Magyar Hírlap, 1986. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

Magyar Hírlap KNEB-vizsgálat a GAMESZ-okról Több idő az érdemi munkára Miként segítették elő a pénzeszközök hatékonyabb felhasz­nálását és a gazdálkodás javítását a tanácsok hatáskörébe tar­tozó oktatási, kulturális, egészségügyi intézményeknél azok a szervezetek, melyeket csúf kifejezéssel GAMESZ-oknak neve­zünk? Ezt vizsgálta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a Pénzügyminisztériummal közösen a fővárosban, és Fejér kivé­telével, valamennyi megyében. Egy nyolc évvel ezelőtti kor­mányhatározat előírta, hogy a tanácsi felügyelet alá tartozó intézmények fenntartásában növekedjék az alsóbb fokú ta­nácsok hatásköre, felelőssége és csökkenjen a hasonló felada­tokat ellátó intézmények szét­aprózottsága. (Ekkor a tanácsi költségvetési intézmények szá­ma — többszöri összevonás után is — mintegy 9000 volt, s több mint 40 milliárd forinttal gaz­dálkodtak évente.) Két évvel később a pénzügyminiszter utasítást adott ki, melyben na­gyobb önállóságot adott és ez­zel felelősséget rótt a tanácsok­ra. Az utasítás három típusba sorolta a lehetséges intézmé­nyi-gazdasági formákat. Meg­különböztetett önálló intézmé­nyeket és olyanokat, amelyek­nek a gazdálkodását speciális gazdálkodó, illetve műszaki szolgáltatást nyújtó szerveze­tek, a GAMESZ-ek végzik. (Az utasítás következtében 1984 vé­gére az önállóan gazdálkodó költségvetési intézmények szá­ma csaknem felére csökkent.) Egyes megyékben gyors ütemben, másutt jóval lassab­ban alakultak meg a GA­MESZ-ok. Az indulást eseten­ként nem kellően körültekintő előkészítés, és itt-ott a műve­lődésügyi és pénzügyi irányí­tó apparátus közötti konfliktu­sok kísérték. Mi jellemző nap­jainkra? Az integrált intézmé­nyek mintegy 40 százaléka vá­rosokban van, pedig a korsze­rűsítést elrendelő miniszterta­nácsi határozat elsősorban nagyközségekben-községek­­ben javasolta a GAMESZ-ok létrehozását. Több helyütt nem írták elő pontosan a szerveze­tek és a részben önálló intéz­mények feladatait, kapcsola­tait. A tanácsok nem szabá­lyozták kellően a hatásköröket, a döntési szinteket. Épp ezért a kívánatos mellérendelt viszony csak részben valósult meg. Mindezek ellenére a több éve működő új gazdálkodási szer­vezet már eddig is bizonyította létjogosultságát. Ezt a megálla­pítást a gazdálkodásban egyre szélesebb körben megmutatko­zó előnyök mellett alátámasz­totta az integrációba bevont in­tézmények vezetőinek vélemé­nye is. A vizsgálat során a megkérdezettek nyolcvan szá­zaléka elfogadja, jobbnak tart­ja az előzőnél az összevonást, egyötödük minősítése szerint azonban zavarokkal működik. A városokban átlagosan tizen­hat intézmény tartozik a GA­­MESZ-hoz. A nagyközségi ti­zenkettes és a községi kilences intézményi átlag pedig azt je­lenti, hogy itt több településre kiterjedően végzik feladataikat. A községekben inkább gazdál­kodási-ügyviteli teendőket lát­nak el, míg elsősorban nagy­községekben komplex, szolgál­tató szervezetként működnek. A vizsgálat azt is megállapí­totta, hogy a GAMESZ-ek többségükben csupán szerény mértékben rendelkeznek a megfelelő szakemberekkel és tárgyi feltételekkel. Sajnos, ke­vés helyen található jól felsze­relt karbantartó műhely és kellő műszaki szakembergárda. Mégis kedvező feltételeket te­remtett a karbantartási pénz­eszközök jobb felhasználásához az integráció. Ahol létrehozták a részleget, ott azok jól és gyorsan végzik el az intézmé­nyeknél jelentkező, kisebb munkákat. A korábban külön­böző intézményeknél foglalkoz­tatott szakmunkásgárda össze­vonása hatékonyabbá tette foglalkoztatásukat; a napi munkavégzés, az intézmények közti munkakapcsolatok, a kez­deti nehézségeket követően ja­vultak, folyamatosabbá váltak. Viszont több helyen gondot okoz a javítási munkák bürok­ratikus „igénylése”, valamint a hosszadalmas munkavégzés. Milyen hatással volt az integ­rációba bevont intézmények szakmai-gazdasági tevékenysé­gére az új szervezetek létre­jötte? Erre a kérdésre kedvező választ adtak az intézmények vezetői, mert tehermentesítet­ték őket a beszerzés gondjától, a gazdasági feladatokkal ösz­­szefüggő irányítási, ellenőrzési és adminisztratív teendőktől. A vizsgálat tapasztalatai szerint ott kifogásolják az új szerveze­ti forma bevezetését, ahol ko­rábban a gazdasági munkát gondnokság látta el. Sok eset­ben okoznak problémát az in­tézményvezetők túlzott, a reá­lis lehetőségeket meghaladó igényei is. Néhányan a több év alatt felgyülemlett feladatok azonnali megoldását kérik szá­mon a szervezettől. Az új gazdálkodási rendszer kedvező hatása közvetetten je­lentkezett, s ez a szakmai mun­ka feltételeinek javulásán mér­hető. Kiegyenlítettebb lett az intézmények ellátottsága, fel­szereltsége, ám a javulás elle­nére több helyen továbbra is megmaradt a párhuzamos tevé­kenység a beszerzéseknél és a nyilvántartások vezetésében. Az intézmények többsége je­lenleg már képtelen lenne el­látni például a kettős könyvvi­tel miatt elengedhetetlen adat­­feldolgozásokat. A leltározási, pénzkezelési, vagyonvédelmi előírások betartásának a ko­rábbinál szigorúbb megkövete­lésével nőtt az intézményveze­tők biztonsága is. A viszonylag rövid ideje mű­ködő gazdasági-műszaki ellátó szervezetek tehát igazolták lét­rehozásuk helyességét, hozzá­járultak az épületfenntartás­felújítás felgyorsulásához, a gazdálkodás hatékonyságának növeléséhez — állapította meg a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. (ács) A kulturált étkezést is meg lehet tanulni. Sikeres év Záhonyban A MÁV záhonyi üzemigazgató­ságán egy különösen nehéz, de igen jól sikerült esztendő tapasz­talatait összegezik ezekben a na­pokban. Az első félév behozha­­tatlannak tűnt elmaradása elle­nére — az eredeti költségkereten belül maradva — több területen jelentősen túlteljesítették a ter­vet. Az import- és tranzitforgalom­ban csaknem három százalékkal szárnyalták túl a kitűzött célt. Több mint tízmillió tonna árut fogadtak a Szovjetunióból és to­vábbítottak rendeltetési helyére. Az exportforgalomban a tavalyi, csúcsnak vélt mennyiségnél hat­százezer tonnával több áru hagy­ta el a határt Záhonynál, s en­nek ellenére érezhetően enyhült a korábbi vagonhiány. Az egyre nagyobb határforgal­mi feladatok teljesítésében nagy szerepe volt a napi követelmé­nyekhez alkalmazkodó munka­­szervezésnek. Az üzemigazgatóság területén ugyanis 24 óra alatt át­lagosan 28 ezer tonna árut fogad­nak és tizenkétezer tonna export­árut továbbítanak. (MTI) Műszak Márkushegyen Az óév utolsó termelő műszak­ját tartották kedden a mecseki szénmedence bányászai. Hajnal­ban ötszáznyolcvanketten száll­tak le a négy mélyművelésű bá­nyába, s egy műszakban több mint kétezer tonna feketeszenet küldtek felszínre. A bányák más részlegeiben a fenntartáson és a vágathajtáson dolgoztak. A me­cseki szénbányák dolgozói egyéb­ként már december 27-én teljesí­tették éves széntermelési tervü­ket: az év elejétől eddig az idő­pontig együttesen 2,6 millió tonna szenet szállítottak az iparnak és a Tüzép-telepeknek. Ezen felül, már a szilveszteri műszak telje­sítményét is számítva, 30—35 ezer tonna szenet raktak csillébe. A többletből a lakosság összesen 50 000 tonnával kapott többet az eredetileg tervezettnél. (MTI) Óriáshakni • Szilvesztertájt, a szokásos haknizás idején, a helyszínről hely­színre pendliző művészek egy estén tíz-tizenkét fellépést is vál­lalnak. Kérdés: győzik-e? A Szilveszteri óriáskerék című, az Erkel Színházban rendezett produkció nem ezt mutatja. Aligha volt a világon komoly előadás, amelyet, ha tisztessé­gesen csinálnak, kibírja, hogy az eredetileg meghirdetett tizen­hét-tizennyolc szereplőből tíz-tizenegy hiányozzék. Pedig ebben a szilveszteri óriás hakniban pontosan ez történt. Méghozzá meg­lepő módon éppen azok a művészek maradtak el, akiknek a neve hallatán az állampolgár hajlandó mélyebben a zsebébe nyúlni, hogy leszurkolja jegyenként a kétszáz forintot. Igaz, volt helyettük más, talán nem is rosszabb, de engedtessék meg a nagybecsű közönségnek, hogy mégiscsak maga döntse el, kikre kiváncsi é­s kikre fizet be. Az a gyanú ébred az emberben, hogy a hakni már odáig jutott fejlődése során, hogy elég a színésznek csak a nevét adni a soha meg nem valósuló produkcióhoz? Persze, kár ilyen rosszindulatúnak lennünk, hiszen az is lehet, hogy a hiányolt művészek megbetegedtek, a nagy hideg vagy hó miatt nem érkeztek meg. Végül is, ez elképzelhető. Ebben az esetben csak az meglepő, hogy a hiányzókat hiánytalanul ott láthatták a televízió szilveszteri gálájában . S minthogy a hiányzók közül egyik sem volt a helyszínen, érthető, hogy nevükben senki nem is kért bocsánatot a közön­ségtől. Sőt, még arra sem figyelmeztették őket, hogy az eredeti plakátokhoz képest változik a fellépők névsora. Mert ez esetben még az is megtörténhetett volna, hogy a bájos műsorközlő lagy­matag, csak az időt húzó állatmeséire a kutya sem lett volna kiváncsi. Így sem volt, hiszen az Erkel Színház éjszakai előadá­sán vad füttykoncert pótolta az elmaradt színészeket. ****** van! ****** HAZAI KÖRKÉP - FÓRUM 1986. január 2. csütörtök Petőfi-emlékünnepségek A Bács-Kiskun megyei Petőfi­­emlékhelyeken, a hagyományok­hoz híven, az idén is megemlé­keztek a költő születésének év­fordulójáról. Kiskőrösön, ahol 162 évvel ezelőtt világra jött, meg­koszorúzták a szülőháza falán el­­­helyezett emléktáblát, s mint az" már ugyancsak régen szokás, a szülőházmúzeum egészen éjfélig fogadta a látogatókat. Petőfi gyermekéveinek városá­ban — Kiskunfélegyházán — a költő főtéren álló szobrának ta­lapzatán helyezték el az emléke­zés virágait a város diákjai, a Petőfi nevét viselő intézmények képviselői, Dunavecsén a Petőfi­­emlékházban tartottak ünnepsé­get. Szalkszentmártonban, ahol a költő 112 verset írt, éjfélkor a Petőfi-szoborhoz vonultak a helyi múzeumbarát kör tagjai. E szo­kás ugyancsak régi hagyomány: hosszú évtizedek óta nem volt olyan Szilveszter-éjszaka, amikor ez a gyertyafényes tisztelgés el­maradt volna Petőfi szalkszent­­mártoni szobránál. (MTI) Hazaérkezett Indiából az MSZMP küldöttsége Az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt megalakulásának 100. év­fordulója alkalmából rendezett ünnepségeken az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa kép­viseletében részt vett magyar pártküldöttség kedden hazaérke­zett Delhiből. A delegációt Pozs­­gay Imre, az MSZMP KB tagja, a HNF OT főtitkára vezette. Tag­ja volt Kisfalvi János, a KB kül­ügyi osztályának munkatársa. A fogadtatásra a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Aravinda Ramachandra Deo, az Indiai Köz­társaság magyarországi nagy­követe. (MTI) Újévi újszülöttek Az idén 25. alkalommal sorsol­ták ki az újesztendő újszülöttei között az év ÁB-bébijét. Az Álla­mi Biztosítónál újév hajnalán 0 és 1 óra között tizenhét újszülöttet jelentettek be: tizenhárom kis­babát vidékről és négyet Buda­pestről. A csecsemők közül kilenc volt a fiú és nyolc a lány. 1986 budapesti ÁB-bébije az 1-es számú Női Klinikán született Dreisinger Szabolcs lett, akinek szülei várpalotai lakosok. A vidé­kiek közül, a sorsolás a bódvalen­­kei Rusznyák Krisztiánnak ked­vezett, aki a miskolci megyei kór­házban született. Az ÁB-bébik­­nek a korábbi 40 ezer forint he­lyett — a negyedszázados jubi­leumra való tekintettel — 50 ezer forint névértékű életbiztosítási kötvénnyel kedveskedett az Álla­mi Biztosító. A nyertesek 2004- ben, 18 éves korukban a kama­tokkal növelten 101290 forintot vehetnek fel. (MTI) M­ BEKEKV­ egölték! E rövid, egyszavas mondat két és fél éves fiam szájából szakadt ki, amint éppen a televízió előtt ját­szott. A képernyőn háborús dokumentumfilm kockái peregtek és mi némiképpen fásultan, félig-meddig újságot olvasva üldögéltünk a huszadik század­i tömegkommuni­kációs csodaeszköze előtt. Megölték! — mondta gyermekem ismét. Erre már fel kellett kapnom a fejem. Szülői érzéseim első pillanatban azt diktálták, hogy keblemet a büszkeség feszítse. Lám, lám a gyerek még alig bújt ki a tojásból, de már pontosan tudja, mit jelent az, ha valakit géppisztollyal keresztül-kasul szabdalnak. A következő másodperc azonban az önvád pillanata volt. Miért nem az jutott eszembe az első hallásra, hogy nekem a gyerek itthon ne háborúzzon? Miért nem az első szavára kaptam fel a fejemet? És egyáltalán. Honnan tudja ez a gye­rek, hogy mit jelent az, ha valakit megölnek? És tudja-e egyáltalán? Felnőttek is beszélnek róla, de valójában csak a háborús szenvedéseket átélt korosztály tud igazi érzelmi töl­tés adni az ilyen és ehhez hasonló mondatoknak. Talán igaza lehet annak a fiatalembernek, aki a minap szenvedélyesen magyarázta: felháborító ami nálunk zajlik. A játszótereken a gyerekek játékpisztolyokkal „gyilkolják” egymást. Talán tiltsuk be a játékfegyverek árusítását? Nem vezetne semmire — mondottam, ő buzgón helyeselt. Nem is az a baj, hogy műanyag coltot lehet kapni a maszek trafi­kokban. A fő probléma a közszellem, hogy ezt eltűri, sőt na­ponta a televízióban lejátszott krimik segítségével még táp­lálja is a minden emberben meglevő pusztítási ösztönöket. A krimiket se lehet betiltani, vetettem ellene, mert ha ez történne, előbb-utóbb az ilyen „művészi alkotások” a videó­kazettákon olyan keresletnek örvendenének, mint például a pornófilmek. Nem is ez a baj — mondotta —, hanem az, hogy az átlagember semmit sem tesz a militáns szellem meg­fékezésére. Ha máshol nem, legalább a gyerekek esetében mégiscsak lehetne tenni valamit. De hát mit tehet az egyszerű ember? Mit tehet annak ér­dekében, hogy sem nálunk, sem pedig más országokban ne az legyen a természetes, hogy a gyerekek a homokozóban egymásra puffogtatnak. És végül is mit tehet azért, hogy az igazi fegyverek ne meredezzenek ránk oly vésztjóslóan, mint ahogy ez napjainkban is történik. A legkülönbözőbb nézetek csapnak össze. Egyesek lekicsinylően, egy kézlegyintéssel el­intézik azokat, akik felemelik szavukat a béke védelmében. Pedig ha jól belegondolunk, saját fenti példámon is okulva tudomásul kell venni, hogy lakásunkba a legalatomosabb módon beférkőzött a pusztítás szelleme. Meg sem lepődünk azon, ha a nagyképernyőn egy házat lebombáznak. Naponta láthatunk ilyen eseményeket akár Libanonban, akár Közép- Amerikában, vagy bárhol másutt glóbusunkon. Az emberi természet szívósan védekezik. Tudatunkig — a napi sokkok hatására — legfeljebb csak a történések szenzációingere jut el. Nem is várható, hogy egy olyan kontinens lakossága, ame­lyik több, mint négy évtizede békében él és ahol az egymást követő generációk nagy része már nem élte át a második világháború kínjait, teljesen átérezte mások szenvedését és úgy gondolja, hogy ennek megakadályozása érdekében ten­nie is kell valamit. Azok, akik Nyugat-Európában kivonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az Egyesült Államok közép hatótávolságú ra­kétáinak telepítése ellen, talán így éreztek. Úgy gondolhat­ták, nem formális rendezvényekre van szükség, hanem némi­képp látványos elkötelezettségre. Érdemeiket az sem csor­bítja, hogy végül is erőfeszítéseik kudarccal végződtek. Wa­shington több száz szárnyasrakétát és robotrepülőgépet te­lepített kontinensünk nyugati felére, elmélyítve ezzel a bi­zalmatlanságot Kelet és Nyugat között. Ugyanakkor nem ta­gadható, hogy az Európa földjén jelentkező különböző til­takozások, a közvélemény nyomása hozzájárult ahhoz, hogy Reagan amerikai elnök Genfben találkozott Mihail Gorbacsov­­val, az SZKP KB főtitkárával. Azóta a világon ismét jelent­keztek az enyhülés szimptómái. Túlértékelnünk nem szabad ezeket, de nem tagadhatjuk, hogy az eddig elért csekély po­litikai légkörváltozáshoz hozzájárultak azok az egyszerű em­berek is, akik itt, vagy ott, de felemelték szavukat a korlát­lan fegyverkezési verseny ellen. Felismerve azt a tényt, hogy egy esetleges újabb világégés az egész emberiség katasztró­fáját idézi elő. Hazánk, mint a szocialista közösség tagja, támogatja azo­kat a szovjet indítványokat, amelyek a kölcsönös biztonságot a fegyverzetek alacsonyabb szintjén képzeli el, elveti az ame­rikai csillagháborús terveket és az így felszabadult összege­ket Földünk társadalmi és gazdasági problémáinak a megol­dására kívánja fordítani. Tudomásul kell vennünk, hogy a béke, a gazdasági fejlődés és a társadalmi haladás kölcsönö­sen kapcsolatban állnak egymással, döntő mértékben befo­lyásolják a nemzetközi együttműködés légkörét. Mindezt felismerve, az Egyesült Nemzetek Szervezete az idei esztendőt a béke nemzetközi évévé nyilvánította. E dön­téstől nem várható, hogy az idei esztendőben sehol nem fog­nak ropogni a fegyverek Földünkön, de hogy kevesebb ál­dozat legyen, ez rajtunk, egyszerű embereken is múlik. G. FEHÉR PÉTER 3 Január elsejével városi címet kapott a Bács-Kiskun megyei Bácsalmás is. A déli országhatár közelében fekvő, csaknem 10 ezer lakosú település alapjában mezőgazdasági jellegű ugyan, de az utóbbi évtizedben számottevően fejlődött ipara is. Legjelentősebb ipari létesítménye a Pamutfonóipari Vállalat helyi gyára MTI Fotó: Karát Imre

Next