Magyar Horgász, 1979 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1979. január / 1. szám

étszámunk: kettőszázezer fő!­ Kereken négyszerese annak, ami a komolyan szervezett horgászmozgalom kezdetén, tehát a 60-as évek elején jellemezte ezt a sportágat. A kétszázezres létszám jellemzésére szándékosan nem hasz­náljuk az „is—is” meghatározást. Tehát nem öröm is, meg gond is, hanem egyértelműen öröm. Mégpe­dig nem csupán a miénk. Nem nagy­képűség, ha azt mondjuk, országos öröm az, hogy immár ilyen sok ember keresi és találja meg örömét, szórakozását, pihenését, idegeinek nyugvását a vizek partján. Jó ér­telmű létszámemelkedés ez, amely­nek akkor is örülni fogunk, ha — némi szervezeti finomításokkal — tovább folytatódik. Ekkora szám azonban tapintható gondokkal jár. Elsősorban azok szá­mára, akik azért felelősek, hogy a horgászni indulók elsősorban a ha­lat, de amellett a nyugalmat és a természetet is megtalálják. Ez a ki­sebb létszám. Hatósági emberek, va­lamint fizetett és önkéntes horgász tisztségviselők alkotják, akik min­dent elkövetnek a halasítás, a rend, a környezeti béke érdekében. Ez azonban más téma.­apasztalni kell azonban, hogy a hovatovább tömeges meg­jelenés a vizek partján tö­meg-magatartásbeli gondokkal is jár. A horgászat megkezdéséhez majd­nem egészen mostanáig nem kel­lett más, mint megszerezni egy iga­zolványt, kitölteni egy csekket, meg­vásárolni a felszerelést. Sokan való­ban csak ennyit tettek, ami a leg­különbözőbb negatív következmé­nyekkel járt. A halfogási szakmában — mert azért egy kicsit szakma ez — a legminimálisabb ismereteik is hiányoztak. Ezek után, ha nem fog­tak, azért a „rendszert” tették fele­lőssé; ha a szabályok ellen vétettek akkor az ellenőr előtt naivitásukat csillogtatták. Mások magukkal vit­ték a vízpartra rendetlen, vagy ösz­­szeférhetetlen természetüket. Ez pe­dig már azok örömét is megkeserí­tette, akik értettek a szakmához és azt íratlan vagy írott erkölcsi-eti­kai szabályok betartásával művel­ték Nem volt más megoldás: be kel­lett vezetni a horgászok alapisme­reti beszámoltatását. Nincs itt szó vizsgáról, de bizonyos, hogy ez a követelmény „horgászvizsga” megje­löléssel megy majd át a köztudatba. A gondolat egyáltalán nem új. A magyar vadászoknak nagyon régen vizsgát — igazi vizsgát — kell már tenniök, ha a vadak űzésére akar­nak indulni. Számos országban meg­gyökeresedett, hagyományos követel­mény a horgászok szakmai beszá­molója is. Egyes országokban ez a számonkérés legalább olyan szigorú, mint minálunk a vadászok testüle­tében. Mi azonban nem külföldi pél­dákat másolunk hanem a nálunk, a mi gyakorlatunkban megjelent igénynek igyekszünk eleget tenni, égpedig nem is tapasztalatok nélkül. Szövetségünk elnök­ségének döntése nyomán ugyanis nyolc megyében már tavaly bevezették a beszámoltatást. A ta­pasztalatok kedvezőek voltak. Az érintett új horgászok nem tekintet­ték zaklatásnak a beszámoló-jelle­­gű kérdezősködést, sőt a „vizsgára” nem kötelezett régi horgászok is ön­kéntesen, csapatostul ültek oda a beszámoltató bizottság elé. Ettől az esztendőtől kezdve pedig a horgászok beszámoltatása az alap­vető ismeretekről­ kötelező. Nem va­lamiféle mozgalmi elhatározás, ha­nem jogérvényes törvényerejű ren­delet alapján. A tételes fogalmazás: „horgászegyesületbe azt a személyt lehet felvenni, a­ki igazolta, hogy a MOHOSZ által megállapított isme­retekkel rendelkezik.” Ezek a sze­mélyek az újonnan belépő felnőt­tek, valamennyi ifjúsági tag, min­denki, aki egyesületet változtat, to­vábbá azok a horgászok, akik ellen elmarasztaló szabálysértési vagy fe­gyelmi határozatot hoztak. Nagyon jó lenne azonban, ha folytatódna és tömegessé válna a beszámolóra tör­ténő önkéntes jelentkezés is a régi horgászok köréből. MOHOSZ vezetői úgy érzik, hogy a beszámoltatás feltételei adottak. A jobb könyvüzletek­ben mindmáig kaphatóak az alap­ismereteket tartalmazó, olcsó köny­vecskék. Az „Amit a horgásznak tudnia kell” című sokszorosított ki­adványt 7,5 forintért az egyesület­ben mindenki megkapja. Az új Or­szágos Horgászrendet 250 ezer pél­dányban sokszorosították, tehát eb­ből is minden horgász kap egy pél­dányt. A méretkorlátozásokkal és fajlagos tilalmakkal kapcsolatos is­meretek pedig megtalálhatók a fo­gási naplóban. Joggal bízhatunk ab­ban, hogy a tél folyamán az egye­sületek sokaságában vetített képek­kel, vagy filmekkel kísérve élőszó­ban is elmondják a legfontosabba­kat, sőt annál többet. Ne ijedjen meg senki, nincs itt szó a gimnáziumi érettségihez, vagy a gépkocsivezetői jogosítvány meg­szerzéséhez hasonlítható, akár azzal egy napon említhető procedúráról. Azok a bizonyos alapismeretek né­hány óra, legföljebb néhány nap alatt megszerezhetők. Méghozzá szó­rakozva szerezhetők meg. Aki hor­gászni akar, annak inkább kellemes élő­ izgalmat, beavatást jelent a szakkönyvek olvasgatása, a kiadvá­nyok legfontosabb sorainak aláhuzi­­gálása, különösen pedig ahol erre alkalom nyílik, az előadások meg­hallgatása, a filmek megtekintése. A beszámoltatás pedig valóban nem lesz vizsga. A MOHOSZ eleve úgy adta ki az egyesületeknek szóló körlevelet, hogy teszt­lapokról szó sem lehet. Nem kell tehát a sokakat zavaró, sokakban gátlásokat ébresz­tő „egy-kettő-iksz” felelősséget vál­lalni. Nem is osztályoznak. A „jelöl­­tek” kisebb csoportokban, szűkkörű bizottságokkal ülnek le , beszél­getni. Húznak ugyan fejenként öt kérdést, de ez inkább a beszélgetés témáját jelöli, mint az ismeretek megkövetelt minimumát. Nem lesz szúrós tekintet és „osztályfőnöki no­tesz”. Senkitől sem kívánják, hogy képleteket, centimétereket, percre pontos dátumokat tudjon. Már az is elég, ha az illető megmondja, hol fogja kikeresni a tételes szabályo­zást, ha arra szüksége lesz. Persze, aki a pontyot összetéveszti a harcsá­val és a horgászbotot a kishalfogó hálóval, azt azért megkérik, hogy nézzen még egy kicsit utána az alap­ismereteknek. K­övetségünkhöz nemrégiben érkezett meg a Bonyhádi Dol­gozók Horgász Egyesületének levele. Ebben versenyre szólítják va­lamennyi egyesületet a beszámolta­tás lebonyolítására és vállalják, hogy náluk minden tag — régi és új — beszámol majd ismereteiről. Úgy gondoljuk, hogy ilyen verseny indí­tására nincsen szükség. Mert vég­eredményben olyan folyamatról van szó, amely­ kötelező. Ügyelünk tehát arra, hogy senkit ne riogassunk, de arra is, hogy ne bagatellizáljuk el ezt az akciót, amely az egyesületi aktíváknak hatalmas feladatot jelent majd. A levélnek azonban örülünk. Azt jelzi, hogy a beszámoló egyéni és közösségi jelentőségét már az egye­sületekben is felismerték, készülnek a feladat eredményes végrehajtásá­ra. Éppen ez az, amit itt, a Magyar Horgász legfontosabb oldalán kérni szerettünk volna. Amit kérünk, az tömören annyi, akik kötelesek beszámolni, azok ne tekintsék ezt valamiféle bürokrati­kus előírásnak, hanem olyan isme­retterjesztésnek, ami a javukra vá­lik. De jelentkezzenek önként azok is, akik nem kötelesek. Példát mu­tatnak ezzel és felfrissítik ismeretei­ket. A vezetők pedig vállalják ezt a feladatot is azzal az áldozatkészség­gel, amelynek már nem egyszer bi­zonyságát nyújtották. Adjunk számot tudásunkról! Szabó Károly, a MOHOSZ ügyvezető elnöke Adjunk számot tudásunkról !

Next