Magyar Hírlap, 1980. szeptember (13. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-02 / 205. szám

Tb.W/T.tffiai 2 1980.szrpiTMBER 2.KEDD__________________nemzetközi FoliTIKA___________________ Magyar HíRtar­s 7 KÜLFÖLDI LAPOKCBÓt ‘ - ■ ** 't­-;£ ' V­hf^, wh­in'1-npflBAfl A Kambodzsai Népköztársaság elis­merése India által, Kambodzsa erő­södő kapcsolatai a szocialista és bé­­keszeretű országokkal, egyértelműen bizonyítják a fiatal, független állam növekvő nemzetközi tekintélyét — ál­lapít­ja meg a Pravda hétfői számá­ban Ivan Sedrov. A kambodzsai helyzet rendező­dése, a békés építőmunka sikerei nyugtalanságot keltenek Peking­­ben és Washingtonban, ahol to­vábbra is meddő kísérleteket tesznek, hogy életet leheljenek a nép által megdöntött és a törté­nelem szemétdombjára vetett Pol Pot-ista hóhérrendszer ..politikai hullájába". Ennek érdekében Pe­king és Washington folytatja já­tékait a kiagyalt „kambodzsai kérdés” körül, s ebbe más álla­mokat is be akar vonni, minde­nekelőtt az ASEAN-országokat és Japánt. Céljuk az, hogy segít­séget nyújtsanak a Pol Pot-ista bandáknak és más ellenforradal­mi csoportoknak, amelyek — mint­ ismeretes —, Thaiföld terü­letéről kiindulva tevékenyked­nek. Az ENSZ-közgyűlés következ­ő ülésszakán továbbra is a nem lé­tező „Demokratikus Kambodzsa” képviselője s­zámára akarják fenntartani a világszervezetben azt a helyet, amely jog szerint a kambodzsai nép törvényes kép­viselőjét, a Kambodzsai Népköz­­társaságot illeti meg. A Pravda kommentárja fel­hívja a figyelmet, hogy Peking, a Vietnami Szocialista Köztársa­ság állandó ENSZ-képviselőjének közlése szerint, titkos megállapo­dást kötött Bangkokkal, s ennek keretében Thaiföldön keresztül katonai eszközöket szállít a Pol Pot-ista bandáknak. Az idén, az első félévben mintegy hatezer tonna fegyvert és élelmiszert szállítottak. DIEdifiZEIT — Ki a csökönyösebb: Jimmy Carter vagy a demokraták sza­mara? &PREOTHMMECKO REAO A Bolgár Népköztársaság aktívan hozzájárul a békés egymás mellett élés politikájának megszilárdításához a Balkán félszigeten — írja a bolgár külpolitikát elemző hétfői cikkében a Rabotnicseszko Delo. A BKP központi lapja egyebek között rámutat: a Bolgár Nép­­köztársaság külpolitikája elvá­laszthatatlan része a szocialista közösség által folytatott, a biz­tonságot, az együttműködést, és az enyhülést szolgáló politikának. Bulgária különös jelentőséget tu­lajdonít a térség szocialista or­szágaihoz fűződő kapcsolatainak — hangsúlyozza a lap. — Ennek megfelelően, egyre jobban fejlő­dik és mélyül a Romániával való együttműködés, erősödik a baráti és jószomszédi viszony .Jugoszlá­viával, és az ország erőfeszítése­ket tesz az Albániával való kap­csolatok normalizálására és fej­lesztésére. A lap nagy figyelmet szentel a Görögországhoz és Törökország­hoz fűződő kapcsolatoknak. Bul­gáriának az ezekhez az országok­hoz való viszonyát a békés egy­más mellett élés határozza meg. A balkáni országok társadalmi rendszereinek eltérő volta nem akadálya annak, hogy békében és jósz­omszédságban éljenek, hogy erőszak alkalmazása nélkül szá­molják fel a feszültségeket és konfliktusokat — hangsúlyozza a Rabot­nicseszko Delo. A Bolgár Népköztársaságnak Görögország­hoz és Törökországhoz fűződő kapcsolatait a politikai érintke­zések szaporodása, a gazdasági és kulturális együttműködés jel­lemzi — mutat rá végül a lap. Indiai vélemény az ENSZ -kép­vise­le­tről 1­­0­­k ) Kambodzsa tárgyalásokat szorgalmaz (MTI) Kambodzsa álláspontja szerint csakis a tárgyalások ve­zetnek el a délkelet-ázsiai bé­ke és biztonság helyreállításához — szögezték le a hét végén a Phnom Penh-i vezetők. .Hun Sen külügyminiszter egy nyilat­kozatában hangoztatta, hogy a béke és stabilitás a térség min­den államának közös hasznot hozna. Ennek megteremtéséhez elengedhetetlennek minősítette a három indokínai ország elleni kínai hegemonista politika meg­szüntetését, s azt, hogy „Thai­föld ne kövesse Kínát a Kam­bodzsai Népköztársasággal ellen­séges irányzatában, tartózkodjon a kambodzsai belügyekbe való beavatkozástól”. Hun Sen kitért a vietnami csa­patok kambodzsai jelenlétére is. Rámutatott, hogy e csapatok azért vannak Kambodzsában, mert Kína, az Egyesült Államok­kal együttműködve, Thaiföld te­rületét felhasználva fenyegeti Kambodzsa biztonságát és szu­verenitását. „Amikor ez­ a fenye­getés megszűnik, a népi forra­dalmi tanács kérni fogja a viet­nami csapatok azonnali vissza­vonását" — mondotta. „Kambodz­sa új kormányának már az ENSZ-közgyűlés most megnyíló ülésszakán el kell fog­lalnia helyét a világszervezet­ben” — jelentette ki az Indiai Béke és Szolidaritási Szervezet elnöke vasárnapi hanoi sajtóér­tekezletén. ........ ...................—— ...■■■.........—-----.............­­ " .... Az országos népi gyűlés ülésszaka ( ír) Kínában növekednek a hadikiadások (MTI) A pekingi sajtó első ol­dalon számol be az országos népi gyűlés ülésszakának megnyitásá­ról. A kínai televízió és­ az Új-Kína hírügynökség összefoglalója sze­rint a képviselők az ország gaz­dasági és pénzügyi helyzetéről el­hangzott jelentéseket „őszinté­nek, reálisnak és biztatónak" mi­nősítik. A pénzügyminiszter be­számolója például első ízben tár­ta a kínai és a nemzetközi köz­vélemény elé azt a tényt, hogy a kínai állami költségvetés évek óta deficites, mi több, az elkövet­kező két-három évben is az ma­rad. A miniszteri expozéból ki­derült, hogy az államháztartás tavalyi, tizenegy és fél milliárd dolláros deficitjéhez jelentős mér­tékben járult hozzá a hadikiadá­sok emelkedése. Ezúttal tudta meg a kínai lakosság, hogy a szocialista Vietnam ellen tavaly februárban végrehajtott fegyve­res agresszió nem kevesebb, mint másfél milliárd dollárba került Kínának. A képviselők vitáiban viszony­lag kevés szó esik a pártvezetés által szorgalmazott „négy moder­nizálásról”. Annál nagyobb hang­súlyt kap a gazdasági kiigazítás politikájának folytatása. A KNDK pártjainak nyilatkozata l­­) Csen Tu Hvan beiktatása Szöulban (UPI, Reuter, AFP) Hivatalosan beiktatták Dél-Korea elnöki tiszt­ségébe hétfőn Szöulban Cson Tu Hvan tábornokot,, az ország „erős emberét”, aki a hatalom igazi bir­tokosaként eddig a háttérből tar­totta kézben az ideiglenesen szó­hoz jutott polgári politikusokés A néhai Pak Csong Hi diktátor neveltje beiktatásakor mondott beszédében hangoztatta, hogy a „demokratikus rendszer bonyolult és aprólékosan kidolgozott intéz­mény”, amely „feltételezi az érettséget”. A tábornok szerint Dél-Koreában erre meg ■ nenoá­ ér meg a helyzet, de jelezte, hogy ilyen irányban szándékozik mun­kálkodni. (TASZSZ) A Koreai Munka­párt, valamint más észak-koreai pártok, illetve társadalmi szerve­zetek szombaton közzétett nyilat­kozata felhívja a világ kormá­nyait és parlamentjeit, demokra­tikus pártjait, valamint a nem­zetközi és társadalmi szervezete­ket, hogy határozottan­­ ítéljék el a dél-koreai rezsimet és támoga­tóit. Az APN hírmagyarázója írja rg­y / Nyugat-Európa kőolajtermi­lája / CARTER LEGNAGYOBB KÜL­POLITIKAI sikere — az ameri­kai sajtó szerint — a Camp Da­­vid-i megállapodás, amely Wa­shington pillanatnyi közel-keleti stratégiájának alapját képezi. Ez a felnagyított és a valóságnak meg nem felelő értékelés nem véletlen, célja, hogy elködösítse az USA mindjobban érzékelhető közel- és közép-keleti politikai kudarcait­, természetesen az, iráni események alakulásával kapcso­latos elemzések és prognózisok katasztrofális melléfogásait is. Ebben az­ új helyzetben Wa­shington számára, létfontosságúvá vált, hogy Camp David számára minél több szövetségest nyerjen meg, nem utolsósorban európai szövetségest. Nyugat-Európában több elsietett kijelentés hangzott el, amely pozitívan értékelte a Camp David-i megállapodást és jóváhagyta a közel-keleti rende­zés kérdéseiben folytatott ameri­kai stratégiát. Igaz, az élet és az­ e­semények legutóbbi alakulása egyeseket kijózanított, ám tény, hogy Washington még mindig Nyugat-Európa jóváhagyását sze­retné megszerezni közel-keleti irányvonalához. Hivatkozik itt az atlanti szolidaritásra, az úgyne­vezett szovjet kihívásra adandó kollektív válasz szükségességére, azokra az állítólagos politikai és egyéb előnyökre, amelyek a kö­zel-keleti amerikai diplomácia tá­mogatása esetén égi mannaként hullanának Nyugat-Európára. Az ö­szinte elemzésből azonban kitűnik, hogy a Camp David-i diplomácia támogatásából semmi­féle politikai, vagy más előny nem származik kontinensünk nyugati részének. A washingtoni stratégia lényege ugyanis a Kai­ró—Tel Aviv katonai és politikai tengely létrehozása, amely Wa­shington stratégiai­ érdekeit biz­tosítaná a térségben. Ugyanakkor minden olyan amerikai kísérlet, hogy bővítse katonai és politikai jelenlétét a Közel- és Közép-Ke­leten a térség népeinek és kor­mányai többségének heves ellen­állásába ütközik, mert az utób­biak semmiképp sem akarják az imperialista beavatkozást bel­­ügyeikbe. HA A NYUGAT-EURÓPAI SZÖVETSÉGESEK mégis kötél­nek állnának, számolniuk kell az ezzel járó kockázattal. Miután jócskán függnek az itteni ener­gia­tarta­lékoktól, az energia­terme­lő országokhoz fűződő kapcsola­taik legcsekélyebb romlása is rendkívül súlyos, ha nem kataszt­rófáns következményekkel jár­hat. Nyugat-Európa a világ ener­giatermelésének 18,5 százalékát fogyasztja, miközben saját ener­giatartalékai — nem számítva az északi-tengeri tartalékok fokoza­tos kiaknázására irányuló törek- Ivést — mindössze 1,7 százalékát­­teszik ki a világtartalékoknak. Következésképp az EGK-országok a Perzsa-öbölből szerzik be kő­olajszükségletük 70 százalékát (Japán a 87 százalékát), miköz­ben az USA alig 16 százalékát. Eredménytelenül zárult egy „európai” energetikai politika ki­dolgozása, nem utolsósorban an­nak következtében, hogy az USA semmiképpen sem engedélyezhet egy egységes politikai vonalat — energetikai téren sem — nyugat­európai szövetségeseinek, mert olyan helyzetet akar teremteni, amelyben a nem szocialista vi­lág energiatartalékai nagy része feletti ellenőrzési monopóliuma további „töltényeket” ad az ame­rikaiaknak, hogy politikai, gazda­sági és más nyomást gyakorol­hassanak partnereikre. Az amerikai kormány azt ál­lítja, hogy­ a kőolajtermelő tér­ség vagy térségek bel­ügyeibe va­ló amerikai beavatkozás a Nyu­gat „kollektív érdeke” lehet. A jeleidből ítélve azonban a dolgok ilyen fordulatába a nyugat-euró­pai államok nem szándékoznak belenyugodni. Ékes bi­nn viták er­re a közös piaci or­szágok javas­lata például, hogy írjanak alá megállapodást a Perzsa-öböl tér­ségének országaival folytatandó gazdasági együttműködésre. VAN MÉG EGY nem kevésbé lebecsülendő szempont. Izrael és Egyiptom Washington aktív rész­­­vételével, mint ismeretes, a pa­lesztinok háta mögött próbál ki­dolgozni valamiféle közigazgatási autonómiát, amely meghagyná az izraeli katonai megszállást. N­yu­­gat-Európa számára katasztrofá­lis hiba lenne csatlakozni a pa­lesztinkérdéssel kapcsolatos ame­rikai politikához, amennyiben ez azonnal rontaná kapcsolatait a vezető közel- és közép-keleti olaj­termelő országokkal, amelyek — igaz, különböze­ aktivitással, kö­vetkezetességgel és őszinteséggel —, de támogatják a palesztinok igaz ügyét. Ezenkívül, amennyi­byen Nyugat-Európa egyetért azoknak a tárgyalásoknak a cél­szerűségével, amelyek a Camp David-i megállapodás és az, 1979. március 26-i egyiptomi—iz­raeli „békeszerződés” cikkelyeinek szellemében hol felújulnak, hol megszakadnak Egyiptom, Izrael és az USA képviselői között, ez­zel csak szembekerülne az egész palesztin ellenállási mozgalom­mal, annak minden ebből faka­dó következményével együtt. AZ USA-NAK VALÓJÁBAN nincs közel-keleti politikája, van viszont a Közel-Keletért folytat­­ott politikája, amelynek fő cél­kitűzése: kiszélesíteni az­ ameri­kai befolyást ebben a térségben, növelni az amerikai politikai­­ és katonai jelenlétet. Feltehető, hogy Nyugat-Európá­ban aligha akad politikus, aki kívánatosnak tar­taná, hogy — képletesen szólva — elfűrészeljék annak a kőolaj­­termő fának az ágát, amelyen gyakorlatilag egész Nyugat-Euró­­pa ül. J. Dmitrijev 35 éve ért véget a második világháború 4. Évforduló­s tanulságokkal MÁJUS 8-ÁN, 1945-ben, csak az európai hadszíntéren hallgat­tak el a fegyverek. Ahhoz, hogy a háború befejeződjék, még augusztusban le kellett győzni a német fasizmus ázsiai szövetsége­sét,­­Japánt. A második világhá­ború ma 35 éve, 1945. szeptem­ber­­2-án ért véget. Augusztus 8-án — pontosan három hónappal a német kapitu­láció után — a Szovjetunió, Jal­tában vállalt kötelezettségének megfelelően, hadat üzent Japán­nak. Már a hadüzenet másnap­ján — amely a Nagaszaki elleni amerikai atom­támadás napja is — hatalmas arányú szovjet kato­nai offenzíva bontakozott ki a távol-keleti arcvonalon. Vaszil­­jevszkij marsall irányításával a Baj­kálon túli front, valamint az 1. és a 2. távol-keleti front egy­ségei, a csendes-óceáni haditen­gerészeti flottával együttműköd­ve, több mint 4000 kilométeres arcvonalon nyomultak előre. Át­törték a japán védelmi vonalat Mandzsúriában, és rövid idő alatt 500—1000 kilométeres úton üldöz­ték az ellenséget. Kemény csa­pásaikkal megadásra kényszerí­tették a több mint egymillió ka­tonát számláló, jól képzett és fa­natikus Kvantung-hadsereget. A kapitulációt augusztus 15-én je­lentették be Tokióban, de a ja­pán hadsereg egyes részei még folytatták a harcot, s az csak né­hány nap múlva ért véget az egész fronton. A feltétel nélküli megadásról szóló okmányt végül szeptember 2-án írták alá az ame­rikai Missouri csatahajó fedélze­tén. A SZOVJET HADSEREG tehát a háború utolsó pillanatáig har­colt a fasizmus legyőzéséért. Tá­vol-keleti hadműveleteinek döntő jelentősége volt Japán térdre kényszerítésében. Erre azért is érdemes emlékeztetni, mert ma­napság Nyugaton divatos dolog lett úgy emlegetni a második világháborút,­­­hogye­ a­­ győzelem­kivívásában az angol—amerikai katonai erőfeszítéseket emelik ki, lekicsinyelve a Szovjetunió áldo­zatait. Holott éppen a Szovjet­unió viselte a legnagyobb terhe­ket, 1944 nyaráig egyedül harcol­va Európa földjén a hitleristák ellen. A számok önmagukért be­szélnek: a háborúban több mint húszmillió szovjet ember vesztet­te életét, míg az angolok, fran­ciák és az amerikaiak együttes vesztesége sem érte el a másfél millió főt. Harmincöt esztendő telt el a háború befejezése óta. E negyed­fél évtized alatt — bár a világ számos pontján ma is dörögnek a fegyverek — az emberiség hoz­zászokott a békéhez. Érthető ez; nem a háború, hanem a béke a természetes állapot a nemzetek egymás közti viszonyában. Külö­nösen becsülik a békét Európa népei, mert földrészünkről indult ki mindkét pusztító világháború, s éppen kontinensünkön sikerült már 35 éve hallgatásra ítélni a fegyvereket. EZÉRT KÜLÖNÖSEN AG­GASZTÓ, hogy napjainkban Nyu­gaton a két világrendszer harcá­nak „katonai megoldásával” ka­cérkodnak. Pedig a földet több­szörösen megsemmisíteni képes atomarzenálok korában az új há­ború egyet jelentene az emberi­ség öngyilkosságával. A globá­lis katonai erőegyensúly körül­ményei között a támadó fél nem háborút nyerne, csupán néhány perc haladékot, annyival később semmisülne meg a megtámadott­nál. Jól tudják ezt Washingtonban és a NATO-parancsnokságokon, mégis azt próbálják elhitetni a vi­lággal, hogy lehetséges a korláto­zott atomháború. Teszik ezt ab­ban a reményben, hogy az elvi­selhetetlent el­visel­hetőnek beál­lítva, könnyebben fogadtassák el a Szovjetunió és a szocialista tá­­bor ellen irányuló új fegyverke­zési progamjaikat, amelyeknek célja a katonai fölény megszer­zése. Alapos okkal minősítette tehát veszélyesnek L­eonyid Brezsnyev az Egyesült­ Államok egész poli­tikáját, s kiváltképp a korláto­zott atomháború nemrég meghir­detett doktrínáját, Alma-Atában mondott beszédében . Brezsnyev emlékeztetett arra, hogy számos szovjet tárgyalási javaslat a Nyu­gat asztalán fekszik, s hogy ezek mindmáig válaszra várnak A Szovjetunió tárgyalási készségét hangsúlyozta a szovjet államfő­­éivel: a-/. levele? ii. a­ med erálsi múlt héteni*'intézett 15 NATO- tagállam vezetőjéhez. A BÉKE MEGŐRZÉSÉHEZ — a történelem leckéje erre tanít — minden érdekelt fél jóakarata szükséges. A fasizmust annak idején Nyugat és Kelet együtte­sen győzte le. Akkor a józanul gondolkodók szövetkeztek a há­ború, az esztelen öldöklés ellen. Az ilyen tartalmú egyetértés esz­méje — 35 évvel a második vi­lágháború befejezése után — ugyancsak időszerű. K . G.

Next