Magyar Hírlap, 1988. augusztus (21. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-01 / 182. szám

Magyar Hírlap INTERJÚ ­ Grósz Károly interjúja a Magyar Hírlapnak Új szellemiséget tükröző eszmecserék (Folytatás az 1. oldalról) — Sokcsatornás az együtt­működés, vonatkozik a politi­kai küzdőtérre, a gazdasági kapcsolatokra, de meg kell mondanom, mi most elsősor­ban nem gazdasági kérdések­ben kértük a partnerek támo­gatását, hanem, hogy értsék meg politikai törekvéseinket. Úgy láttam, hogy egyetértés nyilvánult meg: készek a pár­beszédre, az enyhülés segítésé­re, az egyetértés szellemének erősítésére. Ami a gazdaságot illeti, mi nem kértünk konk­rét dolgokat, főként alamizs­nát nem. A kormányfőnek nem is dolga, hogy üzletet kössön, sokkal inkább az, hogy segít­se megteremteni a gazdasági együttműködés feltételeit. Eh­hez kell a nyíltság, a nyitott­ság, a politikába vetett biza­lom. Meggyőződésem ugyanis, abban, hogy a gazdasági kap­csolatok eddig nem váltak ha­tékonyabbá, szerepet játszott a velünk szemben mutatott fenn­tartás és bizalmatlanság is. A mi feladatunk tehát a gazda­sági együttműködés politikai feltételeinek elősegítése volt, és e tekintetben nemcsak konst­­ruktivitást, hanem direkt, több száz millió dollárban megfo­galmazható ígéreteket is kap­tunk. Abban bízom, hogy a bankemberek, az üzleti élet képviselői nagyon rövid időn belül konkrét együttműködés­re váltják ezeket a megfogal­mazott lehetőségeket. Hogy egy példát említsek: Torontó­ban a magyar származású Andrew Sarlós 100 millió dol­láros beruházási alap létreho­zását kezdeményezte. Sarlós úr álláspontja szerint ennek ja­nuár elsejére működnie kell. Hogy ez így legyen, ahhoz pénzügyi, közgazdasági, me­chanizmusbeli feltételeket kell kidolgozni. De mondhatok más példákat is. Több szálloda, nagy szállodarendszer tulajdo­nosaival vagy részvényeseivel találkoztunk, akik azt mond­ták, jelöljék ki Budapesten az önök által legjobbnak tartott telket és arra 6-800 szobás szál­lodát építünk. Szeretném, ha a vállalkozókedvből minél több tényleges vállalkozás születne. Külföldi tárgyalópartnereink is mondták, ha száz ötletből három-négy életképesnek bi­zonyul, azt győzelemnek kell tekinteni. Nagyfokú érdeklődés a magyar—román­­ viszony iránt , ön az Egyesült Államok­ban és Kanadában is sokat be­szélt az emigráció kapcsolat­­építő szerepéről. Azt jelenti ez, hogy valamiféle változás lesz az emigráció hivatalos megítélésében? — Nem hiszem, mert a ma­gyar emigrációhoz való viszo­nyát Magyarország már hosszú évekkel ezelőtt nyilvánvalóvá tette, semmi újról nem beszél­hetek. Inkább arról van szó, hogy a korábban elhatározott nyomvonalon következeteseb­ben megyünk tovább. Az el­képzelhetetlen, hogy több mint négy évtized múltán a magyar miniszterelnök elmegy egy or­szágba, ahol jelentős számú az emigráció, és nem erősíti meg a korábbi helyes elveket. Sze­retnénk, ha erősödne az óhaza és az emigráció között az együttműködés, a párbeszéd. Ám ezt régen szeretnénk, ez nem új dolog. Kétségkívül, a hatás mélyebb, ha mindezt személyesen a miniszterelnök­től hallják — legalábbis ne­kem a találkozókon ezt mond­ták a hosszabb-rövidebb ideje Amerikában élő magyarok. • Az amerikai sajtót válto­zatlanul élénken foglalkoztatja a magyar—román viszony. Hi­vatalos tárgyalásai során mit tapasztalt, partnerei mennyire ismerték és mennyire fogadták el a magyar álláspontot? — A magyar—román viszony­ról sehol nem kezdeményeztem beszélgetést, tekintettel arra, hogy változatlanul vallom: mindenekelőtt a kétoldalú kap­csolatok rendszerében kell er­ről eszmecserét folytatni. Ugyanakkor szinte minden po­litikai, pénzügyi, üzleti és egyéb találkozón felmerült ez a gond. Úgy láttam, hogy elsősorban jó szándékú érdeklődés vezette tárgyalópartnereimet. Sok min­dent nem tudnak. Gyakran megkérdezték, hogy tulajdon­képpen mire vezethető vissza a kapcsolatok megromlása. Meg­próbáltam tárgyilagosan el­mondani, sem nem dramatizál­va, sem nem leegyszerűsítve a kérdést. Úgy éreztem, megér­tették, hogy mi a gondunk. Nem mondom, hogy ez rögtön nyílt, demonstratív állásfogla­lásban fogalmazódott meg, de hogy az érdeklődés rendkívül nagyfokú, azt egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. Bár­hol, bármikor beszélgettünk, er­re rákérdeztek.­­ Értesüléseink szerint Ro­nald Reagan elismeréssel szólt a magyar nemzetiségi politiká­ról. — Igen, így van. Nagyra ér­tékelte, amit ez ügyben Magyar­­országon teszünk. Én azt mond­tam, úgy érezzük, hogy tiszta lelkiismerettel, helyesen cse­lekszünk, de még mindig nem eleget. Úgy gondoltam, korrekt dolog megmondani, hogy ne­künk, magunknak is söpör­nünk kell a saját házunk táján, és mindenekelőtt az anyagi feltételek javításában van még tartozásunk — az oktatásban, a kultúrában, a szakemberkép­zésben. A „nagy úthoz kis csapat" elve .— Az utazás fő célja az Egyesült Államokban és Kana­dában is a kétoldalú kapcsola­tok erősítése volt, ezt ön több­ször kijelentette. Megítélése szerint látogatásának lehet-e hatása az Egyesült Államok, il­letve Kanada más szocialista or­szágokkal való kapcsolataira is? — Direkt módon nem való­színű, közvetve azonban min­denképpen. Mint ahogy akár­melyik kollégám járna ezekben az országokban, és képviselné a szocializmus álláspontját, nyilvánvalóan az ő magatartá­sának, szereplésének is hatása lenne a szocializmusképre, ami kialakult rólunk. Nem biztos, hogy igazam van, de úgy ér­zem, a szocializmus világáról sokan még mindig mint rend­kívül zárt, egységes, monoliti­kus tömbről gondolkodnak. Nem a nemzeti különbségeket, az útkeresés sajátosságait, új­szerűségeit,­­konstruktivitását látják, hanem sokkal inkább a mozdulatlanságot. Véleményem szerint a szocialista világ ve­zető politikusainak nemcsak azt kell hangsúlyozniuk, hogy mi köt össze bennünket — ez természetes és ez a meghatáro­zó —, hanem azt is, hogy az azonosságok nem zárnak ki bi­zonyos karakterisztikus különb­ségeket. Összefoglalva: utun­kat nem tartom jelentéktelen­nek az általános szocialista ér­dekek szempontjából sem, de nem szeretném túlhangsúlyoz­ni a látogatás jelentőségét. 9 ön kis létszámú kíséret­tel utazott, ezt még amerikai kollégáim is szóvá tették. Miért döntött a „nagy úthoz kis csa­pat" elv mellett? — Először is azért, mert úgy gondoltam, hogy ennek a kül­döttségnek külsőségeiben sze­rénynek kell lennie. Egy kis or­szág, nehéz körülmények között politikai missziót vállalt ezzel az úttal, és ennek a formákban is meg kellett jelennie. A kísé­ret megfelelt feladatának. Meg­választásom után jelezték, hogy pártfőtitkárként is fogadnak az Egyesült Államokban és szeret­nék, ha a pártjelleg a küldött­ségben jobban kidomborodna. Ennek is szerepe van abban, hogy Tatai Ilona, a Politikai Bizottság tagja részt vett a kül­döttségben. Tatai elvtársnő ki­váló gazdasági szakember, a Kereskedelmi Kamara alelnö­­ke. Az, hogy Bartha Ferenc ál­lamtitkár, a Nemzeti Bank el­nöke a delegáció tagja, az szin­te természetes, hiszen az egész úton meghatározó elem volt a tárgyalássorozat a pénzügyi vi­lággal. Bartha doktor nemrég a Nemzeti Bank elnöke, ki kellett használni a lehetőséget, hogy fontos kontaktusokra tegyen szert. Kapolyi professzor kor­mánybiztosként az energia­­ügyekkel foglalkozik. Nagy ta­pasztalatait eredményesen hasz­nosíthatta az energetikai, az energetikai ipari cégekkel foly­tatott megbeszéléseken. Az, hogy egy külügyminiszter-he­lyettes — Kovács László — tag­ja egy ilyen küldöttségnek, azt hiszem, természetes. Ami a saj­tókíséretet illeti, az már kiala­kult gyakorlat, hogy kis létszá­mú, de minőségi csapattal me­gyünk. Tudom, ez embertele­nül nehéz munka, de talán nyújt egy ilyen út annyi él­ményt, hogy az ellensúlyozza ezt a terhet. Biztonsági szolgá­latunk létszámára az ameri­kaiak is jól rácsodálkoztak, ar­ra, hogy csak három biztonsá­gi ember van a csapatban. Én erre azt mondtam, amit koráb­ban, az út szervezésekor val­lottam, a mi biztonságunkat nem a magyar kollégáknak kell megteremteni, hanem a vendég­látóknak. Ezzel azt is kifejezés­re akartam juttatni, hogy ma­ximálisan bízom házigazdáink körültekintő magatartásában és nem is csalódtam.­­ Számít-e arra, hogy ide­haza a párt vagy a kormány vezetésében, valamint a közvé­leményben lesznek akik nem értenek egyet az Egyesült Álla­mokban, Kanadában tett kije­lentéseivel, netán magával az út céljával? — Nem hiszem, hogy lesz olyan ember, aki az út céljai­val nem ért egyet. Miért nem jó az egy kis országnak, ha kor­mányának elnöke, pártjának főtitkára reprezentálhatja a kormány, a párt politikáját, hir­detheti hitvallását? Aki ezzel nem ért egyet, az nem lát to­vább az orránál. Olyanok per­sze szép számmal lehetnek, akik kijelentéseimmel nem értenek egyet. De hát akkor is sokan vannak, akik nem értenek ve­lem egyet, ha nem teszem ki a lábam az országból. Én soha nem kértem, hogy mindenki egyetértsen velem. Azt mond­tam, fogalmazzák meg ellen­­véleményüket, mert így lesz ér­telmes, konstruktív a párbe­széd, így óvnak meg engem is attól, hogy tévedjek. Nyilván lesz módom rá, hogy érveljek felfogásom mellett. Nem misz­­szionárius út ez, politikai funk­ciója volt, ezért néhány mon­datban nagyon határozottan fel kellett vázolni a koncepciót. Ezért nemcsak olyanok lehet­nek, akik nem értenek egyet a tételmondatokkal, hanem olya­nok is — és szerintem ők van­nak többen —, akik kíváncsiak, hogy mi van a mondatok mö­gött. Hogy erre választ várnak, az természetes. Erkölcsi kötelesség megválaszolni a kérdéseket . Milyen lesz a kora őszi ha­zai politikai menetrend? — Szeptemberben központi bizottsági ülés, parlamenti ülés is lesz. A parlament elé nagy jelentőségű törvénytervezetet kell terjesztenünk, ami meg­ítélésem szerint korszakos, ez pedig a társasági törvény. Egyéb napirendi pontok is van­nak többek közt a bős-nagy­marosi beruházás dolgában is itt teszünk jelentést, és még más ügyek is.­­ Személyi kérdések is? — Igen. Tavaly decemberben meghirdettük a kormány át­szervezésének programját. Mint látható volt, nem kapkodtunk, de szisztematikusan cseleked­tünk. Mi annak idején úgy gon­doltuk, az egész átszervezéshez három év kell. Tehát most is várhatóak személyi kérdések, lesznek a decemberi üléssza­kon, meg jövőre és később is, mert három évre tervezett át­szervezési programot valósítunk meg.­­ Van olyan helyzetben, hogy megmondja, milyen terü­leten várhatók személyi válto­zások a közeljövőben? — Annak idején elhatároz­tuk, hogy két kereskedelmi mi­nisztériumot összevonunk. Szer­vezetileg ez megtörtént. A szer­vezet nem működik tökéletesen. Nem azért, mert az emberek nem dolgoznak szorgalmasan, hanem, mert két ilyen hatalmas intézménynek, amely negyven év óta éli a maga öntörvényei szerint az életét, megvan a ma­ga működési szabálya. Ennek összecsiszolásához évek kelle­nek. A hatékonyabb munkához a szervezeti változás után a ve­zetésben is meg kell teremteni a személyi feltételeket. Ez kö­vetkezik most szeptemberben. Az érdekeltek tudják ezt, hiszen velük korrekt módon megbe­széltük. A miniszterelnöki váltás követelményei : Az ülésszakon kívül mit tartalmaz a menetrend? — Szeptemberben Erich Ho­­necker meghívására a Német Demokratikus Köztársaságba lá­togatok, jó szívvel­ és örömmel teszek eleget a meghívásnak. Szeptember után pedig még in­kább fel kell gyorsítani a poli­tikai ritmust, mert nagyon sok a megoldásra váró feladat. Sze­rintem feltétlenül kívánatos, hogy még októberben parlamen­ti ülés legyen, ezt persze ter­mészetesen a Parlament veze­tése fogja eldönteni. November­ben, decemberben több közpon­ti bizottsági ülésen kell a na­pirenden lévő kérdéseket meg­tárgyalni. Van még néhány kül­földi út, amelyet — úgy érzem — szükséges vállalni akkor is, ha növeli a terheket, tekintet­tel arra, hogy régebbi kötele­zettségeket kell teljesíteni. Ér­deklődés és rokonszenv nyilvá­nul meg politikai útkeresésünk iránt, és ennek nagy állomása volt a pártértekezlet. Partnere­ink kérdéseit erkölcsi köteles­ségünk megválaszolni, és ahol mi vagyunk a „sorosak”, oda menni kell. Több vendéget is fogadunk, korábbi, egyeztetett program alapján.­­ Változatlanul, fönntart­ja-e szándékát, hogy le kíván köszönni a miniszterelnöki tisztségről? — Változatlanul, és amilyen gyorsan lehet, megpróbálom megtenni. Természetesen abban, hogy mikor, szerepe van a megtervezett és megvalósított programnak, illetve a Közpon­ti Bizottságnak és a Parla­mentnek, mint testületnek. Én nagyon szeretném, ha ez né­hány hónapon belül megtörtén­ne. Az idő sürget, tehát sokáig nem várhatok, mert az éveket tekintve ugyan messzinek tű­nik, a munkához azonban na­gyon rövid az idő ahhoz, hogy a következő pártkongresszusra fel tudjunk készülni. Óriási fel­adatokat vállaltunk a kongresz­­szussal, négy évtized elemzését, ebből eredő munkaprogram ki­dolgozását, új program vagy programnyilatkozat kimunkálá­sát, a párt szervezeti szabály­zatának újragondolását. Megíté­lésem szerint alkotmányrefor­mot is, az alkotmánnyal kapcso­latos elvi kérdéseket pedig a kongresszusnak kellene meg­tárgyalni. Fontos lenne a párt belső életéről, a párt munka­stílusáról, munkamódszeréről napirendet kidolgozni, és nem utolsósorban olyan korszakban vagyunk, amikor a gazdaságról és a gazdaságpolitikáról szintén nagyon alaposan kell beszélni. Az én gondolataimban ez most úgy él, hogy öt-hat óriási jelentőségű kérdésben kell meg­fogalmazni a véleményünket, ezt pedig úgy nem lehet előké­szíteni, hogy az ember egyik posztról a másikra megy. Bár már egyszer megfogalmaztam, még egyszer azt mondom, hogy hosszabb távon ezt a két funk­ciót össze kell vonni. Mert meg­győződéssel hirdetem, hogy a párt politikai tevékenységének társadalmi ellenőrzéséhez a kormányzati munka társadalmi minősítése hozzájárul, a kor­mányzati munka minősítése pe­dig egyben a párt társadalmi ellenőrzését is jelenti. Most azonban ez a kettő együtt nem képzelhető el.­­ Szóljunk az utód, a mi­niszterelnök személyéről. Egy, vagy több jelölt van? Egyálta­lán, van-e már jelölt? — Nincs jelölt. A pártérte­kezleten kicsit váratlanul ért mindnyájunkat, hogy főtitkárrá választottak, mindenekelőtt en­gem. Egy évvel korábban vet­tem át a miniszterelnökséget, és úgy gondoltam, hogy körül­belül kilencvenig bedolgozom magam ebbe a munkakörbe. Új politikai vezetés alakult ki, a május óta eltelt idő alatt mást sem teszünk, mint a napirenden lévő kérdéseket próbáljuk meg­oldani, úgy is fogalmazhatnék, hogy tűzoltást végzünk. Más­részt nagy nemzetközi progra­mot bonyolítunk le, ami nem öncélú, mert ennek a vállalko­zásnak a nemzetközi hátterét meg kell teremteni. Méghozzá nem akkor, amikor nincs ér­deklődés irántunk, hanem ak­kor, amikor érdeklődnek. Mindezt annak érzékelteté­sére mondtam el, hogy az el­múlt két hónap alatt tulajdon­képpen higgadtan, körültekin­tően nem tudtuk átgondolni, hogyan tovább. Szeretném, ha a miniszterelnöki váltás már abban a szellemiségben történ­ne, ahogy erről korábban beszél­tünk, amikor én a miniszterel­nöki feladatkört átvettem. Gyűjtsük össze egy szélesebb kör véleményét, s a parlamenti bizottságok, vagy azok vezetői előzetesen vitassák meg, tehát sokcsatornás előkészítő munka legyen. Tegyük mindezt alapo­sabban, körültekintőbben és sokkal nyíltabban, mint koráb­ban. Ehhez idő kell. Én nagyon híve vagyok annak, hogy kemé­nyen, határozottan menjünk előre Ugyanakkor pártértekez­­leti felszólalásomban is meg­mondtam, hogy jószándékkal rohanva hibát elkövetni ponto­san olyan káros következmé­nyekkel jár, mint nem csinálni semmit. Tehát haladni akarok, de kapkodni nem. Lelki igazodás a felelősségvállaláshoz . Végül egy személyes kér­dés: mikor pihen egy kicsit, megy-e szabadságra? — Szeretnék egy hetet hor­gászni, ha sikerül, augusztus utolsó napjaiban. Többre időm nincs, ugyanis 20-a táján még hivatalos programom van, kül­döttségeket kell fogadnom, és szeptember elsejére már elvál­laltam a bányásznapi előadói szerepet. A politikai főiskolán évnyitó előadást tartok, és ott szeretnék a párttal kapcsolatos elképzeléseimről néhány gondo­latot megfogalmazni, minde­nekelőtt azért, hogy ezeket vi­tára tudjam bocsátani. Egysze­rűen nem engedhetem meg ma­gamnak, hogy most hosszabb időre elmenjek szabadságra. Az a hét, az jól jönne, mert az esztendő elég kemény volt, ki­csit megviselt. Nagyon gyorsan kellett váltanom. Az ember hiá­ba van a politikai folyamatok­ban, más a követelményrend­szer mondjuk a PB tagjának, más a miniszterelnöknek, aki e mellett PB-tag, és más a mi­nisztere­ln­ök-pártfőtitkárnak is. Ha ezek mondjuk 2-3 év alatt, „nagy dózisban” érik az embert, súlyosan megterhelik. Aki fe­lelősen gondolkozik, fel akar nőm a feladataihoz. Ha az em­ber végiggondolja, hogy az irán­ta megnyilvánult bizalom alap­ján milyen felelősséget kell vál­lalnia, nem lehet nyugodt egy percig sem. Tulajdonképpen fé­lelmetes ... Ezt nem panasz­ként mondom, csak azt akarom jelezni, hogy a felelősséghez lelkileg is igazodni szükséges, kondicionálnia kell az ember­nek magát érzelmileg, szelle­mileg. Megpróbálom. PINTÉR DEZSŐ Rövid megálló a Nigara-vizezésnél Grasz Károly és Brian Mulroney kanadai miniszter­elnök­ölt Fotó: Manek Atala 1988. augusztus 1., hétfő

Next