Magyar Hírlap, 1983. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-01 / 206. szám
21983. SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK NEMZETKÖZI POLITIKAI huhp Magyar Hírlap Befejezte idei ülésszakát az ENSZ genfi leszerelési bizottsága (ADN) Az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakának szóló jelentés elfogadásával kedden befejezte idei ülésszakát a genfi leszerelési bizottság. Ülésein negyven állam képviselői vitattak meg különböző leszerelési kérdéseket. Viktor Iszraeljan, a szovjet küldöttség vezetője összegző felszólalásában rámutatott, hogy a szocialista országok a bizottságban számos konkrét javaslatot tettek a fegyverkezési hajsza megállítása érdekében. Az imperialista államok magatartása azonban megakadályozta a kézzelfogható eredményeket. T (MTI) Pérez de Cuéllar, az ENSZ főtitkára szerdán délelőtt Londonban Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszterrel tárgyalt. Hivatalos tájékoztatás szerint Namíbia, a genfi Palesztina-értekezlet, az iraki-iráni háború, Ciprus, Csád és Afganisztán ügyét vitatták meg, s „érintették” a Falkland-szigetek problémáját is. Ami ez utóbbit illeti, haladásnak semmi jele, mert a főtitkár a megbeszélés végeztével közölte: változatlanul választ vár a brit kormánytól arra a levelére, amelyben a Falklandok jövőjére vonatkozó brit—argentin tárgyalások felvételét sürgette. Perez de Cuéllarnak megbízása van az ENSZ-közgyűléstől arra, hogy közbenjárjon a brit—argentin viszályban. Argentína — miután Londonból néhány héttel ezelőtt hűvös választ kapott tárgyalásokat kezdeményező felhívására — az ENSZ-főtitkár közvetítésének sikerében reménykedett. A Cuéllard Howe eszmecserével egy időben Sir John Thomson, brit ENSZ-nagykövet visszautasította Argentínának azokat a vádjait, hogy a britek „militarizálják” a Falkland-szigeteket, és tudatosan tartósítják a katonai szembenállást. Thomson szerint a falklandi brit katonai erőfeszítések olyan méretűek, amilyeneket „az argentin fenyegetés” szükségessé tesz. Buenos Aires ugyanis mindmáig nem volt hajlandó forma szerint is megszüntetni az ellenségeskedéseket. Cuéllard Howe találkozó Londonban Teherán is: Megadták magukat a géprablók (AP) Szerdán délelőtt megadták magukat a teheráni hatóságoknak az Air France repülőgépét hatalmukban tartó géprablók. A négy férfi politikai menedékjogot kért és kapott az iráni hatóságoktól — közölte egy iráni rendőrparancsnok. A szabadon engedett túszok sértetlenek, de kórházba vitték őket kivizsgálásra. A szerda reggeli határidő lejárta után a repülőtéri hatóságok eltorlaszolták a kifutópályákat,, mert a géprablók tovább , akartak indulni Teheránból és a motorok beindítására utasították a pilótát. Később mégis beleegyeztek az újabb tárgyalásokba. Megígérték, megadják magukat, ha lehetővé teszik, hogy találkozzanak a sajtó képviselőivel. A futómű mellett rögtönzött sajtótájékoztató mindössze öt percig tartott: a géprablók először a levegőbe lőttek, majd felolvastak egy előre elkészített nyilatkozatot. Kijelentették, hogy tettükkel a francia kormánynak Irakban, Libanonban és Csádban elkövetett bűneire akarták felhívni a figyelmet. Nemzetiségüket nem fedték fel. Azt állították, hogy egyetlen szervezethez semtartoznak, hanem az iszlám felszabadító mozgalom harcosak .A sajtóértekezlet befejeztével megadták magukat a rendőröknek. Párizsban a francia kormány szóvivője méltatta az iráni hatóságok eljárását, amellyel lehetővé vált a szombat óta húzódó ügy lezárása. Úgy látszik-mégiscsak megy... [Wito (Begin hattyúdala HÍVEIT, ELLENFELEIT EGYARÁNT zavarba ejtette, s néhány napig bizonytalanságban tartotta Menahem Begin izraeli kormányfő, amikor vasárnap a kormány szokásos ülésén bejelentette lemondási "szándékát. Másnap ugyanis a kabinet rendkívüli tanácskozását követően jelezték, hogy egyelőre elhalasztotta a lemondására vonatkozó döntését. Kedden aztán több, hozzá közelálló politikus úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő a rábeszélések ellenére nem másította meg lemondási szándékát, s elhatározása véglegesnek tekinthető. (Helmut Kohl nyugatnémet kancellár, akinek szerdán kellett volna érkeznie hivatalos látogatásra Tel Avivba, emiatt szinte az utolsó percben mondta le útját...) Pillanatnyilag tehát itt tartunk, s csak egy dologban lehetünk bizonyosak: továbbra is számítani lehet gyanús és meglelő politikai manőverekre Begin részéről. Ha az izraeli kormányfő most a mesterségesen támasztott, majd „lefojtott” kormányválság prolongására szánja rá magát, akkor két megoldásra nyílik mód. Az izraeli alaptörvény értelmében akkor válik hivatalossá a lemondás, amikor a miniszterelnök az államelnöknek benyújtja lemondási jegyzékét. Herzog államfőnek ezt követően konzultációkat kell tartani a parlamenti pártokkal egy új kabinet megalakítása céljából. Miután a Kneszszetben a Begin-vezette Likudtömbnek van a legtöbb mandátuma (48, illetve a koalíciós partnerekkel együtt 64), az elnöknek a hagyománnyal összhangban ismét a kormánypárt egy képviselőjét kellene megbíznia az új kormány megalakításával. Amennyiben viszont az elnök konzultációi eredménytelennek bizonyulnak és a Likud-tömb egyik képviselője sem vállalja a kormányfői megbízatást, a mostani koalíció átmeneti kabinetként hivatalban marad egészen az 1985 tavaszára várható választásokig. Ez esetben a Reginék abban a kellemes helyzetben kormányozhatnának majd két éven át, hogy ebben az időszakban a törvények értelmében a kabinetet bizalmatlansági szavazással nem lehet megbuktatni, a miniszterek pedig nem mondhatnak le. Vagyis Reginéknek gyakorlatilag a parlament ellenőrzése nélküli kormányzásra nyílna módjuk. Ez természetesen számukra sokkal vonzóbb, minthogy egy harmadik kiúthoz folyamodjanak. Nevezetesen a parlament feloszlatásához és a rendkívüli választások kiírásához. Ez ugyanis nem sok jót ígér a Likud-tömbnek. HAT ÉV MÚLT EL azóta, hogy Begin a politikai élet bozótjában vegetáló pártját a Herutot a Likud pártszövetségben tömörülő négy másik jobboldali párttal együtt a kormányrúdhoz katapultálta. (Ben Gurion, az izraeli politika Nagy Öregje így jellemezte a Herutot: „Zsiványok és politikai gyilkosok gyülekezete” ...) Az 1977-es májusi választások eredményeképp az addig hatalmi monopóliumot élvező Munkapárt ellenzékbe szorult. Tekintélyét alaposan megtépázták a korrupciós ügyek és a súlyos gazdasági bajok, egységét pedig a frakciós harcok. A tömegek valami újat akartak. Kaptak is Begintől, aki alaposan jobbra rántotta a kormányrudat. 1978 tavaszán a Libanon elleni izraeli inváziót — akkor két hónap múltán kivonták onnan a csapatokat —, a Golanfennsík bekebelezését, az iraki atomreaktor lebombázását, Camp David-i egyezményeket és különbékét Egyiptommal, a tavalyi, Libanon elleni inváziót és az arab ország felének azóta tartó megszállását, valamint a Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban elkövetett tömeggyilkosságokat. Múló politikai aberrációnak tekintette a Munkapárt Beginék hatalomra kerülését. Nem lett igaza. 1981-ben, repedések keletkeztek a koalíción. Több miniszter lemondott tiltakozásul amiatt, hogy a kormányfő engedett a megszállt területek zsidó betelepítését követelő szélsőséges mozgalom, a Gus Emanim nyomásának. Begin ekkor merészen idő előtti választásokat írt ki az év júniusára. Adó- és árcsökkenésekkel, az izraeli—szíriai katonai konfrontációval manipulálva és a nacionalista hullám meglovaglásával, újból a Likud-tömb lett a parlament legerősebb pártja. Igaz, csak egy mandátummal előzte meg a 47-et szerzett Munkapártot, de miután engedményeket tett az ortodox vallási pártoknak, a 120 tagú knesszetben 64 voksot mondhatott magáénak, s újból koalíciós kormányt alakíthatott. BEGIN TÁRSADALMI BÁZISÁT Izraelben jórészt a keleti, a szefárd zsidók adják. (A Munkapárt szavazóinak mintegy 70 százalékát a jobbára Európából és Amerikából bevándorolt askenázik adják). A keleti zsidók — miként Begin és csapata, amelynek tagjai mellesleg éppenséggel askenáziak — sokáig a hatalom kirekesztettjei voltak. S Begin nem ment a szomszédba egy kis demagógiáért, hogy megnyerje rokonszenvüket és voksaikat. Vallási idézetekkel, a Nagy Izrael burkolt propagálásával, a keleti zsidók számára néhány látványos lakásprogram megvalósításával, a telepítéspolitika gyeplőjének szabadjára engedésével és az olyan „huszárvágásokkal”, mint az iraki reaktor elleni támadással Begin jelentős tömegeket sorakoztatott fel maga mögé. Személyi okokkal indokolja környezete a kormányfő lemondását. Szó volt erről egy hónappal ezelőtt is, amikor Begin az utolsó pillanatban lemondta tervezett amerikai útját Állítólag depresszióban szenved, amiben része van felesége tavaly decemberben bekövetkezett halálának is. A Munkapárt parlamenti vitát javasolt a kormányfő egészségi állapotáról, illetve arról, képes-e még az ország vezetésére? A dolog mégsem ilyen egyszerű. Az Izraeli Kommunista Párt értékelése szerint a kormányfő lemondási szándéka „annak a jele, hogy kudarcot vallott az általa folytatott háborús politika és a három, számjegyű inflációval terhelt gazdaság súlyos gondokkal küzd”. Ennek következtében az izraeli társadalom mind válságosabb helyzetbe kerül, és egyre szélesedik a kormány intézkedéseivel szembeni elégedetlenség. Csorbította Begin tekintélyét az is, hogy a szövetséges kis pártok egyike, a Tárni azzal fenyegetőzött: kilép akoalícióból, ha csak nem vetnek ki nagyobb adókat a gazdagokra. LIBANON ELHÚZÓDÓ TRAGÉDIÁJA lidércnyomásként nehezedik Begin vállára. A katonai kaland értelmetlennek bizonyult, s Izrael mély kátyúba jutott a libanoni háborúban. A közvélemény növekvő ingerültséggel veszi tudomásul, hogy nap mint nap egyre több izraeli megszálló katona veszti életét. A Békét most! elnevezésű mozgalom tiltakozása is egyre hangosabb emiatt. S bár Washington semmit sem tett Begin megrendszabályozására, alighanem „nehéz keresztjének” tekinti. Ha Begin ragaszkodik távozásához, a kormányfői poszt legesélyesebb várományosa a kormányfő egyik leghívebb követője. Jichak Samir jelenlegi külügyminiszter lenne. A legnépszerűbb jelölt viszont Mose Arensz hadügyminiszter, ám az a tény, hogy nincs parlamenti mandátuma, legalábbis e pillanatban, nem teszi alkalmassá e tisztségre. Egy bizonyos: bár Izrael belpolitikai élete cseppfolyós állapotba került, akárki is veszi kezébe a kormányrudat, aligha fog lényegesen változtatni az ország expanzionista külpolitikáján. Pálfi Viktor KÜLFÖLDI LAPOKBÓL, rami Chilében a szélsőjobboldali hatalomátvétel tizedik évfordulóján változóban van a helyzet, s az új körülmények között elsősorban az ellenzéki erők egységére van szükség — állapítja meg Alekszándr Bovin, az Izvesztyija keddi számában. Az idén eddig megtartott tiltakozási napok hatására Pinochet — aki május 20-án tv-beszédében még a nemzetközi kommunizmust és főként a Szovjetuniót vádolta a felforgatással — most igyekszik hajlékonynak mutatkozni. Eltörölték a rendkívüli állapotot, és a múlt héten sor került a belügyminiszter és a Demokratikus Szövetség képviselői közötti első megbeszélésre. A következő tiltakozási napot szeptember 8-ra hirdették meg. Bovin hangsúlyozza: noha Pinochet válságos helyzetben van, egyelőre még erős, mert maga mögött tudja a hadsereget. S amíg ez így lesz, addig nem, távozik önként, hanem bármilyen eszközt hajlandó megragadni" a hatalom megőrzése érdekében. Épp ezért van szükség most Chilében az összes ellenzéki erő egységére. A Chilei Kommunista Párt is ezt tartja legfőbb politikai céljának. THE TIMES Újsághír: a brit kormány lefaragta a közkiadásokat, de Thatcher kormányfő ellenzi az adócsökkentést. Végül is, nem lehet mindent egyszerre csökkenteni... Lengyelország Csak Krakkóban volt incidens a gdanski megállapodások évfordulóján Scipiades Iván, az MTI tudósítója jelenti Varsóból. A lengyel fővárosban szerdán nem volt jele annak, hogy a lakosság az egykori Szolidaritás illegalitásban szervezkedő aktivistáira hallgatva bojkottálta volna a tömegközlekedést és a sajtót az 1980. augusztus 31-i gdanski megállapodás aláírásának évfordulóján. Teljes kudarcot vallott az a felhívás, hogy a lakosság ezen a napon ne vásároljon újságokat. Nem lehetett tapasztalni közlekedési bojkottot sem Varsóban. Legfeljebb az ütött el a megszokottól, hogy kisebb-nagyobb csoportok ácsorogtak kíváncsiskodva a sarkokon, majd kis idő múlva azok is dolgukra indultak. Délután öt óra tájban egy-két ezer fős tömeg verődött össze a Piac Konstitucjón, és sokan megindultak a belváros felé, de a rendőrség felszólítására szétszéledtek. Nehéz volt megállapítani, hogy a járdán álldogáló tömegben ki a bámészkodó, és ki a szervezett felvonuló. Hat és hét között Varsó nyugati részében több helyen is lehetett csődületet látni, de az ilyen csoportosulásokat a rendőrség erőszak alkalmazása nélkül szét tudta oszlatni. Gdanskban szerdán megkoszorúzták a hajógyári munkások emlékművét. Virágot helyezett el az 1970-es munkástiltakozások halálos áldozatainak emlékművénél a Hazafias Nemzeti Újjászületési Mozgalom vajdasági és városi bizottságának küldöttsége, a Lenin Hajógyár vezérigazgatója, a gyári munkástanács elnöke, a független szakszervezet vezetője, a lengyel KISZ üzemi titkára, a hajógyári dolgozók képviselői. Az emlékmű talapzatánál minden hajógyári dolgozó és a hármasváros lakója elhelyezhette virágját. Lengyelországban csak Krakkó Nowa Huta negyedében volt incidens — jelentette be az esti tévéhíradó. A Berlin Kohemáből igen agresszív tüntetők indultak el az óváros felé, kövekkel dobálták a rendőröket, s mint a híradó képet is, tanúsították, padokat, járműveket rongáltak meg. A rendőrség beavatkozott, és helyreállította a rendet — jelentette a tévéhíradó. -----------------Csv) Japán növeli katonai kiadásait (AP) A japán nemzetvédelmi hivatal (hadügyminisztérium) 6,88 százalékkal kíván többet költeni az 1984 áprilisától kezdődő pénzügyi évben, mint az ideiben. A pénzügyminisztériumhoz továbbított költségvetéstervezet jövőre 2,943 billió jen kiadással számol — jelentette be a japán hadügyminisztériumszóvivője. Az idei pénzügyi évre tervezett 2,754 billió jen katonai kiadás 5,5 százaléka a kormány teljes költségvetésének. Kétmilliós tömeg vett részt Manilában Benigno Aquino temetésén (AP) Szerda este egy Manila melletti emlékparkban eltemették Benigno Aquinót, a hazatérte után homályos körülményei közt meggyilkolt ellenzéki politikust. A temetési menetben kétmillióan vettek részt. Az ellenzék a kormányt gyanúsítja a gyilkosság megszervezésével. A temetési szertartás a felvonulással együtt tizenegy órán át tartott. A koporsót Quezonnak,Manila társvárosának székesegyházában ravatalozták fel. Az ország katolikus egyházfője által tartott gyászmise után a holttestet lassú menetben a 30 kilométerre levő emlékparkba vitték. Sokan az egész úton végigkísérték: a zsúfolásig megtelt utcákon négy kilométer hosszan vonultak a gyászolók.