Magyar Hírlap, 1980. december (13. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-02 / 282. szám
rtVPH) Neves Deutschland Növekszik az NDK államhatárai elen elkövetett provokációk és határ érzéseik száma, valamint a határőreilétét veszélyeztetőmerényletek azENSZK, illetve az NDK nyugatlini államhatáron. Ez ellentmondban áll felelős bonni politikusok nyugat-berlini szenátus szóbelfoglalásaival arról, hogy érdekelteke biztosításában, az enyhayamat továbbvitelében, s a jódi kapcsolatokban az NDK- állapítja meg a NSZEP KB I fős számában megjelent ciklus-Dieter Baumgarten altá- az NDK nemzetvédelmi mittese, az NDK határőrsége. Ők az NDK határőrsealkalmából felhívja arra, hogy már az északban több mint ajtottak végre kaíciókat, merényleilletve Nyugat, az NDK felül nyilvánval %e a helsinki NDK és az I.erződésnek. * ■zettségünk, juttassuk: sipjátás- A fransista I kW új' POJA FKGYFS külügyminiszter ma kezdődő Jugoszlávia látogatása szervesen illeszkedik országaink párt- és állami vezetőinek, gazdasági szakembereinek, a társadalmi szervezetek és kulturális intézmények képvisellőinek rendszeres konzultációsorozatába. Ahogy legutóbb Alekszandar Grlicskov, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének tagja, a párt nemzetközi kapcsolatok bizottságának elnöke hangsúlyozta Budapesten: a Kádár János és Joszip Broz I Tito által lefektetett elvek szigorú I tiszteletben tartása alapján egy- s re bővítjük különben is hosszú I évekre visszatekintő, sokrétű kapcsolatainkat, aminek eredményei áthatják mindennapi gyakorlatunkat. Kádár János az országgyűlés idei őszi ülésszakán elhangzott felszólalásában így fogalmazott: „Miként eddig, úgy a jövőben is arra törekszünk, hogy sikerrel építsük a kölcsönösen hasznos magyar—jugoszláv politikai, gazdasági, kulturális és sportkapcsoatokat, a lakosság szélesebb körű érintkezését, az egymás belügyeibe való be nem avatkozó elve alapján, kiindulva abból hogy mi a Varsói Szerződés tagállama vagyunk, Jugoszlávia pedig el nem kötelezett ország.” Déli szomszédunknál e napokban különösen pezsgő az általában is élénk politikai élet. Országszerte folyik a föderáció és az egyes köztársaságok és tartományok alkotmánymódosítási tervezeteinek vitája, hogy az alapigényeket még inkább a korvetelményeihez igazítsák. A módosítások, amelyeket még Tito nem kezdeményezett, a vezetés döntéshozatal és a felelősség ekitv jellegének, az egyenrangúságnak előtérbe állítását célozzák. Ennek szavatolására újraszabályozzák, illetve korlátozzák a választott és a kinevezett vezetők mandátumának időtartamát, újjáválaszthatóságukat. A vitát februárig folytatják, s közben párhuzamosan folyik a szintén Tito által kezdeményezett úl. önigazgatási kongresszus előkészítése, amelyet a jövő év legjelentősebb belpolitikai eseményének minősítenek. Ennek is, mint az alkotmánymódosításnak, az a célja, hogy továbbfejlesszék a demokratizmus érvényesülését. A GAZDASÁGPOLITIKA középpontjában most az 1981— 1985-ös középtávú fejlesztési terv kidolgozása áll. A jövő évi terv elfogadásának határidejét, nemrégiben hozták előbbre február közepére, hogy az ország röviddőre se maradjon fejlesztéspolitikai irányelvek nélkül. A terv , központi koncepciója: fordulópontot elérni a gazdaság és a munkásosztály helyzetének stabiáztálásában. E már korábban is kitűzött cél megvalósításában az idén már mutatkoztak eredmények: az év első tíz hónapjában, reálértékben számítva, a kivitelt sikerült tíz százalékal növelni, a behozatalt kilenc százalékkal csökkenteni, és 11 százalékkal kevesebb benzint fogyasztottak. Nőttekk az ország devizatartalékai, mérséklődött a külkereskedelmi mérleg hiánya, valamint az általános és közfogyasztás Ezen belül a beruházások, főleg a nem termelő beruházások növekedési üteme. A következő évek terveinek központi célja egyrészt a személyi jövedelmei szavatolása a nemzeti jövedelemből, a közfogyasztás és a gazdaságon kívüli beruházások rovására, továbbá az ágazatok közötti indokolatlan jövedelemkülönbségek mérséklése. Másrészt figyelem, az erőfeszítések összpontosítása elsősorban a nyersanyag- és energiatermelő ágazatokra, így a szén-, valamint a mezőgazdasági és élelemtermelésre. Országaink számára egyaránt előnyös, ha terveinket összehangoljuk, kihasználjuk a nemzetközi munkamegosztásban rejlő lehetőségeket. Hagyományos gazdasági együttműködésünknek viszonylag új eleme, hogy egyeztetjük távlati programunkat. Közember közepén Budapesten a Jugoszláv Szövetségi Tervezőinézet és az Országos Tervhivatal együttesen határozta meg az 1981—85-ös évek árucsere-forgalmának irányát és szerkezetét, ami a további egyezmények alapjául szolgál. Megállapították, hogy még fokozottabban kell törekedni a hosszú távú kooperáció kialakítására, s hogy 1985-ig a kölcsönös szállítások értéke a jelenleginek a kétszeresére növekedhet, és elékérti a 4,24 milliárd dollár értékét. E terv megalapozáakat támasztja alá, hogy 1970 óta a forgalom ötévenként megduplázódott, s hogy szállításaink 40 százalékát már jelenei is hosszú távú szakosítási és kooperációs szerződések alapján bonyolítják le. EGYÜTTMŰKÖDÉSÜNK BŐVÍTÉSÉRE törekszünk a világpolitika „nagy” kérdéseiben is, hiszen terveink megvalósításának egyaránt feltétele a béke, a nemzetközi biztonság. E témakörről tárgyalnak a most folyó madridi találkozón is, amelyen Joszip Vrhovec jugoszláv külügyminiszter a napokban idézte fel Joszip Broz Tito 1975-ben, a helsinki értekezleten elhangzott felszólalását: „Ha majd a jövő történészei ezen értekezlettel foglalkoznak, biztosan úgy értékelik majd mint fordulópontot, amikor Európa a koegzisztencia és a béke felé fordult... Most kitartóan azon kell dolgozni, hogy megoldja..,a.1 legfontosabb problémákat, enélkül nincs tényleges és tartós biztonság.” Vrhovec hozzátette,” „har a meggyőződéssel jöttünk Madridba, hogy újabb erőfeszítéseket tegyünk, hogy biztosítsuk a helsinki biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányába foglalt elvek és célok fokozatos, ugyanakkor folyamamajd a feladatok közül kiemelte az enyhülés, a kölcsönös bizalom erősítésének szükségességét. E BIZALOM szilárdítását, eddig is rendezett, szoros baráti kapcsolataink továbbfejlesztését szolgálja Puja Frigyes ma kezdő Minr-Tf-,aliai látogatása is. Mint Kadár János fogalmazta már idézett beszédében: „Érdekeltek vagyunk abban, hogy szomszédságunkban egységes szocialista Jugoszlávia fejlődjék.’ nomeTrrSa^ a.két ország népeinek válik javára, hanem ennek még szélesebb nemzetközi jelentősége is van.” Molnár S. Edit :■%% NDK létét, ' \ .pakik ■r. ö,ár sít ki Magyar-jugoszláv együttműködés I-m?) Tovább a bizalom útján Begin, a Tel Aviv-i konyhafőnök először az ő éhségét, kell csillapna 2 1980. DECEMBER 2. KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA_______________ _____________________Magyar Hírlap npaBM A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság létrejöttének első napjaitól kezdve a szocialista fejlődés egyik élharcosa Délkelet-Ázsiában, mind nagyobb szerepet tölt be a térségben és világszerte egyaránt — írja a moszkvai Pravdában Kaysone Phomvihane, a Laoszi Forradalmi Néppárt KB főtitkára, miniszterelnök a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának ötödik évfordulója alkalmából. A világ imperialista és reakció, erői szövetkeztek a Laoszban lejátszódó forradalmi folyamat megszakítására. Országunk népe öt évvel ezelőtt nehéz körülmények közepette kezdte meg a szocialista építést — mutat rá Kaysone Phomvihane. Indokína három országának a francia gyarmatosítók és az amerikai imperialisták elleni harcban kialakult szolidaritása mindegyikük számára a forradalmi fejlődés egyik alapjává vált; ez a térség békéjének garanciája jelenleg és az marad a jövőben is. Ellenségeink ezért elsősorban Laosz, Vietnam és Kambodzsa hagyományos egységét szeretnék megtörni — hangsúlyozza a szerző. A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság külpolitikája a függetlenség, az egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartása és a be nem avatkozás elvein alapszik. Vietnammal és Kambodzsával együtt javaslatot tettünk a térség országaival, a ASEAN-nal és Thaifölddel való kapcsolatok normalizálására. Erről a három ország külügyminiszterei júliusban Vientianéban tartott értekezletükön döntöttek. I Percy nyilatkozata ^ ( / / | Ua ( 'f) / I Bovin a szovjet—amerikai viszonyról (MTI) „Szondázásnak” nevezte Charles Percy amerikai szenátor múltheti moszkvai látogatását a szovjet televízióban A. Bovin, az ismert szovjet külpolitikai újságíró. Véleménye szerint Percy a új republikánus kormányzat számára kívánta felderíteni néhány fontos nemzetközi kérdésben a Szovjetunió álláspontját. „A szovjet álláspont az, hogy országunk kész tárgyalni minden fontos nemzetközi kérdésről, az I kétoldalú kapcsolatokról, de — és ez nagyon fontos — csak az I egyenlőség alapján, az egyenlő I biztonság figyelembe vételével” — mondotta. A szovjet kommentátor rámutatott: kétségkívül vannak I bizonyos módosulások Ronald I Reagan jelenlegi álláspontjában a választások előtti időszakhoz képest. Azt is számításba kell venni azonban, hogy az újonnan megválasztott amerikai elnökre igen nagy nyomás nehezedik a szélsőségesen jobboldali erők részéről s az Egyesült Államok politikájában jelentős jobbratolódás ment végbe az elmúlt időszakban, így — hangsúlyozta Bovin — aligha lehet arra számítani, hogy megismétlődik a „Nixon-jelenség”. Nixon, aki kommunistaellenes, szovjetellenes jelöltként került a „ hatalomra, s ezeket az előítéleteit ■ sohasem vetkőzte le, kénytelen : volt a realitások hatására hatékony, hasznos megállapodásokat kötni a Szovjetunióval. Bovin kijelentette: a szovjet vezetés, mint arról most Percy is meggyőződhetett, komolyan gondolja, amit mond: minden pozitív kezdeményezésre megfelelő módon és pozitívan válaszol. (AP) Nyomatékosan javasolta az újabb fegyverzet-korlátozási tárgyalásokat a Szovjetunióval Charles Percy amerikai szenátor, aki vasárnap este tért vissza szovjetunióbeli látogatásáról az Egyesült Államokba. Az Andrews légitámaszponton adott nyilatkozatában kifejtette, hogy megítélése szerint a Szovjetunió kész újabb fegyverzet-korlátozási tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal. Mint mondotta: „sok olyan elem van a SALT-2. szerződésben, amellyel Ronald Reagan megválasztott amerikai elnök is egyetért, kezdjük ezekkel a tárgyalásokat.” Radzsesvara Rao interjúja Leonyid Brezsnyev indiai látogatására nehéz nemzetközi helyzetben kerül sor (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev küszöbönálló indiai látogatásával kapcsolatban Radzsesvara Rao, az Indiai Kommunista Párt országos tanácsának főtitkára in■terjút adott szovjet újságíróknak. „Az indiai—szovjet barátság a békéért és az imperializmus ellen folytatott közös harc, valamint a kölcsönösen előnyös, sokoldali együttműködés szilárd alapjain nyugszik — állapítja meg a főtitkár. Az SZKP ,L főtitkárának látogatására bonyolult nemzetközikörülmények között kerül sor. Az amerikai imperializmus az enyhülés aláásására, fegyveres konfliktusok tűzfészkeinek kialakítására törekszik a világ különböző térségeiben. Az Egyesült Államok és Kína megkísérli elszigetelni Indiát nemzetközi téren. Ezért a zsarolás politikáját alkalmazzák vele szemben, támogatják az ország északkeleti részében tevékenykedő szeparatista erőket. India északnyugati, részén pedig Pakisztánnal működnek együtt, hogy fokozzák a feszültséget a térségben, és elszakítsák Indiától Dzsammu és Kasmír államot — mutatott rá a főtitkár. Meggyőződésem, hoggy, Leonyid Brescsnyev küszöbönállólátogatása újabb lépést jelent majd a Szovjetunió és India szoros baráti kapcsolatainak és együttműködésének továbbfejlődésében — hangsúlyozta végezetül az Indiai Kommunista Párt országos tanáísának, főtitkára . Laosz: ünnepi előkészületek (MTI) Az elmaradottság felszámolásának meggyorsítását, a gazdaságfejlesztés ütemének emelését, a progresszív társadalmi változások erősítését, az életszínvonal javítását és a nemzetvédelmi kötelezettségek teljesítését tűzi ki célul Laosz első, jövőre induló ötéves terve, amelyet az ország nemzeti ünnepének előestéjén hoztak nyilvánosságra Vientianéban. Az indokínai országban ma emlékeznek meg a fél évtizeddel ezelőtti politikai fordulatról, a népi hatalom megteremtéséről , a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásáról. A vientianei ünnepségeken, a tervezett díszszemlén és nagygyűlésen külföldi delegációk is részt vesznek. A szovjet küldöttséget Konsztantyin Katusev miniszterelnök-helyettes, az SZKP KB tagja, a vietnamit Le Thanh Nghi, a VKP PB tagja, miniszterelnök-helyettes, a kambodzsait pedig Pen Sovan, a Népi Forradalmi Tanács alelnöke vezeti. f Véget ért a tábornokok ügyének vizsgálata Hamarabb befejezik a „tízek perét” Elias Bela, az MTI pekingi tudósítója jelenti. A kínai legfelsőbb bíróság különleges törvényszékének második számú tanácsa befejezettnek nyilvánította a Lin Piao volt honvédelmi miniszter köréhez tartozó tábornokok ügyének vizsgálatát. A „tizek perének” fővádlottjai közül ötöt azzal a váddal állítottak bíróság elé, hogy Lin Piaoval együtt összeesküvést szőttek a hatalom erőszakos átvételére és Mao Ce-tung elnök meggyilkolására. A bíróság összesen hat tárgyaást tartott, s a vádlottak kihallgatása, a tanúvallomások és az előterjesztett tárgyi bizonyítékok alapján a vád minden egyes pontját bizonyítottnak minősítette. A különleges bíróság elsőszámú tanácsa ugyanakkor bejelentette, hogy befejezte Csen Pe-ta, a KKP KB politikai bizottsága állandó bizottságának volt tagja, a KB kulturális forradalmat irányító csoportja egykori vezetőjének kihallgatását. Mindezek alapján külföldi diplomáciai és sajtókörökben lehetségesnek tartják, hogy a „tizek pere” a vártnál lényegesen rövidebb idő alatt befejeződhet. Dolani Jugoszlávia belső helyzetéről (MTI) Sztane Dolanc, a JKSZ KB elnökségének tagja beszédet mondott a Ljubljanai Fémművek új üzemrészlegének avatónnepségén. „A szocializmus építésében elért eredményeinkről az egész világon elismeréssel szólnak — állapította meg. — Sikereink ellenére sem idealizáljuk azonban társadalmunkat, tudatában vagyunk annak, hogy még sok a teendőnk. Reálisnak kell lennünk. De egyesek néha olyan borúlátón ítélik meg problémáinkat, hogy védieményüket bizonyos elemek ellenünk intézett támadásokra, s arra használják fel, hogy bizonygassák: Jugoszláviában a szocialista önigazgatás rossz, a kommunista szövetség, a küldöttrendszer, az el nem kötelezett küpolitika hibás.” „ Nem ismerjük és nem ismerhetjük el a demokráciáért vívott harcnak az egyes, személyek és csoportok által folytatott intrikákat. Nem engedjük meg, hogy a demokráciáért vívott harcnak tüntessék fel azt, ami forradalmunk alapjait, eredményeit — a társadalmi tulajdont, a munkásosztály, a dolgozók hatalmát, a szocialista önigazgatást, nemzeteink és nemzetiségeink testvériségét, egységét, el nem kötelezett külpolitikánkat, függetlenségünket — veszélyezteti. Senkinek sem engedjük meg, hogy letérítsen bennünket a titói útról — mutatott rá végül Sztane Dolanc.