Magyar Horgász, 1984 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1984. január / 1. szám
új jelenségek a horgászmozgalomban Év végi beszélgetés Készéi Károllyal, a MOHOSZ főtitkáréval Arra kértük Készéi Károlyt, a MOHOSZ főtitkárát, vállalkozzon egy „év végi” beszélgetésre. ■ Tavaly ilyenkor még úgy véltük, hogy a horgászmozgalom számszerű fejlődése megáll, sőt ellenkező előjelűre fordul. Mit mutatnak most a tények? Pontos számokat természetesen még nem tudok mondani, de az már bizonyos, hogy tavalyi aggodalmainkat az élet nem támasztotta alá. 1983-ban is alakult húsz új horgászegyesület, mégpedig — örömünkre — elsősorban mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban. Jó dolog, hogy egyre többen horgásznak azok közül is, akik a természethez egyébként a legközelebb élnek. Nem torpant meg a számszerű fejlődés sem: 1983-ban az összlétszám mintegy 10—12 ezer fővel gyarapodott, tehát határozottan elértük, kicsit felülmúltuk a „bűvös” negyedmilliós létszámot. ■ Milyen kategóriákban gyarapodott a létszám? Voltaképpen valamennyiben. Mintegy hatezer új felnőttet és 3—3 ezer új ifit és gyermeket üdvözölhetünk sorainkban. Legjobban a gyerekeknek örülünk, hiszen ebben a kategóriában az emlékezetes korhatár-módosítás óta stagnált vagy határozottan csökkent a létszám. Most viszont félreérthetetlenül növekedett. Mégpedig a módosított korhatár mellett. Év közben sokan javasolták, hogy nyúljunk hozzá a kérdéshez, de ehhez a halászati törvény végrehajtási utasításának módosítására lett volna szükség. Illetékesek úgy találták, hogy ez még korai volna, az idei lesz az az esztendő, amikor a végrehajtási utasítással kapcsolatos összes vitatémákat áttekintjük, és esetleg módosításra is sor kerül. Az idén tehát változatlan marad a korhatár? Igen. Gyermekjegyet az idén is a tíz éven aluliak válthatnak. Ezt azonban nem tekintjük véglegesnek. Különösen azért, mert a mai megoldás az egyesületeket nem teszi érdekeltté abban, hogy alaposabban foglalkozzanak a gyerekekkel. Ez viszont veszélyezteti az ifjúsági, végső fokon pedig a felnőtt-utánpótlás tervszerű biztosítását is. ■ Remélem, nem akarjuk gyerekek esetében is kikötni az egyesületi tagságot? Nem, erről azért nincsen szó. Úgy gondoljuk, hogy a „boldog gyermekkor” határát a régi 14 esztendős küszöbre állítjuk vissza. A gyermekjegy továbbra is érvényes lenne az összes természetes vizekre, a saját vizekre azonban csak az egyesület külön pecsétjével, esetleg egy mérsékelt árú kiegészítő területi jeggyel együtt. Így az egyesületeknek már nem lenne közömbös az, hogy hány gyermek horgászik szervezeti kereteik között. ■ A másik izgalmas kérdés a fogási eredmények alakulása. A főtitkár tud már erről valamit mondani? Abban bizonyos vagyok, hogy 1982 őszén, illetve 1983 tavaszán valóban bekerült a vizekbe az a telepítés, amelyről a jelentések szólnak. Abban azonban nem vagyok bizonyos, hogy ez a fogási eredményeken is megmutatkozott. Most, amikor beszélgetünk, a fogási naplókat még be sem küldték a horgászok, az előzetes értesülések pedig végletesek, ezekre tehát nem alapozhatunk. Volt egy viszonylag jó tavaszunk, majd egy rendkívül kellemetlen, aszályos, alacsony vízállású nyarunk. Ezt egy rövid, kedvező őszi fogási időszak követte. Csak a számok mutatják tehát majd meg, hogy végül is mit fogtunk. ■ Sokan aggódtak a természetes vizek fokozott halasítása láttán. Attól féltek, hogy ez a drága hal eltűnik majd az élő Dunában, Tiszában, más vizekben. Én személy szerint annak harcosa vagyok, hogy az élő vizekbe is kerüljön utánpótlás, a kiadott területi és napijegyek, illetve a halászok fogásának megfelelő arányban. Hallottunk is már olyan híreket, hogy a telepítések nyomán a Dunában ismét fogják a kecsegét, másutt gyakrabban találkoznak balinnal, hogy hellyel-közzel az élő Tiszában is gyakoribb vendég már a ponty. Ezek azonban még csak előjelek. Gondolom, néhány esztendő szükséges ahhoz, hogy dokumentált, felelősségteljes véleményt mondhassunk erről a kérdésről. Én optimista vagyok. ■ Beszélhetünk-e a horgászmozgalomban újnak számító jelenségekről? A leghatározottabb jelenség a gazdasági viszonyok szigorodása, de ez sajnos már nem is olyan nagyon új. Üdvözölni kell viszont azt a tünetet, hogy a horgász kollektívák, az egyesületek, az intéző bizottságok egyre változatosabb módszerekkel igyekeznek az új viszonyokhoz alkalmazkodni. Ezúttal csak egy témáról, a közösségi munkáról szólnék. Hovatovább általánossá válik, hogy a tanyával, egyéb vagyonnal vagy önálló vízterülettel rendelkező egyesületek a kisebb feladatokat társadalmi munkában igyekeznek megoldani. Egyrészt, mert nem kapnak szakiparost vagy napszámost, másrészt mert így több pénzük marad halasításra. Amennyiben ezt a közösségi munkát az egyesületi demokrácia kereteit betartva irányozzák elő, mi itt az Október 6. utcában ezt a módszert csak helyeselni tudjuk. ■ Az anyagi viszonyok szigorodása nem jár azzal a veszéllyel, hogy az egyesületek túlságosan „zsugoriak” lesznek? Ez a veszély fennáll, de az egyesületek azért mégsem elsősorban „gazdálkodó” szervezetek, nem vállalatok. Tudják és döntéseikben érvényesítik: működésük célja és értelme elsősorban annak egyengetése, hogy tagjaik minél kellemesebben, eredményesebben töltsék szabadidejüket. Ezt az állításomat bizonyítani is tudom. A fővárosi tagok például elsősorban „bérhorgászok”, hiszen egyesületeiknek nincs vagy alig van saját vizük. Ezt úgy is érthetnék, hogy a halasítás nem az ő problémájuk. És mit látunk? A Nagybudapesti Horgászok Egyesülete 1983 őszén saját pénzéből, önként, félmillió forintot adott a Délegyházi-tavak, a Cikolai-tavak, a Velencei-tó halasítására. Mivel tagjai elsősorban ezeket a vizeket látogatják. Félmillió forint persze nem oldja meg a felsorolt vízterületek népesítését, de mégis jelentős összeg, mert száz mázsa halat lehetett belőle vásárolni. ■ Kialakultak-e már az 1984-es esztendőre vonatkozó elképzelések? Részleteiben még nem. Van egy erős elhatározásunk, amit betartunk ott, ahol mi a döntés helyzetében vagyunk, tanácsolunk ott, ahol a határozatot kisebb kollektívák hozzák meg. Ez pedig annyi, hogy 1984-ben mi ne legyünk azok között, akik árat emelnek. Esetleg lesznek helyek, ahol a tarifák változtatását nem tudják tovább halogatni, de én bízom abban, hogy a horgászat közvetlen anyagi terhei ebben az esztendőben lényegesen nem változnak. Sajnos persze, a horgászatnak sok olyan járulékos költsége van, amelyek alakulásába mi nem tudunk beleszólni. Sok lesz ebben az esztendőben is a részfeladatunk — ezeket tételesen itt talán nem sorolnám fel —, de „mindösszesen” úgy gondolom, a siker reményében kívánhatok eredményes esztendőt. ■ Mi pedig ezúttal eltérünk a szokásoktól, az interjú végén nem a beszélgetést köszöntjük meg, hanem a MOHOSZ főtitkárával együtt kívánunk minden magyar horgásznak boldog új esztendőt! Földeáki Béla 3