Magyar Hírlap, 1991. május (24. évfolyam, 101-112. szám)

1991-05-02 / 101. szám

1991. május 2., csütörtök Oláh, Orbán és Pető a Magyar Hírlap fórumán MH-tudósítás Ha úgy érzik, hogy a színpadon ülő politikusok mellébeszélnek, kórusban kiáltják azt, hogy háp, háp, háp, jelezvén, hogy kacsa a szöveg, fordult a nézőkhöz Oláh Sándor, a Kisgazdapárt főtitkára, utalva a politikai fórum előtt fellé­pő Bródy János egyik dalszövegé­re. A városligeti Vajdahunyad Vár udvarán május elsején délelőtt több száz ember volt kíváncsi a Magyar Hírlap által szervezett nyilvános vitára, amelyen Oláh Sándor mel­lett, Pető Iván és Orbán Viktor, az SZDSZ, illetve a Fidesz frakcióve­zetői válaszoltak Lovas Zoltán új­ságíró és természetesen a nézők kérdéseire. Először a politizáló közvéle­ményt leginkább foglalkoztató, keddi hatpárti tárgyalásokról szá­moltak be a politikusok saját „ol­vasatukban”. Nekem két dolog okozott maradandó élményt, kezd­te a válaszadást Pető Iván, mégpe­dig Orbán Viktor fantasztikus lila zsakója és a ritka jó szendvicsek. Emellett csupán annyi történt, megegyeztünk, két hét múlva újra találkozunk, hogy elvégezzük azt a munkát, amit most kellett volna. Komolyabbra fordítva a szót, kifej­tette, az SZDSZ a tárgyalási témák kijelölése előtt inkább garanciákat szeretett volna kapni arra, hogy nem pusztán hatpárti beszélgeté­sekről lesz szó, hanem a tárgyalás­­sorozat végén a végrehajtás ígére­tével konkrét megállapodások szü­letnek. Orbán Viktor kevésbé borúlátó­an ítélte meg a történteket, szerinte már az is eredmény, hogy a hat párt tárgyalóasztalhoz ült. Nagyvo­nalú gesztus lenne a kormány ré­széről, hangoztatta, ha olyan kér­déseket is a hatpárti plénum elé vinne, amelyeket már megtárgyalt a kormány, illetve a parlament elé terjesztettek. Maga részéről opti­mista a két hét múlva folytatódó tárgyalásokkal kapcsolatban, ugya­nis az SZDSZ kivételével minden párt ígéretet tett, hogy leteszi téma­­javaslatait. Oláh Sándor helyesnek tartja a nyilvánosság kizárását a megbe­szélésekről, mert mint mondta, ha jelen lenne a sajtó, többen ezt a fó­rumot is a propaganda szólamaik hangoztatására használnák ki. Sze­rinte elegendő, ha egy-egy tárgya­lási szakasz lezárása után kap tájé­koztatást a közvélemény. Egy, a kisgazdák belháborúi felől tudako­zó kérdésre Oláh úgy reagált, hogy az ő pártja demokratikus, nem csi­nálnak titkot belső ellentéteikből. Több nézői kérdés firtatta a poli­tikusok véleményét a kamatadóról. Orbán és Pető egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy olyan megol­dást, amely valakire nézve nem lenne hátrányos, pártjaik sem tud­tak kidolgozni. Természetesen szóba került a kárpótlási törvény is, amelynek megszületéséért Orbán szerint fele­lősség terheli az ellenzéki pártokat is, mert az MSZP és az SZDSZ nem utasította el kategorikusan a kárpótlás eszméjét, bár a döntő szavazásnál egységesen ellene voksoltak. Egy őszhajú úr kitartó bekiabá­lásaival elérte, hogy a pódiumon ülők a spontán privatizációról is véleményt nyilvánítsanak. Pető és Orbán véleményét röviden úgy összegezhetjük: ronda dolog, de nehéz mit tenni ellene. Pető ezt az­zal egészítette ki, hogy a kormány­pártok a folyamat megállításának ígéretével sok szavazatot szerez­tek, de az elmúlt egy év alatt tenni keveset tudtak. Oláh Sándor sokak megdöbbe­nésére azzal a javaslattal állt elő, hogy az egykori nyilas uralom utá­ni igazoltatási eljárásokhoz hason­lóan ma is ilyeneket kellene lefoly­tatni, amelyek során mindenki el­számolná, mit tett az elmúlt évek­ben, évtizedekben. Ezenkívül az egyszeri vagyondézsma kivetését is szorgalmazta. Pető Ivántól azt tudakolta egy­­néző, miért „tűri” az SZDSZ, hogy a kormány befolyása alá von­ja TV Híradó és A Hét műsorát. A megszólított elmondta, hogy amió­ta Pozsgayval összjátékban az MDF kulcspozíciókat szerzett a TV-nél, maga sem tudja nézni eze­ket a műsorokat és másnak sem ajánlja, mert nem lehet belőlük megtudni semmit. Megemlítette még, hogy amikor kedden Haraszti Miklós éppen e témában interpel­lált a parlamentben, a televízió „véletlenül” jégkorongmeccset közvetített. L László János Oláh Sándor a fórumon FOTÓ: BÁNKUTI ANDRÁS Kupa Mihály felszólalása Washingtonban Támogassák a pontos adósokat is MTI-------------------------------------------­Magyarország szempontjából igen kedvező a légkör a vezető nemzetközi pénzügyi körökben — mondta Kupa Mihály pénzügymi­niszter az MTI washingtoni tudó­sítójának. A miniszter hétfőn a kö­­zép-kelet-európai országcsoport képviseletében szólalt fel az IMF irányító testületének tanácskozá­sán, és számos kétoldalú megbe­szélést is folytatott kollégáival, az IMF és a Világbank vezetőivel. Mint közölte, az IMF-testületben jelentős többsége van az általa is kifejtett véleménynek, nevezetesen annak, hogy a kötelezettségeiknek eleget tevő országokat legalább olyan támogatásban kell részesíte­ni, mint azokat, amelyek nem fi­zetnek. Ezen az állásponton van Michel Camdessus, a Valutaalap vezérigazgatója csakúgy, mint pél­dául a japán pénzügyminiszter. A lengyel adósságcsökkentés kivéte­les, egyszeri alkalom volt, amelyet aligha fognak máshol is alkalmazni — jelezte. A pénzügyminiszter a Világbank tanulmányával kapcso­latban, amely elég borúlátó a kö­­zép-kelet-európai helyzetet illetően (a bank tanulmánya szerint a tér­ség csak az évtized végére érheti el újra az 1989-es szintet), kijelentet­te: minden tisztelet a bank kiváló szakértőinek, ám nem helyes álta­lánosítani. A washingtoni üléseken is visszatérő téma, hogy a térség országait nem lehet egy kalap alá venni. „Meg merném kockáztatni, hogy nekünk nem kell majd annyi idő a felemelkedéshez” — mondta Kupa Mihály. A G-10 csoport (a hét vezető nyugati állam mellett Belgium, Hollandia, Svédország és Svájc tagja a „gazdagok” valójá­ban tizenegy tagú tömörülésének) "hétfőn ugyancsak úgy foglalt ál­lást, hogy az adósság-átütemezés helyzetük javítása helyett inkább negatív hatással lehet a közép-kelet európai országokra. Az utóbbi kérdéssel kapcsolat­ban Kupa Mihály hangsúlyozta: nem a mérleghiány pótlása az első­rendű kérdés, hanem beruházások­ra és piacokra van szükségünk. Ezért is örvendetes, hogy az ülésen az Európai Közösség számos tagja, a britek, a hollandok, az olaszok és a németek rendkívül kedvezően foglaltak állást a közösségi piac megnyitásának kérdésében, állás­­foglal­ásaik magyar szempontból igen reménykeltőek. Hogyan vélekedik arról a német bírálatról, hogy Amerika nem ve­szi ki részét kellőképpen Közép- Kelet-Európa támogatásából? — kérdezte végül az MTI tudósítója a magyar pénzügyminisztert, aki azt felelte: — Köztudott, hogy az ame­rikai törvényhozás takarékosan bá­nik az adófizetők pénzével, de ta­lán kevésbé ismert tény, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi pénzügyi intézmények révén annál nagyobb súllyal segíti a térséget, és ez jóval fontosabb. Kupa Mihály egyébként üdvözölte azt a japán ja­vaslatot, hogy bővítsék az IMF SDR-kereteit (különleges lehívási jog), hiszen így nagyobb források állnának Közép-Kelet-Európa ren­delkezésére is. Állítólag Párizs és Róma támogatja, Washington és Bonn ellenzi a javaslatot. A pénzügyminiszter tegnap ta­lálkozott Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter-helyet­tessel, majd hazautazott. Előtte magyar újságíróknak elmondta: a nemzetközi pénzügyi intézmények mérlegelik, hogyan segíthetik át a régiót a szovjet piac összeomlását követő gondokon. A javaslatok az ősszel kerülhetnek a Világbank és az IMF tanácskozásainak napirend­jére. Ebben a pénzügyi évben a Vi­lágbank várhatóan újabb 200-250 millió dolláros kölcsönt szavaz meg a magyar szerkezetátalakításra és egy 150 milliós másik hitelt a privatilizálásra. Dan Quayle Magyarországra jön (MTI) Dan Quayle, az Egyesült Államok alelnöke június 4-5-én kelet-közép-európai körútja so­rán Magyarországra látogat. Tárgyalásokat folytat majd a nemzetközi helyzet egyes globá­lis és regionális kérdéseiről, va­lamint Magyarország és az Egyesült Államok közötti kap­csolatok továbbfejlesztésének új lehetőségeiről, és a két ország bővülő nemzetközi együttműkö­désének elmélyítéséről. Thürmer Gyula: mondjon le a kormány! (MTI) Lemondásra szólította fel az Antall-kormányt tegnap a Nógrád megyei Kazáron tartott ünnepi gyűlésen Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Göncz Árpád a szakszervezetekről (MTI) Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke május 1. al­kalmából üzenetet intézett a munkásokhoz. Ebben leszögez­te, az önkéntes tagság elvét szem előtt tartó, szabadon szerveződő, erős szakszervezetek szerepe, összefogása, fokozottan fontos. Magyar Híradó Meggyőződése, hogy vala­mennyi szakszervezet fölismeri, hogy egymás közti vitáik rende­zése nem tűr halasztást, s hogy a munkavállalóknak maguknak kell eldönteniök, hogy melyik szakszervezetet választják vagy támogatják. Antall-Paskai eszmecsere (MTI) Antall József miniszterel­nök szerdán nem­ hivatalos láto­gatást tett Paskai László bíboros­nál, az Esztergomi Főegyház­megye érsekénél. A megbeszélé­sen Paskai László tájékoztatta a miniszterelnököt Mindszenty Jó­zsef hercegprímás hazaszállítá­sával és újratemetésével össze­függő eseményekről, és a gyá­szünnepségről, ahol Antall Jó­zsef miniszterelnök búcsúbeszé­det mond. A továbbiakban szót váltottak különböző egyházi és politikai kérdésekről. Újságírók elismerése (MTI) Hevesi Endre díjakat ad­tak át kedden a Magyar Újságí­rók Országos Szövetségének székházában. Az idei díjazottak: Bán László, a rádió rovatvezető­je, Fenyő Béla, az Élet és Tudo­mány nyugalmazott főszerkesz­tője — aki életművéért részesült a díjban —, Greguss Ferenc, az IPM nyugalmazott főszerkesztő­helyettese és Németh Géza, a Természet Világa szerkesztője. A Rotary Club elnöke Szabad Györgynél (MTI) Kedden Budapestre érke­zett Paulo V. C. Costa, a több mint egymillió tagot számláló világszervezet, a Rotary Club elnöke. A két új budapesti, vala­mint a szegedi és soproni klubok alapító okiratát kedden este a Néprajzi Múzeumban megtartott ünnepségen adta át. Szabad György, az Országgyűlés elnöke a Parlamentben fogadta a Rotary International elnökét és a szerve­zet tisztikarának vezető beosztá­sú tagjait, valamint a nemrég megindult magyar Rotary-moz­­galom vezetőit, élükön dr. Falvy Zoltánnal. Nyolc máltai mentőkocsi (MTI) Megalakította betegszállí­tó mentőszolgálatát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az első nyolc, nyugati színvonalú és a legkorszerűbb felszerelésű jár­művet kedden adták át. A spanyol szenátus elnöke Budapesten (MTI) Juan José Laborda Martin, a spanyol szenátus elnöke kül­döttség élén tegnap Budapestre érkezett. KÜLFÖLD-BELFÖLD Napi 20 ezer hordó olaj érkezik Iránból Reuter--------------------------------------­Magyarország a következő 12 hónap folyamán napi 20 ezer hor­dó olajat szándékozik vásárolni Irántól — jelentette az IRNA iráni hírügynökség. A közlés szerint az ügylet csak része annak a szándék­­nyilatkozatnak, amelyet a két or­szág képviselője kedden írt alá Te­heránban a két ország közötti ke­reskedelem volumenének évi 300 millió dollárra való növeléséről. A megállapodás tartalmazza azt is, hogy Irán 2 ezer magyar gyártmá­nyú autóbuszt vásárol közlekedési hálózata számára. A két fél tárgyalt egy alumíniumkohó létesítéséről is Khoraszan északi tartományban, de erről megállapodniuk a magyar fél által megszabott feltételek miatt nem sikerült — közölte az IRNA, részletek említése nélkül. Fidesz-mentőöv Antallnak? Nagy titokban állítólag már zajla­nak a kormánykoalícióba való bevo­násról az előzetes tárgyalások a Fi­desz vezetőivel — vélekedik a Der Morgen keddi számában a lap buda­pesti tudósítója. A liberális berlini napilap cikkírója szerint a budapesti kormánykoalíció széthullása belát­ható közelségbe került. A kérdés csupán az, vajon ennek kiváltója a bizonyosan még alkotmányjogi utó­játékkal kecsegtető kárpótlási tör­vény lesz-e, vagy a kisgazdapárt fe­nyegető kettészakadása. MH-kommentár__________________ A Der Morgen feltételezéseihez hasonló elképzeléseket, sőt politikai spekulációkat, melyek megszaporod­tak az utóbbi hetekben, a Fidesz ve­zetői rendre légből kapottaknak mi­nősítik. A párt legbefolyásosabb poli­tikusai kategorikusan cáfolják, hogy készek lennének átvenni a kormány­­koalícióban az FKgP helyét. A Fidesz valóban folyamatosan tárgyal az MDF-fel, sőt Orbán Viktor Antall Jó­zsef miniszterelnökkel, ám a párt bel­ső köreihez tartozó politikusok ezt a hatpárti tárgyalások előkészítésével hozzák összefüggésbe. A Fidesz mér­tékadó személyiségeinek többsége ki­zárja a lehetőségét, hogy a fiatal de­mokraták „mentőövet” dobjanak An­tall Józsefnek az FKgP kiválása ese­tén. A párt egyik frakcióvezető-he­lyettese pedig egyenesen abszurdnak minősítette, hogy a kárpótlás elfog­adása után a Fidesz szerepet vállaljon az Antall-kabinetben. Véleményük szerint különben sincs realitása a „jóllakott” kisgazdapárt kilépésének a koalícióból, különösen most, a kár­pótlási törvény elfogadása után. Ugyancsak a kormányzati szerepváll­alást kizáró érvként hangzik el az is, hogy bár a Fidesz korrekt viszony tart a KDNP-vel, ám a volt egyházi tulaj­don rendezéséről szóló törvényterve­zetről homlokegyenest más a vélemé­nyük. Végezetül pedig érdemes meg­jegyezni: a Fidesz jelenlegi politizá­lásának szembetűnő jegye, hogy a párt igyekszik megőrizni koalícióké­pességét a következő választásokra. Ezt szolgálja, hogy megpróbálja fo­lyamatossá tenni kapcsolattartását mind a koalíció, mind az ellenzék pártjaival. Információink szerint a Fi­desz múlt hétvégi szekszárdi tanács­kozásán, amelyen a parlamenti frak­ció, a választmány és az országos ta­nács tagjai vettek részt, a legfonto­sabb téma a párt bázisának szélesíté­se mellett az elkövetkező választáso­kon követendő Fidesz-stratégia körvonalazása volt. Utóbbi esetében figyelembe véve azt is, hogy a vá­lasztásokat 1994-ben, avagy hama­rabb fogják kiírni. • F. A. HOUfeLNDRI A TELJES PHILIPS PROGRAM és néhány meglepetés Holland Rt. mintabolt egy lépésre a KELETITŐL! VII. ker. Garay u. 45. MAGYAR HÍRLAP. Az állam is jogi személy, be lehet perelni Megalakul a Kincstári Jogügyi Igazgatóság Az interpellációk napja volt a kedd az Országgyűlésben, ugyanis a legtöbb izgalmat szemmel láthatóan az interpelláló képviselők és a válaszoló kormánytagok szócsatája váltotta ki. Pető Iván napirend előtti felszó­lalásában méltánytalanságnak, s a képviselői jogállásról szóló tör­vénnyel ellentétesnek nevezte a döntést, amely száműzte a képer­nyőről Ilkei Csaba, Király Zoltán és Ráday Mihály képviselőt. Balás István és Pusztai Erzsébet (MDF) a parlamenti munka ellehetetlenülé­sére hívta fel a figyelmet, és sür­gette a munkarend felülvizsgálását. Balás István szerint a sürgősséggel benyújtott törvénytervezetek döm­­pingje egyszerűen megoldhatatlan feladat elé állítja az alkotmányügyi bizottságot, hiszen a bizottság előtt jelenleg kilenc törvényjavaslat, s a hozzájuk benyújtott több mint ezer módosító indítvány áll. Pusztai képviselőnő pedig megfontolásra érdemesnek ajánlotta, hogy hozza­nak létre olyan jogi szakértői cso­portot, amely kodifikációs szem­pontból vizsgálná meg a javaslato­kat. Az interpellációk sorát megnyitó Trombitás Zoltán (Fidesz) sérel­mezte, hogy az ifjúsági takarékbe­téteket nem lehet lakáshitel-tör­lesztésre felhasználni. Szabó Ta­más pénzügyminisztériumi állam­titkár válaszát, miszerint a kor­mány nem tervezi e gyakorlat megváltoztatását, sem a képviselő, sem a Ház nem fogadta el, ezért az interpellációt a költségvetési bi­zottsághoz utalták. Fodor Tamás (SZDSZ) a Nemzeti Színház élén történt „rapid” váltás kapcsán, a kulturális kormányzat „szereposz­tási” filozófiájáról érdeklődött a művelődési és közoktatási minisz­ternél. Megkérdezte: kitől kapott szakmai értékelést a miniszter, mi­ért nem vette figyelembe a szakma véleményét, nem volt-e erősebb a döntés politikai motívuma a szak­mainál. Andrásfalvy Bertalan válaszá­ban hangoztatta: a Nemzetiben olyan helyzet alakult ki, hogy elke­rülhetetlen volt a döntés. A minisz­ter munkaszervezési okokra, mű­sorváltozásokra, valamint arra hi­vatkozott, hogy Csiszár igazgató idejében tömegesek voltak az el­­szerződések. Nem tudom van-e optimális ideje egy színházban az igazgatócserének — állította. Az új igazgató mellett pedig szükséges­nek tartotta megjegyezni, hogy a Népszabadság egyik írásában nem­régiben méltatták színházi felké­szültségét. Fodor Tamás viszont ki­jelentette: a miniszter nem adott választ kérdéseire. Megjegyezte, ami az elszerződéseket illeti, azok inkább az új helyzetre jellemzők, miként azt is meglepőnek találta, hogy a miniszter szerint nincs opti­mális ideje az igazgatócseréknek. „Nem tudom elfogadni a miniszter úr válaszát — mondta —, mert ha elfogadnám, el kellene fogadnom, hogy a művészetet a politika irá­nyítja, s az esztétikai értékeket fe­lülről kell bevinni a művészetbe.” A parlament a választ 188 szava­zattal, 97 ellenében és 10 tartózko­dással fogadta el. Haraszti Miklós (SZDSZ) azt tudakolta Antall Józseftől, igaz-e, hogy levelet küldött az MR és az MTV elnökének, amelyben emlé­keztette őket, hogy még érvényben van az az 1974-es MT-rendelet, miszerint az említett médiák kor­mányfelügyelet alatt állnak. Nem jelent-e ez visszatérést a kézivezér­léshez? A miniszterelnök válaszá­ban kifejtette: valóban írt levelet a tévé és a rádió elnökének, valamint az MTI vezérigazgatójának. Ennek célja azonban csupán az volt, hogy emlékeztesse őket: a médiák szer­vezeti és működési szabályzatát a hatályos rendelet szerint a kor­mánynak kell jóváhagynia. Az em­lített határozat megváltoztatására nincs módja, a megoldást a média­­törvény hozhatja meg — mondta Antall József. Másrészt azzal igye­kezett megnyugtatni a szabad de­mokrata képviselőt, hogy nem áll szándékában feleleveníteni a múlt tájékoztatáspolitikáját. Haraszti Miklós megköszönte a kormányfő kimerítő válaszát, ám furcsállotta, miért most határozta el Antall a szóban forgó kormányrendelet al­kalmazását. Egyúttal sürgette a médiatörvény beterjesztését. A mi­niszterelnöki választ Haraszti nem, a parlament 169 igen, 108 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadta el. Hack Péter (SZDSZ) a rendőrtábornokok perében az ügyész által indítványozott felmen­tés magyarázatát kérte a legfőbb ügyésztől. Kifejtette: nem a bosszú, hanem az igazságkeresés motiválja interpellációját. Miután a legfőbb ügyész válaszát sem Hack Péter, sem a Ház nem fogadta el, az interpellációt az alkotmányügyi bizottságnak kell megtárgyalnia. A képviselők elfogadták a Pol­gári törvénykönyv módosításáról szóló törvénytervezetet. Ennek lé­nyege, hogy a Ptk. rendelkezései összhangba kerüljenek az alkot­mány vagyoni viszonyokat érintő passzusaival. Kikerülnek a Ptk-ból azok a megfogalmazások, amelyek a korábbi társadalmi-gazdasági modell ideológiai elvárásait tük­rözték, s a módosított Ptk. egyen­rangúnak tartja a különböző tulaj­donformákat. Az állam ezentúl jo­gi személy, s a törvényjavaslat en­nek értelmében új intézmény, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság fel­állítását szorgalmazza. Ugyancsak elfogadta a Ház az idei költségve­tés és az államháztartás vitelének módosítására benyújtott javaslatot. Eszerint továbbra is a költségvetés viseli majd a lakásépítésre és -vá­sárlásra felvett kamatmentes, illet­ve kedvezményes kamatozású köl­csönök kamatterheinek felét. Szin­tén elfogadta a parlament a földről szóló 1987. évi I. törvény módosí­tására benyújtott törvényjavaslatot. •F. A. Ilkei Csaba lapunknak nyi­latkozva korrekt gesztusnak minő­sítette, hogy Pető Iván napirend előtti felszólalása előtt tájékoztatta őt szándékáról, s megértését kérte, hogy csak Ráday Mihály nevében szól majd. Ugyanakkor hangsú­lyozta, valójában mind­hármukért — Király, Ráday, Ilkei — emel szót elvi alapon a képviselők jog­állásáról szóló törvénnyel ellen­tétes döntés miatt. „A felszólalás végén felcsattanó taps azt az egyetértés fejezte ki, amelyet — a részvétnyilvánításon kívül — az utóbbi napokban az egész ország­ban tapasztaltam” — mondta az MDF képviselője, hozzátéve, hogy a történtekről nem ismert Kónya Imre, MDF frakcióvezető véle­ményét. Jó társaságban még egy számítógép is többre képes! - Papa, miért reklámozod ezeket a számítógépes micsodákat? - A számítógépes hálózatokat? - Igen. - Mert hiszek bennük Danád. -Miért? -Mert hasznosak és jók. - Miért jók? -Tudod, amikor a mamával megismertük egymást rádöbbentünk, hogy többek vagyunk együtt, mint külön-külön. Számítógépes hálózatok esetén is igaz, a kettő néha több a 2x1-nél.­­ CONTROLL Hálózati Rendszeriroda Budapest IX. Márton u.15.­­ Tel: 133-4989, 133-5380/Controll­­ CONTROLL Rt. §

Next