Magyar Hírlap, 1987. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
MAGYAR HÍRLAP TÁR A gazdálkodás az önkormányzat felelőssége / Útmutató az egyesületeknek A horgászok, vadászok, kertbarátok, a városszépítők és nyugdíjasok, a sportbarátok, az ismeretterjesztők, a bélyeggyűjtők és naturisták mind-mind egyesületekbe tömörültek, hogy szervezett keretek között, társaságban hódolhassanak kedvelt időtöltésüknek. A felsorolás persze csak egy töredékét tartalmazza hazánk több mint húszezer országos és helyi egyesületének. Ám sokuknak közös jellemzője, akár kulturális, sport-, vagy szociális célú foglalatosságot találnak szabad idejük hasznos eltöltésére —, hogy bevételeik az önfenntartásra éppen hogy elegendőek. Működési feltételeik javítása érdekében az egyesületek némelyike vállalkozni szeretne, ám a szervezetekre vonatkozó szabályozás többszöri módosítása ellenére is nehezen tudnak eligazodni a jogok és tilalmak útvesztőjében. A Magyar Naturisták Egyesülete fennállása óta körülbelül 5 millió forintnyi állami támogatástkapott délegyházi telepének fejlesztéséhez. A KDIB az Idegenforgalmi Alap pályázatain azonban csak akkor lehetnek versenyképesek, ha céljuk megvalósításához a kért összeg mellé saját forrásaikból legalább ugyanannyit tesznek le. Tagdíjakból származó bevételeik így korlátot szabnak a támogatás mértékének. Ha viszont a délegyházi telepen faházakban vagy kempingekben fizetővendégeket fogadhatnának, az ebből származó jövedelmet az ország más területein újabb naturista strandok létrehozására használhatnák fel. Hiszen Debrecentől Kaposvárig sok helyütt várják, hogy újabb telepek létesüljenek, s az egyesületi taglétszám is azonnal bővülne a helybeliekkel. Fenntartások Arról kérdeztük a téma egyik szakértőjét, dr. Lóránt Zoltánt, a Pénzügyminisztérium osztályvezetőjét, valóban elképzelhetetlen-e, hogy a naturisták a nemzetközi fizetőképes keresletre építsék fejlesztési elképzeléseiket? — A példa is jelzi, mennyire nincsenek tisztában az egyesületek lehetőségeikkel. Gyakran túllépik a szabályozás adta kereteket, máskor meg nem élnek vele. Igaz, hogy azok az egyesületek, amelyeknél minisztériumok vagy tanácsok látják el a törvényességi felügyeletet, többnyire költségvetési rend szerint gazdálkodnak, ezért e körre a vállalkozás nem jellemző. A társadalmi szervezetek azonban maguk választják meg, hogy költségvetési rend alapján, vagy belföldi társaságként kívánnak gazdálkodni, tehát ha akarnak, lehetnek nyereségérdekeltek. Az egyesületi vállalkozással szemben mégis fenntartással kell élnem. Elterjedt a magas fizetésű főállású vezetők, adminisztrátorok foglalkoztatása, az utaztatás, külföldi tapasztalatcsere közös pénzen, az egyéni anyagi érdekeltség és a közös vállalkozás összefonódása. Ezek a jelenségek nem egyeztethetők össze az egyesületek társadalmi szerepével. — Kinek a feladata lenne a gazdálkodás ellenőrzése, a visszaélések felfedése? — Az önkormányzat, a közgyűlés dolga, hogy döntsön a közös vagyon felhasználásáról és ellenőrizze: a vezetőség a meghatározott célokra fordította-e a bevételeket. Az egyesületi tagok azonban még nem nagyon szoktak hozzá, hogy éljenek demokratikus jogaikkal. A törvényességi felügyelet gyakorlása pedig csak a gazdasági kérdésekre és azokra sem teljeskörűen terjed ki. Tehát sem a belső, sem a felügyeleti ellenőrzés nem megoldott. A törvényességi felügyelők még a belföldi társaságok esetében is csak az adóbevallás ellenőrzéséig kísérik figyelemmel az egyesületi pénzügyeket. — Mi tenne jót az egyesületi mozgalom fejlődésének: szőkébbre szabni, szigorúbb ellenőrzés alá vonni a gazdálkodást, hogy ily módon elejét vegyék a visszaéléseknek, vagy az önellenőrzés, a belső felelősség kibontakozását elősegítve teret nyitni a szabadabb vállalkozásnak? — E tekintetben a pénzügyi szakemberek is eltérő nézeteket képviselnek. Az egyik álláspont szerint minden egyesületnek költségvetési rend szerint kell gazdálkodnia, s ha mégis vállalkozásra gondolnak, hát erre a célra hozzanak létre önálló leányvállalatot, vagy más kisvállalkozási formát. Mások úgy gondolják, hogy a részletekbe vesző, aprólékos szabályozás és állami ellenőrzés ellentétes a társadalmi szervezetek demokratikus önkormányzati elveivel, ezért a pénzfelhasználás követésére egyszerű pénzügyi-számviteli rendszert kell működtetni. A vállalkozás kérdése is az egyesületek saját döntési jogköre kell, hogy legyen, ha a szűken vett önfenntartáson túl akarnak lépni Tisztázásra szorul azonban, hogy a vállalkozásból származó bevételt az alapszabályban meghatározott célokra kell-e fordítani vagy sem. Pillanatnyilag az egyesületi alapszabályok közül kevés tér ki részletesen a gazdasági tevékenységre. Meghatározásra vár, hogy az egyesületek jövedelmük után milyen formában adózzanak. Ma van rá példa, hogy az egyik egyesület vállalatként 40, míg a másik csak maradványérdekeltségű gazdálkodóknak előírt 10 százalékos társadalombiztosítási járulékot fizet egyazon tevékenység után. Az új szabályozás kidolgozása azonban nem könynyű. A falusi környezetszépítőktől kezdve a kiemelt sportegyesületekig egységes rendszernek kell vonatkoznia mindenkire, holott az egyesületek között működési területükben, feltételeiben, anyagi forrásaikban nagyok az eltérések. Értékesítés, saját zsebre — A Népművészek Egyesülete szintén évek óta vállalkozni szeretne. A fafaragó népművészek csodaszép játszótereket készítettek már az ország különböző településein. Munkájuk ellenértékéből maguk a fafaragók is részesültek, nemcsak az egyesület. Ám a szolid jövedelem mellett is olcsóbban dolgoznak megrendelőiknek, mint a hivatásos művészek vagy iparosok. Az egyéni és közösségi anyagi érdekeltség ütközik a kertbarátok esetében is, amikor az egyesületi mozgalom „emblémájával" megjelölt zöldséget a tag értékesíti saját zsebre. A tulajdonosi szemlélet elfajulásának durvább példáit is lehetne sorolni, maradjunk azonban a szabályozatlanság határmezsgyéjén. Fűzödhet-e az egyesületi gazdálkodáshoz személyes anyagi érdek? — Nem, mivel az egyesületek nem munkavégzésre szerveződnek. Az egyesületi tagság célja maga a tevékenység, amelynek kedvéért összegyűlnek. A gazdálkodásnak, vállalkozásnak csak addig van létjogosultsága, amíg ezzel javíthatják saját működési feltételeiket, amíg újabb telephelyeket, felszerelést, eszközöket szerezhetnek be. Fizetni azonban csak az alkalmazottaknak lehet. A népművészek sem részesedhetnének a játszóterekből származó bevételekből, legfeljebb a munkával járó közvetlen kiadásaikat számolhatnák el. Ha jövedelmező üzletet sejtenek a játszótérépítésben, tényleg jobb, ha választanak a sokszínű vállalkozási formák közül. Módosuló jogszabályok — Érdekes sajátossága az egyesületalapítási rendnek, hogy egészen a bejegyzésig a szervezők számtalan fórumon kilincselnek, már az alakulási szándék is bejelentésre kötelezett. Ugyanakkor a már működő szervezetek tájékoztatása, ellenőrzése, felügyelete sokkal esetlegesebb. Mikor érik el az egyesületek, hogy ne csak a jogi személyiségüket biztosító pecsétig, s ezt követően az első gazdasági botránynál érdemeljenek figyelmet? — A Pénzügyminisztérium az Igazságügy-minisztériummal közösen dolgozik a jogszabályok módosításának tervezetén. Célszerű lenne január elsejével életbe léptetni az új rendelkezéseket, hiszen az adórendszer változása érinti a gazdálkodó egyesületeket is. Egy olyan útmutató közreadását is tervezzük, amelyben megtalálható lesz, mi a teendője annak, aki egyesületet akar alapítani, mit kell tartalmazni az alapszabálynak, milyen engedélyért, hová kell fordulni. Egyértelműbbé és könnyebbé is tesszük a gazdálkodási kérdéseket, pénzügyeket, s felhívjuk a figyelmet a közgyűlés, az önellenőrzés szerepére, jelentőségére. A több mint húszezer egyesület sok százezer tagja várja országszerte, hogy megnyugtatóan rendeződjön végre az egyesületi mozgalom jövője, egyértelmű szabályozással gondoskodjanak a működési feltételekről. A szakmai vitákban talán megszületik végre az az egyesületi útmutató is, amelyben a naturisták, fafaragók és kertbarátok megtalálják gazdasági lehetőségeik távlatait és korlátait. Márványi Ágnes Macskakiállítás, egyesületi szervezésben Fotó: Hszjik Cseng A MÁV fejleszti a konténeres áruszállítást Az elkövetkező években a Magyar Államvasutak jelentős műszaki és technológiai fejlesztéssel tovább növeli a konténeres áruszállítás arányát. A szakemberek ősszel megkezdik a szolnoki konténer-pályaudvar korszerűsítését, s folytatják a békéscsabai fejlesztést. A legforgalmasabb vasúti csomópontokat különleges darukkal, illetve nagy teherbírású rakodógépekkel szerelik fel. A Magyar Államvasutak ebben a tervidőszakban 560 millió forintot költ a konténerállomások műszaki színvonalának javítására. A beruházási összegből nagy teherbírású rakodógépeket és újabb konténereket vásárolnak. Bővítik továbbá a közúti járműparkot, mert az elkövetkező időszakban a MÁV növeli részvételét a közúti fuvarozásban is. A VIII. ötéves tervidőszakban a székesfehérvári, a győri és a kelenföldi terminált építik ki A távlati tervekben szerepel a soroksári konténer-pályaudvar korszerűsítése Kelet-Európában valószínűleg ez lesz az első olyan gépi rakodóállomás, amely a vasúti és közúti fuvarozási formák minden változatának kezelésére alkalmas. (MTI) Felújítják a kistelepülések bolthálózatát Tervszerűen halad a kistelepülések és a fővárosi peremkerületek bolthálózatának rekonstrukciója. Az idén 380 üzletet újítanak fel, ezek mintegy háromnegyede a fogyasztási szövetkezetek kezelésében lévő falusi, tanyasi bolt. A fejlesztés időarányos részét az első fél évben teljesítették. Az idén mintegy 50 ezer négyzetméter alapterületen kell megújítani a boltokat és a raktárakat korszerű pultokkal, hűtőgépekkel és más felszereléssel ellátni a kiskereskedelmi hálózat elavult üzleteinek egy részét. E tennivalókra mintegy 265 millió forintot költhetnek a kereskedelmi vállalatok és a szövetkezetek. A tavaly meghirdetett pályázat alapján a belkereskedelmi tárca — megtoldva a helyi erőforrásokat — mintegy 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az érintett kereskedelmi szervezeteknek. (MTI) HAZAI KÖRKÉP — FÓRUM 1987. augusztus 1., szombat A pusztai építészet emlékei Sátorhelyen Sátorhelyen felújították a századforduló pusztai építészetének jellegzetes emlékeit: a hosszan elnyúló, oszlopos tornácú, fehér falú volt cselédházakat. Megőrizték eredeti külsejüket, belül azonban komfortos lakásokat alakítottak ki. A rekonstrukciót a bólyi mezőgazdasági kombinát építőipari üzeme végezte el, a házakban a gazdaság dolgozói kaptak otthont Az ország legnépesebb pusztájából az ország legfiatalabb községévé fejlődött Sátorhely különleges látványosságai a főutcára néző, negyven méter hosszú, földszintes lakóházak. A főhercegi uradalom építtette őket nyolcvan évvel ezelőtt a munkásai számára. Eredetileg nyolc hosszú ház sorakozott egymás mellett, közülük hármat — a legrosszabb állapotban levőket — lebontották, a többit pedig teljesen felújították. (MTI) Gépkocsiáradat a Balaton mentén A kánikulát megszakító esős, hűvösebb időjárás nem szegte kedvét a Balaton rajongóinak Valóságos gépkocsiáradat haladt az utakon pénteken is, tömegesen érkeztek a tópartra az előre bejelentett vendégcsoportok, de nem csökkent azoknak a száma sem, akik tranzitutasként csak néhány napot időznek a Balatonnál. A nagyobb kempingekben már 20—30 ország zászlaja került fel az árbocokra. Hirtelen megsokszorozódott az NSZK-ból érkező vendégek száma, ami jelzi, hogy ott most kezdődtek meg a nyári nagy szabadságolások. Hasonlóan megnőtt a skandináv és a Benelux országokból érkező turisták száma is. A Balaton 800 ezerre becsült július végi átlagnépessége, a már pénteken megindult víkendforgalommal együtt, a hét végén várhatóan meghaladja az egymilliót. A szállodák és a kempingek megteltek A kempingeknél sorban állnak a megüresedő szabad helyekért a bejelentés nélkül érkező vendégek. A recepciókon cbrádión szerzett információk alapján igazítják útba a vendégeket, bár legtöbbjüket már csak a kisegítő táborok felszabadult helyeire tudják irányítani. Sok százan parkolnak és vernek sátort magánházak udvarain és erdei tisztásokon. A helyhiány miatt megnőtt az érdeklődés a háttérterület falvaiban bérbe vehető szálláshelyek iránt is. (MTI) NÉVJEGY Az anekdotaízű, bár állítólag valóban megtörtént eset főszereplője mindössze három névjegykártyával a zsebében érkezett egy japán fogadásra. Az első futó bemutatkozásnál a legfelső névjegyet adta, a cserébe kapottat legalulra csúsztatta, majd a következő találkozásnál ugyanezzel a kártyás mozdulattal tett eleget a hivatalos illemnek. Harmadszorra még a saját névjegyét tudta prezentálni, utána viszont már a soron következő, frissen kapott idegen kártyát húzta elő. A névjegy, a hajdani „vitáskártya” Magyarországon több évtizedes szunnyadás után a nemzetközi idegenforgalom, s nem utolsósorban a kétirányú hivatalos utak megélénkülésével érte meg reneszánszát. Míg azonban hajdan elsősorban ahazai társasági élet elengedhetetlen kelléke volt, ma a magyar névjegyek nagyobbik része külföldi kártyával cserélődik ki. A magyar köztudatban az él, hogy a névjegyek állandó csereberéjéhez elsősorban a nyugati partnerek ragaszkodnak. A világhírű Fodor’s Guide amerikai üzletembernek szóló fejezete viszont éppen a Budapestre utazó amerikaiak figyelmét hívja fel arra, hogy bőségesen hozzanak magukkal névjegyet, mert Magyarországom minden találkozásnál kötelező a névjegycsere. Mivel az amerikai útikönyv más országok kapcsán nem tér ki a névjegyhasználatra, azt kell hinnünk, hogy tengerentúli szemmel nézve névjegyforgalmunk kiemelkedő Európában. A kicserélt névjegyek többsége persze örökre befejezte útját egy asztalfiókban, de nem elhanyagolható azoknak a kártyáknak a száma sem, melynek nyomán levelezések indulnak, ismeretségek szövődnek, hivatalos vagy magánmeghívások születnek. Az idegenforgalmi statisztikában a csoportos és a bevásárlóturizmus, no meg a rokonlátogatás mellett bizonyára jóval kisebb számban szerepelnek azok a nem magyar származású külföldiek, akik magyar ismerőseik meghívására, ajánlatára, ötletére utaznak Magyarországra, de kétségtelenül évről évre többen vannak ők is. Aki pedig személyes kapcsolatok révén, vagy legalább is azok indíttatására érkezik hozzánk, az a buszmonstrumokból kikandikáló, vagy félnapos pezsgő- és cigarettavásárlásra érkező „turistánál” feltétlenül többet lát és tapasztal az országban. Jót és rosszat egyaránt. Nyáridőben visszatérő szólam megannyi visszásság kapcsán az újságok panaszos leveleiben és csipkelődő glosszáiban a „mit szólnak hozzá az idelátogató külföldiek?!” kétségbeesett nemzeti önérzete. Noha a bosszantó hibákba sohasem szabad beletörődni, az igazság az, hogy a sokat és gyakran utazó külföldiek többsége magyar vendéglátóinál türelmesebben viseli el a kisebb-nagyobb kellemetlenségeket. Tudván és tapasztalván, hogy tökéletes ország sehol sincs, valamilyen boszszúságba mindenütt belebotlik a vendég, s okosabb ezeket humorral, mintsem halálos kétségbeeséssel megélni. Csak nyugat-európai példáknál maradva, a finn pincéreknél és boltpénztárosoknál még magyar kollégáik is összehasonlíthatatlanul gyorsabbak, a „tisztaságmániás” skandinávok a nyugatnémet határt átlépve már előre rettegnek a számukra ott is elviselhetetlenül piszkos utcai mosdóktól, az olaszországi közbiztonság sem éppen megnyugtató, s a kisebb spanyol, vagy portugál szállodákhoz képest egy balatoni IBUSZ-szoba is meglehetősen tisztának mondható. Mindez persze, egyáltalán nem menti az esendő, s még kevésbé a tudatos csalásra épülő szolgáltatásokat, de annyi bizonyos, hogy az ország jó vagy rossz hírét nem kizárólag ezekből alkotja meg magának az idelátogató külföldi. A nyugati látogatók nagy része kétségtelenül komoly előítéletekkel érkezik Magyarországra, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a látott és tapasztalt valóság hatására készséggel és szívesen megváltoztatják véleményüket. Nem annyira irántunk való udvariasságból, mint inkább azért, mert ösztönösen többre értékelik a személyes benyomásokat és tapasztalatokat a személytelenül előreprogramozott információknál. Az egyéni turisták számára nagy vonzerő az ország nyitottsága, a kontaktusteremtés szabadsága, a külföldiek itt-tartózkodásának mind természetesebb légköre. S ez utóbbi igazán önmagát erősítő folyamat: minél több külföldi érkezik és tartózkodik az országban, annál természetesebben fogadjuk őket, s minél inkább azt érzik, hogy természetesen mozoghatnak nálunk, annál többen utaznak be Magyarországra. Ezért is van mélységesen igazuk azoknak, akik arra figyelmeztetnek, hogy az idegenforgalom bizonyos árnyoldalaira is olyasfajta körültekintéssel kell reagálni, amely nem rombolja szét a több millió tisztességes turista bizalmát, biztonságérzetét, az ország nyitottságába vetett hitét. Magyarok és nyugati vendégeik személyes találkozásainál manapság igazán nem ritka az a szerepcsere, amikor a vendéglátók panaszkodnak, s külhoni látogatóik igyekeznek meggyőzni őket arról, hogy Magyarország azért egy olyan társadalom, amelyben lehet élni. A magyarok ilyenkor, ha udvariasan is, arra szoktak hivatkozni, hogy a Nyugatról jött ismerős csak a Váci utcák színes felszínét látja, míg az gyakran megemlíti, hogy saját országát sem feltétlenül egyhetes áruház- és műemléknézés alapján lehet a legjobban megismerni. Minden ilyesfajta párbeszédnél egy-egy kisebb „vasfüggöny” tűnik el, s nemcsak egymást, de önmagunkat is segít jobban megismerni egy messziről jött, őszinte és jó szemű vendég. S a vendéglátást aztán ellenkező irányú látogatás követheti: ennek feltételei remélhetőleg nemcsak a honi útlevelet, hanem a külföldi vízumot kiadók részéről is könnyebbek lesznek egyszer. A névjegycsere kölcsönössége e tekintetben is példa lehet. HEGYI GYULA ----------. ..-4» mvzwmmiaamamr' mami