Magyar Hírlap, 1989. június (22. évfolyam, 126-151. szám)
1989-06-01 / 126. szám
1989. június 1., csütörtök (Folytatás az 1. oldalról)niszter, hogy azok jól érzékeltetik az önrendelkezésben, a vállalkozás lehetőségében, a szövetkezeti tagság élet- és munkakörülményeiben végbemenő változásokat Hangsúlyozta ugyanakkor: az időközben belkövetkezett megtorpanás megakadályozásához már korábban is több előremutató reformra lett volna szükség. A beterjesztett törvényjavaslat — mondotta ezután —, minden eddigi módosítástól eltérő sajátossága, hogy a tulajdonlás alapkérdésében a magyar gazdasági reformhoz illeszkedő, reformszellemű változásokat tartalmaz. A szövetkezetek, a szövetkezeti tagság számára létkérdéssé vált a tulajdonhoz és a szövetkezeti formaválasztás szabadságához fűződő jogok maradéktalan érvényesítése, hogy az alapvető jogok eredendően tegyék lehetővé a demokrácia tényleges érvényesülését. A törvénymódosítás valódi tartalmat ad a tagság és a szövetkezet vagyoni kapcsolatának, a jogokkal, a felelősséggel és a kockázattal együtt. Ugyanis ez a kapcsolat határozza meg a tag tulajdonosi minőségének tartalmát, és teszi lehetővé számára a tulajdon feletti rendelkezést. Ha ez igazából érvényesül, akkor az új típusú, vállalkozó szellemű, kezdeményező — és persze ennek előnyeit élvező — szövetkezeti tag eszménye valóság lehet. — A miniszter ezután a törvénymódosítás körülményeiről, részleteiről szólt. Elmondta: a tervezet kialakítását sok vita, egyeztető tárgyalás előzte meg. A vagyoni kapcsolatok kialakításával összefüggésben vissza-vissza térően felmerült, hogy a szövetkezeti vagyonnak 100 és nem az 50 százalékát kellene feloszthatóvá tenni. Az átmeneti és látszólagos korlátozás azonban két ok miatt tűnik szükségesnek. Az egyik, hogy ez az út még járatlan, magában hordozza a tapasztalat hiányával járó kockázat veszélyét is. Még jelentősebb, hogy a szövetkezetek jelenlegi vagyonát nemzedékek hozták össze, gyarapították, működtették. A vagyon megalapozói és gyarapítói közül sokan már nem élnek. S jöttek, jönnek utánuk az újabb nemzedékek, akiket tulajdonosként ugyancsak érdekeltté kell tenni. A változtatás igénye A törvénytervezetben javasolt változások hatását szemléltetve számokkal is illusztrálta a tagi érdekeltség fontosságát. Mint mondta: az egy aktív és nyugdíjas tagra jutó tiszta szövetkezeti vagyon átlagosan meghaladja a Berecz János, Grósz Károly és Medgyessy Péter Barcs Sándor tartja helyét Visszahívás országos listáról? Az Interparlamentáris Unió magyar tagozatának tegnapi közgyűlésén a parlamentben — más napirendek megtárgyalása mellett — elfogadták a képviselők Barcs Sándor lemondását a tagozat elnöki tisztségéről. Az ülésen első napirendként dr. Horn Péter és Barcs Sándor a tavaszi, 81. budapesti IPU- konferenciát értékelte. Dr. Horn Péter, a konferencián részt vevő magyar küldöttség vezetője elmondta, hogy sikerült kulturált ország benyomását keltenünk a világ 94 parlamentjének közel ezer küldöttében. A külföldi képviselők számára a március 15-i ünnepségeken való részvétel különösen maradandó élményt jelentett. Barcs Sándor hozzátette a sikeres rendezvény értékeléséhez, hogy bár szervezési hiba nem fordult elő, s valóban el voltak ragadtatva a külföldi vendégek, az Intercontinental Szállóban a spanyol küldöttséget meglopták egymás után kétszer. Végül Biacs Péter az emberi jogi bizottság munkájáról számolt be. Tanácskozott az IPU magyar tagozata Miután az ülésen elnöklő Jakab Róbertné megköszönte Barcs Sándornak és a bizottság többi tagjának azt az áldozatos munkát, amelyet a 81. IPU- kongresszus szervezésében kifejtettek, az ideiglenes végrehajtó bizottság megválasztása került napirendre. A korábbi vezetőség tagjai közül sokan — így például Straub F. Brúnó és Vida Miklós — a vb munkájában már nem vesznek részt. Az IPU magyar tagozata azért választ mégiscsak ideiglenes vezetőséget a régi helyett, mert nemsokára lejár a mandátuma valamennyi képviselőnek, és újjáválasztják a parlamentet. A tisztújításnak azonban nemcsak a végrehajtó bizottságra, hanem az elnök személyére is ki kell terjednie, mivel Barcs Sándor benyújtotta lemondását. Döntése indoklásául elmondta, hogy 1962 óta tevékenykedik az Interparlamentáris Unió hazai szervezetében, s ez idő alatt jóformán mindent elért, amit ezen a területen el lehet érni. Beválasztotta a végrehajtó bizottságába a nemzetközi szervezet, az emberi jogi bizottságnak is tagja lett. Jó esélye volt arra is tavaly szeptemberben, hogy megválasszák az IPU elnökének. Sajnálatos módon azonban a választáskor a szükséges támogatást éppen a szocialista országok küldötteitől nem kapta meg az elvárható mértékben. Barcs Sándor azt is elmondta, hogy nem lehet demokratikus módszerekkel irányítani egy olyan szervezetet, amelynek tagjai nem profi képviselők, ezt a feladatot csak főfoglalkozásuk mellett látják el. Az amatőr képviselőkkel nincs lehetőség állandó konzultációra, rendszeres nézetegyeztetésre. Ezért, valamint korára való tekintettel Barcs Sándor kérte, hogy elnöki tisztségéből mentsék fel. Az IPU magyarországi tagozata két tartózkodással elfogadta az elnök lemondását, majd sokéves munkájáért jegyzőkönyvben rögzítve mondtak köszönetet. Végül jelölőbizottságot választottak, amely javaslatot tesz az új vezetőségre. Mr. A: „Eszem ágában sincs" Elterjedt a hír, hogy visszahívják Barcs Sándort a képviselőségből. Igen ám, de ki hívja vissza, s hogyan? Hiszen Barcs Sándor országos listán került a Tisztelt Házba. Listás képviselő idő előtti távozására pedig példa nincs. Szembe jött velem a folyosón Barcs Sándor, megkérdeztem hát: igaz-e a hír, tényleg visszahívják? Értetlenül nézett vissza rám, tőlem hallotta először a hírt. A délutáni szünetben Huszár Istvánnal, a Hazafias Népfront főtitkárával kiegészülve, hármasban folytattuk a beszélgetést. — Az MSZMP Budapesti Reformköre vetette fel, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsa kezdeményezze az országos listáról azok visszahívását, akik méltatlanok a mandátumukra. Egyébként a HNF április eleji ülésén is volt ilyen javaslat, de nem fogadtuk el. — Barcs Sándor? — Az ő neve nem hangzott el ilyen konkrétan. — Az országos listások viszszahívhatatlanok? — Nem. A választójogi törvény megfelelő passzusa rájuk is vonatkozik. A HNF valóban kezdeményezhet, amint a napokban Ózdon is kezdeményezett a városi bizottságunk, s ennek hatására az ózdi tanácselnök lemondott tiszségéről. — Az ilyen kezdeményezést azonban meg kell indokolni! — szólt közbe Barcs Sándor. — Ne haragudjon a világ, azért mert én negyven éve népi ülnök voltam a Rajk-perben, mert ugye mi mást hozhatnának fel ellenem ... — Szónál visszahívják önt? — Mondtam már hogy nem tudok róla. — Hogy szól a törvény az országos listások visszahívásáról? — A HNF Országos Tanácsa — felelte Huszár István — ilyen példa nélküli esetben jelölőgyűlésként működik kezdeményezheti az eljárást s végül is a képviselő sorsáról az Országgyűlés szavaz. — Vagyis ha a reformkör a javaslatát nevesíti... — Akkor mi kötelesek vagyunk foglalkozni az üggyel. — Alighanem ez a ciklus az országos lista búcsúját jelenti. — A választójogi törvény a nyáronkerül a parlament elé, akkor ez a vitatott kérdés is eldől. — Én nem hiszem, hogy lesz még egyszer országos lista — vetette közbe Barcs Sándor. — Kétkamarás parlament esetén a felsőház magvát jelentheti az az eljárás, melynek révén mi, országos listások most itt ülünk a padsorokban. — A társadalmi vita során — jegyezte meg Huszár —, az volt az általános vélemény, hogy az országos lista folytatása nem célszerű. A HNF sem támogatja ezt. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy olyan társadalmi szervezetek, képződmények, melyek a pártok közötti versengésben másként nem juttathatnák be képviselőjüket a Házba, továbbra is itt legyenek. Gondolok például az egyházakra, a nemzetiségekre. — Az utóbbi hetekben valóságos visszahívási hullám indult, önök mit szólnak ehhez? Ezúttal Barcs Sándor szólalt meg először: — A klasszikus visszahívásnak híve vagyok. Ennek az a lényege, hogy a választók úgy érzik, képviselőjük nem teljesítette a kötelességét, ezért megvonják tőle a bizalmat. Sok ilyen eset van. De nem klasszikus és normális időket élünk. Címkézés folyik, a személyem is példa erre. Próbáltam volna ne ülnökösködni a Rajk-perben! Mikor az egészet Sztálin irányította és Bjelkin altábornagy rendezte Pesten, akkor az, hogy ott ültem, s a számat se nyithattam ki, főbenjáró bűn volna?! Azt nem nézik hogy az Interparlamentárius Unió elnökeként milyen hasznot hoztam. — Indul egy következő választáson? — Nem hiszem. Nézze, 76 éves vagyok. — Visszatérhetek a visszahívási procedúrára? — vágett közbe Huszár István. — Végül is ez a parlamentarizmusnak egy politikailag vitatható intézménye. A legtöbb nyugati országban nincs is lehetőség erre. Én elvileg nem ellenzem, csak akkor tartom indokoltnak, ha a képviselő nem teljesíti a kötelezettségeit. — És ha erkölcstelen? Vagy régi-új bűnök száradnak a lelkén? — Persze, ha súlyos vétségek és kétségek merülnek fel, akkor is indokolt. Egyébként egyetlen próbája sincs még a visszahívási eljárásnak. Pillanatnyilag Danda képviselőtársunk az egyedüli, aki fölött szavazás lesz a közeljövőben. A többiek egytől egyig önként lemondta a mandátumukról, mikor támadás érte őket. Végül Barcs Sándorhoz fordultam a kérdéssel: — Lemond a mandátumról? — Eszem ágában sincs! Csak pozitívumokat sorolhatnék a munkásságomról, de be kell, hogy lássa, erre itt most nincs idő. Gazsó L. Ferenc ORSZÁGGYŰLÉSMagya Hírlap 260 ezer forintot. Ennek 50 százalékos felosztása esetén egy tagra átlagosan több mint 130 ezer forintnyi vagyonrész jut. Az átlagok — nyilván — nagy szóródást takarnak, ám az bizonyára érzékelhető, hogy a szövetkezetek és a tagság vagyoni kapcsolatában, a tagi érdekeltség növekedésében korszakos jelentőségű előrelépésről van szó. Az oszthatatlanság és a tulajdonviszonyok kapcsán beszélni szeretnék a kötelező földbevitel, a földjáradék és a földmegváltás kérdéseiről. Ez a kérdéskör lényegében több évtizede sajátosan rendezett, igazodott az alacsony mezőgazdasági árakhoz, most azonban a változtatás igénye több helyütt markáns megfogalmazást kap. E valós probléma megoldásának tisztázásához önmagában magasabb jogszabályi előírás sem elegendő. Tény, hogy a gyakorlati megoldásra hivatott döntéshozók — a termelőszövetkezetek közgyűlései — a gazdasági korlátok miatt dilemmák előtt állnak. A társadalmi igazságosság jegyében — elismerve az igények jogosságát —, elő lehetne írni például a földjáradék kötelező emelését, a bevitt földek kiadását, vagy akár azt is, hogy a megváltási ár mértékét a kisajátítási kártalanítás szerint határozzák meg. Ami kulcsfontosságú . Ám az a véleményünk, hogy a központi szabályozással csak korlátoznánk a szövetkezeti önkormányzatot. Azok jogait vennénk el, akik a döntések következményeit viselik. Íróasztal mellől nem lehet kiszámítani, hogy a kötelező előírások hatását miként élnék meg egyes termelőszövetkezetek, hol találkoznak és hol ellenkeznek a tulajdonossá váló tagság érdekeivel — mondotta Hütter Csaba. A továbbiakban arról beszélt, hogy az önkormányzatok ilyen széles körű, és érdemi döntési joggal történő felruházása mellett a törvény az egyén, illetve a közösség érdekeit védő, két irányba ható biztosítékot tartalmaz. Az egyik az, hogy az említett kérdések szabályozásakor a jelenleginél kedvezőtlenebb helyzetbe senki nem hozható. Ezt a törekvést szolgálja például a földjáradék kötelező minimumának a fenntartása, ami aranykoronánként 8 kilogramm búza árának felel meg. A másik kötelező előírás, hogy ezek az intézkedések csak a jelenlegi tagokra érvényesek, azok, akiknek a tagsági viszonya korábban szűnt meg, és velük vagy örököseikkel az akkor hatályos előírások szerint a termelőszövetkezet elszámolt, kártalanításra a törvényjavaslat alapján nem tarthatnak igényt. Érthető, hogy ez keserű igazság, és sebezhető pontja is a törvénymódosítási javaslatnak — jegyezte meg a miniszter. Mégis arra kérte a vitában résztvevő képviselőket, hogy javaslataik megtételekor vegyék figyelembe: a téeszek működőképességének fennmaradása az aktív korú és a nyugdíjas tagság elemi érdeke, a falu jövőjének kulcsfontosságú kérdése. Az erdők sorsa A miniszter ezután áttért a földről, illetve az erdőről és a vadgazdálkodásról szóló törvények módosításának indoklására. A történelmi visszapillantás után részletesebben szólt a tulajdonviszonyok kérdéséről. Elmondotta : a mezőgazdaság átszervezésének 1958-ban indult új szakasza lényegében 1961-re befejeződött. Két-három év alatt alakultak ki a mezőgazdasági szövetkezetek nagyüzemi földterületei. A tagok földjeiknek továbbra is tulajdonosai maradtak, ám egyéni földhasználatukat a közös földhasználat váltotta fel. A szövetkezeti tag elhalálozása után földjeik mind nagyobb részén lettek tulajdonosok a szövetkezeten kívüli örökösök. Ilyen előzmények után 1967-ben módosították az első földtörvényt, amely a szövetkezetek használatában lévő, de nem szövetkezeti tagok által örökölt földek megváltás útján fokozatosan a tsz-ek tulajdonába kerültek. Ez a törvény a szövetkezeti tulajdon mellett a személyi tulajdont is létrehozta, így mai szemmel nézve is előremutatónak bizonyult. A reformfolyamatok az 1937- ben elfogadott földtörvény újabb jelentős módosítását sürgetik, mert a felesleges kötöttségek a különböző földek megszerezhetőségét és művelését, azok gazdaságos hasznosítását immár akadályozzák. — Az erdőkre vonatkozó előírások még kötöttebbek — mondotta a miniszter. — Erdőtulajdon szerzését az állami szervek részére is csak abban az esetben engedi meg, ha az erdő a feladataik ellátásához nélkülözhetetlen. Erdők létesítése magánszemélyek számára gyakorlatilag kizárt. Ezért arra teszünk javaslatot, hogy az állami és szövetkezeti tulajdonban lévő földek, ingatlanok elidegenítése — akár magánszemély részére is — teljesen szabad legyen. Egyúttal javasoljuk: a magánszemélyek telek-, lakás-, üdülő- és termőföldtulajdonának szerzésénél meglévő jelenlegi korlátozások teljes megszüntetését azzal, hogy a jövőben magánszemélyek is korlátozás nélkül szerezhessenek ingatlant, a mezőgazdasági kis- és magántermelés lehetőségeit, biztonságát szándékozunk elősegíteni. Ezzel helyenként a gazdasági szerkezetváltás következtében átmenetileg felszabaduló munkaerő bekapcsolódhat a mezőgazdasági kistermelésbe. A spekulatív jellegű ingatlanvásárlásokat a személyi jövedelemadóval, tehát közgazdasági eszközökkel korlátozzuk. Azt azonban hangsúlyozta a miniszter, hogy az erdőgazdálkodásban meg kell tartani a hosszú távú, nemzeti érdekeinket garantáló tervszerűséget, ami a jövőben ebben az ágazatban is — szektorra való tekintet nélkül — követelmény marad. Ezt a mai erdőtörvény és az erdőgazdálkodás intézményei biztosítják. Szabályozni a vadászati jogok — A törvény-előkészítő munka során felvetődött, hogy a földtörvényben és az erdőtörvényben is tegyünk kezdeményező kísérletet a tulajdonviszonyok rendezésére. Többen javasolták a kezelői jog kiiktatását, kérve, hogy azt alakítsuk át tulajdonjoggá. Ugyanakkor a viták során ezt igen sokan ellenezték. Ez a felvetésünk a tárcaközi egyeztetések alkalmával a külterületi földekre szűkült azzal, hogy csak a külterületen lévő ingatlan tulajdonjoga szálljon a jelenlegi kezelőre. Ez a változat áll az előterjesztett törvényjavaslatban. Az ellenvélemények lényegében azt fogalmazzák meg, hogy a javaslat a nagyobb körültekintést, a tágabb összefüggés-vizsgálatot igénylő tulajdoni reformnak vág elébe. Olyan kényszerpályára terelné a jogalkotást — vélekedtek sokan —, amely a továbblépés lehetőségét korlátozná. A tulajdonreform végrehajtásánál is nyilván minden módosítási lehetőséget alaposan mérlegelni kell, szükséges annak vizsgálata, hogy egyes települések miként juthatnának — és kérdés, hogy jussanak-e a közösségi földtulajdonhoz. Át kell tekinteni az állami földtulajdon további sorsát. Figyelemmel kell lenni a vállalatok tulajdonosi helyzetének megteremtésére, erősítésére, és a társadalmi szervek kezelésében lévő ingatlanok jövőbeni sorsára. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter néhány, az előzetes vitában felmerült kisebb észrevételre is kitért. Eszerint többen felvetették, hogy ne lehessen végrehajtás alá vonni a termelőszövetkezeti földeket. E vélemény mögött — mondotta — nem nehéz felfedezni az 1930-as évek világválságának nyomasztó emlékét, az elszegényedett kisparaszt kisemmizését, földjének lefoglalását a banki kölcsönök kiegyenlítésére. Esztendők óta követelik, hogy tekintsük végre a földet értékkel rendelkező termelőeszköznek. Ha ezt tesszük, akkor a föld hitelfedezetül is szolgálhat, és ha a hitelt nem egyenlítjük ki, akkor a hitelező jogosult a meglévő javakból kiegészítést kapni. A mezőgazdasági termelők legjelentősebb termelőeszközének értékét becsülnénk le, ha az egyébként létező jelzálogrendszert továbbra is távol tartanánk a földtől. — Voltak, akik a vita során kifogásolták a termőföldek termőképességének fenntartási kötelezettségét. Azzal érveltek, hogy ez — termelési haszon nélkül — felesleges ráfordításokat róna a gazdaságokra. A mai művelési kötelezettség helyett javasolt talajvédelmi kötelezettség igazából csupán az ésszerű mértékű kultúrállapot fenntartását jelenti. A mai termelő,vagy a következő nemzedékek számára lehetővé teszi, hogy a piaci viszonyok megváltozása miatt az adott földön a mezőgazdasági termelést változatlan és nem lepusztult ökológiai feltételek közepette folytathassák. Az Országgyűlés mezőgazdasági, illetve jogi bizottságának együttes ülésén a vadászati jog körül is heves vita alakult ki. Végül azt az álláspontot fogadták el — és ezt támogatom magam is —, hogy a vadászati jog szabályozását átfogóan, és ne csak a most lehetséges egyetlen paragrafus erejéig, még ebben az évben hozzuk az Országgyűlés elé. Ehhez a parlament hozzájárulását kérem. Hütter Csaba végül annak a véleményének adott hangot, hogy a törvénytervezetek elfogadásával további nagy lépést tesznek az igazán korszerű, vállalkozói mezőgazdaság felé, amelyben a nagyüzemek, a kistermelők, a magánvállalkozók jobb munkamegoszlásban, együttműködve, versenyezve a mainál is eredményesebben dolgoznak az ország javára. Az elnök bejelentette: a három törvényjavaslatot két olvasásban, általános és részletes vitában tárgyalja a parlament. Szét ne hordják! Éles vita a kupolában az első szünetben. Márton János magyarázza a tévéhíradó tudósítójának, hogy miért ragaszkodtak a független szervezetek a földtörvény 14. és az erdőtörvény 5. paragrafusának a törléséhez. — Égbekiáltó disznóság volna — jelenti kiemelt hangon a néppárti politikus —, hogy az egész magyar nép tulajdonának egy részét most odaajándékozza az állam 135 ezer állami gazdasági alkalmazottnak. Miért? Mert most éppen ott vannak? Én tudom, hogyan jöttek létre ezek az állami birtokok. A mindenkori miniszterek ajándékozgattak nagy vagyonokat vélt vagy valódi érdemekért cserébe. Közben megjelenik a körben Csipkó Sándor, Bács megyei képviselő, szakszövetkezeti elnök. Ingerülten közbeszól : — Nincs igazad, János. Az állami birtok úgy is gazdagodott, hogy az öregember nem bírt már a földjével, és beadta a tanácsnak. Akik aztán a kezelői jogot ránk ruházták vagy a téeszre vagy, aki éppen arra járt. — Ilyen is volt, de nem ez a jellemző — hangzik a replika. Csipke sem hagyja magát. — És a középparaszti meg a kulákbírtokok? Amiket se szó, se beszéd elvettek? — Ebben igazad van Sándor, de a kis igazságodért most föláldoznád az egészet. Értsd már meg! Ha átmegy az a törvényjavaslat, széthordják az állami vagyont — vitatkozik Márton. — Közben megszólal a csengő — most úgysem erről kell dönteni — mondja, és legyint — ennyit azért elértünk... — gádor — Aggodalmak, szenvedélyek és javaslatok a törvénytervezetek vitájában SÓLYMOS JÓZSEF (Tolna m . 4. vk.), a mezőgazdasági bizottság képviseletében szólt az előterjesztett három tervezethez. Mint mondta, a bizottság előzetesen konzultált a különböző érdekképviseleti szervekkel, mezőgazdasági intézményekkel és szerte az országban a termelőkkel. Az eddig tíz megyében alakult agrárreformkörök is megvitatták a törvényjavaslatokat, s más országgyűlési bizottságok is napirendjükre tűzték azokat. A kialakított vélemény tehát széles társadalmi bázisra támaszkodik. A viták során szinte mindenütt a mai falu helyzetével kapcsolatos aggodalmak is hangot kaptak, szenvedélyesen szóltak a paraszti munka leértékelődéséről, arról, hogy elviselhetetlen mértékben szétnyílt az agrárolló, a gazdaságok jövedelmezősége egyre alacsonyabb. A vitában hozzászólók hangot adtak annak is, hogy az agrárpolitika csakis a mezőgazdasági termelőkkel együtt formálható. Több helyütt végeláthatatlan viták bontakoztak ki, szélsőséges vélemények is elhangzottak, de az egyértelműen kirajzolódott, hogy mindenki reformokat akar a mezőgazdaságban. A bizottsági előadó ezután részletesen szólt az egyes törvényjavaslatokhoz kapcsolódó képviselői módosító indítványokról, amelyekből csakúgy, mint a törvénytervezetekből kitűnik, a termelőszövetkezetek, gazdaságok elindulnak a valódi tulajdonossá válás útján, még akkor is, ha ez egyelőre csak korlátozott mértékben valósulhat meg. A bizottság véleménye szerint szükség van egy teljesen új mezőgazdasági törvény megalkotására. Többségi vélemény alakult ki abban is, hogy rövidesen új vadászati törvényt kell előkészíteni, mégpedig szintén széles körű társadalmi vita alapján. A földtörvénnyel kapcsolatban megfogalmazódott, hogy annak módosítása valóban indokolt, de kerülni kell olyan paragrafusok törvénybe iktatását, amelyek visszafordíthatatlan hatással járnak. Ehhez a törvényjavaslathoz egyébként hat képviselő 30 módosító javaslatot nyújtott be.