Magyar Hírlap, 2017. június (50. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-30 / 150. szám

Belföld 2 Mindennapi testnevelés Épülnek az új tornatermek és tanuszodák Bogyiszlótól Törökszentmiklósig A már átadott, illetve a közeljövőben elkészülő új tornatermekről és tanuszodákról adott tájé­koztatást egy írásbeli kérdésre adott válaszában Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államitkára. Ebből kiderül: Andocs, Báránd, Csanádpalota, Dunaalmás, Érd, Gárdony, Görgeteg, Kistarcsa, Konyár, Nyírbogát, Pázmánd és Szomód településeken már átadták a tornater­meket, „az elkészült létesítmények több mint négyezer gyermek számára biztosítanak megfelelelő infrastrukturális feltételeket a mindennapi sportoláshoz”. Csengeren szintén átadták a tanuszodát. Bogyiszló, Dabas, Erk, Hejőpapi, Jászfelsőszentgyörgy, Kaba, Nagyberény, Nagyrábé, Sárrétudvari, Szerep, Tisza­bő, Tiszatarján és Zichyújfalu településeken folyik a tornatermek kialakítása, ezek át­adására várhatóan még ebben az évben sor kerül. Abádszalók, Baktalórántháza, Balassagyarmat, Bélapátfalva, Derecske, Dunakeszi, Edelény, Enying, Fehérgyarmat, Füzesgyarmat, Gyál, Kemecse, Mezőcsát, Putnok, Sárbogárd, Sásd, Sümeg, Szob, Tokaj, Tolna és Törökszentmiklós településeken épülnek a tanuszodák, Budapest XI. kerületében és Vajszló településen pedig zajlik a közbeszerzési eljárás előkészítése, ezeken a helyeken az uszodák átadása a 2017/2018-as tanévben megtörténik majd. A beruházásokra eddig 6,15 milliárd forint költségvetési forrást biztosított a fejlesztési tárca, a fentieken túl további húsz tornaterem és huszonhat tanuszoda valósulhat meg. (KCI) belfold@magyarhirlap.hu Nem gond, hogy új helyet találjanak a Berettyóújfalura tervezett egészségügyi központnak, hiszen több önkormányzat is pályázott már a lehetőségre - mondta Csiba Gábor Milliárdos fejlesztést jelentene a börtönkórház a városnak Jobbágyi Zsófia Az volt az érzése Csiba Gábor mi­niszteri biztosnak a berettyóújfalui fogvatartottak egészségügyi intéz­ményével kapcsolatos hétfői lakos­sági fórumon, hogy a tiltakozók ér­vei nem reálisak, azokat inkább a tájékozatlanság szüli, másoknak pedig politikai indítékai vannak - erről nyilatkozott lapunknak. Alapvetően három problémát ve­tettek fel a Berettyóújfalura terve­zett Fogvatartottak Egészségügyi Központjával kapcsolatban a hétfői fórum résztvevői, s ezek mindegyi­kére van megfelelő válasz - mondta lapunknak Csiba Gábor, a központ kialakításának és működtetésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos. Az eseménnyel kapcsolatban rögtön leszögezte, erősen csúsztat a Népszava online felületén megjelent szerdai cikk a résztvevők számát il­letően is, ugyanis a helyiségben százötven-kétszázan voltak legfel­jebb, nem pedig több százan. Elsőd­leges problémaként azt vetették fel, hogy a város „bűnözők városa” lesz, ha megnyílik a kórház. Ez tévedés, Sopron, Kecskemét és Szeged sem arról ismert, hogy a bűnözők városa lenne, holott mindháromban nagy börtönök vannak. Az sem reális ag­gály Csiba Gábor szerint, hogy leér­tékelődnének az ingatlanok az in­tézmény közelében. Ezt az Otthon Centrum ingatlanközvetítő ada­tai is alátámasztják: mindenütt nö­vekedett azoknak az ingatlanoknak az értéke, amelyek közelében bör­tön épült. A miniszteri biztos meg­jegyezte: nem attól a bűnözőtől kell félni, aki a börtönben van, hanem attól, aki még nincs bent. A berettyóújfaluiak tartanak attól is, hogy a majdani intézmény ápolt­jait tömegesen fogják látogatni a hozzátartozók, akik így elárasztják a várost. Ez sem életszerű szerin­te, hiszen egy büntetés-végrehaj­tási intézménynek szigorú látoga­tási rendje van. A lakossági fórum konklúziója az volt, hogy az inté­zet felépítéséről helyi népszavazást tartanak. Csiba Gábor kijelentet­te: a Népszava itt is valótlanságot ál­lított, „nem igaz, hogy a jelenlévők száz százaléka döntött a referendum mellett, mert körülbelül egyhar­­mad akarta, egyharmad nemmel voksolt, egyharmad pedig nem tu­dott választ adni a kérdésre”. A cikkben úgy fogalmaznak, Be­rettyóújfalu már a harmadik hely, ahol az ott élők megakadályozzák az építkezést. Nem igaz - hangsúlyoz­ta a biztos -, hiszen Berettyóújfalu­ban sem akadályozta még meg sen­ki, csak egyeseknek nem tetszik. Miskolcon pedig állami beruházás­ként valósult volna meg, s csak sze­rény mértékű tiltakozás volt ellene, de kormánydöntés született arról, hogy nem ott alakítják ki. Szikszó esetében az önkormányzat és a kör­nyező települések levélben kifeje­zetten kérték, hogy oda kerüljön a beruházás, ennek viszont a szakmai indokoltsága nem volt megalapozott - mondta Csiba Gábor. „A hétfői lakossági fórumon a vita arról folyt, hogy az önkormányzati telket felajánlják-e az államnak in­gyenesen a beruházás kivitelezésé­hez. Erről egyhangú képviselő-tes­tületi döntés született, majd négy helyi képviselő felvetette, vonják vissza a terület ingyenes átadásának határozatát, ám nem az intézet fel­épülése ellen volt kifogásuk” - rész­letezte a miniszteri biztos. Beszélt arról is, hogy a tiltakozók egy része tájékozatlan a részleteket illetően, mások politikai színezetet kíván­tak adni az ügynek. A népszavazást legkorábban szeptember környékén tarthatják meg, és ha annak lesz egy érvényes, az egészségügyi központ építését akadályozó végeredménye, azt tudomásul kell venni, és más­hová kell majd telepíteni a kórhá­zat. Az intézményt „mindenképpen ki kell alakítani, mert az elítélte­ket csak a szabadságuktól fosztották meg, az egészséghez, a gyógyulás­hoz való jogtól nem”. Csiba Gábor jelezte, nem okoz­na gondot új helyszínt találni, több önkormányzat is pályázott a lehe­tőségre. Azonban így Berettyóújfalu és környéke eleshet egy négy és fél milliárdos beruházástól, a kórház pedig egy közel egymilliárdos mű­szer-eszközfejlesztéstől, illetve két­száz új munkahely létrejöttétől. Csiba Gábor: Azoktól a bűnözőktől kell félni, akik még nincsenek bent Fotó: Hegedűs Róbert Újabb személyt vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta a nő elő­zetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség az MTI-t. A gyanú szerint a Czeglédy Csa­ba (szombathelyi szocialista önkormányzati képviselő, Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédje) által veze­tett, munkaerő-közvetítést végző Flurián Operátor Zrt. kö­ré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az államnak. (BB) Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Kereszténydemok­rata Néppárt (KDNP) 2014-2015-ös gazdálkodásának ellenőrzése során megállapította: a párt összessé­gében eleget tett az előírásoknak, biztosította gazdál­kodásának, vagyoni helyzetének áttekinthetőségét. Az ÁSZ jelentése szerint a KDNP a törvényi előírásoknak megfelelően 2014-ben közel 186 millió forint, 2015-ben pedig 153 millió forint költségvetési támogatásban része­sült. A párt szabályszerűen számolta el és használta fel működéséhez a forrásokat, köztük a költségvetésből jut­tatott egyéb támogatásokat, adományokat. (KCI) Az örökbe fogadó szülőket ugyanúgy megilletik a családtámogatások, például az otthonteremtési ked­vezmény, mint a vér szerinti szülőket - hangsúlyozta a családügyi államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján. Novák Katalin elmondta, egyre több, korábban állami gondozás­ban lévő gyermek kerül örökbefogadással szerető család­ba, a folyamat gyorsabbá, az eljárás pedig egyszerűbbé vált. Hozzátette: 2010 és 2016 között a lezárt örökbefoga­dások száma csaknem húsz százalékkal emelkedett, 754- ről 896-ra. Czibere Károly szociális államtitkár emlékezte­tett arra, hogy négyszázmillió forintot fordítanak 2560 új nevelőszülő képzésére, további ötszázmilliót pedig a már dolgozók továbbképzésére. (PDF) Rákospalotán fegyelmi eljárást kezdeményezett a Fidesz Hajdú László DK-s polgármester ellen, aki meg­tagadta két határozat végrehajtását - írta tegnap az In­dex. A portál szerint a polgármester azzal indokolta dönté­sét, hogy korrupciót gyanít a háttérben. A fideszesek egy óvodafelújításra akartak költeni pluszpénzt, ám ezt a pol­gármester túlárazottnak tartotta. A Fidesz fegyelmi eljá­rást kezdeményező javaslata egy jobbikos és egy szocia­lista képviselő szavazatával többséget kapott. A jobbikos később visszakozott, az MSZP pedig képviselője kizárását kezdeményezi. Az MSZP-s Móricz Eszter közleményben utasította vissza, hogy együttműködne a Fidesszel. (EK) Rektorokat nevez ki Áder János köztársasági elnök. A Sándor-palotában ma ünnepélyes körülmények között átveszi megbízólevelét András István főiskolai tanár, aki a Dunaújvárosi Egyetem, Borhy László egyetemi tanár, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Földesi Péter egyetemi tanár, aki a Széchenyi István Egyetem, Szilvás­­sy Zoltán egyetemi tanár, aki a Debreceni Egyetem, Torma András egyetemi tanár, aki a Miskolci Egyetem, valamint Kustár Zoltán egyetemi tanár, aki a Debreceni Református Hittudományi Egyetem vezetője lesz. (KCI) Az egészségügy legfontosabb része az emberi té­nyező, ez az a rész, amit a legjobban meg kell becsül­ni, és amit a Semmelweis-napon ünnepelünk - hangoz­tatta a humántárca parlamenti államtitkára tegnap Vácon. Rétvári Bence a Jávorszky Ödön Kórház Semmelweis-napi elismeréseinek átadásán úgy foga­lmazott: a Semmelweis­­napon azokat az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat ünnepeljük, akik emberségessé és gyógyítóképessé teszik a kórházakat. A következő évek kérdése, hogy lesz-e ele­gendő ágy mellett dolgozó - mondta az államtitkár, aki biz­tatónak nevezte, hogy 2010-hez képest csökkent a külföl­dön munkát vállaló orvosok és ápolók száma. (JZs) Élhetetlenné tett környék, riasztó állapotok Nem volt engedélye az Auróra Kertnek i­s Nem lakossági nyomásra, hanem rendőrségi kezdeményezésre zárat­ták be az Auróra 9-11. szám alatt ta­lálható üzleteket - közölte lapunk­kal a józsefvárosi önkormányzat. Szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az eh­hez kapcsolódó törvénymódosítá­sokról szóló törvény alapján kezde­ményezte az Auróra utca 9-11. szám alatti üzletek bezárását a rendőrség - írta lapunk kérdésére a VIII. ke­rületi önkormányzat. Közölte azt is, nem lakossági nyomásra vonták meg az Auróra Kert és az Auróra Ki­oszk engedélyét, hanem a hatóság kezdeményezésére. Az említett egységek miatt szá­mos lakossági panasz érkezik folya­matosan a józsefvárosi önkormány­zathoz és a rendvédelmi szervekhez. „Többségében hangoskodásra, nyil­vános kábítószer- és alkoholfo­gyasztásra, az ezekből adódó hul­ladékra és piszokra panaszkodtak, ami élhetetlenné tette a környéket és riadalmat keltett a lakosokban.” Mint megírtuk, az Auróra Ki­oszk nevű helyen a rendőrség a la­kossági panaszok hatására június 10-én razziát tartott, amelynek so­rán tizenöt vendéget állítottak elő, és volt olyan személy, akinél több mint száz gramm kábítószergyanús anyagot találtak. Kábítószer-bir­toklás vétség elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt büntetőel­járás indult, és a jegyző a nyomozó hatóság kezdeményezésére, köz­­biztonsági érdekből a büntetőeljá­rás befejezéséig, de legfeljebb egy év időtartamig a helyet bezáratta. Az Auróra Kert nevű üzlet bezá­rására - ellentétben azokkal az ál­lításokkal, hogy az üzemeltetéshez szükséges engedélyekkel rendel­kezett - a kereskedelmi tevékeny­ség megkezdésére és folytatására vonatkozó engedély hiánya miatt került sor.

Next