Magyar Hírlap, 1988. május (21. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-02 / 103. szám

MI HÍ­RL ÍGYÁR AH TarúsíTÁsok loftfi­n 3 Kádár János nyilatkozata (Folytatása a 2. oldalon) feje alkalmából a magyar szak­­szervezetek meghívására tartóz­kodnak hazánkban, s részt vet­tek a budapesti dolgozók ünnepi seregszemléjén. A találkozón je­len volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke és Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára. Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága nevében köszön­tötte a vendégeket. — A budapesti ünnepség egy­szersmind üzenet a világ töb­bi népének, mindazoknak, akik a társadalmi haladásért küzdenek — mondotta egyebek között. — Ki­fejezi szilárd szolidaritásunkat a szocializmust építő népekkel, s azokkal a nemzetekkel, amelyek még a szabadságukért küzdenek, azért a jogukért harcolnak, hogy szabadon dönthessenek fejlődésük útjáról, maguk alakíthassák sor­sukat. — Ezen a napon az a monda­nivalónk a világ minden orszá­gának, hogy éljünk kiegyensúlyo­zott, konstruktív viszonyban egy­mással, hiszen — a társadalmi rendszerek különbözőségétől füg­getlenül — minden nép közös ér­deke, hogy béke legyen. E cél érdekében mindannyiunknak ösz­­sze kell fogni. Mi minden bikét óhajtó, tisztességes emberrel együtt akarunk élni, egy nyugodtabb vi­lágban Kádár János, az MSZMP főtit­kára a budapesti dolgozók május elsejei felvonulásán nyilatkozott a televíziónak és a rádiónak. " Közel száz esztendeje a Föld csaknem minden országában meg­­ünneplik május elsejét, a mun­kásosztály nemzetközi szolidaritá­sának nagy napját. E napot a szo­cialista országokban az egész dol­gozó nép ünnepli. A mostani bu­dapesti felvonulás méltó azokhoz a hagyományokhoz, amelyek év­tizedek óta jellemzik a főváros dolgozóinak május elsejei ünnep­ségeit. Minden bizonnyal így kö­szöntik a munkásünnepet az egész országban. Ez alkalommal is köszöntöm a felvonuláson részt vevőket, fővá­rosunk lakosságát, a május elsejét ünneplő dolgozó népünket. Ennek az ünnepnek nagyon sok monda­nivalója van a világ számára, ezért is figyelik barátok és ellen­felek egyaránt, hogyan ünneplünk. Ez a mai demonstráció is ki­fejezi azt az eszmei közösséget, amely ma Magyarországon van. Ennek a tartalma mindenekelőtt a szocializmus is a béke iránti elkötelezettség, a tenniakarás, va­lamint az, hogy népünk értékeli a nehezen megszerzett vívmányo­kat. S kifejezi — ami talán még ennél is fontosabb —: a bizalmat! Ismeretes, hogy országunk most a szocialista fejlődés számos ne­héz kérdésével küzd. Ezek meg­oldása valóban nem könnyű. De itt is láthatja mindenki, hogy né­pünk e nehézségek tudatában is bizakodva ünnepel. A párt közelgő országos értekezletének egyik fel­adata, hogy megmutassa az előre vezető utat a szocializmus építé­sében. Sokan felvetik — itthon is, kül­földön is — azt a kérdést, mi a garanciája annak, hogy a mos­tani, egyáltalán nem könnyű fel­adatokat megoldjuk? Két garan­ciája mindenképpen van. Az egyik a megtett út, amely arról tanús­kodik, hogy munkásosztályunk, parasztságunk, dolgozó népünk — pártunk vezetésével — már ennél nehezebb feladatokat is megol­dott. Ha egységben, közös aka­rattal hozzálátunk, akkor mostani tennivalóinkat is elvégezzük. A másik „garancia” itt vonul előt­tünk, demonstrálva az összetar­tást, az egységet és a szolidaritást Azt szeretném, ha mindazok az erők — a szocialista országok né­pei, a haladás és a béke támo­gatói szerte a világon —, akikkel szolidárisak vagyunk, tudatában lennének annak, hogy ott vagyunk és a jövőben is ott leszünk kö­zöttük. S ezt azoknak az erőknek is tudomásul kell venniük, akik nem szeretik a mi rendszerünket. , A magyar néphez való viszonyu­s­kat annak tudatában formálhat­ják, hogy ez a nép tovább halad a szocialista társadalom építésé­nek, a béke védelmének és meg­őrzésének útján Nekem, s mindannyiunknak, akik részesei vagyunk ennek az ünnepnek, nagy erőgyűjtést jelent a mai nap a további munkás hét­köznapokhoz — mondotta befeje­zésül Kádár János. Budapesten, tegnap délután so­kan keresték fel a Petőfi Csar­nok szabadtéri színpadán a Nép­szabadság politikai fórumát, amelyen Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Medgyessy Péter, mi­niszterelnök-helyettes, Somogyi László, építésügyi és város­­fejlesztési miniszter, Nagy Sán­dor, a SZOT titkára, Deák Gá­bor államtitkár, az Állami Ifjú­sági és Sporthivatal elnöke, Illá­­nyi Pál, a Fővárosi Tanács el­nöke, Borbély Gábor, a Népsza­badság főszerkesztője, válaszolt időszerű kül- és belpolitikai kér­désekre. (MTI) Május 1-jét ünnepelte az ország Horváth István Gmák László felvétele Maróthy László: Eltökéltség értékeink védelmében Szeghalmon, e tizenegyezer lel­kes, iparosodó sárréti kisváros főterén Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, környezetvédelmi és víz­gazdálkodási miniszter, a kerület országgyűlési képviselője kö­szöntötte az ünneplőket, s mél­tatta a nap jelentőségét Bevezetőben, a város szülötte­ként, a régi szeghalmi május el­sejék hangulatát idézte fel, e szép ünnep örök és változó vo­násait. Az örök vonása, mint mondotta, a megújulás, amit a fölszalagozott májusfák hirdet­nek országszerte, s ugyanígy a munka, a teljesítmény iránt ér­zett kipusztíthatatlan emberi megbecsülés. Minden május else­jének ugyanakkor van egyszeri, a mindennapok feladataiból rá­vetülő sajátossága is. Így aztán egyik sem hasonlít a másikhoz, az idei sem a megelőzőekhez, s minden bizonnyal a jövő évihez sem. Ami az idei május elsejét min­den többitől megkülönbözteti, az is természetesen napjainkból, napjaink gondjaiból, az ország helyzetéből következik. Nem fel­hőtlen ünnep az idei, de nem is a kilátástalanság jellemzi: a jö­­vőnkért vállalt felelősség, a ten­niakarás elszántsága, a sikerbe vetett bizalom az alapvonása. Számunkra mindezek mellett elengedhetetlenül hozzá tartozik a munkához és ezzel együtt a május elsejékhez egy másik örök érték, a béke gondolata, akarása is. A világban mind ál­talánosabb a felismerés, hogy egymásra vagyunk utalva, s ez az egymásrautaltság-érzés újab­ban a természet megóvására is kiterjed. Az emberiség számára ugyanis ma már egyre nyilván­valóbb, hogy háború nélkül is elpusztíthatjuk azt a környeze­tet, amely nélkül nincs emberi élet. Maróthy László ezt követően az ország belső helyzetéről, a ho­gyan tovább kérdésében kiala­kult szenvedélyes vitákról szó­lott. Mint mondotta, most való­ban az egész ország politizál, s ebből a nagyon sok véleményt, javaslatot felszínre hozó együtt­gondolkodásból most már ki kell alakulnia a hasonló lendületű közös cselekvésnek. A lényeg, hangoztatta, hogy valóban a dön­tő láncszemeket ragadjuk meg. Ezek sorában az első a gazda­ság, a termelés átalakítása, s ez évekre szóló feladat. A másik nagyon fontos teendő a párttal kapcsolatos. A kommunistáknak ugyanis rá kellett ébredniük, hogy az embereknek megrendült a bizalma abban a pártban, amely 1957-ben, s éppen a töme­gekre támaszkodva olyan nagyot alkotott néhány évtized alatt. A pártban — hangoztatta a szónok — megvan az akarat és megvan az erő ahhoz, hogy hely­reállítsa a nép bizalmát. Hatal­mas energiák szunnyadnak kü­lönböző közösségekben, engedjük ezeket kibontakozni. Szembe kell nézni a felelősség kérdésével is. Népünknek igaza van, legyen nyilvánvaló, ki mennyiben fele­lős a kialakult nehéz helyzetért. A viták bizonyára folytatódnak, de most már elsősorban határo­zott cselekvésre van szükség. Maróthy László beszéde végén értékeink és a változás viszonyá­ról szólt. Ez a nép, mint mon­dotta, nagy értékeket hozott lét­ Közös cselekvést Csikós Pál, a Szakszervezetek Országos Tanácsá­nak titkára május elsejének előestéjén, szombaton beszédet mondott a rádióban és a televízióban. Az alábbiakban — rövidítve — közöljük a beszé­dét. Egyetemes, Világméretű ünnepet köszöntünk, a világ valamennyi dolgozójának seregszemléjét, amely a munkához való jogot, a tisztességesen végzett munka kötelességét, a segítés, az összefo­gás eszméjét jelképezi. De ezek az eszmék nem va­lósulnak meg önmaguktól, küzdeni kell értük. Má­jus elseje ezért harcos ünnep is. Ezen a napon a dolgozó emberek szerte a világon felmérik ere­jüket, újrafogalmazzák érdekeiket, megerősítik el­határozásukat a társadalmi haladás szolgálatára, a felemelkedésért, a jobb, az emberibb élet meg­teremtéséért. A szocialista építőmunka nehéz, embert próbáló szakaszához érkeztünk. Eredményekben és tapasz­talatokban gazdag út áll mögöttünk, de tévedé­seink miatt sajnos sok lehetőséget nem használ­tunk ki kellőképpen. Nyomasztanak bennünket a megélhetés gondjai, az élet- és munkakörülmé­nyek javításának igényei. Ebből fakadnak felada­taink : a gazdasági nehézségek leküzdése, a terme­lés minőségének fejlesztése, a fizetőképesség meg­őrzése. Olyan szerkezetváltást kell végrehajtanunk, amely megalapozza előrehaladásunkat, és hosszú távon segíti felemelkedésünket. Mindezekhez már nem elegendők a régi módszerek. Új módon kell gondolkodnunk és dolgoznunk, korszerű válaszo­kat, megoldásokat kell találnunk, hogy megteremt­sük a gazdasági alapot az igazságosságon és mél­tányosságon nyugvó, javuló életkörülményekhez. Közös dolgunk, hogy egyszerre gondoskodjunk a gazdaság teljesítőképességének fokozásáról, a tel­jesítményekkel arányos bérezésről és a rászorul­tak segítéséről, a hátrányos helyzetű rétegek ter­heinek enyhítéséről. A nehéz helyzetben lévőknek ez alkalommal is meg kell mondanunk: tisztában vagyunk kényszerű áldozatvállalásukkal, nyomasz­tó terheikkel. Helyzetük, sorsuk azt parancsolja a szakszervezeti mozgalomnak is: minden erejével és eszközével segítse, hogy áldozatvállalásuk ne legyen hiábavaló. A gondterhelt idők különösen indokolják, hogy kitartsunk reformeszméink, törekvéseink mellett, még akkor is, ha a reformfolyamatok eredményeit csak később érezhetjük. Arra van szükség, hogy gyorsabb mozgásba hozzunk minden fizikai és szel­lemi alkotó erőt, kibontakoztassunk minden képes­séget, hiszen társadalmi, gazdasági feladatainkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha erkölcsi és szelle­mi energiáinkat is meghatványozzuk, morális ér­tékeink megőrzésével és újrateremtésével, a cse­lekvés meggyőző, magával ragadó erejével. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága május közepére országos értekezletet hí­vott össze. Az állásfoglalás tervezetének vitája egy­értelműen bizonyítja, hogy közösen kutatjuk fel­adataink megoldásának lehetőségeit, hogy cselek­vésre készek mindazok, akik szeretik hazánkat, becsülik szocialista társadalmunkat. Felemelkedés­ünk garanciái bennünk vannak. Mindannyiunkban. Május elseje eszméiben, a szer­vezett dolgozók akaratában, összefogásában. Ezek­nek a gondolatoknak a jegyében kívánok mind­­annyiuknak derűs ünnepet, örömteli, szép tavaszi vasárnapot (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) súlyos szavak mellett a tisztele­tet és a szeretetet kifejező sza­vakat is használjuk, amikor a ter­heket is viselő, s ugyanakkor a család legfőbb bázisát jelentő édesanyákról szólunk. — Az anya a legfőbb kapasz­kodó az ember számára — mon­dotta. — Felnőttként is jó néhány alkalommal visszagondol arra: szerettem-e eléggé, megmutat­tam-e eléggé, hogy szeretem, s visszagondol arra, hogy mennyi örömtől fosztódott meg azáltal, hogy korábban elment, mint kel­lett volna, és hogy terheket vi­selve is mennyi öröme lenne az életben, ha még láthatná a gyer­mekeit. Mert az anya számára a gyermek a minden. Az édesanya szerepéről szólva kifejtette: súlyos terheket hor­dozva előzi meg gyermekei „fej­fájását”, hiszen — mint mondta — fejfájás közben nem lehet gondolkodni, nem lehet felelős­séget viselni, fejfájás közben ne­héz az élet. Egykor kultikus erőt tulajdoní­tottak a teremtésnek, a szülés­nek, a szülési fájdalomnak. Ma régészeti leletekből lehet követ­keztetni arra, hogy milyen volt a mindenkori gyermek viszonya az anyához. Istenként tisztelték kezdettől fogva az emberiségnek azt a felét, amely életet adott, amely kihordta áldott állapotban, és aztán megszülte azért, hogy meg ne szakadjon az a lánc, amely a múltból mindig a jövőbe vezet, hogy az emberiség törté­nelme folyamatos legyen. Berecz János felidézte a sala­moni bölcsességet, amely szerint a gyermek az anyaszívűeké, hi­szen az édesanya nem tud kárt okozni a gyermekben, bizonyítva, hogy az övé. Mert igazi édes­anya az, aki védi, táplálja, óvja, felneveli gyermekét azzal a re­ménnyel, hogy mindig csak öröm­ben, boldogságban lesz része, s kétszeresen fáj neki, ha gyerme­két sérülés éri, hogy ha bánata van, ha nem sikerül valami az életben. Márpedig ez elég sűrűn előfordul a mi életünkben is. Ezért az édesanya küldetése ma különösen nagyszerű, és helytál­lást követelő.­­ Szakértők szerint az ember már a méhben megformálódik, nemcsak fizikailag, hanem alap­vető tulajdonságait is megkapja — folytatta. — Azonos szívrit­must kap, ezért van az, hogy mindig szívesen bújik később az anyjához, mert a szívritmusuk rögtön találkozik. Ott kapja a meleget, melyet mindig hiányol, ha távol van az édesanyjától. Ér­zelmi élete is akkor alakul ki. Az első években legfontosabb neve­lője az édesanyja. Lehet, hogy ezt elfelejti később, lehet, hogy há­látlan lesz, de soha nem szakít­hatja el magát ezektől, az életét. A családról szólva kifejtette: sokan megjósolták annak válsá­gát, de szerepét nem válthatja fel másik sejt; a család volt, van és lesz, nemzetünk alapja, alko­tó sejtje. Hibát követünk el, ha nem gondolkodunk, nem gondos­kodunk eléggé a családról. Berecz János a továbbiakban felidézte a Nemzetközi Demokra­tikus Nőszövetség 1945-ben, Pá­rizsban tartott konferenciáján el­fogadott határozatot, amelyben a nők szüntelen harcra hívtak fel, hogy az egész világon tartós le­gyen a béke, otthonaink boldog­ságának, gyermekeink boldogulá­sának együttes biztosítéka. Ismét össze kell fogni az édesanyák­nak, hogy ez a határozat megva­lósuljon — jelentette ki. A pári­zsi felhívás szellemében az édes­anyák nélkül nem lehet és nem szabad politizálni, ők tudják iga­zán megbecsülni azt a szándékot, hogy atomfegyvermentes világot akarunk az ezredfordulóra, hogy megsemmisítsék a vegyi fegyve­reket, hogy leszereljék a rakétá­kat Ez a határozat ma igazán időszerű. A család létezésének ugyanis egyik legfontosabb felté­tele a béke. De tudjuk, hogy nem­csak az: a haza állapota is jelen­tős mértékben befolyásolja a csa­lád, s így az édesanya sorsát. Illyés Gyula Szekszárd felé cí­mű versét felidézve megállapítot­ta: szép a mi nyelvünk. Szülő— szülőföld, anya—anyaföld, haza— édesanya egymástól elválasztha­tatlan fogalmak. A haza viszont konkrét, kemény, s megpróbálta­tást is ró ránk néha. Most ilyen időszak van. Változásra, reformra fordulatra van szükség — de nem felfordulásra. S minden változást minden fordulatot, minden re­formot nyugodtan, magabiztosan, a közmegegyezés alapján kell vé­gigvinni. Ennek a nemzetnek nincs szüksége felfordulásra, nincs szüksége olyan konfliktu­sokra, amelyek nagy fájdalmat okoznak családoknak, édesanyák­nak, az egész nemzetnek. Meg­győződését fejezte ki: képesek és készek vagyunk arra, hogy min­den gondot nyíltan megtárgyal­junk, párbeszédet folytassunk ró­la, s végül döntsünk és cseleked­jünk. Az édesanya sohasem vára­kozik, mindig tesz valamit a csa­ládért. • Akármit is dönt a közeljövő­ben az országos pártértekezlet, e döntésből nem lesz semmi, ha to­vább várakozunk — jelentette ki. — Mindenből akkor lehet vala­mi, ha cselekvés támasztja alá, ha az életben nemcsak szavak­ban, hanem tettekkel is szolgál­juk törekvéseinket, céljainkat. Egy családban az édesanya az, aki nyugalomra inthet, aki cse­lekvésre serkenthet, és aki leve­zeti a feszültségeket. Néhány intő jel azonban mutatja, hogy vala­mi elromlott a családban: ma minden ezer családból ötszáz fel­bomlik. Ez egy megtisztulási fo­lyamat, amely után ismét helyre­áll majd a család értéke. Ennek érdekében anyagi segítségre és társadalmi figyelemre, gondosko­dásra, a társadalom egészének közös felelősségvállalásra, a saját poszton történő cselekvésre van szükség. Meggyőződésem, hogy nemzetünk erősebb lesz, s a ma­gyarság megvívja kemény küz­delmét a nehézségekkel, s meg­találja a szocialista kiutat, amely­nek megjelöléséhez az országos pártértekezlet nagymértékben hozzájárulhat. — Komoly, súlyos feladatok várnak ránk, hiszen senki sem oldhatja meg helyettünk a prob­lémákat, nem enyhítheti a gondo­kat, nem változtathat a magyar­ság helyzetén. Az MSZMP vál­lalja a felelősséget nemcsak a múltért, nemcsak a jelenért, ha­nem a jövőért is. Arra kérem a magyar édesanyákat, hogy támo­gassák ezt a felelősségvállalást, a párt törekvéseit, döntéseit, mert nem önmagáért, hanem a magyar népért teszi. A magyar nép nagy erejét pedig elsősorban a magyar édesanyák, törekvéseik, az álta­luk szült és nevelt gyermekek jelentik — mondotta végezetül a Központi Bizottság titkára. Az anyák napi rendezvény az ünnephez méltó kulturális prog­rammal ért véget. (MTI) Anyák napi ünnepség a Parlamentben Berecz János mondott köszöntőt re, valamennyit számontartjuk és senki által nem hagyjuk ki­kezdeni. De­ ez nem jelenthet változtathatatlanságot. Ugyan­olyan eltökéltnek kell lennünk értékeink védelmében, mint a vál­tozások akarásában, mert nap­jainkban ez a szocializmus épí­tésének legfontosabb feladata. Az MSZMP már vagy húsz éve vállalta a szocializmus megújítá­sát, ezt az utat kell járnunk to­vábbra is — mondotta befejezé­sül Maróthy László. Szűrös Mátyás: Magyarnak lenni sorsközösség Kunhegyesen a nagyközség zászló- és virágdíszbe öltözött fő­terén Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott beszédet, s felavatta a kunok letelepedésének emlékmű­vét. Mint bevezetőben hangsúlyoz­ta : a hétszáz esztendős Kunhe­gyes és az egész környék lakói­nak többszörösen is jeles ünnepe az idei május elseje. Először azért, mert évről évre május el­sején ünnepeljük a természet örö­kös újjászületését, ugyanakkor ez a teremtő emberi munka ünnepe, s az idén éppen ezen, az erre talán legméltóbb napon avatjuk fel azt az emlékművet, amellyel a falu közössége, s egyben a na­gyobb tájegység — a Nagykunság — lakossága tiszteli meg munkás­elődeinek az emlékét. A kun emlékmű — mondotta — önmagáért beszél, egyedülálló a maga nemében: egy jellegzetes történelmi magyar tájegység egy­koron volt, s bennünk tovább élő népességének állít maradan­dó emléket. Fő alakja — a lován hátrafelé íjazó vitéz — azoknak a kun harcosoknak emlékét örö­kíti meg, akik mindig készek voltak vérüket és életüket áldoz­ni, ha választott hazájuk érdeke úgy kívánta, s ugyanakkor em­lékezetünkbe idézi a végtelen időt, a közösen megtett és a még ránk váró évszázadokat. Annak idején — mint Szűrös Mátyás a továbbiakban hangsú­lyozta — önkéntes beolvadás és nem durva, kikényszerített beol­vasztás történt. Ilyesfajta törek­vés gyanújának árnyéka sem vetődhet elődeinkre, hiszen a szó mai értelmében vett nemzetfel­fogás abban a korban nem is lé­tezett. A történelmi körülmények tet­ték elkerülhetetlenné a kunok el­­vegyülését. A megújulás kénysze­re akkor azt jelentette, hogy a nemzetiségi társadalom nomád életvitelének, a kalandozó életfor­mának, a pogány hitvilágnak a fenntartása Európa e részén a kunok számára ugyanúgy a fizi­kai pusztulás veszélyét idézte fel, mint a honfoglalás idején a ma­gyarság számára. Ma, csaknem hétszáz év eltel­tével — hangoztatta ezt követően a Központi Bizottság titkára — földrészünk e tájékán nem léte­zik ilyen korparancs. Ellenkező­leg: a nemzeti önazonosság meg­őrzése az igazi szükséglet. Ma már nem az lenne a kérdés, hogy valaki kun vagy magyar, ellen­kezőleg: a kun és a magyar kettős kötődés szolgálná e kevert népességű Kárpát-medencében a szűkebb és a tágabb közösség igazi boldogulását. Az erőszakos beolvasztásra tö­rekvés az emberi jogok durva megsértése, a sokszínűségből öt­vöződő egyetemesség elleni meg­bocsáthatatlan bűn. A kun be­olvadásnak ugyanakkor van egy másik, máig érvényes tanulsága. E nép sorsának alakulása is Illyés Gyulának azt a gondolatát iga­zolja, hogy magyarnak lenni nem annyira vérségi kapcsolat, mint inkább sorsközösség-vállalás. A kunok vállalt magyarságának meggyőző erejét mi sem példázza szemléletesebben, mint az, hogy az általános közfelfogás épp a kunságiakat tekinti a magyarság jellegzetes típusának. Semmi okunk, hogy ezt az azonosítást ne vállaljuk. A Központi Bizottság titkára ezután a nagykunságiak mélysé­ges hazaszeretetéről, becsületes helytállásáról beszélt. Mint mon­dotta, szorosan összefügg e tulaj­donság a szűkebb haza, a Nagy­kunság iránti hűséggel. Szeren­csére itt eleve nincs helye a ha­­zafiságban nacionalizmust gyaní­tó, óvatoskodó sandaságnak. Itt tiszta forrás buzog. Általánosít­­hatóan igaz, hogy a jól felismert és kezelt nemzeti sajátosságok szinte éltetik az internacionaliz­mus szellemét, a népek barátsá­gának ügyét

Next