Magyar Hírlap, 1987. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-01 / 205. szám
Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP — FÓRUM 1987 szeptember 1., kedd Csepelen, a Királymajorban új kereskedelmi szakközépiskola és szakmunkásképző készült el az új tanévre. Az építők tegnap még serényen dolgoztak, hogy ma megkezdődhessen a tanítás MTI Fotó: Kerekes Tamás KÖZÉLET- DIPLOMÁCIA Üdvözlő távirat Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Moamer Kadhafit, alíbiai forradalom vezetőjét a Líbiai Arab Szocialista Népi Nagy Dzsamahiria nemzeti ünnepe, a szeptemberi forradalom 18. évfordulója alkalmából. Juhár Zoltán törökországi tárgyalásai Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter hazaérkezett az izmiri nemzetközi vásárról, amelyet a török kormány meghívására keresett fel Találkozott Turgut Ozál török miniszterelnökkel és tárgyalásokat folytatott kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, valamint idegenforgalmi kapcsolataink továbbfejlesztésének lehetőségeiről Kaya Erdem miniszterelnök-helyettesssel, Cahil Araf ipari és kereskedelmi miniszterrel, valamint Izmir kormányzójával és a Török Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége elnökével. Isztambulban megbeszéléseket folytatott vezető üzleti körök képviselőivel. Szovjet békedelegáció A „Nyugalmazott szovjet tábornokok és tengernagyok a békéért és a leszerelésért" elnevezésű, a Szovjet Békebizottság mellett működő mozgalom küldöttsége hétfőn tapasztalatcserére hazánkba érkezett. A Tábornokok a békéért nemzetközi mozgalom magyar tagozatának meghívására idelátogató delegációt Alekszandr Ponomarjov vezérezredes vezeti. Kitüntetések Az Elnöki Tanács eredményes munkásságuk elismeréséül, nyugállományba vonulásuk alkalmából dr. Mikó József rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek a Szocialista Magyarországért Érdemrendet, Sebestyén Gábor rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek az Április Negyedike Érdemrendet adományozta. A kitüntetéseket Várkonyi Péter külügyminiszter adta át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Péteri Károlynál, az Államigazgatási Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárának eredményes munkássága elismeréseként — nyugállományba vonulása alkalmából — a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta A kitüntetést Papp Lajos, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke adta át. 70. születésnapján Aczél György köszöntése Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete főigazgatójának tiszteletére, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága hétfőn ebédet adott, amelyen részt vettek a Politikai Bizottság és a Titkárság tagjai, valamint Gyepes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke A Központi Bizottság nevében Kádár János, az MSZMP főtitkára köszöntötte Aczél Györgyöt. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége Aczél Györgyöt a Népek Barátsága Érdemrenddel tüntette ki hetvenedik születésnapja alkalmából, a szovjet-magyar barátság és együttműködés erősítésében és fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. (MTI) Szalad a kocsi? Egy hete sincs még, hogy arról írtunk: a Főtaxi és a Valántaxi áremelési kérelemmel fordult az illetékes hivatalhoz, ám egyelőre még nem kaptak zöld utat. A tegnapi lapok híre szerint megkapták. Ez persze nem volna különleges eset, vagy ahogy az újságírózsargon mondja: az nem hír, ha a kutya harapta meg a postást, az a hír, ha a postás harapta meg a kutyát Az egymondatos indoklás szerint az áremelést az üzemanyag áremelése tette szükségessé. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A két, fővárosi állami taxivállalat már évek óta áremelési kérelemmel fordult az árhivatalhoz, ám mindeddig valóban nem kaptak rá engedélyt. Indokaik évek óta visszatérően ugyanazok: emelkedtek az üzemanyagköltségek, az alkatrész- és a kocsiárak, emelkedtek a bérek, s mindezeket a költségnövelő tényezőket egyre nehezebben tudták lenyelni anélkül, hogy át ne hárítsák az utasokra. Közben a magántaxisok (akiknek nagy része különféle társulásokba tömörült: Budataxi, City taxi, Rádiótaxi stb), ugyanolyan árakon szállítottak, mint az állami taxisok, ám az egy főre jutó tiszta jövedelmük magasabb volt, mert kisebb hátországot kellett eltartaniuk, mint állami kollégáiknak Mégis a maszek taxik jártak elöl az áremelésben: az idén rögtön a benzináremelés után áthárították az utasra a többletköltséget, egyes számítások szerint nemcsak korábbi hasznukat őrizték meg így, hanem még többet is. A benzinár ugyanis a korábbinak csak mintegy tíz százalékával lett több, a fuvardíj közel hússzal. Már önmagában az elgondolkoztató, hogy a maszek taxisok összehangoltan cselekedtek. És ez volt az igazi ösztökélő az állami taxivállalatok áremeléséhez, illetve annak elfogadásához. Annak ellenére, hogy a két állami vállalat a taxipiac negyed-ötödrészét uralja, ami relatív többség, képtelen ezen a piacon diktálni, ahol a többiek kartellé szerveződtek. Nem a kutya csóválja a farkát, hanem a farok csóválja a kutyát. És a kutya engedelmesen csóválódik jobbra-balra. Még örül is, hogy csóválják, mert így jár jól. Noha tisztában van vele, hogy a farkcsóválás meglehetősen nagy illetlenség, bocsánatkérő mosollyal mondogathatja: kérem szépen én nem csóválom a farkamat. Én csak csóválódom. Csakhogy az a kutya, amely könnyedén csóválódik és közben mentegetőzéseket mormol, nemhogy nem harap, de már rég kihullottak a fogai sőt, ugatni is elfelejtett. Az ilyen kutyát nem ösztönzi semmilyen kényszer arra, hogy belső átszervezéssel megújuljon és a megújulási folyamat ne álljon meg holnap vagy holnapután, hanem folyamatos legyen. Az ilyen kutyát maholnap senki sem veszi komolyan a mai és még kevésbé a holnapi, keményebb feltételekkel működő piacon. Az ilyen kutya, amely nem vállalja, hogy felveszi a versenyt az utasokért, a fogyasztókért, a vásárlókért, hamarosan azon veheti észre magát, hogy lassan, de biztosan elvérzik rosszul szervezett munka- és ügymenete, tohonya lassúsága, reakcióképtelensége, tehetetlensége, tétovasága, a piaci törvényszerűségekre kizárólag védekező jellegű reflexekkel való válaszolása miatt. Az ilyen kutya, amely minden gondját csak áremeléssel képes a társadalom nyakába varrni, hamarosan azon veheti észre magát, hogy a társadalom — illetve annak élősejtje, az egyes ember — lemond róla: áruiról, szolgáltatásairól, tevékenységéről. Ezek után már abban sem reménykedhet, hogy a költségvetés kisegíti, abban pedig még kevésbé, hogy áruit vagy szolgáltatásait exportálhatja: ilyen áron és ilyen minőségben legalábbis reménytelen az ügylet. Különben mi mással lehetne magyarázni a hét másik áremelését, az egyetlen magyar fotótechnikai gyár színesfilm-gyártmányánál. Pontosabban, nem is gyártmány ez, csak csomagolás. Hiszen a kész nyersanyagot Japánból kapják nagy tételben, a gyárban mindössze méretre vágják és dobozba csomagolják. De még így is olcsóbb, mintha vennének egy színes negatívgyártó gépet és maguk készítenék. Drágább mint Japánban megvenni és ideszállíttatni. Drágább, mint a most már megemelt árú film, melyet az ezüst világpiaci árának emelkedése kényszerített ki. Rendben, nincs benne semmi törvénytelenség. Csakhogy. Jövőre igen sokféle áruféleségnek és szolgáltatásnak fog emelkedni az ára. Nem is kevéssel. Ennek következtében az emberek sokkal takarékosabban fognak élni, mint idén. Meglehet, az áruk és szolgáltatások egy része — talán egyre nagyobb része — nem talál vevőre. És azt minden iskolásgyerek tudja ma már, hogy nincs drágább az el nem adott, mert el nem kelt árunál. Annál az árunál, amely — benne van a szóban! — nem kell. Nem kell, mert nem létfontosságú, mert nem jó minőségű, mert abszolút vagy viszonylagos értelemben drága. A nehézségeket kizárólag áremelésekkel ellensúlyozni kívánó termelő vállalatok, szolgáltatók, kereskedők azért is hazárdjátékot játszanak, mert fogalmuk sem lehet arról, hol a határa a fizetőképes keresletnek, amikor a fogyasztó, a vásárló, egyáltalán a piac meggondolja magát és azon az áron, ahogy az eladó kínálja, nem lesz vevő a portékára. Ha a taxi nem is, de a kocsi biztosan elszalad. Kenessei András 1 k Bányász Rezső: Az új sajtótörvény a szocialista demokráciát szolgálja Közéleti vitáinkban mostanában gyakran visszatérő téma a társadalmi nyilvánosság, s benne a sajtószabadság. A sajtó minden felelős tényezője, valamennyi élvonalbeli ismert magyar újságíró egyetért abban, hogy a sajtótörvény megalkotása 1986 tavaszán és életbe léptetése éppen egy évvel ezelőtt, 1986. szeptember elsején, fontos állomás volt a szocialista demokrácia fejlődésében. Hét évtized adminisztratív sajtóirányítgatása után törvényben garantálta az állampolgárok jogát a tájékozódáshoz. „A Magyar Népköztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szőkébb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben" — mondta ki a törvény. A tájékoztatási kötelezettség megfogalmazásával pedig lényegesen bővítette a tájékoztatás lehetőségeit Akadnak e vitában persze, akik fennhangon keveslik a sajtószabadságot. Arról érvelnek és nyilatkoznak, hogy szűk a sajtó mozgástere, s közben észre sem veszik, hogy eltérő véleményük szabad közzététele — maga a sajtószabadság. Mások a „partvonalról” kiabálnak be idejét múlt, felelőtlen és demagóg jelszavakat. S olyanok is akadnak, akik egyes újságírók szabados, könnyelmű vagy egyszerűen primitív írásai, műsorai után a sajtó általános felelőtlenségéről beszélnek. Jómagam, szocialista meggyőződésemnél fogva mindenkor a sajtószabadság híve voltam, a sajtótörvény által a Tájékoztatási Hivatalra ruházott felelősségnél fogva pedig kötelességemnek érzem a sajtószabadság védelmét. Így hát indokoltnak tűnik, hogy véleményt mondjak arról, miként látom a sajtó és a sajtószabadság fejlődését Magyarországon. De mivel — csúf szómagyarítással élve — a tömegtájékoztatás és a szocialista demokrácia ügye elválaszthatatlan egymástól, nem kerülhetem meg, hogy néhány tekintetben kitágítsam az eszmefuttatás kereteit. Az utolsó három évtizedben — a párt és a kormány következetes kezdeményezései alapján — a szocialista demokrácia zsilipjei egyre tágabbra nyíltak. . Ezt a szocializmusban magától értetődő demokráciát még csak tanulgatjuk és tanulás közben gyakran megtorpanunk. Egy olyan országban tanulta vezető és vezetett a demokrácia lépéseit és módozatait, ahol negyvenöt—ötven évvel ezelőtt még a polgári demokrácia játékszabályai is ismeretlenek voltak. S az sem ritka, hogy egyesek a szocialista demokráciára hivatkozva az egykori polgári liberalizmus más fán termett gyakorlatát kérik számon. Kell-e bizonygatni, hogy a szocialista demokrácia csak a már kialakított gazdasági és társadalmi alapokra épülve válhat igazán uralkodóvá rendszerünkben? A szocialista demokrácia kiszélesítése nem csupán politikai döntések kérdése. A gazdaság, a tudomány és a kultúra — benne a munkakultúra, az életvitel kultúrájának előrejutása adja meg az esélyt a politikai demokrácia előrehaladásának is. A megvalósítás kezdetén sokszor emlegetjük, hogy társadalmi rendszerünk — történelmi léptékkel mérve — még nagyon fiatal. Szocializmust építő partnereinkkel együtt még csak alakítjuk az új demokrácia szabályait. Átvehetjük ugyan korábbi — polgári — demokráciák haladó működési formáit, alkalmazhatjuk, alkalmazzuk is azokat, de közben szüntelenül gondolkodnunk kell saját társadalomszervezési, politikai munkamódszereink kialakításán is. A demokratikus nevelést továbbra is az alapoknál kell kezdenünk. Sokan nehezményezik, hogy kisebb és nagyobb közösségek nem tudnak jól élni még a ma rendelkezésre álló demokratikus szabályokkal, intézményekkel sem. Akik így gondolkodnak, elfelejtik, hogy a szocialista demokrácia alulról építkezik. Sarokköve — véleményem szerint — az önmagáért felelős ember. A társadalom dolga, hogy lehetőséget adjon az egyénnek az önformáláshoz. De ebben a lehetőségrendszerben mindenkinek magának kell megtalálnia a maga helyét. Be kell bizonyítania, hogy tud sáfárkodni adottságaival, hasznossá tudja tenni magát önmaga és a társadalom boldogulásáért. Céljaival és életvitelével, munkája színvonalával, igényes kapcsolataival követendő példájává válhat családjának, szűkebb közösségének. Megmutathatja, van-e véleménye a körülötte zajló dolgokról, s vállalhatja-e azt a nyilvánosság előtt. Tudom, számos olyan hatás is jelentkezik, amely a fentiek ellenkezőjét sugallja. Látunk a közösségtől való elfordulást, a saját érdek — esetenként csak a jobb megélhetés, az életszínvonal megtartása miatti , mindenáron való érvényesítését, hajszolását. Mégis, az útkeresés ellentmondásai közben is nélkülözhetetlenül szükség van arra, hogy az egyén hallassa hangját, vállalja emberi és politikai meggyőződését. Ehhez azonban szükség van arra is, hogy az egész társadalom elsajátítsa és gyakorolja a tolerancia művészetét. Nem a gyengék „toleranciájára” gondolok az erősekkel szemben, és nem is a hatalom néha túlzott toleranciájára a közösséget semmibe vevő egyénnel szemben. Az egyéni érdek és a közösségi érdek szembekerülésekor szükségessé váló érdekegyeztetés művészete jár az eszemben. Az az államférfiúi bölcsesség, amely például hazánkban az „aki nincs ellenünk, az velünk van" gondolatát megszülte! A sajtó felelőssége A szocialista demokrácia, hasonlóan más típusú demokráciákhoz, a közösség által szentesített szabályokon nyugszik. Ezeket a szabályokat nekünk kell betartanunk és nekünk kell megtartatnunk is. Néhányan úgy vélik, az elkötelezettség és felelősség hangoztatása — például a sajtóban — a demokrácia gátja; korlát, amelyet át kell lépni. De a felelőtlenséghez való „jog”, vagyis az ország belső és külső érdekeire nem tekintő parttalan demokrácia rövid úton vezet az anarchiához. Megnyilvánulásaiban nemcsak a közösség, hanem az egyén jogait is lábbal tiporja Akadnak olyanok, akik kívül helyezik magukat a törvényeken, például kijelentik, hogy nem fogadják el a sajtótörvény előírásait. Nos, a törvény lényege az, hogy „fent” és „lent”, a kormányzatnak, a vezető szerveknek és személyeknek, valamint a lakosság egészének egyaránt kötelező magatartási szabályokat ír elő. Tehát, aki megpróbál társadalomellenesen élni a társadalomban, azzal szemben nyilvánvalóan a közösségi érdeket kell érvényre juttatni, szükség szerint a törvény következetes alkalmazásával. A sajtótörvény útján járva sok új tapasztalatot szerzett az újságírás is. Es köztára tovább gazdagodott, palettája színesedett. Magyarországon az elmúlt évben közel 1,4 milliárd példányban jelentek meg újságok, folyóiratok. Csak a napilapok példányszáma majd hárommillió. A hetilapok hatmillió példányban jelennek meg. Sajtótermékekből a választék végtelenül gazdag, s még mindig egyre bővül. A skála a politikai napilapoktól az egyesületi lapokig terjed, köztük kulturális, szakszervezeti, egyházi, műszaki-tudományos, szórakoztató folyóiratok. Mind alkalmas fórum a tájékoztatásra, vélemények, nézetek szabad közlésére, ütköztetésére, a közgondolkodás formálására. Hívei vagyunk minden jó szándékú vitának. Jelenjen meg minden olyan írás, ami előreviszi az ország, a nemzet ügyét. Örvendetes látni, hogyan erősödnek a helyi demokrácia fejlődésének jeleiként a megyei, városi lapok. 1960-ban még csak 28,6 százalékát tették ki a napilapok összpéldányszámának. 1987. január elsején ez az arány már 54,7 százalékos volt. Néhány megyei lap példányszáma már meghaladta a százezret, kettő pedig közel áll ehhez a számhoz. Természetes igény, hogy a helyi sajtó, az országos ügyeken túl, oldalain helyt adjon mindazoknak a kérdéseknek, amelyek a helyieket foglalkoztatják, és válaszoljon, reagáljon azokra a jelenségekre, amelyek helyben keletkeznek. Az elmúlt esztendőikben rendkívül gyorsan teret hódított a helyi rádiózás, televíziózás és legújabban a kábeltelevízió. E tájékoztatási eszközök ugrásszerű fejlődést eredményezhetnek a tömegtájékoztatásban. Különösen a kábeltelevízió kitűnő fóruma a helyi közéleti demokrácia megvalósításának. Döntések és tájékoztatás Szándékosan hagytam e felsorolás végére a rádió és a televízió központi adásait. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy az elektronikus sajtó e két nagy bázisa nem hagy érintetlenül egyetlen embert sem, hatását kifejti a társadalom minden tagjára, minden rétegére. Műsoraik egyre differenciáltabban, magas színvonalon adnak helyt a társadalmi-gazdasági kérdések demokratikus megvitatásának és megválaszolásának. Az új sajtótörvény megalkotásával olyan lépést tettünk előre, amely hosszú időre jól szolgálhatja szocialista demokráciánk fejlődését. A törvénynek felrótt fogyatékosságok — az időnkénti információhiány, késedelmes tájékoztatás, bátortalanság a tények feltárásában — azt tükrözik inkább, hogy nem vagyunk következetesek a törvény alkalmazásában. A túlzott önkontroll is negatív tényező lehet. A sajtótörvény vitájában világosan megfogalmazódott: folyamatosan igyekszünk tökéletesíteni a tömegtájékoztatás egész tartalmát és eszközrendszerét és fejleszteni a szocialista sajtószabadságot. Sajtónk teljes struktúrájának átvizsgálásával, modernizálásával megpróbáljuk növelni az egész tájékoztatási szféra alkalmazkodóképességét korunk követelményeihez. Új sajtótörvényünkben tudatosan fogalmaztuk meg a tájékozódás jogát is. A hazai és nemzetközi információkhoz való hozzájutást — például a műholdakról sugárzott adások vételét — semmiféle adminisztratív úton nem kívánjuk korlátozni. A sajtótörvény fájáról fakadt a kormányszóvivői intézmény létrehozása is. Ezzel — talán nem szerénytelenség ezt mondani — szocialista demokráciánk is gazdagodott, hiszen a szóvivő feladata még mélyebben beavatná a lakosságot a kormányzati munkába, megvilágítva a döntések hátterét, célját, összefüggéseit A sajtóval szemben támasztott követelmények napról napra nőnek. A gazdasági munka javításának, a műszaki és tudományos haladás meggyorsításának korszakos feladatait persze nem a sajtóban vagy a sajtónak kell megoldania. De a tömegtájékoztatás rendkívül sokat tehet azért, hogy a lakosság pontosabban ismerje valós helyzetünket, lehetőségeinket. A sajtó képviselői ismertessék és magyarázzák a társadalmi-gazdasági stabilizáció és kibontakozás programját, terjesszék a jó tapasztalatokat. Lépjenek fel a pesszimizmus, a kiúttalanság hirdetői ellen. Az elmúlt évtizedekben a szocialista demokrácia kibontakozásának voltak örömteli, szép időszakai, de voltak bizonytalankodások, visszaesések is. Most arra van szükség, hogy még merészebbek, még következetesebbek legyünk a megérett gazdasági és társadalmi reformok vállalásában, s elhatározásainkat országépítő tettek kövessék. TO _ _