Magyar Horgász, 1984 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1984. január / 1. szám

új jelenségek a horgászmozgalomban Év végi beszélgetés Készéi Károllyal, a MOHOSZ főtitkáréval Arra kértük Készéi Károlyt, a MOHOSZ főtitkárát, vállalkozzon egy „év végi” beszélgetésre. ■ Tavaly ilyenkor még úgy vél­tük, hogy a horgászmozgalom számszerű fejlődése megáll, sőt ellenkező előjelűre fordul. Mit mutatnak most a tények? Pontos számokat természetesen még nem tudok mondani, de az már bizonyos, hogy tavalyi aggodalmain­kat az élet nem támasztotta alá. 1983-ban is alakult húsz új horgász­egyesület, mégpedig — örömünkre — elsősorban mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben, állami gazda­ságokban. Jó dolog, hogy egyre töb­ben horgásznak azok közül is, akik a természethez egyébként a legkö­zelebb élnek. Nem torpant meg a számszerű fejlődés sem: 1983-ban az összlétszám mintegy 10—12 ezer fő­vel gyarapodott, tehát határozottan elértük, kicsit felülmúltuk a „bű­vös” negyedmilliós létszámot. ■ Milyen kategóriákban gyarapo­dott a létszám? Voltaképpen valamennyiben. Mintegy hatezer új felnőttet és 3—3 ezer új ifit és gyermeket üdvözöl­hetünk sorainkban. Legjobban a gyerekeknek örülünk, hiszen ebben a kategóriában az emlékezetes kor­határ-módosítás óta stagnált vagy határozottan csökkent a létszám. Most viszont félreérthetetlenül nö­vekedett. Mégpedig a módosított korhatár mellett. Év közben sokan javasolták, hogy nyúljunk hozzá a kérdéshez, de ehhez a halászati tör­vény végrehajtási utasításának mó­dosítására lett volna szükség. Ille­tékesek úgy találták, hogy ez még korai volna, az idei lesz az az esztendő, amikor a végrehajtási uta­sítással kapcsolatos összes vitaté­mákat áttekintjük, és esetleg módo­sításra is sor kerül.­­ Az idén tehát változatlan ma­rad a korhatár? Igen. Gyermekjegyet az idén is a tíz éven aluliak válthatnak. Ezt azonban nem tekintjük véglegesnek. Különösen azért, mert a mai meg­oldás az egyesületeket nem teszi ér­dekeltté abban, hogy alaposabban foglalkozzanak a gyerekekkel. Ez viszont veszélyezteti az ifjúsági, végső fokon pedig a felnőtt-utánpót­lás tervszerű biztosítását is. ■ Remélem, nem akarjuk gyere­kek esetében is kikötni az egyesületi tagságot? Nem, erről azért nincsen szó. Úgy gondoljuk, hogy a „boldog gyermek­kor” határát a régi 14 esztendős küszöbre állítjuk vissza. A gyer­mekjegy továbbra is érvényes lenne az összes természetes vizekre, a sa­ját vizekre azonban csak az egye­sület külön pecsétjével, esetleg egy mérsékelt árú kiegészítő területi jeggyel együtt. Így az egyesületek­nek már nem lenne közömbös az, hogy hány gyermek horgászik szer­vezeti kereteik között. ■ A másik izgalmas kérdés a fo­gási eredmények alakulása. A főtitkár tud már erről valamit mondani? Abban bizonyos vagyok, hogy 1982 őszén, illetve 1983 tavaszán valóban bekerült a vizekbe az a telepítés, amelyről a jelentések szól­nak. Abban azonban nem vagyok bizonyos, hogy ez a fogási eredmé­nyeken is megmutatkozott. Most, amikor beszélgetünk, a fogási nap­lókat még be sem küldték a hor­gászok, az előzetes értesülések pe­dig végletesek, ezekre tehát nem alapozhatunk. Volt egy viszonylag jó tavaszunk, majd egy rendkívül kellemetlen, aszályos, alacsony víz­állású nyarunk. Ezt egy rövid, ked­vező őszi fogási időszak követte. Csak a számok mutatják tehát majd meg, hogy végül is mit fogtunk. ■ Sokan aggódtak a természetes vizek fokozott halasítása lát­tán. Attól féltek, hogy ez a drága hal eltűnik majd az élő Dunában, Tiszában, más vizek­ben. Én személy szerint annak harco­sa vagyok, hogy az élő vizekbe is kerüljön utánpótlás, a kiadott te­rületi és napijegyek, illetve a halá­szok fogásának megfelelő arány­ban. Hallottunk is már olyan híre­ket, hogy a telepítések nyomán a Dunában ismét fogják a kecsegét, másutt gyakrabban találkoznak ba­linnal, hogy hellyel-közzel az élő Tiszában is gyakoribb vendég már a ponty. Ezek azonban még csak előjelek. Gondolom, néhány eszten­dő szükséges ahhoz, hogy dokumen­tált, felelősségteljes véleményt mondhassunk erről a kérdésről. Én optimista vagyok. ■ Beszélhetünk-e a horgászmoz­galomban újnak számító jelen­ségekről? A leghatározottabb jelenség a gazdasági viszonyok szigorodása, de ez sajnos már nem is olyan nagyon új. Üdvözölni kell viszont azt a tü­netet, hogy a horgász kollektívák, az egyesületek, az intéző bizottsá­gok egyre változatosabb módszerek­kel igyekeznek az új viszonyokhoz alkalmazkodni. Ezúttal csak egy témáról, a közösségi munkáról szól­nék. Hovatovább általánossá váli­k, hogy a tanyával, egyéb vagyonnal vagy önálló vízterülettel rendelkező egyesületek a kisebb feladatokat társadalmi munkában igyekeznek megoldani. Egyrészt, mert nem kapnak szakiparost vagy napszá­most, másrészt mert így több pén­zük marad halasításra. Amennyiben ezt a közösségi munkát az egyesü­leti demokrácia kereteit betartva irányozzák elő, mi itt az Október 6. utcában ezt a módszert csak helye­selni tudjuk. ■ Az anyagi viszonyok szigorodá­sa nem jár azzal a veszéllyel, hogy az egyesületek túlságosan „zsugoriak” lesznek? Ez a veszély fennáll, de az egye­sületek azért mégsem elsősorban „gazdálkodó” szervezetek, nem vál­lalatok. Tudják és döntéseikben ér­vényesítik: működésük célja és ér­telme elsősorban annak egyengetése, hogy tagjaik minél kellemesebben, eredményesebben töltsék szabad­idejüket. Ezt az állításomat bizo­nyítani is tudom. A fővárosi tagok például elsősorban „bérhorgászok”, hiszen egyesületeiknek nincs vagy alig van saját vizük. Ezt úgy is érthetnék, hogy a halasítás nem az ő problémájuk. És mit látunk? A Nagybudapesti Horgászok Egyesüle­te 1983 őszén saját pénzéből, ön­ként, félmillió forintot adott a Dél­egyházi-tavak, a Cikolai-tavak, a Velencei-tó halasítására. Mivel tag­jai elsősorban ezeket a vizeket lá­togatják. Félmillió forint persze nem oldja meg a felsorolt vízterü­letek népesítését, de mégis jelen­tős összeg, mert száz mázsa halat lehetett belőle vásárolni. ■ Kialakultak-e már az 1984-es esztendőre vonatkozó elképze­lések? Részleteiben még nem. Van egy erős elhatározásunk, amit betartunk ott, ahol mi a döntés helyzetében vagyunk, tanácsolunk ott, ahol a határozatot kisebb kollektívák hoz­zák meg. Ez pedig annyi, hogy 1984-ben mi ne legyünk azok kö­zött, akik árat emelnek. Esetleg lesznek helyek, ahol a tarifák vál­toztatását nem tudják tovább ha­logatni, de én bízom abban, hogy a horgászat közvetlen anyagi terhei ebben az esztendőben lényegesen nem változnak. Sajnos persze, a hor­gászatnak sok olyan járulékos költ­sége van, amelyek alakulásába mi nem tudunk beleszólni. Sok lesz ebben az esztendőben is a részfel­adatunk — ezeket tételesen itt ta­lán nem sorolnám fel —, de „mind­­összesen” úgy gondolom, a siker re­ményében kívánhatok eredményes esztendőt. ■ Mi pedig ezúttal eltérünk a szokásoktól, az interjú végén nem a beszélgetést köszöntjük meg, hanem a MOHOSZ fő­titkárával együtt kívánunk minden magyar horgásznak boldog új esztendőt! Földeáki Béla 3

Next