Magyar Hírmondó 12. (1797. július-december, 1-51. szám)
1797-11-21 / 41. szám
maradni abban az ellenséges indulatbarm, melyet minden meg bántatás nélkül kezdett a’ hadhoz, melynek folytatásától most se’ hagygya meg szi inni őtet rontó és határ nélkül való kevélysége. A’ midőn egy felől látták a’ hív Alattvalók , minémű bizonyságait adta ő Felsége, a’ Békességről való alkudozás közben, az ő javak iránt való szíves és állhatatos gondosságának, ugyan akkor lehetetlen volt nekiek azt is az ellenségnek egyforma maga viseléséböl ékre nem venni, micsoda lélektől vezéreltessenek a’Frantzia Elöljárók , ’s hová célozzanak ? Hogy minden alkudozáskor, új Jabb meg újjabb nehézségekkel állotta el az ellenség a’ Békesség írtját, nem lehetett azt nem érezni Ö Felségenek, mindazáltal, mihelyt, tsak leg kissebbnyire kedvező alkalmatosság mutatta is magát , az emberiség’ ügyére nézve: leg ottan hozzá, látott Ö Felsége a’ had’ nyomonyagainak megszíntetését irányzó alkunak újra való el kezdéséhez, azzal a’ buzgósággal s melyen óhajtja a’ maga Alattvalóinak tsendességét és boldogságát, így fordított Ö Felsége haszonra minden alkalmatosságot , mely, eszközül szolgálhatott néminemüképpen egy bátorságos és betsületes Békességnek meg szerzésére; egyenlőképpen követvén e’ részbenn a’ maga szívének érzéseit, és azon igazságokat, melyeket minden-