Magyar Hírmondó 20. (1801. július-december, 1-52. szám)
1801-10-09 / 29. szám
lóságos hegy volna az,’s a’ szomszéd bértzek sorától maradt volna el ebben a’ szigetben. Ezen menedékes halom oldalánál szállottunk ki tehát hajóinkból, ’s az ott minket váró sok égő fáklyák világosságánál, a’barlangnak bólthajtások módjára rakott, setét és tsavargós járásaiban, a’ víz zuhorgásainak, ’s a’ mélydörgéseknek hallására, sokszor borzadva, ’s tsak nem egészszen elnémulva lébdestünk elébb elébb. Egy két tágas üregek után, a’ Ferdő rejtekeihez érkezvén, elálmélkodtunk a’ vetkező szobának kiváltképpenvaló szépségein, ’s midőn hirtelen az egygyik fala megnyila, ’s szabad kilátást engede a’ ferdőbe, csak nem el ragadtatásba hozódtunk ennek a’ tündér helynek rendkívül való kellemetességei által. A’ kristály források , villám módjára szöknek ki a’ barlang oldalaiból, ’s kedves csörgésekkel ferdőt készítenek, talám nem is emberek, hanem valamelly tündérek számára , kik talám örömest mulatnának itten, a’ lebüggő alabástrom lámpások tsillámlásoknál , mellyek a’ barlang setétes boltozatját szinte úgy megvilágosítják, valamint mikor a’ hajnal hasad , ’s pirosítani kezdi a’ homályban borúlt hegyek teteit. Innen, a’ barlang leg titkosabb részébe vezettettünk, a’ hol t. i. van az el híreseden Ejtem poma. Ajtaja előtt a’ fáklyákat mind el oltották, melly miatt igen setét éjtszaka éré ott bennünket. Hirtelen nagy zörgés ’s tsattanás között megnyílnak a’ Templom vas ajtai, ’s ezen felséges helynek, mint valami mennyei paradítsomiak tsudállatos világossága, s zemünket .