Magyar Horgász, 1992 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1992. január / 1. szám
Akkora Fogásával dicsekszik a horgász. — Gyerekek! Akkora keszeget fogtam, ha ráütök tíz tojást, meglesz a vacsorám! Középkorban — Kár, hogy nem élünk a középkorban! — Miért? — Méretre nyújtatnám ezt a pontyot! Tiroli Az Örs vezér terére indul a feleségem, kérem menjen be a horgászcikk kereskedőhöz, vegyen nekem két tirolit. El akar ájulni, ő azt sem tudja mi az a tiroli, életében sosem látott, ilyesmit. Megnyugtatom, ne törődjön semmivel, csak köszönjön, s annyit mondjon, kérek két tirolit. A szakértő kereskedő tudja mi az, oda fogja adni. Jó! Hazajön, mondja, na itt a két tirolid és letesz elém az asztalra két darab, műanyag csővel meghoszszabbított, hatvan grammos Polónyi-féle dobósúlyt. Ez nem tiroli, mondom szemrehányóan. Neem? .. . Akkor majd beszéld meg az eladókkal. Te mondtad, hogy értenek hozzá!... (P) Horgászbörze A MOHOSZ Budapesti Intéző Bizottsága már 10 év óta minden télen horgászbörzét rendez, ahol a horgászok kölcsönösen kicserélhetik azokat a felszereléseket, amelyekre már nincs szükségük. Ugyanakkor időszerű oktató és szemléltető videoszalagokat is lejátszanak a látogatóknak. 1992-ben ismét sor kerül két ilyen rendezvényre. A Metró Klub Kupola termében (Bp. VII., Dohány u. 22.) január 26-án és március 22-én, vasárnap délelőtt 10—12 óra között kerül sor újabb horgászbörzére. Az intéző bizottság mindenkit szeretettel vár. Horgászok napja A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ (Május 1. tér 1.) a helyi egyesületekkel, valamint a MOHOSZ IB-vel közösen „Horgászok Napja” címmel egésznapos rendezvényt tart, 1992. január 18-án, szombaton 9—16 óráig. A nap tervezett programja: horgászati cikkek és eszközök bemutatása, árusítása, cserebere, javítás, videofilmek vetítése, horgászteszt és totó gyerekeknek, Madaras Lászlónak, a Magyar Horgászben megjelent címlapfotóinak kiállítása (január 13—19.). Előadások és a Vándorhorgászok Klubjának megalakulása. Köszönetnyilvánítás öt évvel ezelőtt választott szerkesztőbizottságunk megbízatása 1991 decemberében lejárt. Ebből az alkalomból megköszönöm, hogy a bizottság tagjai munkájukkal segítették lapunk színvonalának megőrzését, emelését. Az új szerkesztőbizottság névsorát februári számunk impresszumában, a 2. oldalon közöljük majd. Czakó Béla felelős kiadó A TARTALOMBÓL: A szerkesztő jegyzete (3). Rekordlista (4-6). És megint világcsúcs (7). Voltunk a Deltában (8-9). Tanácsadó szolgálat (10-11). Dobroda. At a túloldalra (12-13). Távoli vizeken (14-15). A MAHOR 1992. évi naptára (16-17). Az olvasóé a szó (18). Olvasnivaló horgászoknak (19). A tótkecegi zsidóhalról. Minden halat visszaengednek (20). Búcsú (21). Pisztolytól az etetőanyagig (22). Szolunáris táblázat (23). Vacogunk? ... Vacogunk? . . . (25). A MOHOSZ szakszolgáltatásai (26.). Rejtvény (30). Szerkesztői bemutatkozás Egy lapszerkesztő ne saját magával foglalkozzék az általa jegyzett lapban, hanem annak a közösségnek az ügyeivel, melynek érdekeit képviselni kötelessége. Most mégis kivételt kell tennem: régi kedves kollégám, Péter Róbert elköszönt a Magyar Horgásztól (remélhetően csak főszerkesztői s nem szerzői minőségében), s az utódnak illik bemutatkoznia. Először is hadd rögzítsem: gyermekkorom óta horgász vagyok. Hejőcsabán születtem és nevelkedtem, kis kertünk keskeny, de elég hosszú csíkja lenyúlt a Hejő partjáig. A görömbölytapolcai hévizektől eredő patakban — bármily hihetetlenül hangozhat ez annak, aki a mai Hejőt ismeri — valósággal hemzsegtek a halak. Fenékjáró küllőt, szivárványos öklöt merítettünk házilag eszkábált hálókkal, horoggá alakított gombostűvel keszeget fogtunk, de feljöttek a Tiszáról balinok, márnák is, a kiöntésekben fűzfakosárral, melynek kiszedtük az alját, „tapogattuk" a pontyot, tél végén bizony hurokkal csukáztunk — mindezt engedély nélkül. Akkoriban az ilyesmit csendben tűrték a hatóságok, legalábbis a mi falunkban. Felnőtt fejjel lettem „sporthorgász”, egy ideig valamiféle funkciót is viseltem egy újságírói pecásegyesületben. Ekkor, az ötvenes évek közepén jelentek meg első írásaim a Magyar Horgászban, név nélkül, de olykor névvel is. Például a compó fogásáról, a fekete sügerek villantós zsákmányolásáról írott cikkekre emlékszem. Ez utóbbira nagyon is élesen: mire ugyanis nyomdába került jegyzetem, én is bekerültem a Gyorskocsi utcai percsináló központba. Az történt, hogy írtam egy teoretikus célzatú dolgozatot a sztálinizmus természetrajzáról, a Rákosi-rendszerről, védelmembe vettem a Romániába hurcolt Nagy Imrét és így tovább — a Legfelsőbb Bíróság kilenc évi börtönnel jutalmazott. A Magyar Horgász akkori szerkesztői természetesen nem vállalhatták egy letartóztatott munkatárs cikkének közlését, s egyik kollégám neve alatt jelent meg fekete sügeres kalandjaim története ■ ■ ■ . Mindez 1958 októberében kezdődött, s 1963 tavaszán, az általános amnesztiával végződött, a kilenc esztendőnek „csak” a felét kellett letöltenem. Sehol nem vehettek fel státusba, egy darabig állományon kívüli „bedolgozóként” működhettem az akadémia Irodalomtörténeti Intézetében, mint Petőfi életrajzának kutatója. Ekkor kerültem újra kapcsolatba a Magyar Horgászszal: Berényi János és Vígh József tartotta a hátát azért, hogy a Távoli vizeken című rovatba külföldi testvérlapjainkból híreket fordítottam... Hálából ingyen tolmácskodtam az 1967-es magyarországi horgász világbajnokságon. Később aztán meg tudtam élni „Petőfiből”, de hosszú évek óta működvén a MOHOSZ oktatási és propaganda bizottságában, újra társadalmi munkása lettem szövetségünknek. Az „Aki horgász akar lenni..című 1988-as könyv anyagát is e minőségben válogattam és szerkesztettem. Tizennégy éven át működtem egy kulturális hetilapnál és írogattam Petőfi-tanulmányaimat is — nem sok időm maradt a horgászatra, s szövetségi lapunk olvasására sem, de valahányszor kézbe vettem, mindig találtam benne érdekes és tanulságos írásokat. Nem vallom magaménak az „új seprő jól seper” jelmondatának bölcsességét, s nem szeretem azokat az embereket, akik új munkahelyükön a mindent fel kell forgatni jelszavával bizonygatják nélkülözhetetlenségüket. Azt szeretném folytatni, amit e lap kollektívája hosszú évek óta áldozatosan vállalt többszázezres szövetségünk tagsága érdekében. Tisztelt Olvasóinkat, kedves horgásztársainkat és családtagjaikat arra kérem, támogassák lapunkat ugyanúgy, mint eddig, s észrevételeikkel, kritikai tanácsaikkal segítsék kis szerkesztői kollektívánkat a Magyar Horgász eddigi eredményeinek megőrzésében, további korszerűsítésében, fejlesztésében. Fekete Sándor 3