Magyar Hírlap, 1981. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-01 / 230. szám
21981. OKTÓBER 1. CSÜTÖRTÖK NEMZETKÖZI POLITIKA fallVful Megtar Hírlap A JKSZ KB ülése A gazdasági stabilizációs program következetes megvalósításának teendői (MTI) Belgrádban szerdán kibővített teljes ülést tartott a JKSZ Központi Bizottsága. A plénumon fő napirendi pontként az ország társadalmi-gazdasági helyzetének értékelése és legfontosabb feladatok meghatározása szerepelt Dobroszlav Csulasics, a KB elnökségének titkára vitaindító beszámolójában megállapította, hogy az ország gazdasági helyzete súlyos, s ha a mostani irányzatok folytatódnának, a fejlődési ütem lelassulásával, sőt csökkenésével, s fokozódó inflációval kellene számolni, ami mind gazdasági, mind szociális téren egyre nehezebben lenne elviselhető, s kérdésessé tenné az állam fizetőképességét. Fel kell tehát hagyni azzal a gyakorlattal, hogy többet fogyasztunk, mint amennyit megtermelünk — húzta alá a szónok. A kommunista szövetségnek és minden szocialista erőnek le kell vonnia a szükséges következtetéseket, s minden erejüket a gazdasági stabilizációs program következetes valóraváltására kell összpontosítani. A két fő feladat: meg kell akadályozni a gazdasági helyzet további romlását, s el kell hárítani az ország fizetésképtelenné válásának veszélyét; pontosan meg kell állapítani a mostani kedvezőtlen gazdasági folyamatok tényleges okait, azokat fel kell számolni. E teendők megvalósítása nem tűr halasztást. A gazdasági stabilizáció a fejlődés biztosításának egyedüli alternatívája. Babrak Karmai nyilatkozata a Pravdában Irreálisak a nyugati rendezési tervek (MTI) Az Afganisztánnal kapcsolatos kérdésekről folytatott bármilyen tárgyalások témája csak Afganisztán és szomszédai, elsősorban Pakisztán és Irán viszonyának rendezése lehet, de nem érintheti az ország belső társadalmi rendjét, kormányának öszszetételét. Mivel a Nyugat által eddig előterjesztett minden rendezési javaslat valamilyen formában érinti a kizárólag az afgán népre tartozó kérdéseket, az afgán vezetés ezeket a terveket irreálisnak és elfogadhatatlannak tekinti — hangsúlyozta a Babrak Karmai a Pravdának adott interjújában. Az Afgán Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsának elnöke, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára országának békejavaslatairól szólva megismételte: Afganisztán azt tartaná leghasznosabbnak, ha kétoldalú tárgyalásokon rendezhetné kapcsolatait Pakisztánnal és Iránnal, de kész a háromoldalú tárgyalásokra is; nincs kifogása az ellen, hogy a megbeszéléseken az ENSZ főtitkára vagy képviselője részt vegyen. Babrak Karmai hangsúlyozta, hogy a politikai rendezésnek elengedhetetlen feltételei azok a megbízható nemzetközi garanciák, amelyek szavatolják az Afganisztán elleni külső fegyveres beavatkozás végleges megszüntetését. Egy ilyen politikai rendezés lehetővé tenné, hogy a Szovjetunió és Afganisztán által közösen megállapított időpontban elhagyja az ország területét a jelenleg ott tartózkodó korlátozott létszámú szovjet csapatkontingens - állapította meg Babrak Karr. -----------------------------------------------------—————------------------------------------------------------— Angola ( (CETA ) Előtérben a szakemberképzés A GYARMATI MÚLT ÖRÖKSÉGÉNEK FELSZÁMOLÁSA nagy erőfeszítést és áldozatvállalást kíván minden fiatal, függetlenné vált országtól. Ennek igazsága fokozott mértékben érvényes azokban az országokban, amelyek a szocialista társadalmi rendszer felépítésében jelölték meg a számukra követendő utat. Az Angolai Népi Köztársaság gazdaságépítését ezen túlmenően nehezíti, hogy a Dél-afrikai Köztársaság időről időre agreszsziót hajt végre az ország ellen, ami a békés építőmunka hátráltatásán kívül jelentős anyagi károkat is okoz. Az MPLA, Angola vezető ereje, a függetlenség kivívása után feladatul tűzte ki, hogy az ország lakossága a párt vezetésével modern és független társadalmat építsen; hogy fejlesszék Angola gazdaságát; hogy a lehetőség szerint a legkorábban hozzák létre a néphatalmi szerveket. E hármas feladat megoldását a béke megőrzésének feltételeként jelölte meg a néhai elnök, Agostinho Neto. Angola mai vezetői Neto útmutatásai alapján eddig is szép sikereket értek el: javult az egészségügyi ellátás, az írástudatlanság megszüntetését szolgáló kampány eredményeként csaknem ötszázezer ember tanulta meg a betűvetést, biztosított a nők egyenjogúsága, tavaly pedig megválasztották a népi gyűlés küldötteit, és Angola történetében először tanácsi választásokat tartottak. A hat éve kivívott függetlenség után a gazdaságfejlesztési koncepció kidolgozásakor kiemelten foglalkoztak a lakosság jobb ellátásának megszervezésével, a mezőgazdaságban a nagyüzemi módszerek bevezetésével, de az ipart jelölték meg az angolai gazdaság mozgatórugójaként. Államosították az ipari üzemeket, a bankokat, ellenőrzésük alá vonták a természeti kincsek kiaknázását. E több lépcsőben végrehajtott program sikerét azonban több, a gyarmati idszakból örökölt tényező befolyásolta, és e problémák mellé újabbak sorakoztak föl az utóbbi esztendőkben. ANGOLA alapvetően mezőgazdasági ország, a hatmilliós lakosságnak csaknem nyolcvan százaléka a földből él. A nagyüzemi módszerek mellett még megtalálhatók a naturális gazdálkodás maradványai — elsősorban az infrastruktúrában szegény, a városoktól távoli területeken. A piac- és pénzgazdálkodás általánossá válását e helyeken nehezíti, hogy az angolai ipar nem képes kielégíteni a lakosság igényeit, így a földből élőknek nem érdekük többet termelni, mint ami saját szükségleteiket fedezi. Közben akadozik a városok élelmiszer-ellátása. E következményláncolat annak eredménye, hogy a függetlenség kivívása után, a portugálok távozásával, éppen az a réteg (csaknem háromszázezer ember) hagyta el az országot, amely szaktudásával, szakértelmével döntő részese volt a javak előállításának. Az angolaiak szakképzettsége minimális volt, és azok, akik megfelelő szaktudással rendelkeztek, a győztes forradalom vezetőivé és kádereivé váltak. Ellentmondásos helyzet alakult ki: egyrészt szükséges volt ellátni az ország gazdasági-politikai vezetését, másrészt ugyanezekre az emberekre hárult volna a gépek és berendezések működtetése. Két feladat egyidejű ellátása utópisztikusnak tűnt, ezért az angolai vezetés fontossági sorrendet állított fel. Először az államhatalmi szervek káderigényét elégítették ki, ezzel egy időben megkezdték a szakemberképzést is. Ennek hatásaként több tízezer fiatalt vettek fel az iskolákba, közülük az elsők most hagyták el az iskolapadokat. A fejlődést érzékletesen mutatja, hogy az 1975 előtti, alig kétszáz egészségügyi dolgozóval szemben ma az ország 16 középfokú egészségügyi tanintézményében több mint háromezer diák tanul. A fejlődés a többi területen is hasonló dimenziókat mutat. Ugyanakkor több ezren tanulnak a szocialista országokban, köztük hazánkban is, ami biztosítja, hogy Angola a közeljövőben képes lesz megoldani az ország gazdasági fejlődését ma még hátráltató szakemberhiányt. A nehézségek felszámolásához azonban meg kell teremteni a feltételeket a gazdaság alappillérének, a mezőgazdaságnak a fejlesztéséhez is. Bár több száz a nagyüzemi módszereket alkalmazó állami gazdaságok és termelőszövetkezetek száma, a munka hatékonysága, a termelékenység még nem éri el a kívánatos szintet. Kevés még a gép, a műtrágya. Az MPLA-Munkapárt tavaly tavasszal megtartott II., rendkívüli kongresszusán az építőmunka eddigi irányának megtartása mellett határozatot hoztak a magánkezdeményezések engedélyezéséről, amitől a lakosság életszínvonalának és jobb ellátásának emelését várják. Az angolai vezetés gazdaságpolitikájára összességében a fokozatosság, a nem erőltetett ütemű fejlesztés a jellemző. ,.A LUTA CONTINUA” — a harc folytatódik, olvasható, hallható Angola-szerte. És ez nemcsak a betolakodók ellen mozgósít, hanem arra is, hogy Angola felnövekvő nemzedéke a most alakot öltő koncepciók gyümölcseként jólétben élhessen és dolgozhasson. (verebélyi) KÜLFÖLDI LAPOKBÓL HEREDTHI A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa delegációjának magyarországi látogatásáról nyilatkozott az Izvesztyija tudósítójának Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a küldöttség vezetője: Az az egy hét, amelyet a Legfelsőbb Tanács küldöttsége a testvéri Magyarországon töltött, feledhetetlen marad valamenynyiünk számára. Olyan ország vendégei voltunk, amely kiemelkedő sikereket ért el a gazdaság, a tudomány, a kultúra fejlesztésében. Marxista-leninista pártjuk vezetésével a magyar dolgozók sikeresen oldják meg az MSZMP XII. kongresszusán kijelölt nagy feladatokat. Ez a tanácskozás fontos mérföldkövévé vált a fejlett szocialista társadalom építésének útján. Bárhova is vezetett delegációnk útja, bárkivel is találkoztunk ezekben a napokban, mindig éreztük, hogy Magyarországon őszinte és mély baráti érzésekkel viseltetnek országunk, a szovjet emberek iránt. A látogatás során a delegáció tagjai sokoldalú tapasztalatokat szerezhettek Magyarország életéről, képet alkothattak maguknak arról, milyen hatalmas fejlődésen ment keresztül a magyar ipar a népi hatalom éveiben. Az ipari és mezőgazdasági üzemekben tett látogatások során meggyőződhettek a szocialista gazdasági integráció, a szovjet—magyar együttműködés alkotóerejéről — hangsúlyozta Eduard Sevardnadze. A Legfelsőbb Tanács küldöttségének vezetője végezetül megállapította: azzal a mély meggyőződéssel tértünk vissza Magyarországról, hogy a szovjet és magyar nyfb egysége szilárd és megbonthatatlan. Két forduló New Yorkban Remények és talányok SZÓFICAMMAL, jelképnek is beillő nyelvbotlással üdvözölte Gromikót New Yorkban Haig. Az amerikai külügyminiszter, aki a Reagan-kormányzat hivatalba lépése óta most először találkozott a szovjet diplomácia vezetőjével, azt mondta: „Az éjszaka elolvastam az ön bibliográfiáját” — biográfia (életrajz) helyett tévesen használva a könyvszakmának ezt a kifejezését. Haig azután, alighanem izgalmában, ráduplázott a bakira, közölvén, hogy megtudta: Gromiko diplomáciai pályafutása 1943-ban kezdődött. A szovjet vendég azonnal kijavította házigazdáját, emlékeztetvén rá, hogy 1939-ben lépett a külügyi pályára. 1943-ban, a Haig említette esztendőben Gromiko már nagykövet volt az Amerikai Egyesült Államokban. Tapintat is van persze a világon, különösképp a diplomáciában. Ezért érthető, hogy Gromiko már nem szólt arról, amit viszont a The Washington Post tudósítója szükségesnek tartott közölni olvasóival, hogy tudniillik az ominózus 1943-as évben Haig még csupán a Notre Dame egyetem padjait koptatta. Tegyük hozzá: összeszámolni is nehéz volna, az USA leány külügyminisztere jött és ment, hányféle irányvonal formálódott, majd foszlott szét a washingtoni politikában, miközben a moszkvai diplomácia fejének mindvégig az alapjában véve változatlan szövet békeprogram következetes képviselete volt a dolga .. De miért említjük föl mindezt? Azért, mert tán e háttér előtt még hangsúlyosabbá válik a The New York Times ama cikkének mondanivalója, amely Az első szavak Moszkvával címmel üdvözölte a Gromiko-—Haigálkozó eredményét. „Ahogy..r. Gromiko már régen megtanulta, s miként Mr.Haigoek is uitánia kell immár, a asofvet --asherikigi viszonyt nem lehet négyévenként újrafölfedezni — írtta lap. —" Minden tettnek a megelőzőre kell épülnie. Lehet, hogy a kapcsolatok nem sokat javulnak a tárgyalások révén, de könnyen és veszélyes módon megromolhatnak, ha mellőzzük a tárgyalásokat. Tessék hát beszélgetni.” A PÁRBESZÉD most megindult, s bár végső mérlegét korai volna megvonni, annyi bizonyos, hogy a kétfordulós találkozó létrejötte önmagában is fontos és pozitív fejlemény. Az eszmecsere — az amerikai külügyi szóvivő kifejezésével élve — „őszinte, gyakorlatias és komoly” volt, ami a diplomácia nyelvéről magyarra fordítva körülbelül annyit tesz, hogy az alapos vita ezúttal együtt járt a nézetek közelítésére tett kölcsönös erőfeszítésekkel. A találkozó jelentőségét érzékeltette a puszta tény, hogy a két külügyminiszter az elmúlt szerdán és most hétfőn több mint kilenc órán át tárgyalt, zömmel a szakértők kizárásával, csupán a tolmácsok jelenlétében. A második eszmecsere konkrét tartalmáról hivatalosan semmit sem hoztak nyilvánosságra, az első fordulóról kiadott közös közlemény pedig meglehetősen szűkszavú ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le belőle. Ám a négy mondat közül a második éppen azt a bejelentést tartalmazta, amelyre oly régen várt a világ. Megegyezés született arról, hogy november 30-án, Genfben folytatják az európai nukleáris fegyverekről korábban (tavaly októberben) kezdett, de félbeszakadt megbeszéléseket. E BEJELENTÉS csak üdvözölhető, de a megfigyelők a világon egyelőre sehol sem vállalkoznak rá, hogy megjósolják: vajon az amerikai tárgyalási hajlandóság azonosítható-e a megegyezési készséggel, vagy csupán arra szolgál, hogy új taktikával leplezze a konfrontációs, katonai fölényszerzési irányvonal változatlan folytatásának szándékát? Már maga a New York-i közlemény is óvatosságra int, hiszen bár közösnek neveztetett, az angol és az orosz nyelvű változat — egyelőre ismeretlen okból — három helyen eltér egymástól. A különbségek pedig ez esetben inkább célzatosnak, semmint véletlennek ítélhetők. Míg az orosz nyelvű szöveg „fegyverkorlátozásról” szól, az angol „fegyverzetellenőrzést” említ, míg az orosz változatban a „komoly tárgyalások” szükségessége, addig az angolban a „hivatalos tárgyalások” kifejezés szerepel. végül: az orosz a „tárgyalások nagy jelentőségűek” kifejezést használja, az angol viszont „a tárgyalások fontosak” fordulatot. Ugyancsak a közlemény adja tudtul, hogy a Genfbe utazó amerikai küldöttség élén az a Paul H. Nitze áll, akit fegyverzetkorlátozási kérdésekben a kemény vonal képviselőjének tartanak. Megjegyzik róla, hogy bár Nixon elnöksége idején, 1972-ben, tagja volt az első SALT-szerződés kidolgozásában részt vevő amerikai delegációnak, később élesen bírálta a Carter-kormányzatot a SALT 2. aláírásáért. A FENNTARTÁSOK HANGOZTATÁSA más okból sem felesleges. A Gromiko—Haig találkozóról kiadott közlemény ugyanis nem határozza meg pontosan, miről is lesz szó a svájci városban tartandó megbeszéléseken. A meghatározás hiánya pedig arra utal, hogy e rendkívül fontos kérdésben a szovjet és az amerikai álláspont szemernyit sem közeledett egymáshoz. Köztudomású, hogy Washington mindenekelőtt és alighanem kizárólag az úgynevezett eurorakétákról kívánna tárgyalni azzal a céllal, hogy a már rendszerbe állított, NATO- kódnevükön SS—20-asnak nevezett szovjet rakéták leszerelése fejében tárgyalási aduként szerepeltesse a Nyugat-Európában 1983 végétől elhelyezendő amerikai közép-hatótávolságú nukleáris rakétákat..oszkva viszont nemegyszer világosankifejtette — legutóbb maga Gromiko az ENSZ közgyűlésén, mondott beszédében —, hogy „szerves kapcsolat” van az eurorakéták, illetve a Szovjetunió területét Nyugat-Európából elérő többi nyugati előretolt nukleáris rendszer között. . A Szovjet álláspont szerint az eurorakéták ügyét nem lehet elkülöníteni az előretolt rendszerekétől, vagyis attól, hogy az USA Nyugat-Európába telepített hadászati bombázói, illetve a kontinens partjai mentén cirkáló, atomrakétákkal felszerelt NATO- tengeralattjárók ugyancsak stratégiai fenyegetést jelentenek a Szovjetunió számára. . A genfi viták első szakaszában tehát nyilvánvalóan arról lesz szó, mi tekinthető „eurostratégiai fegyvernek”, és mi nem, illetőleg mely fegyverek képezik az európai hadászati egyensúly meghatározó elemeit. És csupán e szakasz lezártával kezdődhetnek meg az érdemi tárgyalások, amelyek több hónapig vagy akár évekig is elhúzódhatnak. Erre a The New York Times már idézett, elmúlt hét végi cikke is figyelmeztetett, megtoldva értékelését azzal a jóslattal, hogy a genfi tárgyalások „nem lehetnek gyümölcsözőek, ha nem történik haladás az interkontinentális fegyverekről szóló új szerződés irányában”. EZEN A PONTON kapcsolódik az európai nukleáris rendszerek korlátozásának ügye a SALT-folyamathoz, amelynek sorsát a SALT 2. végretételével éppen az USA tette kérdésessé. S hogy lesz-e a SALT-nak folytatása? Richard N. Perle amerikai hadügyminiszter-helyettes elmúlt heti nyilatkozata szerint „hat hónapon belül” az USA megkeresi a Szovjetuniót az új hadászati fegyverkorlátozási tárgyalásokra vonatkozó javaslataival. A remények tehát továbbra is talányokkal párosulnak. S az utóbbiak száma feltehetőleg csak a jövő év elején tartandó újabb szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó után csökkenhet. Addig pedig Haignek bőven van ideje nyelvbotlásra. Kürti Gábor