Magyar Hírlap, 1994. november (27. évfolyam, 256-268. szám)
1994-11-01 / 256. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Vádemelés a fehér házi lövöldöző ellen (MTI) A washingtoni körzeti bíróságon tegnap vádat emeltek a huszonhat éves Francisco Martin Duran ellen, aki szombat délután SKS típusú, kínai gyártmányú öntöltő fegyveréből tüzet nyitott a Fehér Házra. A négypontos vádirat szerint a Colorado Springs-i illetékességű férfit lőfegyver engedély nélküli birtoklásával és törvénytelen használatával, középületben való károkozással és a titkosszolgálat ügynökeivel szemben kifejtett tettlegességgel gyanúsítják. Ha valamennyi vádpontban bűnösnek találják, összesen harmincöt évi börtönbüntetésre ítélhetik. A tehergépkocsijában talált levele alapján az ügyészség egyúttal kezdeményezte a vádlott pszichiátriai megfigyelését is. (Bár a levél tartalmát hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, sajtóértesülések szerint az irat felér egyfajta végrendelettel, azt sugalmazva: a férfi számított rá, hogy tettének elkövetése során életét veszítheti.) Olasz bankár francia rendőrkézen (MH) Párizsban rendőrkézre került az olasz korrupciós ügyek egyik fő vádlottja. A 47 éves Ferdinando Madi di Palmsteint a francia gazdasági rendőrök olasz kollégáik riasztására és segédletével akkor fogták el, amikor a Saint Germain boulevardon lévő rejtekhelyéből olasz újságokat vásárolni távozott. A bankárt másfél éve keresik az olasz hatóságok. A volt szocialista miniszterelnökhöz, Bettino Craxihoz közelálló bankár ellen 43 társával együtt indult két hete eljárás Rómában, és a nyomozásban hajdani mentora csakúgy érintve van, mint a volt külügyminiszter, Gianni de Michelis. Az a vád ellenük, hogy a harmadik világnak szánt állami segélyeket az akkor kormányon volt Olasz Szocialista Párt kasszájába térítették, továbbá néhány politikai személyiség magánvagyonának gyarapodását szolgálták, és mindebben kiugró szerepet játszott a most francia rendőrkézre került Mach di Palmstein. Moszkva neheztel Varsóra (MTI) Moszkvában politikai üggyé vált egy múlt heti lengyelországi incidens: lengyel rendőrök állítólag megvertek öt orosz turistát Varsó egyik pályaudvarán. Szergej Krilov orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn már egyenesen arról beszélt, hogy az ügy megoldásának elhúzódása kedvezőtlenül hathat Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő november 3-án kezdődő varsói látogatására. Andrzej Olechowski lengyel külügyminiszter a moszkvai hivatalos tiltakozásra adott válaszában sajnálatosnak minősítette az október 23-ai incidenst, és ígéretet tett az ügy hátterének kivizsgálására. Kína a két Korea párbeszéde mellett (Reuter) Kim Jung Szam dél-koreai elnök tegnap arra kérte a Szöulban vendégeskedő kínai miniszterelnököt, hogy Peking segítsen betartatni a kommunista Észak-Koreával az Egyesült Államokkal aláírt nukleáris paktumot. Phenjan ebben vállalta, hogy amerikai segítséggel könnyűvíz-üzeműre állítja át atomreaktorait. Li Peng és vendéglátója egyetértett abban, hogy az észak-koreai vezetőség megszilárdulása jótékony hatással lehet a Koreaközi kapcsolatokra. A két szembenálló állam közötti párbeszédet minél előbb el kell kezdeni - hangoztatták. Kitépett keresztek Újvidéken (MTI) Ismeretlen tettesek tegnap Újvidéken kitépték a földből azt a száz keresztet, amelyeket előző napon gyászszertartás keretében helyeztek el a vajdasági magyarság képviselői a világháborúk katonaáldozatainak emlékére - jelentette be a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) újvidéki szervezete. Eltörték és szintén eltávolították azt a nagy keresztet, amelyet az 1944-45-ös vérengzés ártatlan áldozatainak emlékére állítottak. A VMDK újvidéki szervezetének elnöksége rendkívüli ülésen foglalkozott a Futaki úti temetőben történt esettel, s megállapította: a tett a Vajdaságban élő magyarsággal szemben kegyeletsértés, amelynek célja, hogy rémületet keltsenek a magyarok körében. Kormánypárti győzelem Macedóniában (MTI) A kormánypártokat tömörítő „Szövetség Macedóniáért” nevű választási koalíció elsöprő győzelmet aratott a macedóniai parlamenti választások vasárnap rendezett második fordulójában. Az ellenzék által bojkottált második forduló részleges eredményei szerint a szocialistákból, liberálisokból és szociáldemokratákból álló szövetség legalább kétharmados többséget szerzett a 120 fős parlamentben. Szkopjei értesülések szerint a baloldali szövetség mellett az albán nemzetiséget képviselő pártok szerepeltek jól a választásokon, azonban minden bizonnyal kevesebb képviselőjük lesz az új törvényhozásban, mint a mostaniban. Indiában lefejeznek három brit túszt? (MTI) India Kasmír államában egy fegyveres szeparatista csoport hétfőn túszul ejtett három brit állampolgárt, és a foglyok lefejezésével fenyegetőzik, ha az indiai kormány nem engedi szabadon tíz bebörtönzött társukat. A gerillák több külföldi hírügynökséghez eljuttatták üzenetüket. A nagy erőkkel kutató rendőrség bejelentette, hogy hétfőn kiszabadított egy negyedik túszt, a kaliforniai illetőségű Bela Josef Nusst, aki Gáziábád városában egy ház falához láncolva várta sorsa beteljesülését. Az amerikait tíz napja rabolták el egy újdelhi szállodából. Brit hivatalos források szerint mindhárom túsz turistaként tartózkodott Indiában. A PANNONKER Kereskedelmi és Ipari Részvénytársaság igazgatósága értesíti részvényeseit, hogy 1994. december 12-én (hétfőn) 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart a Veszprém, Bukarest út 8. alatt lévő földszinti tanácsteremben (volt szakszervezetek háza) A közgyűlés napirendi pontjai: 1. A társaság igazgatósági tagjainak megválasztása, tiszteletdíjának megállapítása. 2. A vezérigazgató megválasztása. 3. A társaság felügyelő bizottsági tagjainak megválasztása, tiszteletdíjának megállapítása. 4. A társaság könyvvizsgálójának megválasztása, tiszteletdíjának megállapítása. 5. A társaság alapszabályának módosítása. A közgyűlésen való részvétel és a szavazati jog gyakorlásának feltétele, hogy a részvényesek a közgyűlés napján 9 óráig részvényeiket, illetve azok meglétéről szóló banki igazolásokat az igazgatóságnál letétbe helyezzék. A részvényesek jogaikat személyesen vagy meghatalmazott útján gyakorolhatják. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 1994. december 19-én (hétfő) 10 óra, helye és napirendi pontjai változatlanok. PANNONKER RT. IGAZGATÓSÁGA : 15148 MH . MH-Újvidék/MTI___________ A Nyugat-Boszniában tartózkodó Radovan Karadzic, a boszniai szerbek vezére tegnap azt álította, hogy a muzulmán offenzívát máris megáhították - ezt ENSZ-források is megerősítették. Nyugat- és Északnyugat-Boszniában elsősorban gyalogsági harcot vívtak a szemben álló felek, azonban gyakoriak voltak a tüzérségi párbajok is. A Bihac környéki Otokánál egy gránát az ENSZ- megfigyelők ellenőrzőpontjának közelében csapódott be, s megsebesített egy bangladesi ENSZ-katonát. Bihartól északkeletere, a bekerített Bosanski Krupánál a bosnyákok el akarják kerülni az utcai harcokat, ezért megadásra szólították fel a szerb helyőrséget. Karadzic bejelentette: a paléi vezetés azt fontolgatja, hogy a boszniai „Szerb Köztársaság” teljes területére kiterjeszti a háborús készültséget. „Fontolóra kell vennünk összes tartalékunk mozgósítását. Nem nyújtjuk tovább a háborút, gyorsan vereséget mérünk az ellenségre, hogy a muzulmánok mentorai, közöttük is elsősorban az Egyesült Államok, rájöjjenek arra, hogy a vesztesre tettek” - mondta Paléban a boszniai szerb vezető. A bosnyák hadsereg támad az Igman térségében is, és vasárnap este visszafoglalt két falut. Megtorlásként a szerbek ismét lőtték a Szarajevó melletti Hrasnicát. Muzulmán fegyveresek hétfőn tüzet nyitottak a szarajevói repülőtéren álló ENSZ-gépre - jelentette be Bernard Labarsouque, az ENSZ szarajevói szóvivője. A francia tiszt hozzátette: a gép nem sérült meg, s az incidens miatt nem függesztették fel a segélyszállítmányok fogadását. A gépet a Butmir negyedben állomásozó muzulmán erők vették tűz alá, a repülőteret őrző francia kéksisakosok viszonozták a tüzet. Vitalij Csurkin orosz külügyminiszter-helyettes szerint a boszniai szerbeknek írásos garanciát kell adni arra, hogy konföderációt alkothatnak Jugoszláviával - jelentette a Tanjug a zágrábi Vjesnik cikkére hivatkozva. A lap szerint a nemzetközi összekötő csoport legutóbbi New York-i ülésén Oroszország mellett Franciaország is így foglalt állást, hangsúlyozva, hogy a boszniai szerbeket is ugyanaz a jog illeti meg, mint a bosnyák-horvát föderációt, amely konföderációra lépett Horvátországgal. Muzulmánok ENSZ-gépre lőttek Szarajevóban Karadzicék ellentámadása UI55005 Hogyan lehet milliomos? Csak egy kis mozdulat és Ön talán már holnap milliomos lehet. A Szerencsejáték Rt. új kaparós sorsjegye a Black Jack! Fantasztikus nyerési eséllyel! Itt minden negyedik sorsjegy nyerő és köztük 5 darab 5 millió forintos főnyeremény vár Önre. Minden lottózóban, de bizományosainknál is kipróbálhatja, kedvez-e Önnek a lapjárás. BUCK JACK sorsjegy Próba -szerencse. 8 3 6 sej isT 2 t§ 1 I 1 3 3 of 1 '2 £ További 4 féle kaparós sorsjeggyel 33 db személygépkocsit nyerhet! SZERENCSEJÁTÉK RT. KÜLFÖLD Irak Izraelt vádolja a bagdadi merényletért MTI Egy iraki hivatalos lap tegnap Izraelt tette felelőssé a vasárnapi bagdadi bombamerényletért. A merényletben a káldeus katolikusok Szűz Mária-templomának segédlelkésze, egy tűzszerész és még két rendőr meghalt, három járókelő pedig megsebesült egy bébiételes dobozba rejtett pokolgép felrobbanásakor. „Ilyen elvetemültségre csak az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynökei képesek” - írta az iraki kulturális és tájékoztatási minisztérium lapja, hozzátéve, hogy országutakat Izrael „második Libanonná” akarja változtatni. Először fordul elő, hogy az iraki hatóságok az utóbbi években sűrűsödő merényletek egyikével nem iráni, hanem izraeli ügynököket vádolnak - jegyezte meg az AFP francia hírügynökség. Katolikusok százai vettek részt a temetési menetben. Indul a temetési menet. A vasárnapi bagdadi merénylet egyik áldozatát, a káldeus katolikusok templomának segédlelkészét kísérték tegnap utolsó útjára FOTÓ: REUTER Az USA finomítaná az EBEÉ konszenzusos döntéshozatalát MH-információ Biztosra vehető, Bill Clinton mindent megtesz azért, hogy jelen lehessen az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet budapesti csúcstalálkozóján - jelentette ki tegnap egy sajtóértekezleten az amerikai EBEÉ-delegáció helyettes vezetője, Sam Wise. Clinton elnök jelenléte azt bizonyítaná, hogy a csúcs résztvevői méltó és előremutató dokumentumot fogadtak el” - fűzte hozzá a magyar küldöttségvezető. Gyarmati István annak a reményének adott hangot, hogy a tanácskozás képes lesz megfelelni ennek a várakozásnak. Sam Wise szerint „nem alátámasztható és hibás volt az a feltételezés”, miszerint Washington elégedetlen lenne a budapesti tanácskozás menetével. „Az intézmény hatékonyságának növelése nem feltételezi a konszenzuson alapuló döntéshozatal feladását” -mutatott rá Gyarmati. A vállalások megvalósítására szerinte több lehetőséget biztosít a közmegegyezés, mint a többségi szavazás. Ettől kissé eltérő véleményt fogalmazott meg az amerikai EBEÉ-delegáció helyettes vezetője. Wise úgy vélte, az EBEÉ gyorsabban haladhatna, ha nem kellene teljes konszenzusban gondolkodni, ám a többségi szavazathozatalt ő is elvetette. •Gy.Z. A piramisjáték szervezőjét képviselővé választották Börtönből a parlamentbe MH-Moszkva A nem hivatalos végeredmény szerint Szergej Mavrodi győzött a mityisini 109-es számú körzetben vasárnap megrendezett képviselői pótválasztáson. A botrányos történetű MMM befektetési alap igazgatója néhány héttel ezelőtt még börtönben ült, az általa irányított első nagy orosz piramisjáték összeomlása után ugyanis a hatóságok adócsalással gyanúsították, és vizsgálati fogságba helyezték. Az üzletember október elején szabadult ki, amikor bejelentette, hogy indul a mityisini pótválasztáson. A vasárnapi fordulón a részvételi arány 30 százalék körül alakult. A nem hivatalos eredmények szerint Mavrodi a leadott voksok mintegy 28 százalékát szerezte meg, és ezzel szinte lekörözte a többi, szám szerint 11 vetélytársát. Gyengén szerepelt az Orosz Nemzeti Egység elnevezésű, szélsőséges politika szervezet képviselője. A Barkasov vezette barnaingesek jelöltje, Alekszandr Fjodorov a leadott szavazatok mindössze 5,9 százalékát szerezte meg. •M. J. Interjú Matuska Mártonnal, a vajdasági atrocitások kutatójával Ez a föld a miénk is • A mai szerb hatalom nem tiltja ugyan a megemlékezést az 1944- es áldozatokról, de elzárkózik az akkor történtek újratárgyalása elől, mondván, hogy nem szabad felszaggatni a régi sebeket. Ötven év után önök miért foglalkoznak az üggyel? Az akkori események megvilágítása, az áldozatok névsorának összeállítása koránt sem öncélú. Eszköz ez számunkra, hogy bebizonyítsuk: ez a föld a miénk is. Amely nép ennyi áldozatot mondhat a magáénak egy régióban, annak joga van ott maradni, és joga van arra, hogy meghatározza a sorsát az állam határain belül. Ami pedig a behegedt sebek feltépését illeti: ez az érv akkor sem lenne elfogadható, ha a világháborúban ártatlanul megölt többi áldozatról sem emlékeznének meg. De a többit már számba vették, csak a mieinket nem. • Megállapítható-e a magyar áldozatok száma? Nem mondhatjuk, hogy az 1990-ben kezdett kutatás eredményeként olyan átfogó ismereteink lennének, amelyek alapján meghatározhatnánk a likvidáltak számát. Illyés Gyula a naplójában, 30-40 ezer délvidéki magyar áldozatot említ. Mindszenty József bíboros az akkori külügy A vajdasági magyarság e napokban emlékezik az 50 évvel ezelőtti véres eseményekre, amikor a jugoszláv rendszer részben az 1942-es újvidéki razzia megtorlásának, részben a háborús bűnösökkel való leszámolásnak az ürügyén a magyarok ezreit ölte meg bírósági ítélet nélkül. A sokáig tabuként kezelt ügyről, a kérdés egyik állhatatos kutatóját, Matuska Márton újvidéki közírót kérdeztük, miniszternek írott levelében 50-60 ezer emberről szól; dr. Mészáros Sándor vajdasági történész, aki régebb óta foglalkozik a témával, húszezerre teszi a számukat. Különben a Tito rendeletére végzett becslés során is erre a következtetésre jutottak. Ezt dr. Mészárossal egy egykori vezető belügyi személyiség közölte. • A katonai közigazgatást, amikor a vérengzés lezajlott, éppen Tito rendeletére vezették be. Ő ezt azzal indokolta meg, hogy katonái majd megvédik a szláv népek bosszújától a többieket, elsősorban a németeket és a magyarokat. Közben éppen az ellenkezője történt. • Hogyan indultak el a kutatással? Az emberek általában csak arról tudtak, ami az ő településükön történt. A beavatottak úgy tudták, hogy volt itt néhány falu, amelyekből azokban a napokban teljesen eltűntek a magyarok. Az újvidékiek emlékeztek arra, hogy a város magyar férfi lakosságát többek között a folyamőrség kaszárnyájába terelték és alaposan megritkították. A zentaiak és a kanizsaiak tudták, hogy egy titokzatos fegyveres egység tagjai likvidálták azokat az embereket, akiket az új helyi hatóság valamilyen gyanú alapján a városháza börtönébe egybe terelt. Több mint száz vajdasági helység van a listán. Elmondhatjuk, hogy most már nemcsak magunk között emlegetjük a megtorlás napjait; eljutottunk odáig, hogy a szerb tájékoztatási eszközök is foglalkoznak tragédiánkkal. Hosszú évek kitartó kutató munkájára lesz még szükség, hogy feltárjuk a még titkos levéltárakat, hogy megcáfolhassuk az itteni hivatalos szemléletet, amely szerint a tömegsírokban „sorsukra rászolgált nyilasok és a megszállók kollaboránsai” nyugszanak. • J. Garai Béla 1994. NOVEMBER 1., KEDD Casablancai konferencia van Tank helyett bank a Közel-Keleten MH-Tel Aviv/MTI__________ „A béke olyan, mint egy üres ház. A gazdasági kapcsolatok bútorozzák be az üres házat” - mondta Rabin izraeli miniszterelnök a tőle nem megszokott képletes kifejezéssel a casablancai gazdasági konferencián. Nyolcvan államból 1200 küldött, köztük 350 izraeli - s azok között is 16 miniszter és képviselő - vesz részt a békekötések utáni Közel-Kelet gazdasági fellendítésének kérdéseivel foglalkozó értekezleten. Nem csoda, ha Izrael népe euforisztikus hangulatban várja a Marokkóból érkező híreket. A Maariv kiküldött munkatársa a „Tank helyett bank” címet adta beszámolójának. „Arabok és izraeliek egymás hegyén-hátán versengenek vegyes vállalkozások létesítéséért, nagyarányú befektetésekért” - írja a lap. Arafat, a palesztin autonómia vezetője és Rabin a jövő héten ismét találkozik az erezi határátkelőhelyen és megbeszélik a függőben lévő problémákat. Hír szerint Arafat felrótta Rabinnak, hogy a békeszerződés Jordániával ellenkezik az izraeli-palesztin egyezménnyel, de Rabin elutasította ezt az érvelést, majd hozzátette: a kneszetben egy szavazatnyi többsége volt a PFSZ-szel kötött egyezménynek, míg a jordániai békeszerződést 105:3 arányban fogadta el az izraeli parlament. Hétfőn első ízben vonták fel a palesztin zászlót az izraeli mellé a Gáza-övezet és Egyiptom közötti határátkelőnél, Rafahnál, miután érvénybe lépett az izraeli-palesztin közös határellenőrzés. A gázai autonómia májusban történt megvalósulása ellenére mindeddig csak izraeliek ellenőrizték a határátkelőt. Tegnap tették közzé, hogy Izrael és Tunézia között rövidesen felveszi a diplomáciai kapcsolatokat, érdek-képviseleti szinten. Az RMDSZ beperelte Funarékat MH-Bukarest____________ A román államfő nehezményezi, hogy az RMDSZ ügyvezető elnöksége legutóbbi nyilatkozatában tiltakozott a romániai magyarság elleni erősödő támadások miatt, s elmarasztalta az államfőt, mert a testület szerint az igazságnak meg nem felelő kijelentéseket tett. A Magyar Hírlap a román államfői hivatal egyik munkatársától úgy értesült, hogy Traian Chebeleu elnöki szóvivő Takács Csabához, az RMDSZ ügyvezető elnökéhez címzett levelében Ion Iliescu nevében fenntartásainak adott hangot az RMDSZ álláspontjával kapcsolatban. Takács Csaba lapunkat arról tájékoztatta: Chebeleu kétségbe vonja, az RMDSZ jogosult-e az egész romániai magyarság nevében szólni, és azzal sem ért egyet, hogy a romániai magyarság képviseleti szerve az egész román nemzettel kíván tárgyalni. Chebeleu magyarázatot kérve, viszszautasítja az államfő kisebbségi kérdésekben elfoglalt álláspontjával kapcsolatos RMDSZ-vádakat. Ugyanakkor az RMDSZ Kolozs megyei szervezete pert indított Funar és az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum ellen a főtéri ásatások engedély nélküli kiterjesztése miatt. Az első tárgyalást holnap tartják a Kolozsvártól több mint 400 kilométerre fekvő Ploiestiben, mivel az RMDSZ nem bízik a nacionalisták kezébe került helyi igazságszolgáltatásban. A múzeum igazgatója kijelentette: nem lesznek jelen a tárgyaláson, mivel egy politikai pártnak nincs joga megkérdőjelezni a szigorúan tudományos munkálatok létjogosultságát. • Bogdán Tibor