Magyar Hírlap, 2017. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-23 / 46. szám

POLGÁRI KÖZÉLETI NAPILAP WWW.MAGYARHIRLAP.HU ÁRA: 170 FORINT ELŐFIZETŐKNEK 100 FORINTTÓL 2017. FEBRUÁR 23., CSÜTÖRTÖK A KORMÁNY AZ OLIMPIAI PÁLYÁZAT VISSZAVONÁSÁT JAVASOLJA, AZ ELLENZÉK FELRÚGTA A KONSZENZUST, MEGSZŰNT AZ ESÉLY A baloldal ismét elárulta a nemzetet MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS A 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását ja­vasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a városvezetés a kor­mánnyal egyetértésben - közölte Tarlós István főpol­gármester tegnap este, miután egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel és a Magyar Olimpiai Bizottság veze­tőivel. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a lé­pést a nagyobbik kormánypárt is támogatja. Előzőleg a Fővárosi Közgyűlés felhatalmazta Tarlóst a kormánnyal való egyeztetésre, a megszületett döntés nyomán pedig rendkívüli közgyűlésen szavaznak majd a visszalépés­ről. A kormányhatározat szerint Budapest és Magyaror­szág számára az olimpia nemzeti ügy, s régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértés kell. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pá­lyázat benyújtásakor megvolt, ám az elmúlt hónapok­ban felbomlott, az „olimpia ügye nemzeti ügyből párt­üggyé vált”. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli. A belföld 2. oldal BUDAPEST CANDIDATE CITY OLYMPIC OAMBS 2024 Százhúsz éves magyar álmot ítéltek halálra KÓSA LAJOS: Amikor az ellenzék hátba támadta Buda­pest olimpiai pályá­zatát, megbontotta az egységet, ezzel minimálisra csök­kentve a főváros to­vábbi esélyeit. TARLÓS ISTVÁN: A vak is látja, ez az ügy már rég nem az olimpiáról szól. Egység nélkül azon­ban valóban nincs értelme próbálkoz­ni, az ország tekin­télyét csorbítani. BORKAI ZSOLT: Együtt küzdöttünk, felkészültünk, min­den adott volt a si­kerhez, most az a kérdés, hogy az egység felbomlása után fel tudunk-e állni a sérülésből. AZ OLAF-JELENTÉSBEN FELSOROLT SZERZŐDÉSEK FELELŐSEIT ÉS AZ ELTŰNT PÉNZÖSSZEGEKET KERÍTENÉ ELŐ AZ ÖTFŐS TESTÜLET MÁJUS VÉGÉIG Vizsgálóbizottság áll fel a Demszky-korszak metrókoripciójának feltárására a belföld 2. oldal Matolcsy György: Kormánybuktatásra akarták felhasználni a jegybankot Titkosszolgálati eszközökkel történt sikertelen pánik­­keltési kísérlet szövetségeseink részéről 2015 tava­szán - hangoztatta az elnök, aki szerint ezzel együtt kivételesen eredményes volt a jegybank tevékeny­sége, összes programjával ezermilliárd forintot ad vissza az országnak.­­ álláspont 3., gazdaság 9. oldal MIGRÁNSBARÁT BÍRÁLAT TÖRVÉNYSÉRTÉST SZORGALMAZ AZ AMNESTY INTERNATIONAL BARANYA RÓBERT Folyamatosan törvénysértésre buzdít az Amnesty International, amely teg­nap hozta nyilvánosságra hazánkról készített, számos bírálatot megfogal­mazó éves jelentését - reagált a meg­állapításokra a Kormányzati Tájé­koztatási Központ. A Fidesz szerint a migránspárti szervezet támadása bo­rítékolható volt, miután a parlament napirendre vette a jogi határzár to­vábbi erősítését, a szervezet „egyike azoknak a migránspárti ügynökszer­vezeteknek, amelyek Soros György pénzéből működnek”. Szánthó Mik­lós, az Alapjogokért Központ igaz­gatója lapunknak úgy fogalmazott, a doktriner egyenlőségmánia világ­szerte kihívásokkal küzd, a jelentés pedig teli van hazugságokkal, olyan paradigmában gondolkodik, amelyen lassan „túllép a valóság méltósága”. belföld 3. oldal UNIÓS ORSZÁGJELENTÉS MÁR BRÜSSZEL IS ELISMERI HAZÁNK ÚJABB GAZDASÁGI BÓDY GÉZA Az egyre kiegyensúlyozottabb szer­kezetű GDP-növekedés mellett a ma­gyar gazdaság külső és belső egyen­súlyi pozíciója számottevően javult -­ olvasható az Európai Bizottság országjelentésében. A brüsszeli tes­tület úgy véli, hazánk eladósodottsági és sérülékenységi szintje egyaránt je­lentősen csökkent. A kormány fegyel­mezett költségvetési politikájának kö­szönhetően az államadósság hiánya jóval a GDP három százaléka alatt ma­rad. A jelentésben fontos helyet kapott a minimálbér- és a szakmai bérmini­mum-emelés, illetve az ahhoz kapcso­lódó munkáltatóijárulék- csökkentés. Ez tovább erősíti a gazdasági növe­kedést, mérsékli az adóterhelést, gazdaság 10. oldal 1­7­0­4­6 HIRDETÉS 9 770133 190046 Kedvenceim Számolj velünk Kövess minket

Next