Magyar Hírlap, 1991. október (24. évfolyam, 230-242. szám)
1991-10-01 / 230. szám
2 MAGYAR HÍRLAP Csehszlovákia: legyen vagy ne legyen Prágai tudósítónktól Mi lesz Csehszlovákiával? Ez mostanában a slágerkérdés Prágától Pozsonyig, de szélesebb körben a csehszlovák határokon túl is. Sokan már azt sem értik, miért kell föltenni ezt a kérdést, hiszen korábban senki nem kényszerítette a cseh és szlovák nép együttélését, mint ahogy ma az sem látszik, miért kellene éppen most szétválniuk. A legújabb fejlemények arra utalnak, hogy marad a bizonytalanság, mi történjen a közös állammal. Maga Havel elnök, aki tegnap meglepetésre személyesen is részt vett sajtótitkára heti sajtóértekezletén, így nyilatkozott: a népszavazás végül is nem lehet csodaszer, amely hozzásegít a közös állam megtartásához. Ez még akkor is így van, ha a túlnyomó többség nem kívánja Csehszlovákia szétválását. Csak akkor ér valamit, ha a politikusok komolyan veszik a végeredményt és hajlandóak lesznek a választóik által kifejezett vélemény következetes képviseletére. Ezzel azért maga ellen is beszélt, amit rögtön kihasználtak a jelenlévő újságírók. Rákérdeztek ugyanis arra a korábbi nyilatkozatára, mely szerint ha nem lesz népszavazás, lemond. Nos, az elnök úgy válaszolt, ahogy azt bármelyik nagy politikus tette volna: „Én nem ezt mondtam...” — szólt válaszának nyitómondata, a folytatás pedig: nem arra gondolt, hogyha most a jelenlegi politikusok nem képesek e fontos nemzeti alapkérdést megoldani, netán még meg is bukik a közös állam, akkor ennek a garnitúrának le kell mondania. Az elnök más vonalon is nehéz helyzetbe került, mivel eddigi csendes szövetségese Alexander Dubcek, parlamenti elnök, most vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a népszavazást nem tartja hasznosnak. Pontosabban csak akkor látja értelmét, ha a két tagköztársaság valamelyike már bejelentette kilépési szándékát a szövetségből. Havel erre megjegyezte, kénytelen lesz újból leülni a parlament idős elnökével, tisztázni a véleménykülönbséget. Havel elnök mondandójából talán az volt a legérdekesebb, ami Magyarországra is vonatkozik. Ez a jövő heti krakkói hármas csúcstalálkozóval kapcsolatos álláspontja. Eszerint a hármas találkozó mind külsőségeiben, mind tartalmában hasonló lesz az előző kettőhöz. A különbség, hogy Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország újabb kezdeményezésekkel áll elő, amelyekkel gyorsítani kívánják a kapcsolatok felvételét Európa fejlettebb részével. Terveznek egy közös javaslatot is, amelyben a sikertelen szovjet puccskísérlet és a jugoszláv események tükrében felhívnának egy Európa-közi biztonsági megállapodás létrehozására. Természetesen nem maradnak el a háromoldalú gazdasági tárgyalások sem. Havel szerint még szorosabbra kell fűzni e kapcsolatokat, ehhez akár közös vállalatok, vagy közös bankok létrehozását is elképzelhetőnek tartja, csakúgy, mint az egységesített gazdasági szabályozást. Visszatérve Csehszlovákiára az elnök elmondta, különösen aggasztónak találja a Szlovákiában tapasztalható növekvő fasizálódást, antiszemitizmust és általában az intolerancia megnyilvánulásait. Hozzátette, ilyen jelenségek persze léteznek másutt is, Európában éppúgy, mint Csehországban, de Szlovákiában ez most jelentősen erőre kapott. Közelegnek a választások és a jelek szerint a kampányt nem lehet elég korán kezdeni, állapította meg a csehszlovák köztársasági elnök. ■ Nyárádi Péter Vizsgálódik az SPD Mi okozta a brémai kudarcot? Berlini tudósítónktól A Németországi Szociáldemokrata Párt vezetősége tegnapi berlini ülésén arra próbált magyarázatot találni, mi volt az oka a vasárnapi brémai választásokon elszenvedett súlyos vereségének. Brémában az SPD 20 éve abszolút többséggel kormányozott, ezúttal azonban a szavazatoknak csak mintegy 38 százalékát sikerült megszereznie. A Kereszténydemokrata Unió a négy évvel ezelőtti súlyos vereségéhez képest jó eredményt ért el, mert a szavazók mintegy harminc százaléka szavazott nekik bizalmat. Ezzel az eredménnyel megszakadt a kormányzó CDU tartományi választási kudarcainak sorozata, és a kereszténydemokraták máris bizakodva tekintenek a soron következő, schleswig-holsteini tartományi választások elé. A brémai vasárnap sokak számára legkeserűbb meglepetését a szélsőjobboldali színezetű Német Népi Unió (DVU) mintegy hat százalékos eredménye jelentette, mert így a DVU is lehetőséget kapott a tartományi parlamentben a napi politika formálására. A szabaddemokraták (FDP) a szociáldemokraták szemére vetették, hogy a politikai menekültekkel kapcsolatos pártálláspontjuk hangoztatásával a szélsőjobb kezére játszottak. Mint ismeretes, az SPD (egyelőre) ragaszkodik ahhoz, hogy a német alkotmányban továbbra is szerepeljen a politikai menekült státuszra való jog, míg a CDU meg akarja változtatni az alkotmányt a fenti jogot illetően. Bréma szociáldemokrata polgármestere a „CDU külföldiellenes propagandáját” minősítette a szélsőjobb előretörése fő okának. Björn Engholm, az SPD vezetője berlini nyilatkozatában elítélte a kereszténydemokraták „külföldiek ellen irányuló, hangulatkeltő kampányát”, amely negatívan befolyásolja az NSZK külföldi megítélését. • Forinyák Éva A külföldiek NSZK-beli jelenléte, a menedékjog-tervezet befolyásolta a hétvégi brémai választások eredményét. Vasárnap Hoyerswerdában a fajgyűlölet, a külföldiekkel szemben szaporodó atrocitások ellen tüntettek MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG Moszkva még a héten válaszol? Moszkvai tudósításunk Nincs értelme, hogy kapkodva válaszoljon a Szovjetunió erre a fontos, nagymértékű kezdeményezésre az Egyesült Államok részéről — mondta Mihail Gorbacsov szovjet államfő újságíróknak, röviddel azután, hogy a Kremlben találkozott Vranitzky osztrák kancellárral. Gorbacsov hangsúlyozta, hogy megállapodott Bush amerikai elnökkel, a külügyminisztériumok és más szervek kapcsolattartásáról e kérdésben, és a szovjetek több kérdést is fel kívánnak tenni, hogy minden részletet tisztázzanak. Miért ne lehetne kiegészíteni a kezdeményezést, hogy ne csak az atomfegyverek, hanem a kísérletek számát is csökkentsék — tette hozzá Mihail Gorbacsov. Hasonló szellemben nyilatkozott délutáni sajtóértekezletén Petrovszkij, a szovjet külügyminiszter első helyettese, aki közölte, hogy Pankin külügyminiszter már fel is vette a kapcsolatot ez ügyben amerikai kollégájával Bakerrel. Egyébként Gorbacsov mai óvatos fogalmazása ellenére Moszkvában úgy vélik, a Szovjetunió még a héten konkrét lépésekkel válaszol az amerikai kezdeményezésre az általános üdvözlésen kívül. •T.Z. Zaire: Mobutu engedett MTI--------------------------------------------Kilencórás tárgyalásokat követően Mobutu Sese Seko, Zaire elnöke beleegyezett abba, hogy az átmeneti válságkormány vezetője Etienne Tshisekedi, az ellenzék vezetője legyen. Tshisekedi az Unió a Demokráciáért és a Társadalmi Haladásért (UDPS) elnevezésű szervezet vezetője, aki Mobutu 1965-ös hatalomátvétele előtt belügyminiszter volt. Júliusban még elutasította az elnök hasonló ajánlatát. Puccskísérlet Haitin MTI ----------------------------------A Jean-Bertrand Aristide haiti elnök hatalma ellen fellázadt katonák hétfőn tüzet nyitottak az elnök házára. A lázadást követő heves tiltakozó megmozdulásokban legalább 26-an vesztették életüket és több mint 200-an sebesültek meg. Kormányzati tisztségviselők elmondták, az elnök tanácsadói és az egyik testőre társaságában éppen otthon volt, amikor a lázadók kora reggel rálőttek a házra, ám az államfőnek nem esett semmi baja — jelentette az AP amerikai hírügynökség. Haiti fővárosában tegnap mindenfelé fegyverropogás hallattszott, barikádok gyúltak lángra a szegények lakta negyedekben, miközben politikusok népi ellenállásra szólítottak fel a rendkívül népszerű államfő elmozdítására irányuló mindenféle kísérlet ellen. KÜLFÖLD A grúz elnök haladékot adott • Folytatás az 1. oldalról Érkezett jó hír Karabahból is, ahol a főváros, Sztyepanakert egyik külkerületében tűzszünetről állapodtak meg a napok óta egymásra lövöldöző azeriek és örmények. Ugyanakkor Karabah más részein nem hallgatnak a fegyverek, így egyelőre nemigen sikerül érvényt szerezni a zseleznovodszki megállapodásnak, amelyben azonnali tűzszünetről határozott Örményország és Azerbajdzsán első embere orosz és kazah közvetítéssel. • Tamássy Zoltán MTI —------------------------------Vlagyimir Ivasko, az SZKP KB főtitkárhelyettese elutasította azokat a vádakat, hogy a párt és vezető szervei testületileg részesei lettek volna az augusztusi államcsínykísérletnek — jelentette a TASZSZ. A hírügynökség a politikusnak a Pravda szeptember 30-i számában megjelent interjúját idézte. Magyarellenes vádak egy belgrádi lapban Véres harcok minden fronton Újvidéki tudósítónktól A horvátországi hadszíntéren szinte mindenütt fellángoltak a harcok, a tűzszünetet senki sem tartja be. Súlyos összecsapások színhelye a szlavóniai Vukovár, Vinkovci, Pakrac és Bjelovár körzete. Vukováron napok óta szünet nélkül folynak az összecsapások. A néphadsereg tegnap újabb erősítést kapott, erős páncélos egységek érkeztek a helyszínre, hogy a tartalékosok osztagaival döntő rohamot indítsanak a több hete ostromlott város ellen. Nem lankadnak a horvát gárda ellentámadásai sem. Bjelováron tegnap elfoglalták a hadsereg egy kaszárnyáját. Ugyancsak horvát fegyveresek vasárnap átkeltek a Száván és hátba támadták a Baranyában állomásozó szerb tartalékos egységeket. A heves harcokban igen sokan elestek vagy megsebesültek, csak vasárnap délután 64 sebesült katonát, illetve tartalékost vittek helikopteren a zombori kórházba. Az újvidéki televízió szlavóniai tudósításában egy igen erős robbanás színhelyén készült felvételeket mutatott be: a detonáció mintegy 50 méteres körzetben mindent letarolt, megsemmisített több katonai járművet és megölt 20 katonát. Horvát ellentámadásokról érkeznek hírek a Zágrábtól délre fekvő Bánijából és Dalmáciából is. Ugyanakkor a szövetségi hadsereg tegnap hajnalban— a Tanjug jelentése szerint — mintegy 200 katonai járműből álló (és nem ezerből, mint ahogyan azt külföldi források állították) menetoszlopot indított Belgrádból nyugati irányba. Valamivel később egy kisebb kontingens, főleg szanitéc kocsikból álló különítmény követte őket. Nem tudni, hogy elősegíti-e a feszültség csökkenését az államelnökség mára tervezett ülése, amelyet a Crna Gora-i, Branko Kostic alelnök hívott össze, s amelyre meghívták Stipe Mesic elnököt is. Napirenden a boszniai helyzet szerepel, ahol robbanásveszély fenyeget. Különösen azután, hogy a szerb nemzetiségű Uzelac tábornok vasárnap önkényesen általános mozgósítást rendelt el (a 20—60 éves férfiak számára) a köztársaság egyik szerbek lakta vidékén, Bosanska Krajinában. Izetbegovic elnök az intézkedést érvénytelennek nyilvánította és felszólította a lakosságot, tagadja meg a behívást.. Radoman Bozsovic vajdasági tartományi kormányfő a Vajdaságban élő háborús veteránok előtt mondott beszédében azt állította, hogy egyes szomszéd államok beavatkoznak Jugoszlávia belső ügyeibe, és ilyen összefüggésben említette Markovic szövetségi kormányfő és Antall József magyar miniszterelnök szabadkai találkozóját, amelyen „újabb hazaárulási kísérlet történt”. , Antall úrnak tudnia kell — üzente a vajdasági ügyek harcias irányítója — , hogy a Vajdaság kérdése 1918-ban egyszer s mindenkorra eldőlt, amikor létrejött a szerb Vajdaság. Magyarellenes vádaskodást találunk a Vecernje Novosti című belgrádi esti lap egyik tegnapi cikkében is. A tudósító azt állítja, hogy szombat éjszaka a szerb területvédők Baranya felett, Batinánál lelőttek egy magyar mezőgazdasági repülőgépet, kettőt pedig súlyosan megrongáltak. A repülők állítólag fegyvert szállítottak a horvát gárdának, továbbá robbanóanyagot az egyik Duna híd felrobbantásához. Az újság szerint öt nappal korábban három magyar mezőgazdasági repülőgépet semmisítettek meg, a pilóták ejtőernyővel a közeli erdőben ereszkedtek le és azóta keresik őket. Még egy magyar diverzióról számol be a nagy példányszámú bulvárlap: vasárnap állítólag 120 magyar nő érkezett autóbuszon Baranyába, hogy „segítsenek a horvátoknak”, de leleplezték és visszaküldték őket, írja az újság, de értesüléseit semmilyen hivatalos adattal nem támasztja alá. • Kovács István MTI -----------------------------------A szerb Vecernje Novosti című lap tegnap Németországot is azzal vádolta, hogy fegyvereseket küld Horvátországba. Az újság szerint „több mint 25 000 jól kiképzett harcost, többségében tapasztalt, több országból toborzott terroristát”. Valótlanságokat állít a Pulsz című macedóniai hetilap abban a cikkében, amely szerint e jugoszláviai tagköztársaságot bolgár támadás fenyegetné — szögezte le a bolgár minisztertanács szóvivője. Ante Markovic szövetségi miniszterelnök tegnap nyílt levélben követelte Slobodan Milosevic szerb elnöktől a szerbiai mozgósítás leállítását, hangoztatva, hogy amennyiben nem teszi ezt meg a szerb vezető, háborús felelősség terheli majd a világ népei előtt, de elsősorban Szerbia előtt. Négy változatot terjesztettek a katonai szakértők a Jugoszláviába küldött megfigyelők szerepének erősítéséről a Nyugat-európai Unió tegnap Brüsszelben megkezdett rendkívüli miniszteri tanácsa elé. A tanácskozáson a kilenc tagállamon kívül részt vesznek a NATO-tagállam Görögország, Dánia, Törökország és Norvégia, valamint a semleges, de közösségi tagállam Írország képviselői is. Az első változat a jelenleg Jugoszláviában levő mintegy kétszáz közösségi megfigyelő logiszitikai támogatását bővítené. A második fegyveres őrséget biztosítana a megfigyelőknek kizárólag „védelmi megbízatással”, a harmadik fegyveres őrséget „aktív tevékenységi és támogatási körrel”, a negyedik pedig igazi békefenntartó erőt hozna létre. A Jugoszláviába küldött erő létszáma mindenképpen sokszorosára nőne, az első esetben 1 000-3 000 főt érne el; a továbbiakban ez tovább gyarapodna, az utolsó változat pedig legalább 20 000 fős létszámot feltételez. Nagy-Britannia jelezte, hogy számára legfeljebb az első változat elfogadható. A Nyugat-Európai Unió (WEU) miniszteri tanácsa tegnapi ülésén Lord Caringtonnak, a Jugoszlávia-konferencia elnökének és rajta keresztül az Európai Közösség miniszteri tanácsának a kezébe helyezte a döntést arra vonatkozólag, hogy az EK kéri-e - s ha igen, mikor és milyen mértékben - jugoszláviai megfigyelői missziójának erősítését a WEU által előkészített opciók valamelyikével. A közösség miniszteri tanácsa tegnap arról döntött, hogy az EK tűzszüneti megfigyelőinek mandátumát kiterjeszti Jugoszláviának Magyarországgal határos területeire, valamint Bosznia- Hercegovinára is. Összeesküvők irányították a bányászokat • Folytatás az 1. oldalról A szenátor végezetül azt javasolta, hogy az új, nemzeti egységkormány megalakításával Ion Iliescu államfőt és Petre Roman miniszterelnököt bízzák meg, tekintve, hogy ez utóbbi nem mondott le, csupán mandátumát nyújtotta be az államfőnek. A szenátor szenzációkeltő bejelentésére nyomban válaszolt Virgil Magureanu, a román hírszerző szolgálat vezetője, aki szerint az előadott változat éppen azért gyanús, mert túlságosan is olajozottan kapcsolódnak egymásba a fogaskerekek. Véleménye szerint konkrét bizonyítékok nélkül nem lehet senki fölött ítélkezni, sem pedig pártokat betiltani. A letartóztatottak hosszú lajstromára utalva pedig megkönnyebbülten jegyezte meg: örül, hogy ő maga nem szerepel a listán. Az alakulóban lévő új kormánnyal kapcsolatos alapelveit fogalmazta meg az RMDSZ elnöksége kolozsvári rendkívüli értekezletén. A kilencpontos lajstrom elsősorban gazdasági jellegű szempontokat tartalmaz, közöttük a reformpolitika reális alapokon való kiterjesztésével, a megfelelő társadalmi védőintézkedések szavatolásával, a gazdaságot megbénító pénzügyi zárlat legalább részleges feloldásával, a csődtörvény előkészítésével összefüggőeket. A politikai elvárások között első helyen szerepel a pártállam restaurációjának megakadályozása, a totalitárius struktúrák felszámolása. Az ülésről kiadott — és a szempontokat magában foglaló — közleményben meglepően kis helyet foglal el a nemzetiségi kérdés: a hármas pont ezzel kapcsolatosan mindössze annyit szögez le, hogy az RMDSZ szükségesnek tartja a nemzetiségi jogok törvényes kereteinek megteremtését, valamint a gyakorlásukhoz elengedhetetlen intézményes keret létrehozását. E ponton belül szó esik a nemzetiségi minisztérium létrehozásának fontosságáról is. • Bogdán Tibor Scud rakéták nyomában Washingtoni tudósítónktól Az ENSZ helikopterek, amelyeknek felszállását Szaddám Huszein végül is engedélyezte, ma azokat a Scud rakétákat keresik Irakban, amelyek túlélték és átvészelték a Sivatagi Vihar hadművelet szőnyegbombázásait. A Scud rakéták után kutató húsz tagú csoport a szíriai határon kezdi meg a munkát. Bagdad korábbi ragaszkodása ahhoz, hogy az ENSZ helikopterek ne mozoghassanak zavartalanul az iraki légtérben, Bush elnök részéről komoly figyelmeztetéseket vont maga után. És ezek a figyelmeztetések most arra késztették Szaúd-Arábiát, hogy ENSZ felhatalmazást kérjen bármiféle új, tehát akár katonai akcióra Irak ellen. Időközben elindultak Bahrein felé, illetve onnan New York ba azok az ENSZ vizsgálóbiztosok, akiket öt napig tartottak egy bagdadi parkolóban. Reuter -------------------------------Az ENSZ iraki missziót teljesítő nukleáris fegyverellenőrző csoportja kézzelfogható bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy Bagdad érdeklődést mutatott egy nukleáris szerkezet felrobbantása iránt. David Kydd, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szóvivője hétfőn a BBC-nek adott bécsi nyilatkozatában elmondta: az ellenőrző csoport bizonyítékokat talált arra nézve, hogy az irakiak valóban gyűjtötték a dokumentációs anyagokat egy robbantási célra alkalmas eszköz létrehozására. Vannak olyan jelek is, amelyek azt mutatják, hogy Bagdad számos megállapodást írt alá külföldi cégekkel a nukleáris programjához szükséges cikkek megvételére. A cégek neveit eljuttatják az illető kormányokhoz. A legvalószínűbb, hogy Kína szállított urániumot az iraki atomfegyver-programhoz — jelentette tegnap amerikai kormányforrásokra hivatkozva a The New York Ti ■ Molnár Éva mes. Még ez is sok volt? A Magyar Hírlap tegnap igyekezett megtudni, miként alakulhat a közeli napokban Románia belpolitikai helyzete — tekintettel arra is, hogy a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) hajlandó lenne részt venni egy esetleges kormányalakítás koalíciós tárgyalásain. Telefonálgatásaink során eljuttattunk Kolozsvárra, ahonnan András Péter, a Magyar Demokrata Ifjak Szövetségének munkatársa mondta el személyes véleményét. Mint közölte, nemigen lehet számítani arra, hogy a kormányalakításról koalíciós tárgyalások kezdődnének. Inkább olyan a hangulat, amely nagyon rövid időre szakértői kormány megalakítását támogatná, s utána nem sokkal az új választások kiírását. Petre Roman volt kormányfő nagyon magabiztosan nyilatkozik — ez azt jelenti, hogy politikai karrierjének nincs vége? — kérdezte a Magyar Hírlap. — Egyáltalán nem biztos, hogy Roman pályafutása befejeződött, és kérdéses Iliescu sorsa is. Az is elképzelhető, hogy az új választásokon a Nemzeti Megmentési Front többséget — vagy közel többséget — szerez, mondta András Péter. A Front még mindig nagyon népszerű. Kommunista puccs — mondta Petre Roman a Zsil bányászainak bukaresti „akciójáról”. Igaz ez? - Nem lehet kizárni, hogy részben igen, hiszen a reformok felemás végrehajtása egyaránt érintette azokat, akik gyökeres változást akartak, s azokat is, akiknek még ez a változás is sok volt. A Zsil-völgyi bányászoknak Bukarest megbocsátott, és a megmozdulásokat csak gazdasági okok váltották ki? — A gazdasági okoknak fontos szerepe volt a bányászok esetében, de megjegyzendő, ami a politikai okokat illeti: Romániában teljes a közöny. Sokan kivonultak ugyan a bányászok mellett — nem csak Bukarestben —, de az emberek többsége teljesen közönyös a politika iránt. Mi volt ez? Második forradalom 1989 decembere után? — Nem, talán nem... F. Gy. 1991. október 1., kedd I The U. S. Foreign Commercial Service / I of the Embassy of the United States f I of America is seeking a Hungarian \ 1 colleague as a Commercial Assistant. J / The person should have a minimum / I of two (2) years commercial and I I economic experience and an excellent 1 I command of English. Personal J I computer skills are also needed. I I Job duties will include market I I research, trade exhibitions, and I 1 providing individual counseling to U. S. 1 I business visitors. Salary and benefits § I will be set according to the person’s I I qualifications. Please submit a job I I application to the attention of Gary L. 1 I Gallagher, Commercial Attache, U. S. 1 I Foreign Commercial Service, I I American Embassy — Budapest, I I 1062 Budapest, Bajza utca 31. 1 »MH 2516 I