Magyar Hírlap, 2015. szeptember (48. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-11 / 213. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2015. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK ORBÁN: MEG KELL ERŐSÍTENI A KÖZÖS ALAPOKAT Most, hogy Európában egyre nehezebb megvédenünk határainkat, különösen fon­tos, hogy összetartozásunkat és közös alapjainkat megerősítsük - fogalmaz zsidó honfitársaihoz intézett levelében Orbán Viktor. A miniszterelnök a Mazsihisznek írva fejezte ki jókívánságait a közelgő zsidó újév alkalmából. „Ahogy a teremtés történe­tében a Mindenható megáldja és megszenteli a hetedik napot, úgy a naptári évben is kiemel és megszentel bizonyos időszakokat” - fogalmazott a kormányfő, aki hasonló tartalmú levelet küldött más zsidó egyházaknak is. A KDNP frakcióvezetője szerint nem lehet szembeállítani a humanitárius segítség­­nyújtást az európai önvédelemmel. Harrach Péter közleményében úgy fogalmazott: aki most éhezik, annak most kell enni adni. Ezt teszik a hatóságok is az együttműködő migránsokkal. Hosszú távon a valódi üldözöttek és a biztonságukat féltő európai polgá­rok érdekei azonosak, békét kell teremteni a kibocsátó országokban - fűzte hozzá. Már érezhető a gyorstelepítésű határzár terelő hatása, hiszen a beérkezők nem a településeken, hanem csak egyes pontokon, például a vasútvonalak mentén je­lennek meg - mondta a Fidesz-frakció szóvivője, Tuzson Bence a TV2 Mokka című műsorában. Szólt arról is, aki a magyar határt délről általában átlépi, már gazdasá­gi bevándorló. Európa akkor tud hatékonyan dönteni, amikor megszorításokról, pénzügyi érde­kek érvényesítéséről van szó - mondta Schiffer András. Az LMP társelnöke emlékez­tetett, amikor a német nagybankok vagy az Európai Központi Bank pénzét érezték veszélyben a görögországi pénzügyi válság miatt, azonnal összehívtak egy uniós csú­csot, most nem. Schiffer András amúgy itthon ötpárti egyeztetést szorgalmaz a me­nekültügyben az unióban képviselendő magyar álláspontról. Újabb ideiglenes, hatszáz fő befogadására alkalmas gyűjtőpontot létesít a Belügy­minisztérium a körmendi rendészeti szakközépiskola területén, ahol tegnap - a táv­irati iroda közlése szerint - már sátrakat állítottak fel. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) egymillió forint értékű gyógyszeradománnyal segíti a budapesti Nyugati pályaudvarnál lévő menekülteket. A gyógyszerszállítmányt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija adta át a helyszínen dolgozó orvosoknak - közölte lapunkkal a szervezet. A Szegedi Járási Ügyészség garázdaság vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el azzal az operatőrrel szemben, aki a feljelentés szerint szerdán több menekültet bán­talmazott a röszkei rendőrségi gyűjtőpontnál - közölte Törő Sándor Csongrád megyei főügyészhelyettes. Kitért arra, hogy a nyomozás során a hatóság vizsgálja azt is, meg­­állapítható-e a garázdaságnál súlyosabban minősülő bűncselekmény is. Milliárdokat költöttek a migránsokra BR Januártól szerda éjfélig ezertizennégy embercsempésszel szemben jártak el - ismertette az Országos Rendőr-fő­­kapitányság (ORFK) és a Bevándor­lási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) közös sajtótájékoztatóján Lakatos Ti­bor, az ORFK közrendvédelmi főosz­tályvezetője. Hozzátette, szerdán több mint háromezer illegális bevándorló érkezett, csütörtök reggel nyolc óráig pedig további nyolcszázhatvanhat személyt regisztráltak. Tájékoztatá­sa szerint a magyar szerb határnál mintegy ezer rendőr teljesít szolgála­tot, köztük a Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság állománya mellett a Készenléti Rendőrség és az ország va­lamennyi megyéjéből vezényelt rend­őrök is vannak. A jövő héten a határ­­rendészeti igazgatóság felállításával ez a szám megváltozhat - tette hozzá. Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője a menekültek ellátásával kapcsolatban szemenszedett hazug­ságnak nevezte a New York-i közpon­tú Human Rights Watch emberi jogi szervezet kifogásait, amelyekben a kö­rülményeket tették szóvá, és úgy érté­kelték, hogy a magyar hatóságok „ál­latként viselkednek” a menekültekkel. Kiss Attila, a BÁH helyettes főigaz­gatója arról beszélt, hogy­ csütörtökig 161884 menedékjogi kérelmet regiszt­ráltak, ebből 1835-öt szerdán, csü­törtök reggelig pedig további 373-at. A befogadóállomásokon jelenleg 2030-an tartózkodnak. Kérdésre vála­szolva elmondta: a bevándorlási hiva­tal tavaly 1,8 milliárd forintot fordított menekültellátásra, idén augusztusig már 2,5 milliárd forintot. E-MAIL: BELPOL@@MAGYARHIRLAP.HU AUSZTRIA FELFÜGGESZTETTE A VONATOK KÖZLEKEDÉSÉT BÉCS ÉS BUDAPEST KÖZÖTT Nyugalom Rönkénél, feszültség a Keletiben JOBBÁGYI ZSÓFIA Az elmúlt napok feszültségeivel el­lentétben tegnap nyugodtabb volt a helyzet Röszkén: a zöldhatáron át ér­kező illegális bevándorlókat folya­matosan szállították el a helyi ide­genrendészeti ellátókba. A Keleti pályaudvarnál ezernél is több migráns gyűlt össze, akiket ötvenfős csopor­tokban engedtek fel a Hegyeshalomig közlekedő vonatokra. Folyamatosan jöttek szerdán nap­nyugta után, illetve tegnap az illegá­lis bevándorlók Röszkére, a magyar szerb határra, ahol a vasúti sínek miatt nem épült gyorstelepítésű drótaka­dály. A határátlépők többsége Szíriái­nak vallotta magát, de sokan érkeztek Afganisztánból is. Őket a gyűjtőpont­ról, ahogy az egész nap folyamán, a rendőrség igyekezett felszállíta­ni azokra a buszokra, amelyek a helyi idegenrendészeti előállítókba, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hi­vatal országszerte működő létesítmé­nyeibe tartoztak. A helyszínen tartóz­kodó munkatársunk, Csudás Sándor beszámolója szerint a gyűjtőpontnál tegnap már nyugodtabb volt a hely­zet, a zöldhatáron keresztül érkező migránsokat folyamatosan és a koráb­biaknál szervezettebben szállították el a szinte ingajáratszerűen közlekedő buszok. A nap folyamán a régi 5-ös út mentén Szeged felé több csoportban is elindultak a bevándorlók gyalog, egy részük a gyűjtőpontot megkerül­ve próbált eljutni az ország belsejé­be. Többségüket a határ és a város kö­zött ingázó rendőrségi mikrobuszok összegyűjtötték. A Keleti pályaudvarnál több ezer il­legális bevándorló várakozott arra, hogy felszállhasson a Bécsen át Mün­chenig közlekedő vonatok egyiké­re. A turistákat szalaggal kerítették el a migránsoktól, így ők akadály nél­kül szállhattak fel a szerelvényekre. A helyszínen intézkedő rendőrök a bevándorlókat csoportonként en­gedték fel a járatokra egészen délutá­nig, amikor az osztrák vasúttársaság leállította a vasúti közlekedést Auszt­ria és Magyarország között túlzsúfolt­ságra hivatkozva. Münchenbe sem in­dítanak különjáratokat, mondván, „sokkal több menekültet kell Bécsbe szállítani, mint elutaztatni az osztrák fővárosból”. Ennek következtében a MÁV szerelvényei is csak Hegyesha­lomig közlekedtek, amelyekre egyéb­ként délután már ötvenfős csopor­tokban továbbra is felengedték a folyamatosan gyülekező migránsokat a Keletiben, így estére normalizáló­dott a helyzet. A győri pályaudvaron estére ötszáz bevándorló „torlódott fel”, akik szin­tén Hegyeshalom felé akartak tovább utazni, ahonnan a legtöbben gyalog teszik meg a másfél két kilométeres utat az osztrák határig. Fidesz: A baloldal hátráltatja a rendőrséget Rosszindulatúnak és hamisnak tartja a Fidesz a Demokratikus Koalíció (DK) állítá­sát, miszerint a kormány nem gondoskodik a menekültek megfelelő ellátásáról, ami járványveszélyt okozhat. „Az a bevándorláspárti Gyurcsány-párt beszél, ame­lyet kilóra vett meg az Európai Bizottság, és amely mindenkit beengedne az or­szágba és az Európai Unióba” - közölte a kormánypárt. A DK az Európai Unió bukott bevándorláspolitikáját hirdeti - jegyezték meg. Egy másik közleményükben arról ír­tak, hogy nemcsak az egyre erőszakosabb bevándorlók, hanem a baloldal is nehe­zíti a rendőrök munkáját. „Köszönet a magyar rendőrség helytállásáért. Rendkívü­li körülmények között, saját épségüket is kockáztatva dolgoznak nap mint nap, hogy megvédjék a magyar polgárokat és a határokat az illegális bevándorlók tömegétől" - fogalmaztak, hozzátéve, hogy a baloldal a parlamentben megakadályozta, hogy a rendőrök munkáját a honvédség is mielőbb segíteni tudja, nyilatkozataikkal pedig egyre inkább bátorítják, vonzzák a bevándorlókat. (MH) Újabb karitatív kezdeményezés a táboroknál KD Mintegy hatszázezer dollár értékű nemzetközi összefogással folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet me­nekültügyi programja, amelynek ré­szeként információs és krízispontot hoznak létre Röszkén. Lehel László, a szervezet elnök igazgatója a tájékozta­tón elmondta, az átfogó kezdeménye­zés összértéke 580 ezer dollár, azaz 162 millió forint. Az akció mögött a világ­szerte több mint százhúsz segélyszer­vezetet tömörítő, genfi székhelyű ACT Alliance segélyszervezeti szövetség áll, amelynek tagjai az ökumenikusok. A részleteket ismertetve - az MTI beszámolója szerint - elmondta, lét­rehoznak egy információs- és krízis­­pontot Röszkén, és azt addig működ­tetik majd a várakozási zónában, amíg szükséges, arab, pastu, dari és parszi nyelven beszélő tolmácsokból ál­ló csapat is dolgozik majd. Arra töre­kednek ugyanis, hogy meggyőzzék az embereket arról: a regisztráció fontos, az tulajdonképpen még gyorsítja is esetleges továbbhaladásukat. Szükség esetén olyan állomást is megnyitnak, amely száz ember befogadására lenne alkalmas. Soltész Miklós egyházügyi államtitkár köszönetet mondott a se­gélyszervezeteknek, hangsúlyozva, nem igazak azon állítások, amelyek szerint a kormány ne tenne meg min­dent a menekültek érdekében. Akik vállalják az együttműködést, minden segítséget megkapnak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi ellátást nyújt Röszke ha­tárában a bevándorlóknak - közölte a szervezet. Orvosi sátrat állítottak fel, a helyszínen van a rohamkocsijuk. Hadgyakorlat a határvédelem fejlesztésére MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS A legfontosabb feladat most a dé­li műszaki határzár építésének fel­gyorsítása, mert az hatékony eszköz lehet a tömeges illegális bevándor­lással szemben, hiszen a kijelölt ha­tárátkelők felé tereli a bevándorló­kat erősítette meg Simicskó István honvédelmi miniszter tegnap a Kos­suth rádió 180 perc című műsorában. Szerinte Magyarország példát szeret­ne mutatni Európának, hogy teljesíti a schengeni szabályokat, és nemcsak a magyar emberek biztonságát védi, hanem az európaiakét is. Kitért arra is, az unió nem tudja még a saját ma­ga által kitűzött határidőket, célokat sem teljesíteni. Nem kvótákról kell beszélni, hanem meg kell állítani az Európába özönlő tömeget. Azt mond­ta, a Magyar Honvédség katonái szá­mos helyszínen, például a Balkánon és Afganisztánban kiválóan helytálltak belső viták, anarchiák kezelésében, de itthon ezt a tudásukat nem tud­ják megmutatni. A válsághelyzetben, amelyben most vagyunk, nem lehet megtenni, hogy a katonákat lakta­nyákba zárják, ezért a katonaságot is be kell vonni a helyzet kezelésébe, fel kell készíteni a katonákat arra, hogy segítsék a rendőrség munkáját. A miniszter az MI nek úgy nyilat­kozott, a hatályos törvényben is van­nak határvédelmi feladatai a Magyar Honvédségnek, a rendkívüli válság­helyzet új kihívást jelent a honvéd­ségnek is. Tudatta, a katonákat fel kell készíteni arra is, hogy a menekültek kitörnek a tranzitzónákból, a hon­védség előtt álló hadgyakorlat is ezt­ a felkészítést szolgálja.

Next