Magyar Hivatalnokok Lapja, 1874 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1874-09-27 / 39. szám
A bányászat és erdészetről. VI. A III. czikk végpontjának fonalát ismét felvéve, az ott jelzett hat pontozat tüzetesismertetését és megbeszélését a következőkben adom elő: Az I. ponthoz. Ha megelőző jelentékenyebb eladások nélkül igen nagy termékkészletem van, az annak a jele, hogy vagy az anyag minősége nem a czélnak megfelelő, — vagy annak ára igen magas, — vagy végre, hogy a kereslet nagy ideig szünetelt. — Ha az ok, melynek folytán ily roppant mennyiségű termék halmozódott össze — fel van találva, — akkor azon ezközöket és módokat kell meglelnem, melyek által a bajon a legjobban és legkönnyebben segíthetek. Ha az anyag minősége, vagy annak magas ára volt az ok, akkor megállapítandó, hogy e tekintetben közigazgatási úton és a jövőbeli jövedelmezőség megkárosítása nélkül létezhetnek-e változtatások. Elemi viszonyok, közlekedési körülmények, megfelelő munkaerő hiánya, vagy végre pénzválság által felmerülő időleges és csak esetleges pangását az egyébként élénk eladásnak nem szabad irányadó és oly akadályul tekinteni, melyet részben vagy rövidebb idő alatt egészen elhárítani ne lehetne. Ha azonban az anyag minősége, annak kiállítási és így egyúttal eladási ára is a kezelési és kiállítási költségek miatt, már előreláthatólag nem emelhetők az általános versenyzési vonalra, akkor nem marad egyéb hátra, mint ily vállalattól minden további életképességet megtagadni. Ezen elvi kérdéseken kívül figyelembe veendő még a cselekvő és szenvedő vagyon leltárának állása is; vajon a leltár jó és teljes állapotban van-e, — avagy, hogy mi és mennyi szükségeltetik annak tökéletes kiegészítéséhez ? — továbbá, hogy a kinn levő cselekvő követelés jelentékeny, behajtható vagy behajthatlan-e ; hogy épen az által, mert a künn levő pénzek be nem folynak, maga a füzet pedig elégséges javadalmazást nem kap, nem fog-e az ez által csonkulást szenvedni; végre várjon a szenvedő állapot nem oly nagy-e, hogy ha az teljesen törlesztetnék, hosszú időkön át az egész mű jövedelmeit felemésztené. A II. ponthoz. Oly nagyobb készletek elértékesítése tekintetében, melyek kevésbbé vagy épen nem keresett, vagy végre rész 306 anyagból állanak, szigorúan megfontolandó, hogy váljon azok — ha ezt a kiállítási ár megengedi — újra átdolgozainak, vagy pedig az egykori keresleti áron alul is eladandók-e ? mert mindkét eset bizonyos körülmények között sokkal előnyösebb, mint az anyagot tovább is fekve hagyni, miáltal folyvást és folyvást romolva, elvégre egészen használhatlanná és értéktelenné válik. Ily felhalmozódott készleteknek viszonylagosan véve kedvezőtlen eladási ára igen gyakran a műzet feltétlen üzletképességét szilárdítja, és ezáltal — habár később is — annak jövedelmi képességét emeli. Ami a jövedelem emelésére szolgáló eszközöket illeti, minek a szilárd üzleti összeköttetések, az állandó vevő csoport, a gyártmányok és anyagok kiállításánál a jeles minőség sat, ezek lehetőleges alkalmazása mindenkor figyelembe veendő. A III. ponthoz. A kezelési és egyéb más kiadásoknál változtatásokat tehetünk: a. ) A hivatalos teendőknek, felügyeletnek és a mechanikai munkáknak észszerű és a czélnak megfelelő felosztása, és lelkiismeretes elintézése által; b. ) a nyersanyagok, egyéb szerek és tárgyak házias kezelése, és minden nem feltétlenül szükséges vagy fölösleges kiadások szorgos megtakarítása által ; c. ) újabb vagy már ismert előnyöknek és javításoknak a kezelés körüli behozatala vagy felhasználása által ; d. ) a kezelésnél felmerülő hulladékok vagy maradványoknak lehetőleges felhasználása avagy értékesítése, és minden más eszközök által. Megjegyzés: Bármely vállalatnál a bevételek emelése, és a kiadások apasztása — egy szóval a jövedelem emelése körül legfő mozzanatot képezi az illetőknek a tiszta jövedelemből osztalékkal való ellátása; ezen intézkedés szükségességéről és hasznosságáról — különös tekintettel a mi műszaki águnkra — egy külön fejezetben szólandunk. A IV. ponthoz. Ha valamely fézetnél jelentékenyebb beruházások, a jövőre szóló előkészületi munkálatok, (ide számíttatnak az átalakítások és nagyobb javítgatások is) a leltár megnagyobbítása, üzleti kísérletek vagy más ily intézkedések fordulnak elő, és nevezetesebb pénzösszeget nyelvén el, e kiadások az illető azatokhoz; nekik titkáraik vannak, kik azon leveleket szerkesztik és megfejtik, hogy ő már hat hónapja Francziaországba küldötte azt, ki neki ezen czélra szolgált; hogyha pedig a nagyvezir megengedné neki, hogy a leveleket haza vihesse magával, igyekezni fog megfejteni azokat, s ha ez neki sikerülni fog, közölni fogja vele azoknak tartalmát. E feleletre a nagyvezir mosolygott, s azonnal fölkelt minden további szó nélkül. Néhány nap múlva Erdélybe ment, kissé szabadabb fogságban hagyván M. de la Haye-t, az ifjút, az atyát pedig minden válsz nélkül. „A Nagy-ur nem ment el az erdélyi hadjáratra, hanem Drinápolyban maradott. A követ is ottan tartózkodott a nagyvezírnek egész távolléte alatt, azt remélve, hogy a Felségtől megnyeri fiának szabadon bocsáttatását, de a nagyvezír engedelme nélkül senki sem merészelte szóba hozni az ügyet. Ezen minister gyorsan befejezte a háborút, s diadallal tért vissza Drinápolyba. Amint megérkezett, megemlítették neki a franczia követet és fiát. Színlelt meglepetéssel felelé: „Hogy, hogy ezen urak még most is itten vannak?“ Ez annyit jelentett, hogy elmehetnek ; a fiú valójában azonnal kibocsáttatott, s mindketten viszatértek Konstantinápolyba, anélkül, hogy látták volna a vezért.“ így beszéli el Chardin. M. de Blondel tábornagy küldetett ekkor Konstantinápolyba XIV. Lajos által, elégtételt kérni a szultántól. Küprüki hiában erőtette őt, hogy követi jelleggel lépjen föl s nem is engedte a Felség szine elé jutni. Blondel a franczia királynak egy levelét mutatta volna be a Nagy-urnak, melyben elégtétel gyanánt a képviselőjén elkövetett gyalázatért a nagyvezír letételét kérte. Ezen levél kézhez nem juthatott, s minden eredmény az volt, hogy de la Haye, az atya és az ifjú, megszabadulván, Konstantinápolyt elhagyni készültek. Mielőtt ezt foganatba vehetnék, újra megfesz TÁRCZ A. XIV. Lajos mint a Habsburgház és Magyarország megmentője. Gyurits Antal tanártól. ■ (Folytatás.) Azt mondják, hogy midőn tudomására jutott, hogy minő nagy jutalmat ígért a nagyvezír annak, ki megfejti a kandiai főparancsnok leveleit, e nyomorultnak felesége azt mondá M. de la Haye embereinek: „Ő Excellentiája nem akar pénzt kölcsönözni az én férjemnek, de ha ő akarja, kaphat a nagyvezírtől annyit, amennyit akar.“ Bizonyosan nem tudom, úgy áll-e a dolog, miként azt nekem beszélték , de bár miként álljon is, M. de la Haye, ki tudta, mennyire óhajtaná Kuperly megtudni az elfogott levelek tartalmát, ki félt, hogy oly dolgokat tartalmazhatnának azok, melyek az ő és a levantei francziák vesztét okozhatnák, s ki jól ismerte a franczia jegyfejtőnek szegénységét, utána küldött, a palotának egy a kertbe néző erkélyére vezeté, s miután ott körüljáratta, beszéddel tartván, melyről senkinek sincs tudomása, jelt adott az elrejtett embereknek, kik azt az erkélyről leugratták; más egyének pedig ottan lévén elhelyezve, a hová esett, látván, hogy az esésben nem halt meg, befejezték vele a dolgot s titkon eltemették. „A franczia követ kihallgatásra menvén a nagyvezirhez, ez tüstént előhozta az elfogott leveleket s fölkérte őt azok megfejtésére. M. de la Haye azt felelé neki, miként az egész világ tudja, hogy a keresztény fejedelmek követei és ministerei bármi ügyben is jegyekkel írnak egymáshoz, de azért ők maguk nem értenek