Magyar Horgász, 1979 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1979. január / 1. szám
étszámunk: kettőszázezer fő! Kereken négyszerese annak, ami a komolyan szervezett horgászmozgalom kezdetén, tehát a 60-as évek elején jellemezte ezt a sportágat. A kétszázezres létszám jellemzésére szándékosan nem használjuk az „is—is” meghatározást. Tehát nem öröm is, meg gond is, hanem egyértelműen öröm. Mégpedig nem csupán a miénk. Nem nagyképűség, ha azt mondjuk, országos öröm az, hogy immár ilyen sok ember keresi és találja meg örömét, szórakozását, pihenését, idegeinek nyugvását a vizek partján. Jó értelmű létszámemelkedés ez, amelynek akkor is örülni fogunk, ha — némi szervezeti finomításokkal — tovább folytatódik. Ekkora szám azonban tapintható gondokkal jár. Elsősorban azok számára, akik azért felelősek, hogy a horgászni indulók elsősorban a halat, de amellett a nyugalmat és a természetet is megtalálják. Ez a kisebb létszám. Hatósági emberek, valamint fizetett és önkéntes horgász tisztségviselők alkotják, akik mindent elkövetnek a halasítás, a rend, a környezeti béke érdekében. Ez azonban más téma.apasztalni kell azonban, hogy a hovatovább tömeges megjelenés a vizek partján tömeg-magatartásbeli gondokkal is jár. A horgászat megkezdéséhez majdnem egészen mostanáig nem kellett más, mint megszerezni egy igazolványt, kitölteni egy csekket, megvásárolni a felszerelést. Sokan valóban csak ennyit tettek, ami a legkülönbözőbb negatív következményekkel járt. A halfogási szakmában — mert azért egy kicsit szakma ez — a legminimálisabb ismereteik is hiányoztak. Ezek után, ha nem fogtak, azért a „rendszert” tették felelőssé; ha a szabályok ellen vétettek akkor az ellenőr előtt naivitásukat csillogtatták. Mások magukkal vitték a vízpartra rendetlen, vagy öszszeférhetetlen természetüket. Ez pedig már azok örömét is megkeserítette, akik értettek a szakmához és azt íratlan vagy írott erkölcsi-etikai szabályok betartásával művelték Nem volt más megoldás: be kellett vezetni a horgászok alapismereti beszámoltatását. Nincs itt szó vizsgáról, de bizonyos, hogy ez a követelmény „horgászvizsga” megjelöléssel megy majd át a köztudatba. A gondolat egyáltalán nem új. A magyar vadászoknak nagyon régen vizsgát — igazi vizsgát — kell már tenniök, ha a vadak űzésére akarnak indulni. Számos országban meggyökeresedett, hagyományos követelmény a horgászok szakmai beszámolója is. Egyes országokban ez a számonkérés legalább olyan szigorú, mint minálunk a vadászok testületében. Mi azonban nem külföldi példákat másolunk hanem a nálunk, a mi gyakorlatunkban megjelent igénynek igyekszünk eleget tenni, égpedig nem is tapasztalatok nélkül. Szövetségünk elnökségének döntése nyomán ugyanis nyolc megyében már tavaly bevezették a beszámoltatást. A tapasztalatok kedvezőek voltak. Az érintett új horgászok nem tekintették zaklatásnak a beszámoló-jellegű kérdezősködést, sőt a „vizsgára” nem kötelezett régi horgászok is önkéntesen, csapatostul ültek oda a beszámoltató bizottság elé. Ettől az esztendőtől kezdve pedig a horgászok beszámoltatása az alapvető ismeretekről kötelező. Nem valamiféle mozgalmi elhatározás, hanem jogérvényes törvényerejű rendelet alapján. A tételes fogalmazás: „horgászegyesületbe azt a személyt lehet felvenni, aki igazolta, hogy a MOHOSZ által megállapított ismeretekkel rendelkezik.” Ezek a személyek az újonnan belépő felnőttek, valamennyi ifjúsági tag, mindenki, aki egyesületet változtat, továbbá azok a horgászok, akik ellen elmarasztaló szabálysértési vagy fegyelmi határozatot hoztak. Nagyon jó lenne azonban, ha folytatódna és tömegessé válna a beszámolóra történő önkéntes jelentkezés is a régi horgászok köréből. MOHOSZ vezetői úgy érzik, hogy a beszámoltatás feltételei adottak. A jobb könyvüzletekben mindmáig kaphatóak az alapismereteket tartalmazó, olcsó könyvecskék. Az „Amit a horgásznak tudnia kell” című sokszorosított kiadványt 7,5 forintért az egyesületben mindenki megkapja. Az új Országos Horgászrendet 250 ezer példányban sokszorosították, tehát ebből is minden horgász kap egy példányt. A méretkorlátozásokkal és fajlagos tilalmakkal kapcsolatos ismeretek pedig megtalálhatók a fogási naplóban. Joggal bízhatunk abban, hogy a tél folyamán az egyesületek sokaságában vetített képekkel, vagy filmekkel kísérve élőszóban is elmondják a legfontosabbakat, sőt annál többet. Ne ijedjen meg senki, nincs itt szó a gimnáziumi érettségihez, vagy a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzéséhez hasonlítható, akár azzal egy napon említhető procedúráról. Azok a bizonyos alapismeretek néhány óra, legföljebb néhány nap alatt megszerezhetők. Méghozzá szórakozva szerezhetők meg. Aki horgászni akar, annak inkább kellemes élő izgalmat, beavatást jelent a szakkönyvek olvasgatása, a kiadványok legfontosabb sorainak aláhuzigálása, különösen pedig ahol erre alkalom nyílik, az előadások meghallgatása, a filmek megtekintése. A beszámoltatás pedig valóban nem lesz vizsga. A MOHOSZ eleve úgy adta ki az egyesületeknek szóló körlevelet, hogy tesztlapokról szó sem lehet. Nem kell tehát a sokakat zavaró, sokakban gátlásokat ébresztő „egy-kettő-iksz” felelősséget vállalni. Nem is osztályoznak. A „jelöltek” kisebb csoportokban, szűkkörű bizottságokkal ülnek le , beszélgetni. Húznak ugyan fejenként öt kérdést, de ez inkább a beszélgetés témáját jelöli, mint az ismeretek megkövetelt minimumát. Nem lesz szúrós tekintet és „osztályfőnöki notesz”. Senkitől sem kívánják, hogy képleteket, centimétereket, percre pontos dátumokat tudjon. Már az is elég, ha az illető megmondja, hol fogja kikeresni a tételes szabályozást, ha arra szüksége lesz. Persze, aki a pontyot összetéveszti a harcsával és a horgászbotot a kishalfogó hálóval, azt azért megkérik, hogy nézzen még egy kicsit utána az alapismereteknek. Követségünkhöz nemrégiben érkezett meg a Bonyhádi Dolgozók Horgász Egyesületének levele. Ebben versenyre szólítják valamennyi egyesületet a beszámoltatás lebonyolítására és vállalják, hogy náluk minden tag — régi és új — beszámol majd ismereteiről. Úgy gondoljuk, hogy ilyen verseny indítására nincsen szükség. Mert végeredményben olyan folyamatról van szó, amely kötelező. Ügyelünk tehát arra, hogy senkit ne riogassunk, de arra is, hogy ne bagatellizáljuk el ezt az akciót, amely az egyesületi aktíváknak hatalmas feladatot jelent majd. A levélnek azonban örülünk. Azt jelzi, hogy a beszámoló egyéni és közösségi jelentőségét már az egyesületekben is felismerték, készülnek a feladat eredményes végrehajtására. Éppen ez az, amit itt, a Magyar Horgász legfontosabb oldalán kérni szerettünk volna. Amit kérünk, az tömören annyi, akik kötelesek beszámolni, azok ne tekintsék ezt valamiféle bürokratikus előírásnak, hanem olyan ismeretterjesztésnek, ami a javukra válik. De jelentkezzenek önként azok is, akik nem kötelesek. Példát mutatnak ezzel és felfrissítik ismereteiket. A vezetők pedig vállalják ezt a feladatot is azzal az áldozatkészséggel, amelynek már nem egyszer bizonyságát nyújtották. Adjunk számot tudásunkról! Szabó Károly, a MOHOSZ ügyvezető elnöke Adjunk számot tudásunkról !