Magyar Hírlap, 1992. február (25. évfolyam, 40-51. szám)
1992-02-17 / 40. szám
2 MAGYAR HÍRLAP_______ MTI Izraeli harci gépek és helikopterek vasárnapra virradóra palesztin menekülttáborokat támadtak Dél- Libanonban — jelentette az AFP és a Reuter. A Szidon és Túr közelében lévő, a legnagyobbak közé tartozó táborok elleni támadás során egy asszony és három gyermek vesztette életét. A Szidon közelében lévő Avi Heboué tábort, amelyben mintegy 80 ezer ember talált menedéket, legalább hét rakétatalálat ért. Ebben a táborban hatan megsebesültek. Vasárnapi izraeli közlés szerint a gépek terrorista célpontokat támadtak. Az akciót — mutatnak rá a hírügynökségek — nyilvánvalóan válaszcsapásnak szánták az izraeli katonák ellen 24 órával korábban végrehajtott merényletre. A péntekről szombatra virradó éjjel végbevitt akció a legvéresebb Izraelben elkövetett merénylet volt 1987 novembere óta — akkor egy Libanonból behatoló kommandó hat katonát megölt és hatot megsebesített Kirjat Smonában. Az izraeli védelmi miniszter a PFSZ fő erejét jelentő Fatahnak tulajdonította szombaton az előző éjszaka Tel-Avivtól északra végrehajtott merényletet, amelynek három izraeli katona esett áldozatául. Az Izraelben kormányzó jobboldali Likud tömb parlamenti frakciójának vezetője, Szalah Doron asszony kneszetvitát követelt a történtekről. Egy frakciótársa ismételten a halálbüntetés alkalmazását sürgette a terrorakciók végrehajtói ellen. A megszállt területek első számú palesztin vezetője, Feiszal Huszeini kijelentette: „Azt akarjuk, hogy ne legyen több merénylet sem izraeliek, sem arabok ellen. Hanan Asravi asszony, az arab— izraeli tárgyalásokon részt vevő palesztin küldöttség szóvivője szerint minden erőszakos cselekmény a békemegállapodás elérésének sürgős és nélkülözhetetlen voltát mutatja. Egy másik izraeli támadás következtében vasárnap Dél-Libanonban életét vesztette Abbász Muszavi sejk, az Irán-barát Hezbollah párt főtitkára. Bejrúti források szerint a szélsőséges csoportosulás vezetője délután Sarkija közelében, felesége és fia társaságában, fekete Mercedes kocsijával egy konvoj élén haladt, amikor izraeli helikopterek támadtak rájuk. A fekete Mercedes rakétatalálatot kapott és felrobbant. Utasai — Abbász Muszavi, a felesége és a fia — életüket vesztették. További tíz személy megsebesült. Palesztin kommandóakció — izraeli ellentámadás A legvéresebb merénylet 1987 óta Miként kerültek kiskorúak Pokorny ajánlólistáira? A Maros-parti városban új polgármester-választás lesz • Folytatás az 1. oldalról Emellett egyeztetnünk kell a véleményeket a Demokratikus Konvenció helyi vezetőivel is, így tehát az újabb jelölt esetleges indítása és személye egyelőre kérdőjel marad. — Hogyan fogadta a magyar lakosság a hírt, miszerint Káli Király István után végül is a másik magyar jelöltet sem sikerült győzelemre juttatnia? — A hír természetesen nem töltötte el örömmel a magyar lakosságot. Csüggedni azonban nem szabad, és mi nem is adjuk fel a harcot. Tovább haladunk a megkezdett úton. Helyzetünk egyáltalán nem tragikus, hiszen a 25 tanácstag közül 14 az RMDSZ jelöltjei közül került ki, s végső soron a tanács irányítja a polgármester tevékenységét. Más kérdés az, hogy vannak erők, amelyek szeretnék a vereségtudatot elültetni a magyarság soraiban, ám bízom benne, akciójuk nem jár sikerrel. Nagyváradon az RMDSZ helyi szervezete választmányi ülésén úgy határozott: a Demokratikus Konvenció kérésével ellentétben nem vonja vissza a megyeszékhely polgármesteri címére pályázó jelöltjét, Jankó Szép Sándort, aki mindennek kapcsán a következőket mondotta el a Magyar Hírlapnak: — Az RMDSZ azért döntött az indításom mellett, mert semmi jogi garanciája sem volt annak, hogy visszalépésem esetén a harmadik helyezett, a Demokratikus Konvenció jelöltje vehette volna át a helyemet. Könnyen megtörténhetett volna, hogy a második helyen álló frontjelölt egyedüli pályázóként indul, így hát mi tartjuk magunkat a választási törvény rendelkezéséhez, miszerint a második fordulóban az első két helyezett vesz részt. — Ön a szavazatok közel 33 százalékát mondhatja magáénak a kormánypárt, az NMF 26 százalékával szemben. Hogyan látja az esélyeit? — Nem akarok borúlátó lenni, de szerintem azok minimálisak. A Demokratikus Konvencióval ugyanis nem sikerült megnyugtató megállapodásra jutnunk. Vezetői sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy végül is nem próbálkoztunk meg e tömörülés jelöltjének indításával, és ehhez még hozzátették: tagpártjaik vezetői természetesen megfelelőképpen szavaznak majd, ám nem biztosíthatják ugyanezt szélesebb tömegbázisuk esetében. Arról van szó tehát, hogy a konvenció román szavazói nem pártérdekeket, hanem nemzetiségi szempontokat tartanak majd szem előtt a második menet során? — Körülbelül így igaz. Valószínű, hogy a Demokratikus Konvenció választóinak fele el sem megy a szavazásra, a másik fél voksa pedig minden bizonnyal megoszlik majd. A nagy kérdés most az, kik, milyen rétegek járulnak majd az urnák elé, és milyen arányban oszlanak meg a voksok? Persze, a minimális esély is esély, ezért bizakodunk... Egyéb bonyodalmak is adódtak a helyhatósági választások második fordulójának kapcsán, így például — amint azt Cornel Turianu, a bukaresti bíróság ügyésze közölte — a számítógépekbe sokfelé hibás adatot tápláltak be, az érvényes szavazatok helyett az összes leadott szavazatok számát ütötték be. Erre az egyértelműen kétértelmű választási törvény is módot adott. Sokfelé ezért újra kell számlálni a szavazatokat. Az ügyész véleménye szerint a voksok helyes értékelése esetében sokfelé nem kellene második fordulót rendezni. A helyhatósági választásoknak egyébként már van egy halálos áldozatuk is: egy Iasi megyei község frissen győzedelmeskedő tanácstagja örömében a szó legszorosabb értelmében halálra itta magát. • Bogdán Tibor Maradnak a szovjet korszak határai Moszkvai tudósítónktól________ Sajátos rekordot állítottak föl minszki találkozójukon a Független Államok Közösségének elnökei: húsz különböző, elsősorban katonai, politikai és gazdasági dokumentumot írtak alá. Az okmányok lényege: az államközösség tagjai a nemzetközi jog alapján fejlesztik kapcsolataikat, tiszteletben tartják a jelenlegi határokat, gazdasági, politikai és honvédelmi együttműködésre törekednek. A tanácskozást követő sajtóértekezleten Leonyid Kravcsuk ukrán elnök elmondta, hogy a gazdasági kérdések megoldását illetően sikerült egységes álláspontra jutni, felszámolták azokat a korlátokat, amelyek eddig a szerződéskötéseket akadályozták, kötelezettséget vállaltak a szállításokra vonatkozó államközi megállapodások teljesítésére, és meghatározták azokat az intézkedéseket, amelyek a vállalatok közötti gazdasági kapcsolatok helyreállításához szükségesek. A katonai kérdéskör már keményebb diónak bizonyult. A stratégiai fegyveres erők továbbra is egységes ellenőrzés alatt maradnak — igaz, erről korábban sem volt vita —, és Minszkben megegyeztek abban, hogy ezek a csapatok a FÁK államfői tanácsának valamint főparancsnokuknak, Jevgenyij Saposnyikov marsallnak lesznek alárendelve. Saposnyikovot a közös hagyományos fegyveres erők főparancsnokává is kinevezték, s a tábornok a március 20-án Kijevben sorra kerülő következő csúcstalálkozón személyi javaslatokat tesz a stratégiai fegyveres erők, a hagyományos csapatok parancsnoki tisztére, valamint a vezérkari főnök posztjára. A fegyveres erők problémája azonban két részre osztotta a tagországokat. Hárman — Ukrajna, Azerbajdzsán és Moldova — saját hadseregek megalakítása mellett döntöttek, a többiek egyelőre a közös fegyveres erők létrehozását támogatják, igaz, néhány lényeges részkérdésben közöttük sincs teljes egyetértés. Belarusz például — miként azt Sztanyiszlav Spakevics, a köztársaság legfelsőbb tanácsának elnöke elmondta : részvételét az egységes stratégiai fegyveres erőkben csak ideiglenesnek tekinti, 1994-ig ugyanis területéről kivonják a nukleáris fegyvereket. Hasonlóan nyilatkozott Leonyid Kravcsuk is: két év múlva a stratégiai erők problémája Ukrajna számára megszűnik létezni, jelentette ki. A minszki találkozón külön jegyzőkönyvet írtak alá arról, hogy a köztársaságok külügyminisztereit és szakértőit megbízzák: a kijevi csúcsra készítsenek elő megállapodástervezetet a hadászati támadófegyverek korlátozásáról, valamint az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló egyezmények ratifikálásáról. A belarusz fővárosban kétoldalú megbeszélést tartott az orosz és az ukrán elnök, tárgyalásukról azonban gyakorlatilag semmiféle részletet sem tudni. Csak az ismeretes, hogy a tárgyalások előtt Andrej Kozirjev orosz és Anatolij Zlenko ukrán külügyminiszter megállapodást írt alá a diplomáciai kapcsolatok felvételéről, és az államfők feltehetőleg gazdasági problémákat tekintettek át. • Poór Csaba ■ EDUSCHO Kft. pályázatot hirdet FŐKÖNYVELŐI állás betöltésére. A szakmailag igényes vezetés kiemelkedő színvonalú munkát és teljes elkötelezettséget vár el, amiért évi 2 millió Ft jövedelmet kínál. Leendő munkatársunkat az 1992. február 28-ig szakmai önéletrajzot benyújtók közül, személyes beszélgetés után választjuk ki. Cím: 1152 Budapest, Telek u. 5. Telefon: 169-5956,169-5686,169-5566, 1160 MH KÜLFÖLD Több mint 110 ezer aláírás Milosevic ellen Kezdődhet a Jugoszlávia-hadművelet• Újvidéki tudósítónktól_________ Miközben Szerbia és a Vajdaság nagyobb városaiban folyik az ellenzék által szervezett aláírásgyűjtés az új választások megtartására és Milosevic elnök lemondatására, mindenki a kéksisakosokról beszél. Itt úgy tudják, hogy Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár már megszerezte a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának beleegyezését, és ennek alapján a testület következő ülésén ma vagy holnap meghozható a döntés a békefenntartó erők kivezényléséről, hogy azután a hét végén már meg is érkezzenek Horvátországba az első külföldi alakulatok. Az úgynevezett „Jugoszlávia-hadművelet” a világszervezet eddigi legnagyobb ilyen jellegű vállalkozása, s a 13 ezer főnyi békehaderő legalább egy évig, de az is lehet, hogy tíz évnél is hosszabb ideig marad itt. Vladislav Jovanovic szerb külügyminiszter a Politikának adott terjedelmes interjújában a kéksisakosok jövetelét a belgrádi kormány sikerének próbálta feltüntetni. Szerinte ezáltal Szerbia nemzetközi tekintélye gyarapodik, és a világszervezet vállal garanciát a horvátországi szerbek védelméért. E diplomáciai siker alapján Szerbia elvárja, hogy a Nyugat feloldja a gazdasági zárlatot. Másként látja a dolgot a szerbiai ellenzék: a Milosevic elleni aláírásgyűjtést kezdeményező Demokrata Párt vezetőségi tagja, Zoran Djindjic az újvidéki Magyar Szónak adott interjújában hosszú lajstromba foglalta a szerb kormány és az elnök bel- és külpolitikai baklövéseit. Komikus példaként hozta fel, hogy Milosevic törökországi látogatása után tíz nappal Ankara elismerte Szlovéniát és Horvátországot, holott a vizittel ennek akarták elejét venni. Borisz Jelcin a neki írt levélre azt válaszolta, hogy Milosevic legalább egy hónapot késett: Oroszország már döntött a kiválni akaró köztársaságok elismeréséről. Djindjic szerint Milosevic nem tudja eldönteni, hogy az akadémia által kidolgozott nacionalista elképzelést vagy a kommunisták programját hajtsa-e végre. Tévedései miatt haladéktalanul félre kell állnia, hogy egy átmeneti kormány ellenőrzése alatt megtartsák az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat. Az ellenzéki politikus biztos abban, hogy májusig kiderül az ég Szerbia felett, és megalakul az új demokratikus kormány, amely figyelembe veszi majd a Vajdaság sajátosságait is. Az aláírásgyűjtés a vártnál sikeresebben alakul. Eddig több mint 110 ezren írták alá a petíciót, s ez bőven elegendő ahhoz, hogy a képviselőház napirendre tűzze a népszavazás kiírását. Az akció szemmel láthatóan meglepte a kormányzó pártot, a hatalom ellenőrzése alatt álló lapok hevesen támadják az ellenzéki vezetőket. • Kovács István MTI---------------------------A Krajinai Szerb Köztársaság parlamentje vasárnap megtartott rendkívüli ülésén felmentette tisztségéből Milan Babic krajinai elnököt, az ENSZ-békeerők horvátországi telepítésének fő ellenfelét. Babiccsal egy időben a parlament felmentette az egész krajinai kormányt, s elutasította Milan Babic javaslatát arra, hogy az ENSZ- erőkkel kapcsolatban Krajinában tartsanak népszavazást. Észak-koreai váltás két lépésben MTI ---------------------------Két lépcsőben történik meg az észak-koreai hatalom átörökítése. Kim Dzsong Il, aki vasárnap ünnepeltette meg 50. születésnapját, várhatóan a pártfőtitkári posztot veszi át apjától, Kim Ir Szentől, annak nyolcvanadik születésnapján, áprilisban. A jövő évben, vagy csak azután jut majd Kim Dzsong Il az államfői poszthoz is — írja a Jomiuri Simbun című japán lap a dél-koreai véleményeket összegezve. A Jomiuri dél-koreai megfigyelőket idézve azt írja, hogy Kim Dzsong Il várhatóan még apjánál is erőteljesebb tekintélyuralmi rendszert épít ki és bizalmatlansága, gyanakvása miatt még nála is kiszámíthatatlanabb lesz. Exszovjet tagokkal Iszlám közös piac Reuter-------------------------Irán, Pakisztán és Törökország felélesztette az egykor a CENTO katonai paktum részét képező Gazdasági Együttműködési Szervezetet (ECO), amelynek tagjai közé nyomban fel is vették Azerbajdzsánt, Türkmenisztánt és Üzbegisztánt. A teheráni csúcsértekezletet megnyitva Rafszandzsani iráni elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy rövidesen sor kerül Kazahsztán, Kirgizsztán és Tádzsikisztán felvételére is. Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök szerint Afganisztán is felvételt nyerhet, ha az ország belpolitikai helyzete rendeződik. Rafszandzsani szerint az ECO olyan regionális iszlám szövetség csírája, amely világhatalommá válhat. A szövetség felélesztőinek célja a politikai és gazdasági együttműködés, egyfajta közös piac kifejlesztése. Első lépésként 10 százalékos vámcsökkentést határoztak el áruféleségek meghatározott csoportjára. A továbbiakban a kereskedelmet kívánják fejleszteni, út- és vasútépítkezésben, a telekommunikációs kapcsolatok fejlesztésében gondolkodnak. Özal török elnök a teheráni csúcsértekezlet megnyitásán állást foglalt a szervezet liberális piacirányultsága és a vallási türelem mellett. Törökország a ciprusi török államot is fel szeretné vetetni. Csak gyalogosoknak (MTI) Március 1-jétől néhány hónapig, előreláthatólag nyár derekáig, gépjárművek nem használhatják a Darmoty—Balassagyarmat szlovák—magyar közúti határátkelőhelyet — közölte szombaton a szlovák közlekedési minisztérium. A korlátozás oka, hogy nagyjavítást végeznek a határ fölött átívelő hídon. A gyalogosok és a kerékpárosok a munkálatok alatt is zavartalanul igénybe vehetik a határátkelő helyet, a gépjárműveket azonban a Sahy—Parassapuszta átkelőhöz terelik el. Hatmilliárd dolláros terv (MTI) Az argentin szakszervezetek ellenzik a kelet-európai bevándorlók befogadását. Carlos Menem köztársasági elnök az Európai Parlamentben tartott beszédében megerősítette, hogy országa kész letelepíteni 2-300 ezer, elsősorban orosz kivándorlót. Ehhez a tervhez Argentína személyenként 15-20 ezer amerikai dollár összegű letelepítési költségtérítést szeretne kapni az Európai Közösségtől. Tüntetés halottakkal Zaire-ban (MTI) A zaire-i rendfenntartó erők vasárnap tüzet nyitottak arra a tüntető menetre, ami Világhíradó ivet a katolikus egyház szervezett a fővárosban, Kinshasában — jelentették hírügynökségek. Az első beszámolók szerint legalább 13 ember halt meg a lövöldözésben. A demokratikus változásokat követelő tüntetést a hatóságok jó előre betiltották, de a szervezők a tilalom ellenére a felvonulás megtartása mellett döntöttek. /fjabb osztrák újfasiszta csoport (MTI) Újabb neonáci csoportot leplezett le az osztrák rendőrség: a felső-ausztriai Welsben egy ideje már nyomon követték a 15 tagú társaságot, amelynek szombat éjszakai alakulóülésén nem várt vendégként jelentek meg a rendőrök. A 14 és 26 év közötti fiataloknál nagy mennyiségű náci propagandaanyagot és egy gázpisztolyt találtak. Tizet közülük vasárnap szabadlábra helyeztek. Prágaiak Kohl ellen (MTI) Mintegy négyezren tüntettek szombaton a prágai Óváros téren a tervezett csehszlovák—német alapszerződés jelenlegi szövege ellen. A szerződés — amelyet e hónap végén, Helmut Kohl német kancellár prágai látogatása során akarnak aláírni — azért váltotta ki sokak ellenérzését Csehországban, mert a preambulumban a szudétanémetek második világháború utáni „kiűzetését” említi. Új reformhullám Kínában? (MTI) Jang Sang-kun kínai államfő, a kínai vezetőség reformszárnyának egyik vezéregyénisége bátrabb reformlépéseket sürgetett a Zsenmin Zsipao szombati száma által idézett beszédében. Jang kijelentette: a reformok és a nyitás politikáján nem szabad változtatni, több nyugati tőkét kell becsalogatni az országba, bátrabban át kell venni a Nyugat korszerű technológiáját és gazdasági irányítási módszereit. Magyar kiállítás Clevelandben (MTI) Sokrétű magyar kiállítás nyílik március 15. alkalmából a clevelandi természettudományi múzeumban. Az ohiói nagyvárosban, ahol több nemzedék magyarjainak tízezrei élnek, a helyi magyar történelmi társulat közreműködésével rendeznek bemutatókat: a látogatók megismerkedhetnek majd a magyaros fafaragással, a kerámiafestéssel, hímzéssel, a népi táncokkal — nemkülönben a magyar kutyafajtákkal. A kiállítás hat hétig tart nyitva. 1992. február 17., hétfő Mussolini unokája képviselőjelölt MTI---------------------------„Nem vagyok fasiszta, Mussolini követője vagyok” — ezzel a választási jelszóval szállt versenybe az áprilisi választáson Alessandra Mussolini, a volt olasz diktátor 28 éves unokája, aki szombaton sajtóértekezleten jelentette be jelöltségét az Olasz Szociális Mozgalom nevű újfasiszta párt listáján Nápolyban. A rendkívül csinos Alessandra, aki anyja révén Sophia Loren unokahúga is, eddig fimszínésznőként vált ismertté. Nagyapjáról kijelentette, hogy „nem szégyelli, hanem nagyon is büszke rá”, s hogy Benito Mussolini történelmi szerepe — véleménye szerint — átértékelendő. „A világban óriási változások történtek. Ha 47 év után újra egy Mussolini ülhet a parlament padso raiban, ez a háború utáni konfliktusok végleges lezárását jelenti” — hangoztatta. A képviselői programját feszegető kérdésekre Alessandra nem sokat tudott mondani, mindössze annyit, hogy „a nép problémáival kíván foglalkozni, főként az egészségüggyel”, amihez orvosi diplomája révén ért. Az újfasiszta MSI igen örül Alessandra jelöltségének. „Nincs mit titkolni, a Mussolini név mindig is politikai zászlót jelentett számunkra” — jelentette ki a párt helyi titkára. Filmszínésznőből képviselőjelölt (a háttérben a papa) MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG