Magyar Hírmondó 12. (1797. július-december, 1-51. szám)

1797-11-21 / 41. szám

maradni abban az ellenséges indulatbarm, melyet minden meg­ bántatás nélkül kez­dett a’ hadhoz, melynek folytatásától most se’ hagygya meg szi­ inni őtet rontó és ha­tár nélkül való kevélysége. A’ midőn egy felől látták a’ hív Alattvalók , minémű bi­zonyságait adta ő Felsége, a’ Békességről való alkudozás közben, az ő javak iránt való szíves és állhatatos gondosságának, ugyan akkor lehetetlen volt nekiek azt is az ellenségnek egyforma maga­ viseléséböl ékre nem venni, micsoda lélektől vezérel­tessenek a’Frantzia Elöljárók , ’s hová c­é­­lozzanak ? Hogy minden alkudozáskor, új­ Jabb meg újjabb nehézségekkel állotta el az ellenség a’ Békesség írtját, nem lehe­tett azt nem érezni Ö Felségenek, mind­­azáltal, mihelyt, tsak leg kissebbnyire ked­vező alkalmatosság mutatta is magát , az emberiség’ ügyére nézve: leg ottan hozzá, látott Ö Felsége a’ had’ nyomonyagainak meg­sz­íntetését irányzó alkunak újra való el kezdéséhez, azzal a’ buzgóságga­l s me­lyen óhajtja a’ maga Alattvalóinak tsendes­­ségét és boldogságát, így­ fordított Ö Fel­sége haszonra minden alkalmatosságot , mely, eszközül szolgálhatott néminemükép­­pen egy bátorságos és betsületes Békesség­nek meg­ szerzésére; egyenlőképpen követ­vén e’ részbenn a’ maga szívének érzéseit, és azon igazságokat, melyeket minden-

Next