Magyar Hírlap, 1988. május (21. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-02 / 103. szám
MI HÍRL ÍGYÁR AH TarúsíTÁsok loftfin 3 Kádár János nyilatkozata (Folytatása a 2. oldalon) feje alkalmából a magyar szakszervezetek meghívására tartózkodnak hazánkban, s részt vettek a budapesti dolgozók ünnepi seregszemléjén. A találkozón jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke és Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszöntötte a vendégeket. — A budapesti ünnepség egyszersmind üzenet a világ többi népének, mindazoknak, akik a társadalmi haladásért küzdenek — mondotta egyebek között. — Kifejezi szilárd szolidaritásunkat a szocializmust építő népekkel, s azokkal a nemzetekkel, amelyek még a szabadságukért küzdenek, azért a jogukért harcolnak, hogy szabadon dönthessenek fejlődésük útjáról, maguk alakíthassák sorsukat. — Ezen a napon az a mondanivalónk a világ minden országának, hogy éljünk kiegyensúlyozott, konstruktív viszonyban egymással, hiszen — a társadalmi rendszerek különbözőségétől függetlenül — minden nép közös érdeke, hogy béke legyen. E cél érdekében mindannyiunknak öszsze kell fogni. Mi minden bikét óhajtó, tisztességes emberrel együtt akarunk élni, egy nyugodtabb világban Kádár János, az MSZMP főtitkára a budapesti dolgozók május elsejei felvonulásán nyilatkozott a televíziónak és a rádiónak. " Közel száz esztendeje a Föld csaknem minden országában megünneplik május elsejét, a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának nagy napját. E napot a szocialista országokban az egész dolgozó nép ünnepli. A mostani budapesti felvonulás méltó azokhoz a hagyományokhoz, amelyek évtizedek óta jellemzik a főváros dolgozóinak május elsejei ünnepségeit. Minden bizonnyal így köszöntik a munkásünnepet az egész országban. Ez alkalommal is köszöntöm a felvonuláson részt vevőket, fővárosunk lakosságát, a május elsejét ünneplő dolgozó népünket. Ennek az ünnepnek nagyon sok mondanivalója van a világ számára, ezért is figyelik barátok és ellenfelek egyaránt, hogyan ünneplünk. Ez a mai demonstráció is kifejezi azt az eszmei közösséget, amely ma Magyarországon van. Ennek a tartalma mindenekelőtt a szocializmus is a béke iránti elkötelezettség, a tenniakarás, valamint az, hogy népünk értékeli a nehezen megszerzett vívmányokat. S kifejezi — ami talán még ennél is fontosabb —: a bizalmat! Ismeretes, hogy országunk most a szocialista fejlődés számos nehéz kérdésével küzd. Ezek megoldása valóban nem könnyű. De itt is láthatja mindenki, hogy népünk e nehézségek tudatában is bizakodva ünnepel. A párt közelgő országos értekezletének egyik feladata, hogy megmutassa az előre vezető utat a szocializmus építésében. Sokan felvetik — itthon is, külföldön is — azt a kérdést, mi a garanciája annak, hogy a mostani, egyáltalán nem könnyű feladatokat megoldjuk? Két garanciája mindenképpen van. Az egyik a megtett út, amely arról tanúskodik, hogy munkásosztályunk, parasztságunk, dolgozó népünk — pártunk vezetésével — már ennél nehezebb feladatokat is megoldott. Ha egységben, közös akarattal hozzálátunk, akkor mostani tennivalóinkat is elvégezzük. A másik „garancia” itt vonul előttünk, demonstrálva az összetartást, az egységet és a szolidaritást Azt szeretném, ha mindazok az erők — a szocialista országok népei, a haladás és a béke támogatói szerte a világon —, akikkel szolidárisak vagyunk, tudatában lennének annak, hogy ott vagyunk és a jövőben is ott leszünk közöttük. S ezt azoknak az erőknek is tudomásul kell venniük, akik nem szeretik a mi rendszerünket. , A magyar néphez való viszonyuskat annak tudatában formálhatják, hogy ez a nép tovább halad a szocialista társadalom építésének, a béke védelmének és megőrzésének útján Nekem, s mindannyiunknak, akik részesei vagyunk ennek az ünnepnek, nagy erőgyűjtést jelent a mai nap a további munkás hétköznapokhoz — mondotta befejezésül Kádár János. Budapesten, tegnap délután sokan keresték fel a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán a Népszabadság politikai fórumát, amelyen Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Medgyessy Péter, miniszterelnök-helyettes, Somogyi László, építésügyi és városfejlesztési miniszter, Nagy Sándor, a SZOT titkára, Deák Gábor államtitkár, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke, Illányi Pál, a Fővárosi Tanács elnöke, Borbély Gábor, a Népszabadság főszerkesztője, válaszolt időszerű kül- és belpolitikai kérdésekre. (MTI) Május 1-jét ünnepelte az ország Horváth István Gmák László felvétele Maróthy László: Eltökéltség értékeink védelmében Szeghalmon, e tizenegyezer lelkes, iparosodó sárréti kisváros főterén Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter, a kerület országgyűlési képviselője köszöntötte az ünneplőket, s méltatta a nap jelentőségét Bevezetőben, a város szülötteként, a régi szeghalmi május elsejék hangulatát idézte fel, e szép ünnep örök és változó vonásait. Az örök vonása, mint mondotta, a megújulás, amit a fölszalagozott májusfák hirdetnek országszerte, s ugyanígy a munka, a teljesítmény iránt érzett kipusztíthatatlan emberi megbecsülés. Minden május elsejének ugyanakkor van egyszeri, a mindennapok feladataiból rávetülő sajátossága is. Így aztán egyik sem hasonlít a másikhoz, az idei sem a megelőzőekhez, s minden bizonnyal a jövő évihez sem. Ami az idei május elsejét minden többitől megkülönbözteti, az is természetesen napjainkból, napjaink gondjaiból, az ország helyzetéből következik. Nem felhőtlen ünnep az idei, de nem is a kilátástalanság jellemzi: a jövőnkért vállalt felelősség, a tenniakarás elszántsága, a sikerbe vetett bizalom az alapvonása. Számunkra mindezek mellett elengedhetetlenül hozzá tartozik a munkához és ezzel együtt a május elsejékhez egy másik örök érték, a béke gondolata, akarása is. A világban mind általánosabb a felismerés, hogy egymásra vagyunk utalva, s ez az egymásrautaltság-érzés újabban a természet megóvására is kiterjed. Az emberiség számára ugyanis ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy háború nélkül is elpusztíthatjuk azt a környezetet, amely nélkül nincs emberi élet. Maróthy László ezt követően az ország belső helyzetéről, a hogyan tovább kérdésében kialakult szenvedélyes vitákról szólott. Mint mondotta, most valóban az egész ország politizál, s ebből a nagyon sok véleményt, javaslatot felszínre hozó együttgondolkodásból most már ki kell alakulnia a hasonló lendületű közös cselekvésnek. A lényeg, hangoztatta, hogy valóban a döntő láncszemeket ragadjuk meg. Ezek sorában az első a gazdaság, a termelés átalakítása, s ez évekre szóló feladat. A másik nagyon fontos teendő a párttal kapcsolatos. A kommunistáknak ugyanis rá kellett ébredniük, hogy az embereknek megrendült a bizalma abban a pártban, amely 1957-ben, s éppen a tömegekre támaszkodva olyan nagyot alkotott néhány évtized alatt. A pártban — hangoztatta a szónok — megvan az akarat és megvan az erő ahhoz, hogy helyreállítsa a nép bizalmát. Hatalmas energiák szunnyadnak különböző közösségekben, engedjük ezeket kibontakozni. Szembe kell nézni a felelősség kérdésével is. Népünknek igaza van, legyen nyilvánvaló, ki mennyiben felelős a kialakult nehéz helyzetért. A viták bizonyára folytatódnak, de most már elsősorban határozott cselekvésre van szükség. Maróthy László beszéde végén értékeink és a változás viszonyáról szólt. Ez a nép, mint mondotta, nagy értékeket hozott lét Közös cselekvést Csikós Pál, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára május elsejének előestéjén, szombaton beszédet mondott a rádióban és a televízióban. Az alábbiakban — rövidítve — közöljük a beszédét. Egyetemes, Világméretű ünnepet köszöntünk, a világ valamennyi dolgozójának seregszemléjét, amely a munkához való jogot, a tisztességesen végzett munka kötelességét, a segítés, az összefogás eszméjét jelképezi. De ezek az eszmék nem valósulnak meg önmaguktól, küzdeni kell értük. Május elseje ezért harcos ünnep is. Ezen a napon a dolgozó emberek szerte a világon felmérik erejüket, újrafogalmazzák érdekeiket, megerősítik elhatározásukat a társadalmi haladás szolgálatára, a felemelkedésért, a jobb, az emberibb élet megteremtéséért. A szocialista építőmunka nehéz, embert próbáló szakaszához érkeztünk. Eredményekben és tapasztalatokban gazdag út áll mögöttünk, de tévedéseink miatt sajnos sok lehetőséget nem használtunk ki kellőképpen. Nyomasztanak bennünket a megélhetés gondjai, az élet- és munkakörülmények javításának igényei. Ebből fakadnak feladataink : a gazdasági nehézségek leküzdése, a termelés minőségének fejlesztése, a fizetőképesség megőrzése. Olyan szerkezetváltást kell végrehajtanunk, amely megalapozza előrehaladásunkat, és hosszú távon segíti felemelkedésünket. Mindezekhez már nem elegendők a régi módszerek. Új módon kell gondolkodnunk és dolgoznunk, korszerű válaszokat, megoldásokat kell találnunk, hogy megteremtsük a gazdasági alapot az igazságosságon és méltányosságon nyugvó, javuló életkörülményekhez. Közös dolgunk, hogy egyszerre gondoskodjunk a gazdaság teljesítőképességének fokozásáról, a teljesítményekkel arányos bérezésről és a rászorultak segítéséről, a hátrányos helyzetű rétegek terheinek enyhítéséről. A nehéz helyzetben lévőknek ez alkalommal is meg kell mondanunk: tisztában vagyunk kényszerű áldozatvállalásukkal, nyomasztó terheikkel. Helyzetük, sorsuk azt parancsolja a szakszervezeti mozgalomnak is: minden erejével és eszközével segítse, hogy áldozatvállalásuk ne legyen hiábavaló. A gondterhelt idők különösen indokolják, hogy kitartsunk reformeszméink, törekvéseink mellett, még akkor is, ha a reformfolyamatok eredményeit csak később érezhetjük. Arra van szükség, hogy gyorsabb mozgásba hozzunk minden fizikai és szellemi alkotó erőt, kibontakoztassunk minden képességet, hiszen társadalmi, gazdasági feladatainkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha erkölcsi és szellemi energiáinkat is meghatványozzuk, morális értékeink megőrzésével és újrateremtésével, a cselekvés meggyőző, magával ragadó erejével. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága május közepére országos értekezletet hívott össze. Az állásfoglalás tervezetének vitája egyértelműen bizonyítja, hogy közösen kutatjuk feladataink megoldásának lehetőségeit, hogy cselekvésre készek mindazok, akik szeretik hazánkat, becsülik szocialista társadalmunkat. Felemelkedésünk garanciái bennünk vannak. Mindannyiunkban. Május elseje eszméiben, a szervezett dolgozók akaratában, összefogásában. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kívánok mindannyiuknak derűs ünnepet, örömteli, szép tavaszi vasárnapot (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) súlyos szavak mellett a tiszteletet és a szeretetet kifejező szavakat is használjuk, amikor a terheket is viselő, s ugyanakkor a család legfőbb bázisát jelentő édesanyákról szólunk. — Az anya a legfőbb kapaszkodó az ember számára — mondotta. — Felnőttként is jó néhány alkalommal visszagondol arra: szerettem-e eléggé, megmutattam-e eléggé, hogy szeretem, s visszagondol arra, hogy mennyi örömtől fosztódott meg azáltal, hogy korábban elment, mint kellett volna, és hogy terheket viselve is mennyi öröme lenne az életben, ha még láthatná a gyermekeit. Mert az anya számára a gyermek a minden. Az édesanya szerepéről szólva kifejtette: súlyos terheket hordozva előzi meg gyermekei „fejfájását”, hiszen — mint mondta — fejfájás közben nem lehet gondolkodni, nem lehet felelősséget viselni, fejfájás közben nehéz az élet. Egykor kultikus erőt tulajdonítottak a teremtésnek, a szülésnek, a szülési fájdalomnak. Ma régészeti leletekből lehet következtetni arra, hogy milyen volt a mindenkori gyermek viszonya az anyához. Istenként tisztelték kezdettől fogva az emberiségnek azt a felét, amely életet adott, amely kihordta áldott állapotban, és aztán megszülte azért, hogy meg ne szakadjon az a lánc, amely a múltból mindig a jövőbe vezet, hogy az emberiség történelme folyamatos legyen. Berecz János felidézte a salamoni bölcsességet, amely szerint a gyermek az anyaszívűeké, hiszen az édesanya nem tud kárt okozni a gyermekben, bizonyítva, hogy az övé. Mert igazi édesanya az, aki védi, táplálja, óvja, felneveli gyermekét azzal a reménnyel, hogy mindig csak örömben, boldogságban lesz része, s kétszeresen fáj neki, ha gyermekét sérülés éri, hogy ha bánata van, ha nem sikerül valami az életben. Márpedig ez elég sűrűn előfordul a mi életünkben is. Ezért az édesanya küldetése ma különösen nagyszerű, és helytállást követelő. Szakértők szerint az ember már a méhben megformálódik, nemcsak fizikailag, hanem alapvető tulajdonságait is megkapja — folytatta. — Azonos szívritmust kap, ezért van az, hogy mindig szívesen bújik később az anyjához, mert a szívritmusuk rögtön találkozik. Ott kapja a meleget, melyet mindig hiányol, ha távol van az édesanyjától. Érzelmi élete is akkor alakul ki. Az első években legfontosabb nevelője az édesanyja. Lehet, hogy ezt elfelejti később, lehet, hogy hálátlan lesz, de soha nem szakíthatja el magát ezektől, az életét. A családról szólva kifejtette: sokan megjósolták annak válságát, de szerepét nem válthatja fel másik sejt; a család volt, van és lesz, nemzetünk alapja, alkotó sejtje. Hibát követünk el, ha nem gondolkodunk, nem gondoskodunk eléggé a családról. Berecz János a továbbiakban felidézte a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1945-ben, Párizsban tartott konferenciáján elfogadott határozatot, amelyben a nők szüntelen harcra hívtak fel, hogy az egész világon tartós legyen a béke, otthonaink boldogságának, gyermekeink boldogulásának együttes biztosítéka. Ismét össze kell fogni az édesanyáknak, hogy ez a határozat megvalósuljon — jelentette ki. A párizsi felhívás szellemében az édesanyák nélkül nem lehet és nem szabad politizálni, ők tudják igazán megbecsülni azt a szándékot, hogy atomfegyvermentes világot akarunk az ezredfordulóra, hogy megsemmisítsék a vegyi fegyvereket, hogy leszereljék a rakétákat Ez a határozat ma igazán időszerű. A család létezésének ugyanis egyik legfontosabb feltétele a béke. De tudjuk, hogy nemcsak az: a haza állapota is jelentős mértékben befolyásolja a család, s így az édesanya sorsát. Illyés Gyula Szekszárd felé című versét felidézve megállapította: szép a mi nyelvünk. Szülő— szülőföld, anya—anyaföld, haza— édesanya egymástól elválaszthatatlan fogalmak. A haza viszont konkrét, kemény, s megpróbáltatást is ró ránk néha. Most ilyen időszak van. Változásra, reformra fordulatra van szükség — de nem felfordulásra. S minden változást minden fordulatot, minden reformot nyugodtan, magabiztosan, a közmegegyezés alapján kell végigvinni. Ennek a nemzetnek nincs szüksége felfordulásra, nincs szüksége olyan konfliktusokra, amelyek nagy fájdalmat okoznak családoknak, édesanyáknak, az egész nemzetnek. Meggyőződését fejezte ki: képesek és készek vagyunk arra, hogy minden gondot nyíltan megtárgyaljunk, párbeszédet folytassunk róla, s végül döntsünk és cselekedjünk. Az édesanya sohasem várakozik, mindig tesz valamit a családért. • Akármit is dönt a közeljövőben az országos pártértekezlet, e döntésből nem lesz semmi, ha tovább várakozunk — jelentette ki. — Mindenből akkor lehet valami, ha cselekvés támasztja alá, ha az életben nemcsak szavakban, hanem tettekkel is szolgáljuk törekvéseinket, céljainkat. Egy családban az édesanya az, aki nyugalomra inthet, aki cselekvésre serkenthet, és aki levezeti a feszültségeket. Néhány intő jel azonban mutatja, hogy valami elromlott a családban: ma minden ezer családból ötszáz felbomlik. Ez egy megtisztulási folyamat, amely után ismét helyreáll majd a család értéke. Ennek érdekében anyagi segítségre és társadalmi figyelemre, gondoskodásra, a társadalom egészének közös felelősségvállalásra, a saját poszton történő cselekvésre van szükség. Meggyőződésem, hogy nemzetünk erősebb lesz, s a magyarság megvívja kemény küzdelmét a nehézségekkel, s megtalálja a szocialista kiutat, amelynek megjelöléséhez az országos pártértekezlet nagymértékben hozzájárulhat. — Komoly, súlyos feladatok várnak ránk, hiszen senki sem oldhatja meg helyettünk a problémákat, nem enyhítheti a gondokat, nem változtathat a magyarság helyzetén. Az MSZMP vállalja a felelősséget nemcsak a múltért, nemcsak a jelenért, hanem a jövőért is. Arra kérem a magyar édesanyákat, hogy támogassák ezt a felelősségvállalást, a párt törekvéseit, döntéseit, mert nem önmagáért, hanem a magyar népért teszi. A magyar nép nagy erejét pedig elsősorban a magyar édesanyák, törekvéseik, az általuk szült és nevelt gyermekek jelentik — mondotta végezetül a Központi Bizottság titkára. Az anyák napi rendezvény az ünnephez méltó kulturális programmal ért véget. (MTI) Anyák napi ünnepség a Parlamentben Berecz János mondott köszöntőt re, valamennyit számontartjuk és senki által nem hagyjuk kikezdeni. De ez nem jelenthet változtathatatlanságot. Ugyanolyan eltökéltnek kell lennünk értékeink védelmében, mint a változások akarásában, mert napjainkban ez a szocializmus építésének legfontosabb feladata. Az MSZMP már vagy húsz éve vállalta a szocializmus megújítását, ezt az utat kell járnunk továbbra is — mondotta befejezésül Maróthy László. Szűrös Mátyás: Magyarnak lenni sorsközösség Kunhegyesen a nagyközség zászló- és virágdíszbe öltözött főterén Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott beszédet, s felavatta a kunok letelepedésének emlékművét. Mint bevezetőben hangsúlyozta : a hétszáz esztendős Kunhegyes és az egész környék lakóinak többszörösen is jeles ünnepe az idei május elseje. Először azért, mert évről évre május elsején ünnepeljük a természet örökös újjászületését, ugyanakkor ez a teremtő emberi munka ünnepe, s az idén éppen ezen, az erre talán legméltóbb napon avatjuk fel azt az emlékművet, amellyel a falu közössége, s egyben a nagyobb tájegység — a Nagykunság — lakossága tiszteli meg munkáselődeinek az emlékét. A kun emlékmű — mondotta — önmagáért beszél, egyedülálló a maga nemében: egy jellegzetes történelmi magyar tájegység egykoron volt, s bennünk tovább élő népességének állít maradandó emléket. Fő alakja — a lován hátrafelé íjazó vitéz — azoknak a kun harcosoknak emlékét örökíti meg, akik mindig készek voltak vérüket és életüket áldozni, ha választott hazájuk érdeke úgy kívánta, s ugyanakkor emlékezetünkbe idézi a végtelen időt, a közösen megtett és a még ránk váró évszázadokat. Annak idején — mint Szűrös Mátyás a továbbiakban hangsúlyozta — önkéntes beolvadás és nem durva, kikényszerített beolvasztás történt. Ilyesfajta törekvés gyanújának árnyéka sem vetődhet elődeinkre, hiszen a szó mai értelmében vett nemzetfelfogás abban a korban nem is létezett. A történelmi körülmények tették elkerülhetetlenné a kunok elvegyülését. A megújulás kényszere akkor azt jelentette, hogy a nemzetiségi társadalom nomád életvitelének, a kalandozó életformának, a pogány hitvilágnak a fenntartása Európa e részén a kunok számára ugyanúgy a fizikai pusztulás veszélyét idézte fel, mint a honfoglalás idején a magyarság számára. Ma, csaknem hétszáz év elteltével — hangoztatta ezt követően a Központi Bizottság titkára — földrészünk e tájékán nem létezik ilyen korparancs. Ellenkezőleg: a nemzeti önazonosság megőrzése az igazi szükséglet. Ma már nem az lenne a kérdés, hogy valaki kun vagy magyar, ellenkezőleg: a kun és a magyar kettős kötődés szolgálná e kevert népességű Kárpát-medencében a szűkebb és a tágabb közösség igazi boldogulását. Az erőszakos beolvasztásra törekvés az emberi jogok durva megsértése, a sokszínűségből ötvöződő egyetemesség elleni megbocsáthatatlan bűn. A kun beolvadásnak ugyanakkor van egy másik, máig érvényes tanulsága. E nép sorsának alakulása is Illyés Gyulának azt a gondolatát igazolja, hogy magyarnak lenni nem annyira vérségi kapcsolat, mint inkább sorsközösség-vállalás. A kunok vállalt magyarságának meggyőző erejét mi sem példázza szemléletesebben, mint az, hogy az általános közfelfogás épp a kunságiakat tekinti a magyarság jellegzetes típusának. Semmi okunk, hogy ezt az azonosítást ne vállaljuk. A Központi Bizottság titkára ezután a nagykunságiak mélységes hazaszeretetéről, becsületes helytállásáról beszélt. Mint mondotta, szorosan összefügg e tulajdonság a szűkebb haza, a Nagykunság iránti hűséggel. Szerencsére itt eleve nincs helye a hazafiságban nacionalizmust gyanító, óvatoskodó sandaságnak. Itt tiszta forrás buzog. Általánosíthatóan igaz, hogy a jól felismert és kezelt nemzeti sajátosságok szinte éltetik az internacionalizmus szellemét, a népek barátságának ügyét