Magyar Hírlap, 1998. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-01 / 152. szám

2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ / Újabb magyar egyetemterv (MH) Miután az RMDSZ négy parlamenti képviselője benyúj­totta a Kolozs megyei területi szervezet által kidolgozott tör­vénytervezetet az állami magyar egyetem beindításáról, Varga Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke a csoport nevében maga is beterjesztette a képviselőházba a magyar egyetem beindítását szorgalmazó újabb dokumentumot. A képviselőcsoport törvénytervezetének megfelelően az állami magyar egyetem rektori hivatala Kolozsváron lenne. A karok egy része ugyanitt, valamint Marosvásárhelyen és szükség ese­tén más helységekben működne. Az állami magyar egyetem jo­gi személyiséggel rendelkezne és az oktatási tárca felügyelete alá tartozna. A törvénytervezet leszögezi: az egyetemnek tíz kara volna. A javaslat kimondja, az oktatási minisztériumnak az 1999-2000. évi tanévtől már biztosítania kell az egyetem mű­ködéséhez, fenntartásához szükséges pénzalapokat és anyagi eszközöket. ENSZ-határozat Ciprusról (MTI) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn ismételten sürget­te Ciprus újraegyesítését, és határozatában elfogadhatatlannak minősítette a szigetország kettéosztottságát. A BT egyben hat hónappal, vagyis az év végéig meghosszabbította a Cipruson ál­lomásozó kéksisakosok mandátumát. Túszok szabadultak Dagesztánból (MTI) Hétfőn hazatért Svédországba az a két misszionárius, akiket januárban raboltak el Dagesztánban. A svéd misszioná­rius házaspárt egy evangélikus parókiáról rabolták el ismeret­len fegyveresek Mahacskalában, az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában. A 22 éves Dániel és a 23 éves Paulina Brolin 165 napot töltött egy 4 méter hosszú, 1,75 méter széles helyiségben. A dagesztáni biztonsági erők 30 fős különleges alakulata szabadította ki őket egy éjjeli rajtaütés során. A két volt túsz egyelőre nem tart sajtóértekezletet. Fogva tartásuk helyét sem árulják el. A svéd külügyminisztérium közölte: nem fizettek váltságdíjat a misszionárius házaspárért. Száz tüntető halála Jemenben (Reuters) Legkevesebb száz tüntető halt meg az áremelések el­leni tüntetésekben Jemen keleti részén - jelentette egy ellenzé­ki szervezet Londonban. Az Al-Mowi közleménye szerint a kormány a légierőt és a nehéztüzérséget is bevetette az ország keleti részén fekvő, olajban gazdag Marib kormányzóságban a tiltakozók megfékezésére. A fegyverekkel felszerelt helyi lako­sok eltorlaszolták a fővárosba vezető autópályát, elzárva az olaj szállításának útját Jemen többi részétől. Az ellenzékiek szerint legalább száz ember vesztette életét a szanaai kabinet egységei­vel vívott összecsapásokban, amelyeket az üzemanyag és az alapvető élelmiszerek árának drasztikus - több mint 40 százalé­kos - emelése váltott ki. Al-Bakhaiti altábornagy szerint azon­ban az áldozatok között 20 kormánykatona van, és csak három helyi lakos halt meg az incidensben. A Marib kormányzóság ve­zetője közölte, a térségben helyreállt a rend, a telefonvonalak újra élnek, az utakra visszatért a forgalom. Az áremeléseket az 1995-ös, az IMF és a Világbank által sürgetett gazdasági reform­­intézkedések keretében hajtotta végre a jemeni kabinet. A NATO cáfol (MTI) A NATO cáfolta, hogy Boszniában gyermekprostitú­­ciós hálózat létezne a nemzetközi erők irányítása alatt. Az El Mundo című spanyol lap hétfőn ismét arról írt, hogy az SFOR egyes katonái hálózatot létesítettek kiskorú leányokból a nem­zetközi erők kiszolgálására. A NATO májusban egyszer már cáfolta ugyanezt az értesülést, de a hír nyomán belső vizsgála­tot indított. A belga hírügynökség NATO-forrásokra hivatko­zó jelentése szerint a vizsgálat már majdnem befejeződött, és eddig nem erősítette meg a gyanút, amelyet a lap állítólag spa­nyol hírszerzőktől tudott meg. Annak idején a spanyol védelmi minisztérium és Javier Solana NATO-főtitkár is cáfolta, hogy effajta titkosszolgálati jelentés létezne. Az El Mundo most kis­korúak tanúvallomását is idézi. Ezekből a NATO-illetékes sze­rint az derül ki, hogy olyan fiatal lányokról van szó, akiket bos­­nyák kerítők futtatnak - tehát nem feltétlenül gyermeklányok­ról és SFOR-működtetőkről. A szövetségi forrás is elismerte ugyanakkor, hogy ha a vallomásokban jelzettek megfelelnek a valóságnak, az igen súlyos problémát vet fel. Gyermekek a frontokon Az elmúlt évtized háborúiban kétmillió gyereket öltek meg világszerte, hatmillióan maradtak egy életre nyomorékok és több mint tízmillióan szereztek kiheverhetetlen lelki sérülése­ket. Ezeket az adatokat ismertette az ENSZ döntéshozó tes­tülete előtt Olara Otunnu, a gyerekkatonák ügyével foglalko­zó nagyköveti rangú ENSZ-hivatalnok. MH-New York A Biztonsági Tanács vezető testülete megbélyegezte azt a számos országban követett gyakorlatot, hogy kiskorúak kezébe adnak fegyvert, és gyakran, elsősorban Afriká­ban, a legvéresebb ütköze­tekbe küldik őket. A Bizton­sági Tanács figyelmeztette a tagállamokat: a nemzetközi jog több normáját is sérti, hogy 18 évesnél fiatalabb ka­maszokat hadrendbe állítsa­nak. Mégis, ötven államban mintegy háromszázezer gye­rek katona tartozik a hadse­regekhez, néha csak 8-10 esz­tendősek, és szinte rabszolga­ként kezelik őket. Paradox tény, hogy Szomálián kívül csak az Egyesült Államok nem ratifikálta a gyermeki jogokról szóló ENSZ-kon­­venciót. Ennek egyik oka éppen az volt, hogy a dokumentum megtiltja 18 éven aluliak fel­vételét a hadseregbe. Az Egyesült Államok fegyveres erői azonban elfogadják 17 évesek jelentkezését, igaz, ütközetbe csak akkor küldik őket, amikor elérték a nagy­korúságot. A dokumentum arról is megemlékezett, hogy a modern hadviselésnek általá­ban több polgári, mint katonai áldozata van, a konfliktusok­nak igen sok nő, még több gye­rek esik áldozatul. Olara Oton­u szerint Fekete-Afri­­kában már szinte természetes­nek számít a gyerekek besoro­­zása, ez a törzsi háborúságok idején ma már nem kivétel, ha­nem - sajnos - a szabály. •B.J. Kína egy éve kapta vissza Hongkongot, s az azóta eltelt időben minden éppen fordítva történt, mint ahogyan várták: a politikai és szabadságjogokat Peking kommunista urai többé-kevésbé érin­tetlenül hagyták, a gazdaság azonban megroggyant - igaz, nem Kína hibájá­ból, hanem az ázsiai pénzügyi válság következményeképp. Hongkong utcáin aránylag kevés a szemmel látható változás; a legfeltű­nőbb az, hogy eltűntek a brit jelképek, az intézmények nevéből pedig a „kirá­lyi” megkülönböztetés. (Az egyetlen ki­vétel a helyi jachtklub: ez - igaz, csak angol nevében - őrzi a hagyományo­kat.) London szerepét átvette Peking, most ott gyakorolják a valódi politikai hatalmat, ez azonban a hongkongiakat a legkevésbé sem zavarja. A South China Morning Post hétvégi felméréséből leg­alábbis az derült ki, hogy a megkérde­zettek az idő előrehaladtával egyre elé­gedettebbek azzal, ahogy Kína intézi a hongkongi ügyeket: míg egy évvel eze­lőtt erre a kérdésre 45 százalékuk mon­dott igent, mára kétharmaduk. Ami a politikai jogokat illeti, tavaly még csupán minden második hongkongi vélte úgy, hogy nincs oka panaszra; szá­muk mára elérte a 82 százalékot. A do­loghoz azonban tudni kell, hogy a 6,5 milliónyi hongkonginak nincs igazán vi­szonyítási alapja. Az angolok csak 156 éves uralmuk legvégén adtak nekik mó­dot arra, hogy gyakorolják politikai jo­gaikat, így jószerint még hozzá sem szokhattak a szabadsághoz, mielőtt vál­taniuk kellett. Papíron pedig Peking az­óta is betartja a játékszabályokat. Má­jusban a külföldi megfigyelők szerint is szabad és tisztességes törvényhozási vá­lasztást tartottak - csak éppen a nehéz­kes és körmönfont választási törvény­nek „hála”, egy hatalommal alig bíró parlament képviselőinek mindössze egyharmadáról dönthettek. Nem vitatja senki a sajtó szabadságát sem. A pozitívumokat azonban háttérbe szorítják a bajok. A gazdaság, amely mindig Hongkong erőssége volt, meg­roggyant az ázsiai válság miatt. Pontosan egy nappal az átadás után értékelték le a thaiföldi bathot, ezzel vette kezdetét a krízis. A világgazdasági hatásokra külö­nösen érzékeny Hongkongban összeom­lott az értékpapír- és ingatlanpiac. A ko­rábban igen magas ingatlanárak a felére zuhantak egy év alatt, 1985 óta először csökkent a hazai össztermék (GDP), méghozzá két százalékkal az év első há­rom hónapjában, sorra mennek csődbe a vállalatok, ingatlanügynökségek, bró­kerházak, zárnak be a boltok és az étter­mek. A munkanélküliség 15 éve nem lá­tott magasságba szökkent, elérte a 4,2 százalékot, és valószínűleg még tovább nő. A hongkongi dollár árfolyamának rögzítése az amerikai valutához (ame­lyet 1983-ban vezettek be, s korábban arra volt jó, hogy alacsonyan tartotta a kamatlábakat, ezáltal olcsó hiteleket pumpált az ingatlanpiacra és a tőzsdére) most már csökkenti a hongkongi vállala­tok versenyképességét. Egyes szakértők szerint az árfolyamrögzítést már tavaly is késő lett volna feloldani, Tung Csi-hua hongkongi kormányzó azonban erre a lépésre még most sem hajlandó. A gazdasági szakértők szerint egyér­telmű, hogy az ázsiai válság okozta a hongkongi bajokat, az emberek azon­ban nem így gondolják. - Ez egy aljas, ostoba és tökéletesen alkalmatlan kor­mány - közölte a Reuters-tudósító füle hallatára egy dühös asszony az egyik mi­napi tüntetésen. Egyike volt azoknak a befektetőknek, akik kompenzációt kö­vetelnek a csődbe ment befektetési iro­dákban és brókerházakban elúszott tő­kéjükért. A Hongkongi Egyetem által végzett felmérés szerint a megkérdezet­tek több mint hetven százaléka úgy véli, rosszabb lett a városállam helyzete az egy évvel ezelőttihez képest, s ezt egyér­telműen a recessziónak, azt pedig Tung hibájának tekintik. • Medgyesi Csilla HATTER Hongkong: egy év elmúlt... KÜLFÖLD Forrósodik a talaj Kelet-Timoron Az EU gyorsan távozott Reuters__________________ Az indonéziai csapatoknak menniük kell, ha már képte­lenek fenntartani a rendet erőszak, gyilkolás nélkül - je­lentette ki tegnap Kelet-Ti­­mor vallási-szellemi vezére, Carlos Belo Nobel-békedíjas püspök. Bele hétfő este talál­kozott az Európai Unió há­rom (brit, osztrák és holland) képviselőjével, hogy megvi­tassák a megosztott sziget jö­vőjét. Kelet-Timor 1975-ig portu­gál gyarmat volt, amikor In­donézia hadserege elözönlöt­­te. Dzsakarta egy évre rá egy­szerűen bekebelezte a tarto­mányt. Az annexiót az ENSZ soha nem ismerte el. Suharto indonéz elnök kényszerű tá­vozása után azonban felerő­södtek a függetlenségi törek­vések, s Belo püspök ma már nem elégszik meg az Indoné­zia által felajánlott különleges státussal, hanem minimum el­ső lépésként ENSZ-csapatok felügyeletét követeli, később pedig alighanem többet - a függetlenséget. Kelet-Timor katolikus „sziget” az indonéz iszlám tengerében: a 800 ezres né­pesség elenyésző kisebbséget képez a csaknem 200 milliós muzulmán Indonéziában. Belo püspök kemény sza­vait az váltotta ki, hogy a­mi­­kor a három EU-képviv­ő Baucauban, a tartomány m­á­sodik legnagyobb városát­,t találkozóra készült Basilio dol Nascimento püspökkel, a függetlenséget követelő helyi lakosság összecsapott az in­donéz rendőrökkel. Utób­biak tüzet nyitottak, megöl­tek egy embert és öt másikat megsebesítettek. A követek voltaképpen azt a dzsakartai ajánlatot vizsgálták, amely szerint In­donézia különleges státust és „valamennyi” autonómiát adna Kelet-Timornak - ha ezt Portugália és az ENSZ jó­váhagyja. Ezek után az EU- nagykövetek tegnap reggel gyorsan elhagyták Kelet-Ti­­mort, és arra sem voltak haj­landóak, hogy együtt vacso­rázzanak a Dzsakarta által kinevezett kormányzóval, Abilio Soaresszel. A kelet-timoriak népsza­vazást és függetlenséget akar­nak. Az ENSZ pedig olyan háromoldalú tárgyalásokat, amelyben a portugálok, indo­néziaiak és az ENSZ venne részt. Indonéziának nem ez az egyetlen gondja: lázongások­kal kell megküzdenie a Dzsa­­kartához közeli Bekasiban és a kelet-indonéziai Temate­­ben. A lázongás oka minde­nütt a korrupció. A katonák gumilövedékeitől húszan sebesültek meg Bekasiban fotó: reuters -anghnat Tálib tilalmak Reuters_________________ Az Afganisztán kétharmadát ellenőrzésük alatt tartó táli­­bok újabb akciókkal próbál­ják lehetetlenné tenni a nem­zetközi segélyszervezetek működését az országban. A fanatikus muzulmánok, akik két héttel ezelőtt bezárattak minden leányiskolát és vala­mennyi, a nőket szakmára tanító központot, most fel­szólították a segélyszerveze­tek dolgozóit, hogy hagyják el a diplomatanegyedet. Kö­zös szállást jelöltek ki szá­mukra Kabul egy távoli ne­gyedében - az egykori mű­szaki egyetem diákszállóját, amelyben sem víz, sem vil­lany nincs. A női szakmunkásiskolák és a leányiskolák bezárását a tálibok azzal indokolták, hogy azok rendszerellenes propagandaközpontok vol­tak, míg a mostani kitelepíté­si parancsnál biztonsági okokra hivatkoztak. 1998. JÚLIUS 1., SZERDA Depresszió a cellában Dokmanovics családja kételkedik az öngyilkosságban A hágai Nemzetközi Tör­vényszék börtönében már korábban is tervezte az ön­­gyilkosságot Slavko Dokma­novics, a horvátországi Vu­­kovár egykori szerb polgár­­mestere, aki hétfőn felakasz­totta magát cellájában - állít­ja a férfi ügyvédje. A család azonban kétségbe vonja az öngyilkosságot. Egy boszniai szerb vádlott is súlyos dep­resszióban szenved, akár az öngyilkosságot is megkísérel­heti - közölte egy pszichiáter. MH-Zágráb/MTI___________ Miodrag Vasic védőügyvéd elmondta, hogy a börtön igaz­gatóságánál jelentették is Dokmanovics öngyilkossági terveit, és megkülönböztetett felügyeletet kértek a fogoly­nak. A szerb ügyvédek egyéb­ként felmentő ítéletet vártak, mert véleményük szerint nem bizonyosodott be egyértel­műen, hogy Dokmanovics ott lett volna az ovcavai mezőgaz­dasági telepen, amikor a szer­­bek kivégeztek 200 civilt a vukovári kórházban lefogot­­tak közül. A védők szerint a férfit ártatlanul fogták el és tartották börtönben. Tegnap valamennyi zágrá­bi újság közvetlenül az ön­­gyilkosságról szóló cikk mel­lett közölte, hogy Vukováron újabb tömegsír feltárását kezdték meg, ezúttal a sta­dion mellett, és az első ásás után máris harminc holttestet találtak. A zágrábi Jutarnji list tele­fonon kereste meg Slavko Dokmanovics feleségét, aki közölte: „ez nem igaz, egy­szerűen lehetetlen”, majd hozzátette, hogy ő maga lát­ta, miként működik az egész intézmény, egyszerűen ki­zártnak tartja, hogy a férje öngyilkos lett, erre ott szerin­te nincs mód. A vukovári városi hivatal névtelenséget kérő egyik munkatársa viszont úgy vél­te, az ítélet kihirdetése előtt valószínűleg Slavko Dokma­novics felismerte vétkét, és az életfogytiglani börtön he­lyett az öngyilkosságot vá­lasztotta. Egy pszichiáter szerint, aki a Hágában bebörtönzött boszniai szerb vádlottat, Mi­lan Kovacevicset vizsgálta meg, a fogoly depresszív, és szintén hajlamosnak mond­ható az öngyilkosságra. A prijedori kórház egykori igazgatója, akit az omarskai fogolytáborban lezajlott ke­gyetlenkedésekkel kapcso­latban állítanak bíróság elé, igen rossz bőrben van. A New York Times tudósítója szerint bár csak 56 éves, lega­lább hetvennek néz ki. Az új­ságíró megállapítja: a hábo­rús bűnökkel vádolt szemé­lyek a hágai cellákban hajla­mosak az összeomlásra, mi­vel szembesülnek elkövetett bűneikkel. Kovacevicsnek szívpanaszai is vannak, és or­vosa szerint már két kisebb szívinfarktuson átesett. Fegyverszüneti egyezmény készül Koszovóban? A szerbek visszafoglalták a szénbányát A szerb erők ellenőrzésük alá vonták a koszovói Bela­­cevac külszíni szénbányát, de a környéken folytatódnak az összecsapások az UCK- harcosokkal. Belgrádban és Pristinában tárgyal Christo­pher Hill Skopjes amerikai nagykövet. MH-Újvidék______________ Helyszíni beszámolók szerint Pristinában is hallatszanak a robbanások, és a lövöldözés a székvárostól alig tíz-egyné­­hány kilométerre levő Bela­­cevac bányatelepről, ahol a szerb belügyi egységeknek keddre sikerült visszaszoríta­niuk a Koszovói Felszabadí­­tási Hadsereg (UCK) fegyve­reseit. A gerillák a közeli Ha­da faluba vonultak vissza, és onnan tüzelnek a szerbekre. A harcokban a Jugoszláv Hadsereg nehéztüzérsége és helikopterek is részt vesznek, állítják szemtanúk. Újabb mozzanat, hogy fegyveres szerb civilek is bekapcsolód­tak az albánok elleni akcióba, hírek szerint az obilici hőerő­mű sebtében felfegyverzett alkalmazottairól van szó. A szénbányát az UCK egy hét­tel ezelőtt foglalta el. A telep igazgatója az egyik belgrádi lapnak úgy nyilatkozott, ha­marosan újrakezdik a terme­lést, hogy elegendő fűtőanyag jusson a közeli hőerőműnek. Veton Surroi, a koszovói al­bánok tárgyalóküldöttségé­nek tagja a B-92 független rá­dióállomásnak kijelentette, hogy Belacevac visszafoglalá­sával a szerb fél az erőszak újabb hullámát indítja el, mert az UCK más objektu­mot foglal majd el, és ezzel meghiúsulnak a tárgyalások. A nacionalista köröket képviselő Vecernje Novosti tegnapi kommentárjában a szerb kormány haladéktalan és erélyes fellépését követeli a koszovói „albán terrorista bandák” ellen. Megengedhe­tetlen, hogy a koszovói Kije­­vóban a terroristák egy hó­napja körülzárva tartanak hatvan szerb családot és a he­lyi rendőrőrs húsz tagját, mi­közben a kormány semmit sem tesz a zárlat megszünte­tése érdekében. Koszovóban sokkal súlyosabb az ott élő szerbek helyzete, mint az al­bán kisebbségé, véli a belgrá­di lap, mert az albánoknak most már saját „hadseregük” is van, és Amerika is mögöt­tük áll, míg a szerbektől saját kormányuk is elfordult. A szerb és az albán fél között újra egy amerikai diplomata, Christopher Hill skopjei nagykövet igyekszik közvetí­teni. Hétfőn Belgrádban Mi­losevics jugoszláv elnökkel tárgyalt, kedden pedig Pris­tinában találkozott Ibrahim Rugovával, a koszovói albá­nok vezetőjével. Hill részt vett a Boszniára vonatkozó daytoni békemegállapodás kidolgozásában, és Richard Holbrooke egyik legközeleb­bi munkatársa. A titkos tárgyalásokon ér­tesülések szerint egy fegyver­szüneti egyezményről van szó, amelynek megkötése után a szerb fél hajlandó len­ne visszavonni a belügyi egy­ségeket a déli tartományból, amit a nemzetközi összekötő csoport már régóta követel. Ezzel létrejönnének a felté­telek a szerb-albán dialógus folytatására. Az egyezmény betartását negyven külföldi megfigyelő ellenőrizné, aki­ket az összekötő csoport tag­államai küldenének Koszo­vóba. Egyelőre az a nagy kér­dés, hogy az UCK hogyan reagál a javaslatra. • J. Garai Béla Menekültek és háborúik Az országban rendületlenül dúló polgárhá­ború ellenére a négymilliomodik menekült tért haza Afganisztánba az ENSZ mene­kültügyi szervezete segítségével, de még mindig 2,6 millió vár repatriálásra. A világ­­szervezetnek azonban nincs elég pénze. A nyolcvanas években tetőzött az afgán menekültek száma, amikor 6,2 millióan voltak, csaknem egyenlően elosztva Pa­kisztán és Irán között. A világszervezet menekültügyi főbiztossága szerint még mintegy 1,4 millió afgán menekült él Irán­ban, 1,2 millió Pakisztánban, több százezer a volt Szovjetunió utódállamaiban és szer­te a világban. Túlnyomó többségüket, úgy látszik, már az életveszély sem riasztja vissza­­ belháború, az ismétlődő földren­gések és a tálibok vallási rémuralma elle­nére haza akarnak menni. Nem úgy, mint a Németországba mene­kült koszovói albánok. Ők nem akarnak hazamenni, de kénytelenek. Az Amnesty International tegnap felszólította a világ országait, hogy a háborús menekülteket ne toloncolják vissza. A nemzetközi emberi jogi szervezet menekültügyi szakértője bí­rálta a németeket, akik deportálják azokat, akiknek nem adták meg a menedékjogot. Németországban mintegy 140 ezer ko­szovói albán menekült van. Bonn eddig az­zal próbálta nyugtatni saját lelkiismeretét és a nemzetközi közvéleményt, hogy a de­portált albánokat nem Koszovóba, hanem Belgrádba küldték - ami a végeredmény szempontjából közömbös, hiszen a szerb hatóságok bizonyára nem fővárosi ingyen­lakással és munkalehetőséggel várták a koszovói menekülteket. Természetesen senki sem vádolhatja a németeket azzal, hogy megsértették volna saját törvényei­ket, csak azzal, hogy ezek a törvények ma­ximálisan védik a német polgárok érde­keit, így nem sok hely marad az idegenek­kel szembeni segítőkészségnek. Még akkor sem, ha ez azoknak a bizonyos idegenek­nek talán a halált jelenti. Nem csak a németeknek súlyos dilem­ma ez. Félnek a franciák, az olaszok, az osztrákok - sőt mi is féltjük igencsak rela­tív jólétünket egy esetleges menekültára­dattól. Mégis ideje volna valamiféle megál­lapodásra jutnia a nemzetközi közösség­nek a menekültek sorsáról - a jogos önvé­delem és az embertelenség közti határ meghúzásával. BARABÁS T. JÁNOS Kiújultak a harcok Bissau-Guineában Az ország elnökét támogató szenegáli csapatoknak a fel­kelők ellen indított újabb of­­fenzívájával a három hete tar­tó fegyveres konfliktus békés megoldására tett legutóbbi kí­sérlet is kudarcba fulladt Bis­­sau-Guineában. MH-Lisszabon____________ Minden arra mutat, hogy a kormány a fegyveres megol­dást részesíti előnyben a tár­gyalások folytatása helyett. Vieira elnök, aki eddig is szin­te kizárólag a külföldi csapa­tokra támaszkodhatott, újabb erősítést kért és kapott Sze­negáltól, a kormányt támoga­tó erők így több helyről tá­madnak. Pedig már úgy tűnt, sikerült elérni, hogy a kor­mányerők és a hivatalos hata­lom ellen fellázadt hadsereg képviselői egy asztalhoz ülje­nek, a békés megegyezés for­máit keresve. A második ta­lálkozót tegnapra tervezték, azonban - míg a lázadók tar­tották magukat a tűzszünet­hez - a kormányerők újból a fegyverekhez nyúltak. A konfliktus kezdete óta elő­ször jelent meg a nyilvános­ság előtt a katonai junta élén álló Ansumane Mané volt ve­zérkari főnök. A portugál te­levíziónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy a junta kész a tárgyalásokra és a tűz­szünet tiszteletben tartására. • Muharay Katalin Rakéta egy iraki radarra Reuters Egy amerikai F-16-os harci repülőgép rakétát lőtt ki teg­nap egy dél-iraki radarállo­másra, miután észlelte, hogy iraki támadóradarok célba vették. Az olajárak megug­rottak a hír hallatán. Bagdad tegnap este meg­erősítette: egyik légvédelmi állására rakétát lőtt ki egy amerikai F-16-os típusú har­ci gép, ám cáfolta, hogy egy iraki radarállomás ezt mege­lőzően négy Tornádó típusú brit vadászgépet követett volna a légtértilalmi övezet­ben. Egy iraki illetékes sze­rint a rakéta a legközelebbi iraki radarállomástól 18 kilo­méterre csapódott be. William Cohen amerikai védelmi miniszter Washing­tonban úgy fogalmazott: a tá­madás Bagdadnak szánt fi­gyelmeztetést jelent, de re­méli, hogy nem von maga után további katonai akció­kat. Az amerikai politikus szerint a támadás előtt a szó­ban forgó iraki radarállomás követte a brit gépeket. Irak északi és déli részén az öbölháború után repülési tilalmi zónákat létesítettek, amelyekbe iraki gépek nem repülhetnek be. Az incidens nyomán meg­ugrottak a kőolajárak, mert bármely öbölbeli válsághír azt jelentheti, hogy a piacra kerülő olaj mennyisége drasztikusan csökken - kö­vetkezésképp az ár megug­rik. Az olajkereskedők - akárcsak a politikusok - most a politikai horizontot és az égboltot kémlelik.

Next