Magyar Horgász, 1987 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1987. január / 1. szám

öt év után BESZÉLGETÉS KOVÁCS ANTALLAL, A MOHOSZ ELNÖKÉVEL. Minden új év kezdetén hagyomá­nyosan arról esik szó lapunk har­madik oldalán, mi történt a múlt időszakban, milyen feladatok vár­nak a horgászmozgalomra. Ezúttal Kovács Antalt, a MOHOSZ elnökét kértük fel, tájékoztasson, hogyan lehet értékelni a történteket, jelen­legi helyzetünket, s melyek a leg­fontosabb tennivalók. ■ Kovács Elvtárs! ön öt éve tölti be tisztségét, s ugyancsak öt év munkájára tekintett visz­­sza a júniusi országos küldött­­közgyűlés. Hogyan értékelhető ez a fél évtized? Talán az egyik leglényegesebb, hogy a horgásztábor létszáma ebben az időszakban jelentősen, több mint 50 ezer fővel megnövekedett, ma már túl van a 300 ezren. Az egye­sületek száma is lassan eléri a nyolcszázat. Mindez örvendetes, mert találkozik a párt és a kor­mány politikájával, amely fontos­nak tartja, hogy az állampolgárok a szabadidejüket mind egészsége­sebb, kulturált környezetben tölt­sék. A növekedés ugyanakkor ne­hézségeket, gondokat is okozott. Lassan ránk illik majd a szólás­mondás : sok az eszkimó, kevés a fóka. A horgászható vízfelület ugyanis nem nőtt arányosan a lét­számmal. Nagy erőfeszítéseket kel­lett tennünk, hogy ennek ellenére a fogás ne csökkenjen, a horgászok megfelelő körülmények között hó­dolhassanak kedvenc időtöltésük­nek. Az egy főre eső fogás öt év alatt nem csökkent, sőt több, mint egy kilóval nőtt. Ez annak is köszönhe­tő, hogy a haltermelést, az ivadék­nevelést tervszerűen növeltük, öt év alatt csaknem ötven százalékkal. Ma már a telepítendő hal egyötödét magunk erejéből biztosítjuk.­­ Bizonyára akadnak még gondok, amelyeket nem könnyű megszüntetni. Igen. Közülük az egyik a többez­res tagsággal rendelkező nagy egye­sületek helyzete. Ezekben a szerve­zeti élet nehezen alakítható ki, a tevékenység többnyire a jegy­kiadásra, az adminisztrációra szű­kül, és ami talán a legfontosabb, a nagy létszám nem teszi lehetővé, hogy az emberekkel megfelelő kap­csolatot tartsanak, s a közösségi élet alakuljon ki. Ugyanakkor a létszám növekedésével romlott a horgászerkölcs, a morál. ■ A júniusi országos küldött­­közgyűlésen a hozzászólók kö­zül sokan felvetették az ifjú­sági- és gyermekhorgászat hely­zetét, s kérték a fokozott fog­lalkozást. Mit kíván tenni a szövetség? Elöljáróban annyit, hogy a szö­vetség, a szakbizottságok és az egyesületeknek körülbelül a fele ed­dig is rendszeresen foglalkozott a fiatalokkal, a munka színvonala évről évre javult. Az említett igény azonban jogos. Az egyesületek egy részénél még nem megfelelően fog­lalkoznak az ifjúsággal és a köz­ponti szervezésen is lehet még ja­vítani. Az ifjúsági szakbizottság most azon dolgozik, hogy a közgyű­lési határozat ide vonatkozó része mielőbb megvalósuljon, az ifjúsági munka korszerűsödjön, javuljon. A bizottság a javaslatokat és elképze­léseket rövidesen az elnökség elé terjeszti. Arra azért felhívnám a fi­gyelmet, hogy a fiatalokkal való tö­rődés, a velük való rendszeres fog­lalkozás döntően az egyesületekben kell, hogy történjen. Ha ott nem fordítanak kellő gondot erre a munkára, akkor megrekedünk az elhatározásnál. ■ A horgászok az utóbbi években sokat tettek a termé­szet védelméért. Mit kívánnak a jövőben?A szervezett akciókat tovább folytatjuk és igyekszünk a résztve­vők körét bővíteni. A közösségi vi­zeken szélesíteni akarjuk a védnök­­ségi rendszert, s további egyezségek megkötésére törekszünk saját szer­veink és más vízhasznosítók között. ■ ön az Országos Vízügyi Hivatal és a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke. A horgászok gyakran megemlítik, amikor vitás kérdések merül­nek fel, hogy ön csak ritkán ad igazat a horgászoknak, ami­ből arra következtetnek, kettős helyzetében inkább vízügyi­párti. A vízügyi szolgálatban az tartják rólam, hogy túlzottan horgász­párti vagyok. Tehát a megítélés nézőpont kérdése. A vízügy alapvető felada­ta, hogy kielégítse a társadalom víz iránti igényeit és a népgazdasá­got megvédje a vízkároktól. Ebbe beletartozik a horgászok jó „halas­víz” iránti igénye is, de az össz­hang kialakításánál óhatatlanul he­lyenként és időnként feszültségek keletkeznek. Úgy tartom, hogy a helyi jelen­tőségű problémákat legjobb a hely­színen azon nyomban kivizsgálni és orvosolni. A MOHOSZ Környezet­és Vízvédelmi Szakbizottságának kétharmada vízügyi szakember és egyben elkötelezett horgász. Az al­kalmi gondokat megyei, ill. vízügyi igazgatósági szinten ők eddig ered­ményesen megoldották. Ami pedig személyes munkámat illeti, nem azt tartottam legfontosabbnak, hogy az egyedi panaszokat — a jogszerű el­intézésen túl — magamra vállal­jam. Számomra mindig az volt a fontosabb, hogy — az összefüggé­sek lényegét feltárva — a problé­mák megoldására olyan folyamatok induljanak el, melyek megalapoz­zák s a fejlődés legjobb irányát és ütemét. Az elmúlt időszak tevé­kenységét mérlegelve ilyen jelen­tőségű, hogy előrehaladást értünk el a természetes vizek által nyúj­tott lehetőségek jobb kihasználásá­ban. Ma már a „holtág” kifejezés nem egy halálraítélt folyószakaszt jelent, mert azok­­hasznosítását már vízügyi tankönyvek és tervezési irányelvek tanítják, sőt előírják. Ez a több­síkú, tehát műszaki és öko­lógiai szemléletű gondolkodásmód a biztosítéka a jó „halasvízeink” to­vábbi gyarapodásának. Tudomásul kell azonban venni, hogy a fejlődő gazdaság nem tűri a vízellátási zavarokat, az árvízi fenyegetettséget. A biztonság meg­teremtése pedig olyan művek meg­építésével lehetséges, amelyek meg­változtatják a halak számára oly kedvező, 200 év előtti ősállapoto­kat. Tehát a vizek, vízpartok élőhe­lyi feltétele javításával együtt a jövőben még nagyobb szerepet kell kapni a mesterséges ivadékneve­lésnek. A konkrét kérdésekre azt tudom mondani, hogy a horgászok vízügyi kéréseit mindig megvizsgáljuk és ha lehetséges, teljesítjük. Példa­ként említhetem a Kiskörei tározó menti autóparkolók kijelölését, ki­építését, a tározó vízszintjének az ívás idejét figyelembe vevő ked­vező stabilizálását, a Kis-Balaton egy részén (a zalaszabari közúti híd felett) a horgászat jövőbeni engedélyezését. Van példa arra is, hogy víztározók halászati haszno­sítási jogát a horgásztársadalom kapta meg (Nagyteveli tározó). Megértést kell kérnem azért is, mert a vízügyi biztonság érdekei és a horgászérdekek néhol nem esnek egybe. Állami költségvetésből az árvédelmi gátak közúttá nem épít­hetők ki. Az autóközlekedés szem­pontjából veszélyes gátakon pedig a forgalom még abban az esetben sem engedhető meg, ha a horgá­szok a fenntartási költségek ará­nyos részével ehhez hozzájárulnak. Mindezek mellett úgy ítélem meg, hogy a vízügyi apparátus ru­galmasabbá vált. Nem a bürokra­tikus hivatalnokszemlélet érvénye­sül, és ott, ahol az emberi kapcso­latokra mindkét oldalról vigyáznak, együttes munkával jó megoldások születnek. ■ Mit üzen a Magyar Hor­gász olvasóinak, az egész hor­gászközösségnek ? Közös érdekünk, hogy rendet és tisztaságot tartsunk vízen és víz­parton. A jóérzésű horgászok ne menjenek el szó nélkül a szeme­­telők, a vandál pusztítást végzők mellett. A horgászat sportszerű ma­gatartást igényel, ez nem fér össze a gyakorta tapasztalható mohóság­gal. A túlzásba vitt beetetés, az ál­tala okozott vízszennyezésen ke­resztül sok esetben több kárt okoz a halaknak, mint a rövid távon re­mélt haszon. Az új évben az egész horgász­­közösségnek szép horgászélménye­ket, jó pihenést és egészséget kí­vánok. ■ Köszönjük a beszélgetést. Péter Róbert 3

Next