Magyar Hírlap, 2009. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-13 / 10. szám

____________ BELFÖLD ÉRVÉNYTELENÍTETT ELJÁRÁSOK Bajban az EKF-program Érvénytelennek minősítették a 2010-es pécsi Európa kulturális fővárosa két nagy beruházásának kivitelezési mun­káira kiírt közbeszerzési eljárást, mert egyetlen kivitelező sem jelentkezett. A koncert- és konferencia-központ megépítésére hatmilliárd forint áll rendelkezésre. A programot irányító menedzsment szerint, ha tavasszal si­kerül kivitelezőt találni, nem csúsznak az építkezések. A pécsi ellenzék szerint azonban már most elkéstek. (echo tv) OMBUDSMAN­ KÖZBENJÁRÁS Segítség a hajléktalanoknak Az állampolgári jogok biztosának je­lentése nyomán az Országos Egészség­­biztosítási Pénztár változtat az eddigi gyakorlaton és a településnevet tar­talmazó lakcímkártyát is elfogadja a hajléktalan státusz igazolására. Ez azt jelenti, hogy a hajléktalan jogosulttá válik az egészségügyi ellátásra - kö­zölte állásfoglalásában Szabó Máté ál­talános biztos. (mh) SZTRÁJKKÉSZÜLTSÉG A VASÚTNÁL Elfogadhatatlan ajánlat Hamarosan folytathatja gördülő sztrájkját a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. A tegnapi tárgyaláso­kon sem történt elmozdulás a decembe­ri munkabeszüntetés után elbocsátott próbaidősök sorsát illetően, sem pedig az idei bérfejlesztéssel kapcsolatban. Amint már megírtuk, a MÁV-Start négyszázalékos béremelési ajánlatát a szakszervezet elfogadhatatlannak tartja. (mh) élet­kép Fogvacogva toporognak az emberek az 5-ös számú kocsiállásnál. A távolsági busznak pár perc múlva indulnia kel­lene, ám a járműnek se híre, se ham­va. Az elektronikus táblán biztatóan villog a közeli startot jelző fényjelzés, de ettől a kemény hidegben, a januári mínuszokkal küszködő várakozók ked­ve nem lesz jobb. Szinte vezényszóra elindul a panaszáradat. „Tegnap is késett!” „Szombaton kimaradt egy já­rat!” „Így akarják rászoktatni a népet a tömegközlekedésre?” Egy középkorú kövér hölgy olyan hangerővel pöröl, hogy az egész buszpályaudvar hallja: „Ha az én lányom egy percet késik a munkából, tíz százalékot von le a tulaj! Ezek a sofőrök meg kártyáznak a me­leg szobában, amíg mi megfagyunk!” Kucsmás öregember csitítja: „Dehogy kártyáznak! Pihennek! Szükségük van rá, hogy biztonságosan vezessenek.” Három perccel a hivatalos indulási idő után végre beáll a busz. Az emberek már nem is morgolódnak, igyekszik mindenki gyorsan felszállni. A sofőr meg kapacitálja őket: „Siessenek, kérem, mert a többi megállóban is vár­nak rám az emberek!”Erre árva szem­rehányó szó sem hangzik, a reszkető utasok örülnek, hogy a kinti, rémes didergés után a buszban pár fokkal enyhébb hideg vár rájuk. (NO) HÍREK RÉSZEKRE SZEDNÉK A BKV-T Új buszokat venne a vezér A BKV szerkezetátalakítását javasolja Kocsis István vezérigazgató, aki a fő­polgármesteri kabinet ülésén ismer­tette terveit. A vezérigazgató transz­parens, leányvállalatokra kiszervezett vállalati struktúrát vázolt fel, amellyel szerinte csökkenteni lehet a cég költ­ségeit. Kocsis ezer busz beszerzésére is javaslatot tett, ám Steiner Pál fővárosi MSZP frakcióvezető tájékoztatása sze­rint ennek az ötletnek ambivalens volt a fogadtatása. (mh) IIA 2. magyar hadsereg példát mutatott a Don-kanyarban Katonahősök, búzaszemek Az ország több pontján is megemlé­keztek tegnap a 2. magyar hadsereg katonáiról, akik hatvanhat évvel ez­előtt haltak hősi halált a Don-kanyar­­ban. Spányi Antal püspök lapunknak azt mondta, hogy a magyarság fel­­emelkedése ma sem képzelhető el az áldozatos szeretet nélkül. KACSÓH DÁNIEL-LÁNCZI RICHÁRD Emlékező szentmisén hajtottak fejet a budavári Mátyás-templomban a Don­­kanyarban elesett hősök előtt. A 2. ma­gyar hadsereg kétszázezres létszámá­ból csupán negyvenezren tértek haza, a többiek életüket vesztették az orosz fronton vagy a fogságban. A szentbe­széd központi gondolata a katonahősök példamutató magatartása volt, amely­­lyel Jézushoz hasonlatosan a búza-szem­ létet választották: el kellett hull­niuk, ahhoz, hogy a későbbiekben a halászokhoz hasonlatosan, sokasodva, megerősödve szülessenek újjá. A je­lenkor emberének éppen ezért nem az ítélkezés és a történelmi elemzés a kö­telessége, hanem az, hogy fejet hajtson a magyar honvédek bátorsága, köte­lességtudata előtt. A Vitézi Rend szer­vezte mise után a hősök emléktábláját koszorúzták meg az emlékezők. Várhelyi András, a rend főkapitánya kijelentette, cinikusnak és arcátlannak tartja, hogy Szekeres Imre - 1957-ben a pápai hóhérnak csúfolt Papp Já­nos munkatársa volt - a Gyurcsány­­kormány minisztere emlékezik a hősökre a Vitézi Rend állította táblá­nál. Érkezésekor a vitézek elhagyták a helyszínt. Ökumenikus ünnepség keretében gyújtottak emléktüzet a Don-kanyar áldozataiért a pákozdi Mészeg-hegyen álló emlékkápolná­ban. A katolikus egyházat képviselő Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök a Magyar Hírlapnak azt mond­ta, hogy a doni áttörés egyszerre siker, hiszen a felszerelés nélkül harcoló magyar honvédek hősiesen tartották magukat a jól szervezett túlerővel szemben, és tragédia is, hiszen a sereg végül felmorzsolódott, több tízezren haltak meg és kerültek hadifogságba. „Ezek az emberek a hazájukat védték, s a legnagyobb értéket, az életüket adták érte. Nemcsak emlékeznünk kell rájuk, hanem példát is vennünk kell tőlük” - mondta. A püspök szerint a magyarság felemelkedésének ma sincs más útja, mint az áldozatos szeretet térnyerése. Mint mondta, áldozatok nélkül ma sem lehet szolgálni a nemzetet.­ A Vitézi Rend által szervezett emlékező szentmise a budavári Mátyás-templomban fotó:horváth Péter gyula Lepereg a Gyurcsány-intelem A kormánypárti képviselők, annak ellenére, hogy maga Gyurcsány Fe­renc szólította fel takarékosságra a lakosságot és az intézményeket, éle­sen támadják a fideszes Ódor Ferenc javaslatát, hogy a megyék fontolják meg a háromnapos rendkívüli iskolai szünet bevezetését. SÁNDOR CSILLA A fővárosban, Komárom-Esztergom, Szolnok, Baranya, Pest és Somogy megyében minden középiskolában tanítanak. De ha az események úgy alakulnak, elrendelhetnek szünetet. A kormányszóvivő és az oktatási tárca szerint nem indokolt a Megyei Önkor­mányzatok Országos Szövetségének kezdeményezése az iskolák időszakos bezárására. Szüdi János közoktatási szakállamtitkár közleményében azt írta, hogy szünetet az oktatási-neve­lési intézmény vezetője és a főjegyző rendelhet el, többek között rendkívüli időjárási körülmények, járvány, termé­szeti csapás esetén. Több megyében három napra elné­multak az iskolacsengők. Szabolcs­ban a nem megyei fenntartásban lévő Nagykálló kivételével a diákoknak reg­gel meg kellett jelenniük az iskolában. Fejér megyében 13 oktatási intézmény­ben hétfőtől háromnapos szünet kez­dődött, csak két iskolában van tanítás. Veszprémben tizenöt, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyében egy-egy kö­zépiskolába nem kell bemenniük a gye­rekeknek. Győr-Moson-Sopron, Vas és Békés megyében is bezártak a közép­iskolák. Utóbbi döntést élesen bírálta Varga Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő, aki szerint a gázkrízist a me­gyei Fidesz-vezetés pártpolitikai célra használja. Borsod megyében az iskolák felében volt tanítás, azokban, amelyek­ben távfűtés van. „Komolyan vettük Gyurcsány Ferenc takarékosságra való felszólítását, mégis élesen bírálják a me­gyék vezetését, ahol szünetet rendeltek el az iskolákban” - mondta lapunknak Ódor Ferenc. A MÖOSZ elnöke hozzátette, a kor­mánypártiak látszatintézkedésnek bélyegezték a kezdeményezésüket, de nem bírálták a kormányfő bejelentését, aki az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén kezdeményezte, hogy a múlt szombat a korábbi intézkedéssel el­lentétben takarékossági okok miatt ne legyen munkanap. Ódor szerint a gáz­hiány és a szmogriadó is arra kellene hogy ösztönözze a döntéshozókat, hogy környezetünk és egészségünk védel­mére háromnapos szünetet rendeljenek el a középiskolákban. Szünet idején ke­vesebb autó közlekedik, kisebb a káros­­anyag-kibocsátás, és az iskolákat sem kellene fűteni. a Továbbra is elnök nélkül az MTV Negyedik alkalommal is sikertelenül zárult a Magyar Televízió elnöki pá­lyázata. Bár az MDF-MSZP-SZDSZ szavazategyezség -, ahogy korábban már utaltunk rá - létrejött, ám a ci­vil kurátorok nem támogatták kel­lő számban a nagykuratóriumban Sztaricskai Tamás jelölését. LÁNCZI RICHÁRD Konszenzus alakult ki a Magyar Tele­vízió (MTV) új vezetőjének személye tekintetében a legutóbbi elnökjelölő ülésen, ennek ellenére eredménytele­nül zárult a pályázat. Korábban már megírtuk, hogy az MDF kész támogat­ni a szocialisták jelöltjét. A várakozá­soknak megfelelően a topmenedzseri múlttal rendelkező Sztaricskai Tamást támogatta a legtöbb delegált a kurató­rium elnökségében. A tizennégy tagú testületben az MSZP-SZDSZ-MDF összesen tíz kurátora adta szavazatát Sztaricskaira, a három fideszes és az egy KDNP-s delegált Havasi Jánost támogatta. A meglepetés a nagyku­ratórium ülésén érte az új szocialista favoritot támogatókat. A harmincöt fős testületben mindössze tizennyolcan támogatták, tizenöten ellenezték Sztaricskai elnökké választását. A pá­lyázat így ismét eredménytelen lett, ugyanis a jelöltnek kétharmados tá­mogatást, szám szerint huszonhárom voksot kellett volna szereznie. „Úgy tűnik, a kuratórium elnökségé­ben népszerű volt a legtöbb szavazatot begyűjtő jelölt. Ám a civil kurátorok közül mindösszesen nyolcan gondol­ták, hogy Sztaricskai a megfelelő em­ber a köztévé élére” - mondta megkere­sésünkre Szabó László kurátor. Információink szerint komoly ér­dekek álltak Sztaricskai Tamás meg­választása mellett, ám személyes meghallgatásán több civil kurátor sem tartotta meggyőzőnek. A kuratóriumi elnökség csütörtöki ülésén dönt az új tévéelnöki pályázat kiírásának idő­pontjáról. Tavaly március óta nincs elnöke az MTV-nek, a közmédiumot Medveczky Balázs alelnök irányítja ügyvezetőként. * 2009. JANUÁR 13., KEDD MAGYAR HÍRLAP vezető szerkesztő: Petán Péter e-mail: petan.peter@magyarhirlap.hu Pártalku tárgya lehet Boross bizottsági helye Elcserélné Boross Péter volt kormány­főnek a nemzetbiztonsági bizottság­ban betöltött tisztségét az MDF, és azt latolgatják, hogy inkább az alkot­mányügyi bizottságba delegálnának egy tagot - értesült lapunk a demok­rata fórum hétvégi választmányi ülése után. Boross Péter a múlt szombaton je­lentette be, hogy - egyelőre az időpont megjelölése nélkül - lemond képviselői mandátumáról, ezzel együtt bizottsági tagságáról is. A párt vezetésétől szár­mazó információink szerint a kérdés­ről a következő hetekben döntenek, de felmerült, hogy kívánatos lenne, ha az MDF pozíciót szerezne az alkotmány­­ügyi bizottságban, ahol a tízfős parla­menti frakcióval rendelkező kis párt­­nak jelenleg nincs képviselője. Simicskó István, a parlament nem­zetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke lapunknak azt mondta: a testü­leti tagság egyetlen feltétele, hogy a je­lölt átessen a C típusú nemzetbiztonsá­gi átvilágításon, azon túl a párt ügye, hogy ki foglalja el Boross Péter helyét. A tizenegy fős bizottságban jelen­leg öt szocialista képviselő van, három fideszes és egy SZDSZ-es képviselő, a kereszténydemokrata elnök valamint a volt kormányfő mellett. Abban az eset­ben, ha az MDF az MSZP-vel valóban elcseréli Boross Péter helyét, akkor a nemzetbiztonsági bizottságban olyan szocialista túlsúly alakul ki, amely a Fidesz- és KDNP-delegáltak távol­létében is biztosítja a kormánypárti akarat keresztülvitelét. Tóth Károly, a grémium MSZP-s alelnöke, aki a bizottság többségi támogatásának hiányában kinevezett Laborc Sándor NBH-főigazgató regnálása óta veze­ti a testület üléseit, érdeklődésünkre kifejtette: nagyon rossz megoldásnak tartaná, ha az erőviszonyok ilyen for­mában megváltoznának, mert az nem szolgálná sem a szolgálatok feletti al­kotmányos kontroll igényét, sem pedig a hírszerzés és az elhárítás érdekeit. SP Jogi káosz az MDF-ben Egy határozatképtelen testület az egyebek napirendi pontban úgy dön­tött az Ifjúsági Demokrata Fórummal (IDF) való kapcsolat megszakításáról, hogy arra nincs is jogköre - mondta lapunknak az IDF elnöke, Lasztovicza Gábor az MDF országos választmá­nyának hétvégi előkészítő döntését. Az ülésen Dávid Ibolya elnök - egykori igazságügy-miniszter - zár­szavában a választmányi tagokat is meglepte, amikor az egyebek napi­rendi pontban arra tett javaslatot: a választmány adjon felhatalmazást a szakítás jogi előkészítésére. A kilenc­venhat tagú testületből erre azonban negyvenkilenc igen voks kellett vol­na, de csak harminckettő igen szava­zat született. Lasztovicza Gábor, az IDF elnöke mindezt nevetségesnek, jogi non­­szensznek tartja. Kérdésünkre, hogy valamilyen jogi kifogással élnek-e az ügyben, azt mondta: nem is tudnak ezzel foglalkozni, hiszen az országos választmány nem is dönthet róluk, csak az országos gyűlés, így a hétvégi határozat semmilyen hatással nincs a szervezetre. Ismeretes: Dávid Ibolya legújabb célja, hogy bármi áron leválassza az egykori vetélytársat, Almássy Kor­nélt is a tagjai között tudó IDF-et az MDF-ről. A szervezet vezetőit ki akar­ják záratni a pártból, és már létre is hozták az IQ-t, az Ifjúsági Konzerva­tív Uniót. PINDROCH TAMÁS

Next