Magyar Hírlap, 2014. október (47. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-09 / 236. szám
www.magyarhirlap.hu VFKIFF A VESZTES POLGÁRMESTERJELOLTEKBOL IS LEHET KÉPVISELŐ MILLIÁRDOS SETA Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott tegnap Hassay Zsófia, Terézváros fideszes polgármestere. Az Andrássy úti séta során azokat a 2004 és 2010 között áron alul értékesített VI. kerületi ingatlanokat érintette, amelyek eladásával 2,5 milliárd forint kár érte a kerületet. Flassay Zsófia emlékeztetett arra is, hogy a baloldali összefogás pártjai négy olyan jelöltet indítanak az önkormányzati választáson, aki vádlottja a büntetőügyeknek. (BK) FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT RÖVIDEN • Ferencváros jelenlegi polgármestere, Bácskai János (Fidesz-KDNP) a biztos pártválasztók között az első helyen áll, ötvenöt százaléknyi támogatással. A baloldali pártok közös jelöltjének, Gegesy Ferencnek (Együtt-PM) harmincnégy százalékos a népszerűsége - derül ki az e-benchmark piac- és közvélemény kutató ezerhatszáz fős reprezentatív mintán elvégzett kutatásából. A kerületben a Fidesz-KDNP a teljes lakosság körében negyvenegy, az MSZP-Együtt-PM-DK pedig tizenkilenc százalékos támogatottságot tudhat magáénak. • Minden bérlő kiköltözött a Gizella úti nyomortelep egy tizenhárom lakásos társasházából - jelentette be tegnap Kriza Ákos, Miskolc polgármestere -, ebben az esetben azonban nem bontják le az épületet, hanem új funkciót adnak neki. Ez az épülettömb jó állapotban és frekventált helyen van, így annak értékesítését tervezik. Kriza Ákos lapunknak azt mondta, a nyomortelep megszüntetését az ott élő családok örömmel fogadták. Egy itt élő házaspár például komfort nélküli, negyvenhat négyzetméteres lakásból költözött tágas, kertes, falusi házba, amely egy új élet lehetőségét is ígéri számukra. • Az esélytelenek nyugalma helyett az esélyesek izgalmával várja a Jobbik a választást Törökszentmiklóson, mivel ez azon hazai települések egyike, ahol minden számítás, becslésjóslás a párt jelöltjeinek várható sikeréről szól - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke az alföldi kisváros főterén tartott sajtótájékoztatón. „Harapni lehet a levegőben a változásra való igényt” - fogalmazott a politikus. • Aláírta a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a Budapesti Közlekedési Központ a német Scheidt Bachmann-nal. A rendezvényen Tarlós István főpolgármester közölte, hogy a beruházás 2017-ben zárul. Körülbelül nyolcszáz beléptetőkaput helyeznek el a metróállomásokon, és kétezerötszáz buszon, trolin és villamoson lesz érvényesítő berendezés. Másfél millió, névre szóló csipkártyát bocsátanak majd ki, és további kilencmillió név nélküli, rövid lejáratút - jelentette be a főpolgármester, hozzátéve: az első csipkártyát minden budapestinek ingyenesen adják. • Visszalépett a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt szegedi polgármesterjelöltje. Németh István azt kérte támogatóitól, hogy Kothencz Jánosra, a Fidesz-KDNP és a L.É.T. Egyesület jelöltjére voksoljanak. Németh István rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta, Szegednek megújulásra van szüksége, és Kothencz János személyében látják azt, aki ezt elhozhatja a városnak. Úgy fogalmazott, hogy Kothencz az elmúlt tíz évben tevékenységével bizonyította szociális érzékenységét, az igaz baloldali értékek melletti elkötelezettségét. • A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke azt javasolja a baloldali érzelmű budapesti választópolgároknak, hogy a főpolgármester-jelölti szavazólapot egyszerűen húzzák át, ezzel azt üzenve „a magukat baloldalinak mondó" pártoknak, hogy őket nem lehet becsapni. Schmuck Andor, aki pártja V. kerületi polgármesterjelöltje is, szimpatizánsaikat arra kérte, hogy érvényesen szavazzanak viszont polgármesterekre és egyéni képviselőkre. Jelezte, hogy készen állnak a választásra, országszerte több mint háromszáz saját jelöltjük van, és több mint négyszáz független jelöltet támogatnak. • A következő években Zala megyébe legalább negyvenmilliárd forint érkezik, ami a kormányzati célokkal összhangban elsősorban gazdaságfejlesztési célokat szolgál - mondta Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés jelenlegi alelnöke, a Fidesz zalai listavezetője keszthelyi sajtótájékoztatóján. ■ Zsófia Az Ön polgármestere vndtalanév,3 GONDTALAN ÉV! CSAK A FIDESZvijh flDÍSÍ Megbukhat Kunhalmi Ágnes politikai celeb PT Nem sikerült az MSZP budapesti kampányhajrája. Ezt bizonyítja az a közfelháborodást keltő kampányvideó, amelynek Kunhalmi Ágnes fővárosi elnök és néhány gyerek a főszereplője. A filmben egyszer sem hangzik el, hogy a párt Bokros Lajos főpolgármester jelöltet támogatja. Az MSZP ugyanis megosztott, a fővárosi elnökség kiállt Bokros mellett, az országos elnökség viszont kihátrált mögüle. Mivel utóbbiak vezetik a pártot, az ő szavuk határozza meg a kampány tartalmát, emellett a kasszakulcs is náluk van, így pénzt sem áldoznak Bokrosra. A legújabb MSZP-videó azért váltott ki elutasítást, mert korábban még a szocialisták is „politikai pedofíliának” tartották a gyerekekkel való kampányolást. Most azonban filmjükben nem csak arcukkal szerepelnek a gyerekek, hanem politikai véleményt is tolmácsolnak. Kunhalmi úgy tűnik fel a videóban, mint egy szigorú osztályfőnök, aki nem engedi, hogy harminc év múlva a gyerekek által most vizionált „Schmitt Pál Múzeum” , vagy „Orbán Viktor Atomerőmű” legyen az országban. A filmmel kapcsolatos kritikák szerint az alkotás Falus Ferenc vödrös videóját is felülmúlja, s több paródiája is megjelent az interneten. „Bebizonyosodott, hogy a politikai celebeknek is leáldoz egyszer a napjuk, ilyen Kunhalmi Ágnes is, aki szerintem nem sokáig maradhat már fővárosi elnök” - mondta lapunknak egy budapesti politikus, volt polgármester. ■ Demszky szerint vállalhatatlan a mai ellenzék KD Vállalhatatlannak tartja a jelenlegi ellenzéket Demszky Gábor volt főpolgármester. „Bajban lennék, hogy most kire szavazzak, ha nem lenne a Moma és Bokros” - fogalmazott az Origo. hu-nak adott interjúban az egykori SZDSZ-es politikus. Demszky szerint az összevissza, zagyva fogalmakkal operáló ellenzék nem is próbál kitörni a mostani politikai berendezkedésből. Ellenkezőleg, integráns része az orbáni rendszernek, segíti a működését, az öt ellenzéki pártból három a Fidesz jármába hajtotta a fejét: a Jobbik, az MSZP és az LMP is így tett - magyarázta. Kifejtette, az Együtt olyan kicsi, hogy szót sem érdemes rá vesztegetni, a DK pedig Gyurcsány miatt a „saját kardjába fog dőlni”. Gyurcsány Ferenc annyi politikai hibát elkövetett, amennyit talán politikus el sem tud követni, s így hosszú távon nincs jövője - jegyezte meg Demszky, aki beszélt arról is, hogy pusztán alkotmányos eszközökkel az orbáni rendszert nem is lehet megdönteni. Ezért szerinte a polgári engedetlenség nemcsak megengedhető, de kívánatos is. Kitért arra is, Falus Ferenc legbölcsebb döntése az volt, hogy visszalépett Bokros javára. Az interjút követő kommentekben heves vita alakult ki Demszky öröksége kapcsán. Egy hozzászóló azt írta, Bokros és Demszky: hiteltelen, bukott emberek. „Politikai jövőjük ugyanúgy nincs, mint Gyurcsánynak. Érdekes, ezt Gyurcsány vonatkozásában ők is így gondolják, de a maguk helyzetét nem képesek reálisan értékelni. ” ■ 2014. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖKBELFÖLDMAGYAR HÍRLAP Pozitív kilátások ÁLLÁSPONT Nem semmi, hogy egyszerre két olyan pénzpiaci üzenet is érkezik Magyarországra - és nem is akárhonnan, Washingtonból és Londonból -, amely a korábbiaknál jóval kedvezőbb képet fest a gazdasági-pénzügyi folyamatokról. Egyfelől a Nemzetközi Valutaalap jelentése nagyobb gazdasági növekedést jósol hazánknak, másfelől a Bank of America Merrill Lynch londoni elemzői szerint jó esélyünk van arra - a jelenlegi fundamentumok alapján -, hogy jövőre kitörjünk a hitelminősítők befektetésre nem ajánlott kategóriájából. Vagy csapdájából... Mindkét jelzésnek örülni kell, hiszen éppenséggel nem a kormánnyal szimpatizálók mondanak verdiktet a magyar gazdaság teljesítményéről, amely ráadásul az egész kelet-közép-európai régiót is húzza, hanem olyan szakértők, akik vegytiszta képletek mentén prognosztizálnak. És az esetek túlnyomó részében be is jön az előrejelzés: akkor is, ha ez tetszik vagy sem a honi döntéshozóknak. A Nemzetközi Valutaalap esetében pedig pikánssá teszi a helyzetet, hogy hazánk korábbi főfinanszírozójáról van szó, márpedig ha nem jött volna az IMF (és vele együtt az EU) pénzügyi segítsége, államcsődbe jutott volna Magyarország. Aki esetleg már nem emlékszik rá, hazánk a Bokros-csomag után több mint tíz évvel, 2008-ban újra kénytelen volt a Nemzetközi Valutaalaptól segítséget kérni, hogy megőrizhesse fizetőképességét. S miután az IMF a „mi bankunk”, felettébb érdekes, hogy mit is jósolnak nekünk a valutaalapos szakértők. Momentán jól állunk náluk, sőt a 2015-ös IMF-s gyarapodási jövendölés is optikailag jóval szebb, mint a korábbi volt. Ami pedig a Bank of America Merrill Lynch felminősítési opcióját illeti, tényleg nagy szükségünk lenne arra, hogy kikerüljünk a bóvli kategóriából. Mert valljuk be, csak az elmúlt évek világgazdasági pénzbőségének köszönhetjük azt, hogy nem „égtünk be” a befektetésre nem ajánlott minősítéssel. Utóbbi leegyszerűsítve tudniillik azt jelenti számos globális pénzügyi alapkezelő „szervezeti és működési szabályzatában”, hogy ne vásároljon magyar állampapírokat. Pedig az adósságokat vissza kell fizetni, meg kell újítani, és az utánuk járó kamatokat is ki kell pengetni. Bóvliban az a veszély, hogy olcsó pénzekhez nem nagyon jutunk - leszámítva ezt a szerencsés korszakot, amikor is a globális jegybankok öntötték a pénzt a piacokra. Azért kell tehát kitörnünk, hogy olcsóbb legyen a magyar állam finanszírozása. De vissza a kályhához! A magyar gazdaság az elmúlt évtizedben megjárta a „hadak útját”, a mély, 2009-es recesszióból most érte el a kívánatos növekedési mértéket. Most kezdjük el újból felmutatni a válság előtt gazdasági növekedési kibocsátási szintünket. Ebben jelentős szerepe volt a 2010-2011-2012-es költségvetési rendrakásnak, amiből következett, hogy már nem ülünk túlzott költségvetési deficit miatt az uniós szégyenpadon. Aki esetleg elfelejtette volna: az eljárás 2004-ben kezdődött, és azért folytatódott, mert a hivatalban lévő kormányok egyszer sem tudták hitelesen bemutatni, hogy tartósan marad az éves gazdasági teljesítmény három százaléka alatt a költségvetés hiánya. A reálgazdaság számára pedig a fordulatot az hozta el, hogy a magánberuházások is feléledtek, vagyis nem csak az uniós pénzből felpörgő központi fejlesztéseké immár a főszerep. Ám a legkedvezőbb a folyamatban talán az, hogy a nemzetgazdaság egyre több része kezd magára találni, és megszűnhet a kizárólag kivitelre épülő dominancia. Nagy kérdés, hogy az állami újraelosztás hányadát - amely a maga ötvenszázalékos mutatójával tényleg magas - hogyan is csökkenti majd a kormány. Versenyképességünk és teljesítményünk javulásának most ez a bázisa. Sokan tettek már erre ígéretet, ám egyetlen kormánynak sem sikerült mérsékelnie befolyását. Alighanem ez a téma lesz a legérdekesebb a következő hónapokban, években számunkra. És a piaci megítélés további javulásának szempontjából is. ■ SZAJLAI CSABA szajlai. csabatamagyar hírlap. hu