Magyar Hírlap, 2012. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-12 / 61. szám

8 MAGYAR HÍRLAP HÁTTÉR 2012. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ WWW.MAGYARHIRLAP.HU MA SINCS BENNE TÖRTÉNELMI EMLÉKEZETÜNKBEN, HOGY AZ ’56-OS MEGTORLÁS SORÁN A KGB KÖZEL EZER EMBERT DEPORTÁLT A SZOVJETUNIÓBA Kirándulás a „paradicsomba” SINKOVICS FERENC A szovjetek győztesként viselkedtek Magyarországon, az 1956-os forrada­lom leverése után. Méghozzá egy há­ború győzteseként! Ezért történt meg, hogy magyar embereket tartóztattak le önhatalmúlag, s a Szovjetunióba deportálták őket. Ott akartak eljárást folytatni ellenük, mert részt vettek a forradalomban. Összesen 860 ma­gyart szállítottak ki elsősorban Ung­­vár és Sztrij börtönébe a szovjet ha­tóságok. Minden valószínűség szerint Szibéria hírhedt munkatáborai nyer­ték volna el végül a magyar deportál­takat, akiknek első kontingensét még sok-sok szállítmány követte volna Moszkva tervei szerint. E deportálás történetét a rendszer­­váltás után sem ismerhette meg tel­jes valójában a magyar közvélemény. Előtte pedig az egyik legszigorúbb történelmi tabunak számított. Épp ezért nevezte fontosnak a deportá­lás kérdéskörének feltárását Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múze­um főigazgatója. Nemrég konferen­ciát rendezett a Kommunizmuskuta­tó Intézet az 1956-os deportálásokról a Hadtörténeti Intézettel és Múzeum­mal, valamint a XX. Század Intézettel együtt. A tanácskozás alaphangját Hor­váth Miklós hadtörténész adta meg, aki szerint a moszkvai katonai vezetés, de maga a szovjet pártvezetés is végig háborúnak nevezte, s akként is kezel­te a Szovjetunió Magyarország elle­ni intervencióját. Az ideológiai szem­pontok háttérbe szorultak, a szovjet vezetést inkább a birodalmi attitűd jel­lemezte. „Nem engedjük ki a kezünk­ből Magyarországot” - ez volt Moszk­va jelmondata. Horváth Miklós szerint ami a meg­torlást illeti, már jóval november 4. előtt akcióba lendült a szovjet felde­rítés, amelyet ÁVH-s tisztek segítet­tek. Összeírták a harc vezetőit, a fegy­veres csoportok parancsnokait, de a forradalom fegyvernélküli segítőit, szimpatizánsait is. Néhány katonailag is fontos településen, például Veszp­rémben, Taszáron és Tökölön már no­vember 3-án, azaz a Forgószél had­művelet előtt egy nappal megkezdték a szovjetek a letartóztatásokat. Ké­sőbb olyan magyar nemzetőröket vagy katonatiszteket is lefogtak, akik a vérontás elkerülése végett próbáltak közvetíteni a szovjet katonai egységek s a felkelők, illetve a magyar közigaz­gatás között. Az első nagy hullám­ban 19 ezer főt tartóztattak le. Akiket deportálni akartak közülük, azok­nak azt írták a dossziéjukra, hogy „ekszkurszja”. Magyarul: kirándulás. A konferencián vetített rövid, de érdekes dokumentumfilmből meg­tudtuk, hogy a vonaton a vécére ké­redzkedő foglyok kis papírfecnikre írt üzeneteket dobtak ki az ablakon, ami­kor elindultak az első szállítmányok kelet felé. Ezek voltak az első jelei an­nak, hogy magyar embereket depor­tálnak a Szovjetunióba. Az ország szé­lesebb értelemben vett közvéleménye csak november 11-én értesült a kiszál­lításokról, ekkor már foglalkozott vele a SZER, sőt az ENSZ is. A nagy cserebere terve A deportálásról mint jelenségről Markó György, a Kommunizmuskutató Inté­zet igazgatója adott történeti vissza­tekintést a konferencián. Elmondta, hogy 1941 ben már kétmillió elítéltet dolgoztattak a Gulagon a Szovjetunió­­­ban. Egyébként több, a Gulaghoz ha­sonló táborhálózat is volt a hatalmas birodalomban, a fogvatartottak pon­tos összlétszámát ma sem ismeri még a statisztika. Ez a rendszer nyerte vol­na el a magyarokat. Hogy mennyit? Tizenötezres számot emlegetnek a ku­tatók. Horváth Miklós szerint azonban nem álltak volna meg itt a szovjetek. Szerev tábornok, a KGB vezetője - aki hazánkban személyesen irányította az egész akciót - százezer magyar kulák családot emlegetett. Ki akarta telepí­teni őket Szibéria tágas térségeibe, he­lyükbe viszont orosz családokat hozott volna ide. Tipikusan szovjet gyakorlat, amely így akarta eloroszosítani példá­ul a balti államokat is. Boross Péter, a Szabadságharcos Közalapítvány elnöke a konferencián utalt arra, hogy az 1950-es évek elején a kommunista propaganda által meg­tévesztett magyarok egy része örven­dezve várta, hogy az országot hivata­losan is a Szovjetunióhoz csatolják. És annak egyik tagköztársasága lesz. Ak­kor hírek keringtek erről. Himnusz a rácsok mögött A kutatók szerint Kádár tudott a de­portálásokról, de az akcióba semmi­lyen szinten sem avatták be a szovje­tek. Olexandr Pahirya ukrán történész úgy vélte, Kádár csupán azért mon­dott néhány szót a deportálások ellen, mert attól tartott, hogy a magyarok a deportálások miatt örökre elutasít­ják majd az általa kínált „konszolidá­ciót”. Sőt, talán újra a fegyverekhez nyúlnak. De Szerov csak legyintett. Pahirya szerint különben a KGB pa­rancsnokai közül addig még soha sen­ki sem vett részt külföldön egyetlen műveletben sem. Horváth Miklós annyit tett hoz­zá mindehhez, hogy Kádár egyik jobbkeze, Münnich Ferenc is ellenez­te a deportálásokat, de azért átadott a szovjeteknek egy hetven nevet tar­talmazó listát, hogy ha már deportál­nak, akkor feltétlenül vigyék ki ezeket az embereket. Olexandr Pahn­ya egyébként hosszú éveken át dolgozott a kijevi KGB-le­véltárban. Ott talált rá arra a huszon­négy aktára, amely a magyar depor­táltak anyagait tartalmazza. Csak az írásos parancs nincs meg még, mely a deportálásokat elrendelte. Pahirya ki­derítette, hogy Nyikolaj Duborov, az akkori szovjet belügyminiszter „fo­gadta személyesen” Kárpátalján a ma­gyar transzportokat, amelyek egy idő után épp a kidobott levelek, s a vas­utasok figyelő szemei miatt­­ nem vonaton, hanem teherautókon ér­keztek. A szovjetek, akik mindig is a „maszkirovka”, vagyis az álcázás mesterei voltak, szívesen használtak vöröskeresztes katonai sebesültszál­lító kocsikat is a magyarok deportá­lásához. Hogy ez súlyosan sértette a nemzetközi hadijogot? Szerov nyilván megint csak legyintett. Pahiryától tudtuk meg, hogy nem­­­csak a KGB egységei, de például a szov­jet belügy 12. gépesített lövészdandára is bekapcsolódott Magyarországon a letartóztatásokba. Odakint roham­tempóban folytak a kihallgatások, eh­hez pedig komoly erősítés érkezett Moszkvából a helyi KGB-szervekhez. Bizonyos dokumentumok arról árul­kodnak, hogy a deportáltak nem en­gedelmeskedtek őreiknek, több íz­ben is hangosan énekeltek magyar dalokat, különféle Kossuth nótákat, de még a Himnuszt is. Sőt előfordult, hogy lázadást is szerveztek. Pahirya figyelmeztetett, hogy a KGB-s akták­ból kiderült, nagyon vegyes volt a de­portáltak társadalmi összetétele. Volt köztük munkás, paraszt, értelmiségi, de volt pártmunkás is! Ez azért olyan fontos, mert ahogy azt Stark Tamás történész, a konfe­rencia ülésvezető elnöke is említette, Konyev marsall azzal adott parancsot a támadásra katonáinak november 4-én, hogy itt horthysta fasiszták ellen indul a küzdelem, ami nem más tehát, mint a nagy honvédő háború folyta­tása! Olexandr Pohirya szerint a sta­bilnak hitt szovjet apparátus falán is mutatkoztak repedések ekkor. M. N. Holodkov akkori szovjet belügy­mi­niszter-helyettes például kijelentet­te, nem ért egyet a deportálásokkal, s emberségesebb bánásmódot követelt a magyar foglyoknak. Bányászok Budapesten A deportálásoknak voltak helyi tör­ténetei is. A szabolcsi cigánygyereké, Dandus Gyuláé. Kivitték, s odakint kihallgatás címén rettenetesen meg­verték. Eközben volt ávósok elmentek a fiú magyarországi iskolájába, s azt íratták az igazgatóval a naplóba, hogy Dandus Gyulát kivették a szülei a tan­intézetből. Csakhogy a Gyulának nem voltak szülei. Árvagyerek volt... A szabolcsi-szatmári deportálá­sokról Lupkovics György történész beszélt a konferencián. Kiderült, ez az egyik legsötétebb fejezete a forrada­lom utáni megtorlásnak. Itt több volt ÁVH-s tiszt is aktívan segítette a szov­jeteket. Nemcsak listákat és címeket adtak át nekik, de két ízben maguk is kint jártak Kárpátalján, hogy a kihall­gatásokban is közreműködhessenek. Még tüzelték is a szovjeteket, olyas­mikkel például, hogy a magyar for­radalom célja Kárpátalja visszafogla­lása volt. Meg hogy szisztematikusan gyilkolták a forradalmárok a hazai belügyeseket. Lupkovics György szerint egyéb­ként a verések ellenére is azt mondta több deportált, hogy sokkal jobb volt a szovjet bánásmód, mint az, ami aztán idehaza következett... Nagyon köny­nyen be lehetett kerülni egyébként egy Szabolcs-szatmári transzportba. Káló Ernő művezetőnek az volt min­den bűne például, hogy szovjet írók néhány kötetét kidobta az ablakon. A magyar deportáltakat 1957 elején hozták haza a Szovjetunióból. Első­sorban a nemzetközi felháborodás és politikai nyomás hatására. Szerov tá­bornok többször is kijelentette, hogy a szovjet törvények szerint ítélkez­nek majd a magyar deportáltak felett, a művelet menetéről pedig jelentést tett magának Hruscsov első titkárnak is. De megállították a folyamatot. Ám tudni kell, azzal, hogy a kinti hatósá­gok kezdték hazafelé indítani a depor­táltakat, azok számára semmi sem ért még véget ezzel. Sőt! A hazaérkezőket rögtön kezelés­be vették a kádári hatóságok. Halmy Kund történész elmondta, hét embert ki is végeztek közülük. Megrázó sors mindegyikőjüké. Halmy Kund bele­­szőtte mondandójába a pilisszentivá­­ni bányászok Budapesten harcoló fel­kelőcsoportját is. Ők lettek volna azok a horthysta fasiszták, akikről Konyev beszélt?! Vajon tudta-e Konyev, hogy a felkelők nem gyűlölték az oroszo­kat? Legalábbis a konferencia levezető elnöke, Stark Tamás szerint nem. El­lenségnek tekintették őket, mint egy megszálló hadsereg katonáit. Ma az ukrán közvélemény, de az ukrán hivatalok és hatóságok is meg­értik a magyar ’56-kutatók törek­véseit. Horváth Miklós és Olexandr Pahirya közös kötetet írt a deportálá­sokról. Kényszerkirándulás a Szovjet­unióba címmel. E kötet is a megértés és együttműködés jegyében szüle­tett. A művet Boross Péter mutatta be a konferencián. Reprezentatív, tisz­ta és igaz munka. Felesleges bármifé­le kommentárt fűzni hozzá. ■ Metaforikus mozzanat a forradalom idején: szovjet harckocsik és katonák a Nemzeti Múzeum előtt. Moszkva szerint folytatódott a második világháború FOTÓ: ARCHÍV

Next