Magyar Hírlap, 2014. július (47. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-15 / 163. szám
POLGÁRI KÖZÉLETI NAPILAP WWW.MAGYARHIRLAP.HU ÁRA: 143 FORINT ELŐFIZETŐKNEK 1COFTOÍ1SOL^ ^ / 2014. JÚLIUS 15., KEDD Magyar Hírlap ] PINTÉR SÁNDOR: A HATÓSÁG NEM TESZ KÜLÖNBSÉGET A SZABÁLYSÉRTŐK ETNIKAI HOVATARTOZÁSA ALAPJÁN Mindenhol állandó rendőri jelenlét Magyarország összes településén állandó lesz a rendőri jelenlét, jelentette be tegnap Pintér Sándor belügyminiszter Budapesten. Erről még a múlt héten döntött a kormány. A tárcavezető elmondta, a kabinet határozata mögött a tavaly, hazánk öt északkeleti, legrosszabb közbiztonságú megyéjében bevezetett közbiztonsági mintaprogram tapasztalatai és annak kedvező társadalmi, közigazgatási fogadtatása áll. A belügyminiszter felhívta a figyelmet: a terv az, hogy az év végéig tervezett program folytatódjon, és általános rendőri feladattá váljon a megkezdett munka. Az intézkedések bevezetése óta az érintett térségekben jelentősen, tizenöt százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztrált a hatóság, ezzel nőtt az ott élők biztonságérzete. Pintér Sándor a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elmondta, a sajtóhírekkel ellentétben a rendőrség a szabálysértőkkel szemben indított eljárásoknál nem tesz különbséget az állampolgárok között azok etnikai hovatartozása alapján. A krónika 14. oldal Papp Károly és Pintér Sándor. Általános rendőri feladattá válik a megkezdett munka FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA GAZDASÁG Varga Mihály benyújtotta a költségvetés módosítását Benyújtotta a parlamentnek a költségvetés módosítását célzó indítványát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A javaslat 152 milliárd forinttal megemeli az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszegét és hiányát. Ez azért szükséges, hogy az állam megvehesse az Antenna Hungária Zrt. -t, a Magyar Gáz Tranzit Zrt. -t, az AVE Magyarország Kft.-t és a Főgáz Zrt.-t. A 10. oldal III hill II Hill II. illlrl 9 770133 19002 2" " 11,11 BELFÖLD A rezidensszövetség javaslata a hálapénz ellen Sokan félnek attól, hogy ha megvalósulna a Magyar Rezidensszövetség saját, a hálapénz felszámolását célzó javaslata, akkor az egészségügy „szegények és gazdagok” ellátására tagolódna - mondta lapunknak Dénes Tamás, a szervezet elnöke. Hangsúlyozta, ez a vészésy már most is fennáll. Kifejtette, mindennek az alapja az általános szakemberhiány és az alulfizetettség, amit sürgősen rendezni kell, mivel az, hogy az ellátórendszer „valamennyire még működőképes”, már ma is csak a dolgozók erőn felüli munkájának köszönhető. 2. oldal KULTÚRA A Tankcsapda zenekar egyidős a rendszerváltással Huszonötödik születésnapi turnéjával járja az országot a Tankcsapda. Lukács László zenekarvezető elmondta, a csapat egyidős a rendszerváltással, de akkoriban fogalmuk sem volt, mi történik körülöttük. © 13. oldal FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT A MÁSIK PÁLYÁZÓ NEM ANGOL CÉG, HANEM MAGÁNSZEMÉLY Széles Gábor a sármelléki reptér pályázata kapcsán közölt hazugságokról MH-ÖSSZEÁLLITÁS A Napi.hu ismét hazudott a Hévíz-Balaton Airporttal kapcsolatosan kiírt pályázatról, melynek kiírója a Vectigalis Zrt. - tudatta a Magyarhirlap.hu-n megjelent közleményében Széles Gábor nagyvállalkozó, lapunk és az Echo Televízió tulajdonosa. A valóságban a pályázatra két pályázó jelentkezett, illetve tett ajánlatot. Az egyik a Széles Gábor tulajdonában lévő SGH Aviation Kft., a másik pedig egy magánszemély, Linusz Imre. „Hangsúlyozzuk, hogy Linusz Imre egyedül magánszemélyként indult a pályázaton, és magánszemélyként nyerve kell majd a szerződést megkötnie a felszámolóval 800 millió forintos vételáron. Céginformációs adatok alapján azt lehet tudni Linusz Imréről, hogy eddig öt kisvállalkozása volt, melyből négyet felszámoltak vagy felszámolás alatt áll. Az ötödiket idén márciusban hozta létre. Nincs semmiféle angol, vagy más nemzetiségű cég, amely részt vett volna a pályázaton. Linusz Imre társaságában azonban két indiai származású személy jelent meg a versenytárgyaláson, akik közül az egyik adott át csak névjegykártyát” - olvasható a közleményben. Széles Gábor szerint a névjegykártya adatai alapján - a teljesség igénye nélkül -, a következők állapíthatók meg: Azon egy hotmailes, tehát nem céges email cím van; a kártyán szereplő két telefonszám egyikének az ország előhívója Egyiptomra mutat; a másik szám előhívója 7-tel kezdődik, vagyis oroszországi szám. Ez a szám pedig szerepel, egy kínai fejlécű oldalon, ahol különböző telefonos csalókra figyelmeztetnek. Tudomásunk szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal több szinten is folytat nyomozást nemzetközi szervezetek bevonásával, tekintettel arra, hogy ez egy I. osztályú nemzetközi reptér, schengeni határátkelőhellyel - mutatott rá Széles Gábor. ■ Pásztor-ügy: az MSZP-nél MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS „Sokszor szó volt arról, hogy a jobboldalnak elemi kötelessége lenne a Jobbikot karanténba zárni, vigyázni arra, hogy semmiben ne működjön velük együtt. Talán lassan itt az idő, hogy a baloldal is megfontolja ugyanezt a Demokratikus Koalícióval” - összegezte véleményét tegnap a Facebookon a volt SZDSZ -es Horn Gábor a romákkal kapcsolatos kijelentései miatt botrányt kavaró Pásztor Albert miskolci polgármester-jelöltsége, illetve az ez ellen tiltakozó Gulyás Márton szombati inzultálása kapcsán. A Krétakör-vezért a Gyurcsány-párt rendezvényén ütötték meg. Úgy tudjuk, az MSZP vezetésében úgy ítélik meg, ha az általuk is támogatott Pásztor nyer is ősszel, országosan akkor is veszíthetnek a jelölésével. A fővárosban legalábbis hitelvesztést jelenthet, hogy a 2009-es, a cigányságról tett megjegyzéseit még rasszistának minősítették, most kiállnak mellette. belföld 3. oldal Messi összetört, Merkel sörözött a vb-döntő után MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS Németország ünnepel, Argentína gyászol a futball-világbajnokság döntője után. Angela Merkel német kancellár (is) sörrel koccintott az öltözőben, az argentin zseni, Lionel Messi szomorúságát az egyéni díj sem csökkenti. „A csapatmunka győzött, a szorgalom, a precizitás” írja Kiss László álláspontunkban a németek sikeréről (1 -0). álláspont 3., gazdasági 1., sport 16. oldal HIRDETÉS