Magyar Hírlap, 1992. június (25. évfolyam, 128-140. szám)
1992-06-01 / 128. szám
2 MAGYAR HÍRLAP Háborúellenes tüntetés a fővárosban — Nem hittek a szankciók bevezetésében Embargó után: megdöbbenés Belgrádban Újvidéki tudósítónktól__________ Miközben a kormányzó párt az állampolgári kötelességet hangoztatva szavazásra szólítja Kis-Jugoszlávia polgárait, azokat egészen más kérdések foglalkoztatják, mindenekelőtt a Biztonsági Tanács által meghirdetett szankciók és azok várható következményei. Az előállt helyzetben valóban keveseket érdekel, hogy a szocialisták több vagy kevesebb mandátumot kapnak az új szövetségi képviselőházban, mint nem hivatalos szövetségesük, a radikálisok, amikor előre tudni, hogy a választási eredményeket a külföld nem ismeri el. Az itteni demokratikus ellenzék pedig nem is vállalta a részvételt és bojkottra szólított fel, akárcsak a pravoszláv egyház. A szavazóhelyiségek különben tegnap 7-19 óráig voltak nyitva, és a voksolás rendben lezajlott. A belgrádi rádió megszólaltatta Milosevics elnököt, aki kijelentette: ezektől a választásoktól függ, hogy milyen gyorsan konszolidálódik az új állam. A szankciók kapcsán csak annyit jegyzett meg, hogy ez az ára, hogy Szerbia segítséget nyújtott a területén kívül élő szerbeknek. A szankciók bejelentése kétségkívül nagyobb döbbenetet keltett Belgrádban, mintha a város bombázását adták volna hírül. A hatásos hírblokád közepette az emberek jó része elhitte, hogy a megtorlás emlegetése csak pszichológiai manőver a választások és a szerb—montenegrói államszövetség meghiúsítása céljából. Maga Milosevics elnök alig néhány nappal ezelőtt vállalati igazgatók előtt azt a meggyőződését hangoztatta, hogy olajembargót nem vezetnek be. Az elnök valószínűleg sokat várt attól a levéltől is, amelyet szombaton közvetlenül a BT ülése előtt küldött Bush amerikai és Jelcin orosz elnöknek, azzal a különös javaslattal állva elő, hogy a két nagyhatalom közreműködésével vonják egy parancsnokság alá az összes boszniai fegyverest. Ugyanakkor Kosztic alelnök táviratban szólította fel Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárt, hogy a büntetőintézkedések helyett hívjanak össze Jugoszlávia-értekezletet, amelynek eredményeképpen a volt tagállamok együttműködési és barátsági szerződést írnának alá. Mint fuldoklónak a szalmaszál, Szerbiának annyit segítettek ezek a kétségbeesett és megkésett intervenciók. A biztonsági tanács 15 tagja közül 13 megszavazta a rendkívül szigorú intézkedéseket, a csaknem teljes kereskedelmi zárlatot, az olajembergóz, a légi közlekedés, a sport-, a tudományos és kulturális együttműködés megszakítását. Kína nem emelt vétót, mint Belgrádban remélték, hanem Zimbabwével együtt tartózkodott, míg Oroszország megszavazta a szankciókat. A Tanjug moszkvai tudósítója szerint ennek az az oka, hogy Moszkva engedményt tett Washingtonnak (annak reményében, hogy elhalasztják adósságainak visszafizetését), nem pedig az, hogy Szerbia nem fogadta el Kozirjev külügyminiszter tanácsait. A jugoszláv hírügynökség első kommentárjában visszautasítja a Belgrádot ért vádakat, „mert azokra nincs semmilyen bizonyíték”, és azt állítja, hogy a BT amerikai és német nyomásra cselekedett, s ez csorbítja tekintélyét. Egy itteni kommentátor megalázónak nevezte, hogy a testület ülésén senki sem vette védelmébe Jugoszláviát, és még barátai is elfordultak tőle. Milyen következménnyel számolhat a szerb—montenegrói kettős? Bush elnök már utasítást adott az Egyesült Államokban lévő jugoszláv javak, mintegy 210 millió dollár befagyasztására. Tokió hasonlóképpen járt el. Tegnap Ausztrália, Svájc és Ausztria is bejelentette, hogy az USA, Kanada, Olaszország, Németország és Kína után megszünteti a légi forgalmat Belgráddal. A JAT alkalmazottainak egy részét kényszerszabadságra küldte. Úgy tudni, hogy Kína, amely a jugoszláv olajszükséglet 1/5-ét fedezi, leállítja a szállítást. Nem ismeretes, hogy Románia milyen álláspontra helyezkedik, de neki valószínű, hogy megszegi a BT-határozatot. Az egyik szerbiai szappangyár igazgatója kijelentette, hogy már csak egy hónapra elegendő behozatali nyersanyaguk van. A belgrádi motorgyár vezetője elmondta, hogy 15 országgal kooperálnak, és ezek után teljesen le kell állniuk. Ez lesz a sorsa még nagyon sok jugoszláv vállalatnak is. Egy ismert belgrádi közgazdász szerint ilyen körümények között illúzió az infláció megfékezéséről beszélni, pedig az immár évi viszonylatban 160 ezer százalékos pénzhígulás teljes csődbe viszi a gazdaságot. Szarajevóban valamelyest alábbhagyott a harcok hevessége, miután a szerb parancsnokság szombaton bejelentette a tüzérség leállítását. Előzőleg a belgrádi kormány — most első ízben — „megdöbbenését fejezte ki” a boszniai fővárosban folyó pusztítás miatt, az ágyúzás beszüntetését követelve mindkét féltől. Dubrovnikra viszont minden eddiginél hevesebb gránátzápor hullott a hét végén. A zágrábi rádió szerint több ezer lövedék csapódott be. A rádió ugyanakkor a horvát erők jelentős előrenyomulásáról számolt be a dalmáciai és a hercegovinai hadszíntéren. • Kovács István Megbénult a belgrádi repülőtér MTI -------------------------------------Az ENSZ BT által elfogadott gazdasági büntetőintézkedések ellenére a szerb szabadcsapatok vasárnap is lőtték Szarajevót — jelenti az MTI Belgrádból. A bosnyák főváros rádióadója arról számolt be, hogy a környező hegyekből tüzérségi fegyverekkel vették tűz alá a várost. Összecsapások voltak a városközpontban lévő Tito laktanyánál. A Szarajevóban harcoló szerb, horvát és bosnyák erők tűzszünetben állapodtak meg. A szerb irreguláris erőkkel kötött megállapodás alapján hétfő délután hat órakor kell elhallgatniuk a fegyvereknek.. A megállapodás az ENSZ-erők egyik tisztjének közvetítésével jött létre. Belgrádban az embargó hatására vasárnap már több száz utas torlódott össze a nemzetközi repülőtéren, amely gyakorlatilag teljesen megbénult. Délig 18 járatot töröltek. A jugoszláv fővárosban pillanatok alatt hosszú gépkocsisorok torlódtak össze a benzinkutaknál: az autósok attól tartanak, hogy ők fogják leginkább megszenvedni a kőolajembargót. Szerbiában évente egymillió tonna nyersolajat termelnek ki, de először a hadsereg szükségleteit elégítik ki. A Tanjug jugoszláv hírügynökség a szankciók kapcsán leginkább Oroszországot bírálta. Megállapítása szerint az eddig Belgrád mellett kiálló Moszkva szavazata „hideg zuhanyként érte” a hagyományos szövetségest. Sok ezer belgrádi tartott vasárnap háborúellenes megmozdulást a városközpontban. A tiltakozómenet az Albanija palotánál gyülekezett, majd a főutcán a Slavija tér felé vonult el. A tömeg teljesen betöltötte a Terazije utat. A menet élén a Szerb Megújhodási Mozgalom, a Szerb Demokrata Párt és a háborúellenes központ vezetői haladtak. A tömeg némán követte őket, csak az elnöki palotánál hallatszottak Milosevic elnök elleni jelszavak. A megmozdulással a tömeg a boszniai háború ellen tiltakozott. A menetet hangszórókon néha figyelmeztették, hogy teljes csendben vonuljon. Az ellenzék nagyobb pártjai — mint ismeretes — nem vesznek részt a választáson, helyette szervezték meg a tiltakozógyűlést. Vranitzky óvatos Ausztria vasárnap lezárta légterét a jugoszláv gépek előtt, és megszakította Belgráddal a légi összeköttetést — jelentette be Alois Mock külügyminiszter. Az embargó egészének ausztriai végrehajtásával ugyanakkor az osztrák kormány keddi ülésén foglalkozik. Mock üdvözölte a „Kis-Jugoszlávia” elleni ENSZ-szankciókat, és hangoztatta, hogy a döntés meghozatalában Ausztria lényeges szerepet játszott. Aláhúzta azt is, hogy a mostani szankciók nagyon hasonlatosak azokhoz, amelyeket Irak ellen hoztak annak idején, s jelzik a nemzetközi közösség azon eltökélt szándékát, hogy nem törődik bele a Bosznia-Hercegovina elleni agresszióba. Csak remélni lehet, hogy a Biztonsági Tanácsnak ez a határozata jobb belátásra bírja a belgrádi felelősöket — hangoztatta Mock. Ha a gazdasági, pénzügyi és kulturális szankciók nem vezetnek eredményre, nem lehet kizárni a katonai akciókat sem — mondotta Vranitzky osztrák kancellár vasárnap a televízió egyik politikai műsorában. A kancellár üdvözölte az ENSZ szankcióit, amelyeket Ausztria már régóta szorgalmaz. Az osztrák hadsereg egységeinek bevetését Vranitzky sok okból nem tudja elképzelni. Arra a kérdésre, vajon Ausztria lehetne-e kiindulási támaszpont az ENSZ-csapatok számára, Vranitzky korainak ítélte a választ. Ausztria — csakúgy, mint Irak esetében — szolidáris lenne az ENSZ katonai beavatkozása esetén, ám hogy ez milyen formában történne, arra nem lehet válaszolni, hiszen a dolog ez idő tájt nem konkrét — mondotta. Elképzelhető azonban ismét az átrepülési jog megadása — mondotta. A televíziós beszélgetésben, amelynek középpontjában belpolitikai kérdések álltak, Vranitzky leszögezte: Ausztria nem tervez semmilyen korlátozást a boszniai menekültek számára. Ausztria képes nagyobb számú menekültet is befogadni — mondotta, és hozzáfűzte: máris történtek intézkedések újabb szálláshelyek biztosítására, emellett tárgyalások kezdődtek Svájccal és Németországgal is. A kancellár szólt a Szlovéniának és Horvátországnak nyújtott osztrák pénzügyi segítségről is. Dienstbier kételyei Csehszlovákia támogatni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának Jugoszlávia ellen elrendelt szankcióit — jelentette ki Prágában vasárnap Jirí Dienstbier csehszlovák külügyminiszter, de hozzáfűzte: mindez nem jelent megoldást. Dienstbier a CSTK hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette: „A szankciókban a világszervezet csalódottsága jut kifejezésre amiatt, hogy a nemzetközi közösség oly hosszú ideje nem volt képes semmit sem megoldani. A hét végén újabb 350 ember, köztük a képen látható anya és kisfia volt kénytelen elhagyni Szarajevót MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG KÜLFÖLD Lezárható a dél-tiroli kérdés MTI -----------------------------------A Dél-tiroli Néppárt (SUP) Meranóban tartott rendkívüli kongresszusán jóváhagyta azt, hogy lezárhatónak tekinthető az olaszországi német ajkú kisebbség jogait és önkormányzatát garantáló jogszabályok „csomagja”. Más szóval: minden követelésük teljesült, beleértve azt is, hogy a hágai nemzetközi bírósághoz fordulhatnak vita esetén. A párt vezetője, Roland Riz szenátor javaslatát, hogy tekintsék lezártnak a nemzetiségi jogok kérdését, a kongresszus túlnyomó80 százalékot meghaladó) többséggel fogadta el. A dél-tiroliak többségét képviselő párt döntése után most Ausztrián a sor, hogy visszavonja az ENSZ-ben Olaszország ellen 1960-ban benyújtott panaszát, és a maga részéről is lezártnak tekintse a nemzetiségi kisebbség ügyében kialakult konfliktust. Bécsnek ezt június 11 -éig kell kinyilvánítania. Az Alto Adige tartományban élő német nyelvű kisebbség nyelvhasználati és önkormányzati jogait szavatoló „csomag” 137 törvényből és egyéb jogszabályból áll. Ezeket az olasz parlament az elmúlt két évtizedben folyamatosan fogadta el. A törvények különleges jogállást biztosítanak a tartománynak, és messzemenően szavatolják a német ajkúak nyelvhasználatát a közigazgatásban és a bíróságon, az anyanyelvű iskolákat, valamint képviseleti arányukat a városi és tartományi intézményekben. Alto Adige a központi költségvetésből jelentős összegeket kap régóta a kétnyelvű közigazgatás és bíráskodás kiépítésére. „Olaszország eleget tett minden kötelezettségének, amit a nemzetiségi kisebbséggel szemben vállalt” — jelentette ki a kongresszuson Roland Riz. Az utolsó, részleges jelentőségű jogszabályokat ez év elején fogadta el a római parlament a kormány előterjesztésére. Giulio Andreotti miniszterelnök akkor beszédében jelentette be, hogy az olasz kormány lezárta a dél-tiroli kérdést. Az osztrák kormány, valamint a pártok közül a Néppárt, a Szocialista Párt és a Zöldek egyetértenek a déltiroli kérdés lezárásával az SVP jóváhagyása után. Egyedül Jörg Haider jobboldali liberális pártja hangoztat fenntartásokat. 1992. június 1., hétfő Gysi az európai és a német helyzetről Lesz-e keletnémetek pártja? Berlini tudósítónktól___________ Dr. Gregor Gysi szerint a keleteurópai tendenciáktól függetlenül végérvényesen lejárt a nemzetállami fejlődés kora; a politikát egyre inkább a nemzetközi kapcsolatok fogják meghatározni. Az NDK volt állampártjának jelenlegi vezetője érdekes egyénisége a német politikai életnek. Nyilvános fellépései mindig telt ház előtt zajlanak. Külföldi újságírók előtt Gysi az európai és németországi helyzetről beszélt. A magát szocialistának valló Gysi és pártja ellenzi a németek európai vezető szerepét, még ha az az ország gazdasági erejéből automatikusan következne is. Az európai egyesülési folyamatot nézete szerint demokratizálni kellene úgy, hogy az ne csak a kormányok, hanem a népek ügye is legyen. Ha ez nem sikerül, akkor nagy teret fog nyerni Európa-szerte a szélsőjobboldal és a nacionalizmus. Németországban ez különösen veszélyes lehet, mert a német nacionalizmus eredete a kisebbségi érzés — mondta a DSZP vezetője — a franciákéval ellentétben, akiknél az elbizakodottság a nacionalizmus motiválója. A német nacionalizmus, jellegénél fogva sokkal agresszívabb. Gysi arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai egyesülési folyamatnál nem szabad elkövetni ugyanazt a hibát, mint a német egyesülésnél. Nevezetesen, hogy minden negatív jelenséget az egyesüléssel indokolnak. Ha az egyes európai nemzetek életszínvonalcsökkenését a nemzeti kormányok az európai egyesülésre fogják „kenni”, akkor nincs sok esély az egyesült Európa megteremtésére — vélte Gysi. A politikus szerint a lehető legantidemokratikusabb, hogy kialakulóban van világviszonylatban egyfajta megállapodás egy bizonyos nemzet vezető szerepének elismerésére. Lenne lehetőség nemzetközi demokratikus intézmények kiépítésére, de ez az esély nincs kihasználva. A német belpolitikai helyzettel kapcsolatban Gysi elmondta, hogy a nyugatnémetek többsége egyelőre úgy kezeli a keletnémet problémákat, mint amik őt egyáltalán nem érintik. Pedig fel kellene ismerniük, hogy a megoldatlan keleti gondok — némi időeltolódással ugyan, de — kétszeres „erősséggel” fognak náluk, nyugaton jelentkezni. Máris feltűnt a nyugati tartományok munkaerőpiacán a keleti konkurencia, ami talán sokakat ráébreszt arra, hogy új munkahelyek teremtésével a keleti tartományokban részben megakadályozható lenne a kelet—nyugati exodus. Amire azonban az újságírók leginkább felkapták a fejüket, az Gysinek az a sokat sejtető kijelentése volt, hogy komoly versenytársa lenne az ő pártjának, ha lenne valaki, aki megalapítaná a „keletnémetek pártját”. Ez az új politikai erő akár 30-40 százalékot is elérhetne első nekifutásra a választásokon. • Forinyák Éva Gracsov az új orosz katonai doktrínáról Moszkvai tudósítónktól A tervek szerint hat-nyolc évbe telik, amíg az orosz fegyveres erők szerkezete végérvényesen kialakul — közölte Pavel Gracsov honvédelmi miniszter szombaton a moszkvai vezérkari akadémián megtartott konferencián. Az első szakaszban — az idén — a honvédelmi minisztérium létrehozása mellett a katonai doktrína, illetve a hadsereg felépítési koncepciójának kidolgozása a feladat. A második szakaszban, 1995-ig a külföldön állomásozó orosz csapatok túlnyomó többségét hazatelepítik, a katonák egy része már szerződéses alapon fog szolgálni, és a hadsereg létszáma 2,5 millió főre csökken. A harmadik, zárószakaszban minden egységet kivonnak Oroszország határain túlról, és a személyi állományt 1,5 millió főre korlátozzák. Gracsov azt is elmondta, hogy a honvédelmi miniszternek két első helyettese — egyikőjük polgári személy — és három helyettese lesz, az ország katonai koncepciójának végleges tervezetét pedig szeptember elsejéig kell Borisz Jelcin elnök elé terjeszteni. A miniszter az Interfaxnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a maga részéről a hivatásos hadsereg híve, és a haditengerészet, valamint a légideszantos csapatok egy része már meg is kezdte az áttérést erre a rendszerre. Katonai hírszerzői értesülésekre hivatkozva Gracsov közölte az újságírókkal, hogy Románia páncélosokat és más fegyvereket ad át Kisinyovnak, román szakemberek vesznek részt a moldovaiak kiképzésében, és ezzel megsértik azt a nemzetközi normát, amelynek értelmében konfliktusövezetbe tilos harceszközöket szállítani. •P.Cs. Jasszer Arafat is szankciókat követel Izrael elleni nemzetközi szankciókat követelt vasárnap Ammanban Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke. A közel-keleti békefolyamat két védnökéhez, az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz címezve szavait „a megszállt területeken és Dél-Libanonban véghez vitt bűneiért” ugyanolyan büntetőintézkedéseket szorgalmazott Izraellel szemben, mint amilyeneket „az ENSZ Biztonsági Tanácsa Líbiával és Szerbiával szemben foganatosított”. Arafat, mint közölte, reggel megbízta a PFSZ ENSZ-megfigyelőjét: folyamodjék a BT-hez, hogy hívjon össze ülést a szankciók megvitatására. A palesztin vezető szerint az emberi jogok izraeli megsértése, Dél-Libanon folyamatos bombázása olyan kihívás, amelyre Washingtonnak és Moszkvának felelnie kell. Szemére vetette a két hatalomnak és Európának azt, hogy szó nélkül hagyják „Izrael bűneit”, megkérdezve, vajon „Izrael érinthetetlen angyal-e”. Némi fenyegető él is volt Arafat nyilatkozatában: „Elköteleztük magunkat a békefolyamat mellett, de senki ne higgye, hogy nincs más választásunk. Türelmünk véges”. Konkrétan nem fogalmazta meg, mire gondol. Soros az új Oroszországért (MTI) Soros György ötmillió dollárt szeretne befektetni az orosz közép- és felsőoktatásba, hogy átalakítsák a humán tantárgyak tanítását. Ezt maga a Magyarországon is ismert amerikai milliomos jelentette be az Izvesztyija szombati számában megjelent exkluzív interjúban. Soros elmondta még, hogy a nevét viselő alapítvány — az orosz illetékesekkel közösen — privatizációs tervet dolgoz ki, emellett szeretne bekapcsolódni a pénzforgalom stabilizációját célzó nemzetközi programokba és az ipari monopóliumok elleni intézkedésekbe is. Közölte továbbá: lehetőséget kíván teremteni, hogy orosz tudósok bekapcsolódjanak az általa finanszírozott kelet-európai tudományos projektekbe. Jogok az azerbajdzsáni rendőrségnek (MTI) Isza Gambarov ideiglenes azerbajdzsán elnök különleges jogokkal ruházta fel szombaton a köztársaság rendőrségét, a közelmúltban bejelentett rendkívüli intézkedések folytatásaként: az azeri rendőrök ezentúl ügyészi Világhíradó szankció nélkül is megmotozhatják a polgárokat, házkutatást tarthatnak, átkutathatják a gépkocsikat, autóbuszokat és más közlekedési eszközöket, beleértve a vonatokat is. Az orosz tv jelentése szerint a köztársaság belügy- és védelmi minisztériumainak illetékesei az intézkedést azzal magyarázták, hogy a lakosság hatalmas mennyiségű lőfegyverrel rendelkezik illegálisan, s valamit tenni kellett már e fegyverek begyűjtése érdekében. Udaj a nézők közé lövetett (MTI) Egy labdarúgó-mérkőzés nézői közé lövetett Szaddám Huszein fia, Udaj. Az iraki „trónörökös” egy bagdadi labdarúgómérkőzés alkalmával testőreinek megparancsolta, hogy használják fegyverüket a Szaddám-ellenes jelszavakat hangoztató nézők elhallgattatására — állította szombaton iraki ellenzékiek egy csoportja. A londoni székhelyű kampány a Szabad Irakért elnevezésű csoport (az iraki ellenzék hírszolgálatát ellátó szervezet) nyilatkozata szerint — amit a Reuter ismertetett — a múlt szerdán egy bagdadi stadionban lezajlott véres akcióban hárman életüket vesztették, többen megsebesültek. A hírt független forrásból nem erősítették meg. A 28 éves Udaj a Bábel című lap kiadója, az Iraki Olimpiai Bizottság elnöke és az Iraki Újságírószövetség vezetője. Az említett ellenzéki csoport szerint Szaddám szeretné, ha fia kerülne a helyére. Iraki atomlétesítmények megsemmisülése (MTI) ENSZ-szakértők újabb épületeket romboltak le vasárnap Irak atomkutató létesítményeiben, a tömegpusztító fegyverek gyártási lehetőségeinek megsemmisítése keretében — jelentette a Reuter. Az arab országba e héten érkezett nemzetközi csoport vezetőjének közlése szerint két épületet robbantottak fel a Bagdadtól 40 kilométerre lévő Al- Ateer központban és egy harmadikat Tarmijában. Az ENSZ-csoport munkatársai hétfőn befejezik rombolással is együtt járó küldetésüket az első helyszínen, és figyelmüket Tarmijára és Sergatra összepontosítják, ahol korábbi csoportok több épületet jelöltek ki megsemmisítésre. Tarmijában és Sergatban elektromágneses izotópberendezések voltak, s segítségükkel urándúsítást lehetett végrehajtani. Bukarest nem szállít harckocsikat MTI ------------------------------------A román külügyminisztérium vasárnap cáfolta az orosz védelmi minisztériumnak a moszkvai televízióban előző nap este ismertetett közleményét, amely szerint Románia harckocsikat szállított a Moldovai Köztársaságnak s katonai tanácsadói részt vesznek a transznisztriai konfliktusban. A román külügyminisztérium, szóvivője útján közzétett nyilatkozatában leszögezi, hogy Románia a Moldovai Köztársaságnak csak szállító járműveket és pontonhidakat szállított, kereskedelmi alapon s erről értesítették Oroszország bukaresti katonai attaséját. A másik vádat illetően a nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a Moldovai Köztársaságban kizárólag az a 24 román katona tartózkodik, akik a négyoldalú — moldovai—orosz—ukrán—román külügyminiszteri megállapodás alapján katonai megfigyelőkként tevékenykednek Tigina (Bengyel) városánál. — Mindezért nem volt szükség arra, hogy az orosz védelmi minisztérium titkosszolgálatához folyamodjon, amelynek romániai és moldovai jelenlétéről és működéséről ez alkalomból értesültünk — hangoztatja a bukaresti nyilatkozat. A román külügyminisztérium a hangsúlyozza, hogy a Moldovai Köztársaságnak, az államközösség többi tagállamához, így Oroszországhoz hasonlóan joga van saját hadsereget létrehozni és ennek érdekében bármely államtól segítséget kérni, így Romániától is. Bukarest sosem titkolta, hogy kész pozitív választ adni az ilyen kérésekre — olvasható a román külügyminisztérium nyilatkozatában. Brandt elhagyta a kórházat MTI------------------------------------Willy Brandt volt német kancellár szombaton elhagyta a kölni klinikát, ahol május 22-ikén két daganatot távolítottak el vastagbeléből -jelentette a Bild Zeitung alapján a Reuter. A 78 éves Nobel-békedíjas politikus hasonló műtéten esett át a múlt év októberében is.