Magyar Hírlap, 1985. július (18. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-01 / 152. szám
2 1985. JÚLIUS 1. HÉTFŐ NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Csúcsértekezlet lesz ősszel az ENSZ BT ünnepi ülése? (Reuter) A Biztonsági Tanács pénteken úgy döntött, hogy az ENSZ 40. évfordulója alkalmából rendezendő őszi ünnepi ülésen a lehető legmagasabb szinten való képviseletet ajánlja tagállamainak. George Bush Génfben találkozott a szovjet küldöttséggel (TASZSZ) George Bush amerikai alelnök szombaton Genfben találkozott az atom- és űrfegyverekről folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon részt vevő szovjet küldöttség tagjaival. Röviden megvitatták a tárgyalások jelenlegi helyzetét. A találkozót az amerikai fél kérte. A mmt Dél-Korea javaslata Phenjanhoz (AP) Dél-Korea pénteken javasolta a KNDK-nak: július 23-án találkozzék öt-öt törvényhozó a két fél képviseletében, hogy, megvitassa a két parlament közötti tárgyalások kibővítésének részleteit. A dél-koreai nemzetgyűlés szóvivője közölte, hogy üzenetet intézetek Phenjanhoz, és a megbeszélések színhelyéül Panmindzsont javasolták. Meggyilkolták Belau elnökét (TASZSZ) Ismeretlen fegyveresek merényletet követtek el tegnap hajnalban a csendes-óceáni Belau Köztársaság elnöke ellen. Haruo Remeliik röviddel kórházba szállítása után meghalt. A politikus éppen lakása elé tartott, amikor a merénylők többször rálőttek. Remeliiket tavaly novemberben választották meg második alkalommal a tizennégyezer lakost számláló köztársaság elnökévé. • , Kémkedés ügyében ítélkezett a leningrádi bíróság (TASZSZ) A leningrádi bíróság nemrég , bűnösnek találta és elítélte Gennagyij Petrovot, aki titkos értesüléseket továbbított a külföldi szervezeteknek, és megszegte a valutarendelkezéseket" — írja a Trud.a szovjet szakszervezetek lapja vasárnapi számában. › W Ql\ r ‡ ~ Budapest - Kairó 7 W J ) ■? f ~ SO* (‡. A kapcsolatok fejlesztése Tíz év óta — akkor Kairó volt, ezúttal pedig fővárosunk a Helyszín — első ízben kerül sor Hivatalos magyar—egyiptomi külügyminiszteri tárgyalásokra. A szünet nem rövid, de ez nem jelenti azt, hogy a két ország korrektség jellemezte együttműködése szünetelt volna. Ez inkább csak emeli a mostani megbeszélések jelentőségét. Államközi kapcsolataink politikai alapját az a kölcsönös szándék adja meg, hogy a békés egymás mellett élés szellemében szorgalmazzuk az együttműködés fejlesztését különböző társadalmi berendezkedésű országok között. Ez vezérelte hazánkat 1947-ben is, amikor az arab országok közül legelőször Egyiptommal lépett diplomáciai kapcsolatra. Ez a kapcsolat az imperialista manőverek ellenére is kiállta az idők próbáját. Nem utolsósorban azért, mert hazánk, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal együtt kezdettől fogva mindmáig támogatta Egyiptom és az arab országok — nem különben a palesztinai arab nép — igazságos harcát a neokolonializmus, s különösképpen az izraeli agreszszió ellen. Külpolitikai tevékenységünkkel következetesen igyekszünk hozzájárulni, hogy a Közel- Keleten megszűnjön az izraeli agresszió minden következménye, amely a térség, sőt a világ békéjét fenyegeti. Tudjuk, hogy Kairóban is a fenti célt vallják magukénak, de a hozzá vezető utat illetően eltér a két kormány véleménye, Egyiptom — korábbi elnöke, Szadat politikáját követve — a Camp David-i különmegállapodások mellett kötelezte el magát. Mi viszont a közel-keleti válság átfogó rendezésének a hívedeu&gyu.pi snagy véljük: erre a degalkangiastábjeigz összes érintett ,, fél srésssyét©Aév,el megrendezendő nemzetközi fórum lenne, amely szavatolná a térség valamennyi országának és népének békéjét és biztonságát. , Úgy gondoljuk azonban,. ..hogy e véleménykülönbségek nem zárhatták ki sokrétű államközi kapcsolataink fejlesztését az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és a kölcsönös tisztelet alapján. Ezért is üdvözöljük, hogy Egyiptom az utóbbi években módosított valamennyit külpolitikája egyoldalú — nyugati — orientációján, aminek egyik jeleként értékelendő külügyminiszterének budapesti látogatása is. A gazdasági együttműködés fejlesztése minden bizonnyal a külügyminiszteri megbeszélések középpontjában áll majd. E kérdéskör megvitatásához kedvező alapot teremtett, hogy hosszú szünet után ismét magyar gazdasági napokat , árubemutatót és szakmai előadássorozatot rendeztek Kairóban. Alkalmat nyújtott ez arra is, hogy az esemény megnyitására érkezett, Marjai József miniszterelnök-helyettes vezette magyar delegáció tagjai egyiptomi partnereikkel áttekintsék a kétoldalú kapcsolatok alakulását. Hoszni Mubarak elnök fogadta Marjai Józsefet, aki a kormányfővel, több miniszterrel és tekintélyes egyiptomi üzletemberrel is találkozott. Konkrét megállapodás született: hazánk 50 millió dolláros kormányhitelt nyújt Egyiptomnak mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokhoz. Ennek sikeréhez hozzájárult, hogy korábban Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter járt Egyiptomban. Kairóban a magyar napok keretében megrendezett kerekasztal-konferencián a magyar vállalatok képviselői pontos listát kaptak azokról az egyiptomi beruházásokból, amelyekbe mód nyílna a bekapcsolódásra. A magyar szakemberek különösen az agráripari komplexumok konzervipari részlegeinek, a csirke- és tojásfarmoknak, hűtőházaknak, szarvasmarha-tenyésztő telepeknek a kiépítésében, valamint az izzólámpagyártásban látnak számunkra lehetőségeket Egyiptomban. A Transelektro magyar külkereskedelmi vállalat tavaly kilencmillió dolláros szerződést kötött az el-tabini erőmű korszerűsítésére. Kilátás van nagyobb mértékű megállapodásra is,amivel ugyanott egy 300 megawattos erőmű építését tervezik, és 1958 óta El-Tabinban megelégedésre üzemelnek a magyar berendezések. Szó van magyar járművek (villamosok, dízelvonatok) és energetikai berendezések exportjáról is. A magyar—egyiptomi gazdasági kapcsolatoknak hagyományuk vann: már az első világháború előtt a tengerentúli magyar export 25 százaléka ebbe az országba irányult. Fejlődő országbeli partnereink közül Egyiptom mindig is a ranglista három vezetőjének egyike volt. Árucsere-forgalmunk jelenleg 60 millió dollár körül mozog, ami lényegesen alatta marad a valódi lehetőségeknek. Magyar részről megértéssel fogadják Kairó ama igényét, hogy növekedjen a hozzánk irányuló egyiptomi export, amely főleg gyapoltból, gyapotfonatból, bőráruból, földimogyoróból, narancsból áll és jóval elmarad a magyar kivitel szintjétől. Ugyanakkor a szakemberek rámutatnak: Egyiptom összexportja teljes behozatalának felét sem teszi ki. Vagyis külkereskedelmi mérleghiánya strukturális jellegű. Ezért magyar relációban is a két oldal megfelelő aránya és nem a teljes kiegyensúlyozás a cél. A külügyminiszteritárgyalásoktól azt várjuk, hogy konstruktív eredményeik nyomán gazdasági és más téren az eddiginél dinamikusabban fejlődjenek mindkét ország javát szolgáló kapcsolataink. S úgy véljük, ez nemcsak a két ország, hanem — áttételesen — a világbéke érdekét is szolgálja. Pálfi Viktor / vendégünk . ^Dr. Ahmed Eszmat Abdel-Megid Dr. Ahmed Eszmat Abdel-Mergid, az Egyiptomi Arab Köztársaság külügyminisztere 1923-ban született Alexandriában. Teljét fektottnulmányait Alexandriában és Párizsban folytatta. A párizsi Sorbonne egyetemen 1951- ben védte meg doktori disszertációját, amelyet a nemzetközi jog témájáról írt. Külügyi szolgálata 1950-ben kezdődött, 1950— 54 között Egyiptom londoni nagykövetségének titkára. Majd a külügyminisztériumban dolgozott különböző beosztásokban, többek között vezette a Nagy-Britanniával foglalkozó osztályt, részt vett az angolokkal folytatott kivonulási tárgyalásokon és , tagja volt a francia— egyiptomi kapcsolatok helyreállításával foglalkozó bizottságnak (1957). Diplomáciai szolgálatot teljesített Egyiptom genfi ENSZ-képviseletén, később 1963—67 között az EAK párizsi követe volt. A Külügyminisztérium kulturális és műszaki együttműködési osztályát vezette 1968—69 között, ezután a Tájékoztatási Hivatal élére került. 1970- ben Párizsban nagykövet, 1970— 1972 között a kabinetügyek államminisztere . 1972-től 83-ig országa ENSZ-fődelegátusa. Részt vett több nemzetközi politikai és jogi konferencián, többek között az egyiptomi delegáció vezetője volt az el nem kötelezett országok Acolombói csúcstalálkozóján. Abdel-Megid vezette az egyiptomi tárgyalóküldöttséget a Camp. David-i megállapodásokat előkészítő Mena House-imegbeszéléseken és részt vett az egyiptomi—izraeli tárgyalásokon Iszmailiában, amikor Begin először látogatott el Egyiptomba. Az 1984. július 17-én megalakított kormányban akülügyminiszteri tárcát kapta . Nős, három fiú édesapja. (MTI) Szovjet-vietnami közös nyilatkozat Moszkvai tudósítónk telexjelentése. •Az ázsiai biztonsági folyamat koncepciójának gazdagítását eredményezte — egyebek mellett — Le Duannak, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárának moszkvai látogatása. Le Duan párt- és kormányküldöttség élén járt hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióban. Négyszemközt és a küldöttségek plenáris tárgyalásán kétszer is tanácskozott Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával. A szovjet sajtóban vasárnap jelent meg a tárgyalásokról kiadott szovjet—vietnami közös nyilatkozat. A kétoldalú kapcsolatokban a gazdasági együttműködés fokozásáról szóló egyetértést eredményeztek a tárgyalások. Tavaly a szovjet-vietnami külkereskedelmi forgalom egy milliárd 262 millió rubel volt, a szovjet szállítások négyszeresen haladták meg a vietnamiakat. A Szovjetunió — összhangban a KGST csúcsértekezletnek a közösség gyengén fejlett országait preferenciában részesítő állásfoglalásával — növeli Vietnamnak nyújtott gazdasági segítségét. 1986— 90-re új kedvezményes feltételű hitelt nyújt, s átütemezi a korábbi hitelek visszafizetését. Vietnam úgy fejleszti — a megállapodás értelmében — kaucsuk-, gyümölcs- és zöldség-, valamint egyes ipari növények termesztését, továbbá könnyű- és helyiiparát, hogy szovjet importigényeknek is eleget tudjon tenni. Közös erővel valósítanak meg olyan programokat, amelyek a vietnami gazdaságot fejlesztik, exportbázisát növelik. Mihail Gorbacsov a többi között helyeselte, hogy kezdődjenek tárgyalások az ázsiai—csendesóceáni térség közép-hatótávolságú rakétákkal rendelkező országai között ezen eszközök számának korlátozásáról és csökkentéséről. Kijelentette, hogy a Kínával kialakult kapcsolatok normalizálása elősegítené az ázsiai béke alapjainak megszilárdítását. (szalay) Washington I^SALJ^-a^ásdatra törekszik Cservov vezérezredes kommentárja (MTI) A katonai erőegyensúlyról, az Egyesült Államoknak a SALT—2 szerződéssel kapacsolatos magatartásáról és az űrfegyverzetek kérdésköréről beszélt egyebek között a szovjet televízió Kilences stúdió című külpolitikai műsorában szombaton Nyikolaj Cservov vezérezredes. A szovjet fegyveres erők vezérkarának csoportfőnöke konkrét számokkal vázolta az Egyesült Államok és a Szovjetunió hadászati, erőinek arányát, majd a közepes hatótávolságú eszközök terén kialakult helyzete)... Elmondta, hogy a Szovjetuniónak 850 hordozóeszköze és mintegy kétezer nukleáris robbanótöltete" Ván"Eurójiának, míg a NATO-országoknak990 hordozóeszközönmintegy háromezer robbanótöltete van elhelyezve. A SALT-2 szerződésről beszélve a vezérezredes hangoztatta: az Egyesült Államoknak semmi olyan bizonyítéka nincs, hogy a Szovjetunió megsérti a szerződést. Az az állítás, miszerint új, az SS—25-ös szovjet rakéta megjelenéséről vannak bizonyítékaik, nem helytálló. Az SS—25-ös rakéták nem léteznek, a régi, SS— 13-asok korszerűsített, szigorúan a szerződés előírásával összhangban korszerűsített változatát nevezik új rakétának. Erre azért van szükség, hogy az MX-ek mellé felsorakoztathassák az új Midgetman rakétákat is, ezt pedig már tiltja a szerződés. Cservov vezérezredes szólt arról is, hogy az Egyesült Államok megsérti a szerződés, más előírásait is, "így 'átcázbáli? ’kilövőállásokat, megnehezítve a Szovjetuniónak az ellenőrzést. Az amerikai kormányzat tudatosan a SALT-2 szerződés, és lehetséges, hogy egyidejűleg a genfi tárgyalások aláásására törekszik — mondotta. • Az SZKP KB PB ülése (TASZSZ) Az SZKP KB Politikai Bizottságának legutóbbi ülésén a pártprogram újjászerkesztésével kapcsolatos előkészületeket tekintették át. Kiemelték, hogy a pártprogram az SZKP XXVII. kongresszusának legfontosabb dokumentuma lesz, amely tartalmazza a párt által felhalmozott tapasztalatokat, mrxista-leninista módon elemzi a belpolitikai és a nemzetközi élet új jelenségeit. Hangsúlyozták, hogy a programnak reálisnak kell lennie, szorosan kell kapcsolódnia az ország hosszú távú társadalmi és gazdasági fejlesztési terveihez. . . A politikai bizottság megerősítette Mihail Gorbacsovot a pártprogram tervezeténekelkészítésével foglalkozó bizottság elnöki tisztségében és meghatározta a tervezettel kapcsolatos további munkarendet." A politikai bizottság áttekintette és jóváhagyta Mihail Gorbacsov és Hafez Asszad tárgyalásainak eredményeit. A pretoriai hadsereg támadása Angola ellen (MTI, Reuter) A Dél-afrikai Köztársaság hadseregének egységei újabb támadást intéztek Angola déli területei ellen. Coristand Viljoen tábornok, a pretoriai hadsereg vezérkari főnöke bejelentette, hogy szombaton délafrikai csapategységek hatoltak Angola déli területeire, és ott negyvenöt személyt megöltek. A tábornok azt állította, hogy a meggyilkoltak a Namíbia függetlenségéért küzdő SWAPO szervezet harcosai voltak. Constand Viljoen azt ígérte, hogy a szombaton behatolt Csapategységeket hamarosan visszahívják Angola déli területeiről. Pretoria ezt megelőzőleg a szomszédos Botswana ellen, intézett több emberáldozattal járó támadást. Akkor arra hivatkozott, hogy a fajüldöző politika ellen küzdő Afrikai Nemzeti Kongreszszus tagjai Botswanában támaszpontokat építettek ki. Amerikai lap legújabb értesülése a Gorbacsov-Reagan találkozó idejére (MTI) A The Washington Post című amerikai lap a hét végén azt az értesülését közölte, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között elvi megállapodás jött. l©tre, egy esetleges csúcstalálkozó helyérül és időpontjáról. Ezek szerint Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozójára Genfben kerülhet sor, ez év novemberének második felében. Az amerikai külügyminisztérium az értesülést nem erősítette meg, de nem is cáfolta, csupán annyit közölt, hogy a témáról tárgyalások folytak a két fél képviselői között. Hivatalos források azt is hozzáfűzték a jelentéshez, hogy atalálkozó létrejötte természetesen számos körülménytől függ, mindenekelőtt a genfi leszerelési tárgyalások alakulásától, valamint attól, sikerül e megállapodásra jutni egy esetleges csúcstalálkozó témaköreiben. "