Magyar Hírlap, 2012. március (45. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-12 / 61. szám
8 MAGYAR HÍRLAP HÁTTÉR 2012. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ WWW.MAGYARHIRLAP.HU MA SINCS BENNE TÖRTÉNELMI EMLÉKEZETÜNKBEN, HOGY AZ ’56-OS MEGTORLÁS SORÁN A KGB KÖZEL EZER EMBERT DEPORTÁLT A SZOVJETUNIÓBA Kirándulás a „paradicsomba” SINKOVICS FERENC A szovjetek győztesként viselkedtek Magyarországon, az 1956-os forradalom leverése után. Méghozzá egy háború győzteseként! Ezért történt meg, hogy magyar embereket tartóztattak le önhatalmúlag, s a Szovjetunióba deportálták őket. Ott akartak eljárást folytatni ellenük, mert részt vettek a forradalomban. Összesen 860 magyart szállítottak ki elsősorban Ungvár és Sztrij börtönébe a szovjet hatóságok. Minden valószínűség szerint Szibéria hírhedt munkatáborai nyerték volna el végül a magyar deportáltakat, akiknek első kontingensét még sok-sok szállítmány követte volna Moszkva tervei szerint. E deportálás történetét a rendszerváltás után sem ismerhette meg teljes valójában a magyar közvélemény. Előtte pedig az egyik legszigorúbb történelmi tabunak számított. Épp ezért nevezte fontosnak a deportálás kérdéskörének feltárását Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Nemrég konferenciát rendezett a Kommunizmuskutató Intézet az 1956-os deportálásokról a Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal, valamint a XX. Század Intézettel együtt. A tanácskozás alaphangját Horváth Miklós hadtörténész adta meg, aki szerint a moszkvai katonai vezetés, de maga a szovjet pártvezetés is végig háborúnak nevezte, s akként is kezelte a Szovjetunió Magyarország elleni intervencióját. Az ideológiai szempontok háttérbe szorultak, a szovjet vezetést inkább a birodalmi attitűd jellemezte. „Nem engedjük ki a kezünkből Magyarországot” - ez volt Moszkva jelmondata. Horváth Miklós szerint ami a megtorlást illeti, már jóval november 4. előtt akcióba lendült a szovjet felderítés, amelyet ÁVH-s tisztek segítettek. Összeírták a harc vezetőit, a fegyveres csoportok parancsnokait, de a forradalom fegyvernélküli segítőit, szimpatizánsait is. Néhány katonailag is fontos településen, például Veszprémben, Taszáron és Tökölön már november 3-án, azaz a Forgószél hadművelet előtt egy nappal megkezdték a szovjetek a letartóztatásokat. Később olyan magyar nemzetőröket vagy katonatiszteket is lefogtak, akik a vérontás elkerülése végett próbáltak közvetíteni a szovjet katonai egységek s a felkelők, illetve a magyar közigazgatás között. Az első nagy hullámban 19 ezer főt tartóztattak le. Akiket deportálni akartak közülük, azoknak azt írták a dossziéjukra, hogy „ekszkurszja”. Magyarul: kirándulás. A konferencián vetített rövid, de érdekes dokumentumfilmből megtudtuk, hogy a vonaton a vécére kéredzkedő foglyok kis papírfecnikre írt üzeneteket dobtak ki az ablakon, amikor elindultak az első szállítmányok kelet felé. Ezek voltak az első jelei annak, hogy magyar embereket deportálnak a Szovjetunióba. Az ország szélesebb értelemben vett közvéleménye csak november 11-én értesült a kiszállításokról, ekkor már foglalkozott vele a SZER, sőt az ENSZ is. A nagy cserebere terve A deportálásról mint jelenségről Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója adott történeti visszatekintést a konferencián. Elmondta, hogy 1941 ben már kétmillió elítéltet dolgoztattak a Gulagon a Szovjetunióban. Egyébként több, a Gulaghoz hasonló táborhálózat is volt a hatalmas birodalomban, a fogvatartottak pontos összlétszámát ma sem ismeri még a statisztika. Ez a rendszer nyerte volna el a magyarokat. Hogy mennyit? Tizenötezres számot emlegetnek a kutatók. Horváth Miklós szerint azonban nem álltak volna meg itt a szovjetek. Szerev tábornok, a KGB vezetője - aki hazánkban személyesen irányította az egész akciót - százezer magyar kulák családot emlegetett. Ki akarta telepíteni őket Szibéria tágas térségeibe, helyükbe viszont orosz családokat hozott volna ide. Tipikusan szovjet gyakorlat, amely így akarta eloroszosítani például a balti államokat is. Boross Péter, a Szabadságharcos Közalapítvány elnöke a konferencián utalt arra, hogy az 1950-es évek elején a kommunista propaganda által megtévesztett magyarok egy része örvendezve várta, hogy az országot hivatalosan is a Szovjetunióhoz csatolják. És annak egyik tagköztársasága lesz. Akkor hírek keringtek erről. Himnusz a rácsok mögött A kutatók szerint Kádár tudott a deportálásokról, de az akcióba semmilyen szinten sem avatták be a szovjetek. Olexandr Pahirya ukrán történész úgy vélte, Kádár csupán azért mondott néhány szót a deportálások ellen, mert attól tartott, hogy a magyarok a deportálások miatt örökre elutasítják majd az általa kínált „konszolidációt”. Sőt, talán újra a fegyverekhez nyúlnak. De Szerov csak legyintett. Pahirya szerint különben a KGB parancsnokai közül addig még soha senki sem vett részt külföldön egyetlen műveletben sem. Horváth Miklós annyit tett hozzá mindehhez, hogy Kádár egyik jobbkeze, Münnich Ferenc is ellenezte a deportálásokat, de azért átadott a szovjeteknek egy hetven nevet tartalmazó listát, hogy ha már deportálnak, akkor feltétlenül vigyék ki ezeket az embereket. Olexandr Pahnya egyébként hosszú éveken át dolgozott a kijevi KGB-levéltárban. Ott talált rá arra a huszonnégy aktára, amely a magyar deportáltak anyagait tartalmazza. Csak az írásos parancs nincs meg még, mely a deportálásokat elrendelte. Pahirya kiderítette, hogy Nyikolaj Duborov, az akkori szovjet belügyminiszter „fogadta személyesen” Kárpátalján a magyar transzportokat, amelyek egy idő után épp a kidobott levelek, s a vasutasok figyelő szemei miatt nem vonaton, hanem teherautókon érkeztek. A szovjetek, akik mindig is a „maszkirovka”, vagyis az álcázás mesterei voltak, szívesen használtak vöröskeresztes katonai sebesültszállító kocsikat is a magyarok deportálásához. Hogy ez súlyosan sértette a nemzetközi hadijogot? Szerov nyilván megint csak legyintett. Pahiryától tudtuk meg, hogy nemcsak a KGB egységei, de például a szovjet belügy 12. gépesített lövészdandára is bekapcsolódott Magyarországon a letartóztatásokba. Odakint rohamtempóban folytak a kihallgatások, ehhez pedig komoly erősítés érkezett Moszkvából a helyi KGB-szervekhez. Bizonyos dokumentumok arról árulkodnak, hogy a deportáltak nem engedelmeskedtek őreiknek, több ízben is hangosan énekeltek magyar dalokat, különféle Kossuth nótákat, de még a Himnuszt is. Sőt előfordult, hogy lázadást is szerveztek. Pahirya figyelmeztetett, hogy a KGB-s aktákból kiderült, nagyon vegyes volt a deportáltak társadalmi összetétele. Volt köztük munkás, paraszt, értelmiségi, de volt pártmunkás is! Ez azért olyan fontos, mert ahogy azt Stark Tamás történész, a konferencia ülésvezető elnöke is említette, Konyev marsall azzal adott parancsot a támadásra katonáinak november 4-én, hogy itt horthysta fasiszták ellen indul a küzdelem, ami nem más tehát, mint a nagy honvédő háború folytatása! Olexandr Pohirya szerint a stabilnak hitt szovjet apparátus falán is mutatkoztak repedések ekkor. M. N. Holodkov akkori szovjet belügyminiszter-helyettes például kijelentette, nem ért egyet a deportálásokkal, s emberségesebb bánásmódot követelt a magyar foglyoknak. Bányászok Budapesten A deportálásoknak voltak helyi történetei is. A szabolcsi cigánygyereké, Dandus Gyuláé. Kivitték, s odakint kihallgatás címén rettenetesen megverték. Eközben volt ávósok elmentek a fiú magyarországi iskolájába, s azt íratták az igazgatóval a naplóba, hogy Dandus Gyulát kivették a szülei a tanintézetből. Csakhogy a Gyulának nem voltak szülei. Árvagyerek volt... A szabolcsi-szatmári deportálásokról Lupkovics György történész beszélt a konferencián. Kiderült, ez az egyik legsötétebb fejezete a forradalom utáni megtorlásnak. Itt több volt ÁVH-s tiszt is aktívan segítette a szovjeteket. Nemcsak listákat és címeket adtak át nekik, de két ízben maguk is kint jártak Kárpátalján, hogy a kihallgatásokban is közreműködhessenek. Még tüzelték is a szovjeteket, olyasmikkel például, hogy a magyar forradalom célja Kárpátalja visszafoglalása volt. Meg hogy szisztematikusan gyilkolták a forradalmárok a hazai belügyeseket. Lupkovics György szerint egyébként a verések ellenére is azt mondta több deportált, hogy sokkal jobb volt a szovjet bánásmód, mint az, ami aztán idehaza következett... Nagyon könynyen be lehetett kerülni egyébként egy Szabolcs-szatmári transzportba. Káló Ernő művezetőnek az volt minden bűne például, hogy szovjet írók néhány kötetét kidobta az ablakon. A magyar deportáltakat 1957 elején hozták haza a Szovjetunióból. Elsősorban a nemzetközi felháborodás és politikai nyomás hatására. Szerov tábornok többször is kijelentette, hogy a szovjet törvények szerint ítélkeznek majd a magyar deportáltak felett, a művelet menetéről pedig jelentést tett magának Hruscsov első titkárnak is. De megállították a folyamatot. Ám tudni kell, azzal, hogy a kinti hatóságok kezdték hazafelé indítani a deportáltakat, azok számára semmi sem ért még véget ezzel. Sőt! A hazaérkezőket rögtön kezelésbe vették a kádári hatóságok. Halmy Kund történész elmondta, hét embert ki is végeztek közülük. Megrázó sors mindegyikőjüké. Halmy Kund beleszőtte mondandójába a pilisszentiváni bányászok Budapesten harcoló felkelőcsoportját is. Ők lettek volna azok a horthysta fasiszták, akikről Konyev beszélt?! Vajon tudta-e Konyev, hogy a felkelők nem gyűlölték az oroszokat? Legalábbis a konferencia levezető elnöke, Stark Tamás szerint nem. Ellenségnek tekintették őket, mint egy megszálló hadsereg katonáit. Ma az ukrán közvélemény, de az ukrán hivatalok és hatóságok is megértik a magyar ’56-kutatók törekvéseit. Horváth Miklós és Olexandr Pahirya közös kötetet írt a deportálásokról. Kényszerkirándulás a Szovjetunióba címmel. E kötet is a megértés és együttműködés jegyében született. A művet Boross Péter mutatta be a konferencián. Reprezentatív, tiszta és igaz munka. Felesleges bármiféle kommentárt fűzni hozzá. ■ Metaforikus mozzanat a forradalom idején: szovjet harckocsik és katonák a Nemzeti Múzeum előtt. Moszkva szerint folytatódott a második világháború FOTÓ: ARCHÍV