Magyar Hírlap, 2013. december (46. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-02 / 280. szám

www.magyarhirlap.hu HOFFMANN: A HATÁRON TÚLI KÖZÖSSÉGEK MEGMARADÁSA A KÖZÖSSÉG EREJÉN MÚLIK A pedagógusok a végvárakban vívják a harcot LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS Magyarországon már nem kell leta­gadni az alapvető igazságokat, de ne higgyük, hogy nem forognak ma is féligazságok közszájon és a médiában - jelentette ki szombaton Egerben Hoffmann Rózsa. A köznevelésért fe­lelős államtitkár a Kárpát-medencei, irodalom és történelem szakos taná­rok konferenciájának megnyitóján aláhúzta, a határon túli magyar peda­gógusok végvári kapitányokként vív­nak harcokat az utolsó emberig. A határon túli közösségek megmara­dása a közösség erején múlik - han­goztatta szombaton Hoffmann Ró­zsa Egerben. A köznevelésért felelős államtitkár a Kárpát-medencei, iro­dalom és történelem szakos taná­rok konferenciájának megnyitóján azt mondta, a határon túli közössé­gek megmaradása azon áll vagy bu­kik, hogy az individualista teljesít­mény elérése vagy a közösséghez való tartozás lesz e az erősebb. Úgy fo­galmazott, a jövőben az órákra való felkészülésben, a tanításban, a nap­rakész tudás érdekében végzett kuta­tómunkában egyetlen vezérelv fogja a szavakat és a tetteket irányítani - s ez nem más, mint az igazság. Az államtitkár kiemelte, maradan­dó szellemi teljesítményt nemcsak írók, művészek nyújthatnak, hanem tanárok is, s az ő teljesítményük a diákjaikban él tovább. Különösen igaz ez a határon túl, ahol a magyar iroda­lom- és történelemtanárok végvá­ri kapitányokként vívnak harcokat az utolsó emberig - húzta alá az állam­titkár. Hoffmann Rózsa szólt arról is, hogy Magyarországon már nem kell letagadni az alapvető igazságokat, de ne higgyük, hogy nem forognak ma is féligazságok közszájon és a médiában. A 20. század abszurd történelmének koros kinövései nem tűntek el, csak indulatokat fűtő politikai hőmérsék­let kell, hogy a televényből újabb és újabb hajtások nőjenek, és fenyeges­sék kipárolgásukkal a közös levegőt. A konferenciát az Emberi Erőfor­rások Minisztériuma, a Rákóczi Szö­vetség és Eger városa rendezte meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirde­tett emlékév részeként. Habis Lász­ló (Fidesz-KDNP) egri polgármester a találkozón elmondta, a Gárdonyi­emlékév példás összefogásra épü­lő, lüktető, eleven kezdeményezés, amely a legkisebbektől a idősekig mindenkit igyekezett megszólíta­ni. A városvezető hozzátette, olyan emlékévünk van, amely maradandó nyomot hagy, és Egerre irányította az ország figyelmét. ■ :Az igazság lesz a vezérelve FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA Tovább gyűjtik az adatokat Biszku ügyében BR Jelenleg széleskörű adatgyűjtés fo­lyik a Biszku Béla egykori belügymi­niszter ellen a vádemeléstől elkülö­nített nyomozásokban - tájékoztatta lapunkat Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A nyomo­zás jelenlegi határideje december 28., ez azonban meghosszabbítható. Az 1956 os forradalmat követő megtor­lásokat belügyminiszterként irányító Biszku ellen háborús bűntett és más bűncselekmény miatt október köze­pén emeltek vádat, de az ügyészség ezzel nem tett pontot a volt kommu­nista vezető ügyére. Elkülönítve to­vábbi nyomozások folynak, felbuj­tóként elkövetett kényszervallatás, jogellenes fogva tartás, a magyar ál­lam területe elleni hűtlenség miatt. Biszkut a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádirat szerint az 1956. december 6-án Budapesten, a Nyu­gati pályaudvarnál lezajlott „vörös zászlós” tüntetésen és a december 8-i salgótarjáni demonstráción le­adott, összesen negyvenkilenc sze­mély életét kioltó sortüzek, valamint egy martonvásári razzia miatt von­nák felelősségre. Az ügyészség élet­fogytiglani szabadságvesztést kért a 92 éves egykori kommunista belügy­miniszterre, aki az eljárás során nem tett vallomást, és tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Biszku Béla FOTÓ: MH A jobboldal csökkenti, a baloldal emelné az adókat További adócsökkentésben gondolkodik a Fidesz, míg Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és az egész bukott baloldal adóemelést akar - közölte tegnap a nagyobbik kormánypárt. A Fidesz a közleményében Scheiring Gábor (Együtt-PM) független országgyűlési képviselő azon szavaira reagált, amelyek az MTI-n keresz­tül arról szólnak, hogy parlamenti vitanapot kezdeményeznek az egykulcsos adórendszerről. A kormánypárt közleményében aláhúzta, a baloldal újra a bankadót és a multik adóját csökkentené, a személyijövedelemadó­­kulcsot pedig negyven százalékra vagy többre emelné. Ezzel szemben a Fidesz elkötelezett a további adócsök­kentés mellett, januártól 270 ezer kiskeresetű család adója csökken. (LMA) FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA JÖVŐRE MÁR TÖBB PONT KELL AZ ÁLLAMI ÖSZTÖNDÍJHOZ Változó felvételi ponthatárok PINTÉR BALÁZS Emelkedik jövőre a felsőoktatási fel­vételin a minimumponthatár: az idei 240-nel szemben jövőre már legalább 260 pontot kell elérni (a maximá­lis 500-ból). Az idei évhez hasonlóan 2014-ben is valamennyi képzésen lesznek állami ösztöndíjas helyek. Tizenhatféle alapképzésen viszont jövőre is előre megállapított magas pontszámok teljesítésével lehet csak továbbtanulni önköltség fizetése nél­kül. Mindez azt követően vált hiva­talossá, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere novemberben megújította a Hallgatói Önkormány­zatok Országos Konferenciájával kö­tött megállapodást. Ennek értelmében a legmagasabb pontszámot, 465-öt az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaság- és pénz­ügy-matematikai elemzés, valamint a nemzetközi tanulmányok szakon kell elérni. Jogászképzésre 464, gaz­dálkodási és menedzsment, továb­bá nemzetközi gazdálkodás szakokon 460 pontos teljesítményre van szük­ség. A ponthatár pénzügy és szám­vitel szakon 458, kommunikáció és médiatudományon 455, kereskede­lem és marketingen 449, emberi erő­forrásokon 443, a közszolgálati és az üzleti szakoktatói szakon pedig 440. Azoknak, akik andragógián tanulná­nak tovább, 430 pontot kell elérniük, turizmus-vendéglátáson 428-at, igazságügyi igazgatásin 424-et, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatásin pedig 410 - et. Balog Zoltán tárcavezető azt is kö­zölte, a cél az, hogy az első helyes je­lentkezők tíz-húsz százaléka állami ösztöndíjasként tanulhasson tovább ezeken a szakokon is. Szükség esetén ezért előfordulhat, hogy - amint az idén is megtörtént - néhány ponttal lejjebb viszik majd a ponthatárokat, hogy megfelelő számú hallgatót ve­hessenek fel. 2013. DECEMBER 2., HÉTFŐ BELFÖLD MAGYAR HÍRLAP Advent ÁLLÁSPONT Tegnap volt advent első vasárnapja, a várakozás, a böjt, a bűnbánat és az öröm napja, amikor is a világon a keresztények meggyújtják az adventi fe­nyőkoszorún az első gyertyát, jelezve, hogy Jézus születése közeledik. Még három vasárnap lobban fel újabb gyertyafény, minden vasárnap eggyel töb­bet gyújtunk meg. A liturgiában az adventus, a jövet, az úrjövet, Krisztus Urunk kettős eljövetelére utal. Az első: az Úr történeti eljövetele - meg­testesülése és születése -, ezt ünnepeljük karácsonykor, most keddre esik szenteste. A második az Úr történelem végi eljövetele, újra eljövetele a világ végén. A karácsony ünnepére való készülődés tartalmazza azt is, hogy Jé­zus három másik formában is eljön az emberek közé: akkor, amikor a szívbe száll, és megérinti az embert, akkor, amikor a halála óráján találkozik vele, s akkor, amikor eljön az utolsó ítéletre. Várakozás, böjt, hit, bűnbánat, öröm - ezek a keresztény családok, kö­zösségek legfontosabb attribútumai az elkövetkező négy hétben. Várakoz­nak, reménykednek a betegek, hogy meggyógyulnak. Hisznek orvosaik­ban, ápolóikban­­ nem tehetnek mást hogy a gyógyulásukért mindent megtesznek. Várakozik a várandós anya, hogy egészséges, életrevaló, bol­dogságra hivatott gyermeke születik. Reménykedik a családfő is, hogy jobb esztendő virrad rá, el tudja tartani a családját, bejönnek a számításai, és ta­lán anyagi gyarapodásra is számít­hat. A magányos, az egyedülálló párra vár, akivel életét összekötheti. Kívánságoknak se szeri, se száma. Tudjuk persze, hogy a várakozás nem elég. A megvalósulásért örökösen tenni kell. A cselekvés, a tenni akarás az ember sajátja. Ki jól, ki rosszuk te­szi ezt, vagy éppen semmit nem tesz érte. Általában aki semmit nem tesz sem a családjáért, sem a környezetéért, az szokott a leghangosabban elége­detlenkedni. És sokszor ezeknek hisznek a tájékozatlanok, a megvezethe­­tők, a szerencsétlen sorsúak. Pechükre, mert az ígérgetésekkel mindig át­verik őket. Helyzetük még rosszabb lesz, s csak csúsznak, csúsznak lefelé, s nem tudják pontosan, miért. Másokat, a társadalmat, a fennálló rendet hi­báztatják. Holott sokszor a hiba magukban van. Várakozás van a politikában is. Várakozik a balliberális oldal, hogy új­ra hatalomba kerül, de vár a polgári jobboldal is, hogy a tavaszi választá­si győzelemmel folytathatja elkezdett munkáját. Naivitás, olykor rosszin­dulat, gátlástalan hatalomvágy, demagógia, széthúzás, eszmei zűrzavar, a hit és az identitás hiánya vezérli a balliberális politika színpadán szereplő­ket. Itt van például a sűrűn pislogó Bajnai Gordon. A politikai hegymászás­ban egyre csak csúszik lefelé - saját harcostársai szerint is -, hiteltelen, bort iszik és vizet prédikál. Akik pénzelik Nyugatról ezt az embert, nem mér­ték fel, hogy Magyarországon bukásra van ítélve az, aki konkrét károkat, tragédiákat okozott az embereknek. Vesztes. Erőtlen érvelés, ha azt állítja, hogy csak a polipot kell levágni az ország testéről, és akkor ki lehet egyez­ni. Milyen polipra gondolhatott Bajnai? Önmagára, az őt körülvevő üzleti érdekcsoportokra? Vagy balfék vállalkozására, hogy ő is belekeveredett a videohamisítási ügybe? A megegyezés egyik akadálya éppen Bajnai, a tisz­tátalan múltjával. Mesterházy Attila is várakozik. Pedig gyorsabban kellene cselekednie, mielőtt megrágnák és behajítanák a lecsóba. A szétszabdalt baloldal csak akkor tekintené vezetőjének, ha előbb rendet teremtene a pártjában. El kel­lene küldenie a közvetlen környezetéből az MSZP rossz ízű, múltidéző mú­miáit , és ki kellene zárnia pártjából a neogyurcsányistákat, a kunczeistákat, egyáltalán az SZDSZ mételyét hordozó politikusokat. Nem lesz köny­­nyű. Önálló hangot kellene találnia, nem elég az a program, az a cél, ahol az orbánozás kapja a hangsúlyt. Mert Orbán Viktort most nehéz átlépni. Nehéz egy olyan embert támadni, lejáratni, aki minden eszközt megragad, hogy az országot önállóvá tegye, és gazdaságilag felemelje. S ezt egyre többen látják, tapasztalják. Magyarán az eszköztárat kell bővíteni. Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének a léte, politikai mozgása, magának a balliberális oldal összefogásának a halálát jelenti. Ezt az egyet jól látja a szocialista többség, és igyekszik is távol tartani Gyurcsányt az MSZP-től. S a harcot meg kell vívniuk, itt nincs idő a várakozásra. Schmuck Andor, a szociáldemokraták vezére, az idősek, nyugdíjasok programjával talán az egyedüli a baloldalon, aki a hitelét nem morzsolta még fel. Az ma már egyértelmű, hogy a konzervatív, keresztény értékrendet el­fogadó jobboldal halad a maga által kikövezett úton. Jól, rosszul, azt még nem tudjuk. Úgy tűnik, inkább jól csinálja. Nemzetépítésben tele van ötlet­tel, a megvalósítás vágyával, akár a gazdaság átszervezését, az oktatást, az egészségügy újragondolását vagy a társadalommal való párbeszédet vesz­­szük. Az advent számukra nemcsak a várakozást, az útjövetet, Jézus szüle­tését, a böjtöt, a bűnbocsánatot jelentheti, hanem az örömöt, a beteljesülést is. Legalábbis azoknak a millióknak, akik hisznek a saját jövőjükben. Higg­gyünk, reménykedjünk, hogy egyre többen hívők leszünk. STEFKA ISTVÁN

Next