Magyar Hírmondó 1. (1792. január-június)
1792-01-13
hót; hanem igyekezett mind inkább inkább kedvelhetni magát, hogy ennél fogva vitsza térithesse a’ rossz útról a’ maga Férjét; és ha a’szomszéd Asszonyai beszéltek is néki valamit a’ Férje ellen, nem hogy kezekre adta volna nékik, hanem mindenkor buzgó indulattal oltalmazta a’ Férje’ betsületét. Történik egykor, hogy a’ szőlejébe megy ki a’ Gazda, meg pedig, mivel a’Felesége nem mehetett volt akkor vele, a’ szolgálójával. — Bátorságot vélvén a’ szölö levelek’ árnyékában , követte felforrott indúlatját. —Arra talál azonban elmenni az Embernek egy Szomszédja. Ez, éhre vette a’dolgot, és minthogy halálos ellensége volt a’ leveles Embernek, alig várta, hogy beérjen a’ Faluba, mindjárt kezdi beszéllni, a’ mit látott; sőt a’ Hertzegi Konsistóriumnak is feladta a’ szomszédját. Tzitálja a’ Konsistórium maga eleibe a’ bűnöst. Érezvén ez belsőképpen a’ maga vétkét, sem ehetett, sem alhatott" buvában. A’ Felesége vátig igyekezett ki venni belőle, mi baja, de semmire se mehetett véle. Fülibe megy azonban az Asszonynak az egész történet. Nem kénszeríti tehát ő többé a’ Feriét, baja’ ki-nyilatkoztatására, hanem életbe áll, ’s el mondja néki tsendesen az egész dolog’ miben-létét, és egyszersmind ígéri, hogy szerentséssen ki fogja ez úttal szabadítani ötét a’ hínárból, ha reményiheti, hogy ezentúl jó Férjhez illendő ínűséggel fog eránttal viseltetni. — Mit meg nem ígérne az okos Férj, az ilyen Feleségnek? — Fogadja a’ mi Emberünk is, könyben lábbadtt szemmel , hogy szentini fog-