Magyar Hírlap, 2014. szeptember (47. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-11 / 212. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2014. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK ÖNKORMÁNYZAT 201 PEST MEGYÉBEN VAN OLYAN TELEPÜLÉS IS, AHOL TIZENHÁRMAN SZÁLLNAK HARCBA A POLGÁRMESTERI POSZTÉRT A Fidesz nyerte meg a jelöltversenyt BARANYA RÓBERT Messze a Fidesz-KDNP indítja a leg­több jelöltet az októberi önkormány­­­zati választáson, míg a megegyezésre képtelen baloldali pártok a legkü­lönbözőbb formációkban indulnak, gyakran egymással szemben. Kétszázkilencven jelölőszervezet ve­tette magát nyilvántartásba az októ­ber 12-i önkormányzati választásra, s a függetlenekkel együtt több mint hatvanezer jelöltet indítanak a kioszt­ható 20449 önkormányzati posztért - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adataiból. Pálffy Ilona, az NVI elnöke tegnap elmondta, hogy 10635 féle szavazólapot kell majd nyomtat­niuk a voksoláshoz. A választási bizottságoknak jövő hétfőig kell tisztázniuk, hogyan néz­zenek ki a helyi szavazólapok. Leg­többen a Pest megyei Tápióságon sze­retnének polgármesterek lenni, itt összesen tizenhárom jelölt indul, de lesz olyan település, amelyet sen­ki nem akar vezetni. A másik rekor­der Mezőkovácsháza és Kunmadaras, mindkét helyen 45-en lennének tes­tületi képviselők. Sarkad abban lett el­ső, hogy egyik körzetében tizenketten indulnak a képviselői posztért. A jelenlegi állás szerint kilen­cen szerepelhetnek a főpolgármes­ter-jelöltek szavazólapján, mert végül Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt jelöltje nem tudta összegyűjteni a vá­lasztáson való induláshoz szükséges ötezer érvényes ajánlást. A még nem végleges adatok szerint a Fidesz-KDNP rendelkezik mesz­­sze a legtöbb jelölttel. A kormányzó pártszövetség 850 településen állított polgármesterjelöltet, a tízezer vagy annál kisebb lélekszámú települése­ken 2579, míg az ennél nagyobb te­lepüléseken 3047 egyéni jelöltet küld versenybe. A Fidesz egyedül is in­dít polgármesterjelöltet harminc­­nyolc településen, de a KDNP is meg­teszi ezt hat helyen. Több településen a kormánypártok más szervezetekkel is szövetséget kötve indulnak. A Jobbik 263 helyen igyekszik majd elhódítani a polgármesteri posztot, míg az LMP 49 esetben próbálkozik majd ugyanezzel. A baloldal a legkülönfélébb felállásokban indul, összesen 119 olyan polgármesterjelölt van, amelyben az MSZP, az Együtt, a PM és a DK érintett. Az MSZP külön 79 polgármester jelöltet indít, a DK 33-at, az Együtt mindössze kettőt. Már ez is jelzi a baloldali pártok marakodását, ami egyes megyeszék­helyeken látványosan kicsúcsosodott. Miskolcon az Együtt-PM saját pártján belül is feszültséget okozva kihátrált a korábban cigánybűnözésről beszélő Pásztor Albert mögül, Székesfehérvá­ron pedig a DK döntött úgy, hogy kü­lön jelöltet indít az MSZP-Együtt-PM jelöltje mellett. Debrecenben is külön indul az MSZP és a DK, de Győrben és Zalaegerszegen sem tudtak egyetlen személy mögé beállni. A fővárosban a XIII. kerületben volt a legnagyobb torzsalkodás, az MSZP ragaszkodott Tóth József jelenlegi polgármesterhez. Bár a többiek végül nem indítanak el­lenjelöltet, az egyéni körzetekben ezt megteszik.* „BUTASÁG, HOGY NEKEM KELLETT VOLNA ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTENEM A BALOLDALNAK” Tarlós már beszámolt a választóknak JOBBÁGYI ZSÓFIA Értelemszerűen a semminél nagyobb hatással lesz, ám döntően nem befo­lyásolja az önkormányzati választás eredményeit, hogy összesen hány je­lölt indul rajta - mondta lapunknak Tarlós István főpolgármester, reagálva arra, hogy a baloldali pártoknak, pél­dául a Demokratikus Koalíciónak nem sikerült minden választókerületben összegyűjteni a megfelelő mennyisé­gű aláírást. Emlékeztetett a keddi, rendkívü­li közgyűlésen történtekre is, amit az MSZP és az Együtt - PM képviselői kez­deményeztek ugyan, ám három nap­pal előtte kijelentették: nem vesznek részt rajta. „Butaságnak tartom azt a feltétele­zést, hogy nekem kellett volna elké­szítenem az előterjesztéseket, mivel nemhogy a baloldalnak, magamnak sem én írom meg ezeket a dokumen­tumokat. Megjegyezném, amikor 2006-2010-ig ellenzékben voltunk, a Fidesz-frakció vezetőjeként ma­gunknak írtuk az előterjesztéseket” - mondta Tarlós István, utalva Hor­váth Csaba kijelentésére, aki az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: „Az ellenzéki pártok meg­tették a javaslataikat, de az előterjesz­téseket Tarlós Istvánnak kellett volna elkészítenie.” Tarlós emellett össze­függéstelennek tartja azt is, hogy a baloldal egyszer „despotának”, más­szor a „kormány bábjának” minősíti. A főpolgármester beszélt arról is, érthetetlen kérésnek tartja, sőt, nem érti, miért kellene elszámolnia az el­múlt négy évről a választóknak, ami­kor 2012-ben és 2013-ban is György István kormánymegbízottal és Bagdy Gábor főpolgármester- helyettessel közösen írásbeli beszámolót készítet­tek a ciklus addig elért eredményeiről, ezt pedig szétosztották, és a mai napig elérhető a Budapest.hu-n. Hozzáfűz­te, érdekes módon a 2010-es választá­si kampányban az ellenzéki párt nem akart ilyen beszámolót készíteni, ami érthető, hiszen a BKV 112 milliárd fo­rintos hitelállománnyal rendelkezett, a CET kapcsán hat per zajlott, illetve egyetlen Alstom-szerelvény sem ér­kezett meg addig Budapestre. Szintén tegnap Szeneczey Balázs fő­polgármester-helyettes közlemény­ben „javasolta” Falus Ferencnek, a baloldal főpolgármester-jelöltjének, hogy „mielőtt egy téma kapcsán véle­ményt formál és a nyilvánosság elé áll, pontosabban tájékozódjon” - utalva ezzel arra, hogy az Együtt-PM köve­telte: „azonnal kezdjék meg az Óbudai Gázgyár kármentesítését ”. ■ A főpolgármester megnyitotta a BKK Deák téri ügyfélközpontját FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT Nem okozott kiesést a jegyárcsökkentés Átadták a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Deák Ferenc téri ügyfélcentrumát és a Földalatti Vasúti Múzeum új fogadótermét. Az avatóünnepségen Tarlós István főpol­gármester elmondta, már négy modern BKK-ügyfélközpont működik, és továbbiakat is kialakítanak, emellett pedig százhetven-száznyolcvan érintőképernyős automa­tánál kártyával is lehet vásárolni. Kitért arra is, hogy a jegy- és bérletárak a rendszer­­váltás óta először csökkentek, és ez az ellenzéki aggályok ellenére nem okozott be­vételcsökkenést. (JZS) E-MAIL BELPOL@MAGYftRHIRUIP.HU MEGKÉRDEZTÜK SZERVEZETLEN BALOLDAL ! KISZELLY ZOLTÁN politológus: Mindig a kormánypártoknak van na­gyobb esélyük, hogy több jelöltet állítsanak és a Fidesznek most az­­ eddig függetlenek által vezetett kistelepüléseken is több sansza van. Mindez még a Jobbikra lehet igaz. Mindenesetre a statisztika inkább a pártok szervezettségére mutat rá, azaz arra, hogy mennyire erő­sek, mennyire tudnak mozgósítani, hol vannak jelen. Az adatokból pedig leszűrhető, hogy gyenge a baloldali pártok szervezettsége. A baloldali ellenzék nem népszerű, nem tódul­nak hozzájuk az elégedetlenek. A jelöltállítási statisztikában nem jelenik meg a protest­­hangulat, a pártok pedig nem érzik, hogy ha jelöltet indítanak, akkor esélyük lenne a győ­zelemre. A kevesebb a polgármester-jelölti összlétszám pedig azt jelzi, hogy nem olyan vonzó már ez a pozíció, számos feladatot elvett az állam és a pénz is kevesebb. (BR) Karácsony nem lenne „mezei” képviselő Rozgonyi Zoltán fideszes polgármester-jelölttel szemben Karácsony Gergely (Együtt- PM) nem lesz a zuglói képviselő-testület tagja, ha nem nyeri meg a választást. A politi­kus ugyanis nem indul egyéni képviselői körzetben, de nincs rajta pártjai kompenzációs listáján sem. Rozgonyi Zoltán a Fidesz kompenzációs listáját fogja vezetni, így ő képvi­selő marad. Várnai László (CivilZugló Egyesület) polgármester-jelölt szintúgy. Ő már korábban azt kérte Karácsonytól, legyen zuglói képviselő akkor is, ha nem nyer, tanulja meg az ügymenetet, közigazgatást, és vigye a kerületiek apró-cseprő ügyeit. A II. kerü­letben lakó Karácsony nem hallgatott rá, ő csak polgármester és/vagy fővárosi képvi­selő lenne, „mezei képviselő” nem. (MH) Gegesy Ferenc hallgatott fb-elnökségéről RT „Egy polgármesternek húsz év után van annyi megtakarított pénze, hogy négy évig ne kelljen semmit csinál­nia? Dolgozott valamit az elmúlt négy évben?” - kérdezte az ATV riporte­re még szeptember elején Gegesy Fe­rencet, a baloldal ferencvárosi polgár­mester-jelöltjét, volt SZDSZ-es, majd független polgármestert. „Nem, nem, nyugdíjas vagyok! Korábban érvény­ben volt, hogy az ötvenöt éves életkort elérő és három ciklust letöltő polgár­­mester nyugdíjba mehetett. Ezt ér­vényesítettem” - válaszolta Gegesy. A politikus határozott tagadása azért is furcsa, mert a Főgáz Zrt. honlapja sze­rint ma is a cég felügyelőbizottságának elnöke. A honlapon megtalálható tisz­teletdíja is, amely havi 387 ezer forint. Ha a Főgázzal nem is, azzal eldicse­kedett a ferencvárosi baloldali pol­gármester-jelölt a Facebook-oldalán, hogy Budafokon lakik. Eközben Óbudán kiderült, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokra­tikus Koalíció (DK) nem tud majd lis­tát állítani. A pártnak ez azért nagy csalódás, mert a májusi uniós válasz­táson a III. kerületben még meg tud­ták előzni az MSZP-t. Most az összesen tizenhat választókörzetből kilencben akartak elindulni, így tudtak volna listát állítani. Három körzetben a baloldali pártok közül csak DK-s indult volna, a töb­bi hatban egymás ellen is vetélkednek a baloldali jelöltek. Csakhogy a DK- nak a kilencből csak négy körzetben lett meg a szükséges ajánlása. Az egyik óbudai körzetben ennek következté­ben nem lesz egy baloldali jelölt sem. Itt hatvanöt ajánlást nem sikerült ösz­­szegyűjteni. ■ RÖVIDEN A Nemzeti Választási Iroda (NVI) teg­napi tájékoztatása szerint több tele­pülésen is elmarad az önkormányza­ti választás vagy annak egyes részei. Nem lesz képviselő-választás a Baranya megyei Kishajmáson és a Vas megyei Tanakajdon, ahol nem indult annyi jelölt, amennyit meg lehetne választani. Jelölt hiányában a Tolna megyei Aparhanton és a Vas megyei Tanakajdon marad el a polgármester-választás. Pálffy Ilona, az NVI elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy ezeken a településeken a jelenlegi testület vagy polgármester marad tiszt­ségben az időközi választásokig. Ennek időpontját október 12-e után kell kitűz­ni úgy, hogy a választást százhúsz napon belül meg kell tartani. A legkorábban a hetvenedik napon lehet voksolás ezeken a településeken. • Átadták az újjáépített Teleki László te­ret a főváros VIIi. kerületében. A közte­rület megújítása idén áprilisban indult a Magdolna Negyed Program részeként, a beruházás 160 millió forint uniós tá­mogatásból valósult meg. Kocsis Má­té (Fidesz-KDNP) polgármester szerint a térről mindenki lemondott az elmúlt húsz-harminc évben, de ebbe nem tö­rődött bele az önkormányzat. • A Jobbik célja az EP- választáson megszerzett második helyének a meg­erősítése - közölte a párt elnöke Debre­cenben. Vona Gábor elmondta, az önkor­mányzati választás mérvadó az országos politikát tekintve is, s mivel 2018-ban a Jobbik választást akar nyerni, azt köny­­nyebb elérni a második helyről. • Televíziós vitára hívja ellenfeleit Ko­vács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyhá­za polgármestere, aki újra a kormányzó pártok jelöltje az októberi választáson. • Pécs az elmúlt években leküzdötte a nehézségeket, elindult a fejlődés út­ján, és jelentős erőforrásokat lesz képes mozgósítani a város élhetőbbé tételéért - mondta Pécs fideszes polgármestere programismertető nagygyűlésén szer­dán a baranyai megyeszékhelyen. ■

Next