Magyar Hírlap, 1985. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-01 / 257. szám

1985. november 1. péntek NEMZETKÖZI POLITIKA2 Kádár János londoni tárgyalásai (Folytatás az 1. oldalról) ként — különösen gazdasági és kulturális téren — sikeresen fej­lődnek. Úgy ítélték meg, hogy a kölcsönös érdekek figyelembe vé­telével tovább lehet lépni az együttműködés útján. Kádár Já­nos hangsúlyozta, Magyarország mindent megtesz, hogy gazdasági téren könnyebbé tegye ezt. Egyet­értés volt a két vezető között ab­ban, hogy a magyar—brit kapcso­latok fejlődése részét képezi a kelet—nyugati párbeszéd folyama­tosságának megőrzésére, a kölcsö­nös bizalom építésére irányuló erőfeszítéseknek A szívélyes, kötetlen légkörű megbeszélés második szakaszában a b­rit miniszterelnökhöz és az MSZMP főtitkárához csatlakozott a két külügyminiszter, Várkonyi Péter és Geoffrey Howe, valamint Domokos Mátyás londoni magyar, illetve Peter Unwin budapesti brit nagykövet. Kádár Jánost csütörtökön este szállásán felkereste Neil Kinnock, a brit Munkáspárt vezére és De­nis Healey, a párt vezető külügyi szóvivője („árnyékkülügyminisz­tere”). Áttekintették a nemzetközi hely­zet és a világgazdaság néhány időszerű kérdését, kölcsönösen tá­jékoztatták egymást pártjaik hely­zetéről és soronlévő tennivalóiról. Megelégedéssel szóltak a párt­közi kapcsolatok alakulásáról, kifejez­ték szándékukat azok továbbfej­lesztésére. A nap folyamán Kádár János képviseletében Bányász Rezső és Karvalics László koszorút helye­zett el Marx Károlynak a High­­gate-i temetőben lévő sírján, tisz­telegve ezzel a tudományos szo­cializmus megalapítója előtt Margaret Thatcher ezután ki­fejtette: " Élénk figyelemmel kísérjük a magyar gazdasági élet fejlemé­nyeit és kalapot emelünk az előtt az eredetiség és rugalmasság előtt, amellyel a magyar kormány problémáinak megoldására tö­rekszik. E problémák közül sok valamennyiünk problémája. Ang­liában jelentős az érdeklődés az ön országa iránt. Értékeljük a magyar vívmányokat. Érzéseink az erős történelmi kapcsolatok­ban gyökereznek. Ezekről a kap­csolatokról már Budapesten is szóltam. — Szombaton ön Skóciába uta­zik, hogy lásson valamit orszá­gunkból Londonon kívül is. Egy esetleges walesi utat külügymi­niszterem, Sir Geoffrey Howe — aki onnan származik — minden bizonnyal szívesebben vett volna. Hallottam azonban, hogy Wales még mindig nyalogatja a két hét­tel ezelőtti 3—0-ás futballvereség okozta sebeket. Skócia így biz­tonságosabb hely, mint Wales. — Az angol—magyar együtt­működés történetének kimagasló jelképe az a híd Budapesten, amelyet egy skót épített a múlt században. A hídépítés sokszor használt kifejezés nemzetközi vi­szonylatban is. Kötelességünk, hogy e kifejezést valódi tarta­lommal töltsük meg. Az ön lon­doni útja, a magyar nép vezető­jének látogatása, pontosan e célt szolgálja — mondotta befejezé­sül Margaret Thatcher és po­harát a magyar nép jólétére, sze­mély szerint Kádár János egész­ségére emelte. Díszvacsora a Downing Streeten Margaret Thatcher csütörtökön este a miniszterelnöki rezidencián díszvacsorát adott Kádár János tiszteletére. A vacsorán részt vet­tek az MSZMP főtitkárának kísé­retében érkezett magyar politiku­sok, és ott volt a brit közélet szá­mos kiemelkedő képviselője is. A díszvacsorán Margaret Thatcher és Kádár János pohárköszöntőt mondott­­ják, hogy Magyarország a buda­pesti kulturális fórum megren­dezésével járul hozzá a helsinki folyamathoz.­­ Anglia eltökélten keresi a kelet-nyugati kapcsolatok megja­vításának lehetőségeit. Ugyan­úgy keresi a viszony megjavítá­sának útját a két nagy szövetsé­gi rendszer országai között. Ang­lia az egyik, Magyarország a má­sik szövetség tagja. Mindketten hűségesek vagyunk, és hűsége­sek maradunk szövetségeseink­hez. Nemcsak angol—magyar barátságról van szó. Tudom, hogy mindketten valljuk: az érintke­zés európai országok között, upyanúgy, mint angol—magyar viszonylatban, önmagában is hasznos szerepet játszik, és elő­mozdítja a bizalom megteremté­sét a Kelet és Nyugat között. Margaret Thatcher pohárköszöntője Margaret Thatcher elöljá­róban melegen üdvözölte Kádár Jánost és kíséretének tagjait Nagy-Britanniában, majd így folytatta: — Egy nagyon hosszú, és büsz­ke történelmű ország képviselő­jeként ön, meggyőződésem sze­rint, érezni fogja ennek az épü­letnek, a Downing Street 10-nek a történelmi levegőjét. Ez az épület közel 250 év óta otthona és hivatala az angol miniszter­­elnököknek. Az ön látogatása önmagában is történelmi ese­mény: ebben az épületben most először látjuk vendégül egy ke­let-európai ország vezetőjét, aki a kommunista párt főtitkáraként látogatott hozzánk. Tavalyi magyarországi útjáról szólva hangsúlyozta: — A legmelegebb emlékeket őrzöm azokról a napokról; nagy kitüntetés volt számomra, hogy én lehettem az első angol mi­niszterelnök, aki az ön országá­ba látogatott. Mindig szívesen gondolok vissza a baráti fogad­tatásra, és párját ritkító vendég­szeretetre, amelyben részesítet­tek. Emlékszem, amikor a buda­pesti nagy vásárcsarnokban pap­rikát és mézet vásároltam, nem fogadtak el tőlem pénzt. A vá­sárcsarnokban tartózkodók olyan meleg és szívélyes fogadtatásban részesítettek, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Remélem, hogy önnek is ugyanilyen tapasztala­tai lesznek holnap a Sainsbury élelmiszer-áruházban. — Annak is nagyon örültünk, hogy az elmúlt 12 hónap során vendégül láthattuk az ön kollé­gáit, Szűrös Mátyást és Várkonyi Pétert. Amikor Szűrös Mátyás hivatalomban meglátogatott, egy kínai közmondást idézett: „Jobb valamit egyszer látni, mint ezer­szer hallani róla”. Nagyon örü­lünk, hogy ön most lát bennün­ket A csütörtöki­­ megbeszéléseket érintve kiemelte: — Ugyanúgy, mint tavaly Bu­dapesten, világossá vált előttem, hogy milyen sok téren közösek az eszményeink: a béke, a pros­peritás, a biztonság tekintetében. A céljainkhoz vezető utak lehet­nek különbözőek. A társadalmi igazságosságról talán nem val­lunk azonos nézeteket. Helyénva­ló azonban, hogy tárgyaljunk azokról a kérdésekről, amelyek elválasztanak bennünket. Nagy biztatás számomra, hogy ezt megtehettük, és megtehetjük a világ jövőjéért érzett közös fe­lelősség hangján. — Mi, angolok, büszkék va­gyunk az országunkban érvénye­sülő szabadságra, igazságosságra és demokráciára — mondotta a továbbiakban a miniszterelnök. — Ez az egyik oka annak, hogy mi, ugyanúgy, mint önök — va­lamennyien európaiak — teljes mértékben elköteleztük magun­kat az 1975-ös Helsinki Záróok­mány mellett. Ez az okmány tar­talmazza a nemzetközi érintke­zés és a civilizált kormányzás alapelveit. Az alapokmány azt is célul tűzte, hogy javítson az egyszerű emberek életén, és meg­nyissa előttük az új érintkezések útját.­­ Éppen ezért nagyra értékel­ Fotó: MTI Külföldi Képszerkesztőség A JKSZ KB ülésének napirendjén A szövetségi állami szervek munkája (MTI) Jugoszlávia 1974-ben el­fogadott alkotmánya rendelke­zéseinek gyakorlati érvényesíté­séről tárgyalt tegnap Belgrádban a JKSZ Központi Bizottsága. Milan Kucsan, a KB Elnökség tagja vitaindító referátumában kifejtette: az ülés célja az, hogy megkezdje a föderációs (a szö­vetségi szintű) állami szervek működését megnehezítő, évek óta felgyülemlett problémák megol­dását, s meghatározza a párt ez- irányú tevékenységének egységes eszmei-politikai elveit. Megálla­pította, hogy a föderáció szervei, intézményei nem működnek elég hatékonyan, mert az erre vonat­kozó alkotmányos elvek sokféle értelmezésük miatt­­ nem való­sulnak meg következetesen. Kucsan utalt arra, hogy az utóbbi években gyakorta hallat­szottak alkotmánymódosító ja­vaslatok és követelések. Mint mondotta, ezeket főként etatista és technobürokrata álláspontról, azzal érvelve terjesztették elő, hogy az önigazgatás visszafogá­sával, erősebb központosítással könnyebben leküzdenék a gazda­sági nehézségeket. Értelmetlenség — mutatott rá — egyoldalúan támadni és azzal vádolni a köztársaságok és a tar­tományok alkotmányos jogait, hogy ezek okozzák a „közösség válságát”. Ezek a vádaskodások nem oldják meg a problémákat. A köztársaságok és a tartomá­nyok léte történelmi tény, s az államvezetési képességet és böl­csességet e történelmi valóság tiszteletben tartása jelenti, nem pedig az olyan okoskodás, hogy mindenkinek, egyeseknek pedig különösen könnyebb és jo­bb dol­guk volna akkor, ha Jugoszlávia egynemzetiségű és központosított élleim lenne. Kádár János válasza Kádár János válaszbeszédében köszönetet mondott a meghívá­sért, amelynek — mint hozzá­fűzte — készséggel tett eleget. Megköszönte a figyelmes fogadta­tást, azokat a megtisztelő szava­kat, amelyekkel a brit miniszter­­elnök hazánkat és a magyar népet illette. — Élve az alkalommal, öröm­mel teszek eleget annak a meg­bízatásomnak, hogy átadjam a Magyar Népköztársaság kormá­nya, személy szerint Lázár György miniszterelnök szívélyes üdvözletét és jókívánságait — mondotta, majd így folytatta: — Az ön 1984-es februári ma­gyarországi látogatását olyan ki­emelkedő eseményként tartjuk számon, amely ösztönzően hatott a magyar—brit kapcsolatok fej­lődésére. Úgy gondolom, hogy a mai érdemi, nyílt és jó légkörű tárgyalásaink a budapesti meg­beszélések megfelelő folytatását jelentik. Szeretném kifejezni azt a reményemet, hogy ez a mosta­ni találkozás, az elmúlt évihez hasonlóan, nemcsak országaink kapcsolatainak bővítését segíti elő. Gondolom, ez a találkozó szé­lesebb értelemben része az eltérő társadalmi berendezkedésű orszá­gok kormányai és népei közötti szükséges kapcsolatoknak is, bi­zonyos mértékig hozzájárul a mai nemzetközi viszonyok között any­­nyira szükséges jobb megértés­hez. — Ismert tény — hangsúlyoz­ta Kádár János —, hogy a Ma­gyar Népköztársaság és az Egye­sült Királyság népei a társadalmi fejlődés különböző útját járják, országaink más szövetségi rend­szerhez tartoznak. Ennek követ­keztében fontos nemzetközi kér­dések megítélésében nézeteink el­térőek. De lényegesnek tartom, hogy vannak találkozási pontok is. Közös az elhatározásunk a kölcsönös előnyökkel járó kétolda­lú kapcsolatok fejlesztésére. Egyetértés volt közöttünk abban is, hogy népeink érdekében min­den lehetségest meg kell tennünk a feszültségek enyhítéséért, a bé­ke ügyének előmozdításáért. A magyar államvezetés részéről az emberiséget fenyegető legfőbb és mind nagyobb veszélynek a fegy­verkezést tekintjük, amely min­den nép számára súlyos terhe­ket jelent. Szövetségeseinkkel, a Varsói Szerződés többi országával együtt ennek korlátozását tartjuk a legsürgetőbb feladatnak. A párt főtitkára ezután kifej­tette: " Törekvésünk arra irányul, hogy az erőegyensúly, a kölcsönös biztonság a fegyverzet lehető legalacsonyabb szintjén valósul­jon meg. Üdvözöljük a világ sor­sáért különleges felelősséget vise­lő két vezető hatalom, a Szovjet­unió és az Egyesült Államok ve­zetőinek közelgő csúcstalálkozóját. Reméljük, hogy a találkozó való­ban az érdemi tárgyalások kezde­te lesz, és hosszabb távon meg­alapozza a nemzetközi helyzet ja­vulását.­­ Fontosnak tartjuk mindazo­kat a nemzetközi tanácskozásokat, amelyek a katonai szembenállás szintjének csökkentését, a bizton­ság és a bizalom erősítését, a kü­lönböző társadalmi rendszerű ál­lamok közötti kapcsolatok fejlesz­tését, a népek közötti megértés ügyét szolgálják. Ezek a célok ve­zetnek bennünket a stockholmi konferencián és a bécsi tárgyalá­sokon, a helsinki folyamat talál­kozóin, köztük a hazánk főváro­sában most folyó európai kultu­rális fórumon. Kádár János ezután emlékez­tetett arra, hogy az angol ipari forradalom nagy vívmányai erről a földről hozzánk is eljutottak és Magyarország fejlesztésében is szerepet játszottak. — Ön is utalt rá, hogy a ma­gyar főváros egyik büszkeségét, a Lánchidat brit mérnök, Clark Ádám tervezte. Másrészről meg­említhetem, hogy a magyar Kö­rösi Csom­a Sándor alkotta meg az első angol—tibeti szótárt, 1848- as szabadságharcunk vezetője, Kossuth Lajos évekig élt londoni emigrációban. Napjainkban, ahogy azt a mai tárgyalásainkon is elégedetten állapíthattuk meg, közös erőfeszítéseink eredménye­ként szinte minden területen mozgásba jött, fejlődik a kölcsö­nösen előnyös együttműködésünk.­­ Végezetül szeretnék köszöne­tet mondani önnek és mindazok­nak a brit állami, társadalmi, gaz­dasági, kulturális területen mű­ködő személyiségeknek, akik szó­val és tettekkel is elősegítették kapcsolataink fejlődését. Biztosít­hatom Önöket, hogy magyar rész­ről eddig is cselekedtünk, és a jövőben is minden tőlünk telhe­tőt megteszünk kapcsolataink fejlesztésére, együttműködésünk bővülésének elősegítésére — mon­dotta Kádár János és őfelsége, II. Erzsébet királynő, Margaret Thatcher miniszterelnök-asszony, a vendéglátók, minden jelenlevő egészségére, az Egyesült Király­ság és Magyarország népeinek boldogulására, barátságára és a békére emelte poharát. Ugandában elnapolták a béketárgyalást (Reuter) Elnapolták az Ugan­dai katonai kormányzat és az el­lene harcoló legjelentősebb ge­rillaszervezet, a Nemzeti Ellen­állási Hadsereg (NRA) közötti béketárgyalásokat. A két fél kép­viselői Nairobiban Daniel Arap Moi kenyai államfő közvetítésé­vel tettek ismét kísérletet a meg­békélésre. A megbeszéléseket hétfőn újítják fel. A tárgyalások mostani, negyedik fordulójáról mindkét részről óvatos derűlátás­sal nyilatkoztak. Magyar Hírlap „A latin-amerikaiak odafigyelnek..." A következetes Kuba OKTÓBERBEN két latin­amerikai ország is — Brazília és Uruguay — bejelentette, hogy helyreállítja Kubával diplomáciai kapcsolatait. Ko­rábban Ecuador, majd Bolívia döntött hasonlóan. Az Interna­tional Herald Tribune nemrég ezt írta: „A legfontosabb hír Havannából az, hogy Kuba gyorsan emelkedik ki a negyed­­százados politikai és diplomá­ciai elszigeteltségből Latin- Amerikában.” Az Amerikai Államok Szer­vezete (AÁSZ) 1964-es hírhedt Punta del Este-i ülésén hozta — Washington erőteljes nyo­mására — a következő döntést: Az amerikai államok kormá­nyai ne tartsanak fenn Kubá­val sem diplomáciai, sem pe­dig konzuli kapcsolatokat; gyógyszerek és orvosi felsze­relések kivételével szakítsanak meg minden közvetett vagy közvetlen árucserét Kubával; az emberiességi szempontok által megkövetelt szállítmányo­kat kivéve, szakítsanak meg mindenfajta tengeri összeköt­tetést Kubával. A követelése­ket — gyakorlatilag a teljes politikai, gazdasági, kereske­delmi embargót — Mexikó ki­vételével valamennyi latin­amerikai ország elfogadta. A blokád falain körülbelül egy évtized elteltével támadtak az első repedések. Ekkorra vált nyilvánvalóvá, hogy a hangza­tos Szövetség a haladásért ne­vű, 20 évre tervezett washing­toni segélyprogram sokkal in­kább az észak-amerikai impe­rializmus érdekeit, semmint a latin-amerikai „szövetségese­ket” szolgálja. A növekvő Ame­­rika-ellenesség hozzájárult ah­hoz, hogy a dél-amerikai kor­mányok legalábbis elgondol­kodjanak a Washington által rájuk kényszerített Kuba-elle­­nesség helyességén. A HETVENES ÉVEK ELE­JÉRE kezdett megváltozni az AÁSZ álláspontja is. 1973-ban a szervezet limai ülésének leg­fontosabb napirendi pontjai között szerepelt a Kuba elleni rendszabályok eltörlése. Az 1974-es atlantai AÁSZ-üléssza­­kon Argentína, Mexikó, Peru és Venezuela azt javasolta: a kö­vetkező, Buenos Aires-i ülés­szakra hívják meg Kubát is. S az első nagy áttörés: 1975. jú­lius 29-én a Costa Rica-i San Joséban az AÁSZ rendkívüli ülése megszavazta a Kuba el­leni rendszabályok feloldását. A döntés ellen mindössze a há­rom legszélsőségesebb diktatú­ra, Chile, Uruguay és Paraguay — szavazott. Kubának a dél-amerikai tér­ségbeli tekintélye azóta folya­matosan növekszik. E tekin­télynövekedés egyik legutóbbi, jelentős megnyilvánulása, hogy a latin-amerikai parlament — a szubkontinens országainak a törvényhozási képviselőiből ál­ló, évente egyszer ülésező tes­tület — ez évi brasiliai ülésén Kubát felvették a szervezet tel­jes jogú tagjai közé. „A ku­bai nemzetgyűlés demokratikus intézmény, amely a nép széles rétegeinek akaratát képviseli" — mutatott rá a szigetország felvételét üdvözölve a mexikói küldöttség vezetője. Fidel Castro, kubai vezető — aki, mint emlegetni szokás, hét amerikai elnököt „élt túl” — az évtizedek során gyakran tett békülékeny, a két ország, vala­mint a latin-amerikai országok és Kuba kapcsolatainak rende­zését szolgáló javaslatokat az Egyesült Államoknak. Időnként — például Jimmy Carter el­nökségének derekán (1978—79) — mutatkozott is tétova szán­dék Washington részéről leg­alább a feszültség enyhítésére, ám az USA nem titkolja: nem hajlandó elfogadni egy szocia­lista ország jelenlétét, határai­tól 180 kilométerre. Éppen ezért a kapcsolatok javításának, majd rendezésének feltétele Washington részéről az, hogy Kuba lazítsa meg a Szovjet­unióval kialakult szoros kap­csolatát. Havanna ebben az egy kérdésben azonban fikarc­nyit sem enged. A Szovjet­unióval fenntartott viszony nem lehet alku tárgya — mondják a kubai vezetők. AZ AMERIKAI—KUBAI KAPCSOLATOK így jelenleg is meglehetősen fagyosak. Reagan elnök néhány hete hozott dön­tést arról, hogy ezután nem utazhatnak be az Egyesült Ál­lamokba a kubai kormány tag­jai, az állami szervek munka­társai és a Kubai KP diplomata vagy szolgálati útlevéllel ren­delkező tagjai. Miközben Kuba és a többi latin-amerikai ország kapcso­latai látványosan javulnak, az USA továbbra is megkísérli politikailag, diplomáciailag el­szigetelni, lejáratni Havannát. Ehhez szolgáló alkalmat véltek találni legújabban abban a tényben, hogy Kuba, illetve Fidel Castro személyesen a mér­hetetlenül eladósodott latin­­amerikai országok egyféle „szó­szólójává” vált. A Kuba-elle­­nes propaganda azt állítja, hogy Kuba nem következetes, mert, míg az adósságok eltörlését sürgeti, addig saját külföldi adósságait újratárgyalja, át­ütemezteti a nyugati országok­kal. Fidel Castro erre a vádra a következőket felelte június­ban, a latin-amerikai kérdések­kel foglalkozó havannai nem­zetközi konferencia záróülésén: Kuba nem saját érdekében kö­veteli az adósságok elengedé­sét. A szigetországnak viszony­lag csekély, mintegy 3 milliárd dollárnyi nyugati adóssága van, s külkereskedelmének csupán 15 százalékát bonyolítja le a tő­kés országokkal. Latin-Ameri­­ka legtöbb országa azonban sokkal súlyosabban el van adó­sodva és sokkal nagyobb mér­tékben ki van szolgáltatva a hitelezőknek. Ezekben az orszá­gokban — még ha el is tekinte­nénk attól a gazdasági ténytől, hogy jelenleg egyszerűen nem tudnak fizetni — politikai szempontból nem lehet figyel­men kívül hagyni, hogy az adósságösszegek előteremtése céljából a dolgozó osztályokat a végtelenségig ki kellene zsák­mányolni. Ez beláthatatlan tár­sadalmi, politikai robbanás le­hetőségét teremtené meg a tér­ségben. Az adósságok felhalmo­zódásának fő oka egyébként az igazságtalan világgazdasági rendben gyökerezik. A BEVEZETŐBEN EMLÍ­TETT International Herald Tribune-cikkben áll: „Castro ál­lásfoglalásai a nagy gazdasági válságról olyanok, mint egy nagy tekintélyű latin államfér­fié. Nem kétséges, hogy amikor Castro beszél, a latin-amerikai­ak odafigyelnek ... meg vannak győződve arról, hogy a reagani Fehér Ház nem törődik súlyos gazdasági válságukkal, Fidel Castro viszont igen.” Arató Gábor Fidel Castro Felipe González spanyol kormányfő és Daniel Ortega nicaraguai államfő kíséretében, Madridban

Next