Magyar Horgász, 1968 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1968. január / 1. szám
október 1-én reggel háromnegyed 7 óra tájban egy 7600 grammos süllőt akasztott. A hal hossza 82, kerülete 52 cm. Halszeletre kapott. Két-három perces fárasztás után aránylag igen könnyen megadta magát. (4. kép.) Ugyanebben a szakadásban került horogra még szeptember 23-án reggel egy 6100 grammos süllő is. (Hoszsza 68, kerülete 51 cm.) Ifj. Bencze Károly fogta pontyozás közben, a süllő kukoricára kapott. Gratulálunk! (5. kép.) A Nagy-Dunán a Dunakeszi szakaszon került horogra egy szép süllő. Súlya 4900 gramm, hossza 72, kerülete 38 cm. Legyőzője Szegedi Kálmán, a Dunakeszi MÁV HE tagja. Érdekes adat: a horgász a hal gyomrában egy vadgesztenyét talált! (6. kép.) Végül egy márna-hír: Hontó András, a Bodrogmenti Sporthorgász Egyesület tagja a Tiszán, Ricse község alatt egy 5850 grammos márnát fogott november 3-án reggel. A hal hossza 79, kerülete 48 cm. Rontó sporttárs süllőzött, a horgon fenékjáró küllő volt a csali. Erélyes kapóst észlelt, s nagy meglepetésére süllő helyett máma volt a horgon. A hal a horgot átpréselte kopoltyúján s az már kívül, a kopoltyúfedőbe volt akadva. (7. kép). Tavalyi rekordlistánk a fenti adatokkal valószínűleg befejeződött, de máris kezdődik az idei. Várjuk olvasóink idei fogásról szóló beszámolóit! A „Magyar Horgász" 1964 júniusi számában megjelent Borsos Szabó József ismertetése a lemezantennás pontyozó úszóról. Érdekes, hogy egymásról mit sem tudva, körülbelül egyidőben mindkettőnket azonos gondolat foglalkoztatott a tihanyi ősnádas mellett pontykapásra várva. Milyen legyen a jó pontyozó úszó? — Az is érdekes, hogy mindkét esetben újfajta „felstolos úszó” született azonos elvi elgondolásokból kiindulva. Mégis azzal a különbséggel, hogy míg a lemez-antennás úszó elsősorban és a legnagyobb mértékben a „jól láthatóság” követelményének tesz eleget, addig az acélhuzal-antennás úszó elsősorban az érzékenység, a „kapás közben a felhajtó erő minimális változása” és a nagyfokú „hullám-állandóság” követelményét kívánta teljesíteni. Az acélhuzal-antennás úszó még 1960-ban született. Akkor készültek el az első példányok, melyeknek már akkor a „Tihany-úszó” elnevezést adtam. Csekély változtatással ma is használatban van az eredeti forma. Horgásztárs barátaim közül többen évek óta előszeretettel használják és elragadtatással nyilatkoznak az általam részükre barkácsolt úszók különleges jó tulajdonságairól. Ezek a jó tulajdonságok elsősorban a szokatlanul vékony és hosszú úgynevezett antennának köszönhetők. Ezenfelül természetesen nagyon fontos az úszó helyes és gondos súlyozása, kitárazása. Az antenna elkészítéséhez eredetileg is 0,7 mm átmérőjű acélhuzal alkalmazását gondoltam megfelelőnek. Az elmúlt hét év tapasztalatai minden tekintetben igazolták akkori feltevésem helyességét. Az első időben az úszó parafa testét különböző átmérővel készítettem és így különböző súlyú ólomgolyókat alkalmazhattam 14 és 7 mm átmérő között Az idők folyamán azonban azt tapasztaltam, hogy univerzálisan jól megfelel a mellékelt vázlaton feltüntetett méretű úszó. (b. ábra.) Az úszó önsúlya bóbitával kb. 5 gramm. Az alkalmazott ólomgolyó, melyet a horogtól 4—6 cm-re rögzítek a műszálra 8,5—9 mm átmérőjű, kb 4 gramm. — A csalinak a kívánt helyre juttatása ezekkel rendszerint jól eszközölhető. Az úszó súlyozását úgy eszközlöm, hogy rövidre fogott eresztéknél, tehát amikor a horog a csalival még nem ér fenékre, az úszó bóbitája csak részben merüljön a vízbe. Semmi esetre se húzza le a súlyozás a bóbitát is a víz alá. A bóbita legfeljebb félig, esetleg háromnegyedéig merüljön. (2a ábra.) Ezt az ólomgolyóból való lefaragással, illetőleg ha szükséges ólomlemezecskének a műszálra való rácsavarásával érhetjük el. Ezáltal biztosítjuk az úszó megfelelő, tehát nem túlzott súlyozását. Ezután állítom hosszabbra az 4