Magyar Horgász, 1987 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1987. január / 1. szám
va — aug. 31-én 17 órakor — meg is jött a kapás. A fárasztás mindössze 5 perc volt. (7. kép) „Belső kényszer hatására” ment a kisbüki vízpartra aug. 19-én Keresztes Imre, a Barcs és Vidéke HE horgásza. A hoszszú szárazságot ugyanis átfutó vihar követte és az ilyen hirtelen változás általában meghozza a halak étvágyát. Estére a szél teljesen elült, hármasban indultak a megszokott helyre. Horgászunk este 9-kor kicserélte a gilisztát a 6-os számú, közepes hosszúságú, befelé karikás süllőző horgon. Egyébként 2,70 cm hosszú, kétrészes bambuszbotot, 0,40-es francia teknőczsinórt, úszós készséget használt. A friss gilisztát sikerült közvetlenül a bokor mellé dobni és az áhított kapás be is következett, sőt a hal udvariasan a nyílt víz felé rohant. Néhány kitörés után, vágóhorog közvetítésével került a csónakba. A hal súlya 14 000 gramm, mérete 78—72 cm. NDK-gyártmányú — 2,70 m-es — üreges csőbot, 0,35-ös Platil zsinór, 2-es számú Mustad pontyhorog, rajta 2 szem főttkukorica volt Tőzsér D. Ferenc (Pilisvörösvári HE) felszerelése, amikor aug. 11-én éjszakai horgászatra indult az egyesület nagy tavára. Hetek óta nem volt már kapás, de a kitartás most elnyerte jutalmát, mert hajnali 3.50-kor 13 840 grammos, 68—88 cm-es tőponty akadt a horogra, amely 20 perces huzavona után szákba is került. És mérg egy duci ponty! Szákolásnál nem a hoszsza, hanem a kerülete okozta a gondot. Mert a hossza 67, de a kerülete 74 (!) cm volt, súlya pedig 13 200 gramm. Monostori István (Petőfi SHE) fogta a Ráckevei Duna 22,6 folyamkilométerénél, 1984- ben (!) készült, saját befőzésű ánizsmaggal és édesítőszerrel kezelt kukoricával. A felszerelés: 2,80-as bambuszbot, Rileh-Rex orsó, 0,40-es Silón zsinóron 0,30-as Super Strong élőké, végólmos, háromhorgos páternoszter, 1-es számú horgokkal. Csónakba ugorva, mintegy 25 percig fárasztotta, „mialatt mintegy 100 m-re távolodtak el az indulás helyétől.” Az eset szeptember 16-án 8.35 órakor történt. Sokan azt gondolják, hogy a ráckevei piactér az egy piactér, pedig a valóságban a Duna-ág egyik legjobb — bár keményen akadós — horgászhelye. Laczkó József (Ráckevei HE) ott fogta aug. 23-án déli 12 órakor 12 100 (73— 66) grammos tükörpontyát, kukorica csalival. A munkához Kevlar botot, Daiwa orsót, 0,30-as Platil zsinórt, 2/0-ás horgot, önetetős-fenekezős szerelést használt. A horgászat csónakból, a fárasztás eloldott csónakból történt és kb. 15 percig tartott. Ifihorgász Paksi László (Gyulai DHE), ezért külön dicséretet érdemel 10100 grammos, 70—61 cm-es nyurgapontyáért. Kettőnegyvenes üvegbotját Ryobi 33-as orsóval, 0,35-ös francia zsinórral, 1-es pontyozó horoggal szerelte, amikor szept. 29-én reggel egy holtágra indultak horgászni. Ott azonban nem volt kapás, ezért átmentek a Hármas-Kőrösre. Az élővizén gyenge emelés következett és társa, Józsi bácsi azt ajánlotta, hogy a legjobb ilyenkor bevágni. Ez kilenc órakor történt és a hal öt perc múlva már szákban pihegett. Paksi László 1984-ben fogott egy 7 kilós amurt, 86- ban egy tízkilós nyurgát, a közbülső esztendő nem számít. (8. kép) Megint jön a tengeralattjáró! Pontyot szeretett volna fogni Berentés Alajos (Gyöngyöspatai HE) a helyi víztározón okt. 19-én. Szerelte is a botját, amikor észrevette, hogy állásától mintegy 40 m-nyire harcsa húz el a víz felszíne alatt, mint egy tengeralattjáró. Szerencsére kéznél volt a harcsázókészsége is: Shakespeare 1570— 2,70-es kétrészes bot, Ryobi DX 4 orsó, 0,40-es damyl, 32 grammos támolygó kanál. Odadobott és már az elsőre megakasztotta a harcsát, amely viszont 181 cm hosszú, 78 cm kerületű, 50 100 gramm súlyú volt! Az óvatos fárasztás, fokozatos fékezés, többszöri lassú pumpálás legalább 35—40 percig tartott, amíg a horgász a sekély vízben a vágóhorgot a hal farkába akasztva félmázsás zsákmányát partra tudta vonszolni. Az igazi szenzáció azonban ezután következett. A küzdelemtől pihegve, fáradtan állt a parton Berentés Alajos, amikor észrevette, hogy jön még egy tengeralattjáró! Újra kézbe a botot, de ekkor már „csak” a negyedik dobásra sikerült megakasztani a másodikat, amelynek súlya 30 400 grammnak bizonyult. Másnap már nem várta a tengeralattjárót, csak dobott és dobott, így fogott még egy 29,5 kilós, valamint egy 26 kilós nagybajuszát! Másfél nap alatt majdnem másfél mázsa harcsa, nem is rossz eredmény, igazoló lapot azonban csak a legnagyobbikról kaptunk. (9. kép) Vadonatúj Magic-Flex zsinórt rakott Isuzu 404-es japán orsójára Konecsny László (Gázművek HE), amikor aug. 11-én a gyöngyöspatai víztározón meglátta, hogy forognak a harcsák. Felkötött egy 60 grammos támolygó villantót és a 14. dobás után — délután 1 óra felé — erős rántást érzett. A fárasztás 5