Magyar Hírlap, 2016. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-22 / 249. szám

2016. OKTÓBER 22. Szokatlan, furcsa, és egymáshoz egyébként nehezen illeszt­hető embereket kötnek össze olykor az apró kis rejtett törté­netek, amelyeket nem mesélnek úton-útfélen, nem terjed­nek szájról szájra, ellenben diszkréten mégis megbújnak más, központinak tekintett, sokszor talán fontosabbnak is vélt cse­lekményszálak, történetfüzérek árnyékában. Sokszor nem is gondolnánk, hogy a bennük feltűnő nevek akár egy lapon - egymás mellé sorakoztatva a rovátkákban - említhetők lenné­nek. Egymástól annyira idegeneknek sejtjük őket. Egy kicsit ilyen a mára felettébb sajnálatos módon a köztudatunkból is jószerivel kikopott, elfelejtett színésznő - akinek nevét a Ma­gyar Színházművészeti Lexikon sem jegyzi, de nem említi a Wikipédia sem -, Retteghy Margit története is. „Téli éj. A sötétségben hull a hó. Hullong nagy pelyhekben, némán, szünetlenül. Két lépésnyire nem látni. És a sötét havazásban egy ember botorkál. A feje a nyaka kö­zé van húzva. Se kalap, se süveg rajta, se télikabát. Megy-megy, mint a részeg. A hó a hajára hull és olvadoz rajta. Rogyadozó inakkal botorkál a hóesésben, az útrejtő éji világban. De im megdöbbenve áll meg: a sötét magasban, a hullongó pelyheken át, öles nagyságú, kékesfehér kereszt világlik felé­je”­­ Gárdonyi Géza (1863-1922) nyitó sorai ezek az Ali rózsás­kertje című elbeszéléséből, amely a Messze van odáig című kö­tetében jelent meg. A történetet Damó Oszkár (1886-1927) dolgozta át dialógu­sokra, és írt belőle izgalmas forgatókönyvet. S ugyancsak ő volt az, aki 1913-ban - immár a film rendezőjeként - Kunduradsi varga feleségének szerepét Retteghy Margitra osztotta. Ez még csak a második filmje volt az akkor huszonhét éves rendező­nek, aki az előző esztendőben lett az Astra Filmgyár főren­dezője. Habár 1914-től haditudósítóként dolgozott, túl sokat mégsem utazgatott a kontinens harcterein, ugyanis 1915-ből két alkotást is találhatunk a filmográfiájában: a Göre Marcsa lakodalmát és a Barlanglakókat. Tehát, ha ezeket is volt ideje rendezőként leforgatni, vágni és pátyolgatni, akkor túl sokat harcközelben, frontközelben nem nagyon lehetett. Pályafutásnak is szokatlan volt ugyanebben az időszakban Retteghy Margité, akit száz évvel ezelőtt, az 1916. május 25-i számához választott címlaplánynak a Színházi Élet című lap. A huszonkettes számozású kiadvány tulajdonképpen temati­kus szám volt, amelyben a buda-temesvári társulat kapott be­mutatkozási lehetőséget. Ennek volt kiemelkedő, megbecsült tagja Retteghy Margit. Első helyen említette őt a lap szerzője is a hevenyészett, ötletszerű felsorolásában: „...a népoperai es­ték megmutatták és most már néhány budai este is megmu­tatta, hogy milyen társulata van az idén Budának és Temes­várnak. A legjobb és legtehetségesebb nevek sorakoznak itt egymás mellé. Ötletszerűen, ahogy eszünkbe jutnak, sorol­juk fel őket röviden. Retteghy Margitról e számunk más helyén esik szó...” Ezen a bizonyos más helyen pedig ezt olvashatjuk a művésznőről: „E héten a címoldalon egy feltűnően érde­kes és intelligens női arcot lát az olvasó. A legtöbb úgynevezet beautó arcnak az a hibája, hogy nem mond semmit. Ez a bá­jos és finom arc sokat mond. Szép szeméből nem közönséges intelligencia csillog, sima homloka pedig nyilvánvalóan mu­tatja, hogy a tiszta és fehér homlok mögött van valami szokat­lan és érdekes. Pályafutásnak valóban szokatlan és érdekes a Retteghy Margit pályafutása. Regénynek is romantikus az ősi famíliából származó erdélyi gentry-leány története, aki ser­dülő bakfis korában figyelemreméltó novellákat irt a kolozs­vári és fővárosi lapokba. Aki ezeket az írásokat olvasta, figyelni kezdett: itt egy érdekes egyéniség indul. Most Sebestyén Géza buda-temesvári színtársulatnak a tagja. Néhány alakítása so­káig emlékezetes lesz Temesváron. Az »Egy test, egy lélek­ben, a Táncosnő címszerepében, a Tájfun Kerner Ilonájában, a Boszorkányban, mint Zoraya pompás alakításokat adott. Most a budai közönség előtt fogja megmutatni, mit tud. De tudo­másunk szerint ősszel már nem megy vissza Temesvárra. Egy pesti színház itt fogja marasztani.” Retteghy Margit a kor körülrajongott színésznője volt Bu­dapesten is, arcképét képes levelezőlapokra nyomtatták, ame­lyek némelyike még ma is rendszeresen feltűnik internetes aukciókon. Írt, játszott színpadon és filmen egyaránt, sokol­dalú tehetségként ismerte meg őt a publikum, távolról sem meglepő hát, hogy olyan nevekkel hozta össze a sors életében, akikről így, száz esztendő távlatából talán nem is gondolnánk, hogy valaha is találkozhattak vele, vagy keresztezte volna egymást az életútjuk. Az első világégés, vagyis a Nagy Hábo­rú időszaka volt azonban 1916, amikor az őt ábrázoló fotográ­fia megjelent a Színházi Élet címlapján, szinte természetesnek mondhatjuk tehát, hogy az újság hetedik oldalán így kesergett - panaszát mégis humorba ojtva - rímbe szedett kis szössze­­netében egy meg nem nevezett poéta: „Egy táncosnőtől ilyen / Levelet kapok: / Szövet, posztó, selyemhiányról / írnak a la­pok. / További anyagpótlásra / Nincsenek alapok. / Ezen ala­pok / Miatt azon nézeten vagyok, / Hogy hetente kétszer / Le­gyenek ruhamentes napok”. (S­Z P A) Képírás (26.) Retteghy Margit szeméből nem közönséges intelligencia csillog, sima homloka pedig nyilvánvalóan mutatja, hogy a tiszta és fehér homlok mögött van valami szokatlan és érdekes Egy csodálatos női arc Ali rózsakertjéhez. IV. 10 2 2 * MAGYAR HÍRLAP HÉTVÉGI MELLÉKLETE

Next