Magyar Hírmondó 17. (1800. január-június, 1-51. szám)
1800-01-03 / 1. szám
Ez a darab az 1799-dik esztendőnek utolsó, és az 1800-diknak első estvéjén el is játszódott már itt, melyben a’ Teátrálisták szintúgy vetélkednek egymással az említett kérdésről , valamint a’ nagy Teátromon, a’ Világ piattzán játszó emberek. Bizonyos azonban, hogy az igoodik esztendö, még a’ 1g-dik Századhoz tartozik , minthogy valamint minden más számlálható tárgyakat, az egy számon kezdünk el számlálni, úgy tehát a’ 19-dik Század számlálását is az igeien kell kezdeni. Uj esztendö’ napján (tegnapelőtt) felgyülekeztek az itt lévő mind két nemű Méltóságok , a’ Cs. K. Udvarba, ő Felségek’ tiszteletére j ki ki a’ legdrágább öltözetében ’s hintájában. Az Udvari Fő Tisztek , minéműek : az Udvari-Marsal, a’ Gárda-Kapitányok, a’ Fő Lovász-Mester, a’ Fő Vadász - Mester ’s a’ t. különös pompákkal mentek az Udvarhoz; kik között azonban Hertzeg Eszterházy Miklós Generális , a’ Magyar Kir. Testőrző Sereggel, a’ mellyet vezetett, nem külömben tűndlött, mint fényeskedik az egész Haid, a tsillagok között. A’ Testőrzők párdutz bőröket vévén vállakra, gyönyörűen lovagoltak . Hertzegsége után, ki délczeg paripáján megbetsülhetetlen árvú magyar köntösben tisztelkedett. A’ mente, dolmány, nadrág, egészszen ki vólt, szám nélkül való nagyobb és kissebb gyöngy szemekkel szélesen rakva, a’ kalpagján, a’ mente kötőjén, gombjain, végig a’kardján, sarkantyúján ’s a’ t. ragyogtak a’ sok gyémántok (biilllatok.) Előtte ment a’ Házi népe igen gazdag