Magyar Horgász, 1995 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1995. január / 1. szám

Domolykóra horgászom A „horgászhalak” között sokan részesítik nagy megbecsülésben a domolykót, így vagyok ezzel jómagam is, de nem csupán horgászként, hanem „halas” szakmabeliként is. Rendszertanilag a pontyfélék családjába tartozik. Annak közismerten „legragadozóbb” tagja a balin, de utána rögtön a domolykó következik, még ha a jászról is tudjuk, hogy olykor elkapja a kishalat, no és alkalomadtán a máma is fogyaszt halivadékot. S a ragadozó domolykó gyümölcsöt is fogyaszt! Külsejét így írhatjuk le Hermán Ottó után: Feje nagy, felülről tekintve széles (innen kapta nevében a „fejes” jelzőt - a szerk.), a száj öblös, csúcsba nyíló. Színe hátfején feketés vagy barnászöld, oldalai ezüs­tösek, a szemcsillag aranysárga. Jellemzését idézzük: „A fejes domolykó fürge, ügyes és óvatos hal, mely ifjú korában a hegyi vizekben igen magasra felhatol; .. .nagyon falánk, úgyhogy felcseperedve békázik, s ha szerét teheti, egerészik is, különben rovarevő a folyóvizet szereti, de azért ott van elevenebb vizű tavakban, sőt a hévizek árkainak még melegebb ré­szeiben is. A horgászok élénksége miatt kedvelik.” Legközelebbi rokona a sokkal ritkább nyúldo­­molykó, ettől biztosan megkülönbözteti többek kö­zött az, hogy annak farok alatti úszója homorú, míg a fejesé domború. Ha vissza akarok emlékezni első találkozásomra a domolykóval, akkor a negyvenes évek elejére kell gondolatban visszaszállnom, amikor is gyermekként szüleimmel Parád-Csevicén nyaraltam néhány hétig. Már kissrác koromban bolondja voltam a víznek, halnak, horgászatnak. Mivel azonban odautazásunk előtt nem tudtam, hogy szállásunk (egy panzió) kö­zelében patak folyik, horgászfelszerelést nem vittem. Szüleim alig tudtak elcsalni egy-két környékbeli kirándulásra, mert naphosszat a patakot bújtam. Előbb észrevettem, hogy rák él benne. A panzió konyhájából kunyerált csirkebéllel kicsaltam az alá­mosott partok alól a szép, nagy rákokat, azután fokosom fejével torukat a mederfenékhez szorítva, a patakba lépve vettem ki őket. A panzió konyhája jóvoltából ott ettem először rákot. No de hogy jön ide a domolykó? - kérdezheti a nyájas olvasó. Bocsánat a kitérőért, természetesen a patakot járva halakra is felfigyelhettem, persze, hogy elkapott a horgászláz. Madzag és suhogó vessző még akadt volna, parafa dugó is úszónak, de nem volt egy fia horgom sem. Akkoriban még nem volt majd’ minden faluban horgászbolt, mint ma, legcélszerűbbnek látszott a horgot Pestről beszerez­ni. A Rákóczi úti Major vasbolt volt akkoriban a legnevesebb horgászcikket forgalmazó cég, azt már ismertem. Apám tanácsára egy borítékba egypengős bélyeget tettem, és a kísérő levélben gyöngy-gyer­­mekbetűimmel nagyon szépen kértem, hogy küldje­nek néhány kisebb horgot. A válasz nem késett: postafordultával megérke­zett néhány selyemhernyóból élőkére szerelt horog. Hurrá, mehettem horgászni! Kiszemeltem egy kiöblösödő, mélyebb helyet a patakon, s a parti kövek alól szedett gilisztával el­kezdtem horgászni. Több mint fél évszázad távlatából kevés részletre emlékezem. Akkor még kevés halat ismertem, azokat is elsősorban a Balatonból. Az bizonyos, hogy a napi zsákmány egy része domolykó volt, más része petényi márna vagy/és valamelyik küllőfaj lehetett. Az időjárás száraz volt, a patak vize napról napra tisztább, átlátszóbb, a halakat már látni lehetett a horognál a vízben. Egyre nehezebb volt a domoly­kót horogra csalni, noha a csalit szöcskére váltot­tam. Ekkor ismertem meg a domolykó éberségét, óvatosságát. Aztán az évek múlása közben ami kevés horgász­könyv akkoriban, serdülő korom elején kapható volt, azt szüleim megvásárolták: „Károsabb szenve­délye is lehetne a gyereknek!” mottóval. Így jutot­tam hozzá Dobó Ferenc nagyszerű „Sporthorgá­szat” című könyvéhez (2. kiadás, 1942), amely ma is a legbecsesebb tagja az immár könyvtársor terje­delmű szakkönyvgyűjteményemnek. A csodálatos horgász-ízességgel megírt könyvet olvasva visszaem­lékeztem előbbi sráckori élményeimre. Nem hagyott nyugodni az az óvatosság, amit a letisztult vizű pa­takban a domolykónál tapasztaltam... Akkoriban két nyáron is egy-egy hónapot töltöt­tünk Csíkban, Tusnádfürdőn. Az üdülőhely lábánál, a völgy mélyén folyik az Olt, akkor szép csuka-, paduc-, márna-, no és domolykóállománnyal. A má­sik három fajból is sikerült olykor-olykor fognom, de eredendően a domolykó horgászata izgatott. Nem elégített ki az, hogy a szabadstrand céljára duzzasztott folyó gátja alatt gilisztával márnára fe­­nekezve, egymást váltva domolykó is kapott. Erősen izgatott a domolykónak sportszerűbb módon törté­nő horogra csalása, így jutottam a műlegyek ejtege­téséhez. A módszer nem a pisztrángozáshoz használt, ahhoz felszerelésem sem volt. A „bokorközti ejtege­tés” módszerét Dobó könyvéből merítettem. . .A szélmentes, derült, napsütéses meleg nyári napokon az egynegyed-másfél méter mélységű ... alámosásokban ..., fedezékekben bővelkedő partol­­dalakat vagy azokat a helyeket keresik fel, ahol a nagyobb fák ágai a vízbe hajolnak. ... Ezeken a helyeken kisebb-nagyobb rajba verődve, egészen a víz színéig emelkednek s... a folyásban ide-oda por­­tyáznak, lesnek vízbe hulló vagy már alámerült, az erős folyás által elragadt rovarfélékre. Azonban annyira óvatosak, hogy már az is elég, hogy a mély­be ereszkedjenek, ha a nap elé kerülő felhő, a szél által meghimbázott lomb vagy a parton megjelent horgász árnyéka rájuk esik... Ezzel a viselkedésük­kel legjobban elárulják a legyes, ejtegető bokor kö­­zötti horgászat szempontjából különösen jónak mondható horgászhelyüket... Különösen a nyári évszak derült, napsütéses napjain nehéz a domolykót horogra kapni. Ha a víz ebben az időben még átlát­szó, tiszta is, művészetszámba megy egy-egy domoly­kót zsákmányolni...” Nos, második tusnádfürdői nyaralásunkra már szereztem közepes nagyságú, tehát a pisztrángozás­hoz használtaknál nagyobb, a balinalmos szereléke­ken ma használtaknál kisebb műlegyeket. Az ered­ményről boldog büszkeséggel adhattam számot az akkori horgászlap 1943. novemberi számában, 15 éves koromban. Kezdő, de örökre felejthetetlen lépéseimet a tus­­nádfü­rdői vasútállomás feletti fahíd alatt, a jobb parti, víz fölé nyúló bokrok között tettem meg, az Oltnak egy csendesebb folyású szakaszán. A terepet eszményinek véltem az imént Dobótól idézett „bo­korközti ejtegető horgászathoz”. Leírása szerint eh­hez természetes csalit (cserebogarat, tücsköt, lóte­­tűt, döglött békát) használhatunk, amit a növényzet közé dugott botról ejtünk a víz színére és ott táncol­tatjuk. Nos, azon a szép, napos júliusi délutánon én Domolykók birodalma az Ipoly-menti fák lombsátra alatt (a szerző felvétele) 4 Magyar Horgász 1995/1

Next