Magyar Hírlap, 1999. június (32. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-01 / 125. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Bírálják Budapestet (MTI) A magyar kormányt bíráló nyilatkozatot fogadott el hétvégi ungvári közgyűlésén az ukrajnai magyarság egyetlen országos képviseleti szervezete, a tíz tagszervezetet tömörítő Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ). A szövetség egyfelől bírálta az anyaországi kormányszerveknek a határon túli magyarsággal való kapcsolattartását, másfelől a kisebbség hazai pénzügyi támogatási rendszerét - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Tóth Mihály, akit újabb három évre egyhangúlag elnökké választott az UMDSZ-közgyűlés. Az UMDSZ helyteleníti azt a magyar kormánypolitikát, amely egy szervezetet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget ismeri el az ukrajnai magyarság egyetlen legitim képviselőjének. A szövetség szerint ez a politika megosztja az ukrajnai magyarságot, és ellentétes az összmagyar érdekekkel. Az UMDSZ sajnálatosnak tartja, hogy 1998 júniusa óta válasz nélkül maradnak a magyar Külügyminisztériumhoz és a Határon Túli Magyarok Hivatalához intézett levelei. Kína készülődik (MTI) A kínai hatóságok az utóbbi napokban fokozták az ellenzékiek feletti szokásos ellenőrzéseket, és igyekeznek elejét venni annak is, hogy a demokratikus nyitás követelő mozgalom hívei külföldről hazatérjenek a Tienanmen téri események 10. évfordulójára. Pekingi értesülések szerint utasították a határőrséget, hogy fordítsák vissza az országból korábban kiutasított, és most hazatérni szándékozó ellenzékieket. A kínai rendőrség fokozottan ellenőrzi a tíz évvel ezelőtti események résztvevőit és az aktivisták hozzátartozóit, nehogy nyílt megemlékezéseket rendezhessenek az évfordulón. Megszigorították az egyetemek ellenőrzését is, az újságíróknak pedig megtiltották, hogy „kényes” témákról kínai értelmiségiekkel interjúkat készítsenek. Fölényes győzelem Kijevben (MTI) Olekszandr Omelcsenko kijevi polgármester fölényes győzelmet szerzett vasárnap az ukrán fővárosban megrendezett polgármester-választáson, így az elkövetkező négy évben ő állni Kijev élén. A nem hivatalos választási eredmények szerint a kijevi választópolgárok 76,5 százaléka támogatta Omelcsenkót, míg legfőbb ellenfele Hrihorij Szurkisz, a kijevi Dinamo futballcsapat elnöke mindössze 16,3 százalékot szerzett. A választást a nemzetközi megfigyelők demokratikusnak értékelték, az ET jelentéstevői szerint az eseményt színvonalas szervezés jellemezte. Többen előrelépésről számoltak be a tavaly tavaszi parlamenti választásokhoz képest is: visszaélések és szabálysértések nélkül szavaztak a börtönök lakói és a katonák is. Szekták ellen Japánban (MTI) A felforgatásellenes törvény módosítására készül a japán igazságügyi minisztérium, hogy határozottabban tudjon fellépni az Aum (Legfelső Igazság) nevű szekta ellen. A szekta tagjai követték el a több halálos áldozatot követelő gáztámadást négy évvel ezelőtt a tokiói metróban. Dzsinnucsi Takao miniszter szándéka újból felélénkíti azt a két évvel ezelőtti vitát, amely a felforgatásellenes törvény alkalmazásáról szólt. A kormány akkori, az Aum szekta feloszlatására irányuló szándékát a japán közbiztonsági bizottság elvetette azon az alapon, hogy a szekta csődbe jutott, és már nem jelent társadalmi veszélyt. Hírek szerint azonban az Aum üzletei virágzásnak indultak az utóbbi időkben, és a szektához kötődők száma is gyorsan növekszik. Etnikai villongások Nigériában (MTI) Legalább ötven halálos áldozata van a nigériai Warri közelében vasárnap kiújult etnikai villongásoknak. Az egyik szemtanú a Reuters tudósítójának elmondta, hogy motorcsónakokon érkező fegyveresek támadták meg az itsekirik lakta Aruntont a kőolajtárolóiról ismert város közelében. A vérontással a rivális Ijaw törzs tagjait vádolják. A Warriban lévő olajtartályokat üzemeltető Chevron szóvivője közölte, hogy a támadás a cég létesítményeinek körzetében történt, a termelés azonban folytatódik. A vérengzés két nappal azután történt, hogy tizenöt évi katonai uralom után Olusegun Obasanjo személyében új elnököt iktattak be az országban: a vezető megígérte, hogy megpróbálnak gyorsan véget vetni az olajban gazdag déli területein előforduló erőszakos cselekményeknek. Vissza az UNESCO-ba (MTI) Tom Lantos amerikai képviselő hétfő este Párizsban bejelentette: javaslatot terjesztett be a washingtoni törvényhozásban, indítványozva, hogy az Egyesült Államok térjen vissza az UNESCO-ba. Tom Lantos - aki az ENSZ szakosított szervezetének Raoul Wallenbergről tartott ünnepi megemlékezésén vett részt - úgy vélte, az elmúlt másfél évtizedben az UNESCO-ban, a nemzetközi szervezet kultúrpolitikájában és pénzügyeinek kezelésében bekövetkezett pozitív változások indokolják, hogy az Egyesült Államok felújítsa tagságát és az ezzel járó anyagi támogatását. Az amerikai fél hosszas vitát követően 1984-ben vonult ki az UNESCO-ból, elutasítva szervezet akkori politikai törekvéseit és pazarlónak tartott pénzügyi megoldásait. Internet Keresse az Interneten is a Magyar Hírlapot! MH Online: www.mhirlap.hu Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill., Auróra u. 11., telefon: 303-4738, fax: 303-4744. Internet: www.observer.hu Kiadja a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt., Jürg Marquard svájci kiadóvállalat-csoportjának tagja VEZÉRIGAZGATÓ: KELEMEN GÁBOR Hirdetési igazgató: KOMJÁTHY KATALIN. Terjesztési igazgató: BOBÁK MÁRTA. Projektigazgató: CSIKESZ TAMÁS. Marketingigazgató: CZUCZOR MÓNIKA Számítógépes rendszergazda: KISS ÁRPÁD Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B Telefon: 210-0050, 210-2484, fax: 334-0712 Hirdetési igazgatóság: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B Telefon/fax: 303-0363,210-3765 Hirdetésfelvétel: 333-4154, 210-0050/163,189 Közlemény- és apróhirdetés-felvétel: telefon/fax: 303-0950, 303-0951 Ügynökségi referens: 333-4154 Magazincsoport: 210-3746 Terjeszti a HÍRKER Rt. és a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft. Budapest. Felelős vezető: BARTHA TAMÁS igazgató HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! POLITIKAI NAPILAP JIÁN MARQUARD MEDIEN FŐSZERKESZTŐ: KOCSI ILONA Főszerkesztő-helyettesek: FRANK RÓBERT, KIS ZOLTÁN Lapszerkesztők: GÖMÖRI JUDIT, POPOVICS GIZELLA, SZENTKIRÁLYI ANDRÁS, SZLUKA MÁRTON Rovatvezetők: KISS LÁSZLÓ (sport), L. LÁSZLÓ JÁNOS (belpolitika), MAKAI JÓZSEF (publicisztika), MÉSZÁROS TAMÁS (kultúra), SZERDAHELYI CSABA (külpolitika), SZIGETI TAMÁS (fotó), VITÉZ F. IBOLYA (gazdaság) KIRIVV .N'IRR MARIIMARA LAPUNK 1999-BEN ÉRVÉNYES ELŐFIZETÉSI DÍJAI Kiadónál történő előfizetés esetén Postai előfizetés Magánszemélyeknek Közteteknek 1 hónapra 1200 Ft 1200- 1200 Ft negyedévre 3290 Ft 3 600 Ft 3 600 Ft félévre 5 990 Ft 7 200 Ft 7 200 Ft 1 évre 10 790 R 14400R 14400R Előfizethető a kiadónál: Magyar Hírlap terjesztési osztály, telefon és fax: 210-2473. Ezenkívül a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili, Orczy tér 1., levélcím: HELIR, Budapest 1900), Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6., telefon/fax: 00-36-1-201-8891, E-mail: batthyany@kultur press.hu KÜLFÖLD • • Öcalan együttműködne Tüntettek ellene és mellette is Törökország első számú közellensége golyóálló üveg mögött Sajnálatát fejezte ki a kurd szeparatista harcokban elesett török katonák hozzátartozóinak Abdullah Öcalan kurd gerillavezér, aki ellen hazaárulás és 29 ezer ember halála miatt tegnap kezdődött per a törökországi Imrali szigetén. Ezzel egy időben Moszkvában a török nagykövetség előtt lezajlott az első kurd tüntetés. MH-összefoglaló__________ A Kurd Munkáspárt (PKK) 51 éves vezetője, tárgyalása első napján felajánlotta a török kormánynak az együttműködését. „A békéért és a testvériségért életben kell maradnom. Megígérem, hogy a vérontás megállításáért fogok dolgozni” - mondta Öcalan a testi épsége érdekében felállított golyóálló üveg mögött ülve. 29 ezer ember halála és hazaárulás miatt perbe fogott Abdullah Öcalan mély fájdalmát és sajnálatát fejezte ki a kurd szeparatista harcok során elesett török katonák hozzátartozóinak. Őket azonban nem hatják meg a kurd vezető szavai: a tárgyalással egy időben a családtagok Öcalan-ellenes tüntetéseket szerveznek szerte Törökországban, amelyen követelik a „mészáros” halálos ítéletét. Ezalatt a kurdok az orosz fővárosban a török nagykövetség előtt szerveztek megmozdulást. A békésen lezajlott moszkvai tüntetés résztvevői elítélték a pert, és Öcalan szabadon bocsátására szólítottak föl. Törökország első számú közellenségét februárban - mindeddig tisztázatlan körülmények között - az ankarai titkosszolgálat emberei fogták el Kenyában, és szállították vissza a kis-ázsiai országba. Elemzők szerint Öcalan lehet az első, akit 1984 óta először végeznek ki Törökországban. „A békéért és a testvériségért életben kell maradnom” FOTÓ: REUTERS - MUSTAFA ABADAN Régi vezetők a vádlottak padján Normális megítélés szerint MTI_____________________ A Milosevics-rezsim politikájának elítélését és a NATO jugoszláviai akciójának támogatását kimondó nyilatkozatot tett közzé hétfőn az Észak-atlanti Közgyűlés varsói ülése. A zárónyilatkozatot a szervezet tavaszi ülésszakának résztvevői egyetlen ellenszavazattal fogadták el. Javier Ruperez, a testület elnöke elégedettségét fejezte ki a csaknem egyhangú támogatással, elismerve, hogy a tervezet vitájához rengeteg módosítójavaslat érkezett, s felbukkantak a NATO tevékenységét kifogásoló hangok is. - Parlamenti demokráciákban ez normális jelenség, mint ahogy az olasz képviselőnő ellenszavazata is az - szögezte le Ruperez. A nyilatkozat kimunkálásában 38 ország vett részt: a NATO tagállamai, a társult országok és a megfigyelői státussal rendelkezők. A közgyűlés elnöke kifejezte meggyőződését, hogy a NATO beavatkozása a Jugoszláviában élő polgárok szabadsága szempontjából pozitív lépésnek fog bizonyulni, mint ahogy előnyös lesz az egész délkelet-európai térség számára. A légi csapások hatása már kezd megmutatkozni, a belgrádi rezsim egyre gyengül, s ezzel mind közelebb kerül a válság lezárása - mondta Ruperez. A jugoszláv BETA hírügynökség ezzel kapcsolatban megkérdezte, hogy a polgári áldozatok növekvő számát és a bombázások egyre kíméletlenebb pusztítását leszámítva a közgyűlés milyen pozitív eredményekre alapozta közel egyhangú nyilatkozatát. „Az önök értékelése nem esik egybe a NATO értékelésével” - hangzott az elnök válasza. A közgyűlés állandó bizottsága nyilatkozatot tett közzé Fehéroroszországról is. A dokumentum leszögezi, hogy az ország 1994-ben elfogadott alkotmánya szerint Alekszandr Lukasenko államfő megbízatása idén július 20-án lejár, s ezt követően már nem tekinthető az ország demokratikusan megválasztott vezetőjének. A különnyilatkozat felhívta a minszki vezetést, hogy állítsa vissza a demokratikus rendet, tartsa tiszteletben az emberi jogokat, szüntesse meg a média korlátozásának gyakorlatát, S azonnal bocsássa szabadon a fehérorosz ellenzék bebörtönzött vezetőit. A dokumentum hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség Fehéroroszország legmagasabb rangú jogi dokumentumának az 1994-es alkotmányt tartja, s nem ismeri el a Lukasenko által kezdeményezett népszavazásnak az elnöki jogkört két évvel meghosszabbító döntését. EU-csatlakozási dátum az év végén Nyugtatni kell a belépőket MH-összefoglaló_________ Legkorábban a tagországok állam- és kormányfőinek decemberi helsinki találkozóján mondhat dátumot az Európai Unió a keleti bővítésre - jelentette ki hétfőn Brüsszelben Günther Verheugen német külügyi államtitkár. Az EU külügyminiszterei előzőleg áttekintették a bővítési és csatlakozási tárgyalási folyamatot, nem utolsósorban azzal a céllal, hogy megnyugtassák az abban már részt vevő kelet-európai államokat: az EU balkáni nyitása nem lassítja csatlakozásukat. Mind a tizenöt EU-tagország egyetértett abban, hogy a jelenlegi csatlakozási folyamatot teljesen külön kell kezelni a balkáni stabilizálás és társulás folyamatától - hangoztatta a találkozó szünetében Hans van den Broek, az EU végrehajtó testületének bővítési felelőse. Verheugen sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy mindkét folyamatnak átláthatónak és hitelesnek kell lennie. Több miniszter fontosnak tartotta azt, hogy az EU csütörtöki kormányfői találkozóján üzenetet küldjenek a tagjelölteknek: csatlakozásuk sínen van, és a balkáni stabilizálás érdekében tett EU-lépések nem befolyásolják. A tárgyalási folyamatot a júliusban hivatalba lépő finn soros EU-elnökség feladata felülvizsgálni - emlékeztetett Verheugen. Helsinkiben decemberben dönthetnek arról, hogy újabb államokkal kezdik meg a csatlakozási tárgyalásokat, és ekkor kerülhet sor legkorábban a csatlakozási céldátum meghatározására is. Az EU tavalyig elutasította, hogy megjelölje a keleteurópai országok belépésének időpontját. Tavaly azonban már arról beszélt: kezd esedékessé válni a dátum kijelölése, hogy mindkét oldalon jobban irányítható legyen a felkészülés. Egy ideig az is valószínűnek tűnt, hogy már a csütörtöki kölni csúcsértekezleten foglalkoznak ezzel a gondolattal, ám később ez lekerült a napirendről. Az unió végrehajtó szerve, az Európai Bizottság 2002-t kezeli a bővítés megkezdésének hipotetikus dátumaként. Roland Dumas módraMagyar Hírlap Peking még csak MTI_____________________ Kína a vele szemben Amerikában elhangzott atomkémkedési vádakra válaszolva hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a nukleáris robbanófejek technológiája már régóta hozzáférhető könyvtárakban és az interneten is, így nem volt olyan titok, amelyet el kellett volna lopnia. A Reuters jelentése szerint Csao Csi-cseng pekingi kormányszóvivő az amerikai vádakat visszautasító nyilatkozata után bemutatta újságíróknak az Amerikai Tudósok Szövetségének internetoldalát, amely azoknak az atomfegyvereknek az adatait is tartalmazza, amelyek a Kínát atomtitoklopással vádló Coxjelentésben szerepelnek. A republikánus Christopher Cox vezette különleges kongresszusi bizottság jelentése szerint Kína húsz éven át folytatott kémkedés során titkos információkat lopott amerikai atomtechnológiára - köztük hét robbanófejtípusra - vonatkozóan. A kormányszóvivő állította, hogy országa sohasem lopott külföldi technológiát nemzetvédelme számára, és „igen arrogánsnak” minősítet tanult e azokat az amerikai feltevéseket, hogy Kína ne lenne képes maga kifejleszteni korszerű atomfegyvereket. Csao rasszistának bélyegezte a Coxjelentés vádjait, amelyek szerint Kína nemcsak hivatásos hírszerző ügynököket vesz igénybe titkok megszerzésére, hanem tudósokat, diákokat, üzletembereket és hivatali ügyintézőket is. A szóvivő szerint a Cox-jelentéssel washingtoni Kína-ellenes erők a két ország közötti kapcsolatokat akarták akadályozni, és el akarták terelni a figyelmet a belgrádi kínai nagykövetség elleni bombatámadásról. 1999. JÚNIUS 1„ KEDD Se Jelcinnel, se nélküle? Megalakult az orosz kormány Szergej Sztyepasin tegnap bejelentette, hogy teljessé vált kabinetjének listája, miközben még nem volt egészségügyi minisztere. Mihail Gorbacsov exelnök tegnap politikailag fáradt erőnek nevezte Borisz Jelcint. MH-összefoglaló_________ Teljes az orosz kormány - jelentette be tegnap Szergej Sztyepasin kormányfő, miután találkozott Borisz Jelcinnel a Kremlben. A reggeli vizitet követően Jelcin egyik szóvivőnője a Reuters hírügynökségnek még nem volt hajlandó részleteket elárulni, de néhány óra múltán a miniszterelnök a közvélemény segítségére sietett. Igaz, ennél sokkal több szerep alig jutott Sztyepasinnak a kabinet összeállításában - legalábbis több reformpárti napilap így véli -, mert az államfő jelöltjeire bólintott rá. Délután ráadásul felröppent a hír, hogy az egészségügyi tárca élére, Sztyepasin bejelentésétől függetlenül, Jelcin egyelőre mégsem nevezett ki senkit. A kormányban a legrövidebb karrierrel Mihail Zadornov dicsekedhetett, akit múlt szerdán neveztek ki első kormányfő-helyettesnek, ám pénteken benyújtotta lemondását, amelyet Jelcin szó nélkül elfogadott. Ugyanakkor Sztyepasin tegnap újságíróknak nyilatkozva nem kívánta kommentálni a gyors távozást, helyette leszögezte: nem számol további lemondásokkal. A sajtó mellesleg napok óta hiába nyomoz a Zadornov-sztori valódi háttere után, homályos célozgatásokon kívül mást nem olvasni. A zűrzavart csak fokozza, hogy éppen Zadornovot bízták meg: tartsa a kapcsolatot a nemzetközi pénzintézetekkel. Moszkvai elemzők szerint egyelőre nehéz megítélni, hogy mindez milyen hatással lesz a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokra. Csupán azt szögezték le többen is, hogy ezekre minél előbb sort kell keríteni, mert az IMF türelme is véges. Az IMF-nél ugyan cáfolják ezt, mondván: Oroszország saját érdeke a mielőbbi megállapodás a hitel folyósításáról. Az ausztráliai előadó körúton tartózkodó Mihail Gorbacsov exelnök tegnap „fáradt erőnek” nevezte Jelcint. Gorbacsov, akivel Oroszországban már nem sokat foglalkoznak, de külföldön figyelnek szavára, politikai, fizikai és szellemi értelemben is fáradtnak titulálta az államfőt. Egyben felhívta a figyelmet rá, hogy éppen Jelcin miatt tüntethetnek újra Sztálin-képek alatt az emberek Oroszországban. Ám mindezek ellenére létfontosságúnak tartja a politikus, hogy Jelcin kitöltse hivatali idejét, mintegy azt sugallva: egyelőre nem lát nála megfelelőbb személyt a posztra. India egyelőre nem tart atomháborútól Létrejöhet a külügyminiszteri találkozó a két ország között Atomfegyvereket is magába foglaló teljes hadi arzenálját is bevetheti Indiával szemben Pakisztán, területi épségének védelmében - közölte az iszlámábádi külügyminisztérium második embere. Az indiai légierő hétfőn ismét támadta a muzulmán lázadók állásait Kasmírban. Újdelhi szerint több területet visszafoglaltak, de ezt a pakisztáni vezetés által támogatott gerillák határozottan cáfolták. MH-összefoglaló__________ Samsad Ahmed egy angol nyelvű pakisztáni újságnak nyilatkozva közölte, hogy országa, az atomfegyvereket is tartalmazó teljes harci arzenálját is bevetheti India ellen, ha fenyegetik területi épségét. Az iszlámábádi külügyminisztérium második legmagasabb rangú képviselőjének fenyegetőzésével egy időben az indiai diplomácia irányítója a Reuters hírügynökségnek adott interjújában leszögezte, hogy nem tart az atomfegyverek bevetésétől. George Fernandes külügyminiszter leszögezte, hogy minél hamarabb szeretnék feloldani a vitatott hovatartozású területen kialakult feszült helyzetet, de nem a tavaly kipróbált nukleáris csapásmérő eszközökkel. Az indiai hadsereg a kasmíri konfliktus fellángolásának hatodik napján ismét a légierő és a tüzérség támogatásával mért csapást a demarkációs vonalon átszivárgón muszlim fegyveresek ellen. „Csapataink az ellenőrzésük alá vontak több magaslatot a régióban” - jelentette be egy magas rangú indiai katonai illetékes hétfőn. Újdelhiben egy névtelenségbe burkolózó védelmi forrás szerint azonban akár négy hónapig is elhúzódhat, amíg a lázadók kezére került valamennyi területet visszafoglalják. Ezzel szemben a gerillák állítják, hogy egyetlen harcálláspontjukat sem veszítették el. „Az indiai bejelentés teljesen hamis” - mondta a lázadók szövetségének szóvivője. A muzulmán felkelők szerint egyedül vasárnap India hatvan katonája vesztette életét az összecsapások során. Az indiai külügyminiszter szerint az elmúlt hat nap során 43 katonája halt meg, míg az ellenséges oldalon csaknem ötszázan estek el. Pakisztáni források újabb indiai harceszközök elvesztését jelentették, Újdelhi azonban továbbra is csak két repülőgép és egy helikopter megsemmisülését ismeri el. Mindeközben Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök megerősítette, hogy országa addig folytatja a légi csapásokat, amíg az Iszlámábád támogatását élvező lázadók vissza nem vonják egységeiket a határvonal mögé. Vadzspaji azzal vádolta meg Pakisztánt, hogy Újdelhi kárára, a Kasmírt kettéosztó demarkációs vonal kitolására törekszik. Ennek ellenére az indiai kormányfő elfogadta azt az iszlámábádi javaslatot, hogy a két szomszédos dél-ázsiai ország külügyminiszteri szintű tárgyalásokat folytasson. A pakisztáni vezetés szerint erre akár egy héten belül sor kerülhet. Bevándorlási bajok MTI Egyre több orosz származású zsidó választja Izraelt új hazájának. A döntés hátterében az Oroszországot sújtó gazdasági válság és az egyre növekvő mértékű antiszemitizmus áll - közölték hétfőn hivatalos források. A bevándorlás ügyeivel megbízott félhivatalos szervezet, a Zsidó Ügynökség nyilatkozata szerint 1999 első negyedévében 7933 orosz zsidó érkezett Izraelbe, 116 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. A Zsidó Ügynökség által végzett felmérés szerint az antiszemitizmus mellett a gyermekek jövőjéért érzett aggodalom miatt választja sok orosz zsidó a közel-keleti országot. A volt Szovjetunió tagköztársaságaiból 1999 első négy hónapjában több mint 16 ezren érkeztek Izraelbe. Az ügynökség az idén még mintegy 60 ezer bevándorlóra számít a volt szovjet köztársaságokból. Izrael 6 milliós népességéből minden hatodik lakos orosz származású - írja az AFP. Francia botrány MH-összefoglaló Roland Dumas, a francia alkotmánybíróság „szabadságon” lévő elnöke, Mitterrand volt külügyminisztere ellen újabb ügyészségi eljárás indult, ezúttal is a „társadalmi javak eltulajdonításának alapos gyanúja” miatt - közölték hétfőn párizsi ügyészségi források. Dumas ellen eleve folyik már egy vizsgálat, mégpedig az évekkel korábban az ELF állami olajtársaság közvetítésével, több tízmillió frankos kenőpénzért Tajvannak szállított francia fregattok ügyében. Ehhez képest ez a mostani ügy csupán apró részlet. Az ügyészek ezúttal olyan antik szobrok iránt érdeklődnek, amelyeket Dumas volt szeretője az állami ELF-vállalat közvetítése nyomán kapott pénzén az akkori külügyminiszternek vásárolt még 1990-ben, csekély 300 ezer frankért (körülbelül 12 millió forint). E nagy értékű régiségeket Christine Deviers-Joncour egy árverésen vette, majd ajándékként Dumas lakására szállíttatta. A politikus szerint az öt értékes szoborból csak kettőt kapott meg épségben, három útközben összetört. E két műtárgyat a napokban az ügyészség egy házkutatást követően lefoglalta, miután bebizonyosodott: a számlát az ELF svájci leányvállalatának hitelkártyájával, azaz közpénzekből rendezték. Roland Dumas egykori szeretője, aki másfél éven át, letartóztatása alatt is folyamatosan védte a magas tisztet betöltő politikust, tavasszal váltott, megelégelve Dumas folyamatos, az ő közvetítői érdemeit is cáfoló tagadását. A szezon egyik könyvsikereként akkor írt egy önéletrajzot kapcsolatukról A köztársaság rosszlánya címen. Ügyészségi források szerint e héten sor kerül a két személy szembesítésére. A fregattüggyel kapcsolatban ha lassan is, de halad a vizsgálat. Az ELF-társaság egykori elnöke, a megannyi sötét ügyletért felelőssé tett Alfred Sirven viszont változatlanul külföldön bujkál, az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsot eddig nem sikerül végrehajtani.