmidt megbeszélése (MTI) Eredménytelenül zárul­tak Bonnban a nyugatnémet— brit megbeszélések. Helmut Schmidt kancellár és Margaret Thatcher miniszterelnök nem ju­tott megállapodásra az angolok közös piaci hozzájárulását ille­tően. Nem sikerült az álláspon­tok egyeztetése a halászati vitá­ban, és kitűnt a véleménykülönb­ség a leszerelés problémakörével kapcsolatban is. Az egésznapos konzultáció-so­rozatot záró sajtóértekezleten ki­tűnt, hogy Thatcher változatlan erővel követeli: csökkentsék or­szága részesedését az EGK közös költségeiből, miután Nagy-Bri­­tannia kevesebbet kap­ vissza, mint amennyit befizet. Schmidt ugyan megértéséről biztosította tárgyaló partnerét, de azt mond­ta: meg kell várni a Közös Piac bizottságának javaslatait az ügy­ben Dublinban az NSZK nem hajlandó az angolok szószólója­ként fellépni, és csupán elvi dön­téseket tart elképzelhetőnek a november végén tartandó közös piaci csúcson. Eltérő hangsúlyokat hozott a leszerelésről folytatott megbeszé­lés is. Schmidt a sajtóértekezleten ismét hangsúlyozta, hogy a SALT-2 megállapodás ratifiká­lása az egész NATO érdeke, és jelezte, hogy a szovjet leszerelési javaslatok alapos tanulmányo­zásra méltóak. Thatcher viszont síkra szállt az új középhatósuga­­rú rakétafegyverek nyugat-euró­pai bevezetése mellett, és azt ál­lította, hogy az enyhülés csak az elrettentéssel párhuzamosan tart­ható fenn. Thatcher, aki a nap folyamán felkereste Karl Carstens nyugat­német köztársasági elnököt is, délután újabb tárgyalást folyta­tott Schmidttel. A brit kormány­fő még az esti órákban visszatért Londonba. VILÁGHÍRADÓ Bolgár—jugoszláv eszmecsere (MTI) Szófiában szerdán köz­leményt adtak ki a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövet­sége szövetségi konferenciájának Todo Kurtovics elnök által veze­tett küldöttsége bulgáriai látoga­tásáról. A közleményből kitűnik, hogy a jugoszláv delegáció október 25- től 31-ig tartózkodott Bulgáriá­ban, s ezalatt tárgyalásokat folytatott a Bolgár Hazafias Front országos tanácsának Pen­­cso Kubadinszki elnök vezette tárgyaló küldöttségével. Honecker ma Szófiába érkezik (MTI) Berlinben szerda este hivatalosan bejelentették, hogy Erich Honecker, az NSZKP KB főtitkára, az NDK Államtanácsá­nak elnöke ma Todor Zsivkov­­nak, a Bolgár KP KB első titká­rának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének meghí­vására a párt- és kormánykül­döttség élén Bulgáriába látogat. NDK—NSZK megállapodások (MTI) Új, közlekedési vonatko­zású kormánymegállapodásokat írt alá Berlinben szerdán a Né­met Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között Hans Nimmrich, az NDK pénzügyminisztériumának osz­tályvezetője és Günter Gaus, az NSZK állandó NDK-beli képvise­letének vezetője. Dél-afrikai támadás Angola ellen (TASZSZ) Vasárnap és hétfőn dél-afrikai ejtőernyős egységek támadást intéztek angolai terü­letek ellen — jelentette be ked­den Luis de Almeida, az Angolai Népi Köztársaság brüsszeli nagy­követe a belga fővárosban. A nagykövet közölte, hogy az ango­lai kormány kérte az ENSZ Biz­tonsági Tanácsát: sürgősen üljön össze a legújabb rendkívül súlyos dél-afrikai agresszió megvitatásá­ra. A Namíbiában állomásozó dél­afrikai csapatok mindenütt ül­dözni fogják a gerillákat, ahol csak szükséges — jelentette ki a dél-afrikai hadsereg egy szóvivő­je az angolai rádiónak azt a be­jelentését kommentálva, misze­rint dél-afrikai egységek betör­tek Angola déli területeire, és 20 személyt megöltek. A szóvivő nyíltan nem erősítette meg, de közvetve elismerte a támadás té­nyét. A Szocialista Internacionálé határozata (AFP) A Szocialista Interna­­cionálé irodája a Lisszabon melletti Estorilban tartott érte­kezletének második napján, szer­dán, határozatot hozott az Afri­ka déli részén küzdő felszabadí­­tási mozgalmak támogatásáról. A Portugál Szocialista Párt javaslatára elfogadott határozat kimondja, hogy a Szocialista In­­ternacionálé pártjainak mindent meg kell tenniük a Dél-afrikai Köztársaság elszigeteléséért Holtponton a Zimbabwe értekezlet (MTI) A londoni Zimbabwe-ér­­tekezlet újból holtpontra jutott, mert Anglia ragaszkodik ahhoz, hogy megfelelő semleges ellenőr­zés nélkül, a törvénytelen rezsim biztonsági erőire támaszkodva vezesse el az országot a választá­sokhoz és a függetlenséghez. Mi­után a Hazafias Front emiatt kétségbevonja Anglia jóhiszemű­ségét és pártatlanságát, minden jel szerint a londoni konferenciát elrendelő nemzetközösségre vár a feladat, hogy döntőbíróként köz­belépjen. Továbbra is készültségben állnak Dél-Koreában az USA katonák (VPI) Változatlanul fennáll a Dél- Koreában állomásozó 38 000 ame­rikai katona riadókészültsége, amelyet a múlt héten pénteken, Pak Csöng Hi meggyilkolása után rendeltek el — erősítette meg kedden Thomas Post, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője. M JÁTÉKJÁTSZMA­ ostanában mintha megint gyakrabban beszélnénk a gyerekjátékról. Talán a ka­rácsony közelsége miatt, talán, mert lassan elmúlóban van a nemzetközi gyermekév, minden­esetre újból kezdenek feltünedez­ni a játékhirdetések, a kirándu­lásokra invitáló meghívók, a té­vében pedig az önfeledten játsza­dozó gyerekekről készült híradó­felvételek. Ismét téma lett a gye­rekjáték. Legutóbb például egyik napilapunkban bukkant fel, igaz meglehetősen szokatlan helyen, az újság levelezési rovatában, ahol is névvel, címmel, egy Ka­nadába elszármazott hazánkfia kérlelte az olvasókat, juttassák vissza címére Mickey-t, kislánya Budapesten elveszített gumibabá­ját. Az augusztusi tülekedésben valamelyik földalatti kocsiban fe­lejtett játék tulajdonosa, Barba­ra, azóta ugyanis vigasztalhatat­lan, s mint a levélből kiderül, már arra is hajlandó lenne, hogy félévi zsebpénzét felajánlja a be­csületes megtalálónak, abban a reményben, hogy ily módon ta­lán hamarabb visszatér hozzá — a tengerentúlra — az elbitangolt gumibábu. Nem tudom, lesz-e eredménye a levélnek. Azt sem, vajon el­jutnak-e egyáltalán a címzetthez a segélykérő sorok, hiszen az ol­vasók többsége ez ügyben illeték­telen. A babát ugyanis nem ők találták meg, hanem egyvalaki, a többieknek tehát csupán arra marad joguk, hogy csendben el­gondolkozzanak a levél tartal­mán, fejet hajtva Barbara időt és távolságot nem ismerő ragasz­kodása előtt. Nekem tetszik a le­vél. Különösen azért, mert a ka­rácsonyi vásárlási hullám előtt, tehát még időben figyelmezteti a a szülőket az eddig is tudott tény­re, miszerint nem a drága játék a jó játék, hanem az, amelyikhez ragaszkodik a gyerek. Az idén aztán igazán nem pa­naszkodhatunk amiatt, hogy nem kaptunk kellő okítást játék dol­gában. A gyermekévre való te­kintettel tucatnyi helyen és­ al­kalommal rendeztek kiállításokat hazánkban is, amelyek főszerep­lője a játék volt. Csutkababák­ból és fajankókból tartott bemu­tatót a Néprajzi Múzeum, falo­vacskákból, gőzgépekből és vil­lany­vasutakból a közlekedési. A vidéki művelődési házak és a kerületi helytörténeti szobák egy­mással versengve mutatták be a legnagyobb játékgyűjtők — mert ilyenek is akadnak — anyagát, s nemzetközi játékkiállításnak adott otthont az őszi vásár. A gyer­mekév mintha a trafikok és ba­zárok ellátására hivatott mű­anyag-kisiparosoknak is szárnya­kat adott volna. Új, soha nem látott rémségekkel intéztek tá­­­madást a gyanútlan, csak egy pakli cigarettáért betérő szülők pénztárcája ellen. S mert enélkül nem megy, megjelentek a sta­tisztikák. Kitűnt, hogy a 2,8 mil­lió tizennégy éven aluli hazai já­tékfogyasztó számára a szülők, nagyszülők, barátok, rokonok 1,3 milliárd forint értékben vásárol­nak játékot, egy-egy srácra tehát évente 450 forint jut. És két kiál­lítás között bőségben válogathat­tunk azokból a háttérinformá­­ciókból is, amelyekből megtud­hattuk, miért nincs játék, miért jobbak a külföldi termékek. A kiállításokat üdvözlő ováció közepette persze olykor a szeny­­nyes is kiborult. Rimánkodtak a gyártók, hogy nem rendel a ke­reskedelem, nyilatkoztak a keres­kedők, hogy nem gyártanak az üzemek. Sopánkodtak a szülők, hogy kevés a gyerekjáték, s hogy évek óta csaknem ugyanazok a holmik sorakoznak az üzletek polcain. Sopánkodtak a tervezők is, akik olykor hónapokon, éve­ken át hasztalan kilincselnek öt­leteikkel, míg egy nap import­játék képében nem találkoznak álmaikkal valamelyik bolt kira­katában. Akadtak kiállítások, ahol játszani is engedték a gye­rekeket, másutt ravaszul meg­szerkesztett tesztlapokat dugtak a szülők orra alá. Ők pedig abban a reményben, hogy előbb vagy utóbb kapható lesz valami a leg­jobbnak ítélt holmik közül, buz­gón válaszolgattak a kérdésekre. Az Interplayexpo zárása után újságcikkekből és rádióriportok­ból az is kiderült: nem készül­tünk föl arra, hogy ekkorára duz­zad majd a játékfogyasztók tá­bora. A bolti ellenőrök szerint akadtak veszélyes játékok is. A csecsemők számára készített csör­gő tör-­ik, reped, a kisvasút kereke viszont napok alatt kiesik. Ereszt a gumilabda, félnek a gyerekek a bornirt vigyorú mackótól, és fel­­sebzi a srácok ujját a hanyagul összeillesztett kisautó. Voltak na­pok, amikor úgy tűnt: gyártók, kereskedők és tervezők nemcsak vitáznak, hanem a megoldást is keresik. Kezdett komollyá válni a játékügy. De mint kitűnt, a fe­lelősség másokra hárítása koránt­sem azonos a megoldáskereséssel. Ennyiben maradt tehát az ügy, míg végül a körülmények furcsa összejátszásaként ismét játékkiál­lítás nyílt, ezúttal a budavári pa­lota termeiben. Mint a nemrégi­ben nagy reklámmal beharango­zott­­ megnyitón elmondták, ezút­tal logikai játékokat mutatnak be az érdeklődőknek, és szakkép­zett pedagógusok irányítása mel­lett a játékkészítés titkaiból is kóstolót kapnak a gyerekek. A várbeli kiállítás rendezői fi­gyelemfelkeltő látványosságként egy léghajót választottak. A ver­néi időket, a kalandos utazások emlékét idéző közlekedési eszköz alkalmasnak tűnhetett a vendég­csalogatói­ poszt betöltésére. A nyitás délelőttjén sok százan se­reglettek össze, hogy megbámul­ják a furcsa közlekedési eszközt. Arról viszont már nem emlékez­tek meg a krónikák, hogy a lég­ballonnak azon a bizonyos dél­­előttön sokadszori próbálkozásra sem sikerült felemelkednie. Volt ebben valami jelképes. , BERKO PÁL. (AFP, AP) „Az iráni kormány hivatalosan tiltakozott az Egye­sült Államoknál a megbukott sah amerikai tartózkodása ellen” — jelentette ki Ibrahim Jazdi iráni külügyminiszter szerdán. A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok még mindig nem jelölte ki új te­­heráni nagykövetét (Mint isme­retes, az előző jelöltet hónapok­kal ezelőtt Irán nem fogadta el, és Washington némi huzavona után ígérte meg az új nagykövet kijelölését.) Mahabadból érkezett jelenté­sek szerint a betiltott Kurd De­mokrata Párt vezetősége fel­hívta a kurdisztáni felkelőket, hogy ne kezdeményezzenek ösz­­szecsapásokat a térségben állo­másozó kormánycsapatokkal és „forradalmi gárdistákkal”. Mint ismeretes, a kormány is elren­delte, hogy a katonaság is tar­tózkodjék a harcoktól. “Ti: A Kard demokrata Párt nyugalomra int Szadat elnök a kü­lönbékéről CUPI) Néhány­ nappal jeruzsá­­lemi útjának második évforduló­ja előtt Anvar Szadat egyiptomi elnök szerdán a sínai-félszigeti El-Arishban megvonta az Izrael­lel megkötött különbéke eddigi „eredményeinek” mérlegét, s „po­zitívnak” minősítette azt. Szadat sajtónyilatkozatában azt hangoztatván, hogy „óriás léptek­kel haladnak előre” az Izraellel két éve megkezdett tárgyaláso­kon, „az átfogó közel-keleti béke sarkkövének” igyekezett föltün­tetni az egyiptomi—izraeli külön­­alkut Izrael a jövő évben három új félkatonai települést létesít a megszállt Goi­an -fennsíkon

Next