Magyar Horgász, 1973 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1973. január / 1. szám

Gondolatok az új év készültén ■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■I írta: dr. Dobrónaki Gyula, a MOHOSZ elnöke A magyar horgászmozgalomban és annak szervezetében 1972. nagy változást hozott. Az év elején valamennyi horgász egyesület megtartotta tisztújító közgyűlését, megalkotta új alapszabályát. Ennek során átalakult a Ma­gyar Országos Horgász Szövetség is, mely a közgyűlést kö­vetően a horgász egyesületek szövetségeként fejti ki tevé­kenységét. Az év során változás történt az egyesületek felügyeleté­ben; a Minisztertanács határozata alapján az egyesületek felügyeletét a székhely szerint illetékes fővárosi, kerületi és városi tanácsok, illetve járási hivatalok igazgatási osztályai látják el. Az év végén az Elnöki Tanács módosította a halászatról szóló tvr-t, ezt követően a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter módosította a végrehajtási utasítást az állami je­gyek kiadási rendjére vonatkozóan. Jövőben az állami jegyet — az egyesület székhelye szerint illetékes tanácsi szakigaz­gatási szervek engedélye alapján — közvetlenül az egyesület fogja kiadni. A fentiek érdekében bevezettük a horgász tagsági igazolványt, amelyet évenként érvényesít az egyesü­let M­indezek látszólag egyszerű szervezeti változtatások. A valóságban azonban az egész horgászmozgalmat új alapokra helyezik, s hatásuk néhány év alatt fog kibontakozni. A szövetség vezetőszerveire és apparátusára kétségkívül nagy feladatok hárultak az előkészítésben. Most az egyesületi vezetőkön a sor. Nem kis feladat több mint 400 egyesület közel százezer horgászát — akár egyszeri al­kalommal is — az új rendre átterelni, mozgósítani. Ez ész­szerű munkát igényel. A horgászoknak ki kell állítaniuk a törvényben előírt nyilatkozatot, meg kell kapniuk a tagsági igazolványokat, az egyesület vezetőinek meg kell szerez­niük az állami jegy kiadásának engedélyezését, majd ezt követően eleget kell tenni bejelentési és elszámolási köte­lezettségeiknek. Meg vagyok győződve arról, hogy egyesü­leteink vezetői szakszerűen, nagy hozzáértéssel és felelős­séggel, idejében el fogják végezni a hatalmas munkát, hogy valamennyi horgász a jó idő beköszöntésekor a tör­vényben előírt okmányokkal rendelkezzen és zavartalanul horgászhasson. Némi túlzással elmondhatjuk, hogy 1972 „horgászati év” volt. Nem is elsősorban a fogási eredményeket, hanem a horgászat helyét, szerepét, társadalmi jelentőségének meg­értését illetően. Szinte egész évben folyt a vita a különböző napilapok hasábjain — néha a Magyar Horgász­ban is — a horgászat társadalmi szerepéről, a horgászati tevékenység megítéléséről. Ez a vita a horgász szervezeteket, a horgá­szatot egy kicsit az érdeklődés homlokterébe állította. Mind­ez hatással volt az utóbbi időkben napvilágot látott szerve­zeti és tartalmi döntésekre is. Kell-e nagyobb elismerés és bizalom annál, mint kormányunk múlt év októberi határo­zata a Tisza II. víztározó hasznosításáról. Kormányunk úgy foglalt állást, hogy ezt a hatalmas vízterületet a sporthorgá­szat céljára kell hasznosítani. Ezt valamennyiünknek úgy kell tekinteni, mint a legmagasabb szintű elismerést és bizalmat ezért a sikeres és eredményes gazdálkodásért és szervezeti munkáért, mely az elmúlt évtizedekben a MOHOSZ-t és hor­gász egyesületeit jellemezte. Bízunk benne, hogy összefo­gással és áldozatvállalással meg fogunk felelni az előlege­zett bizalomnak, újabb tízezreket nyerve meg a sporthorgá­szat nemes ügyének, S a társadalmi elismerés más formájával is találko­zunk. 1972-ben újabb üzemi, vállalati, intézményi horgász egyesületek alakultak a szakszervezeti szer­vek messzemenő szervezeti és anyagi támogatásával. Az új egyesületek létrejöttével következett be, hogy 1972-ben több mint 3000-rel emelkedett felnőtt tagjaink száma, elsősorban az üzemi egyesületekben. A MOHOSZ elnöksége a közel­múltban vizsgálta meg a SZOT titkársága és a MOHOSZ elnöksége közötti megállapodás végrehajtásának tapaszta­latait. örömmel állapíthatjuk meg, hogy üzemi, vállalati, in­tézményi szakszervezeti szerveink, sőt egyes esetekben a szakmai szakszervezetek központi vezetőségei, a szakszerve­zetek megyei tanácsai is a legmesszebbmenő támogatást ad­ják anyagi, erkölcsi — ahol kell, politikai — vonatkozásban is. Biztos vagyok abban, hogy azokon a helyeken, ahol e támogatás még nem alakult ki, és az illetékes horgászveze­tők megkeresik a gazdasági és mozgalmi vezetőket, el­mondják, hogy az üzemekben, vállalatoknál, intézményekben miben kérik segíteni a horgász egyesületet a dolgozók sza­bad idejének kulturált kihasználása, az üdültetés, a pihenés megszervezése érdekében — a várt támogatás nem ma­rad el. T­örekvéseink egyre nagyobb támogatásra találnak egyes megyei tanácsok mezőgazdasági osztályain. Jelentés a Fejér megyei Tanács állásfoglalása a Velencei tó horgászati lehetőségének fejlesztéséről. Nem rajtuk múlott, hogy ezt az állásfoglalást nem sikerült érvé­nyesíteni. Reméljük, hogy a Velencei tó hasznosításával kapcsolatos — folyamatban levő — erőfeszítések, a horgá­szok részére kedvező döntéssel zárulnak. Egyes megyei tanácsok mezőgazdasági osztályának állás­­foglalása és segítése nyomán több száz kataszteri holddal növekedhet ismét a horgászkezelésű vizek területe, s remél­hető, hogy az elkövetkezendő években gyors ütemű fejlődés­nek és pezsgő horgászéletnek örvendhetünk. Szövetségünk vezetősége, elnöksége és apparátusa bővü­lő feladatának megfelelően fokozza az egyesületek segíté­sét és támogatását. 1972-ben soha nem tapasztalt arányú halasítási, tóépítési és beruházási segélyt nyújtott egyesüle­teinek és IB-inek. Az e célra felhasznált összeg közel más­fél millió forint. A MOHOSZ szak­apparátusa helyszíni szem­lével, szaktanácsokkal segítette a vízhasznosító horgász egyesületeket. Az idén az a legfőbb feladatunk, hogy tovább halad­junk azon az úton, amelyet az 1972. évi közgyűlés határo­zatában rögzítettünk. Meg kell szilárdítani elért eredmé­nyeinket és a szervezeti feladatok megoldása után egyre inkább a tartalmi kérdésekkel kell törődnünk. Nagyobb rendet és fegyelmet kell meghonosítanunk a víz partján. Sportszerű, szocialista emberhez méltó magatartású horgá­szokat kell nevelnünk. Ez szintén nem könnyű feladat Pontosítani kell feladatainkat a hatékony és eredményes halgazdálkodás érdekében. Ehhez kérnünk és igényelnünk kell a magyar halászat szakembereinek segítőkészségét és támogatását. T­udatossá és tervszerűvé kell tennünk szervező mun­kánkat, a természet, a környezet védelme, a vizek tisztaságának megóvása érdekében. Kik tudnak ebben segíteni, ha nem azok, akik szabad idejük legnagyobb részét a természetben, a vizek partján töltik el? Ha ezt a jelenlétet szervezett ellenőrzéssé, megfigyeléssé is tudjuk változtatni a százezres horgásztábor közreműködésével, ha­talmas erőre tehetünk szert, melynek hatékonysága a ter­mészetvédelemben igen számottevő lehet. 1972 — mint említettem — egy kicsit a „horgászat éve” volt, amely a társadalmi elismerésben is jelentős változást hozott. 1973 legyen a továbbfejlődés, a megerősödés éve. A nagyarányú halasítás, a „vetés" időben való elvégzése lehetőséget nyújt arra, hogy a horgászidényben sikeresebb legyen az „aratás”, elsősorban a MOHOSZ hasznosításába adott vizeken. Reméljük, hogy az illetékes hatósági szervek további támogatásával előbb vagy utóbb bekövetkezik az az idő is, amikor a közös hasznosítású vizeken is eredmé­nyes és sikeres ,,vetés"-ről és ennek alapján eredményes „aratás”-ról beszélhetünk. Legyen 1973, egy kicsit a keve­sebb gond, a kevesebb vita éve. Az eredményes és jól vég­zett gazdasági, hivatali munka után ki-ki mennél többet pi­henve, szórakozva találjon felejthetetlen élményt kedvenc sportjában, a horgászatban.­­

Next