Magyar Hírlap, 1987. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP — FÓRUM 1987 szeptember 1., kedd Csepelen, a Királymajorban új kereskedelmi szakközépiskola és szakmunkásképző készült el az új tanévre. Az építők tegnap még serényen dolgoztak, hogy ma megkezdődhessen a tanítás MTI Fotó: Kerekes Tamás KÖZÉLET- DIPLOMÁCIA Üdvözlő távirat Németh Károly, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvözölte Moamer Kadhafit, a­­líbiai forra­dalom vezetőjét a Líbiai Arab Szocialista Népi Nagy Dzsamahi­­ri­a nemzeti ünnepe, a szeptem­beri forradalom 18. évfordulója alkalmából. Juhár Zoltán törökországi tárgyalásai Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter hazaérkezett az izmiri nemzetközi vásárról, amelyet a török kormány meghívására ke­resett fel Találkozott Turgut Ozál török miniszterelnökkel és tárgyalásokat folytatott kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, vala­mint idegenforgalmi kapcsolata­ink továbbfejlesztésének lehető­ségeiről Kaya Erdem miniszter­­elnök-helyettesssel, Cahil Araf ipari és kereskedelmi miniszter­rel, valamint Izmir kormányzó­jával és a Török Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége el­nökével. Isztambulban megbe­széléseket folytatott vezető üzleti körök képviselőivel. Szovjet békedelegáció A „Nyugalmazott szovjet tá­bornokok és tengernagyok a bé­kéért és a leszerelésért" elneve­zésű, a Szovjet Békebizottság mellett működő mozgalom kül­döttsége hétfőn tapasztalatcseré­re hazánkba érkezett. A Tábor­nokok a békéért nemzetközi moz­galom magyar tagozatának meg­hívására idelátogató delegációt Alekszandr Ponomarjov vezérez­redes vezeti. Kitüntetések Az Elnöki Tanács eredményes munkásságuk elismeréséül, nyug­állományba vonulásuk alkalmá­ból dr. Mikó József rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek a Szocialista Magyarországért Ér­demrendet, Sebestyén Gábor rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek az Április Negye­dike Érdemrendet adományozta. A kitüntetéseket Várkonyi Pé­ter külügyminiszter adta át. A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa dr. Péteri Károly­nál, az Államigazgatási Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárá­nak eredményes munkássága el­ismeréseként — nyugállományba vonulása alkalmából — a Munka Érdemrend arany fokozatát ado­mányozta A kitüntetést Pap­p Lajos, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke adta át. 70. születésnapján Aczél György köszöntése Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZMP KB Társadalomtudomá­nyi Intézete főigazgatójának tisz­teletére, 70. születésnapja alkal­mából a Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Bizottsága hét­főn ebédet adott, amelyen részt vettek a Politikai Bizottság és a Titkárság tagjai, valamint Gye­pes András, a Központi Ellenőr­ző Bizottság elnöke A Központi Bizottság nevében Kádár János, az MSZMP főtitkára köszöntötte Aczél Györgyöt. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának elnöksége Aczél Györ­gyöt a Népek Barátsága Érdem­renddel tüntette ki hetvenedik születésnapja alkalmából, a szov­jet-magyar barátság és együtt­működés erősítésében és fejlesz­tésében végzett kiemelkedő tevé­kenységéért. (MTI) Szalad a kocsi? Egy hete sincs még, hogy arról írtunk: a Fő­­taxi és a Valántaxi áremelési kérelemmel fordult az illetékes hivatalhoz, ám egyelőre még nem kaptak zöld utat. A tegnapi lapok híre szerint­ megkapták. Ez persze nem volna külön­leges eset, vagy ahogy az újságírózsargon mondja: az nem hír, ha a kutya harapta meg a postást, az a hír, ha a postás harapta meg a ku­tyát Az egymondatos indoklás szerint az ár­emelést az üzemanyag áremelése tette szüksé­­gessé. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A két, fővárosi állami taxivállalat már évek óta áreme­lési kérelemmel fordult az árhivatalhoz, ám mindeddig valóban nem kaptak rá engedélyt. Indokaik évek óta visszatérően ugyanazok: emelkedtek az üzemanyagköltségek, az alkat­rész- és a kocsiárak, emelkedtek a bérek, s mindezeket a költségnövelő tényezőket egyre nehezebben tudták lenyelni anélkül, hogy át ne hárítsák az utasokra. Közben a magántaxisok (akiknek nagy része különféle társulásokba tö­mörült: Budataxi, City taxi, Rádiótaxi stb), ugyanolyan árakon szállítottak, mint az állami taxisok, ám az egy főre jutó tiszta jövedelmük magasabb volt, mert kisebb hátországot kellett eltartaniuk, mint állami kollégáiknak Mégis a maszek taxik jártak elöl az áremelésben: az idén rögtön a benzináremelés után áthárították az utasra a többletköltséget, egyes számítások szerint nemcsak korábbi hasznukat őrizték meg így, hanem még többet is. A benzinár ugyanis a korábbinak csak mintegy tíz százalékával lett több, a fuvardíj közel hússzal. M­ár önmagában az elgondolkoztató, hogy a­­ maszek taxisok összehangoltan cselekedtek. És ez volt az igazi ösztökélő az állami taxivál­lalatok áremeléséhez, illetve annak elfogadásá­hoz. Annak ellenére, hogy a két állami vállalat a taxipiac negyed-ötödrészét uralja, ami relatív többség, képtelen ezen a piacon diktálni, ahol a többiek kartellé szerveződtek. Nem a kutya csó­válja a farkát, hanem a farok csóválja a ku­tyát. És a kutya engedelmesen csóválódik jobb­­ra-balra. Még örül is, hogy csóválják, mert így jár jól. Noha tisztában van vele, hogy a fark­csóválás meglehetősen nagy illetlenség, bocsá­natkérő mosollyal mondogathatja: kérem szépen én nem csóválom a farkamat. Én csak csóvá­­lódom. Csakhogy az a kutya, amely könnyedén csóválódik és közben mentegetőzéseket mormol, nemhogy nem harap, de már rég kihullottak a fogai sőt, ugatni is elfelejtett. Az ilyen kutyát nem ösztönzi semmilyen kény­szer arra, hogy belső átszervezéssel megújuljon és a megújulási folyamat ne álljon meg holnap vagy holnapután, hanem folyamatos legyen. Az ilyen kutyát maholnap senki sem veszi komo­lyan a mai és még kevésbé a holnapi, kemé­nyebb feltételekkel működő piacon. Az ilyen kutya, amely nem vállalja, hogy felveszi a ver­senyt az utasokért, a fogyasztókért, a vásárló­kért, hamarosan azon veheti észre magát, hogy lassan, de biztosan elvérzik rosszul szervezett munka- és ügymenete, tohonya lassúsága, reak­­cióképtelensége, tehetetlensége, tétovasága, a piaci törvényszerűségekre kizárólag védekező jellegű reflexekkel való válaszolása miatt. Az ilyen kutya, amely minden gondját csak ár­emeléssel képes a társadalom nyakába varrni, hamarosan azon veheti észre magát, hogy a társadalom — illetve annak élősejtje, az egyes ember — lemond róla: áruiról, szolgáltatásairól, tevékenységéről. Ezek után már abban sem reménykedhet, hogy a költségvetés kisegíti, abban pedig még ke­vésbé, hogy áruit vagy szolgáltatásait expor­tálhatja: ilyen áron és ilyen minőségben leg­alábbis reménytelen az ügylet. Különben mi mással lehetne magyarázni a hét másik áremelé­sét, az egyetlen magyar fotótechnikai gyár szí­­nesfilm-gyártmányánál. Pontosabban, nem is gyártmány ez, csak csomagolás. Hiszen a kész nyersanyagot Japánból kapják nagy tételben, a gyárban mindössze méretre vágják és doboz­ba csomagolják. De még így is olcsóbb, mintha vennének egy színes negatívgyártó gépet és ma­guk készítenék. Drágább mint Japánban meg­venni és ideszállíttatni. Drágább, mint a most már megemelt árú film, melyet az ezüst világ­piaci árának emelkedése kényszerített ki. Rend­ben, nincs benne semmi törvénytelenség. Csak­hogy. Jövőre igen sokféle áruféleségnek és szol­gáltatásnak fog emelkedni az ára. Nem is ke­véssel. Ennek következtében az emberek sok­kal takarékosabban fognak élni, mint idén. Meg­lehet, az áruk és szolgáltatások egy része — talán egyre nagyobb része — nem talál vevőre. És azt minden iskolásgyerek tudja ma már, hogy nincs drágább az el nem adott, mert el­ nem­ kelt árunál. Annál az árunál, amely — benne van a szóban! — nem kell. Nem kell, mert nem lét­fontosságú, mert nem jó minőségű, mert ab­szolút vagy viszonylagos értelemben drága. A nehézségeket kizárólag áremelésekkel ellen­súlyozni kívánó termelő vállalatok, szolgál­tatók, kereskedők azért is hazárdjátékot játsza­nak, mert fogalmuk sem lehet arról, hol a ha­tára a fizetőképes keresletnek, amikor a fogyasz­tó, a vásárló, egyáltalán a piac meggondolja ma­gát és azon az áron, ahogy az eladó kínálja, nem lesz vevő a portékára. Ha a taxi nem is, de a kocsi biztosan elszalad. Kenessei András 1­ ­k Bányász Rezső: Az új sajtótörvény a szocialista demokráciát szolgálja Közéleti vitáinkban mosta­nában gyakran visszatérő téma a társadalmi nyilvánosság, s benne a sajtószabadság. A sajtó minden felelős tényezője, vala­mennyi élvonalbeli ismert ma­gyar újságíró egyetért abban, hogy a sajtótörvény megalko­tása 1986 tavaszán és életbe léptetése éppen egy évvel ez­előtt, 1986. szeptember elsején, fontos állomás volt a szocia­lista demokrácia fejlődésében. Hét évtized adminisztratív saj­­tóirányítgatása után törvény­ben garantálta az állampolgá­rok jogát a tájékozódáshoz. „A Magyar Népköztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon sző­kébb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben" — mondta ki a törvény. A tájékoz­tatási kötelezettség megfogal­mazásával pedig lényegesen bő­vítette a tájékoztatás lehetősé­geit Akadnak e vitában persze, akik fennhangon keveslik a sajtószabadságot. Arról érvel­nek és nyilatkoznak, hogy szűk a sajtó mozgástere, s közben észre sem veszik, hogy eltérő véleményük szabad közzététe­le — maga a sajtószabadság. Mások a „partvonalról” kiabál­nak be idejét múlt, felelőtlen és demagóg jelszavakat. S olya­­nok­ is akadnak, akik egyes új­ságírók szabados, könnyelmű vagy egyszerűen primitív írá­sai, műsorai után a sajtó álta­lános felelőtlenségéről beszél­nek. Jómagam, szocialista meg­győződésemnél fogva minden­kor a sajtószabadság híve vol­tam, a sajtótörvény által a Tá­jékoztatási Hivatalra ruházott felelősségnél fogva pedig kö­telességemnek érzem a sajtó­szabadság védelmét. Így hát indokoltnak tűnik, hogy véle­ményt mondjak arról, miként látom a sajtó és a sajtószabad­ság fejlődését Magyarországon. De mivel — csúf szómagyarí­tással élve — a tömegtájékozta­tás és a szocialista demokrácia ügye elválaszthatatlan egymás­tól, nem kerülhetem meg, hogy néhány tekintetben kitágítsam az eszmefuttatás kereteit. Az utolsó három évtizedben — a párt és a kormány követ­kezetes kezdeményezései alap­ján — a szocialista demokrácia zsilipjei egyre tágabbra nyíl­tak. . Ezt a szocializmusban magá­tól értetődő demokráciát még csak tanulgatjuk és tanulás köz­ben gyakran megtorpanunk. Egy olyan országban tanulta vezető és vezetett a demokrá­cia lépéseit és módozatait, ahol negyvenöt—ötven évvel ezelőtt még a polgári demokrácia já­tékszabályai is ismeretlenek voltak. S az sem ritka, hogy egyesek a szocialista demokrá­ciára hivatkozva az egykori polgári liberalizmus más fán termett gyakorlatát kérik szá­mon. Kell-e bizonygatni, hogy a szocialista demokrácia csak a már kialakított gazdasági és társadalmi alapokra épülve válhat igazán uralkodóvá rend­szerünkben? A szocialista de­mokrácia kiszélesítése nem csu­pán politikai döntések kérdése. A gazdaság, a tudomány és a kultúra — benne a munkakul­túra, az életvitel kultúrájának előrejutása adja meg az esélyt a politikai demokrácia előre­haladásának is. A megvalósítás kezdetén sokszor emlegetjük, hogy társadalmi rendszerünk — tör­ténelmi léptékkel mérve — még nagyon fiatal. Szocializ­must építő partnereinkkel együtt még csak alakítjuk az új demokrácia szabályait. Át­vehetjük ugyan korábbi — pol­gári — demokráciák haladó működési formáit, alkalmaz­hatjuk, alkalmazzuk is azokat, de közben szüntelenül gondol­kodnunk kell saját társadalom­szervezési, politikai munkamód­szereink kialakításán is. A demokratikus nevelést to­vábbra is az alapoknál kell kez­denünk. Sokan nehezményezik, hogy kisebb és nagyobb közös­ségek nem tudnak jól élni még a ma rendelkezésre álló demok­ratikus szabályokkal, intézmé­nyekkel sem. Akik így gondol­kodnak, elfelejtik, hogy a szo­cialista demokrácia alulról épít­kezik. Sarokköve — vélemé­nyem szerint — az önmagáért felelős ember. A társadalom dolga, hogy le­hetőséget adjon az egyénnek az önformáláshoz. De ebben a lehetőségrendszerben minden­kinek magának kell megtalál­nia a maga helyét. Be kell bi­zonyítania, hogy tud sáfárkod­ni adottságaival, hasznossá tudja tenni magát önmaga és a társadalom boldogulásáért. Cél­jaival és életvitelével, munkája színvonalával, igényes kapcso­lataival követendő példájává válhat családjának, szűkebb közösségének. Megmutathatja, van-e véleménye a körülötte zajló dolgokról, s vállalhatja-e azt a nyilvánosság előtt. Tudom, számos olyan hatás is jelentkezik, amely a fentiek ellenkezőjét sugallja. Látunk a közösségtől való elfordulást, a saját érdek — esetenként csak a jobb megélhetés, az életszín­vonal megtartása miatti , mindenáron való érvényesíté­sét, hajszolását. Mégis, az út­keresés ellentmondásai közben is nélkülözhetetlenül szükség van arra, hogy az egyén hal­lassa hangját, vállalja emberi és politikai meggyőződését. Ehhez azonban szükség van arra is, hogy az egész társadalom el­sajátítsa és gyakorolja a tole­rancia művészetét. Nem a gyen­gék „toleranciájára” gondolok az erősekkel szemben, és nem is a hatalom néha túlzott toleran­ciájára a közösséget semmibe vevő egyénnel szemben. Az egyéni érdek és a közösségi ér­dek szembekerülésekor szük­ségessé váló érdekegyeztetés művészete jár az eszemben. Az az államférfiúi bölcsesség, amely például hazánkban az „aki nincs ellenünk, az velünk van" gondolatát megszülte! A sajtó felelőssége A szocialista demokrácia, ha­sonlóan más típusú demokrá­ciákhoz, a közösség által szen­tesített szabályokon nyugszik. Ezeket a szabályokat nekünk kell betartanunk és nekünk kell megtartatnunk is. Néhá­­nyan úgy vélik, az elkötelezett­ség és felelősség hangoztatása — például a sajtóban — a de­mokrácia gátja; korlát, ame­lyet át kell lépni. De a felelőt­lenséghez való „jog”, vagyis az ország belső és külső érdekeire nem tekintő parttalan demok­rácia rövid úton vezet az anar­chiához. Megnyilvánulásaiban nemcsak a közösség, hanem az egyén jogait is lábbal tiporja Akadnak olyanok, akik kívül helyezik magukat a törvénye­ken, például kijelentik, hogy nem fogadják el a sajtótörvény előírásait. Nos, a törvény lé­nyege az, hogy „fent” és „lent”, a kormányzatnak, a vezető szerveknek és személyeknek, valamint a lakosság egészének egyaránt kötelező magatartási szabályokat ír elő. Tehát, aki megpróbál társadalomellenesen élni a társadalomban, azzal szemben nyilvánvalóan a kö­zösségi érdeket kell érvényre juttatni, szükség szerint a tör­vény következetes alkalmazá­sával. A sajtótörvény útján járva sok új tapasztalatot szerzett az újságírás is. Es köztára tovább gazdagodott, palettája színese­dett. Magyarországon az elmúlt évben közel 1,4 milliárd pél­dányban jelentek meg újságok, folyóiratok. Csak a napilapok példányszáma majd hárommil­lió. A hetilapok hatmillió pél­dányban jelennek meg. Sajtótermékekből a válasz­ték végtelenül gazdag, s még mindig egyre bővül. A skála a politikai napilapoktól az egye­sületi lapokig terjed, köztük kulturális, szakszervezeti, egy­házi, műszaki-tudományos, szó­rakoztató folyóiratok. Mind al­kalmas fórum a tájékoztatás­ra, vélemények, nézetek szabad közlésére, ütköztetésére, a köz­­gondolkodás formálására. Hívei vagyunk minden jó szándékú vitának. Jelenjen meg minden olyan írás, ami előreviszi az ország, a nemzet ügyét. Örvendetes látni, hogyan erősödnek a helyi demokrácia fejlődésének jeleiként a me­gyei, városi lapok. 1960-ban még csak 28,6 százalékát tették ki a napilapok összpéldányszá­­mának. 1987. január elsején ez az arány már 54,7 százalé­kos volt. Néhány megyei lap példány­száma már meghaladta a száz­ezret, kettő pedig közel áll eh­hez a számhoz. Természetes igény, hogy a helyi sajtó, az országos ügyeken túl, oldalain helyt adjon mindazoknak a kérdéseknek, amelyek a helyie­ket foglalkoztatják, és vála­szoljon, reagáljon azokra a je­lenségekre, amelyek helyben keletkeznek. Az elmúlt esztendőikben rend­kívül gyorsan teret hódított a helyi rádiózás, televíziózás és legújabban a kábeltelevízió. E tájékoztatási eszközök ugrás­szerű fejlődést eredményezhet­nek a tömegtájékoztatásban. Különösen a kábeltelevízió ki­tűnő fóruma a helyi közéleti demokrácia megvalósításának. Döntések és tájékoztatás Szándékosan hagytam e fel­sorolás végére a rádió és a te­levízió központi adásait. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy az elektronikus sajtó e két nagy bázisa nem hagy érintetlenül egyetlen embert sem, hatásá­t kifejti a társadalom minden tagjára, minden rétegére. Mű­soraik egyre differenciáltab­ban, magas színvonalon adnak helyt a társadal­mi-gazdasági kérdések demokratikus megvi­tatásának és megválaszolásá­nak. Az új sajtótörvény megalko­tásával olyan lépést tettünk előre, amely hosszú időre jól szolgálhatja szocialista demok­ráciánk fejlődését. A törvény­nek felrótt fogyatékosságok — az időnkénti információhiány, késedelmes tájékoztatás, bátor­talanság a tények feltárásában — azt tükrözik inkább, hogy nem vagyunk következetesek a törvény alkalmazásában. A túl­zott önkontroll is negatív té­nyező lehet. A sajtótörvény vi­tájában világosan megfogalma­zódott: folyamatosan igyek­szünk tökéletesíteni a tömegtá­jékoztatás egész tartalmát és eszközrendszerét és fejleszteni a szocialista sajtószabadságot. Sajtónk teljes struktúrájának átvizsgálásával, modernizálásá­val megpróbáljuk növelni az egész tájékoztatási szféra alkal­mazkodóképességét korunk kö­vetelményeihez. Új sajtótör­vényünkben tudatosan fogal­maztuk meg a tájékozódás jo­gát is. A hazai és nemzetközi információkhoz való hozzáju­tást — például a műholdakról sugárzott adások vételét — semmiféle adminisztratív úton nem kívánjuk korlátozni. A sajtótörvény fájáról fa­kadt a kormányszóvivői intéz­mény létrehozása is. Ezzel — talán nem szerénytelenség ezt mondani — szocialista demok­ráciánk is gazdagodott, hiszen a szóvivő feladata még mé­lyebben beavatná a lakosságot a kormányzati munkába, meg­­világítva a döntések hátterét, célját, összefüggéseit A sajtóval szemben támasz­tott követelmények napról napra nőnek. A gazdasági mun­ka javításának, a műszaki és tudományos haladás meggyor­sításának korszakos feladatait persze nem a sajtóban vagy a sajtónak kell megoldania. De a tömegtájékoztatás rendkívül sokat tehet azért, hogy a la­kosság pontosabban ismerje valós helyzetünket, lehetősé­geinket. A sajtó képviselői is­mertessék és magyarázzák a társadalmi-gazdasági stabilizá­ció és kibontakozás program­ját, terjesszék a jó tapasztala­tokat. Lépjenek fel a pesszi­mizmus, a kiúttalanság hirdetői ellen. Az elmúlt évtizedekben a szocialista demokrácia kibon­takozásának voltak örömteli, szép időszakai, de voltak bi­zonytalankodások, visszaesések is. Most arra van szükség, hogy még merészebbek, még következetesebbek legyünk a megérett gazdasági és társa­dalmi reformok vállalásában, s elhatározásainkat országépítő tettek kövessék. T­O _ _

Next