Magyar Hírlap, 1980. október (13. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-01 / 230. szám

KÜLFÖLDI LA­POKBÓL M­agya Jelentős évfordulót ünnepel a világ dolgozóinak népes tábora: 35 eszten­dővel ezelőtt, a szakszervezetek Lon­donban megtartott világkongresszu­sán fektették le az alapjait a Szak­­szervezeti Világszövetségnek, amely ma mintegy 190 millió tagot tömörít. A jubileum alkalmából íródott cikké­ben a Trud, a szovjet szakszervezetek központi lapja rámutat: Tevékenységének évtizedei so­rán a Szakszervezeti Világszövet­ség híven kitartott az alapszabály­zatában lefektetett elvek és esz­mények mellett. Zászlajára írta a világ dolgozóinak közös óhaját: megfékezni a fegyverkezési ver­senyt, hatékony intézkedéseket hozni a leszerelés érdekében, meghiúsítani az imperializmus agresszív szándékait, megakadá­lyozni egy újabb világháború ki­törését. A Szakszervezeti Világszövet­ség vezető szerepet játszik a vi­lág szakszervezeti mozgalmában. Tekintélye és befolyása révén osztályálláspontot foglal el min­den olyan fontos kérdésben, amely a dolgozók létérdekeit érin­ti — állapítja meg befejezésül a Trud cikke. DIE®ZEIT A nyugatnémet római katolikus püspöki kar sokat vitatott pász­torlevele után. Választás a sorsok között. A jugoszláv szaktanács ülése 3• Meg kell őrizni a dolgozók reáljövedelmének szintjét (MTI) „A jugoszláv szakszer­vezetek tevékenységének az el­következő időszakban elsősorban a dolgozók életszínvonali és reál­jövedelmi szintje megőrzésére kell összpontosulnia” — állapí­totta meg Miran Potrcs elnökle­tével megtartott ülésén a jugo­szláv szaktanács elnöksége. Miran Potrcs, a Jugoszláv Szak­­szervezeti Szövetség központi ta­nácsának elnöke bevezető beszá­molójában kifejtette, hogy az or­szág gazdasági stabilizációs poli­tikájának végrehajtása során egyes problémák kiéleződtek, és kihatnak a dolgozók hangulatára. „A dolgozók egyre több kérdést vetnek fel a szakszervezeti tag­gyűléseken, s nem kapnak rájuk megfelelő választ.” Milan Petres hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteknek konk­rétan reagálniuk kell a dolgozók követeléseire. „A legégetőbb kér­dések közé tartozik a reájövedel­­mek alakulása.” A stabilt ter­het eddig legnagyobb r­é ben a dolgozók keresete ért­e. (A felmérések szerint a jó dolgozók életszínvonala ez első 8 hónapjában, köztársasá­goktól és tartományoktól függően, 3,9 százalékkal csökkent.) -------------(Wj ~~— Micotakisz nyilatkozata Görögország visszatéréséről a SMTO-ba (UPI, Reuter) Görögországnak a NATO katonai szervezetébe való visszatéréséről , már hóna­pokkal a jövő évi görög parla­menti választások előtt dönteni kell — hangoztatta Konsztantin Micotakisz görög külügyminisz­ter New Yorkban, az UPI hír­­ügynökségnek adott interjújában. Visszatérése esetén Görögor­szág aláírná függőben levő vé­delmi szerződését az Egyesült Ál­lamokkal, az erről szóló okmányt pedig a választások előtt a par­lament elé terjesztené — hangoz­tatta Micotakisz. A görög külügyminiszter újság­írók előtt „pozitívnak” nevezte a török katonai rendszer vezetőinek első nyilatkozatait, majd remé­nyét fejezte ki, hogy a ciprusi kö­zösségek tágyalásai tovább folyta­tódnak. Pakisztáni koholmány Afganisztán ellen (TASZSZ) Az afganisztáni Bakhtar hírügynökség nyilatko­zatban ítélte el pakisztáni katonai köröknek azt a koholmányát, amely szerint afganisztáni heli­kopterek megsértették volna Pa­kisztán légterét. Teljesen egyértelmű, hogy ezt a koholmányt a pakisztáni hadügy­minisztérium terjeszti, hogy ál­­cázza Afganisztán elleni felforga­tó tevékenységét, s elterelje a fi­gyelmet Iszlámábád, az amerikai imperializmus és a pekingi hege­­monisták áldatlan tevékenységé­ről. Ezek az erők hadüzenet nél­küli háborút folytatnak a függet­len, forradalmi Afganisztán el­len, alá akarják ásni áprilisi, forradalom vívmányait.' 11' ■­­ A Pentagon veszélyes tervei Felelőtlen partnerek AZ ARAB-ÖBÖLBEN FEL­LOBBANT tűz eloltása — írta James Reston neves amerikai publicista a New York Timesban — a két nagyhatalom, az Egye­sült Államok és a Szovjetunió közös érdeke. Ennek tudatában világszerte megnyugvást keltett, amikor a Fehér Ház legmaga­sabb szinten jelöltette be, hogy az Egyesült Államok kormánya nem avatkozik bele Irak és Irán fegyveres konfliktusába, hogy semlegességet tanúsít. Nyugtalanító viszont, hogy az Egyesült Államok egyes, minde­nekelőtt közel-keleti partnerei a konfliktus kihasználásra buzdít­ják a Garter-kormányt. Közvet­lenül a háború fellobanása után Menahem Begin izraeli minisz­terelnök az amerikai Hearst-la­­poknak adott nyilatkozatában azt a véleményét hangoztatta, hogy „az Irak és Irán közötti harcok­ra való tekintettel Washington nem maradhat tétlen, meg kell erősítenie közel-keleti katonai je­lenlétét”. E kijelentéssel egy időben Begin felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy lé­tesítsen katonai támaszpontokat Izrael területén. Az izraeli kor­mányfő először az év elején, az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség kapcsán kínálta fel or­szága területét az amerikai fegy­veres erőknek. A Camp David-i különbéke másik részvevője, Anvar Szadat az iz­raeli kormányfőn is túltett. Be­­ginhez hasonlóan, Szadat is beje­lentette: bármikor kész az ame­rikai haderők rendelkezésére bo­csátani Egyiptom katonai létesít­ményeit. Az egyiptomi elnök a Hearst-lapoknak adott nyilat­kozatában kifejtette, hogy az ira­ki-iráni konffiktus jó lehetősé­get nyújt Khomeini ajatollah fél­­reállítására, majd arra ösztönöz­te a Carter-kormányzatot, hogy munkálkodjék az irdáni vezetők megdöntésén. Ehhez Anvar Sza­dat még hozzáfűzte: ismeretei szerint az USA máris felvette, a kapcsolatot magas rangú iráni katonatisztekkel, köztük néhány magas beosztású tábornokkal is. Az egyiptomi elnök értesülései­nek fényében különösen aggasz­tóak a monarchia visszaállításán mesterkedő emigráns tisztek és politikusok kijelentései. Ezekre utalva a párizsi Quotidien azt írta, hogy a Khomeini-elenes koalíció körvonalai kezdenek ki­rajzolódni. A FEGYVERES KONFLIKTUS kirobbanását követően két, Fran­ciaországban szervezekedő mo­­narchista csoport is jelezte, hogy elérkezett az Iráni Iszlám Köz­társaság megdöntésének ideje. Az egyik csoport vezetője, Bahram Arjanza, a légierő volt magas rangú tisztje felhívást intézett az iráni hadsereg katonáihoz és tisztjeihez, hogy lázadjanak fel az országot irányító vallási ve­zetők ellen. A nyugatnémet Stern című magazin pedig azt írta: Párizsban az iráni hadsereg egy tucatnyi tisztje közölte, hogy kö­rülbelül 70 ezer iráni disszidens készül államcsínyre Iránban. A nyugatnémet képes hetilap sze­rint az államcsínyhez a megdön­tött és elhunyt sah húga, Ashraf hercegnő biztosította a pénzt. Az iráni iszlám forradalom ve­zetőivel szembeni szervezkedés­sel összefüggésben érdemelnek figyelmet azok a tervek is, ame­lyek az Arab-öböl térségében cirkáló amerikai haditengerészeti erők megerősítésére irányulnak. Az első ötletet Eldon Griffiths brit konzervatív képviselő szel­lőztette meg a Daily Expressben. Azzal érvelt, hogy N­­íny-Brit­an­nie, a térség régi ismerőseként vegye át az Egyesült Államok­tól a csendőri szerep irányítását. Javasolta, hogy az Európai Gaz­dasági Közösség vezető államai sürgősen erősítsék meg saját­­erőikkel az amerikai gyorshad­testet az Indiai-óceánon, az Arab­öbölből vezető olajút biztosításá­ra. Griffiths ajánlata után két nappal a New York Times már azt közölte: tanácskozások kez­dődtek a nyugati országok közös hadiflotta egységének megalakí­tásáról, amely szükség esetén erőszakkal lépne közbe a Hormu­­zi-szorosban. A kiszivárgott ter­vek szerint az USA, Franciaor­szág és Nagy-Britannia flotta­erőit vonnák össze egy haditen­gerészeti kontingens keretében, amely a Hormuzi-szoros iráni le­zárása esetén erőszakkal lépne közbe az Arab-öböl kijáratának szabadon tartásáért. Nagy-Bri­tannia és Franciaország jelenleg nem tart hadihajókat a szoros közelében, így az összevont flot­ta csak úgy jöhetne létre, ha a Földközi-tengerről a szoros tor­kolatához irányítanák hajóikat. A NYUGATI TANÁCSKOZÁ­SOK veszélyességét csak növeli a New York-i Newsday című lap értesülése, miszerint a Pentagon olyan terveket sző, hogy az olaj­­szállítások biztosítására fegyvere­sen avatkozik be a konfliktusba. „A Pentagon vezetői többségének véleménye szerint — közölte a Newsday — egy ilyen akció könnyen végrehajtható lenne. A térségben számos amerikai hadi­hajó tartózkodik, s ezekkel bizto­sítani lehene az akció sikerét.” Ebből kitűnik, hogy a Pentagon szívesen használná fel a két or­szág ellenségeskedését saját he­­gemonisztikus céljaira a térség­ben. Nyugat józan politikai körei­ben higgadtságra intik az Egye­sült Államokat. Higgadtságra szólító kommentárában a londo­ni Times hangsúlyozta: „A Nyu­gat katonai akciója a térségben beláthatatlan következményekkel járó szintre emelné a konflik­tust.” A­­ békéért küzdő erők re­mélik: az Egyesült Államok be­tartja Carter elnök ígéretét, nem avatkozik a konfliktusba. Bőgős László ­­2 1990. OKTÓBERI, SZERDA_______________________ NEMZETKÖZI politika 'L[c'] ______________Magyar Hírlap Ciprus: közösségközi tárgyalások Évforduló árnyakkal SZEPTEMBER KÖZEPÉN is­mét tárgyalóasztalhoz ültek — immár sokadszor, de mindeddig eredmény nélkül — a ciprusi tö­rök és görög közösség képviselői, hogy megpróbáljanak megoldást találni a gyakorlatilag kettéosz­tott szigetország problémáira. Megegyezés ezen a szeptember 16-i találkozón mindössze arról született, hogy a felek a rákövet­kező hetek minden keddjén ta­lálkoznak — először csak puha­tolózó tárgyalások céljából, ké­sőbb az érdemi haladás szándé­kával. A Ciprusi Köztársaság ma húsz éve, 1960. október 1-én nyer­te el függetlenségét. Az évfordu­ló apropóján érdemes felidézni a húsz-egynéhány évvel ezelőtti események néhány momentumát, amelyekből kiviláglik: az első köztársasági alkotmány felemás rendelkezései, illetve annak ele­ve a külső, — angol, török, gö­rög — érdekek előtérbe állításá­val történt kidolgozása már két évtizeddel ezelőtt egyértelműen magában hordozta a két cip­rusi etnikum (további) konfliktu­sainak lehetőségét, s előrevetí­tették a szakadást. A gyarmattartó London 1955- ben kérte fel Athént és Ankarát, hogy vegyenek részt egy cipru­si rendezés kidolgozásában. (A ciprusi török­­és görög közösség viszonya ugyanis a brit uralom alatt sem volt felhőtlen, s külö­nösen megromlott az ötvenes évek elején, amikor a görög cip­­rióták megindították mozgalmu­kat az enozisz, a Görögországhoz való csatolás érdekében.) A két „anyaország” és a gyarmattartó Anglia közötti megegyezésre a három ország saját érdekeinek érvényre juttatása nyomta rá a bélyegét. Nagy-Britannia korlát­lan tulajdonában maradt a sziget két katonai támaszpontja, Görög­ország elérte, hogy a független­né váló ország egységes legyen, Törökország pedig jogcímet ka­pott arra, hogy Ankara is fegy­veres erőket állomásoztathasson a szigeten, s szükség esetén, a sta­tus quo helyreállítása érdekében, közbeléphessen. az új köztársaság belső életét szabályozó alkotmány ugyanakkor nem oldotta meg, sőt elmélyítette a két etnikum ki­sebbségi, illetve többségi helyze­téből fakadó ellentmondásokat. A görög többséget ellensúlyozandó ugyanis a török népközösség bi­zonyos kiváltságokat kapott, köz­tük azt a jogot, hogy egyes terü­leteken megvétózhatta a görög többségű parlament határozatait. Ezek az ellentmondások állandó ellentétek, fegyveres harcokig fo­kozódó konfliktusok (1963—64), majd a két közösség gyakorlati elkülönülésének forrásaivá vál­tak. A lappangó válság 1974 nyarán mélyült el, az akkori athéni fa­siszta rezsim kezdeményezte puccskísérlet nyomán. Ez a ka­landorakció szolgáltatott ürügyet Ankarának, hogy a fentebb em­lített, a status quo helyreállítá­sára irányuló beavatkozás jogá­ra hivatkozva, megszállja az or­szág északi 40 százalékát. „A szi­geten új realitások alakultak ki, s megoldást csak ezek alapján le­het találni” — jelentette ki Rauf Denktas, a török ciprióták veze­tője. Az immár hat éve kialakult ,,Új realitások” máig változatlanok: a lakosság 18 százalékát kitevő ciprusi török fél az anyaország katonaságával megszállva tartja az ország gazdaságilag legértéke­sebb 40 százalékát. 200 ezer gö­rög ciprióta otthona elhagyására kényszerült, s ma is menekülttá­borokban él. A török kisebbség 1976-ban egyoldalúan kikiáltotta a Ciprusi Török Köztársaságot. A demarkációs vonal országghatár­­rá merevedett. A VÁLSÁG MEGOLDÁSÁRA irányuló közösségközi tárgyalások hat év alatt nem sok eredményt hoztak, a nézetkülönbségek vál­tozatlanul nagyok. A török kö­zösség törvényesíteni szeretné a jelenlegi de facto kettéosztottsá­­got. A görög közösség hozzájárul­na a török ciprióták önkormány­zatához, a két közösség szövetségi államforma keretében való együttéléséhez, ugyanakkor ra­gaszkodik a Ciprusi Köztársaság egységes és független állami lé­téhez, a (görög irányítás alatt lé­­vő) központi kormány széles kö­rű fennhatóságához. Az elmúlt év derekán úgy tűnt, megmozdulhat a közösség­közi tárgyalások kátyúba jutott székre. 1979. május 19-én Kip­­rianu ciprusi elnök és Denktas Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár közvetítésével és jelenlétében Nicosiában aláírt egy tízpontos keretmegállapodást, egyben meg­állapodott a tárgyalások június 15-i folytatásában. Június 15-én azonban a tárgyalások ismét megfeneklettek. A kátyút Fama­­guszta, török nevén Varosha je­lentette. A török megszállás alá került 50 ezer lakosú, egykor igen gazdag üdülő- és kikötővárost a görög közösség visszaköveteli, s a közösségközi tárgyalásokon va­ló továbblépést a Famagusztáról való megállapodáshoz kötötte. A török fél viszont arra hivatko­zott, hogy Famaguszta kérdése csak ötödik pontja az elmúlt évi Kiprianus Denktas megállapo­dásnak, így először az első négy pontról kell megegyezni. A tö­rök értelmezés nem vette figye­lembe, hogy bár a Famaguszta­­megállapodás úgy szól, hogy a pont valóban az ötödik, ám a tárgyalásokon „elsőbbséget kell biztosítani” a görög lakosság Fa­­magusztába való visszatelepítése kérdésének. A KÖZÖSSÉGKÖZI TÁRGYA­LÁSOK ez év szeptember 16-i el­ső fordulója azzal telt el, hogy a ciprusi görög fél ismertette Fama­guszta visszaadására vonatkozó elképzeléseit. Megfigyelők azon­ban úgy vélik, hogy a török fél a jövőben is az időhúzás taktiká­ját fogja követni Famaguszta kér­désében, mintegy aduként tarto­gatva a várost mindaddig, ami­kor jelentős engedményekért ki­­játszhatja. A fentiek fényében érthető Hugo Gobbinak, Waldheim sze­mélyes megbízottjának a kijelen­tése, miszerint „nem túl derűlá­tó” a szeptemberben kezdődött tárgyalássorozat sikerét illetően. Gobbi valószínűleg nem osztja azoknak az optimista megfigye­lőknek a véleményét, akik a Tö­rökországban hatalomra jutott katonáktól azt várják, hogy mi­után „rendet teremtettek” saját házuk táján, új, „méltányos” kezdeményezéseket tesznek a ciprusi kérdésben. Az optimiz­musnak valóban ellentmond Ke­nan Evrennek, a török fegyveres erők vezérkari főnökének a ha­talomátvételt követő nyilatkoza­ta. Ciprus török fele „Törökor­szág szerves része” — jelentette ki Evren, s hozzátette: „a török hadsereg továbbra is garantálja az anyaország leánya jólétét és boldogságát”. EZ A GARANCIA nem jelent­het mást, minthogy a Ciprusnak csaknem felét megszállva tartó török csapatok maradnak. A tö­rök fegyverek árnyékában pedig aligha születhet megoldás a cip­rusi kérdésben. Arató Gábor

Next